Szamárklinika - Day 2: Dzsuva dögivel

Odarohadt, nem kicsit, hanem nagyon, végül Gyula barátunk - és egy gumikalapács, valamint fél óra közelharc - segítségével úgy lett szó szerint leverve a karbi a motorról. A tömítés elmállott, és ragasztóként fogta a bakelithez a fémet.
És természetesen amilyen mocsok kívülről, olyan belülről is. Lerakódások mindenhol, az első, kivett membrán rég elvesztette membrán jellegét. Ja, és így is ment... A maximális teljesítményt persze nem tudta leadni, de lehetett vele menni... Ruszki vas.
A felső rész jelenleg atomokra szedve, tisztítóval befújva várja sorsa jobbra fordulását, ott bűzlik egy zacskóba becsomagolva a makettezős tepsiben.
Az alsó rész még nagyobb szívás lesz, mert abban még több a membrán és abban vannak a fúvókák is.
Folytatás jövő héten. Holnap és holnapután rajztanfolyamra megyek.  

Szamárklinika - Day 1: Karbi, gyere le!

Napi kedvenc mondat: ...azután vegyük le a karburátort.
És ha nem jön le, bazmeg? Akkor nyomjam meg a piros gombot és nyugodjak békében?
 
A téli időszak a regenerálódásé, nemcsak a természetben, de a veterán gépek körében is. Mondjuk, az abszolút ideális az, ha van egy kellemesen fűtött garázs, ahol ideális hőmérsékletben lehet dolgozni és nem fagy le az ember keze, lába harc közben. Mert, hogy Murphy törvénye itt is érvényes. Harc biztosan lesz, és az első ipont is tuti, hogy a gép viszi be.
Őfelsége, mint azt többször említettem, még mindig nem teljesen egészséges, ezért úgy döntött a családi kupaktanács, hogy karácsony elmúltával neki ugrunk és végre hajtjuk a régóta esedékes szívműtétet: Levesszük és megpucoljuk a karburátort, vagy ha nem javítható, akkor felszereljük az újat. Egy Ladás kolléga nagyvonalúan felajánlotta, hogy segít, aztán persze szépen elfelejtette a dolgot - ha valaki megkérdezi, hogy de hát miért nem bízol úgy általában az emberekben, akkor a válaszom: többek között az ilyenek miatt. Nem antiszoc vagyok (vagy legalábbis nem teljesen), csak realista.    
Na, szóval a családi elhatározást tett is követte: +5°C-ban, vadi új szerelő lámpával és karosszériavédő szoknyával felvértezve el is jutottunk a szívig - ami aztán bszott lejönni. Elvileg csak le kéne emelni, de a dög szó szerint odanőtt és semmi kedve nincs megmozdulni.
Egy csont oda. Holnap visszük a gumi kalapácsot...

Hogyan nem lett Skodám

Őfelsége idei produkciója, valamint több tucatnyi óra flixbuszon és vonaton történt elbaszása után világossá vált, hogy nem húzhatom tovább, kelleni fog egy járkálós kocsi. Olyan, ami minimális energia ráfordítással, megbízhatóan elvisz A-ból B-be és adott esetben nagyobb kalandok nélkül át lehet vele menni Európán.
A Skoda idén szeptemberben jött ki a Kamiq nevű kis crossoverrel, ami nekem persze azonnal megtetszett. Nem nagy, de nem is kicsi, és a 3 hengeres varrógépmotor helyett lehet rendelni 4 hengeres, 150 lovas motorral is. Remek. Össze is konfiguráltam magamnak egy épkézláb jószágot, elküldtem a márkakereskedésnek, hogy szeretnék tesztvezetni egyet... nulla reakció. Érdekes. Mivel nem messze lakom a VW-konszern szalonjaitól, egyik hétvégén be is battyogtam, hogy mi van. Közben persze utána néztem a kiválasztott motornak, ami önmagában egészen jó konstrukció lenne, csak éppen hidegen képtelen volt normálisan együttműködni az erőátvitellel - úgy küldték szériába az első gépeket, hogy simán leállhatott 1-2-ben a motor és kapaszkodjatok meg, idén októberre tudták kijavítani a hibát. Tavaly óta adtak el kocsikat - a teljes konszernt érintette a hiba - úgy, hogy a melegedés alatt bizonytalan volt a gyorsítási képesség. WTF.
Ezek után persze mindenképpen vezetni akartam a dögöt, ami egyetlen apró akadályba ütközött csak: történetesen mind kiderült, a kiválasztott kocsiból EGY DARAB SE VOLT EGÉSZ AUSZTRIÁBAN. Magyarországon is összesen 2. Ráadásul közel fél évet kellett volna várni rá, ha vakon megrendelem. Mindezt közel 32e euróért. Na nem, köszi.
Szóval, Skodám az nem lett. Helyette érkezett Sven-Gustav, egy jól nevelt viking, a családba. Jóval kevesebbért, igaz, nem minden van benne, ami a Skodába rendelhető lett volna. Maradék, egy kifutó széria utolsó példányainak egyike. Ellenben gyönyörű, és nagyon megy, ha pedig mégse lenne elég 150 ló a mozdonydízelbe, akkor fel lehet húzni 177-re. Hivatalosan.
Elvitte a spórolt pénzem egy részét, és rohadt sokba kerül a fenntartása, igen. Két hete láttam meg, csütörtök óta pedig itt csücsül a ház előtt. A rendszámot elintézni 10 perc volt, mert a kereskedő mindent összekészített (DENZEL Bécsújhely) és leküldött Grazba nekem. A pályaudvarról mindkét alkalommal ők gyűjtöttek be és vittek is vissza engem. Az érdeklődésemet követően két órával már le volt fixálva a tesztvezetés időpontja.   
Ma volt először fürdeni - hat fokban nem vicces egy 4,3m hosszú, 2m széles kocsit szárazra törölgetni...     

A ruhat eszi

Ha valaki azt meri mondani, hogy nem számít a külső, akkor gondolja át még egyszer. A szarkasztikus isteni humorom és az, hogy valójában teljesen jó szándékú sárkányféle vagyok, nincs ugyanis a homlokomra tetoválva (ahogy másnak se), tehát minimum szóba kell állni velem, hogy kiderüljön. Márpedig, ha nem bejövős a külcsín, akkor ennek lőttek feleim...
Oké, egy rövid hajú nő megosztó jelenség akkor is, ha történetesen nőnek néz ki. De az, hogy elmegyek bulizni farmer - póló kombóban és levegőnek néznek, majd szoknya - leggings - póló - csizma kombóban megérem leépíteni a faszikat, az odabaszós, már elnézést a kifejezésért.
Ugyanaz a Best of 80s buli, ugyanazzal a barátosnővel, aki ugyanúgy csinosan felöltözve, mint a múltkor, ugyanúgy jó 20 kilóval nehezebben nálam - csak most észre se vették.
Jaja, csak a belső értékek... hát persze. Amúgy főzni is tudok, mondtam már?   

Midway

Először is, valami epic: Sabaton - Midway
Ha röviden akarom összefoglalni, akkor kliséhegyek és eszméletlen CGI. A film kapja is az ívet rendesen, a legdurvábbat a Military Times-on olvastam, pedig annyira nem rossz. Sőt, teljesen elmegy egynek, az pedig, aki szereti a repülőgépeket és a hadihajókat, valamint nincsenek nagy elvárásai, egyenesen élvezhetőnek fogja találni. Roland Emmerich (Függetlenség napja, ami tényleg kretén, de abszolút megnézhető.) szerencsére nem akar amolyan Dunkerquesen művészkedni, mégis, ha valaki képes túllépni a kisiskolás színvonalú dialógusokon, akkor nagyon is komoly mondanivalót találhat a Midwayben. Nagy kár, hogy a bullshit párbeszédek és a túl sok szereplő elfedik a legtöbb ilyen rejtett értéket.
Kevés olyan film van, ami meg meri mutatni, hogy a háború abszurd és kegyetlen. Mindenkihez, legyen az katona az arcvonalban, vagy katonafeleség a hátországban. Hogy az ellenség nem minden egyes katonája vérnősző barbár, még ha sokakat ki is forgat magából mindaz, amit átél. És hogy szép dolog keménytökű csávónak lenni, csak éppen nem mindig kifizetődő...

Ami tetszett:
- CGI
- a katonafeleségek jelenetei
- nyers, brutális ábrázolásmód (szénné égett holttest azonosítása, sebesültek állapota a támadás után)
- a japán katonák többrétegű ábrázolása (nemcsak a sisak van rajta és nemcsak kegyetlenkedik, jé)
- nem ugyanazt a két gépet kergeti egy harmadik két órán keresztül

Ami nem tetszett:
- túl sok szál és szereplő (Doolittle Raid, Nautilus, a kódtörők, Pearl Harbour)
- gagyi párbeszédek
- hiányzó géptípusok és pontatlanságok (no Wildcat... WTF?)

Ami nem zavart:
- film hossza
- a kacsavadászat Japánban
- a sokadik zuhanóbombázó jelenet

Szóval a Midway nem lesz das Boot, ami egyébként is überelhetetlen, de nem is megy olyan mélyre mint az U-571 például. Aki teheti, eredeti nyelven nézze meg, de mindenképpen feliratozással, mert ordenáré szlenget és amerikai angolt nyomnak benne.
Tízes skálán valahol 6,5 - 7 között adnék neki.
Ja, és kitiltanám a tortilla chipset a mozikból örökre...  

Imádlak, posta!

 Régóta kepesztek már egy kis méretű mosogatógépért, és múlt héten, miközben délután kettő és este tíz között a tesztpadnál rohadtam, rá is bukkantam tök véletlenül a Quellén az ideális jelöltre.
Olcsóbb volt, mint az Amazon, 2-3 munkanapos szállítási határidőt vállaltak, szóval meg is rendeltem viharsebesen a masinát.
Oda volt írva, hogy a Posta szállítja. De az nem, hogy a Posta 16:02-kor küld egy üzenetet, hogy akkor a kiszállítás aznap 9 és 12 között várható. Délután négykor szólnak, hogy ja, ma reggel szállítjuk ám. Keretén, vagy kretén?
Fasza, mert kocsi nincs, marad tehát az erőnléti edzés... Úgyis csak 14 kiló.
Az amúgy 40x40x40 centis gépecskét a szállító természetesen egy 80x80x80 centis dobozba csomagolta be, esélyem nem lett volna ellene. Hálás köszönet illeti a postás hölgyet, aki szó nélkül felajánlotta, hogy vigyem el a molnárkocsijukat. Azt persze a lelkemre kötötte, hogy zárásig érjek ám vissza vele... Potom tíz percre lakom a postától, zárásig ekkor volt vissza harminc perc.
Valószínűleg sikerült megdöntenem a postáskocsival hazáig meg vissza futólépésben elnevezésű versenyszám olimpiai csúcsát, mert kb. negyed óra alatt visszaértem a üres jószággal.
A gépike azóta szolgálatba állt és nagyon kedvelem, igaz, teljesen át kellett rakodnom miatta a konyhapultot.

Kösz BM

Fészbuk a király. Nem elég konyult a bajuszkám amiatt, hogy Őfelsége még mindig nem egészséges, erre még ez a köcsög feldobja nekem az egy évvel ezelőtt a panoráma úton lőtt fotómat róla.
Kösz.
Rohanósban voltam a múlt hétvégén: szombat hajnalban haza az Artúrral (ő az ifjabbik háziállatunk, potom 11 éves), vadállat ködben egészen a magyar határig (ezt úgy tessék elképzelni, hogy a kamiont a tömege alapján csak sejteni lehetett, hogy ott van), aztán vasárnap délben vissza a Flixszel, mert az nyilvánvaló volt, hogy a Cárevicset kirángatni nincs értelme. Teljesen feleslegesen állna a ház előtt, és egy nem kifogástalan állapotú majdnem veteránnal nem megyek neki az őszi utaknak. Bátor vagyok, de nem hülye.
Az biztos, hogy a karbi javításra/tisztításra/cserére szorul, mert ugyan a városban elkocog gond nélkül, de a két torok közti váltás nem tökéletes és a gyorsító szivattyú se működik úgy, ahogy kéne neki. 27 éves, eredeti membránokkal, nincs min csodálkozni. A motortartó bakok is ki vannak teljesen verődve, leng az egész erőátvitel. Nem. Ez az év most már a kutyáké, és ha valaki tud megbízható Lada szervizt, akik vizsgáztatást is vállalnak, ne tartsa vissza az infót! Huszonöt év után váltanunk kell, mert a régi helyről kihalt az összes olyan szerelő, aki még értett az autókhoz (értsd, nem kell OBD ahhoz, hogy rájöjjön, mi baja), és az egész idei gebasz valószínűleg az ő mókolásukban gyökerezik (meg a mi hanyagságunkban, hogy nem lett a karterszellőző pucolva olajcserekor legalább minden második évben), amikor elállították a gyújtást. Senki se kérte, hogy nyúljanak hozzá, és fogalmunk sincs, mit tekerhettek még el akkor.
Ráadásul bejött egy olyan meló is, amit kb ezelőtt egy hónapja még csak nem is sejtettünk, hogy lesz, szóval tényleg nincs értelme egy három éven belül veterán korú autót kicipelni a nyirkosba.
A szívem vérzik, hogy nincs itt, hogy nem tudunk a gyönyörű, őszi napsütésben együtt kirándulni, de ezt most el kell engednem. Majd jövőre, addig megjavítom. Racionalitást pedig senki se keressen ebben, mert nincs. Nem kultautó (még), nem ritkaság (bár hogy hány Gen1 szedán maradt a világon, azt megtippelni se tudnám. A ruszkikat vagy átépítették, vagy szétrohadtak, szóval nem lehet nagy a létszám.), ettől függetlenül ő az én Cárevicsem. Felelős vagyok érte, és vár ránk a Goldeck meg a Großglockner.   

