Park skating 2 - Kedves szülők!

 Kedves szülők! 

Nem véletlenül kezdem így ezt a bejegyzést. A skate parkok látogatóinak nagy többsége ugyanis gyerek, fiatal felnőtt, vagy pláne 40+os viszonylag kevés van, és ennek sokszor az az oka, hogy minél idősebb valaki, annál nehezebben veszi rá magát újra az efféle hobbira, továbbá minél idősebb valaki, annál jobban zavarják az itt következő anomáliák. 

 

Szóval kedves szülők, kedves mindenki!

A skate park nem játszótér. Én elhiszem, hogy übercuki a három éves puruttya a három kerekű rollerrel, meg futóbiciklivel, ahogy a különböző rámpákon próbálja felküzdeni magát, de kurvára nem oda való. Akadályoz mindenki mást, és ha véletlen szájba veri egy alacsonyan repülő deszka, vagy fellökik, akkor egyrészt te fogsz a leghangosabban sivalkodni emiatt, másrészt a gyereket a mentő viszi el, ami nem hiányzik senkinek. Főleg most a koronás időkben, amikor az EÜ amúgy is leterhelt. 

Apropó, három kerekű roller és futóbicikli. Ha nem akarod, hogy a gyerek zokogva menjen hozzád a kettétört cuccal, akkor vegyél neki olyan eszközt, ami ALKALMAS arra, hogy különböző kunsztokat csináljanak vele. Tehát, elég erős egy-egy vasalt copinggal való találkozáshoz, és kibírja, ha az ember teljes testsúllyal, full slunggal landol a betonon. Teljesen mindegy, hogy rollerről, bicikliről, vagy éppen gördeszkáról, görkoriról van szó, vannak oda illő, és oda nem illő sportszerek. 

Ha pedig volt pénzed arra, hogy megvegyél a kölyöknek egy 100+ eurós stunt scootert, akkor legyen arra is, hogy minimum a fejébe nyomsz egy jó minőségű sisakot. Amikor a gyerek alacsonyan repülve ugrik ki a half bowlból (aerial stunts), elég komoly a valószínűsége annak, főleg az elején, hogy elbassza és esik, méghozzá nagyot. Gyanítom, hogy nem találkoztál még komolyabb fejsérüléssel (én igen), de abban biztos vagyok, hogy nem feltétlenül a saját gyereked agya lenne az első, amit betonon tálalva szeretnél látni. A gyerekedért te vagy a felelős, és a te dolgod megnevelni - persze, ha te magad is egy egoista barom vagy, aki senki másra nincs tekintettel, akkor nehéz elvárni, hogy a kölyök betartsa a park illemszabályait. Ha kijössz a kis utóddal, akkor lehetőleg ne a rámpák között sétálgatva telefonálj, meg videózd a gyermeket! Ha pedig kiengeded egyedül (erre is bőven van példa, hat-hét-nyolc éves gyerekek száguldoznak a stunt scooterekkel minden félelem és felügyelet nélkül), akkor előtte nevelő célzattal mutasd meg neki Sky Brown (a világ egyik legjobb deszkása, olimpikon) horror balesetét, ami valószínűleg az életébe került volna, ha nincs rajta védőfelszerelés. A gyerekeknek félelemérzete alig van (nekem se volt még, amikor művészi tornáztam, sima ügy volt kézen állni, átfordulni...), ha nem magyarázod el neki, mit kockáztat, ha nem látja a saját szemével, akkor nem fogja komolyan venni. A csapatba verődött gyerekek nem ismernek se istent, se embert, ha pedig te nem neveled, akkor majd a fizika fogja.

Ha arra neveled, hogy márpedig neki mindent lehet, abból előbb-utóbb óriási csatt lesz. Gördeszkások, görkorisok (nagyon kevés), rolleresek és bringások (szintén kevés) osztoznak a rendelkezésre álló területen és elég egyetlen rosszfelé guruló deszka, vagy csellengő óvodás, hogy baj legyen. Mindenki sportolni, szórakozni jön ki (a tinik persze pózolni is, ez egy egészen extrém kategória, szerencsére ritka), a felnőttek főleg, és ha mindenki betartja a szabályokat, akkor nagyon jól el tudunk - akár sokan is - lenni egymás veszélyeztetése nélkül.  

A park remek terep arra, hogy megtanuljuk tisztelni egymást - és erre egyébként a látogatók 99%-a kortól függetlenül képes is. Akkor kezdődik a hacacáré, amikor a maradék 1 % megjelenik és belepiszkít a tányérba. 

A baj csak az, hogy ha baleset történik, akkor a fenntartó nem azt fogja mondani, hogy a hülye szülő nem figyelt oda, nem nevelte meg a kölykét, hanem egyszerűen bezárja a parkot. Az pedig senkinek nem lesz jó. 

Park skating 1 - Úgy általánosan

A kori - egy Moxi Beach Bunny - ugyan már tavaly megérkezett, de csak a lockdown után kezdtem el úgy igazán használni és persze azonnal megindult az upgrade-elés is... Mert kerék, az kell, főleg azért, hogy az ember agyát ne rázza velőkrémmé a szuper minőségű aszfalt. Nem is egy szett, mert jaj, az a világítós, az de jó! Egyébként tényleg jó, mert ha az ember szürkületben még odakint van, akkor már messziről látszik... És nagyon menő. 

Meg új, jobb csapágyak... És új bushing (az a kis narancs színű gumi szilent a tengelynél). Új, jobb fék. Orrvédő. Aztán egyszer csak jön egy új plate... Grind blocks...

Hopp, el is ment egy kisebb vagyon. 

A görkori, gördeszka, roller nem olcsó hülyegyerek sport, még ha elsőre annak is látszik és ahogy nő a rutin, úgy nőnek a költségek is.

Ha valaki nem akar parkozni, csak egyszerűen szeretne néha kicsit gurulgatni, annak nyilván elég egy belépő szintű eszköz egy műanyag plate-tel, de a csapágyakat, kerekeket, szilenteket ilyenkor is érdemes lecserélni. Érdemes körülnézni a YouTube-on is, hogy mit érdemes venni, és mi az, ami konkrétan életveszélyes, mert sajnos sok a gagyi a piacon és ahogy nő a rutin, úgy jelenik meg az igény a nagyobb sebességre, jobb irányíthatóságra. Saját tapasztalat, hogy a pár éve leárazva vásárolt Roces után a Moxi egy teljesen új dimenziót nyitott meg és itt ezalatt nem a parkozást értem, hanem az "egyszerű", hétköznapi gurulást. Érdemes tehát egy olyan eszközre beruházni már az elején, ami a továbbiakban is jól bővíthető, még akkor is, ha az egy kicsit többe kerül. Egy olyan görkori, amit nem kínszenvedés irányítani, az "élváltás" teljességgel érzékelhető és megtanulható benne, sokkal több pozitív élményt fog nyújtani akkor és később, mint egy olyan, ami óccó volt ugyan, de tíz méterenként orra esik vele az ember.  

És akkor most egy kicsit a parkozásról. Nálam ez már csak akkor jött, amikor halálfélelem nélkül le tudtam menni a lejtőn és nem okozott gondot a hátrafelé menet sem. Előtte nem is tudnám senkinek ajánlani. Egyszerűen muszáj tudni pár dolgot ahhoz, méghozzá magabiztosan, hogy az ember szembe merjen nézni egy rámpával. Ha tehát valaki nem tud még hátrafelé menni, nem tud fékezni, irányt váltani, akkor ezt ne a parkban a rámpáról leszáguldva próbálja elsajátítani, mert nem lesz jó vége. A beton rohadt kemény tud lenni, a vasalt coping pedig mocsok könyörtelen ellenfél...

Sokáig hezitáltam amúgy én is, mire rászántam magam, hogy kimenjek a tőlünk nem messze lévő mini parkba, rengeteg videót néztem meg arról, mit, hogyan érdemes gyakorolni, mert nekem, itt Grazban nincs olyan mázlim, hogy legyen, aki tanít. Nincsenek hatalmas táborok, a közösség is kicsi, mert a quad görkorik Európában jó ideje kimentek a divatból és a derby nekem nem opció. Legfőképpen azért nem, amiért például állatot se veszek magamhoz: a munkám miatt teljességgel kiszámíthatatlan az életem, mást - egy csapatot, egy állatot, és azokat, akikre többlet munka hárulna emiatt - ezzel nem akarok kellemetlen helyzetbe hozni. 

