Egy medve, két medve

- Elnézést!

- Igen?

- Szeretnék érdeklődni, hogy vannak-e még itt rajtam kívül medvék. 

- Igen, egy van. Ha jobbra néz, a mosottruha halmon túl láthatja is. Sárga, kissé viseltes plüss, kérem, nézze el neki!   

- Ah, igen, látom. Ha esetleg volna lehetőség, szívesen beszélgetnék a medvetárssal.... Mi, medvék, nem szeretünk egyedül lenni. 

- Tudom, és elnézést a karanténért, de mivel önt most halásztam ki egy halom, régi vacak közül, szeretném, ha megvárná a tisztítást. Egyébként kényelmesen ül?

- Igen, köszönöm, bár azért egy kicsit hideg ez a bőr ülőke.

Csilla maci 1981 óta hű társam, ha minden igaz, még a sziszánál is idősebb, születésem óta kísér. Medve urat a múlt heti antikvitás túrámon találtam, egy lényegesen fiatalabb, szebb maci társaságában hevert az egyik asztalon. A borzalmas horgolt anorákjában nem volt éppen sármos, de gondoltam, ha nem kérnek érte sokat, akkor elhozom. 

Medve úr nagyon öreg, ez szerintem látszik. A szeme üveg, a tömése faforgács (excelsior), az anyaga egyértelműen mohair, a pofija kézzel varrott. A korához képest remek formában van, biztosan féltett kincs volt, de aztán valaki a halálsorra küldte és egy hagyatékfelszámolóra bízta a sorsát.

Medve úr haladékot kapott, most egy darabig nem kell aggódnia, lesz fedél a kobakja felett. 

Medve úr

Kennedy Space Center

 ...avagy a STEM Disneyland, Mikiegér nélkül. 

Ha az amik valamit jól csinálnak, akkor az a showbusiness és ez alól a NASA látogatói központja sem kivétel. Ha valaki Floridában jár, mindenképpen érdemes tenni errefelé egy látogatást, de előre szólok: az indító platformokhoz a General Admission (80 dollár) nem elég és semmi sem garantálja, hogy az exclusive tour keretében is sikerül kijutni a fokhoz az indítások gyakorisága miatt. 

A másik, hogy sok tudományosságot nem érdemes várni, nem itt lesz valakiből expert. Az egész komplexum az átlag amerikainak készült, akit rohadtul nem érdekelnek a részletek - és akinek nem fog feltűnni, hogy a korai rakétafejlesztések története teljes egészében hiányzik. (Nem kell rá büszkének lenni, de a történelmi valósághoz hozzátartozik, hogy a Saturn V hordozórakéta és a peenemündei V-1 közeli rokonok és nemcsak azért, mert mindketten rakéták... Keresőszó: Gemkapocs hadművelet)

Dicsőséges múlt és közismert tragédiák, ügyesen tálalva. Egyszerre múzeum és interaktív játszóház, ami legfőképpen azt a célt szolgálja, hogy felkeltse a gyerekek érdeklődését a STEM iránt, de közben a felnőttek se dögöljenek meg az unalomtól.

 

Gyermek lelkű felnőttek előnyben! Ha ugyanis valaki hajlandó szabadon engedni a mélyre temetett gyermeki énjét, akkor kitűnően fog szórakozni, aki azonban hajlamos túlságosan komolyan venni önmagát, az savanyú pofával fog mindenhonnan távozni.   

Pár megjegyzés úgy általánosságban:

• Egy nap nem elég mindenre
• Az amik szerintem süketek, mint a nagyágyú, minden iszonyú hangos (füldugó jó ha van)
• Az épületek többsége hűtőszekrény hőmérsékletű (kardigánt tessenek vinni)
• A szuvenyírbolt tele van kínai gagyival és iszony drága (láttam egy pólót, tök tetszett, de 35 dollárért inkább nem, köszi. Ugyanez vonatkozott a rendkívül aranyos plüss Atlantisra is. 30 dollárért? Na nem!)
• A legolcsóbb beülős hely a Starbucks (vigyen mindenki szendvicset)

Must see:

Atlantis űrsikló, ez a csarnok szerintem mindent visz, de én elfogult vagyok, kicsi korom óta rajongok az űrsiklóért. 

A látogatást érdemes egyébként a buszúttal kezdeni, ami kivisz a Saturn V/Gemini-Apolló csarnokhoz.

Ezután Atlantisz, Rocket Garden, Hősök csarnoka és Gateway/Spaceport az IMAX mozival. Ez utóbbiban két, nagyjából 40 perces ismeretterjesztő film megy, nekem csak az egyikre futotta.      

Összegezve:

Vannak nagyon jó és nagyon unalmas/felesleges részei a látogatóközpontnak, de általánosságban véve megéri egyszer elmenni oda. 

7/10 

     

Egyszerű almás sütemény

 Pár hónapja, a szokásos, szombati bolhapiaci körutamon az egyik standnon megláttam egy jó vaskos könyvet. So kocht man in Wien... Kiadás éve 1938. Belelapoztam, nézegettem, és hát sajnáltam szegényt, hogy öregkorára ittvégezte, egy bolhapiacon, de visszatettem, mert ugye van nekem már egy öreg szakácskönyvem, igazán nem kell még egy. 

Szeretett könyv lehetett, látszott rajta, érthető módon rosszul érezte magát koszosan a lomok tetején... Szipogott is, jó hangosan, úgyhogy megesett rajta a szívem. Az eladó még engedett is az amúgy sem borsos árból, így mindenki elégedetten távozott aznap a piacról. 

A könyv eddig csak nézelődött a hűtő tetején, mert nem sokat volt időm főzni, de most, húsvétkor több recept is kipróbálásra került belőle és eddig egyikben se csalódtunk. Laktató, könnyedén elkészíthető fogások tömkelege van benne, egész éves menü javaslatok (vegetariánus is), maradékhasznosítás, és csak szólok: a pohárkrémet nem a mai gasztrobloggerek találták fel... 

Ez az egyszerű, kelt tésztás almás már a múlt héten felkeltette a figyelmemet, meg is vettem a friss élesztőt és a tejet, mivel egyiket se tartok itthon úgy általában. Volt néhány szottyadt alma is a kosárban, gondoltam, tökéletes lesz.