Los Cahorros

A granadai tesztutak állandó tartozéka a valami. A vasárnap ugyanis szabad, és én szeretem kihasználni. Az előző tesztúton de la Motta várát látogattam meg, most pedig a google Los Cahorrost dobta ki, Granadától 10 km-re.
Be is szerveztem a csapatot, béreltünk kocsit - így fejenként 20 euróból lett egy Juke-unk. Természetesen a legkisebb, legványadtabb motor volt benne, ami miatt a kis Csokító a panoráma úton kettesben csak kikapcsolt légkondival volt képes megmászni az emelkedőket és zabálta a benzint rendesen. Ettől függetlenül elvitt minket Monachilba, ahonnan ez a vadregényes túraútvonal indul.
Pár dolog előre, ha valaki belevágna:
- több mint 600m szintemelkedése van
- a függőhidak helyenként foghíjasak
- sár és por egyaránt megtalálható
- fejfedő kötelező (először a dzsungel, aztán meg a szikkadt kőrengeteg miatt)
- helyenként nagyon szűk, mászni kell, olykor négykézláb is
Los Cahorros bejárása tehát túra, és nem kényelmes séta, ne becsüljük alá! Valahol a könnyű és a közepesen nehéz szint között van, azt se felejtsük el, hogy eleve magasabban vagyunk a szokásosnál. Senki se próbáljon szuszipapucsban, csini ruciban belevágni, még ha sokan családi sétikálásnak állítják is be a tirpadvájzoron. Los Cahorros egy közel 10km-es túra, ami a szelfiző idióták miatt közel három óra is lehet. Nem vicc, a nagy függőhídnál háromnegyed órát várakoztunk az átkelésre, mert egyszerre csak négyen lehetnek a hídon és persze az összes insta-idiótának muszáj volt kacsaszájjal pucsítania pár kép erejéig. A másik idegesítő a neveletlen kutyáit szabadon engedő párocska volt - britek, naná. Az amúgy hiperokos német juhász szart a gazdájára és egy idő után a "Sara, Sara" óbégatást hallgatni több volt, mint agyramenős.
Eme apróságokat leszámítva a túra remekül sikerült, jól éreztük magunkat, szegény jobb térdem azonban a lefele jövetet megsínylette, még napokig fájdogált. Egy erősebb túrát ezért is nem tudok végig csinálni, mert felfelé megy minden, csak a lefelébe belerokkanok.

A folyócska mellett dús vegetáció és sár, a hegyi részen szikrázó napsütés és por. Elegendő víz mindenképpen legyen nálunk, nekem az egy liter simán elfogyott, sőt, még kevésnek is bizonyult.

Természetesen Edömérem se maradhatott otthon, az egész túrát a hátizsákban izgulta végig.
A napot egyébként egy teaházban és a Poe-ban zártuk, ahol remek atipikus tapast lehet kapni. A teaház a Tetería del Banuelo pedig rögtön a kedvenc helyemmé vált a vegán balkavájával és a remek teáival. Vasárnap teltház volt, mondjuk pislogtam nagyot, amikor a holland kollégám sört rendelt... Sört. Egy teaházban. WTF?!

Hétfő este - üres teaház. Ideális. A bennem lakó dzsinn abszolút lájkolta a dolgot. Az Albaycín pedig továbbra is a legkedvesebb helyeim egyike Granadában. A szűk sikátoraival egy élmény... Hát még amikor majdnem nyakon öntöttek az egyik erkélyről... szerencsére csak víz volt, és előttem ért földet, na de akkor is. Mittelalter pur.

Best of osztrák posta

Napi facepalm rovatunk következik:
Még a tesztút előtt a leárazásban rendeltem megint pár apróságot a TeeTurtle-től az USÁ-ból, és a múltkori kaland után érdeklődve vártam a fejleményeket. Nagy reményeket persze nem fűztem a dologhoz, a legutóbb majdnem másfél hónapba telt kézhez kapni a csomagot a posta szarakodása miatt. Erre, tegnapelőtt jövök haza a tesztútról, nyitom a postaládát és tadamm!
Postás elvtárs csak úgy, legényesen belegyömte a csomagot. Felröhögtem.
Oké, hogy belefért, na de akkor is. Se behozatali adó? Se kiszállítási költség?
BM, már megint nem vették észre, hogy nem Frankfurtból jött, hanem Illinois-ból.
Zseniális, komolyan mondom.

Pardon

Kissé elhanyagoltam mostanában a blogolást, ennek az oka, hogy július óta folyamatosan úton vagyok. Ebből kettő volt tesztút, igaz, ez majdnem húsz nap, a többi privát - azért laptop nélkül ülni repülőre felemelő tud lenni egy idő után.
A céges gépről nem, vagy csak elvétve írok, alapelvem, hogy a meló és a magánélet el kell legyen választva egymástól, méghozzá szigorúan, különben megtébolyodik az ember. Az életvitelem a legtöbb "civil" számára így is rémisztően gyors, a burn outtal több hónapos betegállományba vonuló kollégáim látványa pedig szintén csak megerősítette bennem ezt az elhatározást. Szabi alatt a céges telefon kikapcsolva, nincs e-mail olvasás és a munkanap végén elrakjuk valami sarokba a laptopot is.
A mobil meg már így is eléggé hozzám van nőve, nem kell még több időt tölteni vele.
Szóval volt két spanyol tesztút, egy hosszú hétvége Angliában, 10 nap az USÁ-ban, majd 10 nap Horvátország, ami ugye elég felemásra sikerült, és a sornak nincs vége. Karácsony előtt még 5 nap Németország (előtesztút), 10 nap Svédország, és 5+ nap tesztpadozás Grazban, ami sajnálatos módon érinti több hétvégémet is, emiatt már nem is hozom ki Őfelségét a Cárevicset. 
A külszolgálatban töltött napjaim száma ismételten meg fogja haladni a normálist (átlagost), valahol hetven körül zárok majd. A projekt jövő év elején szépen lecseng majd, talán még egy tesztút lesz Svájcba, aztán slussz. Nem reménykedem, hogy a következő projekt nyugodtabb lesz - talán igen, talán nem -, ez a munka ilyen. Ki lehet szállni, ha valaki akar, a cégen belül is ezernyi lehetőség kínálkozik, csakhogy én még messze nem szeretnék nyugodtabb vizekre evezni.  

Soha se higgyetek a...

...szemeteknek.
Szebbnél szebb képek kerülnek fel a netre az idei Airpowerről, csak skubizok, hogy most vagy én vagyok teljesen tehetségtelen, vagy valami nem kóser. A gond nem azokkal van, amiket még csütörtökön, az érkezés és gyakorlás idején lőttek, hanem effektíve a pénteki, szombati fotókkal.
Hogy miért? Mert ott voltam, és tudom, milyen idő volt. Szürke ég, felhők, eső, köd, pocsék fények. Ehhez képest egyre másra jönnek a tűéles, szuper világos, gyönyörű képek...
Egy komolyabbnak mondható, tükörreflexes gép és egy 100-400mm profi objektív kombinációjából ezt sikerült például kihozni:

Sötét, szinte alulexponált. Szegény spanyolok, nem valami dekoratívak.

Ó, vagy mégis? A spanyolok egyébként dekoratívak voltak, csak éppen borzalmas fényviszonyok között repültek, ahogyan a többiek is. A szürke ég előtt a szürke vadászgép pedig nem mutat valami fényesen.
Ennyit erről. Az utómunka teszi a képet, nem a fotós. Erre mondja azt a hidegvérű angol, hogy fuck you!
Nem vagyok Fotóbolt mágus, még csak tanulgatom, kísérletezek vele, de a fenti képből is látszik, hogy mennyire képes elferdíteni a valóságot.
Szóval, amikor hibátlan bőrű, hibátlan alakú modelleket láttok, hófehér mosollyal, vagy éppen szürreális színekben pompázik a képen a táj, és az épület mögött felkelő Holdnak minden krátere látszik, jusson eszetekbe: EZ NEM A VALÓSÁG.
Ez szimplán csak Fotóbolt.  

Ahol szittyáék

Ahol szittyáék megjelennek, onnan menni kell, de gyorsan. Nem mintha osztrák, cseh, vagy német között nem lenne tirpák, de olyan eszébe se jut egyiknek se, hogy akkus fúró - csavarhúzóval induljon nyaralni, majd ohne scheiß, leszerelje a korlát egy darabját a teraszról. Mindezt vasárnap. Hogy könnyebb legyen átjárni a két mobil home között. 0.5 éves és 1 éves gyerek este 10kor még ébren vinnyog, lemennek vele a partra, nem leteszik a kiságyba, délutáni alvás nincs. Köszönni nem tud, köszönést nem viszonozza, gyereket kiabálva neveli, másokra megjegyzést tesz. A kocsiját oda parkolja, ahova nem lehet, hiába van kiírva, hogy ne parkolj ide, köcsög.
Szóval megyünk a Solarisból jövőre, mert kicsit megugrott a bunkó sűrűség.

Őfelsége gurulóban

Rövid és koszos körmök? Ó, csak nem megint szereltél?! 
Két napja szerelünk, bm! Haza jöttem szerdán, hetven perc késéssel, mert kipusztult Bécsben a RailJet, aztán várhattam, mert miért ne. Mávosodik az ÖBB, ejnye... Kártérítési igényemet jelezni is fogom hétfőn az ÖBB-nél, mert 25% jegyár visszajár. 
Csütörtökön aztán nekiálltunk őfelségének, és tegnap végre siker koronázta erőfeszítéseinket - ha gyógyultnak még nem is nyilvánítható, de már megtette az első kilométereket és megmászta az első nagyobb emelkedőt is, méghozzá gond nélkül. Most kapja az új katalizátort, mert a régi tönkre ment - ebbe belejátszott az a keverékképzési probléma is, ami miatt még mindig brikettet köp hátul. Kapott egy már használt, de még emberi módon kinéző gyertyaszettet is, hogy amíg be nincs állítva tökéletesen, addig se vágja rattyra a vadi újakat. Tisztító spray-vel befújtam a karbit is, bontás nélkül egyelőre, hát, oldott le róla dolgokat...
Mostanra helyre sikerült állítan a keverék minőségét is, már nem büdös és nem is veszti a fordulatot, ha plusz éghető anyagot - például kontakt spray - kap.