Maradt tehát az önálló, saját káron tanulás és a YouTube. Ha valaki jó csatornákat keres, bátran ajánlom a Dirty School of Skates és Indy Jamma Jones csatornáját, mindkettő zseniális, tele van kezdőknek szóló tartalommal. Apropó, YouTube: vigyázat, nyomokban valóságot is tartalmaz, de gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a legtöbb faja videó úgy van összeburdázva. Tehát, amikor egymás után hányja valaki a szuper trükköket hiba nélkül, az sokszor nem más, mint ügyes vágótechnika... Mert a valóság az, hogy még a legjobbak is zanyálnak, nem is kicsiket és nem is ritkán. Egy-egy nehezebb trükk hibátlan kivitelezése előtt van nagyjából egymillió olyan, amit az illető brutál módon elbaszott és akkorákat esett, mint az ólajtó. Sőt, az egyszerűnek tűnő dolgok is marhára tudnak fájni, ha az ember szarul érkezik és nem visel védőfelszerelést. Örök téma ez, hiszen a deszkás, koris szubkultúra nem éppen arról híres, hogy mindenki felvenné a gladiátor vértet, amikor ugrabugrál a különböző akadályokon, de nekem erről röviden az a véleményem, hogy inkább legyen egy kevéssé szexi sisak a fejemen, mint az agyam a flaszteron... Nyilván nem kell a koris diszkóba sisak meg térdvédő, de az utcán nem árt egyik sem. Én is addig voltam bátor, amíg egy kisebb gödör meg nem fogta az egyik kereket és szét nem vertem a térdemet 2km-re otthontól. Isteni volt úgy haza menni, hogy bájosan csordogált a vér a lábamon és utána napokig sántítottam. A kezemnek természetesen semmi baja nem lett, mert volt rajta kesztyű. Erről ennyit, a leckét megtanultam. 

Szóval a parkban mindig viseljetek védőfelszerelést, mert ott tényleg nagyot lehet zakózni! És ha már klasszul mennek az alapok, ne féljetek kimenni! Senkit nem érdekel, ki hogyan bénázik, mindenki a maga trükkjeivel van elfoglalva és senki sem fog kiröhögni senkit. A park "lakói" 99%-ban szuper jó fej emberek, a maradék 1% meg inkább a nemtörődöm bunkóságával veri le a többieknél a biztosítékot (erről a második részben írok majd). 

A parkozás óriási buli, a fejlődés ugrásszerű, de nem mindenki fogja szeretni. Érdemes azért adni neki egy esélyt, de vigyázat: Függőséget okoz :)

Szabi 2020

Kétszer baszták ránk idén az ajtót - egyszer az osztrák kormány, egyszer meg a magyar. Az egyik bosszantóbb volt, mint a másik, de ha választanom kéne, akkor az utóbbinak ítélném az "Év idiótája" díjat a rohadt málnával és a kosár lószarral kiegészítve.

Se Horvátország, se Szlovénia, én meg 31-én döngettem haza a viharban, nehogy karanténben kelljen töltenem a szabadságomat. Itt szeretném megjegyezni, hogy jó lenne már némi javítást eszközölni az M7 burkolatán, mert esőben, sötétben nem látni a tankcsapdákat és Holládnál legalább kétszer úszott fel a kocsi emiatt... Köszike.

Na, tehát mit is csinál az ember, ha nem mehet az Adriára (mert nincs olyan haverja, aki kormányközeli és leruccantaná magángéppel egy luxusyachtra) és a Balaton sem opció? Kirándulni megy. Belföldön. Lehetőleg olyan helyre, ahol élvezheti a tiszta levegőt és nincsenek ezren, mint a heringek. Már régóta volt pár magyarországi vár a listámon, ezek közül sikerült abszolválni néhányat, de persze most sem sikerült megúszni bosszúság nélkül. Nüanszok ezek, de jól mutatják, mennyire balkáni is lett az elmúlt évtizedek alatt ez az ország és hogy mennyire akkor veszi csak észre ezt az ember, ha nem ott él. Lehetne simán más is, mert gyönyörű, csak változtatni kellene a hozzáálláson. 

A lista:

1. Várpalota és Csesznek

Csesznek volt a cél, de mivel a navit ekkor még nem kapcsoltam be (okos), a táblák alapján tájékozódva sikerült eltévedni és bemenni Várpalotára. Ha pedig már ott voltunk, akkor megtekintettük a Thury-várat. Hogy hányan szarták össze magukat az osztrák rendszámos kocsi láttán, azt nem tudom...   

A vár környéke alaposan fel van túrva, bent meg éppen valami fesztiválra készültek, ettől függetlenül tetszett, érdemes volt megállni. Az eltévedés után be lett kapcsolva a Google Maps, így sikerült további probléma nélkül eljutni Csesznekhez.

A cseszneki vár a maga romos állapotában is impozáns, ha lenne rá annyi pénz, mint amit a fociba belenyomnak, nagyon klassz dolgokat lehetne kihozni belőle. 

  Így is szép persze. Ami nem szép, az a folyamatos motorzúgás, mert persze húzni kell a mocik bajszát, úgy kerek a világ. A via ferratát nem próbáltuk ki és a többi szurdok, katlan is bejáratlan maradt, mivel a legkevésbé sem 70+os kirándulóknak valók azok az útvonalak. 

2. Hollókő

Úton Szilvásvárad felé beugrottunk, nem is volt nagy kitérő. Régóta szerettem volna megnézni a várat meg az ófalut...

A pozitív, hogy sikerült olyan fotókat lőni, amibe nem mászkált bele senki, nem kellett embereket kerülgetni.

A negatív? Az, hogy pont aznap volt áramszünet, ami miatt minden zárva volt, de a parkoló automata, az persze működött. Undorító húzás, mi? Ha ki tudtak nyomtatni egy valag cetlit és volt idejük kiragasztgatni is, akkor ez az áramszünet nem úgy hirtelen jött, tehát napokkal előre lehetett volna tájékoztatni. A honlapra aznap reggel még egy árva betű nem volt feltéve, és nem tájékoztatták az a busznyi turistát sem, akik Makóról érkeztek... Délutánra persze megjelent a honlapon. Szuper, köszi.  

3. Szilvásvárad - Szalajka-völgy

Erről fogok írni egy önálló posztot. Először is, a szállásunk csodás volt, ajánlom sok szeretettel a Bóbita Apartmanházat. Feri és Ildi nagyszerű, kedves vendéglátók, minden szuper tiszta, új és a fürdő dézsa zseniális. A völgy? Kilenc éve voltam itt, azóta sok minden megváltozott.

Előre szólok: Ha valaki az érintetlen természetben szeretne sétálni, az felejtse el a völgyet, de nagyon gyorsan. Miért? Mert kibetonozták a túra utat a Fátyol-vízeséshez. Igen. Járda megy fel. Igen, pénzért autóval is be lehet hajtani. Ami klasszik túra, az az Ősember barlang, na az tényleg túrázós, ott el lehet felejteni a körömcipőt. És akkor még nem is említettük a giga beton monstrumot a völgy bejáratánál. Úgy kellett az ide, mint egy falat kenyér. Gyönyörű. A fedett lovarda, meg a lószar szag is. Ennéd a pisztrángot, és szépen, elegánsan bekúszik az orrodba... 

A pisztráng amúgy még mindig isteni, keressétek a medvét, vagyis a Sáfrány pisztrángost. A kisvasút nekünk kimaradt, ahogy a Millenniumi Kilátó is, mert nem mertünk tovább menni a jelzés nélküli úton. Ja, hogy az is oda vezetett volna, és korábban nem volt jelzés nélküli, csak hát a nagy zivatar elvitte a jelölést és egy év alatt nem sikerült pótolni. 

Hazafelé lementünk Szolnokra, mert meg akartuk tekinteni a Spitfire-t és a Messzert. Nos, fogalmazzunk úgy, hogy bizonyos szakaszokon keresni kellett az aszfaltot a kátyúk, bakhátak között és itt most kétszámjegyű főútról beszélek, nem valami negyedrendű mezőgazdasági segédútvonalról. Brutális... Még jó, hogy a Yarison acélfelik vannak...

Ezek azok az apró dolgok, amik miatt a gyönyörű Magyarország egyre távolabbinak tűnik Europától, és akkor még a közúti agresszióról, egymás semmibe vételéről nem is ejtettünk szót. Miközben egy szűk réteg egyre jobban gazdagszik, az ország anblokk szépen csúszik vissza a huszadik század 30as, 40es éveibe. A legborzasztóbb, hogy hiába vannak ott az ellopott milliárdok szem előtt, mintha senki nem akarná látni, mert a főméltóságú úr még a végén elveszi a kenyeret. 

 

 

A titok

Az információhoz való hozzáférés, ugye...

Szóval, vettem egy német magazint még a múlt hónapban, ami kenyérsütéshez ad kipróbált recepteket. Na, ja. Ott ilyen is van. Igazából hezitáltam, úgy mentem vissza érte... 

Emlékszünk még, ugye, a márciusi kijárási korlátozásokra és a minden boltból elfogyott élesztőre? 

