Rugóügyi fejlemények

 Na, ezt se hittem volna. Írtam az eladónak, másnap jött a válasz: elnézést, nagyon sajnálom, elfogadom az ajánlatot és küldöm az NOS (new old stock) rugót. Jelezte továbbá, hogy bár közel 500 darabot adott el a kérdéses alkatrészből az évek alatt probléma nélkül, az utóbbi időben mintha a gyártó elfelejtett volna minőségi terméket gyártani, nem is rendel tőlük újabb adagot. A hibás alkatrészt megtarthatom, túl drága lenne a visszaküldés. Így is lehet. Az új csomagot fel is adta még aznap. Hatalmas pozitív csalódás volt.

Mondjuk, hogy ne legyen annyira örömébódottá a hét, az egyik jelentkezésemet - pedig tényleg minden kritériumnak megfeleltem - elutasították. Evvan. Ugorgyunk.  

A rugó-gate folytatódik

Az év első orbitális szívását máris sikerült abszolválni. Megérkezett ugyanis a régóta várt, új rugó Theodoromnak, így elérhető közelségbe került a lejátszás közbeni tekerészés vége...

Elképesztő a különbség erőben, elfáradt a régi, na

Legalábbis ez volt a terv, de, ugye, Murphy... már megint. A különbség a régi és az új rugó között jól látható, formára nincs is semmi gebasz. Így kell kinéznie egy kraftos rugónak, jól kitekeredni terhelés nélkül. A bajok akkor kezdődtek, amikor összeépítés után 15 kurblifordulat után valami hatalmasat pattant. Tekertem tovább, megint kb 15 után újra pattant. Vége nincs, nem akad meg sehol, 15 után bang, tekertekerteker, bang...

Belenagyítva látszik, hogy a közepe nem olyan, mint a régié

Először azt hittem, kiakadt a rögzítőszemből. Házat kinyit, rugó ki, rugó vissza, extrán odafigyelve a rögzítésre. Tekertekerteker, 15 után bang. Faxom. 

Motor ki. Tekertekerteker, bang. Középen nagyot rúg. Most tehát ott tartunk, hogy van is új rugó, meg nincs is. Írtam az eladónak, kíváncsian várom a választ. 

Mit lehet tenni? A legtisztább az lenne, ha vissza lehetne küldeni és az eladó kicserélné. Azért 45 euró plusz 15 euró postaköltség nem aprópénz. A másik, hogy az ember megpróbál alakítani rajta, majd pedig valahogy megedzi a horonyba bekapó felületet és reménykedik, hogy nem törik el rövid időn belül. 

Theordor tehát még mindig nem száz százalékos, mert valaki nem tartotta be a technológiai előírásokat. A probléma sajnos nem egyedi, 5 hónappal ezelőtt más is ugyanígy járt, feltehetően ugyanettől az eladótól vásárolt rugóval. A valószínűsége annak, hogy egy teljes rugószállítmány tehát gyártási hibás, elég nagy. Innen folytatjuk, a régi rugó megy vissza, mert szeretném néha hallgatni Theodort...  

Lotte régi-új otthona - második rész

A fafelület előkészítése után jöhetett a beeresztés és a lakkozás, természetesen sellakkal, mert az illik hozzá. A sérült furnért nem javítottam ki, mert: 

1. a régi furnér leszedése, az új beszerzése és felrakása túl sok időt és energiát - meg pénzt - igényelt volna.
2. nem célom a tökéletesség, mert nem eladásra, vagy múzeumi darabnak készül. Szerkezetileg kell épnek lennie, és az sem hátrány, ha illik az aljhoz, minden más ráadás. 
3. egy 120 éves holminak története van, semmi szüksége arra, hogy úgy nézzen ki, mint ami most jött az asztalosműhelyből.

Csiszolás után

Egy réteg, AQUA CLOU Goldteak (arany teak) folyadék és egy réteg sellak után úgy döntöttem, ez így jó is lesz. Megkapja a viaszolást, és kész. 

A CLOU termékeit jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki fafelületek felújítását tervezi. Bőséges színválaszték és kitűnő minőség, a beeresztők szinte mind vízoldékonyak.  

Csiszolás után, beeresztés előtt

Többször át kellett csiszolni, kikaparni a díszítésből a régi festéket, a festékmaró maradványait. Minél tisztább a kiindulási állapot, annál szebb lesz a végeredmény.

Ilyen lett

Fontos: régi, festett felületeknél mindenképpen végezzünk ólomtesztet! Sokkal gyakoribb, mint gondolnánk és ha valaki megörökli például a dédszülők után a házat, ami mondjuk még a huszadik század elején, ne adj isten, korábban épült, könnyen belefuthat akár a nyílászárókon, de még a falon is ólmos festékbe. Az ólmos festéket kizárólag kémiai úton távolítsuk el és összegyűjtve vigyük el a hulladékudvarba, ahol veszélyes hulladékot is átvesznek. (Grazban a havonta járó Giftmüll Express tökéletes választás.) 

Jelenleg a fogók és a fém szerelvények megtisztítása, polírozása zajlik. Addig is, Örzse megkapja a fedelet, mert Lotte ismét Budapestre utazik a bőröndben. 

Boldog karácsonyt mindenkinek!  

Rekord Dressierspritze

Rekord az 1950-es, 1960-as évekből

Egy "garázsvásáron" találtam, az eladó szerint használható állapotban, amit én marha elhittem. Nos, a dobozt valószínűleg a hölgy évtizedek óta nem nyitotta ki, máskülönben láthatta volna, hogy a dekoráló minden, csak éppen használható nem. 

A gumi dugattyú maradványai

A hibalista legsúlyosabb eleme a dugattyú gumi részének teljes megsemmisülése volt, ami nem egyszerűen szétporladt (bárcsak...), hanem belekötött a csőbe. Ezt szétgyilkolni nem kevés időt és energiát emésztett fel, emiatt aztán a cucc - szétszedve - már vagy két éve kallódott a javítanivalók ládában. 

Szerencsére ki lehetett takarítani

A gumimaradványokat a Citristrip gyakorlatilag feloldotta, így nem volt nehéz eltávolítani. Ahol viszont sérült volt a bevonat, ott a rozsda megkezdte. Rozsdát eltávolítani nem nehéz, a visszajövetelét szinte lehetetlen bevonatolás nélkül, amihez nekem - egyelőre - nincs eszközöm. Fizetni ilyesmiért nem fogok egy ilyen vacak esetén, maradt tehát az olajozás élelmiszeripari Balistol olajjal. A kapott 9 fejből 6 használható, 3 nem, ez utóbbiakat eltettem emlékbe. 

