2014. október 26., vasárnap

Friesach

Friesach maga a történelem, Karinthia és Stájerország határán fekszik, a karinthiai félen. A tippet egyik kollégám adta még márciusban, merthogy "négy vár is van ott, te meg szereted a várakat"...
Ezúton is köszönöm neki az ötletet, mert ez a valamivel több, mint ötezer lelkes kisváros tényleg csodaszép.
Az idő ugyan kissé borongós volt, noha már március vége felé jártunk, néha kicsit szemerkélt is az eső, és természetesen a vármúzeum sem volt nyitva - ha valaki szeretné megtekinteni ezeket a gyűjteményeket, a legcélszerűbb májustól felkeresni a várakat - ahogy azt már írtam, a legtöbbjük - ahogy otthon is - téli szünetet tart.
Városnézés esetén pedig célszerű szem előtt tartani, hogy szombaton a kisebb boltok legkésőbb négykor bezárnak (de inkább egy-két óra felé), vasárnap pedig nincsenek is nyitva. Nemcsak a kicsik, a nagyok sem, leszámítva a vendéglátóipari egységeket (cukrászda, kávézó, pub és elvétve a pályaudvarok környékén egy-egy üzlet). 

 Először azt hittem, eltévedtem, de aztán mégse. A főútról letérve egészen érdekes a városka megközelíthetősége, én többször megálltam ellenőrizni a térképemet, hogy jófelé hoz-e a navi, vagy már megint behúzott a csőbe.

 

Mivel én szezon előtt jártam erre, még nagyon kihalt volt, és talán a kellemetlenebb időnek is köszönhetően alig néhány hozzám hasonló elvetemült lézengett a környéken.
Én ennek mondjuk örültem...


 A látnivalók tárháza annyira bőséges, hogy az ember először nem is tudja, merre induljon. Talán az egykori papi szeminárium felé? Vagy a Vörös Toronyhoz? Netán egyből fel a fellegvárba? Esetleg a gótikus templom maradványaihoz a tornatérre?




Vagy szimplán csak egy séta a város körül? (Elgondolkodva Szun Ce mester azon állításán, miszerint a fallal körülvett városok ostroma költséges és időrabló szórakozás...)
Vagy, esetleg egy kellemes városnézés a katedrális környékén?

 
A katedrálisra először azt hittem, be van zárva, aztán találtam egy ajtót, fényesre kopott, oltári nagy rézkilinccsel... Végül is, nyitva volt.




Fény és árnyék... Igazi mestermű ez is, mint a legtöbb, középkori templom. És persze a csend.












Maga a városka pedig...

 És még valami.
Van itt a főtérnél egy cukrászda. Olyan igazi békebeli, ahová betérve az ember úgy érzi, eltévedt az időben.

 

Nem szokásom az uzsonnámat fotózni, de ebben az esetben kivételt tettem.


Ha tehát valaki egy jó kávéra, vagy egy guszta sütire vágyik Friesachban, ne habozzon betérni a Hauptplatz 3. szám alatt található kávéházba.
(Utólag jöttem rá, beleharapva a minyonba, hogy ezt nem rumaromával csinálták...)

Link a városka honlapjához.


Burg Hochosterwitz

Ezzel a bejegyzéssel kedvenc Pockomnak szeretnék emléket állítani, aki nyár közepén - nem sokkal e túra után - elhagyott bennünket. Jó utat, öreg harcos, ég veled!

Burg Hochosterwitz a 82-esről
Ha van olyan hely, amit mindenkinek ajánlanék, akkor ez az. Burg Hochosterwitz. Állítólag Disney erről mintázta a logóját...

Míg Friesach meglátogatását az egyik kollégám javasolta, addig ezt a várat egy útikönyvben találtam.
(Az útikalauzt első sorban azért vettem, mert van benne térkép. Jó dolog a navi, de azért a papírtérkép még jobb... Az mindig működik.)
Hochosterwitz elképesztő. Az A2-esről letérve út nagyjából másod, harmadrangú, keskeny és kanyargós, de mint szinte mindegyik, egy élmény.
Még valamikor pünkösdi hétvégén jártam erre - meg is lett az első leégés. Ha jól emlékszem, az a hétvége volt az első, hogy nem szakadt az eső, és Pockóca is rendelkezésre állt (elég elfoglalt volt akkoriban amúgy), így aztán vasárnap délelőtt neki is indultunk - Pocok, Peppi teknős, és én - az országútnak.