OFF
Fals levegő keresésre a legjobb a kontakt spray, vagy a féktisztító, csak arra kell vigyázni, hogy az ember ne a tűzforró felületekre fújja rá. Le tudja epilálni az ember szemöldökét...
ON

Egy csavar! Egy rohadt, kilazult csavar az egyik membrán házon és most már kezet fogok törni, ha valaki - bárki - az engedélyem nélkül elállít bármit is a kocsin! Merthogy valaki elcseszte a gyújtásomat, persze, hogy nyüffögött. Nem először nyúlnak bele műhelyben és csinálnak hülyeséget - gondolják, Samara Samara, mind egyforma. Hát nem! Qvára nem! Baromira nem mindegy, hogy melyik motor van benne, és a nagyobbikhoz - ami az enyémben is van - más beállítási adatok tartoznak. 
Bónuszként bejelentkezett a hűtő is, hogy akkor neki is lenne akkor hozzá fűzni valója a sztorihoz - nem lepett meg, mert néha, főleg ősszel már csöpögött. Új hűtő úton van, sajnos, már nem ért ki, úgyhogy majd hétfőn apukám átveszi, aztán majd beépítjük valamikor. Ettől még elballag városban, csak figyelni kell a folyadék szintre. (Hirtelen világossá vált, hogy hová lett a víz a tartályból...)
Egy teljes körű karbi pucolás azért valószínűleg jól esne neki, épp azon gondolkoztam, hogy kiviszem magammal nyaralni és ott szépen szétszedem és megpucolgatom. Imádok ilyesmivel molyolni, képes vagyok órákat eltölteni "építgető" üzemmódban. Ha pedig mégse sikerülne összerakni, akkor meg ott az új.
Ami egyre biztosabb, hogy az idei szezonnak annyi, mert még mindig instabil az indítás, és teljesen kiszámíthatatlan, hogy harminc, háromszáz, vagy háromezer kilométer után mutat fityiszt megint.
Azért ha ma lehozom havertól, aki behegeszti nekem a katalizátort, elviszem lemosni. Utálom, hogy koszos.    

A cárevics őfelsége

Ahogy a srácok mondják a fórumon: ha egy Csacsi szivat, akkor nagyon szivat.
Azt már eddig is tudtuk, hogy dús a keverék, a biztonság kedvéért azért még egyszer le lett próbálva és tényleg. Túl sok a nafta.
A kérdés most tehát az, hogy honnan jön?  Úgy néz ki, nem csak az alapjárati fúvókából, mert amikor ma apukám lehúzta a vezetéket a mágnes szelepről, vígan pöfögött tovább őfelsége. Ja, hogy le kellett volna állnia? Shit.
Árulás van, feleim, valamelyik fő fúvókán dől a nafta a karbiba és ezért bűzlik a HC-től a szerencsétlen. Így lesz ótvar szopás egy rázós út (M7 egy trágyadomb Sóstó környékén) és egy huszonhét éves karburátor kombinációjából. 
Ebből bizony karbi pucolás vagy csere lesz lesz, már látom. Akár tetszik, akár nem.

Greenie menni Amerika

Sose volt akkora mázlim, hogy olyan projekten dolgozzak, ahol az USA mint tesztút helyszín fent van a listán (A múltkor a srácok Argentínában voltak! Argentínában, bm! Lehidalok.), és apukám nagybátyjáék se hívtak meg soha a büdös életben (még úgy se, hogy mi kifizettük volna a repülőjegyet Kanadába), szóval eddig még nem jártam odaát. Pedig nyomtam volna én is Death Valley-ben a gázpedált szívesen és bámultam volna a neonokat LA-ben... Na, mindegy, szóval valamikor tavasszal úgy döntöttem, hogy az idei nyár az utazásról fog szólni, a spórolt pénzem egy részét erre költöm. Elviszem a szüleimet Angliába (amit nem engedtek, mert csak beszálltak az útba) és elmegyek Amerikába egy nagy repülős dzsemborira, mert ugyan szárnyam egyelőre nincsen, de benzinvérű vagyok és ide az is elég.
Többen megkérdezték tőlem persze, hogy kint van-e az összes kerekem, hogy neki indulok az USÁ-nak egyedül. Nos, családi hagyomány, nagymamám ennél jóval tökösebb volt, ő a fronton (és a szentgyörgyi erdőn) gyalogolt át '44 telén, miután eladta Pesten a libákat, aztán a vonat csak Balatonszentgyörgyig vitte és hát apukám is elkötötte kölyökként a nagypapa biciklijét Kanizsán, aztán elkerekezett vele a Balatonhoz. Szóval volt honnan örökölni.
Én egy utazási irodával mentem, ők leszerveztek mindent: szállást, belépőt, repülőjegyet. Sok teendőm nem volt, max annyi, hogy megnézem, mit lehet és mit nem, mire számítsak a belépésnél.
Nos, kellemesen csalódtam.
A becsekkolás annyiban különbözik a normál európai úttól, hogy az összes kézipoggyászt ellenőrzik robbanószerre, nemcsak szúrópróba szerűen. Frankfurtban amúgy is szkenner van, de minden gyors és egyszerű. Engem kivételesen kikaptak a sorból, így nem az automata útlevélbeolvasónál mentem át, hanem egy határőr megnézte személyesen az útlevelemet. Időveszteség: 2 perc se.
A Lufthansa járatát természetesen túlfoglalták, ez a legújabb, már nem egyszer láttam, ellenben az eljárás tisztességes és nem hagynak csak úgy ott senkit. Az egyik utasnak naná, hogy nem volt érvényes vízuma, ezért késtünk miatta 20 percet (ki kellett szedni a csomagját a 747 rakteréből).
A kiszolgálás a fedélzeten első rangú volt, egyszer meleg étel, egyszer szendvics, szuper kedves utaskísérőkkel. Oda-vissza. 

Chicago O'Hare - befelé.
1. Teljesen egyértelmű, hova kell menni és mit kell csinálni. Az amiknak se érdekük, hogy ott álljon kismillió ember hülyén, szóval irányítanak.
2. Egy automatán indul az ügyintézés, ami TUD MAGYARUL. Itt be kell szkennelni az útlevelet, meg az ujjlenyomatot, válaszolni ugyanazokra a kérdésekre, amiket már a gépen kitöltöttünk. Kap az ember egy slájfnit, azzal beáll a sorba.
3. Vámtiszt. Teljesen változó, hogy itt mi lesz. A lényeg, hogy udvariasan köszönjünk, és legyünk magabiztosak. Az előttem lévőnek amúgy újra beszkennelte az ujjlenyomatát, tőlem csak annyit kérdezett, hogy meddig leszek. Slussz, pecsét beütve.
4. Csomagfelvétel. Előfordulhat, hogy nem lehet hozzányúlni, mert a kutyuk éppen szaglásznak.
5. Csomaggal át az utolsó kapuhoz, ahol a Népegészségügy ellenőriz. Itt lehet elhasalni a dugi kajával, szóval zöldséget, gyümölcsöt, húsfélét, bármi állati eredetűt véletlen se tartsunk itt már magunknál. A tiszt tőlem csak annyit kérdezett, hogy egyedül utazom-e, aztán tovább engedett, az előttem lévő indiai családot viszont szétszedték.

Chicago O'Hare - kifelé.
Online Check-in mellett is oda kell menni a pulthoz és ki kell nyomtattatni a csomag feladásával egyidőben a beszálló kártyát, különben gond lesz a beszállásnál.
Az első lépcső itt a vámtiszt lesz, aki ellenőrzi a belépéskori pecsétet és a beszálló kártyát. Én egy tündéri nőt fogtam ki, aki pár szót pötyögött magyarul. 
A biztonsági ellenőrzés semmiben se különbözik az európaitól, csak a cipőt kell pluszba levenni és úgy átmenni a szkenneren. Ha véletlen apró maradt a zsebben, akkor se kezdenek üvölteni. Udvariasság és együttműködés, ez a kulcs.
És akkor most a legszebb: a tálcák alja kék színű volt és én benne felejtettem a karkötőmet, ami szintén kék volt. Mire észbe kaptam, már öt perc is eltelt. Amikor visszamentem, hogy elnézést, elhagytam a karkötőmet, a biztonságiak azonnal keresni kezdték, visszamentek megnézni a dobozokat, hogy hátha. Először nem találtuk. Aztán úgy negyed órával később, amikor éppen arrafelé póklásztam, a már civilbe átöltözött kis afroamerikai hölgy hatalmas mosollyal odaszaladt hozzám, hogy megtalálták a karkötőmet, jöjjek oda. És tényleg. Egy pár dolláros holmiról volt szó, ők mégis odafigyeltek rá. Ugyanígy keresték az egyik utastárs övét is, ami meg valahol leesett és csak az ötödik utas holmijával együtt jött elő.

Mivel Magyarország ESTA résztvevő, így mi is utazhatunk az egyszerűsített vízummal, amit potom pénzért meg lehet igényelni, viszont munkavállalásra és tanulásra nem jogosít fel. Ami kell, az a géppel olvasható, lehetőleg biometrikus útlevél.
Én is azt hittem, bonyolultabb lesz. Nyilván bele lehet húzni, de nekem ezúttal szerencsém volt és valószínűleg az se mindegy, hogy valaki beszél angolul, vagy sem. A reptéren időben kint kell lenni, akár egy-két órával korábban, mint az indulás, de ez Európában is így van.
És ami a legjobb, hogy ugyan két külön rendelési számon volt a jegyem, mivel az iroda csak Frankfurtig intézte (én kértem, mert nem tudta, hogy meddig maradok), lévén Lufi-Lufi, simán átcsekkolták Grazig a csomagomat, ami hibátlanul meg is érkezett.
Fontos, hogy a feladott csomagot TSA lakattal zárja le mindenki, mert különben ha kiveszik ellenőrzésre a koffert, akkor simán levágják, ha nem tudják kinyitni.   
Az utazási iroda pedig, amivel mentem az Air Ventures Reisen. Kizárólag repüléssel kapcsolatos utakat szerveznek a repülés szerelmeseinek, viszont aki érdekelt a témában, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani őket.   

Frankfurt

Az én bőröndöm volt az egyetlen a szalagon - azt hiszem, ez mindent elmond arról, mégis általában mennyi idő töltenek az emberek Frankfurtban. Igen, nagyjából egy tranzitnyit, ha a cél nem maga a város, vagy éppen a környék.
Mindeddig én is csak a reptéren jártam, nem is egyszer, általában itt - vagy Münchenben - szállunk át, ha Spanyolország, Németország, vagy éppen Svédország felé megyünk.
Pedig Frankfurt megérdemli, hogy legalább egy hétvégét, de inkább egy hosszú hétvégét eltöltsön itt az ember.
Pechemre épp a Pride alatt sikerült jönnöm, ami miatt a teljes szombat délelőttöt elveszítettem - engem ugyanis a belváros szivárványos színpad nélkül érdekelt, a tömegrendezvényeket egyébként is kerülöm, főleg az olyanokat, amik eleve megosztják a közvéleményt. (Ha nem mész oda, nem vágnak pofán. Win - win szitu.)
Frankfurt teljesen kétarcú. Egyrészt modern, másrészt régi. A tömegközlekedés példás, a város és a reptér összeköttetése tökéletes, minden megállóban van jegyautomata, ami működik és a használata teljesen egyértelmű. A jegyárak reálisak, és a napijegy korlátlan utazásra jogosít a zónán belül mindenre, kivéve az ICE-t. Busz, villamos, S-Bahn, U-Bahn, minden benne van.
A bookingon sikerült ismét belenyúlni és kitűnő szállást foglalni (Hotel Cult Frankfurt City), reggelivel, és tadamm, 20 percen belüli reptéri összeköttetéssel - 20+ eurós taxi helyett 4,95 eurós S-Bahn jeggyel meg lehetett oldani a kijutást, stressz és dugó nélkül, kényelmesen.
A legzavaróbbak pedig nem a bevándorlók, hanem a bunkó távol-keleti (kínai, koreai) turisták, akik úgy érzik, övék a világ.
Mit érdemes Frankfurtban megnézni?
A dómot mindenképpen. Van egy kis múzeuma is, 3 eurós belépővel, és fel lehet menni a tornyába, szintén 3 euróért. Ez utóbbi egészséges embert kíván, jelentős súlytöbblettel és rossz keringési rendszerrel senki ne vágjon neki!

A dóm múzeuma kicsi, de érdekes, ha már ott van az ember, mindenképpen érdemes bemenni és eltölteni ott egy kis időt. Ha mindent végig olvas is az ember, akkor is legfeljebb egy óra alatt végez vele.

A Goethe ház természetesen kötelező program, és mindenképpen érdemes megvárni, hogy tárlatvezetés legyen. Ez német nyelvű, de a történész nagyon lelkes és sok érdekességet megtudhat az ember a Goethe családról és magáról Goethéről is. És arról is, hogy valójában már csak 10 százalék eredeti itt, ahogyan maga a ház is replika - az, amiben Goethe felnevelkedett, elpusztult a II. világháborúban, a pince maradt csak meg és a lépcsősor.

Pálmakert. Drága, de kellemes séta egy botanikus kertben, tavacskák, szökőkutak között, én hamar eluntam. Nyilván van olyan, aki egy egész délelőttöt képes eltölteni itt, egy pár órás sétát azonban simán megér.