Nem túl szép munka, de működik

5mm vastag, élelmiszeripari szilikont találtam olcsóért az Amazonon, amit aztán többé-kevésbé szépen beszabtam a csőbe. A díszítő így már használható állapotban van, az egyetlen, amire oda kell figyelni, hogy mielőtt betölti az ember, gondosan el kell mosni és az esetlegesen újra kiütő, felületi rozsdát el kell távolítani. 

Új zsírpapír, tiszta, használható

Ugyanez vonatkozik egyébként a tekerős, kézi habverőmre, azt is mindig alaposan át kell nézni használat előtt, de ettől függetlenül tökéletesen használható. Ezek legalább  hatvan-hetven éves eszközök, természetes, hogy már itt-ott van rajtuk tennivaló. 

Eggyel kevesebb a javítanivalók listáján. 

Lotte régi-új otthona - első rész

 Lotte fedél nélkül került hozzám, ami még egy varrógépnek sem túl kellemes állapot. Az öreglány ráadásul kisebb az átlagos Singer varrógépeknél, tehát a normál méretű, könnyen fellelhető fedelek nem jók hozzá. Szerencsére találtam az ebay-en egyet, ami mind korban, mind méretben megfelelt, időm azonban nem volt megcsinálni. 

Innen indultunk:

Fellelési állapot, n+1 réteg festék

Jól látszik, hogy több réteg festéket sikerült begyűjtenie az elmúlt évszázad során. Onnan tudjuk, hogy legalább egy évszázad, mert egy több mint száz éves varrógépé volt eredetileg. 

Az ólomteszt negatív lett, ettől függetlenül semmi kedvem nem volt nekiesni csiszolóval az isten tudja, hány réteg festéknek, úgyhogy jött az oldószer. 

Figyelem, ezt a fost senki se vegye meg! Azon kívül, hogy rászáradt és az istenért nem volt hajlandó lejönni, egy fikarcnyit se hozott le a festékből. 

Szarra se jó festékoldó

Végül a jó öreg Dilunett húzott ki a pácból fedelestől. Nagyon szeretem, mert nem mérgező és vízoldékony, így óriási dzsuva árán, de sikerült szépen lemosni a fedelet többször is a kiskádban. 

Jól látszik, hogy egyetlen, vékony réteg is milyen jó munkát végzett. 

 A fedélről már az első lemosás után az eredeti shellakig levitte a festéket.

Alakul a molekula, akarom mondani, a fedél

Egy évvel ezelőtt itt hagytam abba, mert bejött egy igen stresszes projekt, és nem volt se időm, se kedvem folytatni a melót. Lotte azóta is Örzse bőröndjében csövezik, Örzse meg a dohányzó asztalon üldögél letakarva. 

Mivel azonban a kirúgás miatt hirtelen időmilliomos lettem, gondoltam, ideje ezt a projektet is befejezni. 

A fém szerelvények jelenleg Citristripben áznak, a doboz pedig átesett a durva csiszoláson, megszabadulva ezáltal az utolsó festék és lakkmaradványoktól is. 

Hátra van még a finom csiszolás - finom acélgyapottal - és utána készen áll a beeresztésre és a lakkozásra. 

(Jó is, hogy átnéztem a felvételeket, mert teljesen elfelejtettem, hogy még a füleg is hátra vannak. Most már csak meg kell találnom őket...) 

 Folyt. köv.

Amit malacka gondolt

 ...avagy Theodor szivat. 

Megfogadtam, hogy a következő húsz évben én bizony ki nem nyitom újra a rugóházat, de úgy tűnik, hogy erről Theodornak más a véleménye.

A helyzet a következő: bár lemezzel a hátán, plusz egy tepsifon+kártyatartó+Morrison's szett terheléssel is képes viszonylag decensen tartani a tempót, a tű súrlódása már komoly kihívás elé állítja és csak egy bizonyos rugóelőfeszítés esetén tudja normálisan lejátszani a felvételeket. 

Mivel kíváncsi voltam, hogy mit is jelent ez számokban, fogtam magam és lemértem. 

Theodor 53-55 tekerés után éri el a maximális előfeszítést, ez kicsivel kevesebb, mint az elvileg szükséges hatvan. 

4:40 képes tartani a 78 rpm-et, de kb 4 percnél már hallatszik az első "thump" a rugó felől. 

76 rpm alá először 5:10 után esik be, de még képes visszatérni a konstans 78-hoz, ekkorra már egyre sűrűbbek a "thump"-ok. 5:44 után a fordulat már 73 alá megy, majd pedig 6:11-nél beesik 70 alá. 

45rpm 6:52-nél, míg a teljes leállás 7:37 után következik be. 

Mivel a rugó tiszta és frissen lett zsírozva, ez egyetlen dolgot jelent: meggyengült, cserére szorul. 

A jó hír az, hogy az EU-n belül, Hollandiából lehet hozzá rugót szerezni. Ráadásul árulnak hozzá táskafület is, így azt is ki tudom cserélni. 

A rossz hír, hogy megint szét kell szedni a rugóházat, nem beszélve az új rugó jelentette kockázatról. (Irtózatos energia tárolódik ezekben az eszközökben, amikor fel vannak tekerve és a rugókat többnyire így szállítják. Tehát, amikor leveszi róla a biztosítást az ember, nagyon észnél kell lenni, mert igen súlyos sérülést is képesek okozni.)  

Lehet-e addig is használni? Igen, lehet, de egyrészt a lemezeket patikatisztára kell pucolni, hogy minél kisebb legyen a súrlódás, másrészt egy meghatározott energiaszinten kell tartani a rugót, ami folyamatos újrakurblizást jelent. 

Hozzáteszem, ettől még igen jópofa, de hangos jószág még a vékony, 1.1mm-es tűvel és pulóverrel letakarva is. Amikor pedig véletlenül egy vastagabbat tettem a fejbe, azt hittem, menten jönnek a szomszédok a kisbaltával... 

HMV 101

 ... avagy az eddigi legmegterhelőbb, ám sikeres helyreállítás a konyhaműhely bugyrából. És igen, egyszer tényleg földhöz vágtam azt a qva rugót. 

