A logika rémtettei

Tényleg életszerű... hogy melyik gatyábaszart politikus találta ki ezt az egészet, azt nem tudom, de nagyon megérdemelné, hogy bedobják a határon veszteglő buszok utasai közé. 2x kell ellenőrizni azt a rohadt útlevelet, mert az illegális határátlépő elsőre hátha elbújt a wc kagyló lyukában. 2x kell leszállítani minden egyes buszról a 40+ embert a sötétben. Mert ez megállítja az illegális bevándorlást a schengeni övezetbe. Szívből jövő gratulációm a kreatív munkatársnak, remélem, csuklasz bm, mert már egy órája itt állunk a szlovén-horvát határ szlovén oldalán... A hatékonyságról meg annyit, hogy az osztrák határ előtt bevágott elénk egy rendőrautó és újra ellenőrizték az útleveleket, mert kerestek valakit... epic.

Zágráb

Busszal, mert miért ne. A határon meg leszállsz útlevélellenőrzésre, mert csak. A határőr amúgy feljön, hogy megnézze, nem lapul-e valaki a finoman szólva nyekulturnij klotyóban, de kontroll csak a bódénál. Ha nagyon elkényelmeskedik most este a csekket, lekésem az utolsó buszt otthon, és mehetek taxival.
A keleti flixekkel azért vannak gondok, koszos a wc, nem megy a net, de ennyi pénzért ne várjon az ember bizniszklassz ellátást. Persze, ha gyökértóni beledobja a klóba a papírt annak ellenére, hogy ki van írva, hogy ne...
A grazi főpályaudvar hajnalban meg egy külön jelenség olyan faunával, hogy ihaj. Mondjuk, minden  pályaudvarnak megvan a maga élővilága... most egyébként itt ülök a zágrábi buszpályaudvaron és hát... balkán. Jobban, mint Sarajevo, vagy Belgrád. Mert, hogy nem érdekel, ha pottyantós a budi, ha tiszta, és az se, ha helyi nyelven van kiírva a menetrend, ha ki van. Csakhogy nincs kiírva, mindenki itt a buszom, hol a buszomat játszik. A helyiek is. Még 2 óra indulásig, egész nap kint póklásztam, miután feltettem szüleimet a pesti buszra, most itt ülö egy radiátoron, mert a váró rész nem fűtött. Bónuszként a kabátom szaglik a ráöntött kávétól, mert a büdösgyökér magyar tahó faxfej nem elég, hogy rám öntötte a mekiben, de még elnézést se kért. Ezt a kabit akartam vinni Svájcba, ahol -17 fok van, te vén pöcs! Ez az út a kifolyt folyadékok útja egyébként, idefele a mellettem ülő táskájaban nyílt ki a vizes flaska és áztatta el az enyémet is. A különbség, hogy ő iszonyúan sajnálta, együtt törölgettük a táskákat, plusz a víz nem szaglik és nem hagy nyomot. Még jó, hogy tej és cukor nélkül iszom a kávét... majdnem utána dobtam egyébként a maradékot, annyira dühített a dolog. A kabát szerencsére impregnált, csak ezért nem lett foltos, de szaga az van. Zágráb amúgy nagyon szép, és mintha otthon lenne az ember. Tisztára Pest, csak kutyaszar nélkül.
Az adventi vásár nem rossz, de pl a brémai szebb volt, nem értem, miért ez Európa legjobbja. Ez is főleg csak kaja-pia, igaz, nagyon színvonalas népi előadások vannak.
A 3 betervezett múzeumból egy sikerült, a többi bezárt 1kor, meg 2kor... jó, nem? Igaz, a turisták nem a műszaki múzeumra, meg a vasúti múzeumra hajtanak, messze is vannak a központtól... kár. Egy toronymászás is belefért, hatvanvalahány lépcső volt, de megérte.
A villamosok nagyon cukik, el is kapott a villamosozhatnék abban a pillanatban, hogy megláttam az első, öreg csörömpölős kis nyürmőt. Ja, péntek 12től egész hétvégén a belvárosi villi ingyenes, ma ide-oda furikáztam.

0. adventi hétvége

Elindult az őrület, én mondom. Black friday, az adventi vásárok, tömeg mindenhol.
Ami engem illet, muszáj volt rendet csinálni a lakásban, mert a múlt hétvégén kimosott cucc még mindig elöl volt és úgy nézett ki a nappali, mint amin átsöpört egy tornádó. 
Közben persze rájöttem, hogy közeledik a karácsony is és én az elkövetkező hétvégéken folyamatosan úton leszek (Budapest, Zágráb, Pontresina, ebben a sorrendben), úgyhogy nekiláttam becsomagolni a már meglévő ajándékokat és persze engem is eltalált a készítsünk adventi koszorút kattanás.

Nem szeretem a csicsás dolgokat, tegnap vagy egy órát póklásztam az OBI-ban, mire sikerült kiválasztanom a díszeket... Elkészült az irodai karácsonyfánk is, remélem, a srácok nem dobnak ki vele együtt.

Locsolni nem kell, hullani nem fog, és szerintem aranyos. Unatkoztam, na... Szeretnék csinálni egy grincsfát is, csak még nem szereztem hozzá alapot. 
Arra is rájöttem, hogy nem szabad bemennem könyvesboltba - voltaképp csak körül akartam nézni, hogy van-e esetleg valami gépészeti szakkönyv, erre kijöttem két nyelvkönyvvel és egy kvantumfizika könyvvel a szatyorban... Ügyes.
ÉS igen, legyártódott egy ajtódísz is, mert ha már beüzemeltem a ragasztó pisztolyt, akkor megcsináltam ezt is. Az alap már régóta megvolt, csak lepotyogtak róla a korábbi textildíszek.

Ajtódísz recycling

Állítólag jövő hét közepén már havazni fog Grazban. Hurrá...

Bébisárkány válságban

Herbertünk csupa rejtély. A történet ugye azzal kezdődött, hogy az egyébként szuper megbízható Herbert leszarva mindent és mindenkit úgy döntött, ő márpedig nem megy Németországba és pont. Azóta az állapota először szintet lépett a határesetről a hagyjatokbékénköcsögökmostalszomra. Kollégám három hete az akku feltöltése után meg akarta sétáltatni, mire ő csak annyit mondott, hogy lfa és esti fény, dehogy megyek én bárhova is. Ekkor úgy gondoltuk, hogy az az akku teljesen oda van, mindenki elkezdett ártatlan, könyörgő boci szemekkel nézni a projektvezetőre, hogy lécciléccilécci, vegyünk bele akkut.
Múlt héten aztán említette a kollégám - ugyanaz, akire az előző körben nyelvet öltött a makrancos jármű -, hogy zöld utat kapott a bevásárlás. Már azon voltak, hogy vesznek neki új akkut, a logisztikus kolléga a shopping előtt felkereste a morcos vasat állapotfelmérés céljából. Az idegen szag annyira meglepte a Herbertet, hogy fogta magát és magához tért. Gondolták, akkor ideje cipőt cserélni, kis pajtás, logisztikusunk be is rakodta a négy darab 21 colos felnire való téli gumit, mire a Herbert sunyin röhögve megint nem indult. Vagyis beindult, csak marha nehezen és mivel az indítómotor forgat, az akkuban van kraft. WTF? Kaptam is a kulcsot, hogy légy szíves, és beszélj a döggel, mert ez így nem lesz jó.