Az óvárosi rész kifejezetten kicsi, de ettől még érdemes megnézni, ahogy az Alte Oper is valójában csak egy szép épület, hacsak nincs akkora szerencsénk, hogy be tudunk jutni.

Frankfurtnak van metrója, több vonal, ha jól emlékszem, legalább öt.

Sok mindenre persze nem volt időm, mert vasárnap már inkább a pakolással törődtem, hiszen hétfőn reggel már indultam tovább.

Ja és csak úgy mondom, hogy Sinnsheim egy órányi autóútra fekszik Frankfurttól.
Szerintem még visszatérek ide... és bérelek egy autót, hogy bejárhassam a környéket, ami több várat is rejteget.

Így állunk most

Volt nekem egy listám még az év elején, azóta eltelt az első fél év, nézzük csak:
Szóval 2019-re volna:

• egy objektív szpotterkedéshez  

Sikerült beszerezni. Használtan, mert az új megfizethetetlen. 100-400mm, nem a legmodernebb, de a célnak megfelel és kellően gyors a jetekhez is.

• tánc, tánc, tánc és még egy kis tánc, sérülés nélkül, ha lehet :)

Ez most kicsit kevesebb, nyári szünetet tartunk, hogy szeptemberben újult erővel vághassunk bele. Én persze edzek, készítem a koreokat és a TRX is jön velem minden nagyobb útra.

• gatyába rázni végre Malacot és megépíteni legalább még egy makettet 

On hold. Gyűjtöttem anyagot, hogy Malac igazán autentikus lehessen. Ha héten lesz időm, akkor újra neki fogok állni és legalább a Huey-t befejezem.
Napi kérdésünk: vajon az A-10 csatarepülő tud műrepülni? (A válasz: igen.)

• Weissensee korcsolyázás

Első negyedévben kimaradt, talán a negyedik negyedben. (Muhaha)

• két panorámaút a Cáreviccsel (Gerlos és Goldeck)

A Cárevics betegsége miatt ez valószínűleg idén nem teljesül. 

• továbbá legalább 6000km csavargás idén is a Cáreviccsel, mert megérdemli 

Már annak is örülnék, ha rendesen menne, nemhogy ennyi kilométert. Még mindig gebasz van. 

• Kassa egy Skoda 105 vezetéssel egybekötve (családunk Nünükéjének emlékére)

Továbbra is tervben. 

• Duxford Flying Legends a családdal

Done. Fényképek és beszámoló később, már gépre töltöttem őket, de még átnézésre várnak. Anyukám első repülése is megtörtént, tudni illik korábban még sosem ült repülőn. Apukám igen, de ő is utoljára a 80-as években. 

• AirPower '19

Hatalmas melóval, reptéren guggolva lőtt szelfivel és disznó nagy mázlival meglett a szpotter jegy. Kicsit húzós lesz így a szabi vége, de nagyon úgy néz ki, hogy megéri.
Info  

• Írország, vagy Wales vagy Izland a táncostársaimmal, akik a 2018-as év egyik legnagyobb ajándéka voltak számomra 

Idénre valószínűleg lefújva, nem adja ki.

• és a legnagyobb fa: Oshkosh Air Venture és Chicago (USA)

Done, felkészül a jetlag. Elképesztő élmény volt, beszámoló és képek folyamatban. Most értem haza kilenc óra repülés után, Grazban át kellett startolnunk, mert berepült elénk egy privát jet. Nem volt vicces, amikor kiengedett futóknál full gázt húzott a pilóta...

Miért nem nyaralnék Spanyolországban

Minden nyár, minden ősz kötelező tartozéka nálunk a granadai tesztút, így  viszonylag sokat járok az Ibérián és egyáltalán nem vágyom itt nyaralni. Hogy miért? Ezért...

1. Szemét
Szemét mindenhol. Az utcán, a csalitosban, a nemzeti parkban. Mindenhol. A frekventált helyeken valamennyire összeszedik, de két utcával beljebb ott bűzlik. Ha eltávolodsz a turisztakailag fontos területektől, pofán vág a kosz. Műanyagot hord a szél az út mellett, a házak előtt.

2. Nyelv
Esélyed sincs. A helyiek nem hajlandóak, csak a saját nyelvükön megszólalni, nem tudnak, nem akarnak angolul tudni. Andalúzia különösen rossz ebből a szempontból. A seggük kilóg a gatyából, a házak omlanak, a turistákból élnek, különben nuku, de nem. Egy részük valószínűleg még mindig abban a hiszemben van, hogy a spanyol birodalom létezik. A szállodában és a múzeum kasszájánál talán lesz olyan, aki legalább makog angolul, de máshol nem. És semmit nem írnak ki. Nem tudod, hol vegyél buszjegyet, hogyan érvényesítsd, hogyan tankolj, különösen este 10 után.

3. Tankolás
Eddig minden úgy ment, mint normális helyeken. Leveszed a pisztolyt, tankolsz, fizetsz. Hahaha. Neeeem. A kutasnak először meg kell adnod, mennyiért tankolsz, aztán ő átkapcsolja kutat szabadra, este 10 után pedig kvázi előre fizetsz, aztán lesz nafta. Vagy valami ilyesmi, mert a cigány p... nyifogott valamit a mikrofonba spanyolul, amit mi nem értettük és tacepao sincs a külföldinek, hogy így tankolj, te hülye. Sikerült elszakítania nálam a cérnát a luvnyának nem kicsit, amikor 60km megtétele közel 2 órát vett igénybe és ő egyszerűen ignorálta, hogy nem értjük sem őt, sem a szitut.

4. Bikaviadal
Nem értem. A bikafuttatást sem. A kultúrális örökség része, mondják ők. Oké, de nem lehetne esetleg múzeumba vinni? Régen divat volt kivégzésre járni, ma már annyira nem menő. Európai részen legalábbis. A mozdulatok úgyis bekerültek a flamencoba, ott tovább élnek, nem kell ölni bikát a megőrzésük érdekében.

Vannak szép tengerpartjaik, szép hegyeik, lenyűgöző váraik, amiket száját tátva néz az ember, de ennyi. Ilyen hely van a közelebb is, nem kell ezért átutazni Európát.

Macskarúgjameg

Murphy törvénye, hogy amikor a tiéd beteg, az összes környékbeli előjön az odújából, csak hogy téged megegyen a méreg. Pénteken haza vittem a gombócot, mert nem akartam tovább itt aszalni a ház előtt és mert az sem járja, hogy apukám egyedül küzdjön a csökönyös Szuperszamárral.
Mivel apunak sikerült rábeszélnie az indulásra a makacs gépállatot (idegességemben összecseréltem két kábelt az osztófejen, nem a gyújtási sorrendben tettem fel őket), az már kiderült, hogy nagyobb gebasz van és másmilyen, mint szokott lenni, mert most nemhogy nincs benzin a karbiban, hanem éppen ellenkezőleg. Túl sok is van. Olyan sok, hogy kokszolódnak a gyertyák alapjáraton és bűzlik a HC-tól a fél kerület, de a garázssor legalábbis biztosan. És hogy hogy derült ki? Egyrészt ilyen ocsmány gyertyát 27 év alatt egyszer se találtunk benne, másrészt fals levegő keresés közben belefújtam a szűrő házba alkoholt és majdnem lefulladt, amikor fel kellett volna pörögnie.
Nabazmeg. Visszanézzük, hét éve nem lett pucolva a szelepfedél és a benne lévő szűrő, ömlik a kartergáz a karbiba. Az olaj is fogyott, ha nem is eszetlen mennyiségben - innen a korom.
Akkor most nyomás alkatrészért és olajat cserélünk, de izibe, jön le a szelepfedél is. 
Monstre 5 órás szerelési szeánsz és kismillió szúnyogcsípés után a kocsi még mindig nincs teljesen összerakva, de a dekli és a szűrő tiszta és a visszafolyó ág szelepét is kicseréltük, mert az se engedett valószínűleg vissza. Apu komolyabb közelharcot vívott az olajszűrővel, én olyan jó erőben voltam, hogy kettétörtem egy már nem gumi gumicsövet (szuszakszuszakkracc - hogyajóédesqanyádat), az pedig már a hab volt a tortán, amikor kiderült, hogy a tömítés se passzol a fedélbe... Már megint egy elkukurikult, utángyártott szar, hurrá!
Hogy a karbi belülről hogy néz ki, azt csak sejtjük, valószínű új lesz véve, ez a mostani meg megy szakihoz, aki szétszedi, kitisztítja, feljavítja (ez ilyen plug and play még) és beszabályozza, amíg én meg nem tanulom. Szóval, ha valaki nagyon szeretne ajándékot venni nekem mondjuk karácsonyra, akkor a bontóból jöhet egy 1,5-ös motorhoz való Samara karburátor, amin gyakorolhatok. Szintén örömmel fogadok bontott, de teljes osztófejet a röpsúlyos szabályzóval és érintkezés nélküli jeladóval.  
A szezonnak, úgy néz ki, ezzel lőttek, de még nem temetem, mert szeptember-októberben talán még tudunk csavarogni egy jót. A nyarat rehabon tölti.
Szuperszamár tehát gyógyul, de teljesen azért még koránt sem egészséges, szegény.
Nem kevés ősz hajszál, levert mancs, és zseton lesz, mire teljesen gyógyultnak nyilváníthatjuk. Így jár az a marha, aki csak hajtja az öreg vasát, de spórol a rászánt idővel.
 Igen, megszállott vagyok. Családtagot nem hagyunk cserben, márpedig őfelsége nálunk családtag, neve van, nekem ez a háziállatom. Ha pedig apukám teljesen nyugdíjba vonul, esküszöm, veszünk egy Bogarat is mellé, aztán lefoglalhatja magát a két nyürmögő kisállattal...  