Nos, ha követitek, amit itt leírok, soha a büdös életben nem vesztek ipari élesztőt. Merthogy létezik a természetben a "vadélesztő". Csak ezért vettem meg a Brot magazint, mert kíváncsi lettem, tényleg van-e olyan, hogy élesztő-víz és hogy műkődik-e. 

Nos, van és működik. Én azóta csak és kizárólag ezt használom élesztős kenyerekhez, zsemlékhez, felkészül a kalács... 

Mi kell hozzá?

- 300g víz a csapból

- 50g szárított füge, vagy magozott datolya, mindkettő működik

- 30g méz (vagy barna cukor)

- lezárható duncos üveg

- türelem

A duncos üvegbe beletesszük a fügéket/datolyát, vizet és mézet, majd lezárva addig rázogatjuk, amíg a méz szépen feloldódik. Ezután a cuccot szépen félre tesszük egy 20-30 fok közötti helyiségben. Naponta egyszer megnyitjuk, majd megrázogatjuk. Hőmérséklettől függően második, harmadik nap körül már habzik és pezseg, a negyedik-ötödik nap után lehet sütni vele. Ennyi. 

A szétázott gyómölcsöt le lehet turmixolni és élesztő helyett használni. 

A kész lötty utána a hűtőben lakik és nem igényel olyan gondoskodást, mint a kovász.  

Hogyan szaporítsuk?

100g élesztő-vízhez adunk 300g tiszta vizet, 50g szárított gyümölcsöt és 30g mézet. Összerázzuk, egy-két napon belül már használható is. Ami nem kell, mehet a többihez a hűtőbe. 

Hogyan használjuk?

Ha a recept mondjuk x gramm vizet és y gramm élesztőt ír, akkor egyszerűen az x gramm vizet x gramm élesztő vízre cseréljük, és elhagyjuk az élesztőt.  

Mire vigyázzunk? 

Mielőtt rázogatni kezdjük, nyissuk meg a tetőt! Ahogy érik, úgy fejleszt szépen gázt, szét tudja nyomni az üveget. Nekem eddig még nem robbant fel, de állítólag fel tud, szóval csak óvatosan. Időről-időre érdemes amúgy a hűtőben lakót is megnyitni egy pillanatra. 

A kenyérnek nem lesz tőle mellékíze, nyugi és azt kell mondjam, a házi kenyérnél finomabb nincs, de tényleg. Baromi melós, nem rohanós hétköznapokra való, mert sokat kell várni, de ha megsült, akkor lefagyasztható, és utána csak ki kell kapni a frigóból. 

Erre az egyre jó volt a lockdown, felfedeztük újra a kenyérkészítés szépségét és talán egy kicsit közelebb került hozzánk a nagyszüleink világa is, amikor még tényleg kézzel dagasztották a kenyeret, nagyban, a teknőben, mert egy héten egyszer volt erre idő. Bevallom, én is kézzel dagasztok, bár elvileg van valahol olyan konyhai gépem, amihez tartozik dagasztó. Szeretek vele küzdeni, jó látni, hogyan formálódik kenyérré a massza. 

Lehet, hogy nem lesznek Insta-kompatibilisek, az én első bagettjeim ma például igen kis rútan kerültek elő a sütőből, de ízben a kanyarban sincs hozzájuk képest a bolti szójalisztes, mindenféle vacakkal kevert változat. 

Éljen az igazi kenyér, le a felfújt vackokkal! 

(A konyhakredenc tele van mindenféle lisztekkel, tönköly, kamut, rozs... Őrület. Épp azt fontolgattam, hogy veszek egy kis kézi malmot, és akkor csak gabonát kell tartani, amiből az ember csak annyit őröl le, amennyi aktuálisan kell... Csak előbb fogyjon el a liszt... Áááááááá...)

 

Fuss, Forest...

 Na, én meg a futás (és a futóversenyek)... Sokan azt hiszik, hogy futni minden hülye tud és hogy olcsó sport. Nos, van egy rossz hírem: nem az. Legalábbis, ha az ember valóban hosszú távon gondolkodik. Ami engem illett, nem vagyok a futás híve. Egyszerűen unom és semmi sem motivál, hogy ez megváltozzon. Nem készülök (egyelőre) olyan pályára, ahol az alkalmassági része lenne néhány kilométer lenyargalása és bevallom őszintén, valószínűleg nem ez a része lenne a vizsgának, amit kimaxolnék. A futóversenyek meg aztán végképp nem a szívem csücske, mivel orbitális méretű szopás miattuk közlekedni - nemhogy autóval, de még biciklivel is. Terelések, lezárások, kell a francnak. A Covid egyetlen haszna, hogy Ausztriában nem lehet tömegsport rendezvényeket tartani, így idén, úgy néz ki, megússzuk az összes szart. Hogy mégis ilyesmiről írok, annak az az oka, hogy az egyik "verseny" mégis meg lesz tartva, méghozzá olyan formában, ami már nekem is tetszik, úgyhogy tadamm: Beneveztem. Nem futásban, hanem nordic walkingban, mert gyalogolni, na azt nagyon szeretek. Low impact, a szétcseszett térdemet se csinálja ki, nem úgy, mint a futás, főleg betonon. Mert itt nálunk csak beton van, csini futópálya semmi, a közeli park meg olyan kicsi, hogy inkább kihagyom. Konstans tempó, konstans terhelés. Az időm jelenleg 6 perccel rosszabb, mint a tavalyi győztesé. Ja, még csak most kezdtem, két hete sincs, hogy megvettem a botot, finomítom a technikámat és mindössze egyszer tettem meg eddig a teljes etapot - 3,5km görkorizás után. Ha valaki keresztedzést keres a meglévő sportja mellé, olyat, ami kis befektetéssel bárhol, bármikor űzhető, akár nagyobb túlsúllyal is, akkor hajrá, nordic walking.  

Szóval a verseny: 5km. Ott, ahol én akarom, és a verseny napján akkor, amikor én akarom. Benne van persze a pakliban az esőfutam, de kit érdekel. Nem vagyok cukorból. A lényeg, hogy nem nyomorgok a startvonalon, nem kerülgetem az eldobált poharakat, nem feszengek a nyáron tűzforró belvárosi aszfalton, csak legyalogolom a távot, aztán feltöltöm az időmet egy screenshot képében a hivatalos oldalra. Nekem találták ki. Nincs feszkó, felhajtás, tömegnyomor és szemét. Senki sem haragszik senkire. Én így szeretek sportolni.     

Mi volt a terv, béláim?

Úgy volt, hogy ez a bejegyzés törlésre kerül, mert aktualitását vesztette, aztán megtörtént az, amire valahol mélyen sokan számítottak, de remélték, hogy talán mégis megtörténik a csoda. Hogy az a siklóernyős srác, akit a godzilla Minyó lefújt a fáról, túléli. 

A csoda elmaradt. A fiú meghalt. Nyugodjék békében!

  

Az utóbbi időben több olyan sajnálatos esemény is történt, amely egyrészt marha nagy port vert fel (és nemcsak a közösségi médiában), másrészt tökéletesen megmutatta az Ausztria és Magyarország közötti különbségeket.

Tegyük most egy kicsit félre, hogy az egyik ezek közül egy viszonylag épkézláb gazdasággal (és jutismaradis alapú korrupcióval) van megáldva, a másik meg a, hogy is mondjam, Pannonpuma.

Odahaza az utóbbi időszakban kádszámra hordják bele a lóvét a honvédségbe, egymást után rendszeresítik a nyugati géptípusokat - hol aggyal, hol anélkül -, ami valljuk be, időszerű volt már és látszik egyfajta modernebb szemléletmód is, ami szintén dicséretes, de...

Adott két bonyolult szituáció, két ország és két elképesztően különböző végeredmény.

Ausztria:

- sziklaomlás egy közkedvelt túraútvonalon, iszonyatosan bonyolult terepen, mélyen bent egy szurdokban, zúgókkal teli, nagy sodrású élő víz felett

- kiriasztva hivatalosan a tűzoltóság, rendőrség (helikopterrel is), a Vöröskereszt (mentők), ÖAMTC 4 db helikoptere, légierő, speciális mentők, köztük egy canyoning csapat, mert a terep felmérése után a kárhely parancsnoka azonnal belátja, hogy speciális szaktudás kell a biztonságos és sikeres kivitelezéshez.

- a végeredmény: a sérültek (8db) és a halottak (2 db + 1 később) kimentve, biztonságba helyezve, a bevetett egységek épségben visszatérnek állomáshelyükre

A felderítést a Bärenschütsklamm-ban egy 50 éves Alouette helikopter végezte. Nem a szexi, fiatal Black Hawk, mert senkinek nem jutott eszébe azt a geci nagy kávédarálót oda küldeni. Akkor se, ha egyébként kifejezetten SAR (Search-and-rescue, vagyis kutatás-mentés) feladatokra vették őket és arra is vannak kiképezve, felszerelve. A holtakat a kis Airbusok emelték ki, miután a földi egységek ezt lehetővé tették. A rendőrségi helikopter úgy hoistol (kötéllel végzett be és kijuttatás), hogy le a kalappal. A rendőrségi helikopter, mondom még egyszer.