Theodor a dobozban, mögötte a Puchságos

Szóval, az úgy történt, hogy megláttam a neten egy Columbia gramofont, majd pedig szinte a semmiből felbukkant még egy, egy HMV, igen jó áron. Az eladó kissé fogalmatlan, ugyanakkor rendkívül egyenes volt, így áron alul sikerült rátennem a praclimat egy His Master's Voice táskagramofonra. A jószág fülét ugyanis megette az idő vasfoga és ezt az eladó csak a csomagolás során vette észre. Szerintem akkor maradt a kezében, ahogy anno a Puchságos kereke is a próbaút előtt durrant szét még az eladónál. 

A képek alapján sejthető volt, hogy egy 101-esről van szó, ami a szétszedéskor be is bizonyosodott. Valamikor 1925 és 1931 között készülhetett Nagy Britanniában, az első tulajdonos egy holland kereskedésben vásárolta, majd pedig valahogyan Németországba keveredett. (Őszintén remélem, hogy nem hadizsákmányként...) 

Nemcsak a kép rossz minőségű, de ennyire ocsmány is volt belül

Theodor személyében egy korai No.59 motorral* szerelt, alapvetően kitűnő egészségnek örvendő példány érkezett hozzám, és mivel jelenleg időmilliomos vagyok, gondoltam, a karácsonyi ajándékomat - a gramofont szüleim fizették - jó lenne karácsonyra használható állapotra hozni.  

*: A motor teljesen mechanikus, az energiát egy combos rugó szolgáltatja, ezt feszítjük elő a kurblival, majd pedig fogaskerekeken keresztül alakítjuk forgási energiává. Semmiféle elektromosságra nincs szükség a működtetéséhez, ezért is volt annyira népszerű. Fogták, betették a piknikkosár mellé az automobil csomatartójába és máris volt zene a partihoz. 

Az egyértelmű volt, hogy rugótörés nincsen, mivel felkurblizás után szép, egyenletes sebességgel forgatta a platnit, sőt még a nehéz shellak lemezt is elbírta, tehát nem volt annyire bekövedve, mint a neten látott videók elrettentő példái. A probléma akkor jelentkezett, amikor megpróbáltam lejátszani rajta egy lemezt és a tű keltette surlódást már nem tudta legyőzni a motor. A gramofon általános állapotával összhangban ez egyértelművé tette, hogy a cucc belül is koszos, tehát teljesen szét kell szedni és ki kell ganyézni. 

No.59 rugója a házban

Egyszerűnek hangzik... de, hogy a következő húsz évben nem nyitom ki azt a szájbavágott rugózházat, azt is biztos. (Kivéve a rugótörést, mert akkor kénytelene leszek.)

És ide ne hozza nekem senki a gramofonját, hogy te Greenie, te csináltál már ilyet, nézd már meg nekem, miért nem bírja el a lemezt, mert megdobálom plüssállattal! Vagy fogóval. 
Kivenni a motort pár perc volt, a szívás ezután következett. A kurbli fogaskereke ugyanis nem jött ki, az egyik csavar berohadt, így kénytelen voltam motorblokk tisztítóval, WD40-nel és fogászati segédeszközökkel lekaparni róla a rákövedt zsírt. A röpsúlyos szabályozó szerencsére jól hozzáférhető volt, így azt is bontás nélkül meg tudtam tisztítani. Ami miatt több napos szívássá változott a meló, az a rugóház volt. Először nem tudtam szétszedni, a fedelet lefogó biztosító rugó ugyanis nem jött ki. Hosszas küzdelemben - több óráról beszélünk - végül alulmaradt, így meg tudtam szépen pucolni magát a rugót. Mivel a grafitos vazelin még folyékony halmazállapotú volt, gyaníthatóan legalább egyszer szervizelték az élete során ezt a kedves jószágot. Az igazi jackass túra ezután következett, mert visszapattintani azt a szájbakúrt biztosítógyűrűt nehezebb volt, mint kipattintani. Végül legalább öt óra, iszonyatosan frusztráló közelharcot követően visszament a helyére és ezzel megkezdődhetett az összerakás.  

Tiszta, illatos

A 78 per perces fordulatot is be tudtam állítani, szépen tartja, és egy valag tűt is kaptam hozzá gratis, méghozzá eredeti, vintage dobozkákban. (Egy ilyen doboz 20-40 euró között mozog üresen.) Az egyetlen prébléma, ami valójában nem probléma, hanem a gramofonok működési elvéből ered, hogy még a legvékonyabb, extra fine tűvel is baromi hangos, tehát nagyon oda kell figyelnem, mikor indítom be. Theodor ugyanis nem rendelkezik hangerő szabályozóval, ahogyan egyetlen gramofon sem, a hangerő a tű vastagságával változik. Minél vastagabb a tű, annál hangosabb a zene. Szintén fontos tudni, hogy a gramofonok kizárólag 78 fordulatos shellak lemezzel használhatóak, tehát bakelitet senki se próbáljon meg lejátszani, mert a lemeznek annyi! Minél közelebb van a lemez a gramofon gyártási évéhez, annál nagyobb biztonságban van. Theodor tehát a legkisebb kárt a 20-as, 30-as évek felvételeiben tudja okozni, valószínűleg nem eszi meg a 40-es években készült lemezeket sem, de ennél későbbivel már lehet, hogy nem szerencsés kísérletezni.   

Fun fact: egy tű, egy oldal. A lemez érdekében... Szerencsére tűt egyszerűen lehet szerezni, mivel ezek az eszközök jelenleg is nagy népszerűségnek örvendenek és igen sok a túlélő. 

Íme, Theodor és egy régi, szovjet felvétel. Keringő a Hattyúk tavából, egyenesen a Bolsojból:

A vágásnál olyan, mintha lelassulna, de ha valaki figyel, láthatja, hogy a fénycsíkok egyenletes sebességgel mozognak tovább, tehát a hiba a felvételben van, nem a lejátszóban. Engem is megijesztett. Igen, természetesen először idegen, mert nem ehhez vagyunk szokva. Theodor, akárcsak a többiek, egy rég letűnt világ követe.    

Figyelem, a piac tele van hamisítványokkal, ún. crapofonokkal! Ezek főleg tipikus, asztali gramofonok, a szépséges és látványos tölcsérrel. Egy eredeti, restaurált HMV, vagy Columbia 500-600 eurónál kezdődik, a crapofonok többnyire indiai kendácsok fele ennyiér. Többnyire jól felismerhetőek a feltűnően csicsás tölcsérjükről, ami sokszor igen trehány eresztékekkel készült és "vintage style" gramofonként hirdetik őket. Ezekben az eszközökben táskagramofonokból kikukázott motorok és vevőfejek vannak, isten tudja, milyen állapotban, ne vegyük meg őket! Egy decens táskagramofon, enyhe szervízigénnyel 100-150 euró körül mozog, míg a restaurált példányokért legfeljebb 200-300 eurót kérnek általában, kivéve, ha ritka példányról van szó.  