Rápacsálás lvl1000

Avagy, ember tervez, gép végez. Ilyen ez a popszakma, kérem szépen, és ne legyenek illúzióink: BÁRKIVEL, BÁRMILYEN JÁRMŰVEL, BÁRMIKOR megtörténhet. Mert a gépek ilyenek, a modern ECU vezéreltek meg még inkább. Ráadásul azok letiltanak szinte azonnal, marad a leálló sáv a pályán és az instant életveszély - Szuperszamár még harminc kilométert abszolvált vészüzemben, nyél gázon, eljuttatva engem a biztonságos benzinkúti parkolóig. Kétszer is.
Tegnap sikeresen abszolváltuk az elmúlt tíz év legsúlyosabb - jelenleg is fennálló - üzemzavarát és bizony tréler vitt haza a Balaton partról minket. Az én Szuperszamaramat, aki annyi kilométert tett meg gond nélkül, vontatni kellett. A könnyem csorog még mindig, ha eszembe jut, hogyan lógott ott szegény a vontatón, első tengelynél felemelve, beindíthatatlanul. Az se igazán vigasztal, hogy a tréleres is dicsérte, hogy milyen szép állapotban van.
Levizsgázott tehát az ÖAMTC Schutzbrief - nos, feleim, akik Ausztriában éltek: kössetek ilyet! Bárhol robbanjatok le Európában privát járművel, a Schutzbrief tényleg fedezi a hátsótokat. 
És levizsgázott az Autóklub is: hozták a tőlük megszokott színvonaltalanságot, kivéve az ügyintéző urat és a trélerest, de alapvetően a szakival se volt semmi gondom - egy hibát megtalált, de sajnos ezzel is csak 15 km további út sikeredett... Merthogy az alapjárat stabil volt, de ahogy bemelegedett, úgy jött újra elő a rángatásos-leállós hiba és a Szuperszamár nem is ment tovább, Balatonkeresztúron feladta.
És hogy mi volt a színvonaltalanság? Az, hogy két és fél órán keresztül fel se hívott a MAK, hogy ne haragudjon, az az egy szem szerelő, aki a térséget ellátja, folyamatosan úton van, hugyozni nem volt ideje kimenni, nem tudjuk, mikor jut el Önhöz. Csak ennyit kellett volna mondani. Két és fél órán keresztül én próbáltam a rendelkezésre álló pótalkatrészekkel életre kelteni a csökönyös Szamarat, miközben vártam, hogy valaki jöjjön, egyszer-egyszer segítséggel - mert volt, aki odajött. Egy bosnyák kamionos. Néhány brit turista és néhány fiatal srác, akik segíteni ugyan nem tudtak, de legalább biztattak. Egy apuka, aki próbált segíteni a hibafeltárásban, csak éppen kereshette volna a lambda-szondát még egy darabig... (Nincs benne.) A tűző napon, negyven fokban - természetesen otthon láttam csak meg, hogy leégtem, mint a Reichstag. Dehidráltan, éhesen végül elfogyott a türelem és az alkatrész is, ráadásul találtam rajta egy barom nagy tömítetlenséget is és ezt ott megcsinálni nem lehetett. Mocskosan, büdösen, leégve, kiszáradva azt mondtam, visszük őt innen, mert jön a vihar és nem érdekel mennyibe kerül, de ő hazamegy. A szerelő pedig ne jöjjön, mert esélye sincs megcsinálni és senki se garantálja, ha mégis összelapátolnánk valahogy, akkor nem szarna be megint, csak ezúttal mondjuk már Szlovéniában. 
Ehhez képest az ÖAMTC: fél óránként érdeklődtek, hogy mi a helyzet, kijöttek-e már, egyáltalán értesítettek-e, hogy mikor fognak. Rugalmasan kezelték a kocsi speciális mivoltát és illetőségét, így nem valami műhelybe, hanem a saját garázsunkba tudtuk vinni Őfelségét, és így is állták a szállítás hetven százalékát (250 Euro). Kaptam volna bérautót is, de én Artúrt (családunk ifjonca, egy tíz éves japán, aki mivel kövér és kék, így a Gombóc Artúr nevet viseli születésétől fogva) választottam, aminek a benzinköltségét fizetik, és kapok kilométer pénzt is.
Ó, és még rengeteg mindent térít a Schutzbrief... például vadkárt is, ami az egyik legnagyobb szívás. (Megjegyzem, Bambi tegnap békésen ott üldögélt az M7 mellett az árnyékben, a vadrácson innen...)
Reggel fél hétkor indultam, este hatkor pedig megint Budapesten voltam, egy súlyosan beteg Szuperszamárral. Nyolc is elmúlt, mire a kicsit felkészítettem az útra - tankolni kellett, matricákat venni és a megromlott kaja helyett valamit szerválni a Teszkóban. Otthon kellett hagynom az én drága Szuperszamaramat! Nem tudom, mit úsztunk így meg, és az sem kárpótolt, hogy az M7-en láttam egy katonai konvojt ma délelőtt sok csinos KRAZzal. (Volt már rá példa, hogy büdös nagy balesetbe rongyoltunk volna bele, ha nem játszik leállósdit.)  Nem haragszom rá és eszem ágában nincs megválni tőle csak azért, mert most életében először úgy letérdelt, hogy nem tudott felállni. Az fáj, hogy otthon kellett őt hagynom.
A Szuperszamaram tehát most beteg. Nagyjából sejtem, hol van a hiba, de nem egyszerű. És valószínűleg hamarosan eljön az ideje, hogy új szívet kapjon, egy új karburátort, amíg a régi felújításra kerül. Huszonhét évesek a membránok, nem lennék meglepve, ha ott is gebasz lenne, már csak abból kiindulva, hogy az AC-pumpámat is rövid úton szétmarta a bioetanolos benzin. Az M7 trágya állapota is belejátszhatott, mert 90-es szelvénynél valami ótvar a pálya, szétrázza a kocsit a pici kerekein (R13, ez ma gyerek méret.) Átlépte a 148k-t, közeledik a 150k, de a cél a 300k és a veteránozás. A szezon még nincs veszve. Meg lesz idén a 150k!
Bónusz: a tréler, ami tegnap minket vitt haza, ma megint úton volt a pályán. Ezúttal egy modern autóval...  

Egy picit a makettezésről

Igen, én voltam a furcsa kislány, aki nem hercegnőnek öltözött az ovis farsangon, hanem csigának, katicának és hóvirágnak, továbbá üzleti útra induló apukájától tankot kért ajándékba. (Jelmezek made by anyu és apu, a zsinóros tankocska mellé pedig kaptam egy pár fülbevalót is, mert mégis csak kislánynak lesz...) Így aztán nem csoda, hogy a plüssállatok mellett kisautók özönlötték el a gyerek szobát nálam, és a makettezésre is hamar rákaptam, nagyjából tíz-tizenegy évesen.
Az első makettet összeépítve kaptam a bérma-keresztanyám kisebbik fiától, ez egy UH-1 volt, és persze az építgetős, javítgatós kislánynak innen már nem kellett sok ahhoz, hogy megépítse élete első saját makettjét, egy SR-71 Blackbirdöt, 1:144-ben, majd szépen sorban a többit. A Mihut, Herr Würgert (alias Fókit, akit ugye ismerünk), Malacot, az U-47-et és a többieket. A többségük béna volt, csúnyán festve (a konvektor és az íróasztal a mai napig viseli egyébként ennek az időszaknak a nyomait), mert akkor még nem volt internet, és nem jártam makettező klubba se, hogy tanuljak a "nagyoktól".
A makettezéssel 19 évesen aztán felhagytam, az ír tánc elvitte minden szabad időmet és fogyni kezdtek a megépített gépek is. A Mihu javíthatatlanul összetört, akárcsak az SR-71 (őt tavaly elbúcsúztattam, és kidobtam), a tengeralattjáróról lassan elkopott az összes korlát, Fóki és Malac zacskóba kerültek, a ballagásra kapott két csodálatos makett, egy Bf-109 és egy MiG-29 pedig azóta is a sorára vár, mert őket nem akartam összeb***ni csak úgy, és ma se akarom.
Néhány éve aztán megint betalált a dolog, akkor kezdtem építeni az első Metal Earth maketteket, és vettem elő a Fókit, akinek az újjáépítése teljesen nullára redukálta a munkahelyi stresszt és rengeteget tanultam közben mind a makettezésről, mind magáról a géptípusról. Szerencsére a Flugzeug Classic különszámai az FW-190-ről is éppen ekkor jöttek ki, és így egyszerre tanultam a német nyelvet meg az öregítést.
Mivel ugye sokat lógtam a neten, makettezésről, vasútmodellezésről böngészve, óhatatlanul belebotlottam a semmire kellő cikkekbe is. Ezek közül egy még ma is a bögyömben van, mert kvázi azzal a címmel írta a tyúk, hogy "Ez a nő mindent tud a makettezésről", én meg persze megörültem, hogy végre valaki. Na, mondanom se kell, hülyepi** nyifogás volt arról, hogy férj makettezik és hogy ő nem érti, hogy ebben mi a jó.
De tényleg, miért jó a makettezés? És miért festjük le azokat a részeket is, amik nem látszódnak? Tényleg olyan drága hobbi?
Íme, egy kis lista.

1. A makettezés kikapcsol
Koncentrálni kell, icipici alkatrészeket megfesteni, levágni, beragasztani anélkül, hogy eltörnének, elvesznének. Türelemjáték, ami kiszakítja az embert a valóságból egy kicsit.

2. A makettezés tanulás
Az építendő gépről egy magára adó makettező mindent elolvas, kitúr, átnéz. Egy valósághű makett létrehozása kutatómunkát igényel. Hogyan koszolódik a gép a valóságban? Milyen sérülést okoz egy golyó? Hogyan törik, ha kényszerleszáll? Hogyan lehet élethű vizet generálni egy diorámához? És füvet? 

3. De miért van festve a nem látható rész?
Mert én tudom, hogy ott van és más is tudja. A makettező a valósághűségre törekszik akkor is, ha az adott részlet nem látható, mert például belül van. Ez azt jelenti, hogy egyszerű (költséghatékony) esetben a részletmatrica műszerfal akkor is felragasztásra kerül, ha a gép nincs nyitva. Bonyolult, profi versenymakettek esetén drága fotómaratott alkatrészek kerülnek beépítésre és nagy valószínűség szerint nyitva lesz a gép.

4. De hát drága...
Igen, ha valaki komolyabban akar vele foglalkozni, akkor lesznek költségek. A legnagyobb a kompresszor és a szórópisztoly, ezekbe előbb-utóbb be kell feccölni. Nekem jelenleg egy beugró szintű pisztolyom van, ami palackról is tud üzemelni, de ennek a képességei finoman szólva korlátozottak. Ezt már a Fóki építése is jól megmutatta, a Huey Slick-nél nem lesz gond, mert egy színű, viszont finom kamuflázst nem lehet vele csinálni. Ehhez jönnek a festékek, ecsetek, és minden, ami a makett koszolásához, valósághűvé tételéhez kell. A fotómaratott alkatrészek drágák, de egy hobbi makettezőnek erre nincs szüksége, hacsak nem akarja versenyeztetni a makettet egy nem "dobozból épített" kategóriában.

5. És büdös...
Nos, a víz bázisú festékek már nem annyira azok, de az oldószeresek... nos, igen. Qva büdösek. És rengeteg van belőlük. Az oldószeres festéket aztán ki is kell mosni az ecsetből, ez is büdös. A ragasztó is az. Ezért van az, hogy jól szellőző helyen kell dolgozni.

6. És nem lehet tőle mozdulni se...
Oké, ha te éppen a konyhában szeleteled a húst, én meg ott kergetem a hörcsögöt, akkor rövid úton ki leszek dobva. Nem? De. A makettező asztalt és környékét a makettező úgyis tisztán tartja és  magamról tudom, hogy kb hetvenmillió, különféle piperecucc kóricál a fürdőben, pedig nem vagyok egy maca típus. Szóval az egy átlagos karton doboz makettezős cucc kontra női fürdőszoba még mindig az előbbi javára billenti a mérleget, már ami a helyfoglalást illeti.

5. Fejleszti a kreativitást
Nem kell nagyon részleteznem, gondolom, hogy miért. Elveszett, eltörött alkatrészek újra legyártása, miből lenne jó antenna és a többi. 

6. Miért kell koszolni?
Lásd hármas pont, a valósághűség miatt. Egy gép, amit használnak, sose lesz tiszta.


7. Sikerélményt ad
Megtanít arra, hogy a hiba többnyire javítható, igaz, néha meg kell dolgozni vele. Szinte minden makettező töri építés közben valamelyik alkatrészt, ami aztán vagy látszik, vagy nem. A kész gép pedig mindig egy élmény. A mentettek különösen, vagy ha bonyolult volt a darab (Old Ironside nem tudom, mikor lesz összerakva, mert aki eddig neki ugrott, az mind azt írta, hogy legalább 3-5 év volt, mire teljesen elkészült vele... Én még gyűjtöm a bátorságot, a fregatt meg addig beszélget a Zrínyi rohamlöveggel a szekrényben.)