70-100 ember összehangolt munkája, szakemberek, akik tudják, mit tudnak, és meddig tart a hatáskörük. A Bergpolizei parancsnoka nem találgat, nem okoskodik - nem tudják, mi okozta az omlást, de végig fognak menni GEOLÓGUSOKKAL a területen, hogy kiderítsék. 

Ilyen körülmények között kellett menteni: Média

Magyarország:

- a bajba került egy fán landolt, sértetlen siklóernyős egy kellemetlen, erdős területen

- kiriasztva hivatalosan a katasztrófavédelem, az OMSz, majd a HM kutató-mentő helikoptere

- kiriasztva privát úton a profi alpinista

- a végeredmény: egy politraumás, életveszélyes sérült, aki végül 08.11-én örökre lehunyta szemét és egy, a lehulló faágak által fejbe kólintott mentőtiszt/orvos

Ügyes! Csak sikerült sérültet gyártani, és mindjárt egy életveszélyeset! Bravó! Tapsoljuk meg, ez ám a profi munka! A tehetség. Gratulálok, csak sikerült egy ember, egy család életét tönkre tenni!

Rossz riasztási láncolat? Az. Meg az ad hoc ötletelés, az összeszorított farpofával jusztisbazmeg, a szemellenzős énjobbantudom, és a higgadjonlemindenkiapicsábamegoldjuk.

Magyaros virtussal, előre, nem baj, ha nem értünk hozzá, nem vagyunk kiképezve rá, és a felszerelésünk erre nem alkalmas! Megoldjuk, mert a magyar találékony fajta.

Látjuk, cipókám, hogy milyen szépen megoldottátok. Ha már oda ette őket a fene (meg a riasztási láncolat), dolgozzon az OMSZ, igaz?! Az egyetlen jószerével, akik ebben a kutatás-mentés sztoriban tiszteletet érdemel! Azok a mentőegységek, akik visszahozták az életbe azt a szegényt, akik megadták neki az esélyt, hogy talán jót forgat a szerencsekeréken, és életben marad... De nem maradt, béláim, meghalt, mert olyan sérüléseket szenvedett, amit nem lehetett túlélni, miután négyzetgyökkétgéhápluszvénull sebességgel belebaszódott a talajba miattatok.   

Az összes balfasz gondolkozzon el azon, hogy mit is csinált rosszul és sürgősen tanuljon belőle! Nemcsak azok, akik kiadták a parancsot, vagy éppen belekódolták a tragédiát egy ehhez fogható szituáció kezelésébe, hanem azok is, akik végrehajtották agy nélkül. 

Ad 1. Ki volt az a szerencsétlen kétbites, aki jó ötletnek gondolta beereszteni a közepes szállító helikoptert egy erdő fölé, miközben tudta, hogy egy ember van 20-30m magasan az egyik fa tetején?

Nem az a baj, hogy oda hívták. Nem. Az a baj, hogy ROSSZUL HASZNÁLTÁK.

Ad 2. Mire gondolt a költő akkor, amikor úgy érezte, hogy egy fán ragadt ember mentésére a legjobb eszköz egy helikopter és nem egy ipari alpinista? Elég bivaly lehetett az a reggelire elfogyasztott gomba...

Ad 3. volt a terv azzal a kötéllel, béláim? Igen, azzal, amit belógattatok a fák közé, miközben akkora szelet kavartatok a ventilátorral a fejetek felett, ami simán Ózig repítette volna Dorothyt is a házzal meg Toto kutyával együtt!

Ad 4. Nem hiszem el, hogy valaki ennyire nem ismeri a gépet, amivel dolgozik! Mintha én az egyhengeres tuktukkal próbálnék kirángatni az árokból egy 2 tonnás vasat... mert lelkes vagyok és mert a főnököm azt mondta, hogy ki kell rángatnom. A tuktuk megdöglik, amit nagyon nehéz lesz megmagyarázni a vevőnek, és már nem egy, hanem két lerohadt kocsinak kell trélert hívni. Jó üzlet? Szerintem nem, de ebbe a tuktukon kívül aligha hal bele bárki is.

Ha pedig pontosan tudta a gép személyzete, hogy mekkora a helikopter downwash-a, mert tudniuk kellett, mert nem hülyék, akkor miért nem mondták azt, hogy figyu, felviszünk benneteket a cuccal egy alkalmas leszállóig, hogy ne kelljen túráznotok, de ennyike, mert különben hull a szilva a fáról lesz... Mindenkinek vannak korlátai. És ha valamire nem képeztek ki, nem alkalmas az eszközöm, nincs felszerelésem, akkor az egy szakmailag indokolható NEM. Volt erről egy kitűnő cikk a Verticalban 2018-ban és ha én laikusként olvasom, akkor esetleg annak sem ártana, aki ebből él. 

A cikk itt elolvasható, angolul, érdemes végignyálazni:Learn to say no

Ja, a pilóta, aki írta, egyenruhás. Ó, igen, tudom, hogy a katonaság nem kívánság műsor, de most nem az a hülye kell együtt éljen a tudattal, hogy megölt valakit, aki kiötölte ezt az agyrémet, hanem annak a személyzetnek, aki belement a játékba. Egy gépparancsnoknak mindig van joga mérlegelni, hogy az adott feladat végrehajtható-e biztonsággal, vagy sem. Risk assessment, tanuljuk meg ezt, és vegyük bele végre a munkakultúrába! A cucializmus elviekben a 90-es évek elején véget ért, ideje átállítani a vekkert.  

Professzionalizmus. Úgy hívják ezt és bele tartozik az is, hogy felismerem a korlátaimat, majd pedig teszek azért, hogy az a korlát minél kijjebb és kijjebb tolódjon.

Nincs meg a készség? Létrehozom.

Nincs meg a kommunikációs csatorna? Kiépítem. 

Gyakorlok. Felkészülök, mindig a legrosszabbra. (Train like you fight.)

Ha pedig nincs pénzem arra, hogy folyamatosan fejlesszem a szaktudását a kijelölt személyzetnek, akkor kiszervezem a feladatot olyan, erre szakosodott privát cégeknek, akik képesek minderre. Lásd Air Zermatt. 

Egy ember belehalt most a töketlenségbe, tisztelt kárhelyparancsnok, tisztelt gépparancsnok. Egy fiatal ember! Csak annyit kellett volna tenni, hogy az "igenis, uram" módból kilépve, a helyszínre érkezve mérlegelnek és nem nyújtóznak tovább ama bizonyos takarónak a végénél. Csak ennyit.

Késő bánat, eb gondolat. 

Nagyon várom a cikket arról, hogy a Honvédség kutató-mentő alakulata ilyen és ilyen gyakorlatokat hajt végre, együttműködve, tapasztalatot cserélve a témában illetékes, nemzetközileg elismert szervezetekkel, országokkal közösen. Elvégre olyan szépen beszámolt a honvedelem.hu az új helikopterek és harckocsik érkezéséről.

Nem akarok igazságtalan lenni senkivel, a felelősség kérdésében pedig nem én, hanem majd a bíróság fog dönteni.

Ennek a katasztrófának már voltak előjelei, de a vízfej nagy... Ugye, most már van elég bizonyíték arra, hogy ez a rendszer így nem jó? Egy halott elég ahhoz, hogy változás legyen? Ugye?  

       

Elnézést

 Egy kicsit elhanyagoltam a blogot mostanában, de nézzétek el nekem, légyszi. Sok minden ugyanis nem történt mostanában, tekintve, hogy Kurzarbeitban vagyok, a víruskáosz pedig gyönyörűen földhöz verte az autóipart. Annak is örülünk, ha beesik valami mop-up projekt, mert legalább van mit csinálni. A többségünk amúgy tanulásba öli az idejét, én ehhez hozzá csaptam egy kis Formula Student bíráskodást (ez is online), meg a makettezést és a sportot, de még így is néha unatkozom. 