His Master's Voice 101 táskagramofon - befejezve. Ez volt eddig a legnagyobb kihívást jelentő projekt. 

Következik a Singer varrógépfedél.    

Morrison's szett - befejező rész

 Jelentem, megérkezett a küldemény a Pendragonstól, így a tollat be tudtam fejezni. A tollszár és a kupak alapos belső tisztításon esett át, főleg a kupak volt koszos. A méretre vágott tintazsák felrakása hagyományos ragasztóval - sellakkal - történt, majd néhány óra száradás után a toll késznek nyilváníttatott. 

Összerakás előtt, helyén a zsák

Morrison's battleship grey fountain pen

Kellemes fogású toll, szépen is ír, bár a tollhegyen majd állítani kell, mert szemmel láthatóan az egyik fél feljebb van, mint a másik.  

Írásminta

A mechanikus ceruza sokkal több fejfájást okozott, legfőképpen azért, mert fogalmam sem volt, hogyan működik egy ilyen korú ceruza és majdnem sikerült is kinyírni. Volt már a kezemben Rotring, és klasszikus töltőceruza is, ilyennel azonban, mint a készletbeli, még soha sem találkoztam. 

Nyomorult ceruzát húztam, vontam, fogóval ráncigáltam, de nem engedett - szerencsére. Merthogy ez a szerencsétlen elöltöltős, akárcsak az EVERSHARP. A mechanizmus más, mivel egy forgó mechanizmus fogja meg és tolja előre a hegyet, de az elv nagyon hasonló. Megoldódott tehát a rejtély és mivel a ceruza a tollal együtt fel lett polírozva, a készlet így elkészült. 

Még jó, hogy nem dobtam ki az eredeti hegyeket, mert így méretre tudom majd törni az utánpótlást - ha kapok, mert az 1mm túl vékony, a 2mm túl vastag. Úgy néz ki, ezt is a netről kell majd rendelnem, de először megkérdezem a művészellátóban, hátha van nekik olyan hegy, ami jó...

Felkészül a gramofon. 

Morrison's szett - második rész

 Megjött a Novus polírozó készlet, úgyhogy a Dienstfreistellungom első napján neki tudtam állni a toll és a ceruza külsejének. A zsák és a tollszár belsejének alapos tisztításához elengedhetetlen, apró kefecsomag még úton van Angliából, de a külső munkát el tudtam végezni. 

A Novus kifejezetten műanyagok polírozására szolgál, és három fázisú, ami azt jelenti, hogy van egy durva polírozó, egy finom polírozó és egy végső, fényt adó folyadék a csomagban. Mivel az írószer szett alig használt állapotban volt, ennél komolyabb beavatkozásra nem került sor, tehát nem kellett különböző finomságú csiszolópapírral megdolgozni a felületet. A folyadék önmagában is tökéletes munkát végzett.
Az utolsó lépés, a tollhegy eltávolítása bizonyult a legkeményebb diónak, mivel a beszáradt tinta összeragasztotta az alkatrészeket. Ez teljesen normális ebben a korcsoportban. A tixós módszer nekem nem jött be, meg se tudtam mozdítani így a heget. A gumilapos módszer ellenben igen. Gumilap? Na, az nem volt itthon, de gumiszalag (terraband) igen. 

Finoman szólva retkes

     

Mosás és polírozás után, immár összerakva

Itt tartunk most, a tintazsák a Pendragons oldalról már úton van és remélhetőleg hamarosan megérkezik. Tintát a Kasparban vettem, és nagyon várom, hogy kipróbálhassam ezt az öreg tollat. 

Folyt. köv.

Morrison's szett - első rész

 Elsős korunkban töltőtollal tanultunk meg írni. Az enyém egy patronos, műanyag, korallszínű toll volt és nagyon szerettem. Sokáig működött is, csak aztán folyni kezdett és így kiszorult a tolltartómból. 

Ezt a Morrison's készletet a neten találtam, Izraelből érkezett és körülbelül száz éves. "A gift of service", áll a tartó fedélen. Maga a készlet az ún. csatahajó szürke szériából való, a gyártó pedig a New York-i székhelyű Morrison's volt. Ez a cég a Parkerrel, Mont Blanc-nal és a Watermannel szemben a megfizethetőbb árkategóriát képviselte, és ők szállítottak például az USA fegyveres erőinek is írószert a második világhaború alatt. 

A toll működéskeptelen állapotban érkezett, az eladó szerint sosem használták, aminek ellentmond az a tény, hogy a toll csupa tinta, vagyis a tintazsákot legalább egyszer megtöltötték. 

A zsák természetesen száz év alatt megsemmisült, ez teljesen normális. A töltő mechanizmust éppen ezért senkinek se jusson eszébe a tollszár kitisztása előtt kipróbálni. A kiszáradt, darabokra törött zsák amúgy az esetek többségében egyszerűen kiönthető a tollból. 

Innen indultunk: 

   

Mi fog történni a tollal?

• szétszedés és tisztítás
• enyhe polírozás, ami főként a fém alkatrészeket érinti
• új tintazsák

És a mechanikus ceruzával?

• tisztítás 
• enyhe polírozás

Akik régóta követnek, azok tudják, hogy gyűlölöm halálra restaurálni a tárgyakat, mivel egy száz éves holminak nem dolga tökéletesen kinézni. 

A tartó éppen ezért egy alapos tisztításon kívül semmiféle feljavítási kísérletnek nem válik alanyává és az írószerek sem fognak úgy kinézni, mintha most jöttek volna le a gyártósorról.

Hamarosan jövök a további részletekkel! 

Cipellő update

BREAKING! 

A Cipellők ma debütáltak, méghozzá mindjárt egy két órás solo (authentic) jazz workshopon Bécsben, ahová Flixbuson és metrón utaztak a félnótás gazdájukkal egyetemben. Köszönik szépen, remekül érzik magukat, az apró szépséghibáikat észre se vette senki. Se foszlás, se repedés, se egyéb harci sebesülés nem keletkezett rajtuk, ami elképesztő egy 100+ éves holmi esetében. 

Novemberben pedig egy három órás charleston workshopra van kilátás, szintén Bécsben, ahová biztosan ismét együtt utazunk majd. Remélhetőleg emlékeznek még valamire zsenge topánka korukból...