Ez a fél adagból lett, fél kiló lisztből mi nem készítünk tésztát, az túl sok lenne egyszerre. Jelentem, isteni finom. 

Mivel egy 1938-as receptről van szó, ismét felhívom a figyelmet arra, hogy a mai és az akkori liszt között óriási a különbség, tehát a sima búzaliszthez mindenképpen kell keverni teljes kiőrlésű búzalisztet. 

Íme, a módosított recept:

Végy 160g 00-ás (tehát fogós tésztához, pizzához való lisztet) és 100g teljes kiőrlésű búzalisztet, keverd össze és készíts a közepébe egy kis mélyedést. Ebbe tégy egy csipet cukrot, valamint 10g élesztőt és öntsd fel egy kis langyos tejjel. Seperj rá egy kis lisztet és hagyd feljönni. 3g sót szórj a nem élesztős lisztre. Ha feljött a Dampfl (vagyis élesztős rész), jöhet a gyúrás! Adj hozzá egy egész tojást és annyi tejet, amennyit felvesz. Rugalmas, nem túl kemény, nem túl folyós tésztát kell kapnod. Tedd meleg helyre, és keleszd duplájára. 

Az almát most meg és vágd vékony szeletekre.

Vajazz és zsemlemorzsázz ki egy cserép formát (vagy tepsit). Ha feljött a tészta, tedd bele a formába úgy, hogy 2-3 centis pereme maradjon és szurkáld meg villával néhány helyen, hogy a gőz ki tudjon jönni alóla. Tedd bele az almaszeletek felét, szórd meg ízlés szerint cukorral és fahéjjal, majd tedd rá a maradék almát és cukrozd, fahéjazd be. 

Told be a hideg sütőbe, amit ezután 180 fokra állítasz (alsó-felső sütés) és addig süsd, ameddig a szegély szép, aranybarna nem lesz. 

A forma méretétől függően lesz a tészta alól vastag, nekünk jó vaskos lett, de finom, puha. 

Lehet hozzá készíteni vaníliás szószt, vagy tejszínhabot, de anélkül is finom. 

Jó sütögetést és boldog nyulat mindenkinek! 

Nőnapi

Így nőnap tájékán megszaporodnak a "nemcsajos" pályán működő hölgyekről szóló posztok a közösségi médiában, gondoltam, miért ne boncolhatnánk fel a következő kérdést itt, a blogon: De mennyire ritka valójában egy gépészmérnök nő?

A rövid válasz az, hogy nagyon, de hogy mennyire, azt kitűnően szemlélteti az alábbi példa:

Elmentünk ebédelni a svájci tesztúton néhányan, és a mi projekt csapatunkból lévőkön kívül egy másik projektből is csatlakoztak hozzánk. Így állt össze a csapat: 2 nő és 6 férfi. Igen, a másik projektet egy hölgy képviselte. 

Hogy-hogynem, a hágónál lévő kis étteremben ebédelt a mi vevőnk is, négy fővel. 

Másnap reggel egyikük odajött hozzám:

- A másik hölgy, aki tegnap veletek ebédelt, az a R. felesége?

- Nem, nem, ő is projektmérnök, olyan mint én, csak benzines. Okleveles gépészmérnök. 

Pár másodperc kínos csend. 

- Elnézést, én azt hittem, hogy a felesége és eljött síelni... 

Szóval, ennyire. Sokkal könnyebb arra jutni, hogy egy osztrák mérnök megengedheti magának, hogy a felesége kijöjjön Svájcba síelgetni, mint azt, hogy az ismeretlen hölgy esetleg kolléga. Ez azért vicces, mert a benzin területen nálunk legalább hat hölgy is dolgozik, míg nálunk a dízelen összesen kettő. A vevőnknél ennél sokkal rosszabb az arány, nekik ugyanis nincs saját "dízeles" mérnöknőjük.  

Hogy szeretjük-e mi a mérnöknő, vagy női mérnök megkülünböztetést, az már más tészta. Ha engem kérdeztek, ez a szükséges rossz. Mert alapvetően a 21. századra el kellett volna jutni oda, hogy nincs nőimunka, meg férfimunka, csak munka van és ha valaki nemtől függetlenül képes maradéktalanul ellátni az adott feladatot, akkor a fasznak kell a megkülönböztetés. A helyzet azonban az, hogy még mindig annyira benne van a fejekben, hogy a mérnök, az autószerelő, a tűzoltó meg a katona az férfi, hogy kénytelenek vagyunk hozzátenni azt a bizonyos "nőt". Mert ha a lányok nem látnak példát maguk előtt, akkor el fogják fogadni, hogy csak azért, mert pöcs nélkül születtek, már nincs térlátásuk, nem értik a matekot, és nem szabad érdeklődniük a műszaki dolgok iránt, mert ahhoz ők úgyse fognak érteni. Ehhez jön még a kettős mérce, hogy amikor a családos férfi túlórázik, akkor szuperhős, aki mit meg nem tesz a családjáért, de a nő rögtön karrierista pina és szaranya lesz ugyanezért.         

Szomorú módon még mindig mi vagyunk a hiba a mátrixban, és igen, van olyan, akit még ez a kis létszám is zavar. A fenti kolléga amúgy nem tartozik ebbe a kisebbségbe, a kérdésben nem volt rosszindulat, de jól mutatja, hogy mennyire ritka és szokatlan egy női gépészmérnök Európában. A főnököm, szegény, meg is kapta "odafentről", hogy rossz az arány az osztályon, fel kéne venni nőket, de hogyan, ha egyszerűen nem jelentkezik egy se, mert nincs utánpótlás? És bocsi, de nem is lesz, ha a műszaki érdeklődésű kislányokat a tanárok és a családtagok addig buzerálják, amíg el nem hiszik magukról, hogy őket valójában nem is érdekli annyira ez a reál dolog, sokkal jobbak ők a humán tárgyakban... 

Így nőnap tájékán azt kérem tehát: hagyjatok minket békén! Hagyjatok minket létezni, és felejtsétek el mind a pozitív, mind a negatív diszkriminációt velünk kapcsolatban! Egy gép ugyanis nem tudja, hogy aki vezeti, vagy szereli, virslivel, vagy anélkül a lába között jött a világra. A gépet nem érdekli az ilyesmi. Titeket se érdekeljen és csak azért ne kérdőjelezzétek meg senki szakértelmét (soviniszta viccek formájában sem), mert ennek, vagy annak született.