Iszonyat mennyiségű időm lett tehát hirtelen, amivel nem mindig tudok mit kezdeni, de igyekszem. Egészen tegnapig még reménykedtem, hogy talán az októberi utazásomra sor kerül - nos, mivel az USA úgy tűnik, képtelen úrrá lenni a helyzeten, az iroda úgy döntött, hogy nem kockáztat se pénzt, se életet. Talán, majd jövőre, idén úgy néz ki, hogy kerozinszag nélkül maradunk. Ha minden jól megy, legalább Horvátországba el fogunk tudni autózni - ahogy az államelnökünk mondta, voltaképp teljesen mindegy, hogy a tengerhez megy az állampolgár, vagy Tirolba, mert a határokon belül is meg lehet fertőződni... (lásd Wolfsberg-góc)

Ausztria egyébként nem áll rosszul, alacsony az átviteli ráta, és az emberek igen nagy hányada is úgy van vele, hogy ha kötelező, akkor felteszi a maszkot - főleg azért, mert nem akar fizetni. Hja, kérem, itt bizony ellenőrzik, hogy a kedves utas felvette-e rendesen azt a maszkot... Megy persze itt is az okoskodás és a konteók gyártása, mert ugye itt is sokan érzik magukat virológus-pulmonológus-munkavédelmi technológiai szakembernek. Mondjuk megnézném a doktor arcát, amikor Hr. Sámán közli vele, hogy műtét közben a team feleslegesen viseli a maszkot, mert az úgyse jó semmire. Hozzá teszem, én is rühellem szagolni a saját szájszagomat, de azt a tíz percet röhögve kibírom, amíg bemegyek vásárolni egy üzletbe, a tömegközlekedést pedig kerülöm, jó nekem a bicikli, vagy ha nehezet kell hozni, akkor úgyis a kocsival megyek. Azt sem egészen értem, hogy mely állampolgári jogom gyakorlásában korlátoz az, hogy maszkot kell viselnem bizonyos zárt helyeken. 

Apropó, bicikli... Beneveztem egy online challenge-re. Nem nagy táv, 34,8km, gondoltam, egy hónap alatt bővel letudom... Nos, a dolog legnagyobb hozadéka az volt, hogy rájöttem, súlyosan alábecsültem a kreténségi szintemet. Oké, hogy átkerekeztem a Shopping Nordba, ami tőlem 9km, tehát bele jött mindjárt egy laza 18km, de 3 nap után ott tartok, hogy 400m hiányzik a teljesítéshez. Izé... a napi 3-5km görkori lehet, hogy megtolta? A teljesítésért kapok egy szép medált, sok információt az útvonalról és egy oklevelet... Meg vérszemet a következő kihíváshoz, persze, most már valami emberesebb távval... És az a baromság is megfordult a fejemben, hogy benevezek a Virtual Ladies Runra. A hagyományos futóversenyektől kiver a víz, de ha hagynak magamban elkocogni, akkor szívesen. A tánc úgyis most egy kicsit háttérbe szorult, már dolgozom a megoldáson, de nem akarok még inkább a helyi csodabogár lista élére kerülni. Épp elég, hogy a görkorim feltűnővé tesz. (Hosszú ideje először esett meg velem, hogy utánam fütyültek egy autóból. Na, de kérem!) Eleve az, hogy színes, plusz a világító kerekek... Ez utóbbi önvédelemből került fel, mivel a járdák alkalmatlanok a gurulásra, így az úton megyek, ahol jobb szeretek látszani napnyugta után. 

És, hogy sose maradjunk beteg gépállat nélkül, családunk kamasz korú autója csinálja most a fesztivált. Őfelsége gyógyulása után (eljutottam végre odáig, hogy sikerült meggyógyítani) ágynak dőlt a kiskamasz, hála a jó égnek. Egy akkucsere valószínűleg megoldja a problémát, de apukám lelkének nem esett olyan jól, amikor kiment, be akarta indítani, és Sir Artúr nyelvet öltött rá. Az se, hogy az assistance szolgálat manapság már csak annyit nyújt, hogy kiküld egy random szerelőt, aki megpróbálja bebikázni a csökönyös jószágot és ha nem sikerül, akkor hív egy trailert... Köszi, ez szerintem nekünk is menni fog. Garancia a 12 éves kocsin már úgy sincs, szóval megyünk vásárolni a Homasitába.              

Traurig

2012.07.08... Barátokkal mentünk túrázni a Bärenschützklamm-ba, ha jól emlékszem, az akkori projektből vittem el autót. Hogy pontosan melyikük volt, már nem tudom... de NAPRA PONTOSAN nyolc évvel később három ember vesztette életét ugyanott. Kettőt még aznap megtaláltak, a harmadikat csak kicsivel később... A három áldozatból egy magyar, kettő pedig kollégám. Az osztrák hölgy - 21 éves! - asszisztensként dolgozott a cégünknél, a szlovák fiú pedig a nagy dízel osztályon volt mérnök. Személyesen nem ismertem egyiküket sem, de akkor se esett jól a gyászjelentést olvasni a céges e-mailen.

Egyszerűen nincsenek erre szavak. Nyugodjanak békében!

Fahéjas buci

Ha nem lett volna ez a qva járvány és nem állt volna a feje tetejére minden, július végén ismét Wisconsinban élvezhetném a napsütést és Spooky társaságát... De neeeeem. Szóval, most örülök, ha októberben sikerül valami, addig marad Közép-Európa - amíg le nem zárják megint a határokat. No, de, mivel már fentem a fogam a jó kis fahéjas bucira, valamelyik nap eszembe jutott, hogy én bizony keresek egy receptet és csinálok magamnak. Ha a hegy nem jön Mohamedhez, ugye...

Leltem is egy receptet, amit persze módosítanom is kellett azon nyomban, elvégre nem egy hadsereget kívántam megetetni és a laktózintoleranciám se lett jobb az évek alatt...  Meg hát az is van, hogy nem szeretem a laktózmentes tejet, az összes, Ausztriában kaphatónak mellékíze van.

Az eredetit Julie Clark oldalán találjátok, én először is lefeleztem az adagot, majd pedig mindent laktózmentesre vagy vegánra cseréltem. Így például a tej nálam cukrozatlan mandulaital, a vaj pedig növényi margarin, a tejszín pedig laktózmentes tejszín. A cukor mennyiségét lecsökkentettem, nem kell bele Kaba teljes éves termelése. Egyáltalán nem olyan sok meló, főleg ha valaki benne van a dagasztásban. A máz pedig nálam csak közvetlenül fogyasztás előtt kerül rá, sokkal könnyebb tárolni, és nem ken mindent össze.

A végeredmény isteni lett egyébként. A lényeg, hogy a sütőedénybe úgy tegyétek bele, hogy össze tudjanak majd nőni a csiguszok és akkor sokkal puhább marad az egész.  

Első kenyerem

Tegnap elkészült életem első, önálló kovászos kenyere.

A vírusmizéria alatt ugyanis a szükségesnél többször nem mentünk vásárolni és teljesen leszoktunk a bolti péksüteményről, ami azt is jelentette, hogy a megvett liszt nálunk az utolsó cseppig, mindig elfogyott és eleinte komoly gondot jelentett az élesztőhiány is.

Az internet és Szabi a pék YouTube csatornájának - CSAK AJÁNLANI TUDOM - segítségével azonban másodjára már sikerült életképes kovászt nevelnünk, aki a Tompi nevet kapta és megszületése óta számtalan kenyér, zsemle és kifli elkészültét segítette.

Szorgosan etetett Tompink egy része aztán velem együtt jött Grazba és miután elfogyott az otthonról hozott koszt, neki kellett állnom kenyeret sütni... Ami nem is sikerült olyan rosszul, mint azt a képek tanúsítják.

Igen, teljesen élesztő mentes, nincs benne semmi adalékanyag.

Igaz, rohadt sok munka és idő egy kovászos kenyér elkészítése, de azt kell mondjam, simán megéri.

Mert tiszta, és finom. Liszt, víz, kovász és só, semmi más.

Kicsit féltem tőle, mert otthon folyton anyunak kellett kiszabadítania a tészta fogságából, a rohadt kis alien mindig a kezemre tapadt, de most semmi. Valószínűleg a liszt minősége a kulcs, mivel nekem éppen billás ja natürlich bio lisztem volt, ami biztosan nem egyenlő a sima Gyermelyi / Nagyi titka fehér liszttel.

A kovász egyébként olyan, mint valami kezdetleges házi állat. Nem bújik, ellenben folyton zabás, naponta etetni kell...

Jelenleg Tompi 1 és Tompi 2 foglalja a konyhapultot, mivel feltett szándékom továbbra sem vásárolni semmiféle pékárut a boltban és ha beüt a jó idő, kevésbé akarom majd beindítani a sütőt hosszú órákra, tehát most kell sütni, és eltenni a kész terméket a frigóba.

Abba a frigóba, amit el kell kezdeni kienni, mert tele van.

Ez pedig itt a kenyér, miután kijött a sütőből.

Oázis

Elkészült! A KA legnagyobb előnye, hogy ha nincs munka, akkor nem kell az irodában b***ni a rezet, lehet mást csinálni. Például erkélyt.