Egy pár tánccipő

 Szintén száz éves, és nem éppen úri körülmények közül érkezett, meglehetősen óbazdmeg állapotban. Egy estate sale-en bukkantak rá, benne volt állítólag valami ládában, ami mondjuk meg is látszott rajta. 

Itt kérném, hogy soha, de soha ne tegyétek a bőrcipőt műanyag zacskóba! Ez a szerencsétlen megúszta az utat az USÁ-ból Európába penészedés nélkül, de olyan büdös lett, hogy napokig kint bámulta a paradicsomokat az erkélyen. Rá is írtam az eladóra, hogy honnak szerezte, mert valami brutális állat-, és pisi szaga van... Mivel tűrhetően kiszellőzött, a jelenség kapcsolatban lehet a páratartalom változással és a műanyag csomagolóanyaggal, valamint azzal, hogy mivel a cipő száz éves, természetes anyagokat használtak a készítésekor (például enyvet). 

Szóval, adott volt egy ritka elhanyagolt bőrcipő néhány szépséghibával, amit ritka gondatlan csomagolásban küldtek át, ritka drágán... 

Innen indultunk: 

Ő itt, kérem, egy száz éves tánccipő. Vajon mennyi Charlestont járhatott, mielőtt belekerült abba a bizonyos ládába? Micsoda minőség! Hiába, méretre készült, német termék, nem lehetett olcsó. Vajon hogyan jutott Amerikába? Mikor?   

A hibalista:

• a bőr felsőrész teljesen kiszáradt és elveszítette a színét
• a bőr talp teljesen kiszáradt
• a sarok borítása megrepedt (ez így is marad, nem tudom javítani)
• a fűző egy darab barna zsinór, nem eredeti 
• a bőr felsőrész foltos (vízfoltok)

A renováció kellékei:

• Nyeregszappan (bőrszappan) és kefe az alapos tisztításhoz
• Burgol Renovator
• Bőrápolószerek
• Bőrtalp olaj
• Rongyok és cipőkefék
• 1 pár antik cipőfűző (oldphoriától az Etsy-ről)

A lépések:

• alapos tisztítás nyeregszappannal, ez szerencsére kipucolta a foltokat is

Mivel a nyeregszappan tovább száríthatja a bőrt, nagyon fontos utána a hidratálás. Hol lehet nyeregszappant beszerezni, ha nem akarunk online rendelni? Természetesen lovas boltban. 

• természetes úton száradás 

Fontos, hogy a bőr és a víz nem barátok, tehát ha a bőrcipőd mondjuk megázik az esőben, sose állj neki szárítani hajszárítóval! Sámfázd ki, hogy ne deformálódjon és hagyd békén!

• több réteg Renovator a bőr visszahidratáláshoz

A Renovator eddig már három pár ős-cipőt helyre rakott és még mindig félig van a tégely. A legjobb, hogy a modern bőrcipők is imádni fogják, tehát ha van ilyesmi a tulajdonodban, mindenképp vegyél belőle. 

• bőrlotion a további ápoláshoz

Ez egy kihagyható termék, de hónapról hónapra én ezzel frissíten fel az összes bőrcipőmet. Anno Herr Schusternél vettem, aki azóta nyugdíjba ment, az övé volt Graz egyetlen igazi bőrös szaküzlete. A suszterem is nyugdíjba ment, úgyhogy most azért egy kicsit be vagyok szrva, hogy ha szakember kellene valamelyik véncsonthoz, akkor hova vigyem majd gyógyulni és az imádott bakancsomnak is megint szétment a talpa, azt is javíttatni kéne, mert itt az ősz és beázik. 

• a talp leolajozása

Speciális bőrtalp olajjal, mert ez fogja visszatáplálni és vízhatlanná tenni a talpat. Minden bőrtalpú cipő talpát időről időre olajozni kell. Picit csúszós lesz tőle, szóval az elején óvatosan a futkorászással. Ja, és a talp széleit se felejtsük ki! 

• polírozás és cipőfűző befűzése

Mivel a legtöbb készítmény mattítja a bőrfelületet, fel kell utánuk polírozni. Én rendeltem anno az Amazonról egy készletet, amiben többféle kefe és egy nagyon jó, plüss kesztyű is volt, de a nejlonharisnya is csodákra képes. 

Az antik cipőfűzővel megküzdöttem, de mivel a hegye összenyomható volt, sikerült átszuszakolni valahogy a lyukon. 

 

Az eredmény: 

A fénykép nem adja vissza a színét, ami egyfajta aranybarna, még sose találkoztam ilyennel. Természetesen nem tökéletes, de lett egy hihetetlenül kényelmes és szép, art deco bőrcipőm, akiről nem akarták elhinni, hogy száz éves. A legnagyobb baj vele, hogy annyira jó viselni, hogy az ember minden nap felvenné, és ez azért már nem neki való. A bőr továbbra is kicsit pergamenszerű, tehát gyakrabban kell majd hidratálni a nyugalmi időszakban, mint a többieket, akik havi egy frissítéssel beérik. Az igény nem meglepő, hiszen az eddigi legidősebbnél is minimum egy huszassal több. 

Megéri-e befektetni ilyen idős dolgokba? A kiinduló alaptól függ. 

Száz éves selyemruhába* senki se szeressen bele és a 80-100 éves flittersoros** holmikat is kerülje messzire, míg egy koszos, de szerkezetileg ép bőrcipő jól renoválható és még sokáig hordható lehet! Kabátra is büszke vagyok, hiszen amilyen nyomorultul festett az elején, annyira szép lett végül.  Ami biztos, hogy ezek az antik holmik nem jönnek szembe az utcán és a koruk ellenére összehasonlíthatatlanul magasabb minőséget és komfortot képviselnek.  

A repro cuccok lehet, hogy hasonlítanak, de meg se közelítik az eredetieket és sokszor éppen annyiba, vagy még többe is kerülnek. 

Ez a cipő az egyik legolcsóbb, még menthető állapotú volt akkor a neten és örülök, hogy megvettem. 

Nagyon jól fog passzolni Ruhához... 

*: a selyem iszonyú törékeny anyag, gyakorlatilag menthetetlen, ha vékonyodni, vagy szakadni kezd. Ha valaki azonban elfogadja, hogy látható lesz a javítás és kreatívan el tudja ezt kendőzni korhű technikák segítségével, akkor azonban érdemes elszórakozni velük. A rayon is fel tudja adni a leckét, lásd a ruhaklinikás sárga ruhát, aki azóta is az idegeimen táncol a kiújuló, vagy éppen új sérüléseivel. 