Kiolvasom a vezérlőt, csurig van mindenféle hibával. Ezek osztódással szaporodnak, vagy mi, mert a múltkor még csak egy hiba volt, most meg már hat. Aha...

Kitörlöm a hibákat, Herbert boldogan indul. Egymás után többször is. Lehet, hogy mégis csak az ismerős szag számít? Vagy az egyébként mindenkivel degec autók engem bírnak, és kevésbé degecek mint másokkal? A hibák egyértelműen arra utalnak, hogy elektromos gebasz lesz, emiatt aztán senki sem meri kivinni a kocsit telepen kívülre. Ahemm. Anyáááááád, Herbert!

Most az van, hogy a Herbert újra bekepeszt a műhelybe, és addig ki nem jön onnan, amíg meg nem találjuk a hibát. Mert ez bizony nem az akku lesz.

Sejtés 1: elégett valahol egy kábel

Sejtés 2: víz került egy csatlakozóba, lecsúszott valami csatlakozó

Sejtés 3: menyéttámadás történt  

A harmadik opció elég hülyén hangzik elsőre, de simán előfordulhat, hogy valami szőrös kis g megrágott pár kábelt. Nem rágta el teljesen, csak éppen annyira, hogy fejfájást okozzon a Herbertnek, és vele nekünk.  

Dobozolni, dobozolni!

Idén is indul a Cipősdoboz akció, lehet csatlakozni! December 1-től 20-ig lehet vinni a dobozkákat, megtöltve mindenféle jóval. Segítsetek, hogy minél több olyan gyereknek jusson idén ajándék, aki máskülönben semmit se kapna karácsonykor!
LINK

Ha valaki nem akar dobozt összeállítani, akkor is segíthet!
Ajándékba kaptál tusfürdőt, amit fel se bontottál? Évek óta kallódik a csomagolópapír, meg a sok színes csomagoló-bizbasz mindenfelé? Meguntad a karácsonyi dekort? Tele van a szekrény csokival, ami soha a büdös életben nem fog elfogyni? Unod már a legutóbbi partiról megmaradt műanyag poharakat rakosgatni?
NE DOBD KI! ADD TOVÁBB!
A Szeretetszolgálat tárgyi adományokat is elfogad.

Újra itthon

...csak a csomag nincs itt. Persze, hogy nincs, mert 25 perc késéssel indultunk Teneriféről - nem végeztek időben a berakodással - és behozni sem tudtuk. Münchenben így már csak alig háromnegyed óránk maradt az eredetileg közel másfél órából átrohanni a Terminal 1-ről a Terminal 2-re (mert ugye nem egy terminálra jár a Condor és a Lufi...), a csomagjainknak pedig esélyük sem volt átpakolódni.
Busz este a két terminál között nincs, fussál, köcsög! És természetesen újra biztonsági ellenőrzés, minden elektromos kütyüt kipakolni, bepakolni, megmutatni a személyzetnek, hogy amit ők valami egészen másnak hisznek, az egy játékkonzol 150 darab 8 bites játékkal.
A pozitívum, hogy a repülőt sikerült elérni, ez volt aznap az utolsó Münchenből Grazba. A negatívum, hogy a csomag valahol Münchenben van, benne többek között egy vizes fürdőruha és törülköző.
A Tenerife-München repülés egyébként igen előkelő helyen végzett a legszarabb repülőút listán. A miheztartás végett: a düsseldorfi 3 órás kaland rajta sincsen. Ha technikai oka van a késésnek, az legfeljebb bosszantó, de inkább ne engedjék felszállni a gépet, minthogy 10 ezer méteren essen szét valami. Nem, a listára felkerüléshez nálam olyan dolgok kellenek, mint bunkó és/vagy büdös utasok, üvöltő csecsemő, ordenáré kajaszag a repülőn... Na, mindez tegnap összejött. A mellettem ülő, felkapaszkodott újgazdag házaspár (a nőn rajta volt egy XVIII. századi spanyol kincses gálya összes aranykincse) LV táskával, Apple termékek garmadájával felvértezve kimerítette mind a bunkó, mind a büdös kategóriát. A faszit kétszer könyököltem oldalba, hogy vegye már észre magát és ne terpeszkedjen, a folyamatos fing és szarszagtól hányni tudtam volna, ehhez jött a tapas zabálás (fokhagymás kolbász és érett sajt, lehet, nem kéne ilyet árulni egy repülőn) és borivás, meg a légikisasszonnyal való tűrhetetlen beszédstílus. A repülő elejében egyfolytában üvöltött egy nagyjából öt hónapos csecsemő - értem én, hogy nagyon cuki fotókat lehet lőni a kis gumicukkerról a tengerparton, de miért is kell kínozni egy ekkora gyereket az időeltolódással, a nyomásváltozással és a folyamatos zajjal?
Szóval, most várunk, és lessük a csomagkövetőt... 

UPDATE:
A csavargó sporttáska ma délben felül a München-Graz menetrend szerinti járatra és nagyjából egy óra körül landol Feldkirchenben. Innentől számítva néhány órán belül haza kell érnie hozzám, hogy végre kivehessem a bebüdösödött fürdőruhát és törülközőt belőle... 

Edömér kiharcolta

A haspók kis teknőc eredményes napot zárt, 3 db csokoládéval gazdagította a gyűjteményét.

Pampalini

Avagy káromkodva vihogás 28 fokban a földúton...
A navi hatalmas találmány. Hála neki, ma sikeresen megismerkedtünk a tenerifei banánfarmok háta mögötti milliomodrendű földutak és szeméthegyek világával. Voltaképp csak gyorsan szerettünk volna eljutni A-ból B-be mérni, és hát igen, a navi javasolt egy rövidítést... Nos, rövidnek tényleg rövid volt, de gyors semmiképp. Gyanús akkor lett a dolog, amikor egyre keskenyebb lett az út, egyre jobban kanyargott, majd egyszer csak elfogyott az aszfalt és mi ott zötykölődtünk a hangyabokányit érzékeny méréstechnikával a csomagtartóban a pampán. Az, hogy a becses  Kakukkunknak totál összeporoltuk a csini bikinijét, legfőképp nekünk kínos, mivel minket ken össze. Még jó, hogy a mindennapi banánt csak fent a hegyen terveztük megenni...