Bevallom, nagyon elhanyagoltam tavaly az erkélyemet, egyre csak gyűlt a szemét - ettől szabadultam most meg. Az efféle kampány jellegű dolgoknak persze az a hátránya, hogy egyrészt baromi sok munka, másrészt nem kevés pénz gatyába rázni egy balkont, akkor is, ha éppenséggel nem túl nagy.

A legnagyobb költséget a virágok és a virágföld beszerzése jelentette, naná, mivel a szőnyegek ott voltak a pincében, a lámpásokat és a bútort pedig csak takarítani kellett. Le kellett cserélni a terítőt is: a Butler'sben két éve vettet annyira kiszívta a nap, hogy muszáj volt tőle elbúcsúzni. A Hoferben kaptam 4 euroért, minek többet költeni rá, ha úgyis csak egy-két nyarat bír ki?

Jó tanács: amikor megvesztek egy virágot, és átültetitek, a vételkori cserepet dobjátok ki! Nem, nem lesz jó semmire, és később nem kell húsz liternyi cserepet levinnetek a szemétbe egyszerre. 

Az idei műparasztkodás szereplői:

a magaságyás (cékla, saláta és petrezselyem),

egy uborka és

egy paradicsom.

Egyikőjük sem saját nevelés, palántaként vettem őket, meglátjuk, mi lesz belőlük. Csak arra kell vigyázni, hogy a szomszéd néni rózsájáról át ne jöjjön a tetű...

Az öreg muskátlik közül kettő biztosan megmarad, a harmadik még nem biztos, meglátom.

A vírusmizéria következtében valószínűleg idén lesz érkezésem ki is élvezni a szép, kis oázisomat - a legjobb, hogy odakint is van wifi, szóval simán ki lehet menni a laptoppal dolgozni.

Mire az autóipar magához tér, addigra úgyis tél lesz...

Ja, és azt mondtam már, hogy megvettem a fedélzeti kamerát?

Újra itthon

Van az otthon, meg az itthon. Az otthon Budapest, az itthon Graz. Az év nagy részét általában itthon töltöm - 2020 erre eddig faszán rácáfolt, tekintve hogy sikerült röpke három hónapot otthon töltenem.
Jelenleg a határok nyitva vannak, aki szereti, nyugodtan használja a szlovén (déli) útvonalat, az M70 Tornyiszentmiklós - Pince átkelő problémamentesen járható. Sven-Gustav osztrák rendszáma sem okozott bonyodalmat, az átkelés alig valamivel lassabb a vírusmizéria előttinél.
Három hónap sok idő, a hűtőben egészen érdekes létformák fejlődtek ki ezalatt - a bontatlan csomagoláson belül is. A növényeim az egy Palmchen kivételével mind elhunytak, igaz, az egyik öreg még küzd. Ő jelenleg megfigyelés alatt van és a lépcsőházban felejtett muskátlik sem teljesen reménytelenek, bár szépnek nem nevezném őket. Palmchen túlélése nagy öröm, mivel ő volt az egyetlen, aki nagyon nehezen lett volna pótolható, tekintve, hogy Tenerifféről jött velem, még az első tesztútról, jó három éve.
Az erkélyt ma ünnepélyesen katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítottam, miután kiganéztam az összes elszáradt vackot és megszemléltem a műfű szőnyeget... Nos, minden sárga foltos a homokos esőtől. A párkány, a zsaluk, a szőnyeg, a szék... a korlát. Minden. Bevallom, tavaly a sok utazás miatt el is hanyagoltam kissé, aminek most lett meg a böjtje. Undorító az egész, ahogy van, nem lehet szinte kimenni. Mivel benyeltem a Kurzarbeitot (még mindig jobb a fizu 80%-a, mint a munkanélküli), rengeteg szabad időm keletkezett, amit a lakás csinosítására, makettezésre, tanulásra és némi utazásra fogok felhasználni. Ki kéne festeni is (benne van a szerződésben), de ez alighanem jövőre marad. A rézfaszú bagoly mozgatja egyedül a szekrényeket - bár, lehet, hogy néhány gyúrós kolléga megfűzhető lenne egy kis plusz súlyzózásra, nem tudom. De az is lehet, hogy kifestek részletekben - előszoba, fürdő, konyha, és lakószoba sorrendben - majd meglátom. A bőség zavara...
Ami tuti, hogy a néhány hete vett, möbelixes térelválasztót meg fogom építeni - persze, hogy a könyves polc belóg két centit a komód fölé, amire tenni akartam, szóval vagy a magasabb fele lesz kint, vagy pakolhatom le és fúrhatom át a két polcot, kockáztatva, hogy eltalálok valami vezetéket. Jeeeee. Miért is lenne egyszerű plug and play? Amúgy az is 25 kiló, jelenleg a kocsiban figyel, lapra szerelve, majd részletekben hordom fel, mielőtt összeraknám.
Sven-Gustavot is be kell jelenteni kerékcserére, mert még mindig a téli latyaktaposóit hordja, nekem meg meg kell hosszabbíttatnom a jogsimat...   
           

Babaprojekt

Ne gondoljon senki semmire, egyszerűen annyi történt, hogy még tavaly karácsony előtt neki láttunk átnézni pár dobozt a pinyóban és hát igen, előkerült néhány játék baba. Azt tudni kell, hogy nem voltam babázós kislány, én a babakocsiban a műanyag villamosomat tologattam betakargatva, de hát azért - főleg ismerősöktől - kaptam pár ilyen, akkor über divatos gumi-műanyag kombó babát.
Ezek a babák a kilencvenes évek óta lapultak (szó szerint) a ládákban, majd pedig várták sorsukat egy szatyorba téve. Kidobni nem akartuk őket, ahhoz túl jó állapotban vannak, a lépcsőházbeli kislánynak pedig nem kellettek - anyuka valószínűleg nem akart foglalkozni a tisztításukkal.
Mert hogy igen, koszosak. Harminc évet voltak egy karton dobozban, mégis milyenek lennének?
A hajuk is lelapult és összeállt, ami viszont nem azt jelenti, hogy használhatatlanok, hanem "csupán", hogy foglalkozni kell velük. Az pedig manapság luxus. Egyszerűbb kidobni és újat venni, mint rendbe hozni valamit.
Nos, én úgy döntöttem, csak azért se hagyom veszni ezeket a játékokat! Biztos vagyok abban, hogy rengeteg olyan kisgyerek van ma, 2020-ban is Magyarországon, akinek ezek a babák még kincsek lehetnek. Barátok, akikkel leülhetnek eljátszani a vacsorát - neeeeeem, nincs szegénység, tudom -, akik megvédheti őket a szörnytől az ágy alatt... 
Az internet korában elég könnyű ráakadni kitűnő videókra, és ne feledjük, műanyagról van szó, nem kompozitról, vagy porcelánról, tehát restaurátori képzettségre sincs szükség egy-egy ilyen retró játék gatyába rázásához.
Mivel szeretném eladományozni őket, és az adományozás alapszabálya az, hogy csak olyat adunk, amit mi magunk is szívesen kapnánk, a babákat szalonképessé kell tennem.
Ez részemről idő és energia befektetés, igen, ráadásul kvázi vatikáni valutáért, mert a babákat nem egy aukciós oldalakra szánom, tehát nem fognak semmit behozni.

Ami kell:
- idő
- türelem
- koszradír (DM-ben kapható)
- fülpiszka
- szappan
- mosogató szivacs
- sampon, vagy hajbalzsam (nekem csak 2in1 volt itthon)
- akril festék (visszafesteni, ha valami lekopott)
- fogkefe, fésű

Opcionális:
- baba szem (ha tisztítással nem javítható az alvós baba szeme pl)
- gumi (ha gumis a baba belül)

