Universalmuseum Joanneum mérnök szemmel

Hogy technokrata vagyok, az többé-kevésbé köztudott, éppen ezért viszonylag ritkán bukkanok fel olyan helyeken, mint a természettudományi és mezőgazdasági múzeumok. A kitömött állatokkal, mindenféle növényekkel és ásványokkal ugyanis egy bizonyos idő után nem tudok mit kezdeni, unatkozni kezdek és menekülőre fogom, de nagyon gyorsan.
A Joanneum ettől függetlenül tud érdekes lenni, még egy magamfajta számára is.
Lássuk, hogy miért.
1. Interaktív, birizgálható cuccok mindenhol
Egyszerűen zseniális, hogy a termek tele vannak játékokkal. Valahogy így lehet felkelteni egy gyerek - és egy nem különösebben biológus beállítottságú felnőtt- érdeklődését a természettudományok iránt.

  A képen látható tárló volt az egyik kedvencem a földtörténeti kiállításról - mondjuk ez speciel még érdekelt is -, ahol kis ecsettel kellett kiásni különböző leleteket a homokból. Óriási, de komolyan.
Aztán voltak még mikroszkópok, ahol az ásványok finom összetevőit lehetett látni, földrengés szimulátor, hegység-generátor...
2. Földtörténeti kiállítás
Ez a kiállítás szerintem elképesztő. Részletesen és szemléletesen mutatja be mindazt, amit az ember többnyire halálra unt a föci órán. Oké, hogy a tanár elmondja, hogyan alakult ki az Alpok, de mindezt animáción látni, az sokkal szórakoztatóbb, ahogy a kőzetlemez-mozgás is érthetőbbé válik, ha folyamatában látjuk, mint szárazon elmondva. Mivel rengeteg minden nyomkorászni, tapizni való van a termekben, észrevétlenül el lehet tölteni itt egy órát is akár.
3. A "Mozgó csontvázak" terem
Biomechanika a legszebb módon tálalva. Preparált állat mellett ugyanabban a helyzetben kihelyezett csontváz, plusz egy rövid leírás és mindjárt érthetővé válik, hogyan mozog, miért vannak olyan képességei, amilyenek. Az egész állatos részlegen nekem ez volt a kedvencem, az összes többi nem tudott érdekelni. 

Oké, a bagoly cuki volt, de ennyi. 

4. Ásványgyűjtemény

Ilyen mennyiségben ennyi követ én még nem láttam, és nyilván ez a gyűjteményüknek csak a töredéke.

Kicsit tömény, de mivel minden csillog, meg színes, és vannak mikroszkópok, meg interaktív játékok, így azért emészthető. 

5. A megújuló és fosszilis energiaforrások kiállítás.

A végére hagytam a legzseniálisabbat. Na, ez volt az, ami miatt azt mondom, megérte. Fantasztikusan okos módon, játékosan mutatja be a vízenergiát, a szélerőműveket és a napenergia hasznosítását, a pincében meg felépítettek egy bányatárnát... Igen, lemész a csigalépcsőn, és egy szénbányában találod magad. Eszméletlenül jó.   

Még pár kép:

 

 

Legvégül a piszkos anyagiakról:

Felnőtt belépő csak a természettudományi múzeumba 9 euró, tehát ha valaki mondjuk több, a Joanneum kezelésébe tartozó múzeumot szeretne megnézni, akkor érdemes 24 órás belépőt váltani, ami 13 euró és több helyre érvényes. Minden angolul is ki van írva, tehát a német nyelvtudás nem feltétel. Fotózni lehet, de csak vaku nélkül, fotójegyet váltani nem kell. Az audioguide 2,5 euro, a hanganyag pedig a múzeum honlapjáról letölthető. 

Üdvözöljük a 21. században...

Városok Boszniában III. - Jajce

Volt már városos bejegyzésem Mostarról és Szarajevóról (itt), úgy gondoltam, kiegészítem Jajcéval, ha már arra vetődtem.
A város Banja Lukától 50km-re délre fekszik a Vrbas és Pliva folyók találkozásánál, az írásos források 1396-ban említik először, de a terület már a rómaiak alatt és valószínűleg előttük is lakott volt. 
Történelme éppoly viharos, mint az összes többi városé Boszniában. Verekedtek itt már egymással a magyarok és a törökök, a törökök és a Monarchia, itt alapította meg Tito Jugoszláviát, legutóbb pedig a szerbek és a boszniai horvátok ütötték érte egymást. 1995 óta a Bosznia-Hercegovinai Föderáció része. Lakossága főként bosnyákokból és a boszniai horvátokból áll, erős kisebbségben vannak a szerbek és az egyéb nemzetiségek.
Hogy a neve honnan ered, arra több verzió is létezik - egy biztos, hogy a tojással kapcsolatban van. Merthogy a Jajce szóban ott a jaja, vagyis a tojás szlávul, de hogy most a hegy, amire épült, vagy éppen maga a város formája a tojás, arról nincs megegyezés.
Ha valaki erre jár, érdemes megtekinteni az alábbiakat:

1. Mitras szentély

Nagyon-nagyon ritka dolog, talán egy van még belőle a világon, ezért is szeretne Jajce az UNESCO listájára kerülni.
A fényképen az oltár fennmaradt része látható.
Csak akkor lehet ennyire közel menni hozzá, ha van idegenvezető az emberrel, egyébként az üvegfalon túlról tekinthető meg.