Muhaha

Aki úgy gondolja, hogy a MÁV sokat késik, az még nem próbált meg eljutni Tenerifére. Áprilisban vettem is egy pólót a reptéren e témában, és ma az is kiderült, hogy a rekordot még mindig nem sikerült megdönteni, azaz mindig van lejjebb... Graz - Düsseldorf, eső, aranyos cuci turboprop - nulla perc késés. Düsseldorf - Tenerife, derült ég, napsütés, böszme Boeing, 3,5 óra késés, mert valaki úgy gondolta, hogy az elomlott gép javítható, majd rájött, hogy mégse, úgyhogy elő kellett ásni egy másikat, ami képes a 250 utast elvinni egyszerre. Fél 3 helyett este 6ra sikerült megérkeznünk, oda is lett az Edömér koktélja, mert vízért kellet menni. Akkor fogunk igazán rábni, ha hazafelé is ez lesz, mert akkor lekéssük a csatlakozást és Münchenben alszunk...
NINCS ALL INCLUSIVE, vazze, főzhetem a szovjet merülő forralóval a levest a 4* hotelben... de legalább a kilátás fasza, és nincsenek csótányok se. Mondjuk valami riasztó már este 6 óta szól valahol, kezd hangybokányit idegesítő lenni. Remélem, hamarosan lemerül a nyivákoló szar akkuja és akkor csend lesz...

Ragyog

Szuperszamaram csak úgy ragyog. Mintha új lenne. A mattulás a sárvédőről eltűnt, a tető sem foltos, igaz, kétszer kellett felpolírozni. A műanyagokat is letisztították és átkenték, akárcsak a gumikat. A kemény viaszréteg, amit kapott, másfél évig védi a fényezést.
Szóval, ha valaki megbízható autókozmetikát keres, akkor Autó Néró Autókozmetika a Kelenföldi buszgarázstól nem messze, a Hamzsabégi úton. Ügyfélközpontúság és profizmus megfizethető áron.

Szuperszamár piperészni megy

Szuperszamár a héten befejezi az osztrák turnét és a téli gumis időszakra hazaköltözik. Ez persze azt is jelenti, hogy reggelente ezen túl senki sem fog várni odalent a parkolóban... Nem lesz kivel hétvégente shoppingolni menni és a szerdai flamencora is más visz ezentúl. Ugyanakkor egy 25 éves bébisárkány már nem arra való, hogy kint fagyoskodjon télen a szabad ég alatt. Én is elfoglalt leszek a következő időszakban, nem lenne értelme itt kint állnia, és nem kell sóban-latyakban neki már mászkálnia.
Igen, Szuperszamár idén novemberben betölti a 25-öt, ezt természetesen meg kell ünnepelni. Előzetesen már megkapta a kárpitokat és a vadi új ablakemelő karokat, ezeknek nagyon örült. Ma pedig leszerveztem neki a főajándékot: bejelentettem a kozmetikushoz bőrápolásra. Mivel Szuperszamár számomra felbecsülhetetlen értéket képvisel, és marhára hiú vagyok a kocsi kinézetére (csak azért beálltam a mosóba vele, mert az úton látott öreg kocsik mind ragyogtak, a Szuperszamár pedig nem), úgy döntöttem, hogy felpolíroztatom. Hátha megússzuk a bal első sárvédő újrafényeztetését.
Előirányoztuk neki még továbbá az éves olajcserét is a hétvégére és mielőtt elviszem az autókozmetikába, kiporszívózom, mert arra eddig egyszer se jutott idő. 
Holnap ebben az évben utoljára még együtt megyünk flamencora, aztán Szuperszamár megkezdi több hónapos pihenőjét és már csak a napfényes, száraz téli napokon kepeszt elő a lakosztályából egy kis sétára.

Őszi

Oda a muskátlicsalád... legalábbis a futó muskátlik mind, kivéve a Rambó és azok a tövek, amik vele laktak egy ládában. Ma úgy ahogy volt, kidobtam az összeset a csába, mert a jégverés óta nem tértek magukhoz és egyre betegebbek lettek. Jövőre vehetek új töveket - valahol egyébként azt olvastam, hogy három évente ki kell dobni a muskátlit, mert elöregszik... Rambó idén töltötte a hatot, de miért dobjam ki, ha még mindig virágzik? Oké, nem annyira bokros, meg szép - jó, elismerem, marha ronda, mert fel van kicsit kopaszodva - de akkor is? Miért dobnám ki, ha nem beteg?
A muskátlikkal együtt távoztak a kimúlt levendulatövek is. Azt hiszem, ennyi volt a levendulával való kísérletezés, mert már a második turnus murdált meg nálam.
Még el kell ültetni a tavalyi krókusz hagymákat (reménykedem, hogy kikelnek... muhaha...), meg feltakarítani a mocskot, amit a muskátli-mentesítés során csináltam és igazából fel kéne szedni a burkolatot is. És mielőtt felszedem, le kéne olajozni... És fel kéne számolni a kupit is a sarokban - cserepek, virágföld, mindenféle szirszar...
Jaj, de jó, hogy hétvége van...

Herbert és a kötélidegek

Herbertről volt már bejegyzés itt a blogon - ő az egyik legidősebb gépkolléga a flottában, meg amúgy a legnagyobb csavargó is: Ausztria, Franciaország, Spanyolország, Németország, Szlovénia, Magyarország mind megvolt neki az elmúlt valamivel több mint egy év alatt. A farsangi fánktól kezdve a felnire szerelt 20 colos kerekeken át a két tonna sóderig mindent cipelt már, rendszeresen bikáztunk be vele nála fiatalabb géptársakat - egyszóval igazi ahol tud segít figura a mi Herbertünk, még ha a külsőre nem is tűnik annak. Egy nyugodt, kövér óriás, ha szabad ilyet mondani és nem számít body shamingnek, akit mindemellett nem célszerű bosszantani. Békés, késő őszi szendergésében megzavarni meg még inkább nem, mint ahogy annak jelét is adta, tőle szokatlanul markánsan.
A járművekről köztudott, hogy kiszagolják, ha
1. valaki tart tőlük
2. siet
3. kellően fáradt és ideges ahhoz, hogy ne akarjon még egy kekec járművel is vitatkozni.
Péntekről szombatra Herbertem - még nem tudva, hogy Németországba kéne már megint mennie - rendben levőnek érezte a közlekedést, szívesen jött velem vásárolni, élvezte a napfényt és eszébe se jutott fesztiválozni. Szombaton bementünk reggel hétre, mert ilyen ez a popszakma, néha nincs szombat, ekkor közöltem vele, hogy kolléga viszi Németországba, legyen jó gyerek és ne harapja meg. Hétfőn aztán mégis úgy alakult, hogy én jöttem haza vele. Ekkor már Herbert, hogy érezzem a törődést, elkezdte a nyüffögést, este kilenckor, mert az úgy jó... Legalább tíz perc alkudozás után sikerült rávennem, hogy hazahozzon, de ezután a kis incidens után boldog, a világgal elégedett Herbert volt megint. Egészen szerdáig, amikor aztán nagyon elkapta a gépszíj és WTF-üzemmódba kapcsolva kerek perec kijelentette, hogy ő bizony nem megy Németországba. Utoljára ilyen durcit a haverja vágott le, amikor megharapta egy teherautó és több hétig csak én vakargattam fülön, ha elmentem mellette, más rá se cseszett.
Azt a szégyent, hogy tréleren hozzák vissza a sarokról, Herbert végül nem engedte meg magának (ennél hiúbb), de a rendezett nagyjelenettel sikerült ténylegesen kibújnia a németországi út alól - mehetett helyette egy másik gépállatka, aki egyáltalán nem volt erre felkészülve. Mondani sem kell, hogy a srácok marha pipák voltak rá, a Herbert meg röhögött a markába, és cseszett szóba állni bárkivel - engem leszámítva. Mondjuk, amikor már beszélt hozzám, akkor tudtam, hogy nincs nagy baj, csak mint a kis barátja, ő is akkus lett. Addig viszont eléggé aggódtam érte, tekintve, hogy ő az én sárkánykám, többnyire én ápolgatom, és nagyon nem szeretem, ha beteg.
Ezek után pedig az, hogy még a zárcilinderét is elhagyta valahol, már csak a hab volt a tortán. Úgyhogy most lyukas az ajtó a kilincs mellett, én meg tegnap egész este a netet bújtam, hogy nem-e bűncselekmény áldozata lett az én jól fejlett bébisárkányom...
Mit lehet erre mondani? JajbazmegHerbertazidegeim...