Ha(nem)jó

Pajtás emlékmű, Füred

Elmész egy kirándulásra és soha többet nem térsz haza. Ez a borzasztó ebben az egészben.
Eljöttek ide, szegények, hogy megnézzék a mi gyönyörű Budapestünket (is) a Dunáról, csodálták a Parlamentet, a Várat, az esti fényeket az esőben... Aztán a Duna magához vette őket, és hármukat még mindig nem adta vissza. Hetet élve elengedett, hála a közelben lévő hajósoknak, huszonötöt már csak holtan, sokat csak hosszú gondolkodás után.
 És ahogy lenni szokott, jöttek a "szakértők", teleszórva okosságaikkal a sajtót. Nevüket nem vállaló "szakemberek", akik néhány órával, nappal a baleset után már tudni vélték, mi történt ott, a Margit híd alatt. Előkerült a jó öreg Bernoulli is, hogy egy kis tudálékosság is legyen már, mert kell. Gyönyörű volt, amikor néhányan reklamálták a helikoptereket (mint a Notre Dame-nál a tűzoltó repülőgépeket...). A témában ajánlom David Burnett: Making a Night Stalker című könyvét, kitűnő rálátást kaphat az ember arra, hogyan képzik azokat a személyzeteket, akik gyakran dolgoznak víz felett (Dunker School), de a Vertical-ban is volt egy cikk a víz feletti repülés veszélyeiről, továbbá a gépek felkészítéséről ilyen esetekre. Nem egészen úgy megy ez, mint ahogy Mancika gondolja, amúgy Szolnokról áttelepült egy kutató-mentő Budaörsre, ami segít/segített az áldozatok keresésében.
És hányni tudtam volna a Tyutyu azonnali hárító nyilatkozatától (Nem a miénk a hajó...). Mit ad isten, a baleset utáni átvizsgálás nem kevés hiányosságot tárt fel a BKV amúgy szintén muzeális korú személyszállító hajóflottájánál... Hupszi.  
Én nem tudom, mi történt, mert nem vagyok sem hajóbaleseti szakértő, sem pedig hajómérnök, de még csak a hajós KRESZ-t se vágom, mivel nincs jogsim hajóra. Nincs rálátásom a vizsgálati anyagokra, a fényképekre (vízfelszín felett és alatt, mert ugyan 40-50 tonna találkozott kb 1000 tonnával, de a dukkozást levitte a nagyról is), a nem Paintben készült móricka-grafikákra és mozgás modellekre, amik a hajók valós trajektóriáján alapulnak (ne feledjük, a közúti balesetekhez képest itt egy olyan közegben történt az esemény, ami önmagában is mozog, ellenállása van, örvénylik és a benne lévő testekre nem elenyésző hatást gyakorol), a számítógépek adataira... 
Nem ismerem a legújabb hajótest építési standardokat (a hajóorr kialakítása már önmagában egy igen szép, kihívást jelentő területe a hajóépítésnek), és a hajómotorokét is csak érintőlegesen, mivel ezek a gépek önálló kasztot képviselnek a nagy motorok között.  Nem én fogom megmondani, mi és hogyan történt, mert nem tudom, bár nagyon szeretnék már egy igazi szakértőt hallani az ügyben. Olyat, akinek van mondjuk gyakorlata vízi balesetek vizsgálatában... (Van egyáltalán ilyen ma Magyarországon?)
Amit én tudok, hogy volt egy hiba (hibasor), és a körülmények olyan szerencsétlenül alakultak, hogy vízbe fúlt 28 ember. A körülmények többek között, hogy sötét volt, hogy áradt a Duna, hogy nagy volt a különbség a két fél között tömegben és lóerőben és hogy a hídnál történt, ahol kevesebb a manőverezési lehetőség és megváltoznak az áramlási viszonyok. A hiba? Na, azt majd a vizsgálat fogja kideríteni a rendelkezésre álló adatok alapján. 
Minden tiszteletem az életüket kockáztató búvároké (nemzettől függetlenül), vízügyi szakembereké, mérnök kollégáké, akik "szakértés" helyett megcsinálták a munkát. Szerényen, sokszor név és arc nélkül, nem döngetve a mellüket, hogy "Hé, én számoltam ám ki, hogy hány acélsodrony kell és hol rögzítve ahhoz, hogy ne roppanjon gyufaszálként ketté a hetven éves, sérült hajótest emelés közben! Én hegesztettem a víz alatt, a sötétben! Enyém volt a szonár, ami segített feltérképezni a medret.". 
Csapatmunka. A mérnök számol, a búvár lemegy és átszuszakolja a hajó alatt az acélhevedert, a halott kereső kutyák szimatolnak. És amikor a 200t daru emelni kezd, letérdelsz és imádkozol, hogy helyesek legyenek a számítások. Hogy kibírja a megnyomorodott hajótest a terhelést. Ha valakinek joga lett volna V-t mutatni, akkor az nem Don Pintér, hanem a CSAPAT, akik valószínűleg akkor vettek újra levegőt, amikor fent volt az a szerencsétlen hajó az uszályon.
Aki meg odament távcsővel, kisszékkel szájat tátani, az gondolkozzon el egy kicsit! Esetleg fáradjon be egy nagyobb hullaházba, és tekintsen meg egy vízi hullát (nagyon csúnyák, inkább ne akarja őket senki látni), ha annyira arra volt kíváncsi. Ki, mit szeretett volna látni, amit a tisztességes médiumok (nem Blikk, Ripost és társaik), nem mutattak meg?  Vagy csak lőni akart egy szefit (mint az idióták, akik most Csernobilban pucsítanak a sugárzó roncsok között.) a Clark Ádámmal és a Hableánnyal, hogy puszipacsiénottvoltam? Emberek, belegondoltatok abba, hogy hogyan haltak meg ezek a szegények? Hogy milyen kegyetlen lehetett felfogni, amikor jön be a koszos, hideg víz, sikítva, recsegve dől a hajó és hogy innen nincs kiút, nincs menekvés? Mit érezhetett az anya, amikor megértette, hogy a hatéves kislánya másodperceken belül halott lesz és esélye sincs megmenteni őt? Mi járhatott annak a fejében, aki ugyan kijutott, de a tíz-tizenkét fokos víz egyszerűen elszívta a tagjaiból az erőt, a ruhája ólomként kezdte lehúzni, és még tudott venni két slukk levegőt, mielőtt végleg elnyelte az áradó Duna?    
Vannak országok, ahol a katasztrófa turistáskodást büntetik - nagyon helyesen. A "gaffer", mint olyan, egy rendkívül visszataszító sejthalmaz fajta. Balesetek helyszínén (még folyik a vér, megalvadni se volt ideje) fotózás, videózás, a sérültek bámulása segítségnyújtás nélkül, újabb koccanásos okozása helyszín mellett, a helyszínen dolgozók testi épségének veszélyeztetése, egyszerűen undorító.    
A balesetek mindig ugyan úgy keletkeznek, de a végeredmény más és más. 

Szajol, váltófelvágás. Egyszer vágányról leugrott vagon, másszor tömegszerencsétlenség.
Dömös (akna, 1951), Pajtás (átépítés miatti metacentrum eltolódás, 1954), Hableány (legázolás, 2019). Katasztrófák, amik elkerülhetők lettek volna és attól tartok, hogy közös lesz bennük a bizonyos dolgok elhallgatása is. Mert érdekek vannak és ilyenkor az emberi élet éri a legkevesebbet. Remélem, hogy nem így lesz és hogy a tanulságok levonása után biztonságosabbá lehet tenni a budapesti folyamszakasz közlekedését.
Isten nyugosztalja a holtakat, legyen nekik könnyű a föld! Erőt a gyászolóknak, mert nekik az igazán nehéz. Soha többet Dömöst, Pajtást, Hableányt! 
    

Majdnem nem

Majdnem nem jutottunk be. Még áprilisban felvetettem a tesztutas bandának, hogy ha jelzik igényüket, akkor én beszerzem a jegyeket az Alhambrába. 3 kicsi hegylakó maradt a végére, a többiek vagy már voltak, vagy nem érdekli őket a kultúra, van ilyen is. Nem kötelező program, csak jó fej próbáltam lenni. Ritka.
Na, két hete akkor a tettek mezejére léptem és jött is mindjárt a hideg zuhany. Júliusban egyetlen hétvégére sincs már jegy. Wtf? Májusban júliusra nem tudok jegyet venni egy esti Alhambra nézésre? Mayday! Mikorra van még jegy? Csütörtök estére. Ok? Ok. A 3 kicsi hegylakó tehát csütörtökön megy alhambrászni, majd péntek, szombat dolgozik. Ennyi kell. Nem mindig csak a tapas, meg a sör. Ettől legalább nem leszünk fikuszok másnap...

Riszájkling

Nem tudom, ki hallott róla, ki nem, de a H&M minden textiliát átvesz újrahasznosításra és jár érte szatyronként egy 15%-os kupon, amit be lehet váltani egy darab új ruhanemű vásárlásakor.
Fejenként két szatyor per nap a maximum, és bármi mehet bele, ami textil. Szóval, ha valami tönkre ment, elmállott, kihíztuk/kifogytunk belőle, a gyerek kinőtte, a kutya megrágta, akkor ne a kukába dobjuk, hanem vigyük vissza!
Ami még használható, azt eladják a turiban, a többiből ipari rongy lesz, vagy kocsiülés, de nem szemét. És a legjobb: az akció nemcsak Ausztriában érvényes!  

Kettő per egy

Jelentem, az egyik csomag kézben. Az élet apró örömei, ugyebár. Azért Mancika még próbálkozott egy nem a mi dolgunk e-maillel, pechjére.
Káosz, komolyan. A levél küldeményt nem bonthatják fel, így már érthető, hogy ha az arrogáns p... a körmét reszelgeti munkaidőben, akkor a vámon reked több tonnányi csomag, amiről vagy értesítik a tulajdonost (KIFIZETTEM, tehát az enyém), vagy nem.
És hogy mi a legszebb az egészben? Nem, nem az ÁFA (vagy ez esetben behozatali illeték), ami 20%, hanem az, hogy a mocsok Posta kiszámláz a fos szolgáltatásért 10 eurót! Április 24-én átvették a DHL-től a csomagot, majd május 16-án küldtek egy ajánlott levelet, hogy kell nekik a számla, mert nem tudják elvámolni! Gratulálok, és ezek után még kérnek 10 eurót a szállításért! Idióták! Kösz, hogy az anyák napi pólót leszállítottátok egy hónappal később, gyökerek!
Az egyetlen, ami kalapemelést érdemel a sztoriban, az a Posta Hotline. Na, ők top!  Főleg a második ügyintéző, aki elmondta, hogy melyik e-mail címre írjak és hogy a HIVATALOS telefonszámot felejtsem el, mert nem fogja senki felvenni. Rajta van a hivatalos levél fejlécén, meg van adva a Finanzamtnál, de nem veszik fel. Ilyenkor zokognak az adóeuróim. Meg én is.  
A TeeTurtle-t (USA) nyugodt szívvel ajánlom, ha valaki szereti az aranyos, nerd pólókat. Szuper jó fej ügyfélszolgálat és tényleg klasszak minőségileg is a pólóik. A méretek is stimmelnek, és minden pontosan olyan, mint a képeken. Imádom őket. Az egyetlen baj velük, hogy hétről hétre rukkolnak elő jobbnál jobb cuccokkal és én most az átpakoláskor realizáltam, hogy úgy be tudom rakodni a teljes nyári tesztút szériát, hogy még marad két hétre való póló és még mosni sem kell közben... 
   

Kettő per nullaegészöt

A tanulság? Sose rendeljünk ünnep előtt. Sehonnan. Semmit.
Két csomagot rendeltem, az egyiket jóval húsvét előtt (április 12-én az USA-ból), a másikat valamivel húsvét előtt Németországból. Minden faszának tűnt, szépen jöttek is a visszaigazolások a csomagok kiszállításáról, aztán most, május közepén ott tartunk, hogy az egyik biztosan elveszett, a másik meg Bécsben van a vámon.
Király, nem?
A UPS egyszerűen elhagyta a csomagot, még keresteti a német bolt, de nekem már vissza adták az árát, tehát nagyjából, 0,0000000001 százalék esély van arra, hogy az alig 1 kg-os csomagocska előkerül. Unión belül nem sikerült két szomszédos ország között nem elveszíteni. Tapsoljuk meg!
Az a csomag, ami Bécsben vesztegel április 21-e óta, az USÁ-ból kilenc nap alatt átért Európába, hogy aztán felszívódjon és csak néhány dühös telefon/e-mail után derüljön ki, hogy ez legalább nem veszett el... Csak éppen április 24-e óta képtelen volt az osztrák Posta magától kiküldeni az értesítést, hogy kéne nekik még pár dolog a vámoláshoz, majd amikor írtam nekik, hogy nézzetek már szét magatoknál, nem porosodik-e valamelyik sarokban egy cuki, teknősös csomag, már másnap megérkezett a hivatalos levél, hogy de...
Bazmeg! Egy hónapja várom a qva csomagot, benne anyukám anyák napi pólójával. Ha én végezném így a munkámat, rövid úton kirúgnának!
A legszebb az egészben, hogy már másodszorra rendeltem ebből a boltból, és az első két hét alatt ideért. Illinois - Graz, két hét. Most pedig másfél hónap lesz kb, mert Mancika baszott elvégezni a feladatát. Az értékkülönbség az akkori és a mostani csomag között 10 dollár. Akkor nem kereste senki a nyugtát, az anyakönyvi kivonatot, a pólók erkölcsi bizonyítványát, és hogy a kitűzőn lévő nyúl nem veszett-e...
Nem értem.
A DHL Austria (ők feleltek a transzatlanti szállításért) ügyfélszolgálatát meg inkább ne hívjátok! Katasztrófa.    