**: a régi flitterek nem műanyagból, hanem természetes anyagokból készültek, tehát sok esetben vízoldékonyak. Több restaurátor - és nemcsak amatőr - futott már bele abba, hogy kimosta a vállalhatatlanul koszos holmit, mire kocsonya lett rajta a díszítésből... Kerüljétek el tehát az eredeti, antik flitteres flapper ruhát messzire, hacsak nem akarjátok lebontani, majd mosás után visszavarrni az egészet!     

Száz év magány

Jazz, Black Bottom, Charleston. Speakeasy. Prohibition. Bootlegger és rum-runner. Cigarettafüst és illegális alkohol. Roaring twenties. Flapper girl. 

Valahol, Amerikában egy lány szeretett volna egy olyan ruhát, amilyet a nagyvárosi gazdag lányok hordanak. Vékony selyemből, csipkével, masnival a nyakán. Gyöngyre már nem futotta, se flitterre. Lehet, titokban varrta, kézzel, mert a mama aligha örült volna neki, ha a lányát ilyen botrányos öltözékben látja. Ő így lázadt a régi, a megszokott, a szemérmes ellen. Bobra vágott hajjal, térdig érő szoknyával, mintás harisnyával. A barna selyemruhájában, amit magának készített. 

A flapper lány felnőtt, a roaring twenties 1929-ben, a tőzsde összeomlásával véget ért. Új idők jöttek, új divat. Ő pedig a múlt lett, akit senki sem akar már viselni. 

Száz év magány, elfeledve, valahol, egy szekrény mélyén a porban. Áttáncolt éjszakákról és vidám nappalokról álmodott. 

A csipke lassan megbarnult, a masni leszakadt és a selyem finom szálai foszlani kezdtek, moly rágott belé lyukakat. A valaha oly büszkén hordott barna ruha sebeket kapott, mélyeket. 

A flapper lány elment, a kincseit áruba bocsátották és a barna selyemruha egy próbababán találta magát.

Vintage dress 1920s, flapper dress, TLC, scrap. Ez volt ő. Scrap. 

11 dollárért kelt el. Szépen összehajtották, majd zacskóba tették és ő elindult az ismeretlenbe.  

Átkelt a tengeren, repülővel hozták, hogy végül húsz nap hánykolódás után begyömöszöljék egy kicsike postaládába, egy ötvenéves panel földszintjén. 

Száz év telt el azóta, hogy utoljára érezte azt az illatot, a Habanita parfüm semmi mással össze nem keverhető aromáját. 

Koszosan, szakadtan, fakó árnyékaként önmagának, de újra álmodott. 

Önmagát látta, ahogy még egyszer és talán utoljára, Charlestont táncol egy jazz bár közepén...  

 

A ruha nagyon rossz állapotban van, bár a varrásai meglepően épek, az anyag irgalmatlanul roncsolódott több helyen is. Tökéletes sosem lesz már, de különleges alkalmakra felvehető igen.

Kövessétek a restaurálást itt a blogon, nagy munkának ígérkezik! 

Lamborghini Marzal - renovation (Superfast, 1969) - első rész

 Elég sok aljasságot követtünk el mi is gyerekként a matchboxaink ellen, de amit ezzel a szegény kis Marzallal művelt valaki, az már kimeríti a matchbox-kínzás minősített esetét. A pirinyó jószág erre igazán nem szolgált rá, mármint így lekenni valakit, ráadásul ilyen ronda színre... 

Tell me, whyyyyyyy?

Az 1969-es Lesney (Angliában gyártott) Superfast Lamborghini Marzal nem ritka példány, de ebay-en elég jó árat fizetnek a szép állapotú egyedekért, főleg akkor, ha az eredeti doboz is megvan hozzá. A konyhaműhelybe bekerült autóért 75 centet adtam, mert annyira megsajnáltam. A kis barátjával, egy 1968-as Mercedesszel együtt ők a modern matchboxaim között a korelnökök, náluk csak egy idősebb van a vitrinben, egy feltehetően 1930-1940 között készült, aprócska teherautó.  

Középen az öreg

A teherautó restaurálását nem tervezem, mert az a halálát jelentené. Ő úgy jó, ahogy van, bármilyen felújítás kiölné belőle a lelket. A Marzalt és a Mercedest azonban muszáj kiszabadítani ebből a méltatlan helyzetből. A Merci (1968) keményebb dió lesz, mert elveszett a csomagtartója, a Lambó viszonylag egyszerűnek ígérkezik, mert hiánytalan.   

Mosakodás után

Szerencsére csak vízfesték volt rajtuk, ami némi víz, narancsillatú tusfürdő - spa napot tartottak a picikék - és egy régi fogkefe segítségével elég jól le is jött róluk. Ez a színváltozat (salmon pink) sérülten 2 dollár, jó állapotban 10 és 60 dollár között megy ebay-en.

Mindketten elég viharvertek, a Merci fényezése viszonylag ritka, de a hiányzó alkatrész miatt nem sokat ér. Lehet, hogy le kellett volna túrni a banánosláda aljáig...   

A korábbi, kisautó projektekről itt olvashattok.

Hamarosan jelentkezem a fejleményekkel. 

A roncstelep legújabb vendége pedig...

 ... egy kávédaráló! 

Szerintem lassan nyitok egy kávédaráló boltot. Viccet félretéve, valamelyiket tényleg el kell majd adnom, vagy a Tchibo darálómat, vagy pedig a legújabb szerzeményemet, mert kezdenek sokan lenni. 

Ezt a jóképű példányt a bolhapiacon találtam és bár hosszasan nézegettem, végül visszatettem, hogy "eh, van darálóm". Az eladó azonban utánam szólt, hogy 5 euróért odaadom... A kávédaráló mindjárt a szatyorba is került, mert ennyiért vétek lett volna otthagyni. A willhabenen ennek a három-négyszeresét kérik ezekért és mivel a felújításhoz szükséges szerszámok illetve tisztítószerek rendelkezésre állnak, további kiadás nem várható.

Aki követi a blogot és a felújításaimat, az tudja, hogy nem vagyok híve a halálra restaurálásnak, így a "szépségszalon" kis vendége egy komoly tisztításon, rozsdamentesítésen és alapvető állagmegóváson túl semmiféle egyéb beavatkozásra nem számíthat. 

Ki ő?

Egy feltehetően 1950-1960 között gyártott kézi kávédaráló Németországból. BKF Burg-Mühle, Fredeburg/Sauerland

A céget 1946-ban alapították, jelenleg is létezik, de kávédarálót már nem gyárt. 