Propaganda

A recept egyszerű, kenyeret és cirkuszt a népnek!

1. Dobj be a köztudatba egy témát, lehetőleg olyat, ami sokakat érdekel és valós problémákon alapul!
2. Kezdj el féligazságokat terjeszteni az első pontban kiválasztott témával, problémával kapcsolatban!
3. Kreálj ellenséget akkor is, ha nincs, kösd össze a választott témával! Eleinte csak utalj rá, később nevezd meg!
3. Támadj be a féligazságaiddal (lózungjaiddal, ahogy azt mifelénk mondják) minden kommunikációs felületet, ezáltal elterelheted a figyelmet arról, hogy voltaképpen fogalmad sincs, mi lenne a megoldás az adott problémára (egyébként sem akarod megoldani, mert rohadt sok, nálad nagyobb hatalmú ember tyúkszemére taposnál rá vele)! A legalapvetőbb érzelmekre hass: félelem, féltés, szeretet, gyűlölet.
4. Egyszerű, rövid mondatokkal operálj! Kulcsmotívumod legyen a küzdelem az ellenség ellen!
5. A károgókat járasd le és tüntesd el! Ha nem sikerül, hallgattasd el őket!
6. Ha csillapodni látszik a hisztéria, vagy fogytán a kenyér, kezd el újra az első ponttól, másik témával...
Ha jól csinálod, úgy kajálják a szrodat az emberek, mint a pudingot - nagy kanállal, két pofára, és eszükbe se jut gondolkodni.

(ma reggeli beszélgetésem margójára egy durván megvezetett osztrákkal...)

Tökszezon

Ha Steiermark, akkor tök. Sütőtök leves, tökmag, tökmagolaj, tökös rétes, tökmagolajos sütik. Minden, ami tök. Tök hátán tök ilyenkor októberben. Már október van, félelmetes. Ha lement a Steierische Herbst, jön a karácsonyi vásár.
Én személy szerint nem rajongok a sütőtökért, csak mostanában kezdtem felfedezni, hogy nem minden tökfajtának van orrfacsaró szaga, ha beteszem a sütőbe.Például a Butterkürbis ilyen, és a Billában lehet kapni kisebb darabot is, nagyjából 75 centért.
Arra gondoltam, közreadom a kedvenc krémlevesem receptjét, hátha valaki megihlet.
Tehát a sütőtök krémleves sárgarépával
Hozzávalók: fél kiló sütőtök, 3 szál sárgarépa, 2,5 dl zöldség alaplé (akár kockából), 1 dl tejszín, kis darab friss gyömbér lereszelve, só, bors
Elkészítés: A tököt meghámozzuk és felkockázzuk. A butterkürbisnek nincsen magja, ha olyan fajtát használunk, aminek van, akkor ki is kell magozni. A sárgarépát megpucoljuk, és felkarikázzuk, majd a tökkel együtt betoljuk a sütőbe 200 fokra. Amikor megpuhult, kivesszük és a zöldség alaplébe tesszük. Ezt összeforraljuk, beleöntjük a tejszínt, hozzáadjuk a sót, borsot, gyömbért. Botmixerrel összeturmixoljuk az egészet, és ha főzelék sűrűségű lenne, akkor felhígítjuk vízzel. Még egyet rottyantunk rajta, és kész. Ha a sárgarépa kicsit keményebb marad, az se baj, a turmixgép leviszi, vagy ha nem, akkor egyszerűen kiesszük a levesből egyben... 

Ez meg ugyan nem a leves, de ezt is a hétvégén csináltam.
A legújabb sünis-baglyos-katicás-galócás ajtódíszem, mert eddig csak szellemes-tökös volt és az csak mindenszentek környékén időszerű.
 

Napi facepalm

Egy kis előzmény: Amióta lehet, mindig a Calzedoniában veszek 50+ denes harisnyát, mivel ez az egyetlen, ami nem ér nyakig. Ez alsó hangon 12-13 évet jelent, a méret azóta nem változott, 1/2 (S). A harisnya ráadásul egy olyan jószág, ami elasztikus, tehát nyúlik, így elég nagy a tól ig határ.
Napi LOL: Bemegyek a Herrengassén lévő Calzedoniában, kérdezi előbb az egyik, majd a másik borzalmasan szétsminkelt bárisnya eladónő, hogy segíthet-e. Ez itt ugyanis még dívik, ha bejön valaki a boltba, annak köszönnek és igyekeznek kiszolgálni. Mondom, köszönöm, megoldom. Muszáj frissíteni a készletet, mert a barna harisnyáim mind elhasználódtak és már csak a feketék maradtak. Kiválasztom a jól bevált harisnyákat, viszem a pulthoz.
- Szatyrot kér?
- Köszönöm, van saját.
- Milyen magas? - Ez ám a gyors témaváltás. He?
- 164, 165 - mondom.
- Akkor M-eset kéne vinni, mert ez nem lesz jó.
Pislogok.
- Miért?
- Mert az S-es csak olyan 160 cm-ig jó.
- Bocsánat, mindig ekkorát vettem és jó volt. Az M-es nem kell, mert mellig ér. Azon kívül a mérettáblázat sem egészen ezt írja.
- Ja, a mérettáblázat az nem jó.
Még jobban pislogok.
- Érdekes. Mióta?
Ekkor már ketteske is ott volt.
- Mindig is így volt - mondta nagyra nyílt szemmel. Szerintem ekkor már erősen WTF arckifejezéssel nézhettem rájuk, mert egyeske mindjárt magyarázni is kezdett:
- Nekem is M-es kell - bizonygatja a leány, aki nálam fél fejjel alacsonyabb, és egyáltalán nem husi.
Eddig a pontig tartott ki az úrinői hidegvérem. 
- Jé, nekem az elmúlt 10 év alatt nem tűnt fel, hogy kicsi lenne, úgyhogy maradnék az S-esnél. Köszönöm, bankkártyás lesz.