Szezonnyitó

Meg tudtam volna lenni az eső nélkül, de a lényeg, hogy műszaki hiba és különösebb vészhelyzet nélkül sikerült abszolválni az idei első 400 km-t, vagyis Őcárevicssége megkezdte ausztriai tartózkodását. Kellett neki kb. 300 km, mire az összes téli szutyok kiégett a rendszerből, nagyjából az osztrák szakaszon kezdett el húzni rendesen, addig néha igencsak megküzdött egy-egy emelkedővel. Ez van. De most már legalább megy normálisan.
Két nagyobb tüsszentést leszámítva - fogalmunk sincs, mi ez, lehet, hogy "pókot nyel", mert rohadt nagyot ránt, de a fordulatszám sose változik... Fura... - gond nélkül teljesítette a távot, az osztrák szakaszon már barátkozott is. Hiába, őfelsége errefelé jelenség. (Engem meg valószínűleg a szent őrülteknek kijáró tisztelet övez, hogy el merek indulni egy huszonhét éves kocsival ekkora útra... Ennél hosszabbra is, de pssszt.)
Otthon kicsit más a helyzet - ugyanaz a kocsi, ugyanaz a sofőr, csak a fejekben van nagyobb sötétség, sajnos. Otthon guruló útakadálynak tekintenek, és többnyire nem a német prémiumok vezetői, hanem a lepusztult egyterűvel, furgonnal, Szutyukival nyomuló szuper-sofőrök. 99 százalékban férfiak, akik úgy gondolják, ők Vettel és Hamilton szerelemgyereke, vadászpilóta reflexszel. Esküszöm, még a román vontatósok is több aggyal bírnak, mint egyik-másik negyvenes ipse a nyugatról behozott omladékjában, vagy a céges furgonban.
Srácok, a jó sofőr követési távolságot tart és nem vág be a másik elé féktávon belül! A potencia-, és prosztata gondok miatti frusztációt, légyszi, szakemberrel beszéljétek meg és ne a közúton éljétek ki!
Nem esünk rá az autópályán kilohatvannal senkire, nem toljuk, mert úgyse fog elmenni az útból előbb, ha épp előzi a kamiont! Bármilyen fura, nincs hova, ha pedig az aláfutásgátlót ti sem szeretnétek közelebbről megcsodálni, akkor engem miért akartok bepakolni alá? Akkor se toljuk a másikat, ha történetesen csak száztízzel megy a megengedett százharminc helyett! Öreg kocsinál pláne nem. Oka van, ha nem megy ennél többet és higgyük el, hogy amint tud, utat fog adni. A legtöbb veteránosnak ugyanis nincsenek komplexusai, nem derogál a szélsőben menni.
Őfelsége tehát megérkezett, a 2019-es szezont ezennel megnyitottnak tekintem.
            

Zsemle dublőr

Ahogy Murphy mondja: Ha minden rendben levőnek látszik, biztosan nem vettél észre valamit. A zsemlék létszáma ugyanis mindig eggyel kevesebb a szükségesnél, így már egyetlen zsemle kiesése is kisebb fajta katasztrófahelyzetet tud előidézni.
Ha pedig kölcsön adsz egy zsemlét, annak biztosan nem lesz jó vége. A "megcsináljuk két óra alatt" szabad fordításban annyit tesz, hogy kisebb isteni csodával talán egy nap alatt össze lesz rakva a zsemléd, isteni csoda nélkül ne is reménykedj, hogy valaha is viszont látod. Ebből kifolyólag emeltem fel a kis hátsómat, és slattyogtam le a műhelybe kettő körül, hogy akkor mégis megtekintem a zsemlét és bájos mosollyal arcomon megtudakolom, hogy mégis mikor tehetem rá a praclimat a kormányára.
A műhelybe leérve mindjárt orcán is barmolt a való világ: a zsemle szétdöntve, ebből nem lesz egy hamar járóképes példány. Kérdezem: WTF? Mi ez a szétborított zsemle? Az utolsó simításokat kéne végezni rajta, ehelyett full kibelezve tátja a száját.  
A szerelő néz. Én nézek. A zsemle néz. Ja, holnap délre talán lesz belőle valami.
Szó bennszakad, hang fennakad. WTF! Hogy érted azt, hogy holnap délre lesz belőle valami? Nekem ma 4-kor be kell adnom a zsemle megőrzőbe. Az információs szupersztrádán volt ezek szerint egy kis fennakadás - baszott nagy forgalmi dugó -, ami miatt nem ment át a műhely felé, hogy a zsemlének jelenése van kedden hajnalban (főszerep), velem együtt, ami azt illeti.
Trallalaaaa... Na, öcsém, most aztán szarban van a haza. A zsemlének egy négy órás, mocsok drága tesztje van másnap reggel hatkor, amit egyszerűen nem hagyhatunk veszni, tehát kell egy dublőr. De honnan akasszak le egy helyettes-zsemlét délután kettőkor, amikor az összes zsemle foglalt?
Hmmm... szuperhős üzemmód ON. Beszarni ráérek később, a kalamajkáért felelős egyén fejének leverése nem hoz zsemlét a konyhára, marad tehát a gyors és mocskos megoldás: zsemlét kell nyúlni valakitől. Olyan nincs, hogy legalább egy nélkülözhető zsömle nem rejtőzik valahol, de arra mérget lehet venni, hogy a legnyomorultabb, csoffadt szotyadékot fogja ilyenkor az ember előtúrni a pokol legmélyebb bugyrának utolsó sarkából. 
Az összes valamire való zsemle ugyanis bevetésen van, nem lehet kivonni őket az arcvonalból. De szagot fog a malac, lesz ott még szarvasgomba (jó két és fél tonnás). Mi van a csotrogánnyal, ami most ért vissza a Sarkkörről? S lőn, felragyog a fény: ő a lehetséges helyettes, az elaggott, leharcolt, szikkadt zsemle. De az annyira öreg, hogy már semmi nincs hozzá. Nem baj, bm, leszarom, nekem ez a főnyeremény, majd kendácsolok hozzá vezérlő programot, ide vele, enyém. Vihetem? Csak holnap délelőttig kell. Viheted.
Háááááááálleluja! Járókeretes, vagy sem, nekem most ez a legszebb zsemle a világon. Kelhetek ötkor, hogy 6-ra beérjek és át tudjam nézni még egyszer a beállításokat, de le van kakadulva. Van zsemle, még ha kicsit sárga, kicsit savanyú is, de az enyém...
A koktélcseresznye a tejszínhab tetején persze még hátra volt: a sarki túra előtt visszatették az eredeti kipufogóvégeket, amik nem kompatibilisek a mérőberendezés csatlakozójával. Shit! Szerencsére az adapterek ott voltak a csomagtartóban az esernyő alatt (Hogy ki a franc vitt esernyőt a sarkkörre?), de most egy tepsi süteménnyel megyek holnap a próbapadosokhoz, mert nekik kellett levenniük a blendéket a műhely helyett. És a zsemle természetesen nem volt...hmm... patika tisztaságú.  Nem készültünk már visszavinni kultúr helyre.
(A saját zsemléim mindig üdén, illatosan mennek tesztelni, mert jól neveltek, de sajnos a legtöbb zsemle nem szobatiszta.)

Nem a probléma a probléma. A hozzáállás a problémához a probléma.
Ha ügyes lesz, kap jutifalatot...  
  

Tuti Herbert

Ha elkapom azt a cenket, lökhárítón billentem, az fix. Állítom, hogy mesterkurzust tart "odahaza" a kis zsömléknek, "Hogyan romoljunk el teljességgel váratlanul a lehető legkellemetlenebb időpontban" címmel. A kis zsemlék pedig felnéznek a nagy öregre és megszívlelik a tanácsait.
Az első kis zsemle, aki orbitálisan megszívatta a népet, már haza is lett küldve - ő az egyik percről a másikra fejlesztett ki magának egy generátor hibát, ami egyúttal a nagyfesz akkut is a nirvánába küldte. Most pedig itt a következő versenyző: csütörtökön derült ki, hogy anyaghibás az intercoolere és orrán-száján ereszti a hűtőfolyadékot. Nem kicsit, cseppenként, hanem sugárban. Kitömtük az egyik lyukat, erre kiderült, hogy van másik is. Azt is kitömtük, hétfőn derül ki, hogy van-e még rajta, vagy legalább a cseréig kibírja inkontinencia nélkül.
Nem szeretném, ha ez a roppant tehetséges kis zsemle telibe huggyintaná a görgős padot, amíg én a rénszarvasok közt csalinkázok északon.
Herbert, bm! Ez tuti a te műved.    

Komédia

Rendeltem egy sportáruház lánctól két gumiszalagot meg egy cipőt az interneten. Európából, jelenleg még EU-s tagállamból.
Először is, kiküldték a cipőt. A kérdésemre, hogy a gumiszalagok hol vannak, nem reagáltak.  Telefonszám nincs, csak e-mail. Meg Fészbuk. Messengeren nulla reakció. WTF?
Oké. Boltba be - szerencsére van egy Grazban -, osztrák vevőszolgálat számát kiderít.
Osztrák vevőszolgálatot felhív. Péntek, három óra, a fű se nő. Közben megjön az e-mail, hogy úton vannak a szalagok. Én is úton vagyok. Szuper. Első adandó alkalommal csomag átvesz, az egyik totálkáros. Mintha átment volna rajta egy markoló. Gumikesztyűben kinyit. Houston, van egy kis probléma: nemcsak a csomagolás ment rattyra, hanem a szalag is. 
Káromkodás, osztrák vevőszolgálat felhív. Osztrák vevőszolgálat a problémát komolyan veszi, kéri a fényképeket, továbbítja a panaszt a briteknek.
Puff, a brit vevőszolgálat főnixként éled fel poraiból. Hirtelen mindenki készséges, seperc alatt landol a számlámon a szalag ellenértéke, én közben feladom a Postán a csomagot. Csomagkövetéssel, nem levélküldeményként.
Kedélyesen levelezek a vevőszolgálattal a visszaküldési költséget illetően, elvégre nem én mentem át baggerrel a cuccon, hogy vissza kelljen küldeni. Próbálom követni a csomagot, ami a tracking szerint még mindig itt üldögél valahol Ausztriában. Bemegyek a postára, ahol feladtam, hogy mégis mi a búbánatos rosseb ez, közben a britek visszautalják a csomagküldést is. Az eset tehát számomra nullszaldós, de most jön a legjobb: AZ OSZTRÁK POSTA NEM TALÁLJA A CSOMAGOT!!! Egyszerűen felszívódott, miután bekerült a központi elosztóba, azóta nincs jele a vonalkódnak.
Itt már röhögtem. Nagyon. Két hónap tragikomédia után megzabálta egy szíriuszi csomagevő szörny azt a szájba vert gumiszalagot. Pedig olyan szépen becsomagoltam...