Állapota

Alapvetően a korának megfelelő. A fiók tiszta, bár sérült. Az őrlőmű rozsdás és koszos, a fedél cink bevonata foltokban megsérült és emiatt kiütött rajta a rozsda. A beöntő fedél azonban csavarkötéssel kapcsolódik a házhoz, ez nagy előny a szétszedésnél, nem kell roncsolni.

Nagyon szerencsés példány egyébként, mivel bár hosszú ideje nem használták, alapvetően jó körülmények között volt tárolva, így nem ment teljesen tönkre. A legnagyobb munkát a fém alkatrészek szétszedése és tisztítása fogja adni, ezek ugyanis látványosan össze vannak rohadva.  

Értéke

Feltalálási állapotban 15 euró körül, a rendbe tett példányok ára az eladási platformtól függően 30-90 euró plusz postaköltség között váltakozik. 

Ritkasága

Német nyelvterületen gyakran felbukkan, angolszász területen nyilván kevésbé elterjedt. 

Népszerűsége

Mind dekorációként, mind használati tárgyként töretlen. A shabby chic irányzat a lakberendezésben jelenleg is virul, cottage core, vintage home, a TikTok meg tele van tradwife-okkal (erről szerintem írok majd itt a blogon, agyhalál, komolyan)... szóval, menő a kis daráló. 

Vigyázat, ezeket a régimódi eszközöket azonban klónozzák, jelenleg is vannak teljesen új, made in China példányok, amik árban ugyan verhetetlenek, de egy év után ki lehet dobni őket a pcsába. 

Ne vegyetek kínai koppintást! Ne akarjatok úgy járni, mint én az Örzse kézi karjával, hogy rohadna meg! (Erről biztosan lesz bejegyzés) 

Mindenkit arra buzdítok, hogy a kínaszarok helyett adjon egy esélyt és vásároljon használt cikket! Nem, nem fehérneműt, meg zoknit, és cipőből is csak ún. deadstock-ot, de felső ruházatot, táskát például nyugodtan. 

A régebbi lakberendezési tárgyak, használati cikkek lényegesen tartósabbak, mint a jelenleg kaphatóak, és a környezetnek is jót tesz, ha a hagyatékból, lomtalanításból származó eszközök újra szolgálatba állnak.   

Örzse a pácban - a hiba oka

A 15k-t 1890 és 1957 között gyártották, és az ISMACS kifejezetten felhívja a figyelmet arra, hogy rengeteg alkatrészváltozattal találkozhat az óvatlan felhasználó. Egészen elképesztő, hogy bár szériaszám alapján egy adott egység valóban 15k-hoz való, mégsem passzol, mert az adott gépet még egy korábbi, esetleg kísérleti verzióval szerelték. 

Örzse sajnos korábban áldozatul esett egy lelkes, de nem éppen szakszerű felújításnak, aminek következtében elveszítette a részletmintái jelentős hányadát (a szétkent arany és ezüst festék maradványai ottvannak beleragadva a fekete részekbe és a lakkozást is sikerült alaposan tönkretenni) és valószínűleg a varróképességét is. Ennek oka alaposabb szemrevételezés után ki is derült: idegen test van a rendszerben. A gép eredeti bobbin házához nem passzol a sikló horog. Egyúttal fontos nyomra leltünk nagymamám C-szériaszámú gépének korát illetően is: feltételezhetően egy korai C-ről van szó, mivel ugyanaz a bobbin ház és sikló horog van beépítve, mint Örzsébe (kellene). A C-széria 1908-tól indult Németországban, Örzse 1909-ben született Skóciában, a nálunk lévő gép tehát feltehetően hasonló korú. Igen, én is látom, hogy koszos... 

Nagymamám gépe, ez lenne normális

Örzse nem belevaló horga

Örzse jelenleg tehát alkatrészre vár, ami már úton van Angliából. Az ebay-en találtam ugyanis egy 1906-os komplett szettet, így ha a horog nem lenne jó, egyszerűen beépítem mindenestől. Addig pedig megtisztítom a talpakat és nekilátok a másik, ismeretlen véncsont gatyába rázásának, van továbbá egy bőrkesztyű is, aki nagyon szeretne végre tiszta lenni.       

Örzse a pácban - Singer felújítás 2.

Örzsét szépen összeraktam, és már az elején feltűnt, hogy valami akad. Az orsóház időről időre megfogja a mechanizmust, de úgy, hogy nem lehet tovább hajtani. Hmm... Kis játékot hagytam a háznak, hogy elférjen minden, de amikor nem hozta fel az alsó cérnát, egyértelműen látszott, hogy gond van. Az időzítés teljesen off, a tűt majdnem megeszi az orsó. A tűrúd rossz helyen volt rögzítve, ezt könnyű volt orvosolni, csavar kiold, kis ütlegelés a gumikalapáccsal és már szabadon is mozgott a rúd, fel lehetett emelni a megfelelő pozícióba.

Az orsóház nélkül értelmesen átforog a gép. Nem azt mondom, hogy két ujjal meg lehet pörgetni, de oké.  Az orsóháznál viszont valami el van deformálódva, valószínűleg az anyagtovábbító pozíciója sem stimmel és ehhez bizony meg kell bontani a rudakat odalent. Ha pedig bontok, akkor szét is szedem és teljesen megpucolom ezt a részt, mert úgyis be kell állítani. 

A főtengelyről nem bontom le a rudakat, mert iszonyat szívás visszatenni, és ez a rész stimmelni látszik. 

Valakinek ez a korai 15k már korábban feladta a leckét, úgy látom (biztos, hogy nem magától állítódott el ennyire). Innen szép nyerni. 

Singer 15k felújítás - első rész

 Az ebayről vásárolt Singer 15k felújítását már korábban elkezdtem, számtalan alkatrész leszerelésre és tisztításra is került, csak aztán jöttek a tesztutak, meg a különböző, kisebb felújítás projektek és a szegény, öreg masina valahogy magára maradt a csomagolásban. Most azonban, hogy a kávédarálót is befejeztem - apropó, ki is próbáltam ám és most azon agyalok, hova tudnám felszerelni, mivel vétek lenne eltenni -, arra gondoltam, hogy ideje nekiállni újra a varrógépnek. 