Természetesen itthon felvettem a harisnyát, tökéletes a méret.
Lehet, hogy farmerosan-bakancsosan nem tűnök olyan nőnek, aki néha szoknyát is visel, de azért hadd tudjam már, mekkora harisnyát hordok, jó? Köszi.  

Apu hod med be...

Mindig eszembe jut, valahányszor szemben állunk a fagyasztó konténerrel, a behúzott fülű gépsárkány és én, hogy tényleg, hogy? (A gépállatainknak igen jó a térkitöltése, a konténerekben meg többnyire gurulós málnát szoktak tárolni...)
Jön a szezon.

Burg Schlaining és Stadtschlaining

Mostanra sikerült kilábalnom a fosóshányós, majd az azt követő torokfájós kórságból és úgy döntöttem, hogy a napsütésesnek ígérkező szombatot végre kirándulással töltöm, és nem döglődve. A kondim persze odalett a két vacak után, lesz egy kis idő, mire visszaszerzem, de az, hogy lihegés nélkül fel tudok tempósan jönni a harmadikra, kedvező jel.

Szóval Schlaining. Burgenland nyugai részén van, Güssingtől és Bernsteintől nem messze, ez a várhármas egyik tagja. Güssingben már jártam, Bernstein szálloda (nem látogatható), ez volt tehát már csak hátra. A vár Stadtschlainingban található, Graztól 96 km, ennek több mint fele autópálya. GPS, vagy térkép nem kell - minden tökéletesen ki van táblázva. Még a parkoló is.
Güssing szuper volt. Nehezebben megtalálható, de olyan, ami megéri a belépti díjat. Schlaining nem. Számomra legalábbis nem. A vár Európai Békemúzeumként fut, az összes látogatható termet ez a (szar) kiállítás foglalja el. Semmilyen szinten nem tudott érdekelni. Ellenben zavart, hogy a várról alig kapok információt és a szépen restaurált termekből semmi se látszik a "lelket megszólító(nak szánt)" vackoktól. Akár egy időutazás a nyolcvanas évekbe a ColorStar TV-vel és a porló furnér lemezekkel. Nem vicc. Ami még jobban zavart, hogy az egész várat belepték a lufik egy esküvő miatt. Igen. Valaki kibérelte az egész k. várat, hogy ott tartsa az esküvőjét és utána a lagzit, mi várlátogatók meg ott szédelegtünk a lufik, terített asztalok és székek között. Jujbazmeg.
Van egy kicsike időszaki kiállítás is, ami elvileg betekintést enged a várat építtető Andreas Baumkircher lovag (tehetséges hadvezér és szélkakas zsoldos, aki addig forgatta a köpönyeget, hogy a császár kevéssé elegáns módon, tárgyalás és egyéb finomságok nélkül végül egy fejjel alacsonyabbá tette) életébe és halálába, de valójában nulla. Unalmas, töketlen, és hányaveti. A kihuzigálható táblákra ráokádott, több oszlopra tördelt szöveget pedig nemcsak én, de más se fogja végig olvasni. Egy pillanatra sem tudja felkelteni az ember érdeklődését, pedig a faszinak szobra van az Arsenalban!
Szóval 9 euró ezért a vacakért sok. A várárok bejárására sajnos nem volt időm, mert Szuperszamárra még időben szerettem volna visszaérni Grazba, úgyhogy egy darabig elsétáltam a kijelölt ösvényen, de aztán visszafordultam.
További képek:

Belső udvar

Esküvőhöz terítenek

Várkápolna, nem látogatható

 Egy részlet a kiállításból. Taposóaknák. Egy középkori várban. 

Egy középkori várban...

 Az egykori harangtoronyba viszont fel lehet menni, és szét lehet nézni onnan. A kilátás nem rossz.

Látkép a toronyból

 Ez pedig már a kirándulóösvény kezdete. Mögötte egy alig karban tartott túraútvonal található, sárga jelzéssel.

Ki itt belépsz...

Ha valakinek marad kedve az egyébként a vendégkönyvben egekig magasztalt kiállítás után, akkor ilyesmit láthat a szűk átjáró mögött.

 Ez pedig Stadtschlaining főtere. 

Főtér

Krank

Otthon, Magyarországon szuper háziorvosom volt, szuper asszisztensnővel. Amikor Ausztriába költöztem, nem választottam háziorvost, mert nem kötelező és egyébként is, negyedévente lehet cserélni. Az első három évben még magyar TB-m volt, és mindösszesen egyszer kellett orvoshoz mennem, az utóbbi háromban meg kibírtam anélkül. Ma viszont muszáj voltam elcsettegni egy már régen kinézett (biztonság esetére legyen ötlet, hogy hova kéne menni) háziorvoshoz, mivel vagy a tegnapi ebéd nem volt egészen oké, vagy benyeltem valami fosós-hányós cuccot, és mindezt a gyomorom ma hajnali négykor a tudtomra is adta. A röhej az volt, hogy az ebédre evett saláta maradványai kacsingattak vissza és nem a vacsoráé, azzal sem akkor, sem később nem találkoztam.  Mivel reggel, ébredés után is volt még egy leborulásom a nagy fehér porcelánisten előtt, úgy döntöttem, hogy akkor most irány a rendelő, mert én így be nem megyek. Nem kell hőst játszani, mert mi van, ha a buszon kap el a hányás. Így is a zsebemben zacskóval sétáltam el a nagyjából 10 percre lévő rendelőbe, biztos, ami biztos. Mivel péntek van, muszáj igazolást vinni (Az osztrák rendszer egyik előnye, hogy ha az emberre egyik nap rájön a szapora, de a következőn már újra munkaképes, akkor nem kell orvosi papír. Így nem megy az ember feleslegesen a rendelőbe, és nem szed feleslegesen gyógyszert.)
A docfinder alapján kitűnő értékelése van a középkorú hölgynek és hát igen, nem véletlenül. Kedves, kompetens, mindenkihez van egy jó szava és egy pillanatig se érzékeltette velem, hogy nem osztrák állampolgár vagyok. A segítők is hozzáértőek és tündérek, miközben meg se állnak. Ami engem meglepett, hogy a háziorvosi praxisba itt beletartozik például a kötözés is, nem a szakorvoshoz járnak vissza a betegek, de jöttek injekcióztatni, standard módon vért vetetni, bokasérülést kontrolláltatni, miközben én ott csücsültem és csöpögött a fizsó. Igen, le lettem döfve, mert annyira tréül néztem ki.
Várakozási idő van, de az mindenhol van, én ezen nem morgok - miért kellene? Elvégre nincs bejelentkezés. Odamentem, szükségem van a segítségre, tehát kivárom, jobb dolgom amúgy sincs.
Ami viszont feltűnt, hogy a laktózintoleranciámat meglehetősen félvállról veszik, otthon ezt nem tették. Tudom, hogy ez egyfajta önvédelem is, mivel rengeteg a divat-ezt-nem-eszem-azt-nem-eszem beteg, de sajnos én tényleg - orvosilag igazoltan - laktózintoleráns vagyok.
A gyógyszerfelírás tehát nekem kicsit rutinszerű, és nem személyre szabott. A SüFén is megfigyeltem ezt és most is simán kaptam olyan gyógyszert, ami laktózt tartalmaz annak ellenére, hogy szóltam. Mivel próbálkoztam már beszedni laktózos gyógyszert és fosás lett a vége, így ezzel inkább nem kísérletezem olyankor, amikor egyébként is elektrolit pótlásra volt szükség. Nem, nem a neten nézek utána, hanem megkérdezem a patikust. Szerencsére jelen esetben hasfogó emulzióról és probiotikumról volt szó, tehát nem életmentő gyógyszerek, van belőlük itthon olyan, ami bevált, ahogy a süfén ajánlott fájdalomcsillapító is kiváltható volt másik non-szteroiddal. (Amit végül be se kellett bevenni, mert nem fájt annyira semmim a baleset után.)  Félreértés ne essék, nem kívánom felülbírálni az orvost, de baromira félek attól, hogy aminek használnia kellene, az inkább ártani fog és én az egész hétvégét a klotyón töltöm, rossz esetben meg mehetek be az LKH-ra infúzióért!
Mire hazaértem 11-kor, persze, már tántorogtam az éhségtől (7-kor kihánytam az egy falat kenyeret is). A jó hír, hogy azóta minden lent maradt (a fél csomag grissini, a 3 szelet pirítós és a két tálka bazi erős húsleves), és a szervezetem is megemelte a hőfokot (37,7 és 38 között tanyázunk jelenleg), tehát dolgozik a rendszer. A rossz, hogy már megint nem tudok kirándulni menni, és még szegény szüleim is költségbe verték magukat, mert hogy azonnal úgy döntöttek, jönnek engem ápolni (betegállomány alatt nem hagyhatom el Ausztriát és lepkefing üzemmódban nem tudok felelősen autót se vezetni). 