Ha ez sikerül, már sokat tettünk mi együtt egy szebb világért, ahol a balettáncos fiú nem lesz automatikusan homoszexuális, a mérnöknő pedig egyfajta UFO, aki biztos azért ment erre a pályára, hogy válogathasson a sok pasi között...    

Köszönöm és minden ufótársamnak ősembermentes létezést kívánok az aknamezőről!    

Darn it

 Sok évvel ezelőtt, amikor a Hádák megnyitottak Magyarországon, sikerült vásárolnunk egy Levi's farmert bagóért. A nagyon kényelmes, viszonylag bő szárú 609 nem a trendi 601, viszont még egy olyan időszakban készült, amikor nem egy szezonra vettek az emberek ruhát. A mai Levi's már régen nem az a Levi's, eszem ágában nem lenne kiadni annyi pénzt egy nadrágért, ami aztán pár hónap után elszakad. Ráadásul nagyon szeretem, éppen ezért nem szívesen váltam volna meg a nadrágtól, miután kis helyen elvásott az ülepe. A vintage Levi's farmerek közel annyiba kerülnek, mint egy új és sehol se találtam 609-et, ami jó lett volna rám, így maradt a javítás. 

A problémát először felvasalható folttal próbáltam meg orvosolni. Nem jött be, mert a folt nagyon hamar lejött. 

Ezután a felvasalást követően oda is öltögettem a foltot, így valamivel tovább tartott, de tadamm... megint lejött az egész. 

Egy modern varrógéppel simán lehet stoppolni, a legtöbbjük ugyanis tud visszafelé varrni (Örzse nem tud, mármint visszafelé varrni, stoppolni lehet vele, csak kell hozzá a megfelelő eszköz). Mivel az előző, két metódus kudarcot vallott, gondoltam, jöjjön a nehéztüzérség! 

1. Foltot az anyag visszájára bevasalni.

2. Szépen, oda-vissza bevarrni a lyukat. 

3. Az első varrásra merőlegesen megerősíteni a stoppolást.

4. Volt lyuk, nincs lyuk. 

Ez a visible mending, amikor meg sem próbáljuk elrejteni a sérülést. Egy farmer ülepén, térdén, vagy bárhol tökéletesen elfér, akár még teljesen elütő színű cérnával is. 

A "rókanadrágomat" viszont innentől kezdve nem viselhetem a munkahelyemen...

 Vagy pedig kell még rá tennem pár hasonló színű foltot és akkor fel se tűnik a javítás, esetleg mostantól csak tunikával veszem fel. Ez a nadrág is egyébként több mint 13 éves és agyon hordtam. Van egy mélykék testvére is, azt nem viseltem szinte soha, szerintem következő szezonban elő fogom venni. 

Nem, ez a fajta javítás nem való finom ruhákhoz, a fekete "governess" ruhát máshogyan kell gatyába ráznom. Mivel azonban szerencsére annak is a hónalja szakadt - jegyezzük meg: a sarkok mindig feszültséggyűjtő helyek (mechanika) -, és az ujjrövidítésből maradt leeső anyagom, talán meg lehet úgy csinálni, hogy még jópár évet túléljen. Nyolcvanon túl van, na. Nem mai csirke.  

Örzse a pácban - a hiba oka

A 15k-t 1890 és 1957 között gyártották, és az ISMACS kifejezetten felhívja a figyelmet arra, hogy rengeteg alkatrészváltozattal találkozhat az óvatlan felhasználó. Egészen elképesztő, hogy bár szériaszám alapján egy adott egység valóban 15k-hoz való, mégsem passzol, mert az adott gépet még egy korábbi, esetleg kísérleti verzióval szerelték. 

Örzse sajnos korábban áldozatul esett egy lelkes, de nem éppen szakszerű felújításnak, aminek következtében elveszítette a részletmintái jelentős hányadát (a szétkent arany és ezüst festék maradványai ottvannak beleragadva a fekete részekbe és a lakkozást is sikerült alaposan tönkretenni) és valószínűleg a varróképességét is. Ennek oka alaposabb szemrevételezés után ki is derült: idegen test van a rendszerben. A gép eredeti bobbin házához nem passzol a sikló horog. Egyúttal fontos nyomra leltünk nagymamám C-szériaszámú gépének korát illetően is: feltételezhetően egy korai C-ről van szó, mivel ugyanaz a bobbin ház és sikló horog van beépítve, mint Örzsébe (kellene). A C-széria 1908-tól indult Németországban, Örzse 1909-ben született Skóciában, a nálunk lévő gép tehát feltehetően hasonló korú. Igen, én is látom, hogy koszos... 

Nagymamám gépe, ez lenne normális

Örzse nem belevaló horga

Örzse jelenleg tehát alkatrészre vár, ami már úton van Angliából. Az ebay-en találtam ugyanis egy 1906-os komplett szettet, így ha a horog nem lenne jó, egyszerűen beépítem mindenestől. Addig pedig megtisztítom a talpakat és nekilátok a másik, ismeretlen véncsont gatyába rázásának, van továbbá egy bőrkesztyű is, aki nagyon szeretne végre tiszta lenni.       

Örzse a pácban - Singer felújítás 2.

Örzsét szépen összeraktam, és már az elején feltűnt, hogy valami akad. Az orsóház időről időre megfogja a mechanizmust, de úgy, hogy nem lehet tovább hajtani. Hmm... Kis játékot hagytam a háznak, hogy elférjen minden, de amikor nem hozta fel az alsó cérnát, egyértelműen látszott, hogy gond van. Az időzítés teljesen off, a tűt majdnem megeszi az orsó. A tűrúd rossz helyen volt rögzítve, ezt könnyű volt orvosolni, csavar kiold, kis ütlegelés a gumikalapáccsal és már szabadon is mozgott a rúd, fel lehetett emelni a megfelelő pozícióba.

Az orsóház nélkül értelmesen átforog a gép. Nem azt mondom, hogy két ujjal meg lehet pörgetni, de oké.  Az orsóháznál viszont valami el van deformálódva, valószínűleg az anyagtovábbító pozíciója sem stimmel és ehhez bizony meg kell bontani a rudakat odalent. Ha pedig bontok, akkor szét is szedem és teljesen megpucolom ezt a részt, mert úgyis be kell állítani. 