Dizni-kastély

Kedd reggel, 7:45.
7:30-ra értem be, megbeszéltük a kollégával, hogy én maradok bent, ő és egy másik srác mennek indítani a próbapályára, mert van ötven giga mérés a múlt hétről, amit ki kéne értékelni.
Békésen kattogtatom az egeret az üres irodában tovább, negyed óra múlva csörög a telefon.
- Őőőőőőőőőőőőőőőő... tudnál segíteni, nem indul a kocsi, itt vagyok még mindig a parkolóházban. Kéne egy start booster.
Fuck. Mondjuk te se vagy valami talpra esett, cimbora, ha hagyod, hogy így pofán röhögjön egy mezei zsömle, de egye kánya, most még hajlandó vagyok egy CSAR (Combat Search and Rescue) küldetésre, hajt a reggeli kávé.
Első kör: elektromosok.
- Kéne a booster. Meghalt a zsömle a garázsban. Megkaphatom?
- Tessék, itt van. Hát, nincs teljesen tele, de hátha.
Parkolóház legfelső emeletére fel, a zsömle csendesen cirpog és halványan tikkel a sarokban. Indítás. Zsömle továbbra is tele szájjal röhög.
Vissza az elektromosokhoz. Köszi, de kevés a kraft a cuccban, töltsétek fel. Irány a Dizni-kastély, akarom mondani a műhely. Műhelyfőnök telefonál egy másik projekttel, merthogy a másik projekt zsömléje fent lógázza a lábikóit a csáposon, kipufogó a munkapadon, de nem tudják, hová kéne fúrni a lyukakat a szenzoroknak, mert nincs fordító táblázat és nem tudják, mi micsoda. Kivárom, udvariasan.
- Szeretném elkérni a boostert öt percre, mert van egy döglött zsömlénk, aminek jelenése lenne a tesztpályán kábé fél órája.
- Nincs booster. Nem adunk senkinek semmit kölcsön, mert a mérnökök már több startert tönkre tettek, mert nem tudják használni. (Öt perccel korábban az elektrotechnikusokban fel sem merült, hogy debil lenne bármelyikünk.)
- Akkor esetleg valaki öt percre nem tudna feljönni beröffenteni az autót?
- Megbeszélésem van, nem érek rá. (Értsd: Próbáljuk kitalálni, hogy mi micsoda ebben a rohadt táblázatban.)
- Köszönöm! (Szabad fordításban elmész te a jó qva anyádba...)
Futás tovább. Logisztikus jön szembe.
- Kell egy booster, SOS! És a műhely nem ad.
- Igen, mert mindig valaki tönkre tett valamit. A raktárból esetleg?
- Te is tudod, hogy az egy vicc. A múltkor is hibás töltőt adtak ki.
Sovány malac vágta tovább, be a régi irodámba. Kopp, a bika kábelt elnyelte a kábelevő fekete lyuk. Faszom, meglesz a tízezer lépés még kilenc előtt. Zsemle, bm! 
Szem sarkából tartóstesztes tesztmérnök észrevesz.
- Fridóóóóóóóóóóóóó, van boosteretek?
- Van.
- Fel van töltve?
- Nézzük csak.... Fel.
Halleluja!
Nyargalás a parkolóházba, vissza a tetőre. Most még röhögsz, Zsemle, de nem sokáig, beindítunk! Nyühünyühü...vrummmm! Zsemle él. Hurrá!
- Jó utat! Ha leáll, hívj fel, szerzek egy kulcsot meg egy vontatókötelet, azt behúzzuk!
És akkor most itt álljunk meg egy szóra!
Én is ismerek olyat, aki jobban tette volna, ha porszívóügynöknek áll és nem mérnöknek, de azért a többségünk nem egy fél pár lyukas zokni. Tudjuk, hogy a start booster arra van, hogy beindítod vele a kocsit, aztán leveszed és nem grillezed az akku sarun lógva.
Ha valamelyik kolléga tönkre tesz valamit a műhelyben, akkor öri hari és durcimurci, minden mérnök hülye, de:
- tele tankolják a dízelt benzinnel, majd még be is indítják, hogy a rail is tele menjen, nem probléma
- kerékagyat kell cserélni a protón, mert a gyakornok ferdén húzta be a kerékcsavart és szétverődött az egész, nem probléma
- teli hugyozza a kocsi a görgős fékpadot teszt közben úgy négy liter hűtőfolyadékkal, mert nem húztak meg egy bilincset, nem probléma
- az autópályán szó szerint letérdel a kocsi, mert ugyan szólt a kétbites mérnök, hogy ropog a futómű a kanyarokban, de senki nem vette észre, hogy négyből két csavar hiányzik, nem probléma
- elfolyat két liter hűtővizet a kocsi egy éjszaka alatt, mert ugyan szólt a kétbites mérnök, hogy valahol ereszt a rendszer, a nagytudásúak nem találták meg a szivárgás helyét, nem probléma (a szivárgást "harctéri körülmények" között öt perc alatt sikerült megtalálnia és kijavítania a vevő által biztosított szerelőnek, aki nem seggel állt hozzá)
- a zöld utat kapott kocsit tréler hozza vissza generátor hibával, nem probléma (Ez mondjuk olyasmi volt, ami minden előjel nélkül történt. Tehetséges egy zsömle, annyi szent, Herbert taníthatta...)
- az elvileg beépített szonda a védőlemezek alá begyömöszölve tengeti napjait, nem probléma
- a beépített mérőpontok kivezetésének meghosszabbítása fél méterrel négy órába telik fél óra helyett, nem probléma
- másfél hetet áll a beérkezett jármű, mert a láthatóan roppant alapos átnézésre nem tud sort keríteni a műhely, hiába lett időben kiadva a munkalap, nem probléma.
- a munkaidő lejárta előtt fél órával már el van pakolva minden szerszám, kocsi felemelve, hogy mindenki lássa, van ám még vele meló (nincs), nem probléma
Semmi sem probléma. A kétbites mérnök életével, idejével lehet játszani, de ha véletlen bedobja a kulcsot a booster, vagy az akkutöltő, akkor brühühű és megyünkapáhozpanaszraenyiménemadom!
És ne jöjjetek át a szarjaitokkal zsilipen, mert zavartok minket a kávézásban munkában. Csak a garázson át. És nincs kannából tankolás. Nincs kanna se, rohadjatok meg! 
Ájcsiájcsi, srácok! Most akkor hercegnők vagytok, vagy mi a f?
Műhely ez, vagy dizni kastély?

Update 

A mesterszerelő ma személyesen kért elnézést. Nem gondolkozott, és pont a legnagyobb stresszben volt. Ennyi. Nincs harag. Eszközt felső utasításra nem adhatnak ki, mert valaki tönkretett valamit és nem vállalta hozzá a pofáját. Azóta nincs kölcsönzés, akkor se, ha aki kéri, történetesen még soha semmit nem vágott gajra. Megértem, erre viszont az a megoldás, hogy akkor a dráááááááágaszááááágot valaki utánam hozza a garázsba, aztán visszaviszi a műhelybe és nem az, hogy menj az anyádba a döglött zsömléddel együtt, bm. 

A Terv

Esküszöm, ha bejön a teneriffei tesztút, ami azt jelenti, hogy megint úton ünneplem a szülinapomat (Papagayo Beach Club, ajajajaj), ráadásul egyenesen a sonka-tojás-torma szentháromság mellől készülnek elrángatni, vasárnap bérelek egy Bogarat és azzal megyek fel a Teidehez. Lehetőleg sárgát, és kabriót. Egy igazi, léghűtéses, boxer motoros Bogarat.
Egyszer láttam egyet a hotel előtt a bérautók között parkolni, szóval tuti nem mission impossible.
Nehogy már unalmas legyen az élet...

Balfék

Ha már voltál akkora balfék, hogy nem csekkoltad indulás előtt a tubusban lévő fogkrém mennyiségét, akkor multitool legalább legyen nálad...

Leatherman Sidekick, a legjobb. Megszámolni nem tudom, hány alkalommal húzott már ki a szarból. Szereltem vele a Cárevicset, a protókat, mérőműszert fel és le, bontottam vele konzervet és a többi. 

Zseniális, sehova nem megyek nélküle. 

God mode

Olyan cikket olvastam tegnap, hogy azt hittem, lefordulok a székről. Istennő lettem, gyerekek! Aszongya a cikk címe, a motor és jármű teljesítményének istenei a magamfajta mérnökök! Hűbazmeg, nyuszi, ekkora propaganda dumát utoljára az origón láttam. Ne már! Tegyen valaki szájkosarat a HR-esre, légyszi, mert a nagy buzgalomban a végén még nem veszi fel asszisztensnek erre az isten-státusszal járó mérnöki állásra jelentkező mérnöknőt...

Úton-útfélen

Ahogy jelenleg kinéz, 2019-ben is lesz utazás bőven. Bőröndöt kipakol, ruhákat kimos, átesik a bőröndön, bőröndöt bepakol, taxi, reptér. Van úgy, hogy az utazások között összesen van egy hét, aztán meg kb. két hónap és kezdődik a cirkusz elölről. Mondjuk, lehetne rosszabb is, de civilként ez így elég nagy teher a körülöttem levőknek. Sajnálni ettől függetlenül nem kell (a hozzátartozóimat lehet, mert ők szívnak nagyobbat), mert én erre szerződtem, ezt írtam alá és szeretem is csinálni - ha nem így lenne, már rég dobbantottam volna.
Ettől függetlenül nem a szívem csücske, amikor lépten-nyomon hallom vissza, hogy jaj, milyen jó neked, hogy Spanyolországban, Németországban, Svájcban, Svédországban, netán Teneriffén, az USÁ-ban, vagy Dél-Afrikában csavarogsz.
Igen, épp a bőrömet viszem vásárra, de no problem. Jobb lenne persze Teneriffén a medence, vagy óceánparton koktélozva stírölni a jobbnál jobb testű pasikat (muhaha, Teneriffén... a kövér brit turisták paradicsomában? Muhaha...), de ez több okból sem igazán lehetséges.
Legfőképpen azért, mert napi tizenkét órát dolgozunk kint terepen, függetlenül a földrajzi helyzettől. A tempó feszített, hiszen a tesztek végrehajtására szűkös idő áll rendelkezésére és a gépállomány is korlátozott. Ezután meg kell még csinálni a kiértékelést, az új beállításokat, ha szükséges, újra mérni, és aztán mindent dokumentálni.  

Los Diamantes - a tesztút egyik jó oldala

A tesztút persze kaland, ez tény, azt a részét meg, ami nem annyira mókás, azt úgyse fogom feltolni a blogra, vagy Instára. (Igen, van Instám. Nem nagy szám, de ha valakit érdekel, küldjön egy privátot.)
Aki ezt a melót választja, az többnyire nem szobanövény alkat, ráadásul muszáj kimenni a biztonságos kis burokból a kegyetlen valóságba, mivel íróasztal mögött lehet csinálni szép prezentációkat, de attól még a dög be fog szarni mínusz 30 fokon, ha úgy tartja úri kedve. Olyan helyekre is eljutunk így, naná, ahová amúgy igen sokba kerülne, fizetik a szállást és a munkabérünket, a törvényben foglaltak szerint. Az esténk szabad (még jó), azt teszünk vele, amit akarunk és (nagyjából) szabad a vasárnap is, valagba lőni se akar senki (akkora baromságot sose csinálunk, bár mondjuk amikor betévedtünk a banánültetvényre Teneriffén, lehet, hogy nézett a hombre a távcsövön keresztül...), tehát aki akar, szombat este mehet zülleni a hotel bárjába, vagy a helyi diszkóba. Kirándulás, kultúra, a vasárnapba többnyire ez is belefér, feltéve, hogy nem a semmi közepén vagyunk összezárva. Nem kell takarítani, mosni, picit nagyobb szabadság a szürke hétköznapokban, de itt véget is ért móka.

Mert amúgy mindent magunknak fizetünk a szálláson és a reggelin kívül, és örülünk, ha délben meg tudunk állni ebédelni. 2 hét Teneriffét gyakorlatilag ebédre 2 banánnal toltuk végig, annyira nem volt időnk és lehetőségünk. A büntetést a KRESZ esetleges megszegéséért mi álljuk akkor is, ha mérés közben mosolyogtunk bele a kamerába, vagy személyesen a jard arcába. Hivatásos és önjelölt paparazzók vadásszák a kocsijainkat, és verik ki a szendvicset (már ha az ember szemfülesen készített magának és kicsempészte a reggeliről) a kezünkből a félreeső parkolókban is. Itt kérnék meg mindenkit, hogy ha kamuflázsolt protót lát, ne kezdje el üldözni és főleg ne álljon elé, ne próbálja blokkolni az útját! Köszi!

A kanyar után egyszer csak ott egy birkanyáj

Ez a munka ráadásul nem is veszélytelen. Hiába van, hogy a biztonság a mérés előtt, ha valakinek pechje van, idióták zaklatják és még ráadásul fáradt is. Két egymást követő tesztúton is le lett zúzva keményen egy-egy autó, szerencsére személyi sérülés nélkül - a kollégákat egy gyors kivizsgálás után haza is engedték a kórházból, ahová a légzsákok nyílása miatt kellett bemenniük. A kollégák hibáztak? Igen, szó sem volt műszaki hibáról.
Svédországban az utolsó hivatalos munkanapon (szombaton) én is hóra tettem a kocsit, mert máskülönben mi is az árokban landolunk. Nem vettem észre, hogy megváltozott az út állapota, elvakított a mögöttem jövő fényszórója, és előtte húsz kilométeren át egy vészüzemre állt kocsit vezettem vak sötétben egy olyan útszakaszon, ahol a semmiből bármikor egy csorda rénszarvas teremhet az ember előtt. Nem akartam -29 fokban ott ragadni valahol az isten háta mögött, ezért aztán nagyobb slunggal közelítettem meg a kereszteződést, mint kellett volna (nagyjából 30-cal 20 helyett), a fékezést sem jól időzítettem, a kocsi pedig egy pillanat alatt alulkormányzottá vált. A szituáció nem volt ismeretlen, több ilyen vészhelyzetem is volt már, a helyes cselekvési rutin emiatt szinte belém égett és szerencsém is volt, mert volt helyem. A puha hóban a gép se sérült, letolattam a buckáról és még vagy másfél órát mértünk ide-oda csalinkázva. A másik, hogy van némi Murphy-faktor is, vagyis ami el tud romlani, az el is fog - VobVob kis barátom például majdnem megfagyasztott, mert nem volt hajlandó bekapcsolni a fűtést és ez csak egy mini üzemzavar volt, bár -25 fokban kétségkívül több mint kellemetlen. Ennél sokkal durvábbakat is el tudnak követni a sárkánykák, mindenkinek van pár hajmeresztő sztorija meg néhány plusz szülinapja, garantálom.
Azért írtam ezt a bejegyzést, hogy a csillogó felszín alól kicsit előbukkanjon a kevésbé irigylésre méltó valóság is és ne mindig csak a szuper hoteleket, gyönyörű tájakat lássátok. Semmi sem csak fekete és csak fehér. Vállaltuk, csináljuk, de természetesen nem mindig esik jól, hogy már megint az automata öntözi a szobanövényeket...