Edömér menni vakáció

Pocaksüttetős

Edömér Coehlo merengés közben

Vegyél már ki innen bazzeg!

NP Plitvice

Nagyjából két évtizede járunk Horvátországba nyaralni, még akkor kezdtük, amikor nem volt autópálya és az ország alig jutott túl a polgárháborún. Mindenhol aknamezők és lerombolt kísértetfalvak mellett vezetett a hegyi út, ami nem mellesleg még így is jobb állapotban volt, mint Magyarország hasonló szintű főútjai. A malacsütőkről nem is szólva, egyszerűen nyamm. Megvolt annak is a maga feelingje, hogy miközben ebédelsz, egy szétlőtt ház néz veled farkasszemet, az árokban meg még ott figyel a kilőtt, vagy magára hagyott harckocsi roncsa. (Pisilni meg csak oda mész el, ahol már eleve sok a papír, mert ott biztosan nem durransz fel...)
A Plitvicei-tavak mellett évről évre elhaladtunk, de sose volt annyi időnk, hogy megnézzük.
Idén végül szándékosan úgy szerveztük a pihenést, hogy két éjszakát eltöltünk a nemzeti park melletti szállodák egyikében, a kétcsillagos Hotel Bellevue-ben.
Mivel a szállást nagyon korán, már márciusban lefoglaltuk, így fejenként 30 euróra jött ki naponta a taxa reggelivel, plusz amiről nem is tudtunk előre, a szálloda le tudja úgy pecsételni a jegyeket, hogy az egyszeri belépésre alkalmas, 110 kunás (15 euró) jeggyel másnap is bemehetünk, megspórolva így fejenként 70 kunát, vagyis 10 eurót. A kétnapos belépő ugyanis 180 kuna fejenként. Cool. A hotelről annyit, hogy tökéletesen megfelelő arra, hogy túrázás után az ember pihenni és tisztálkodni tudjon, a reggeli bőséges, a szobák tiszták, az ágyak kényelmesek. Hűtő nincs, arra számoljon mindenki. Laktózmentes kaja sincs, Horvátország ebből a szempontból nem egyszerű, a helyi boltok sem tartanak laktózmentes élelmiszert, csak a német üzletláncoknál lehet találni ezt-azt. Szóval laktázt és/vagy saját elemózsit vinni kell.
A szálló további előnye, hogy nagyon közel van a park bejáratához és saját, tágas parkolóval rendelkezik, ami a vendégek természetesen számára ingyenes. A recepciósok kedvesek és segítőkészek, akárcsak a teljes személyzet. Csak ajánlani tudom.
És akkor a park... Nos, egyrészt csodálatos és lenyűgöző, másrészt viszont borzalmasan zavaró a tömeg, amit beengednek. Az emberek jelentős része undorító: megy a tolakodás, taposás, eldobálják a szemetet, ordítanak az erdőben, egyszóval kevés kivételtől eltekintve képtelenek értelmes főemlősként viselkedni. Tangapapucsban, babakocsival vágnak neki a parknak, a természetet nem tisztelik, dohányozva mások képébe - kicsi gyerekekébe is - fújják a füstöt (legközelebb esküszöm viszek vízi pisztolyt és kilövöm a pöcs szájából azt a kurva csikket), kis híján belelökik a vízbe a vízesésben gyönyörködőket és fényképezőket. Fúj. Valahol érthető, hogy a spanyolok elkezdték korlátozni az Alhambrába egy nap beengedhető létszámot, mert ott is ez ment, plusz a büdöstaplók összetapizták és tördelték a faragványokat. Bunkók!
Pedig ami itt van, az csoda! 

Panoráma hajócska

 A parkban számtalan túraútvonal található. Ezek egy része kisebb gyerekkel, kevésbé edzett kirándulók számára is kényelmesen járható. A jegyben benne van a panoráma "kisvonat" és a hajó használata.
Figyelem: WC csak az állomásokon (St1, St2, St3 és P1, P2, P3) van! Kaját, piát érdemes vinni, mert kajálda szintén csak az állomásokon van és én majd egy órát álltam sorba a sült krumplimért...

Meseország

Roppant fotogén kacsák

 Kacsák, kacsák mindenütt. Az embertől nem félnek a kis nasivadászok és előszeretettel pózolnak be.

Túraútvonalak

 A C útvonalat ajánlom mindenkinek. 8,9km, de simán járható nem rutinos túrázók által is. Van benne kisvonat és kishajó, meg persze séta a vízesések és tavak között.  6-8 óra a menetidő.
Mi az E útvonalat is bejártuk, ez gyakorlatilag a C azon változata, amiben a legnagyobb vízesés és a Kozjak tó nincs benne. Pár óra alatt végigsétálható.