A főtengelyről nem bontom le a rudakat, mert iszonyat szívás visszatenni, és ez a rész stimmelni látszik. 

Valakinek ez a korai 15k már korábban feladta a leckét, úgy látom (biztos, hogy nem magától állítódott el ennyire). Innen szép nyerni. 

Singer 15k felújítás - első rész

 Az ebayről vásárolt Singer 15k felújítását már korábban elkezdtem, számtalan alkatrész leszerelésre és tisztításra is került, csak aztán jöttek a tesztutak, meg a különböző, kisebb felújítás projektek és a szegény, öreg masina valahogy magára maradt a csomagolásban. Most azonban, hogy a kávédarálót is befejeztem - apropó, ki is próbáltam ám és most azon agyalok, hova tudnám felszerelni, mivel vétek lenne eltenni -, arra gondoltam, hogy ideje nekiállni újra a varrógépnek. 

Ezek a masinák a maguk egyszerű bonyolultságával lenyűgözőek, és jó érzés látni, amikor az olajos áztatást követően megmozdulnak a kulisszák és lélegezni kezd az addig halottnak tűnő szerkezet. Szerencsére ez a gép nem volt igazán rossz körülmények között, ami nem mondható el sajnos a kézikar donorról, akit ugyan még nem vettem ki a dobozból, de a fényképeken látszott, hogy igen kemény éveken, évtizedeken van túl. 

Örzse, a varrógép 1909-ben született, Skóciában. Ezt a sorozatszám alaján nem nehéz kideríteni egy Singerről. Kivételt képez a C-széria - nagymamám pedálos Singer 15 varrógépe például -, amelyről csak annyi tudható biztosan, hogy Németországban készült és a második világháború előtt. A wittenbergei gyár dokumentációja ugyanis megsemmisült a gyár elfoglalásakor, így ezeknek a gépeknek nem tudjuk megmondani a pontos korát, ha nem áll rendelkezésre egyéb információ. 

Örzse szerencsére leginkább csak koszos, amit a sok évi nemhasználat okozott, de ez egyben azt is jelenti, hogy komolyabb bontásokra is szükség lesz ahhoz, hogy a létfontosságú mechanizmusokat meg lehessen szabadítani a dzsuvától. 

Fontos:

• a bontáskor minden elemcsoportot érdemes külön zacsikba, dobozokba tenni, így nem keverednek össze a csavarok és könnyebb lesz újra összeépíteni a gépet
• egy száz plusszos varrógép fényezése már nem a legmasszívabb, ezért sose használjunk a tisztításhoz vegyszereket. Örzse valószínűleg a részletmintái egy részét úgy veszítette el, hogy valaki nekiment valami aggresszív szarral és lesúrolta róla. 
• a varrógépek legjobb barátja a varrógépolaj, aminek a tisztító hatása sem elhanyagolható. Ez az egész felületen bátran alkalmazható, nem fogja bántani a kényes részleteket. 
• a paraffinolaj remekül oldja a megkövedt olajsarat
• ha nem veszel védőkesztyűt, a csavarhúzó biztosan beleáll a kezedbe...

Rozsda leginkább azokon a gépeken jellemző, akik hosszabb időt töltöttek pincében, esetleg padláson, illetve a sérült krómozás alól szokott felületi formában megjelenni. A legtöbbször a rozsdának látszó dolog egyszerű koszfolt, amit a friss varrógépolaj, illetve a paraffin szépen leold. 

A talpleszorítás és a tűrúd oldalnézetből, mellette a lendkerék

Kivéve az orsóház

Ami engem igazán lenyűgöz ezekben az öreg varrógépekben, hogy a megfelelő varrótalppal és kiegészítőkkel gyakorlatilag mindent tudnak, ami komolyabb varró-projektek megvalósítására is alkalmassá teszi őket. A ritkább talpak azonban igencsak borsos áron cserélnek gazdát, egy fodrozó például postaköltség nélkül is 80-90 euró.     

Rugók, rudak, karok mindenhol, csavarkötések tömkelege. Robosztus, színtiszta mechanika, ami szinte elpusztíthatatlan. Ha valakinek a birtokában van egy ilyen masina, becsülje meg! Kis anyagi ráfordítással és némi olajozással egy igazán hűséges varrógéptársat lelhet benne. 

Folyt.köv., most visszamentem suvickolni.

OFF

Tudom, hogy manapság már nem divat varrni, illetve megjavítani a kis hibás ruházati cikkeket, ami szerintem valahol szomorú. Túlságosan sok cucc végzi a szemétben akkor is, ha még bőségesen lenne benne idő, csak éppen meg kéne foltozni, vagy feljebb kellene varrni a sérült szegést. A nagyi, dédi varrógépe pedig jobb esetben csak dísz, rosszabb esetben szemét lesz, mert a telefont baszkodni, Netflixet bambulni van idő, de megtanulni összefércelni két darab anyagot nincs...  

A fali kávédaráló - elkészült

A projektet ezennel befejezettnek tekintem. 

Küllemét tekintve végül a minimalista, nyers fémszín mellett döntöttem, a tető pedig barna lett, arany talppal. A menetet tényleg fel kellett kicsit vágni, illetve az is segített, hogy leszereltem a fáról a házat, megfogtam a darálófejet és fogóval áthajtottam a menetes alátétet. Mivel üveget nem találtam azóta se (a 30 Euro nagyon sok, nem fogom megvenni) a helyi bolhapiacokon, ezért maradt a pudingos ibrik, ami szerintem nem is annyira feltűnő. Mondjuk, ha nagyon unatkozom, azért fogok csinálni egyet fából, de nagyon unatkozni nem fogok, mivel a Singer már igencsak ordít a buborékfóliában. 

Ilyen volt: 

És ilyen lett:

A fali kávédaráló - célegyenesben

 Minden rozsdamentes, szépen felpolírozva, a kurbli feketítve, felszerelésre vár. Mivel volt némi tökölődés részemről azon, hogy most akkor festeni, vagy nem festeni, ezért nem készült el a mű ezen a hétvégén. A hiányzó alkatrészek problémája azonban megoldódott, néha érdemes közeli lejáratú vegán pudingot venni...