Azzal kezdjük, hogy leszedünk mindent a babáról, és amennyiben belül gumik tartják össze, akkor leoperáljuk a végtagokat is. Az összerakást nagyban megkönnyítheti, ha a műveletet végigfotózzuk, így nem lesz kérdés, mi, hova megy a végén - értsd, hogyan kell, és mit  mivel összekötni.
A fejét, ha lehet, mindenképpen érdemes leszedni, a szemeket pedig kinyomni, mert így sokkal egyszerűbb lesz a tisztítás. Ha hosszú a haja, azt gumizzuk össze!
A koszradírt kicsit benedvesítjük, és tokától bokáig alaposan átdörzsöljük vele a babát. Meg fogunk lepődni, mennyire redvás valójában, még ha nem is látszik... A szemet benedvesítet, picit szappanos fülpiszkával tisztítsuk meg. Ugyanígy lehet a kis hajlatokat a szája körül, vagy a fülénél koszmentesíteni.
Ezután jön a haja. Aminek neki álltam, rendes, tűzött tincsekkel rendlekezett, de lehet a cucc ragasztott is. Szépen, samponnal meg lehet mosni, de van, hogy egy kis kondícionáló, vagy akár hajolaj is elegendő a raszták szétszedéséhez. Ha teljes a katasztrófa, akkor nincs mese, meg kell szabadulni tőle, és egy, a netről könnyen beszerezhető baba parókát a fejére ragasztani, az enyém ezt szerencsére megúszta. A rasztákat fogkefével és normál fésűvel többnyire azért szét lehet szedni és a fogkefe segít az elfeküdt, kopasz foltokat is eltüntetni. Achtung: Mivel műanyag, eszünkbe ne jusson a fürtöket besütni, vasalni! A zsenília drót kitűnő hajcsavaró lehet. 
Ezután jön az összerakás. A szeme vicces, mert kifelé könnyebb, mint befelé, és ha már itt tartunk, akkor érdemes szépen helyre igazítani, így nem lesz gyári bandzsa szegény. A lekopott szájat, szemöldököt akrilfestékkel vissza lehet festeni, érdemes guglizni pár baba arcot, hogy hogyan is kellene kinéznie.
Ami ezután hátra van, az a ruha javítása (elveszett patent, leszakadt tépőzár), vagy új ruha gyártása. Venni babaruhát boltban senki se próbáljon, mert nincs, vagy ami van, az rettenetes. Egyszerűbb akár zokniból elkészíteni a hiányzó darabokat. A legkeményebb dió a cipő pótlása, de az is megoldható dekorgumiból, csak a "szabásmintát" kell levadászni a netről.
Ennyi.
Az első baba kosztalanítása tegnap közel másfél órát vett igénybe. Még van három, aztán jöhetnek a ruhák és a cipők.
Folyt. köv.

Szolgálati gyors

Sikerült!
Ma végre betömték az összes lyukat. Tudtam én, hogy csak az esőre vártak!
A hepék és hupák maradtak persze, csak hogy autentikus legyen és illeszkedjen a magyar közutak arculatába. Nehogy már szintbe kerüljön egy csatornafedél! (Ebben Ausztria is kezdi követni a közép-kelet európai példát, a környékünkön Grazban is van néhány partizán. Igaz, ott inkább a laza fedél nagyot szól dívik...)

Gödröm, gödröm...

Egyik nap oltári véső zajra ébredt a lakótelep népe, ez, ugye, soha sem jelent jót.
Először is, ha csőtörés van, akkor nem lesz víz, ami mondjuk zuhanyzás közben felettébb kínos tud lenni a lakótelepi bojlerek lelkivilágát ismerve.
A másik, hogy ha valamit itt felbontanak, az jó magyar szokás szerint szerdán lesz kész... Valamelyik szerdán.
A csőtörést szerencsére megúsztuk, mivel ki tudja, milyen indíttatásból, néhány szorgos harkály nekilátott felvésni a járda EGY SZAKASZÁT. Egészen pontosan egy nagyjából 15m hosszú részt a házunk mellett, ahol amúgy nem különösebben volt töredezett az aszfalt. Oké... Mi van? Választások lesznek, vagy lemaradtunk valamiről? Esetleg valamelyik NERtársnak maradt egy kis aszfalt, aztán elsózná okosba'? Pistikém, csak neked, csak ma...
Mivel a bontás rajtaütésszerűen történt, a kocsik között melóztak józsiék, pattogott a bontott cucc, mint a kukorica a mikróban, mi meg néztünk, hogy WTF, mivel egy árva tábla, annyi nem figyelmeztett, hogy mondjuk neálljidebuzimertholnapjönakanalasmarkoló.
Ez volt a Day 1, aztán semmi. Síri csend, én viszont miközben bicajjal tekertem a postára már láttam, hogy ez még csak a kezdet, mivel az utca teljes hosszábban random helyeken körbe vágtak néhány kisebb lyukat. Mondtam is itthon, hogy gebasz lesz, feleim, össze van szabdalva az amúgy is magyar tarka aszfalt...

Day 2. Semmi. Csend. Én, elfeledkezve arról, hogy tereprallyra van előkészítve a kanyar, arra jöttem az Aldiból a bicóval... A harminc éves Csepel Csillag nem különösebben élvezte a dolgot, de legalább megtette azt a szívességet, hogy nem engedett le másnapra a kerék...

Day 3. Az utcánkat tankcsapdákkal szórta tele a lelkes munkás csapat. Nem, a nagyjából öt centi mélyen megsüllyedt csatornafedelet nem metélték körbe a vágóval, ellenben közel méteres darabokat kimartak az aszfaltból, össze-vissza. Ahova jutott egy darab deszka, ott megjelölték, ahova nem, ott nem. Például a ház mögötti sötét szakaszon simán ott van az út közepén a méteres felmarás, ami úgy három centi mély. Kivilágítatlanul. Lekerítetlenül. Hadd menjen bele a bringás és törje ki a nyakát, de vesszenek az alufelnik is! Sven Gustav úgy óvakodott ki a szlalompályává avanzsált utcából, hogy egy balett táncos megirigyelhetné.

Jókora paca, de a tőle 1 méterre lévő, besüllyedt csatornanyílás nincs a tervben

Csapda!

Day 4. Késő délután megjelent néhány jómunkásember egy teherautóval és egy talicskával, majd kiaszfaltozták a járdát... úgy 3/4-ig. Az utolsó, egy méterre se erő, se akarat, se aszfalt nem maradt, elmentek hát a legények. Józsi úgy hintette a kavicsot az ott parkoló kocsik felé, mint nagyanyám annó a tyúkoknak a kukoricát, kopogott is a zúzott kő a Kia karosszériáján, mint a jégeső.

Day 5. Sikerült befejezi a nagy művet, elkészült a járda. Örüljetek, bazmeg! Hogy az utca többi része omlik? Le van az szarva, kérem, ne legyünk telhetetlenek!
Hogy az út? Hát, hogy gondolják kendek, hogy amit szétbasztunk egy óra alatt, azt megcsináljuk egy héten belül? A tankcsapdák élnek-virulnak, sose volt jobb dolguk. Ha meg jön az eső, legalább a helyi kacsa társadalomnak lesz miben fürdenie, a sünöket viszont el kell majd terelni valahogy az uszodáktól, tegnap is ott gyalogolt át egyikük. Nem a villogós, a tüskés. Elég szép populáció van itt a környéken, tündériek, ahogy szedik a kis lábikóikat...
(Valamelyik este komolyan elgondolkodtam azon, hogy vajon mit mondhat a sün, amikor belepottyan az árokba... Én kurvaanyáznék a helyében, az tuti.)

Viccen kívül:
- Miért nem tájékoztatják a lakosságot az utcában folyó munkálatokról?
- Miért vágják fel az aszfaltot random és idéznek elő balesetveszélyt az utca közel teljes hosszán?
- Hogy lehet egy hét alatt nem elkészülni néhány felvágott gödör visszatemetésével?
- Mikor kívánják felszámolni az akadálypályát?