Hörgősdízel Unimog kisvonat

Van egyébként hardcore túraútvonal is - az egyik a K jelű, amit a C úgy, hogy nem használjuk a járműveket. Nem, átúszni azért nem kell a tavakon. A másik egy tanösvény, ami a környező magaslatokat is érinti és betekintést enged az erdő ökoszisztémájába. Itt valószínűleg lehet találkozni állatokkal, a parkban a tömeg miatt erre esély sincsen. A kacsákat leszámítva minden elbújt a zaj miatt.
Tervben van a visszamenetel, lehetőleg már téli időszakban, amikor leesett a hó és megfagytak a vízesések. Remélhetőleg akkor nem lesznek ennyien és nyugodtan lehet gyönyörködni a természetben...

Pirovac

Ha valaki nem főszezonban ingerszegény falucskát keres pihenőhelyül a tenger partján, akkor Pirovac a tökéletes választás.
Főszezonban biztos más ez is, de őszinte leszek, nekem valahogy nem hiányzott a nyüzsgés - a szemközti házban lakó csehek csináltak épp elég zajt, elképesztő, mekkora béke és nyugalom szállta meg a környéket, amikor végre elmentek a büdöstojások.
Továbbá: a strandok területére kutyát behozni tilos, ez ki is van táblázva. Piktogram jelöli, még a nyelvet se kell hozzá beszélni. Igen, mindenkire vonatkozik és igen, zavar, amikor valaki, miután megúsztatta Flokit két pelenkás kisgyerek és sznorkellel merülő kisiskolás között, fésülgetni kezdi Floki hosszú szőrét bele a vízbe. Alapvetően állatbarát vagyok, de nem szeretem orcába kapni Floki szőrcsomóját, vagy előző napi ebédjét. (Az idióta, aki behozta a blökit, észre se vette, hogy míg tőlük távolabb még vannak jópáran a vízben, addig a környékükön mindenki kimenekült.)
A kis település Zadar és Šibenik között helyezkedik el az azonos nevű autópálya lehajtótól kb. 20 km-re. Nevezetessége gyakorlatilag nincs, a középkori városfalból és településmagból alig maradt valami.

 Ha valaki szórakozni szeretne, akkor minimum Tisnoig, vagy Vodicéig el kell mennie, egyik út se több 10 km-nél.
Pirovac tökéletes arra, hogy különböző kirándulások kiindulópontjaként szolgáljon.
Amit érdemes megnézni a környéken:

• NP Krka
• NP Kornati
• Knin és Drniš
• NP Vransko Jezero
• Zadar és Šibenik

Sajnos éppen akkor, amikor végre rászántuk volna magunkat a kirándulásra, elromlott az idő - zuhogó esőben meg nem annyira vicces túrázni, bár ahogy egy ismerősöm mondotta, nincs rossz idő, csak nem megfelelő ruházat... Az öreg EOS-t azonban nem szívesen úsztattam volna meg, ahogy az SX-et sem. Jó tanács: sose egyetek fagyit, amikor erős és meleg szél fúj... Egyszerűen tölcsérből ne.
Azért Pirovac körül érdemes elmenni sétálni, mert a közeli dombokról remek a kilátás.

És hát igen, a kaja. Ha Dalmácia, akkor grillezett tintahal. Mi az Ardura nevű konobát próbáltuk ki, és bár nagyon jó értékelése van a tripadvisoron, azért nekem egy kicsit olajos volt a sült krumpli meg a gyuvecs... Nem rossz, nem rossz, de még mindig a második helyen van a Mimbelli mögött.

További képek:

A gépállatok lelkéről

Lassan eljutok oda, hogy én leszek a gépsárkányok anyja a projektben. A szabim (ami már véget is ért a tegnapi nappal, brühühü) előtti utolsó hét ugyanis azzal telt, hogy egy halom óvoda kiscsoportos gépállatot kellett gardíroznom. Mindnek volt valami hasfájása, az egyikben az akku purcant ki, a másik nem akart kórházba menni és betolatta magát a műhelybe, a harmadik meg pókhálós szélvédővel jött ki a sárkánymosóból... A koktélcseresznyét a tejszínhab tetejére természetesen a sajátom, Szuperszamár tette fel, amikor hazafelé úgy döntött, hogy akkor ő most Lepsénynél pihenőt tart... az én beleegyezésem nélkül. Pedig minden jól alakult, már csak 84 km volt hátra, amikor elment belőle az erő. Mire a Sárga Angyal kiért, már megjavítottam. Elég szürreális látvány lehetett, ahogy egy girhes manóféle kantáros miniruhában szerszámokkal hadonázik kurvaanyázva... A kantáros miniruha legnagyobb fícsöre egyébként a kenguruzseb, faszányosan elférnek benne a villáskulcsok. Külön büszke vagyok arra, hogy benzinszűrő csere közben egy csepp benzint se vesztettem és még csak oda se sütöttem magam a forró csövekhez.  
A kis technikai malőr óta Szamár Szamárevics egyébként jól van, megkezdte az idei utolsó grazi etapot. Október végén mindenképpen hazamegy, nincs téli cipőcskéje, meg egyébként is szalonszörny, garázsban lakik, mióta hozzánk pottyantotta a gépgólya. Novemberben a születésnapjára kap egy teljes körű polírozást, ez már meg lett neki ígérve, a vadi új első kárpitokat a hétvégén végre beszereltük. 25 éves lesz, megérdemelte már. 25 éves, vazze! 
Jövőre meg valószínűleg újra lesz fényeztetve a bal első sárvédő, mert mocsok ronda és vedli a festéket, ami elég komoly probléma forrása lehet.
Mindig szénné röhögöm magam a kormány mögött, amikor látom az értetlenkedő, csodálkozó arcokat, hogy ez meg mi a búbánatos rosseb, mert ilyen kocsit errefelé nemigen láttak még a népek. Otthon se sokat, mert nem volt népszerű ez a típus. Olyannyira nem, hogy a magyar hatóságok se voltak képesek helyesen kiállítani az új forgalmit, amikor merő öntökönszúrásból, rendeletileg cserélni kellett a régit. (Csak a típusmegjelölés, a teljesítmény és a szín nem stimmel...) Meg persze az se hétköznapi látvány, hogy egy ilyen vas még vígan szedi a lábikóit külföldön - általában úgy szoktak rám nézni, mint a szent őrültekre, hogy én ezzel a kocsival még el merek indulni Ausztriába. Persze, hogy el merek. Nekem legalább van esélyem megcsinálni, ha elcsesződik valami és valahogy csak elvonszolom magunkat hazáig. No ECU, no problem. Igaz, egy fél autót hurcolok a csomagtartóban keresztül fél Európán, de a 430 literes csomagtartóban elfér. 
Végezetül pedig egy jó tanács: Öregautó tulajdonosoknak sose tegyük fel az alábbi két kérdést, hacsak nem akarjuk kinyitni a pofonládát!
Még mindig azt a vén szart hajtod? Mikor veszel már egy rendes autót? 

Malac az asztalon - Teil 1.