A tető, ahogy terveztem, egyszerű befőttes fedél, levegőn száradó gyurmával bevonva. Ennek azért még hagyok időt, nem szeretném, ha csiszolás közben szétmenne az egész. Feketére lesz festve, úgy döntöttem, ez harmonizál majd a kurblival. A daráló háza pedig fehér és kék színekben pompázik majd, ahogy eredetileg is kinézett, ezen nincs értelme változtatni. A bizonytalanságomat az okozza, hogy szerintem a nyers fém is brutál jól néz ki, lehet, hogy érdemes lenne megtartani így. Nem tudom.  

Ami miatt a leginkább főtt a fejem, az a felfogó edény volt, mivel 30 euró alatt nem nagyon úsztam volna meg. A helyzet jelenlegi állása szerint ez az üvegedényke ritka, mint a fehét holló, ha van is, akkor drága. A pótlásra kétféle lehetőség kínálkozott: vagy fából gyártani egyet,vagy pedig műanyagból. A műanyag prototípus végül türelmetlenség miatt megbukott és már el is készítettem a fa példány terveit, amikor puding kanalazás közben jött a heuréka pillanat. A puding edénye ugyanis kis szabászkodást követően tökéletesen beillett az örlő alá! Méret, forma, minden klappol. 

A daráló tehát pár napon belül elkészül, utána pedig szépen becsomagolva beköltözik egy dobozba, hogy ott várja ki, amíg lesz helyem felszerelni és kipróbálni.  

Régikonyha kísérlet

 Gondolom, többeknek feltűnt, hogy utóbbi időben megszaporodtak itt a blogon a régi idők receptjei. Az ok nagyon egyszerű: szeretek kísérletezni. Nem vágyom vissza abba a korba több okból sem, viszont úgy érzem, hogy sokat tanulhatunk az akkori emberektől. A szomorú helyzet az, hogy egyre kevesebben vannak közöttünk azok, akik kamaszként, vagy fiatal felnőttként élték túl a negyvenes éveket és közülük is sokan már nem képesek mesélni róla. 

Az egyik legkézenfekvőbb és legegyszerűbb módja a "reenactment"- nek a főzés. Korhű ruhákat szerezni és viselni ugyanis mindenképpen kiadással jár (még akkor is, ha nem eredeti, hanem turkálós, "80s does 40s" ruhákat szerzünk be), de korhű recepteket használni az internet korában nem kerül - a net előfizetésen kívül - semmibe. 

A kelt kuglóffal kezdődött 2023 karácsonyán és azóta is tart nálam a kísérlet - vajon belefér-e egy mai dolgozó nő idejébe, hogy a második világháború idejéből származó receptekkel, nagyjából az akkor rendelkezésre álló, szűk forrásokból főzzön és mi változik a korábbiakhoz képest? Elárulom, nagyon sok minden és nem hátrányára. 

Egy hónap után a következőket tapasztaltam:

• Az élelmiszerre költött összeg csökkent

Ennek oka az, hogy mivel nagyjából előre meg van tervezve a menü, csak azt veszem meg, ami ahhoz kell és nincs itthon. Mivel előnyben részesítem a regionális és szezonális termékeket, így a nagyon drága, messziről hozott gyümölcsök, és a komfortos készételek teljesen kiestek a kosaramból. 

• A kidobott élelmiszer mennyisége csökkent

Az előző pontban leírtak miatt nincs felesleg a hűtőben, így drasztikusan visszaesett a pazarlás

• Növekedett a zöldség és gyümölcs fogyasztásom

Korábban nagyon kevés nyers zöldséget és gyümölcsöt ettem, ami egyáltalán nem jó. Mivel igyekszem visszaszorítani az édesség fogyasztást, a nassok helyét lassan kezdte átvenni a szezonális gyümölcs. A húsfogyasztásom nem változott, mivel egyébként is el vagyok tolódva a hal és a vegán cuccok felé. 

• Csökkent, de még mindigi nem eléggé a nassolás

A Naschkatze mivoltomat nem tudom megtagadni, még mindig túl sok itthon a csoki és a keksz. Ezen jelenleg úgy próbálok változtatni, hogy februárban szigorúan veszem az egy hónapra adott 340g-os édesség limitet. 

• Minőségi kenyér és péksütemény a bolti felfújt rettenetek helyett

Egy héten egyszer vagy kalácskenyeret, vagy másmilyen kenyeret sütök, így csak nagyon ritkán van szükségem arra, hogy bemenjek a heti nagybevásárláson kívül a boltba. 

• Új, eddig nem fogyasztott ételek kerültek kipróbálásra

Lord Woolton Pie, Sajttal sütött karfiol, Grant Loaf, tojásmentes palacsinta, csak hogy néhányat említsek. Az Oslo Meal a jolly joker, ha nincs kedvem főzni. Potato Rarebit (egy szelet kenyér, rajta a maradék krumplipüré, sajttal megszórva és rásütve). Nem negyvenes, inkább ötvenes évekből származó reggeli az egy szelet pirítóson, paradicsommal tálalt tükörtojás. Nyamm. Eszel hozzá egy kis zabpelyhet előételnek, és délig nincs gond. Vagy a zabpelyhes ükmuffin. Teljes értékű, normális ételek az agyoncukrozott, üres szénhidrátbombák helyett. 

Összegezve: a kísérlet egyelőre abszolút pozitív eredményeket hozott. Egyfajta szemlélet-, és életmódváltás is zajlik párhuzamosan, ahogy az látható, ez a kísérlet mellékterméke, amit szintén pozitívnak értékelek.   

Amire nekem nincs időm, az a folyamatos rendrakás és takarítás, de pár háztartási tippet kipróbáltam abból a korból és mivel beváltak, továbbá beilleszthetőek a hétköznapjaimba, így továbbra is tartom őket. 

Apropó, hamarosan ideje elvetni a paradicsom és paprikamagokat, hogy aztán legyen miért aggódni a balkonon. (Balkonparaszt millennial, az.)  

Kipróbáltam - Oslo Meal

 Eredete az 1920-as évekre nyúlik vissza, és a program - ingyenes reggeli, később ebéd az iskolákban - egészen az 50-es évekig tartott. Ha valakit érdekel, nyugodtan olvasson utána, de ennek a programnak volt egyébként egy változata a 80-as, 90-es években futó "Demszkitej" vagy "Demszkikakaó", az üres (ha szerencséd volt, találhattál benne egeret, vagy madzagot) kifli dobozos tejjel-kakaóval. 