Scheiß 2020

Kimaxoljuk a 2020-at máris.
Anyut megműtötték szerencsére még a mizéria előtt, Zorgmentes lett, gyógyul csoda szépen. Emitt is örök hálám fejezném ki AnB-nek, aki nélkül egyrészt csak jóval később derülhetett volna ki, hogy nagy a baj, másrészt bizony az ő segítsége nélkül nem kerülhetett volna anyu villámtempóban a műtő asztalra, a legjobb szakemberek keze közé. A műtét sikerült, bement csütörtökön, kedden már itthon volt. A kórházi állapotokat hagyjuk, a János omlott apu feje felett, a Szent Imrében pedig már volt egy házikedvenc kávéfoltunk is, névvel. Három napig nem volt, aki feltakarítsa az automata mellől... A lényeg, hogy anyu jól van, de a megelőző onkológiai kezelésre a vírus-krach miatt nem került sor. Gondozásra azonban majd jelentkezik, semmiképp sem szeretné kihagyni a szűréseket.
Apukám meg azzal indított, hogy katasztrofális lelki állapotban begyűjtött egy súlyos fejsérülést, négy napot vendégeskedett a Jánosban, majd pedig egy vírusos nyavalyát. Hogy teljes legyen a menü, a víruskára rászedett egy fasza bakteriális fertőzést is, ami majdnem kórházba juttatta, de most már ő is jól van. AnB megint - itt említeném meg ismét, hogy egy átlagon felüli háziorvos mindennél többet ér, nagyon meg kellene őket becsülni, hiszen ők az első vonal.
Hatalmas pozitívum, hogy valaki használja megint a szobabiciklit... A két 70+osom örömmel tekeri.
Mindeközben tobzódik az "új" vírus. Home office-ban tolom majd két hónapja, lassanként körvonalazódik a visszatérés időpontja. Ami nem tetszik, hogy ha visszamentem, akkor nem tudom, mikor láthatom a szüleimet újra. Ami bizos, az a 14 nap karantén, hacsak nem produkálok igazolást arról, hogy nem vagyok koronás. Őszintén remélem, hogy ez a redvás Covid sem szereti a nyarat, mint a haverjai és visszaszorul, ami engedi normalizálódni az életet pár hónapra. Mert ez bizony velünk marad, mint az influ, arra simán mernék tenni úgy is, hogy nem vagyok szakember.  
A júliusi utam lemondásra került az iroda által, a bizonytalan körülmények miatt - senki sem tudja megmondani, hogy lesz-e lehetőség beutazni az Államokba, de rá egy hétre jött az infó: Oshkosh 2020 canceled. A szívem legalább így kicsit kevésbé fáj, mert így legalább nemcsak én nem találkozhatom Spookyval. Mivel absz megbízható irodáról van szó, így egyszerűen átfoglaltam a bakancslista második helyén tanyázó útra októberben. Reménykedjünk, hátha eljutok Kaliforniába... A görkorit be fogom pakolni. Kurva vírus. A nyaralásunk szeptemberre van ütemezve, meglátjuk, mi lesz. A horvátok szinte biztosan nyitnak majd, mivel a turisták nélkül éhen pusztulnak, mi egyébként is apartmanba megyünk, ahol kitűnően el tudjuk kerülni az embereket. Kibírjuk éttermezés nélkül is.
A projekt lezárult, sikerrel, a vevő elégedett, mindenki örül. Csak épp munka nincsen most, alaposan odacseszett nekünk ez az egész. Tudtuk, hogy szar év lesz, de hogy ennyire... Az új projektem is akadozik, mivel a partner elveszítette a bevételei felét és amúgy is work from shelter, szóval ott is nix ugribugri.
De hogy ne csak picsogjak: a szüleim életben és jól vannak, én is életben és jól vagyok, van kocsim, aki hűségesen hoz-visz, a lakás minden héten kitakarítva, van munkám, fizetésem (még ha csökkentett is, Corona-Kurzarbeit, jeeeee), a barátaim is életben vannak, jól vannak. A nap süt, jut idő egy csomó olyasmire, amire eddig sose. Valószínűleg meg tudjuk csinálni Őfelségét is, bár az ő szezonja ismét a kutyáké.
Be positive. Csak ne Covid-pozitív!
Elnézést, ha egy kicsit katyvasz lett...

Tényleg nem a mi problémánk?

Nálunk tél van, a másik féltekén nyár. Ausztráliában (az az Ausztria, ahol a kenguruk élnek) éppen hatalmas bozóttüzek pusztítanak, emberek ezreit evakuálják az érintett területekről, miközben a mentésben részt vevők mindent megtesznek, hogy csökkentsék a károkat - olykor az életük árán is.
A hősök nem a Marvel, vagy a DC világában vannak, hanem úgy hívják őket például, hogy tűzoltók, vagy éppen mentők.
Az ima itt most már kevés - abból nem száll fel a helikopter és a tűzoltó repülőgép, nem lesz élelem a szükségszálláson. Nem lesz gyors kölcsön azoknak, akik elvesztették az otthonukat.
Ha sajnáltad Lewist, a koala macit, akkor adakozz nekik (ha megteheted):
WIRES
Ha sajnálod azt a másfél éves kisfiút, akinek egy szép medál maradt csak az apukájából (BBC), vagy azokat, akiknek ott kellett hagyniuk mindenüket, akkor nekik adakozz (ha futja):
Vöröskereszt  
Pár dolcsi is segít. Sok kicsi sokra megy.
De ez nem a mi problémánk, mondhatja bárki. Ausztrália messze van, kit érdekel, hogy pusztulnak a koalák, van belőlük az állatkertben. Oldják meg az ausztrálok! Nos, csak egy kérdés: Te mit vinnél magaddal, ha menned kellene, mert jön a tűz, a víz, a sár, a hó? Mit csomagolnál bele az életedből abba az egy bőröndbe?  
Ne legyenek senkinek kétségei, mert Európa egy része ugyanígy égni fog a nyáron. Görögország, Spanyolország, Portugália, Horvátország, Bosznia és még ki tudja, mi. Talán egyszer lángra kap majd az Alföld is. Meleg nyarak jönnek, eső nélkül. 
Horvátország nem véletlenül vásárolt annak idején tűzoltó repülőgépeket, évente hatalmas területek válnak ugyanis a lángok martalékává, és ugye, emlékszünk arra, amikor a szerencsétlen időjárási körülmények hatására a tűz már nagyvárost veszélyeztetett. Nem? 2017-ben volt, Splitet majdnem elérte.
De vannak, akik sosem fogják elfelejteni például 2007. augusztus 30-át, a Kornati tragédia napját. 12 hivatásos és önkéntes tűzoltó életébe került az a tűz, amit egy eldobott cigarettacsikk okozott a nagy Kornatin, a nemzeti parkban.
A tüzek nagy többsége ugyanis emberi felelőtlenség miatt lobban fel. Szóval mielőtt legközelebb egy hanyag mozdulattal kipöccinted a kocsiból a csikket, jusson eszedbe, hogy csak egy bőröndöt vihetsz magaddal...  
Az élet mindig utat tör magának (Növények a tűz után), a kérdés csak az, hogy mennyi ember gyönyörködhet benne. A Föld túlél minket, ebben ne legyenek kétségeink és lekapcsolja helyettünk a villanyt is... 

Szamárklinika - Day sokadik

Időközben kipucolódott és összeépítődött a teljes karbi, Őfelsége vissza is kapta a pici szívét. A kompresszor remekül bevált, isteni, amikor 5 bar nyomással porítja az ember orcájába a xilolt. Mostantól pedig nincs olyan kifogás, hogy nem lehet szerelni, mert sötét van: a LED-s motortér lámpa gyakorlatilag nappali fényt csinál, egyszerűen szuper. 
Mivel Őfelsége kora egyre indokoltabbá teszi, elkezdtem műhellyé alakítani a garázst. Akna a kezdetek óta van, ha nem is nagy (nekem elég), villany is, amivel még szívunk, az a fűtés. A kis hősugárzó nagyjából arra elég, hogy 2 fok környékéig ne akarjuk eldobni a szerszámokat, de a lábujjaim így is kopogósra fagytak többször is. Tervben van egy nagyobb hősugárzó felszerelése, de az ár - érték arányban megfelelő egyedet még keressük. És fel kell számolni a lomtárat is, amivé a garázs alakulni kezdett az utóbbi időkben, mert nem lehet hol dolgozni, nem tudok egy satut se felfogatni például, de a kulcsok letétele elvesztés nélkül is kihívás.
Szóval, felszerelni valamivel kisebb szívás volt a karbit, mint levenni, de persze találtunk hibát a rendszerben - amolyan kis add-ont, mert miért ne. Rohadt E10, szétkajálta az eddig még nem cserélt benzincsöveket, amikor elkezdtük felpumpálni benyával, láttuk, ahogy folyik végig a borítás alatt. Sajnos, csak régi típusú cső volt a ládában, az ment fel, ami azt jelenti, hogy mehetek ki a motoros boltba és vehetek újat. A szerelés közben lelazult cső már csak a hab volt a tortán.
És akkor dobpergés, konfetti... ja, nem.
A helyzet az, hogy Őfelsége beindult, szép hangja van, nem büdös, de valahogy nem stimmel. Mert, ugye, az nem normális, hogy a motor magától emelni kezdi a fordulatszámot. Az ilyet annyira nem szeretjük. Csinált már ilyet párszor korábban, de nem ilyen sokáig és ilyen lelkesen. Valami nem oké még a vezérlésben, de a hiba megkeresése most apukámra vár, mert nekem vissza kellett jönnöm Grazba. Dolgozni kell, különben nem lesz gempa, amit Őfelsége benyelhet...
Visszafelé meg szegény Sven-Gustav kapott az arcába egy kavicsot, lett is egy rusnya kőfelverődés a szélvédőn. Javíttatni muszáj, nem maradhat így. Még jó, hogy van CASCO-m. Két hónapos, asszameg, és máris vihetem rehabra! Remélem, nem kell az egészet cserélni.
Mai abszolút kedvencem amúgy a fáklyás csóka volt a szlovén-osztrák határ előtt. Össze-vissza lengette a világító fáklyát, aztán nézett, hogy mit nem értek. Mondjuk legfőképp azt, hogy miért kellett minket beterelni az egérlyukba, ahonnan vissza kellett kéredzkednünk abba a sávba, amiből Kávéputtyogtató Józsi kiirányított bennünket. Remek. Még jó, hogy nagyjából Európa, szóval működik a cipzár. Azért helikoptert, remélem, nem dirigál... a Chinook első rotorja tuti elvinné a fejét.