Miközben a Fóki csókoltat minden kedves olvasót (épp a vitrinből nézelődik), én megragadnám az alkalmat és bemutatnám Malacot, fogadjuk őt is szeretettel. Ismét egy kissé hányatott sorsú makettről van szó, bár nagyságrendekkel tisztességesebb munkát végeztem anno az összeszerelésekor.
Sajnos, a nem tervezett amortizáció itt is okozott károkat, főleg a futóművek táján, ezt nem kevés meló lesz kijavítani.
Óriási mázlimra az otthoni felújítást követő rendrakásban előkerült az összeszerelési útmutató és az eredeti részletmatrica készlet is.  Nem vicc, ott ugráltam körbe-körbe a szoba közepén a szatyrok és dobozok között, mint egy idióta esőcsináló sámán, kezemben a papírral, amikor meglett...

A karaj, a tarja...

festetlen kabin, ferde műszerfal

Jelenleg ott tartunk, hogy Malac fel van darabolva és a törzset leszámítva a festék eltávolítása is megtörtént. A törzs azért nincs még készen, mert elfogyott a festék leszedő (és nincs Sziti lefolyótisztító se). Ráadásul eléggé lecsökkent a lelőhelyek száma is: makettet a Müllerek körül már csak a legnagyobb, a seiersbergi árul, ott nem volt egy darab se, így a Shopping Nordban található Muki játékbolt maradt az utolsó reményem. Itt malacomra éppen fél áron lehetett hozzájutni, úgyhogy mindjárt hoztam belőle hat üveggel... nézett is a kasszás, hogy ezt én tényleg mint elviszem..? Viccelsz, vazze? Persze, hogy elviszem, ha feleannyiba kerül, mint máshol és még nem egy gépet, köztük egy tengeralattjárót kell felújítanom! (Van egy második világháborús VIIC-m, ami korábban atrocitásba keveredett a függönnyel és így pár dolog letört róla. Mivel a festése minden, csak éppen valósághű nem, az is sorra fog kerülni valamikor... úgy karácsony táján... leghamarabb)
Folyt. köv.

Utóirat Fókihoz: megtaláltam a dobozát. 1992-es kiadású makett. 25 év után végre úgy néz ki, ahogy ki kell néznie.

Titanic kiállítás 2017.

Na, én voltam az a "romantikus" lélek, aki annak idején egyszerűen elaludt a Titanic című filmen. Nem vicc, az ír zenés fedélközi buli után arra ébredtem, hogy süllyed a hajó... Később persze átpörgettem a kihagyott részeket, de a film sztorija sose fogott meg igazán.
A Titanic mint géplény igen. Először is, a maga korában valóban gigász volt még akkor is, ha ma már ennél sokkal nagyobb hajók is járják az óceánokat. A hajó akkor modernnek és innovatívnak számított a számos mérnöki mellényúlás ellenére is, a sorsa pedig mind a mai napig intő jel (kellene legyen) minden mérnök és befektető számára.

Az előző kiállítást is megnéztem annak idején, és hát ugye kíváncsi szerzet vagyok, úgyhogy beneveztük apukámmal erre a mostanira is - és nem bántuk meg. A korábbi kiállításhoz ennek a mostaninak legfeljebb annyi köze volt, hogy megint akadt egy "jéghegy", amit meg lehetett tapizni. Minden más új volt. Máshogyan építették fel, mások a kiállított tárgyak, és sokkal nagyobb a hangsúly a tragédia emberi oldalán, mint a leletanyagon. Bepillantást enged a XX. század elejének társadalmi rendszerébe, jól szemlélteti a kor technikai színvonalát, a műszaki tudományok fejlődésének ütemét.

Szegecsek

A berendezett szobák láttán pedig könnyedén elképzelhető az első osztály luxusa és a harmadik osztály nyomorúsága.

1st class

 Más kérdés, hogy még akkor se fizetnék egy szobáért 80000 eurónak megfelelő összeget, ha futná rá. De ez persze én vagyok és nem egy rongyrázó iparmágnás a századelőn.

3rd class

Vízvonal alatt, ahol két kád jut 700 emberre... na bravó. Ezért meg pláne nem fizetnék, főleg nem 4500 eurót.
A legnagyobb, az elsüllyeszthetetlen. Csak erről épp a jéghegynek nem szóltak ugye, annak meg volt pofája úgy oldalba találni ezt a szerencsétlent, hogy néhány óra leforgása alatt a tenger fenekén kötött ki a fedélzetén lévő embertömeg nagyobbik hányadával együtt.

A maradék meg ott himbilimbizett a roncsok között - a szerencsésebbek csónakokban, a kevésbé szerencsések a fagypont körüli vízben, arra várva, hogy hátha jön valaki és összeszedi őket. Jött is, nyélgázon, akarom mondani gőzön, túlhajszolt gépekkel a Carpathia, lapot húzva tizenkilencre a jégmezőben...

Az Atlanti-óceánon azért ez se egy életbiztosítás

Hogy pontosan miért süllyedt el a Titanic, eltekintve a jégheggyel való találkozástól, még mindig vita tárgya. A századelőn úgy alkalmazták az acélokat, hogy még nem ismerték pontosan azok hőmérséklet változásra adott reakcióit, szegecselt kötéseket használtak a technológiai fegyelem nem feltétlen betartásával, és valamelyik kreatív munkatárs úgy gondolta, a vízzáró falaknak nem kell plafonig érniük. Balesetelemzési szempontból a Titanic katasztrófája tehát tipikus: több tényező szerencsétlen együttállása és emberi hibák sorozata vezetett oda, hogy a hajó végül menthetetlennek bizonyult. 
Ami a kiállítást illeti:
A jegyárban benne van egy tárlatvezető készülék és lehet (VAKU NÉLKÜL) fotózni. Az interaktivitás nagyjából ki is merül ennyiben, van még egy-két szemléltető videó és a kiállítás elején egy némafilm a hajó építéséről, de ennél több igazság szerint nem is kell.
Az információ egyébként is néha túlságosan sok - a kiállítás bejárása, az összes hanganyag végighallgatásával, a tárlók alapos szemrevételezésével minimum két óra. Abszolút felnőtteknek kitalált dolog, kisebb gyereknek nem való.
Ha valamiből lehetett volna több, akkor az az RMS Carpathia. Többet érdemelne annál, mint hogy egy tacepaót kiakasztanak róla.

AutoCAD előtt...

A belépő az időszaki kiállításoknál megszokott árú, hétköznap 3400 Ft (2700 Ft a kedvezményes), hétvégén 3900 Ft (3400 Ft). Ez természetesen nem olcsó, de ennél többet is elköltenek általában az emberek hülyeségekre és azért ez a kiállítás nem hülyeség.
Egyrészt azért, mert képet ad a századelő társadalmi viszonyairól, és a műszaki színvonalról.  Másrészt pedig azért, mert a hajóroncsból néhány évtizeden belül csak egy méretes paca marad a tengerfenéken, úgyhogy amit most felhoznak és bemutatnak, az megmarad emléknek, a többi pedig elveszik.

RMS Titanic