Az Oslo Meal alapvetően két szelet, margarinnal, vagy vajjal megkent barna kenyér, sajt, saláta és egy pohár tejből, ezt egészítheti ki egyéb, nyers zöldség. 

Elég ez egy ebédre? 

Nos, igen. Elég. Ha a kenyérszeletet felnőtt emberhez igazítjuk és viszünk mellé bőségesen zöldséget, akkor bizony még a pohár tej nélkül is jól lehet tőle lakni. A desszert nálam egy alma volt és simán kihúztam vele vacsoráig, pedig még korcsolyázni is elmentem és haza is kellett bringáznom (összesen 7km, enyhe emelkedő végig). 

Az más kérdés, hogy ha valaki hozzá van szokva a lakomákhoz, akkor ettől bizony felkopik az álla. De vajon kell-e az a mennyiségű kalória az ülőmunka mellé, amit a legtöbb ember bevisz a szervezetébe? Vagy esetleg elég lenne ez a "nyúlkaja", ahogy a srácok fogalmaztak az ebédem láttán?  

A fali kávédaráló - Második rész

 Nagy küzdelemben, de alulmaradt a kurbli, így a teljes szétszedés megtörtént és megkezdődhetett a rozsda, illetve sok-sok év mocskának letakarítása. A fém alkatrészek jelenleg is a löttyben áznak, így a rozsdával együtt a festék is jön le, elég lesz régi fogkefével alaposan ledörzsölni.  

A fa hátlapról természetesen nem jött le az elszíneződés, amit az örlőmű okozott, még úgy se, hogy géppel estem neki a csiszolásnak, és nem kézzel, ahogy szoktam. Mivel összeszerelés után ez nem fog látszani, nem lóg az orrom miatta. Tölgyfapáccal be is lett ma eresztve, ha letelt a hat óra száradási idő, megkapja a sellakk réteget. A hajtókar fa markolata is így lesz majd kicsinosítva, de a fém rész még ázik. 

Úgy döntöttem végül, hogy a kar feketített lesz, mert szerintem úgy elegáns, jól fog passzolni a fehér-kék színvilághoz. 

A tetővel kapcsolatban bizonytalan vagyok egyelőre, mert az eredetiek fából készültek, és azt imitálni nem lenne könnyű. Csinosnak tűnik egy fehér tető vékony, arany szegéllyel. 

Üveg aljat egyelőre nem találtam normális áron (Etsy-n van, 30 euró plusz postaköltség, hát, köszi), ellenben bögészés során láttam kerámia felfogóval készült variánsokat is, tehát némi szobrászkodással ez is legyártható. 

OFF

A hideg miatt egyébként pokoli szar a felhozatal a bolhapiacokon, gyakorlatilag alig van eladó és hát ugye, a helyért fizetni kell. Emiatt aztán pofátlan árakat kezdtek kérni a lomokért. 1 eurót akart a figura egy nyomorultul kinéző (totálkáros volt, de láttam benne potenciált) Majorette 1:62 Pontiacért. Na, barátom, ennyiért megtarthatod. Jobb állapotú kocsit is vettem 50 centért, szóval nem érdekel, hogy mások ennyit adtak valamiért abból a dobozból.

A Trödler meg mintha nem akarna eladni semmit a szeméthegyből... 

ON

Legkésőbb jövő hétvégén be akarom fejezni a jószágot, mivel hamarosan érkezik a donor varrógép, rajta a kézi kurblival, amire annyira vadásztam. Szintén egy Singer, de hogy mennyi idős és milyen típusú, azt nem tudom, mert pokoli állapotban van, de a lényeg rajta amúgy is a kézikar. Na, azt mekkora full kontakt közelharc lesz leszedni, huhuhú! 

Hogy a donor sorsa mi lesz, még ne kérdezze senki! Először a már elkezdett és biztosan üzemképessé tehető 15k-val akarok végezni, mert az már majdnem egy éve póklászik a lakásban. Szeretném végre használni.    

Olvasmány a fali kávédaráló mellé

Zick Zack 

Páran most igencsak megütközve merednek a képernyőre és azon gondolkoznak, ez meg mi a fene volt és hogy jön ide? 

A helyzet az, hogy a jelenkor embere egyszerűen képtelen elfogadni, hogy az idő előbb-utóbb mindent elrág. Az öregedés és a halál tabu, pedig ahogy az indiai kollégám mondta: mindennek és mindenkinek van szavatossági ideje.   

Számomra az, hogy valami öregszik, természetes, éppen ezért a hideg kiráz, amikor YT videókban emberek vadiújra restaurálnak egyszerű, használati tárgyakat. A halálra restaurálás, mint olyan, számomra lélekölő, mert hiába csillog-villog utána az a százéves kávédaráló, ha innentől kezdve úgy néz ki, mint ami most jött le egy kínai gagyigyár futószalagjáról. A helyreállításnak szerintem arról kell szólnia, hogy az adott tárgy tökéletesen el tudja látni ismét a funkcióját - se többről, se kevesebbről.  Minden más szimpla melldöngetés, hogy lám-lám, megvannak az eszközeink rá, hogy porfestést végezzünk, vagy tisztára polírozzunk valamit, amit rohadtul felesleges. 

A konyhaműhelyben szinte kizárólag olyan holmik fordulnak meg, amik igencsak korosak és javításra szorulnak. A Puchságos esetében egyértelmű volt, hogy hiába kopott a festés, nem szabad hozzányúlni. Úgy jó, ahogy van. Egy 1948-as biciklinek nem dolga hibátlan fényezésben pózolni az utcán. A tökéletes kontra patina kérdés tehát először úgy igazán az Üki kapcsán merült fel, a pirinyó testvérkéje pedig még inkább előtérbe helyezte ezt a kérdést, ugyanis anyaga és mérete folytán adta volna magát, hogy csillogóra szidolozzam... De tényleg el kell pusztítani száz-százhúsz év patináját és megölni a lelkét? 

Úgy döntöttem, hogy nem teszem, ahogyan nem tettem meg a Puchságossal sem. 

A markolatot lecsiszoltam és jelenleg a második réteg sellakk szárad rajta. A képen nem látszik, de a talpa fémtisztára van pucolva, mert az fog érintkezni a ruhával. Egy kis csiszolás még vár rá, de a fém test nagy része ilyen marad. Reves. Patinás.  