2. Komotin erőd (Fellegvár, Katakomba, templomrom)

 

 

Ennek majd szerintem szentelek egy egész bejegyzést, mert érdemes.


3. Vízesés

Jajce fő attrakciója 30m magas és Csontváry is megfestette. Nem mentünk le, merthogy vizesek leszünk és különben is indulni kell tovább a Pliva-tóhoz, aztán meg haza.
A kirándulás végül ebédelésbe fulladt.














4. Pliva-tó

 Sajnos nagyon kevés idő volt rá, mert fontosabb volt ebédelni (mi megittunk egy kávét, és mivel közeledett a megbeszélt találka-idő, így a családból csak én nyargaltam el a vízimalmokat megnézni. Utóbb kiderült, kár volt futni, mert lassan szolgálták ki a többieket... Hja, ennyit jelent, ha valaki makog  helyi nyelven valamennyit. Érdekes módon nekünk pikk-pakk megérkezett a kávénk.)

Vízimalmok a Pliván

Étterem bringóval

 

5. AVNOJ múzeum

 Bizonyára érdekes, mivel a jugó történelem annyira nem része nálunk az oktatásnak.
Sajnos, idő hiányában ezt sem tudtuk megnézni.
Az biztos, hogy Tito elég nagy népszerűségnek örvend ezen a vidéken, a szuveníres iparág gyakorlatilag az ő személyére épül.







További érdekességek:

 

Röviden tömören: érdemes eljönni ide, és legalább egy teljes napot (nem néhány órát) eltölteni itt.

Kommentár nélkül - Bosznia

Balkánika

Ismét volt szerencsém egy kis időt eltölteni a Balkánon. Nem tudom, miért, de én szeretem ezeket az országokat odalent, Európa peremén és nagyon zavar, amikor valaki nagy pofával kőkorszakinak, elmaradottnak titulálja őket. Főleg akkor, ha az illető az, ami. Például idegenvezető. (Azért a mohácsi csatát 1529-re datálni kicsit cinkes, de hagyjuk.)

A klotyó

Szarajevónak van pár nevezetessége, ami nincs fenn a wikipédián - például Európa első nyilvános budija is itt található és a mai napig üzemel.
(Onnan tudom, hogy az idegenvezető a wikit használta forrásul, hogy én is elolvastam a szócikket.) A háborúban persze ezt is szétlőtték, és csak a kétezres években nyitották meg újra. Ez az a tipikus balkáni fajta: terpeszben fölé áll, céloz, lő és közben megpróbálja nem összecsinálni a nadrágját.
Azzal a történelemmel, ami ezek mögött az országok mögött áll, szerintem egyetlen, most éppen az Unióhoz tartozó állam se lenne máshol. Szeméthegyek az uniós Olaszországban is akadnak szép számmal, csak úgy mondom és hát vannak más népek is, akik közmondásosan lusták. Nem mellesleg láttam én Pest megyében is olyan falvakat, hogy ihaj, szóval egészségesebb nem kőkorszakozni szerintem. Más kérdés, hogy összehasonlítva egy bosnyák és egy horvát portát egyértelműen látszani fog a különbség - de ez Zalában is így van, ahol a horvátok házai mindig is csinosabbak voltak a magyarokénál. Ügyesebbek és dolgosabbak, ennyi az egész.
Bosznia amúgy igen szegény. A keresetek a béka segge alatt vannak, az árak nekünk röhejesen olcsók (főleg nyugati fizuval, pislogtam is nagyokat, amikor a kishölgy a benzinkúton 3 kitűnő eszpresszóért felszámított 1,67 eurot. 3 db kávéért. A mihez tartás végett Zalakomárnál a kúton 600 forint alias 2 euró egy eszpresszó és a kanyarban sincs a bosnyákhoz képest.), nekik sokszor megfizethetetlenek. Egy orvos Boszniában kevesebbet keres, mint egy takarítónő Ausztriában. Nem viccelek, ezt a bosnyák takarítónőnktől tudom, aki már közel harminc éve Grazban dolgozik és gyakorlatilag perfekt beszéli az osztrákot.
Ha valaki engem kérdez, szó sincs itt egyébként kőkorszakról, csak egy kicsit mások. Délszlávok na, annak minden pozitív és negatív aspektusával, és ez bizony furcsa lehet az olyanoknak, akik főleg nyugat fele mennek kirándulni.
Ha már összehasonlítgatunk: Horvátország és Szlovénia a Balkánon belül a "legeurópaibb", itt tűnik fel legkevésbé a délszláv mentalitás, főként a többségi katolikus vallás miatt - minél délebbre megy azonban az ember, annál inkább előtűnik azonban az a bizonyos egy tő és aki járt már horvát nemzetiségi diszkóban, az tudja, hogy azért ők se kis piskóták.
Visszatérve Boszniára: ha valaki olcsón akar jót kajálni, annak itt a helye. Csevap pitában, pljeskavica, ajvár, lokum, rahát, baklava... és a fekete kávé, vagy ahogy ők hívják, bosanksa kava - igen, ez az a zaccos, általunk török kávénak nevezett cucc, amiről korábban már írtam. A kultúrájuk szerteágazó, csupa szín.