Ő Peppi teknőc és a kötelező délutáni kávé. Anyu szerint olyan kis bárgyú. A teknőc. Nem a kávé.
(A megrágott szendvicset meg nem fotóztam le, az annyira nem volt dekoratív.)
Hát lehet ezt a kis pofát nem szeretni? Egyszerűen nem tudtam otthagyni a boltban, és azóta még két kis haverja is lett, akiket szintén magammal cipelek mindenhová.
(Elindulás előtt checklist:
kaja - megvan, innivaló - megvan, jogsi, slusszkulcs, forgalmi - megvan, fényképezőgép - megvan, teknősök - megvannak. Indulhatunk. Ja, hogy még mindig papucsban vagyok...) 
Karintia tele van várakkal, ami nem is lehet csodálkozni - minden adott hozzá. Kő van, hegy van. Lehet építkezni. Tették is szorgalmasan az elmúlt évszázadokban, én meg most már listát vezetek a megnézendő várakról. Az egyetlen baj, hogy októbertől nagyjából májusig "csak" a romok látogathatók, az igazán jó állapotú példányok nem a téli szünet miatt.

Mielőtt feltenné valaki a kérdés, igen, van belépő. 12 euró, felvonójegy nélkül - ebben benne van a belépőjegy, az idegenvezetés és a parkoló.
Itt a honlapjuk, négy nyelven elérhető (angol, német, olasz, spanyol) 

Egy kicsit közelebbről

Hol, mi, merre...
 Érdemes a vár alatti parkolóban megállni - egyrészt azért, mert itt nincs tülekedés a helyekért, másrészt meg érdemes felsétálni a túraútvonalon a várba, ha valaki bírja. 

 
Az első kapu

Ez a templom is kalandozás kori














Az első, díszes várkaput még vagy legalább tíz követi - az út kígyóként tekereg felfele a fellegvárba.
(Ha valakinek az egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy felgyalogoljon, válthat jegyet a felvonóra.)
A kilátás "csak a szokásos". 


Fraknó kapcsán ugye már nyekeregtem egy sort azt illetően, hogy hiába az a sok látnivaló, ha nem lehet tisztességesen megnézni. (Ott és akkor nem értettem, és ez azóta se változott, hogy egyáltalán minek tettek bármiféle tájékoztató szöveget a vitrinekbe, ha egyszer úgyis esélytelen elolvasni őket.) Hochosterwitz kapcsán ez fel sem merült. A kiállítás idegenvezetővel és anélkül is megtekinthető - és ha egyszer végigmentél rajta, akkor végigmehetsz még ahányszor csak akarsz, elolvashatsz, alaposan megnézhetsz mindent. Senki sem fog kidobni, nem vágják rád az ajtót, sőt, előfordulhat, hogy az idegenvezető egyszer csak ott terem melletted és nekiáll mesélni. (Velem ez történt. Épp egy török lovas szablyát szemléltem, amikor a reneszánsz kori cuccba öltöztetett figura hipp-hopp felbukkant mellettem, és tartott egy 2.0 verziójú idegenvezetést, kinyitogatva nekem a különböző szekrényeket és tárolókat, részletesen elmesélve a kiállított tárgyak történetét. Amúgy olaszul, spanyolul, csehül, horvátul, angolul és ugye németül folyékonyan beszélt, magyarul pedig tudott pár szót.) A múzeum legnagyobb attrakciója az akkori - amúgy magyar nemesi családból származó - hercegné eredeti állapotra restaurált ruhája, amit Sissi magyar királynévá koronázásán viselt, valamint az egykori várkapitány 2,2 méter magas páncélja. El tudjuk képzelni, mekkora darab ember volt ez a középkori viszonyokat tekintve? Még ma is feltűnik egy ilyen égimeszelő, hát még akkor! A legendák szerint többnyire elég is volt kiküldeni a figurát a kapu elé, hogy az ellenfélnek elmenjen a kedve a párbajozástól...
Maga a belső udvar egy nagy vendéglátóegység, a karzaton pedig megtekinthető a még mindig használatban lévő lovagterem és a kápolna is.
Várkápolna
A belső udvar


Jó sok hely van a vendégeknek
 Egy a sok kapu közül és hát, ugye ezek a várfalak.