A Wilhelmsburger fali kávédaráló egy kicsit más tészta, ahogy az a képen is látszik. 15 euróért vettem a bolhapiacon, erősen hiányos állapotban, mivel mind a teteje, mind az örleményt felfogó üvegedényke hiányzik. Egy nagyjából száz éves konyha eszköz, amit egy padláson találtak és ami ordít egy kiadós restaurálás után.

 Mi az, ami történni fog vele?

• Teljesen szét lesz szedve
• A kerámia felső vesz egy kiadós mosogatószeres fürdőt (done) 
• A fa részek meg lesznek csiszolva
• A fém alkatrészek alapos tisztításban és rozsdátlanításban részesülnek, a deformációkat kiegyengetem
• Az őrlőház visszakapja az eredeti fehér és kék színeit, mivel jól kivehető, hogyan nézett ki 

Esetleges műveletek:

• A fa részek beeresztése páccal 
• A kar vagy fehér lesz, vagy feketített, még nem döntöttem el

Le kell gyártani, vagy alkalom adtán újat kell venni:

• A tető hiányzik, ez egy befőttesüveg fedél és némi levegőn száradó gyurma segítségével csodálatosan pótolható
• Az üveg edény helyére lehet készíteni fából, vagy egyéb anyagból egy tartót, de ha találok értelmes áron pótalkatrészt, akkor beépítem azt. 

Ami nem lesz rajta:

• A márkajelzése "Pe-De" lehetett, de mivel lesznek nem eredeti megoldások (tető), ez nem fog visszakerülni rá.
• Nem lesz bevonatolva az őrlőmű. Kávét szeretnék inni, nem kávét festékkel. 

Kíváncsi vagyok, hány munkaóra alatt sikerül használható állapotra hozni. A tippem nettó 12, nem számítva ebbe bele az áztatás és száradás idejét. 

Kicsit off, de mindegy: én nem tudom, lehet, hogy csak én nyúlok bele, de a jútyubberekkel ellentétben nekem mindig komoly közelharcot kell vívnom az összerozsdált kötőelemekkel. Igen, még alapos csavarlazítós áztatás után is... Jelenleg épp a kart próbálom leszedni, de úgy összerohadt, mint a qva élet... Fuck... 

Stay tuned 

Veganuary - no, thank you

 avagy miért óriási bullshit szerintem a vegán január és mi lenne sokkal jobb helyette

Köztudottan nem vagyok a vegán cuccok ellensége, vannak dolgok, amiket kifejezetten szeretek. Ilyenek például a vegán tejpótló italok - a rizsital amúgy hétköznapi rizs, víz, turmixgép és egy textil pelenka segítségével otthon is elkészíthető -, vagy éppen a felvágottak, de a margarin és az édességek egy része is nagy sláger nálam. Számomra azért jó, hogy léteznek vegán dolgok, mert így biztos lehetek abban, hogy az adott termék biztosan laktózmentes. A vegán termék azonban nagyon nem egyenlő az egészséges termékkel, ugyanis simán tud több hozzáadott cukrot, illetve egyéb, vitathatóan egészséges anyagokat tartalmazni. Valamivel ugyanis csak hozni kell a parizer ízét... 

A vegán január kihívás egy jókora marketing bullshit. Olyan, mint a fair trade kakaó, ahol a terméknek csak egy kis hányada - a törvényben előírt, hogy lehessen használni a címkét - származik etikus forrásból, a többi meg... na ja. És, nem, a legtöbb esetben a vegán semmivel se etikusabb a normál termékeknél, főleg a pálmaolajat tartalmazók. 

A probléma a tömegtermelés és az etikátlan mezőgazdaság - beleértve az állattartást és a növénytermesztést is -, nem pedig az, hogy valaki jólnevelt vegyestüzelésű kazánként (az ember mindenevő) létezik. Ha tehát jót akar tenni magának és a bolygónak is valaki, akkor 

1. tudatosan vásárol
2. tényleg csak annyit, amennyire szüksége van
3. elkezd főzni-sütni magának

A jelenkor túltermelése és túlfogyasztása mellett azonban ez sokkal nehezebb feladat, mint növényevővé változni egy hónapra. A minőség a mennyiség felett elvet szinte lehetetlen betartani, mivel a silány minőségű és gyakran etikátlan termelésből származó áru sokkal olcsóbb, így ha valaki rá van állva a korlátlan fogyasztásra, akkor egyértelműen abból fog venni. Nagyikám, ha élne, biztosan nézne, hogy januárban eper van a boltban, meg málna és paradicsom is, nem a stelázsliról üveges, hanem friss.  

Hol vannak már a a két világháború között született nagymamák, dédmamák? A sírban, igen és velük együtt odalett a tudás is. Elmentek rég a háziasszonyok, akik a nagy depresszió, majd pedig háború alatt és után, a fejadagok és a jegyrendszer idején életben tartották a családot. 

Ha tehát valaki igazi kihívást szeretne, esetleg valódi életmódváltással, akkor ne a veganuary-t tolja, hanem a fejadag-konyhát! 

Ehhez szeretettel ajánlom kiindulásnak a the1940sexperiment.com oldalt. Ez a brit rendszert mutatja be, brit receptekkel a második világháború idejéből.

Korlátozottan állt rendelkezésre a szalonna, sonka, vaj, sajt, margarin, főzőzsiradék, tej, cukor, konzerv, tea, tojás (főleg a friss), édességek. Szintén korlátozott volt a hozzáférés a húsfélékhez, ugyanakkor nem korlátozták a zöldségek, gyümölcsök és a gabonafélék mennyiségét. Nem véletlen, hogy még a városokban is megpróbáltak az emberek kertecskéket csinálni, ahol zöldséget termeszthettek (victory garden) és nyulat, illetve csirkét nevelgettek a háztartásban. Nem házikedvencként, sorry, hanem megenni. 

Miért is nem volt nassolás csak úgy, minden nap? Mert 4 hétre kaptál 340g édességet (cukorkát, csokoládét). 

Mindent be kellett osztani, miközben úgy kellett főzni, hogy a család lehetőleg egészséges maradjon és ne kezdjen el hiánybetegségektől szenvedni. 

Reggelire zabkása egy kis tejjel, esetleg mézzel és friss idénygyümölccsel. 

A teát többször lefőzték. 