A táj meseszép, Szarajevó sokszínűsége egyszerre lenyűgöző és félelmetes. A Baščaršija nyüzsgése, színkavalkádja elvarázsolja az embert, az egyik sarkon mecset, a másikon pravoszláv templom, a harmadikon zsinagóga, a negyediken meg római katolikus áll, a levegőt betölti a parázson sülő ételek illata és a müezzinek imára hívó éneke. Európa Jeruzsáleme - nagyon találó. Igen, ott a szemét, a rengeteg kóbor kutya, az elhajthatatlan, kéregető cigányok hada - a szegénység kézzel fogható bizonyítékai.
Szarajevónak ezer arca van. A modern üveg paloták árnyékában még mindig ott kísért a háború szelleme - a házak begyógyítatlan sebei emlékeztetnek az ostromra, egyen fejfás temetők guggolnak a kanyarok mögött és az idősebbek szemében még mindig látni azt a különös, szomorú fényt. Ami számunkra érdekes látnivaló, az számukra lidércnyomásos emlékek tárháza. (Az idegenvezető hölgy Jajcéban például a két kisgyerekével a vár alatti katakombában bujkált sokadmagával. És valószínű nem azért nem mondta el, hogy kik voltak a bogumilok, mert nem tudta, hanem mert az angol nyelvtudása érezhetően kevés volt hozzá. Na ezért kell erre a vidékre olyan ember, aki beszéli a helyiek nyelvét. Meg azért, hogy ne rakják félre a buszt a határon. De ez nem az én dolgom.)
Egész falvak omladoznak néptelenül a hegyek között, és nem messze a várostól még mindig ott lengedeznek az aknaveszélyre figyelmeztető táblák.
A Balkán puskaporos hordó. Mindig is az volt és sosem lesz más. Túl sokféle, túl hirtelen nép lakja, akik képesek bármikor egymásnak ugrani, mert a történelmük másról sem szól, csak háborúkról.
Tipikusan az a hely, ahol praktikus, ha valaki beszéli a nyelvet - az angollal lehet persze boldogulni, a némettel meg pláne, de azért sok ingyen fagyit és nagyobb adag kaját csipogtam én már össze azzal a kis horvát tudásommal, ami van - és ismeri a helyi viszonyokat. 

Még egy praktikus dolog:
A bazárban elfogadják az eurót, 1 euró 2 konvertibilis márkával ér fel, ellenben visszaadni szinte biztosan márkában fognak. A boltokban, hivatalos helyen nem lehet euróval fizetni, itt marad a márka, vagy a bankkártya!

Képek hamarosan...

Smaragd sziget

Előre szólok, hogy ez inkább olyan nyálcsorgatós poszt lesz, szóval ne lepődjön meg senki a rengeteg, kommentár nélküli fényképen!

Ha van olyan hely, ahol egyszer már jártam, de visszamennék bármikor, akkor az egyik ilyen biztosan Írország. (A másik Skócia. Erről azért nem lesz egyelőre poszt, mert az összes fénykép analóg masinával készült és először be kéne digitalizálnom őket. Mivel a szkenner és a képek Budapesten vannak, én meg Grazban, ez nem mostanában fog megtörténni. 1996-ban nekem még egy aranyos, 35 mm Kodak analóg gépem volt, ami mind a mai napig kitűnően működik. Az első digitálisat egyébként pont erre az írországi útra kaptam születésnapomra. A szívem csücske, tükörreflexes Canon pedig még mindig analóg, nagyon szeretem, a nagyobb kirándulásokra mindig cipelem magammal objektívestől, állványostól.)
Az óceánpart a szörnyeteg hullámokkal, a pubok, Dublin, a Guinness sörgyár, Belfast nyomasztó falfestményei, a házfalakból sütő gyűlölet, a Bushmills desztilláló üzeme, a sziklák felett süvítő szél, a láp, no meg a rengeteg bari. Az ír gulyás jellegzetes illata, várak, kastélyok, katedrálisok és a kelta keresztek mindenfelé.