Ezek a masinák a maguk egyszerű bonyolultságával lenyűgözőek, és jó érzés látni, amikor az olajos áztatást követően megmozdulnak a kulisszák és lélegezni kezd az addig halottnak tűnő szerkezet. Szerencsére ez a gép nem volt igazán rossz körülmények között, ami nem mondható el sajnos a kézikar donorról, akit ugyan még nem vettem ki a dobozból, de a fényképeken látszott, hogy igen kemény éveken, évtizedeken van túl. 

Örzse, a varrógép 1909-ben született, Skóciában. Ezt a sorozatszám alaján nem nehéz kideríteni egy Singerről. Kivételt képez a C-széria - nagymamám pedálos Singer 15 varrógépe például -, amelyről csak annyi tudható biztosan, hogy Németországban készült és a második világháború előtt. A wittenbergei gyár dokumentációja ugyanis megsemmisült a gyár elfoglalásakor, így ezeknek a gépeknek nem tudjuk megmondani a pontos korát, ha nem áll rendelkezésre egyéb információ. 

Örzse szerencsére leginkább csak koszos, amit a sok évi nemhasználat okozott, de ez egyben azt is jelenti, hogy komolyabb bontásokra is szükség lesz ahhoz, hogy a létfontosságú mechanizmusokat meg lehessen szabadítani a dzsuvától. 

Fontos:

• a bontáskor minden elemcsoportot érdemes külön zacsikba, dobozokba tenni, így nem keverednek össze a csavarok és könnyebb lesz újra összeépíteni a gépet
• egy száz plusszos varrógép fényezése már nem a legmasszívabb, ezért sose használjunk a tisztításhoz vegyszereket. Örzse valószínűleg a részletmintái egy részét úgy veszítette el, hogy valaki nekiment valami aggresszív szarral és lesúrolta róla. 
• a varrógépek legjobb barátja a varrógépolaj, aminek a tisztító hatása sem elhanyagolható. Ez az egész felületen bátran alkalmazható, nem fogja bántani a kényes részleteket. 
• a paraffinolaj remekül oldja a megkövedt olajsarat
• ha nem veszel védőkesztyűt, a csavarhúzó biztosan beleáll a kezedbe...

Rozsda leginkább azokon a gépeken jellemző, akik hosszabb időt töltöttek pincében, esetleg padláson, illetve a sérült krómozás alól szokott felületi formában megjelenni. A legtöbbször a rozsdának látszó dolog egyszerű koszfolt, amit a friss varrógépolaj, illetve a paraffin szépen leold. 

A talpleszorítás és a tűrúd oldalnézetből, mellette a lendkerék

Kivéve az orsóház

Ami engem igazán lenyűgöz ezekben az öreg varrógépekben, hogy a megfelelő varrótalppal és kiegészítőkkel gyakorlatilag mindent tudnak, ami komolyabb varró-projektek megvalósítására is alkalmassá teszi őket. A ritkább talpak azonban igencsak borsos áron cserélnek gazdát, egy fodrozó például postaköltség nélkül is 80-90 euró.     

Rugók, rudak, karok mindenhol, csavarkötések tömkelege. Robosztus, színtiszta mechanika, ami szinte elpusztíthatatlan. Ha valakinek a birtokában van egy ilyen masina, becsülje meg! Kis anyagi ráfordítással és némi olajozással egy igazán hűséges varrógéptársat lelhet benne. 

Folyt.köv., most visszamentem suvickolni.

OFF

Tudom, hogy manapság már nem divat varrni, illetve megjavítani a kis hibás ruházati cikkeket, ami szerintem valahol szomorú. Túlságosan sok cucc végzi a szemétben akkor is, ha még bőségesen lenne benne idő, csak éppen meg kéne foltozni, vagy feljebb kellene varrni a sérült szegést. A nagyi, dédi varrógépe pedig jobb esetben csak dísz, rosszabb esetben szemét lesz, mert a telefont baszkodni, Netflixet bambulni van idő, de megtanulni összefércelni két darab anyagot nincs...  

A fali kávédaráló - elkészült

A projektet ezennel befejezettnek tekintem. 

Küllemét tekintve végül a minimalista, nyers fémszín mellett döntöttem, a tető pedig barna lett, arany talppal. A menetet tényleg fel kellett kicsit vágni, illetve az is segített, hogy leszereltem a fáról a házat, megfogtam a darálófejet és fogóval áthajtottam a menetes alátétet. Mivel üveget nem találtam azóta se (a 30 Euro nagyon sok, nem fogom megvenni) a helyi bolhapiacokon, ezért maradt a pudingos ibrik, ami szerintem nem is annyira feltűnő. Mondjuk, ha nagyon unatkozom, azért fogok csinálni egyet fából, de nagyon unatkozni nem fogok, mivel a Singer már igencsak ordít a buborékfóliában. 

Ilyen volt: 

És ilyen lett:

A fali kávédaráló - célegyenesben

 Minden rozsdamentes, szépen felpolírozva, a kurbli feketítve, felszerelésre vár. Mivel volt némi tökölődés részemről azon, hogy most akkor festeni, vagy nem festeni, ezért nem készült el a mű ezen a hétvégén. A hiányzó alkatrészek problémája azonban megoldódott, néha érdemes közeli lejáratú vegán pudingot venni...

A tető, ahogy terveztem, egyszerű befőttes fedél, levegőn száradó gyurmával bevonva. Ennek azért még hagyok időt, nem szeretném, ha csiszolás közben szétmenne az egész. Feketére lesz festve, úgy döntöttem, ez harmonizál majd a kurblival. A daráló háza pedig fehér és kék színekben pompázik majd, ahogy eredetileg is kinézett, ezen nincs értelme változtatni. A bizonytalanságomat az okozza, hogy szerintem a nyers fém is brutál jól néz ki, lehet, hogy érdemes lenne megtartani így. Nem tudom.  

Ami miatt a leginkább főtt a fejem, az a felfogó edény volt, mivel 30 euró alatt nem nagyon úsztam volna meg. A helyzet jelenlegi állása szerint ez az üvegedényke ritka, mint a fehét holló, ha van is, akkor drága. A pótlásra kétféle lehetőség kínálkozott: vagy fából gyártani egyet,vagy pedig műanyagból. A műanyag prototípus végül türelmetlenség miatt megbukott és már el is készítettem a fa példány terveit, amikor puding kanalazás közben jött a heuréka pillanat. A puding edénye ugyanis kis szabászkodást követően tökéletesen beillett az örlő alá! Méret, forma, minden klappol. 

A daráló tehát pár napon belül elkészül, utána pedig szépen becsomagolva beköltözik egy dobozba, hogy ott várja ki, amíg lesz helyem felszerelni és kipróbálni.