Vizes piskóta, párolt zöldség dögivel, okosan beosztva minden és nem volt hűtő minden háztartásban, fagyasztó meg még úgyse. Kaját kidobni nem lehetett. Amire nem volt szükség, azt elcserélték olyasmire, amiből kevesebb volt. 

Ki tart velem? Ki próbál meg csak egyetlen hétig úgy élni, mintha még mindig nem lehetne csak úgy mindent is kapni a boltban? 

Ki cseréli le a trendi reggelijét (vagy a gyerekét) egy Oslo Mealre? 

Apropó, Oslo Meal: két szelet, teljes kiőrlésű liszttel készített kenyér, rajta kicsi margarin, sajt és sok saláta. Mellé jár még friss zöldség, ami éppen van és egy pohát tej. Vajon mit szólna egy mai gyerek, ha ezt kapná enni? Semmi desszert, meg chips, meg üdítő.          

Mozgó múzeum

 Van ezekben az öreg gépekben valami magával ragadó. Valami, ami miatt az ember szívesen elviseli a zajt, a kartergázszagot, a hideget és a rázkódást az utastérben. 

Oldtimer Ikarus 311

A Közlekedési Múzeum nem először indította útjára a kedves, öreg buszait, egy 311-est és egy Farost, de idén tök véletlenül lehetőségem adódott részt venni a programon. A Farosra már nincs jegy, ne is tessenek próbálkozni, a 311-re még talán akad. 

A két, igen jóképű példányt nagy szeretetben nevelgetik, akarom mondani, terelgetik a múzeum dolgozói és a nagyérdemű jelentős része is, de sajnos, kivételek itt is akadnak. 

A türelmetlen, bevagdosós Bolt taxi sofőrje például, aki telibe leszarta, hogy egy OT rendszámos busz már ott áll a lámpánál szabályosan, csakazértis beerőszakolta magát elé. Jó nagy gázzal, jó idióta módjára. 

Vagy az a "kedves" vendég - anyuka a kisfiával -, akik olyan disznóólat hagytak maguk után a földön, hogy szívem szerint felnyalattam volna velük. Sajnos, előbb szálltak le, mint én... Az egy dolog, hogy valaki zabál egy minősített oldtimeren, vannak speciális esetek, amikor meg tudom érteni a kis mértékű fogyasztást, de ez egyértelműen nem ilyen volt, hanem szimpla büdösgyökér viselkedés. 

A többség szerencsére nem ilyen. A többség szerettel tapogatja, fotózza őket, a járókelők - köztük sok turista - hatalmas mosollyal próbálnak az elhaladó járművekről fényképet készíteni. 

Erre is képesek voltunk valamikor. Ilyen gyönyörű buszokat tervezni és építeni. Legalább a múlt szép, ha jövő már nincsen... 

2603

 vagy Greenie beletenyerelt egy halom cserépbe és rohadtul érdekelni kezdte, hogy mit is fogott

Az úgy volt, kérem szépen, hogy még karácsony előtt kimentem az Ecserire, ahol a műhelyben tartózkodó varrógéphez való kézi kurblit nem, de egy csinos fűszertartó szettet sikerült beszereznem. Az eladó nem kért érte pofátlanul sokat, úgy is mondhatjuk, hogy bőven a nyugati árak alatt maradt, szóval elhoztam. 

Négy nagy és négy kicsi fűszertartó edény (Gewürzdose) boldog tulajdonosa lettem tehát, és mivel a szett gyaníthatóan ennél jóval több darabból állhatott, nekiálltam keresni a többieket. 

A problémát az okozza, hogy nincsen pecsét a cserép alján, csak a modellszám, a márkajelet mintha szándékosan eltávolították volna. Érdekes módon ugyanis az összes edényke alja ott sérült, ahol a címerre számítani lehet...

De az igazi meglepetés csak ezután jött: ezzel a mintával a Google Lens nem talált képet a neten. 

Miután az online piactér sikertelennek mutatkozott, gondoltam, bemegyek a kedvenc antikvitásomba és rákérdezek nála is. 

A. nézte, nézte... Te, én ilyet még életemben nem láttam. 

Aha. Az nem jó. 

Akkor talán a kimondottan népi antik holmikra szakosodott boltban talán több szerencsével járok, gondoltam. 

A tulajdonosnő nézte a képet... Én még ilyet életemben nem láttam. 

Őőőőőőő... na, ez tényleg gebasz. Az illető ugyanis több évtizede foglalkozik régi paraszti otthonok használati tárgyaival és azok restaurációjával. 

Tippet viszont adott. A fahéjas doboz felirata ugyanis elárulja a holmik korát. 

A fahéj németül Zimt, de csak 1901-ben döntöttek erről, korábban "Zimmt"-nek írták. Legkésőbb 1920 körül mindenki átállt az új írásmódra, tehát az edénykéim biztosan ennél korábbiak. 

A forma egy az egyben megegyezik a Rösler Rodach Kerámia egyik szériájával. (Szerintem korai Rösler lehet, amiből valami oknál fogva eltávolították a jelzést, vagy pedig a szegényebb háztartásoknak készült, olcsóbb anyagból és emiatt nincs pecsételve, mert a fajanszot minek.)

Mivel tényleg szeretném kideríteni, kik is lehetnek a több mint száz éves lakótársaim, szívesen veszek minden tippet. 

Ami lehetőségem még van:

• a helyi Trödlermarkt tulajadonosa
• bolhapiacok
• az ecserin az eladó, akitől vettem
• e-mailek írogatása és fórumozás

Ha esetleg valakinek van eladó példánya ebből a családból, kérem, keressen meg!

Akik nálam laknak jelenleg:

• Sem-Brösel
• Zimmt
• Nelken
• Reis
• Feig-Kaffee
• Pfeffer
• Kümmel
• Gries

Keresem:

• Mehl
• Salz
• Öl
• Essig
• Paprika
• Nudeln
• Muskat
• Gewürz
• Zucker

És amit még meg fogok tenni:

A korábbi renoválásokhoz vettem egy UV-lámpát. Lehet, hogy azzal sikerül valamit észrevenni.

Utóirat: 

Ja, A.-nál kaptam két cserép kuglóf formát... 5 euróért darabját, miközben mindenhol 20 euró feletti összeget szeretnének kérni értük fejenként. Ólomtesztjük negatív, már be is költöztek a szekrénybe. 

Hamarosan próbasütés...