2021. augusztus 28., szombat

Mindenki szerkeszti

Csak egy kis baráti emlékeztető, hogy néhány, kifejezetten szerencsés felvétel kivételével MAJDNEM MINDEN kép, amit a netre feltöltenek, szerkesztett. 
Én, személy szerint nem vagyok híve a túlzott képmanipulációnak, mert nem az a célom, hogy a valóságtól teljesen elrugaszkodott felvételekkel villogjak, de egy kis korrekció néha tényleg nem árt. 
Tipikus példa erre a két éve, Zeltwegben készített fotó. 
Az eddigi leghidegebb (15 degC) és egyik legkellemetlenebb repnap volt az Airpower 19, ahová spotterként jutottam be. 

Disclaimer: nem vagyok spotter. Nem vadászom a gépeket, nem dokumentálom őket. Egyszerűen csak szeretek repülőeszközöket fotózni, főleg helikoptereket és ehhez egy decens technika is rendelkezésemre áll.  

Előtte

Utána

Kicsit élénkebb színek, a belógó helikopter-nózi eltávolítva - ebben az esetben nem kellett több. Mivel még korábban sikerült belőni a záridőt, a rotorok bemozdulását már nem utólag kellett rátenni a képre - az is megoldható egyébként. Idén az altisztek avatásán díszelgő helikopter kötelék képei pontosan ezért nincsenek még sehol sem publikálva, mert ott a záridőt nem sikerült eltalálnom, és a rotorok egyszerűen kifagytak. Az utólagos bemozdítás pedig precíziós munka még a fotóboltban is. 
De, hogy ne csak helik legyenek, íme, egy másik példa: Shockwave.
A kép Oshkosh-ban (WI) készült, szintén 2019-ben. 

Előtte

Utána

Ahogy látható, itt azért már volt mit kigyomlálni. Egy belógó szárnyvég, egy kedves, önkéntes hölgy, és a kép ferdesége, no meg a szokásos élénkítés és élesítés - a különbség jól látható. 
Ráadásul ezek a manipulációk tényleg csak a jéghegy csúcsa. 
Zárásnak azonban álljon itt egy mázlis kép. Vágatlan és szerkesztetlen, ez tényleg így sikerült. 


Ha valakit érdekelnek a képeim, keresse fel az Instagramomat, @engineseertea

2021. augusztus 16., hétfő

Szamárklinika - nemtudomhányadik rész

Évek óta bíráskodom a Formula Student East-en, mert imádom. Az egyetemi éveim alatt ez nekem kimaradt, de amikor lehetőségem nyílt - köszi, Réka! - életemben először részt venni bíróként a static eventen, nagyon megszerettem. Tavaly online nyomtuk egy német kollégával párban, idén viszont már a valóságban láthattuk a gépeket, méghozzá nem is akárhol, hanem a Hungaroringen. 
A szabadidőm áldozom rá, igen. Át kell olvasni a dokumentációt, fel kell készülni, ki kell menni, ott kell lenni - de bakker, ők a jövő! Ha végeznek az egyetemen, a kollégáink lesznek, juniorok, és hát nem sokkal jobb olyannal együtt dolgozni, aki tudja, hogy mi a dörgés? Hát de! 
Emiatt aztán volt egy nagyon rövid kiruccanásom Budapestre, és mivel a program csak a vasárnapot érintette, a maradék időt fel tudtam használni arra, hogy végre be legyen szabályozva az a nyomorult karburátor. 
Rövid ellenőrzés: 
Folyadékszint a kiegyenlítő tartályban? Szint alatt. Feltöltve. 
Olajszint? Rendben. 
Benzinszagú az olaj? Pálca szaglászás. Negatív. Rendben.
Gyertyák? Egyes henger - moderáltan dús keverék jelei, hézag túl nagy. Kettes henger - moderáltan dús keverék jelei, hézag túl nagy. Hármas henger - anyááááááád, ez fájt! Két levert kéz (kesztyűben véres sebet vágott a vas), szegény keverék jelei, hézag normális... Hármaska, hát maga meg mit különcködik?
Négyes henger - moderáltan dús keverék jelei, hézag nagy. Beállítva minden, kábelek visszatéve. Röffre kész. 
Na, most, sokadszorra is bebizonyosodott, hogy a booster aranyat ér - a kis méregzsák be is rántotta rögtön az 1.5-ös morzsaerőművet. Lőn alapjárat... vagy inkább valami alapjárat féle, mert az istentenért nem akart kisimulni úgy igazán szivatóval se és sziszeg, mint egy bedrogozott sikló. Nézünk egymásra, hogy te, há' ez a múltkor még nem ilyen volt. Há' nem. De mi sziszeg? Hol sziszeg? Mi csúszott le? 
Motor melegszik szépen, ahogy kell, mondom, akkor szivató vissza... Blupp... Szó bennszakad, hang fennakad... Motor lehelete megszegik. Izé... WTF?! 
Najóvanbazmeg, ez nem vicces! A múltkor még ment stabilan, most meg kileheli itt nekem a lelkét. 
Nézzük csak meg, hol áll az a nyamvadt csavar! Tükör elő, kukuccs...
Te, hol a csavar? Há' hogy a rézfszú bagolyba... Ez kiköpte azt a szájba vágott csavart!
Még jó, hogy előtte nyírtunk füvet, így könnyen meglett a kis rohadék. A teszkóban vett műszerész csavarhúzó készlet (nagyjából a százezredik darab csavarhúzó a háztartásban) bizonyított, végre nemcsak a levegőben forgott a fej, hanem vitte is a kis fojtócsavart. 
Negyven fok, napernyő alatt szerelés (a Viking közben a virágokat szaglászta az árnyékban), fordulatszám-teszt féktisztítóval (mert nincs is jobb extrém gyúlékony anyagot fújkálni a tűzforró kipufogó leömlő környékén), próbaút a környező utcákban - done. 
Most ott tartunk, hogy van egy stabil alapjárat, ami mellett a motor a terhelést felveszi, a kamrák összenyitása klappol, a gyorsító szivattyú dolgozik. 
Szeptemberre maradt az üléshuzat csere (a régi szétporlott, ami nem csoda, hiszen tíz éves), és a menetpróbával összekötött fürdetés. Ha a mosóig és vissza előtte álló 6km-t abszolválja, akkor valószínűleg majd már csak a motortartó bak cseréjét kell megejteni. 
És keresni egy tisztességes szervízt, akire rá lehet bízni majd a vizsgáztatást, mert ezek többet a közelébe nem mennek. Egy évet vesztettem a hanyagságuk miatt a műszaki érvényességéből, ennyi ideje nem tudott kimozdulni a kocsi a garázsból. Nem beszélve a sok, drágán és feleslegesen kicserélt alkatrészről. 
Folyt.köv.