A kovácsműhely. (Abszolút korhű spáros csomagolópapírral a ládika tetején.)
Évente tartanak lovagi tornát is a várban, lehet, érdemes akkor elzarándokolni.
Így néz ki a kis vártemplom belülről.
Maga a templom már akkor is állt, amikor a mi kedves őseink még lóhátról hátrafele nyilazva riogatták a nyugati feudalistákat.

 

Ha valaki Klagenfurt fele jár, ne hagyja ki Hochosterwitzet!

Visszatértem...

Iszonyatosan elhanyagoltam a blogot már megint, ha jól emlékszem, valamikor június táján született az utolsó bejegyzés. Mentségemre legyen mondva, hogy július végétől gyakorlatilag szeptember közepéig nem volt netem, ami finoman szólva is megnehezítette a blogolást -a  miértről egy kicsit később, talán egy másik bejegyzésben. Egyelőre legyen elég annyi, hogy kicsi Greenie még egy darabig biztosan Grazban marad - immáron teljes jogú zöldségként, végképp kinőve a bérnevelgetett palánta szerepkört.

Igen, itt maradtam. Kiköltöztem a zöldbe (mintha otthon lennék: kisblokkos panel a hetvenes évekből, csak itt van lift), lett pincém, parkolóm (végre nem a kebabos előtt dekkolnak a jószágok és megszabadultam a Sárkánytól is, aki majdnem kidobta Szergejt annak idején az udvarból), és erkélyem, ahol tovább nevelgethetem a növénykéimet. Apropó, növények.
Emlékszünk még a kommandós muskátlimra, Rambóra?

Na, ez itt ő. Jól kigyúrta magát a nyáron... Igazából már lehetne szaporítani, csak még nem mertem letörni egyik kinövését se, nehogy megöljem, ha már ennyi mindent túlélt.
A legújabb kattanásom egyébként most az, hogy márpedig nekem tavasszal hóvirág és gyöngyvirág fog nyílni az erkélyemen. El is ültettem ma a korábban vett hagymákat - kíváncsi leszek, lesz-e belőlük valami. A gyöngyvirág legalábbis nem tűnik biztatónak, a hóvirág talán. Meglátjuk... jövőre kiderül.
Végre végleges helyükre kerültek az árvácskák is - őket valahogy nagyon mostohán kezeltem az idén. Egyrészt beleborítottam őket a kocsi csomagtartójába (Pedig nem is adtam nagy gázt, becs szó!), minek következtében a növénykék szanaszét gurultak, és takaríthattam utánuk a járművet, ami annyira nem aranyozta be a napomat. Másrészt legalább egy hétig álldigáltak a nappali sarkában víz nélkül, mert nem jutottam el odáig, hogy átültessem őket a frissen beszerzett virágládákba.
  Mindegy, a vége a lényeg. A körülményekhez képest láthatóan jól vannak, és csak egy kicsit viselte meg őket a keményebb bánásmód.


Azt senki se kérdezze, hogy hogyan lettem anti-növényistából ekkora kertész, mert nem tudom. Én, aki még egy kaktuszt is képes voltam kinyírni korábban...

 Ők meg itt a bentlakók, néhányukat már korábban bemutattam.



Ja, és hát persze, hogy engem is elkapott a minikert építési hisztéria, mert miért ne - csináltam is mindjárt egy manó-kertet törött cserépbe, házikóval, lépcsővel, ahogy kell.
(Külön köszönet szüleimnek: a tőlük - ajándékba - kapott kalapács nélkül e törött cserép sokkal nehezebben jöhetett volna létre...) Nem azt mondom, hogy egy mestermű, de az enyém.