A digitális képekre nemrég bukkantam rá a sinnsheimi fotók keresése közben (ezek egyszerűen felszívódtak), és be kell vallanom, megdöbbentem a dátumon.
2007? Majdnem tíz éve..? Így elment volna nyolc év? Elképesztő, ahogyan a táj is az. Eljutni ide nem olcsó mulatság (2007-ben sem volt az, elég szépen ráment a megspórolt pénzem), viszont ha valakinek van lehetősége rá, ne hagyja ki! Több iroda is kínál körutazásokat, érdemes körülnézni a piacon, de vállalkozóbb kedvűek saját maguknak is megszervezhetik az utazást, és a szállást, az internet világában ez már nem akkora kunszt.

 Mint mondottam, kastélyok...

 Naplemente az óceánparton. Tudom, lehet hasonlót fotózni a Balcsinál is, vagy éppen az Adrián, csak ott nem ekkorák a távolságok... és a hullámok se.

 Semmi pánik, csak egy átlagos út a nyugati parton. A busznak meg láthatóan jó a térkitöltése. (Skóciában egy hasonlóan széles úton egy szabálytalanul előző autós miatt a buszunk beleszaladt az árokba, nekünk kellett kitolni belőle. Komolyabb baj nem lett, de mivel a jármű megsérült, haza kellett vinni és újat hoztak helyette.)

 Amikor várod, hogy valami kis mocsári manó, esetleg tündék előpattanjon. Vagy netán egy kobold.

 Valahol a távolban ott van Amerika...

Random birka

Az óceánpart homokja. Egy St. Patrick's Day tradicionális set csoportos eltáncolása után indultunk vissza a láposon keresztül a buszhoz, ahol mindenki nekiállt lábat szárítani. 
Bónusz: a szálláson csak napközben volt fűtés, mire mi odaértünk, éppen lekapcsolták. A bakancsok nem száradtak meg...

 Ez már Észak-Írország.

Az óriások országútja. Olyan fotót, mint a katalógusokban látni, egyszerűen nem lehet csinálni, annyi a nép arrafelé.

 Naplemente a nyugati parton.

 Dublin, Molly Malone szobra és a szimpatikus bácsi, aki volt olyan kedves, hogy kölcsönadta a dobját és megtanította az alapokat. Igen, ott helyben. 

Temple Bar

 Ez is mind Dublin.
Érdekes módon itt senki se akart kikergetni, csak mert fotózok.

A Szent Patrik katedrális egyik legendás alakja.

És ha már Dublin, akkor Guinness. A sörgyárat vétek lenne kihagyni, ha már erre vetődik turistázni az ember. Elég hosszú program, de a sör nagyon klassz. (Nem összehasonlítható azzal, amit boltban árulnak.)

 És ha már italozás, meg alkohol, akkor Bushmills. A desztillálóba csak az szagoljon bele, aki nagyon be akar rúgni... (Skóciában elkövettem ezt a hülyeséget, fogalmazzunk úgy, hogy kellett a lépcsőnél figyelni lefelé jövet...)

 Belfast. Az idő rövidsége miatt csak a lojalista negyeden sikerült nagyjából végigmenni. Nos, döbbenetes. 

 Szögesdrót az általános iskola közel három méter magas falán.(Nem, nem azért, hogy a kissrácok ne másszanak ki...)

 

Gyűlölet mindenhol. A házfalak beitták. A jellegzetes falrajzok nagy része már nem volt meg akkor, és sajnos nem volt időnk átmenni a katolikus negyedbe.
(Sokat elmond az akkori feszült helyzetről, hogy úgy engedett utunkra az idegenvezető, hogy csak kis csoportokban - max 3-an -, nem feltűnően fotózva...)
A határon pedig akkor böszme falak vannak, mint a Trónok Harcában északon.

 Úgyhogy térjünk is vissza inkább a természeti szépségekhez.

Csendesen hullámzik, igen jámbor fajta. Mocskosul fújt a szél, de ekkora állat hullámot a Balcsin nem lehet fotózni. De még az Adrián se nagyon, vagy akkor igencsak nem akar kimenni az ember a partra.

 Aki járt Írországban, annak tuti van egy fotója az óriások asztaláról.

Csendes a kikötő, szundiznak a hajók.

Céad míle Fáilte!