Svenkelés, avagy panning

 Ha megkérdezné valaki, hogy mit szeretek jobban, a merevszárnyú, vagy a forgószárnyas repülőeszközöket, a válasz elég egyértelműen az utóbbiak lenne. Elég régóta helikopter párti vagyok, még mindig szívesen lennék helikopter pilóta amellett is, hogy imádom a munkámat. 

Ha pedig azt kérdeznék, hogy mit könnyebb fotózni szerintem, helikoptert-e, vagy vadászgépet, azt mondanám, hogy egyiket se egyszerű. 

A vadászok ugyanis gyorsak, minden pillanatok alatt történik a közelükben, viszont általános esetben elég autora tenni a gépet és már mehet is. Mindez azonban már abban a pillanatban érvényét veszti, ha angolosan panningelni - magyarul svenkelni - akarunk. Ez az, amikor a célalany maga tűéles, a háttér pedig erősen bemozdult. 

Lássuk csak! 

Íme, egy elcseszett verzió!

Itt pedig a még nyers, de panning szempontból már sikeres felvétel. A cél, vagyis a szépséges MiG-15 éles, minden egyéb bemozdul, érzékeltetve, hogy a gép mozog. 

A kép persze ekkor még nem tökéletes, hiszen enyhén ferde, és lehet élénkíteni is rajta, de a bemozdítást nem utólag kell rátenni, aprólékos munkával. 

Így néz ki minimális utómunkával (felesleg levágva, kiegyengetve, kicsit korrigálva a színmélység, amúgy semmi):

Mi a trükk?

Egyrészt használhatjuk, ha van, a gép panning funkcióját. Ebben az esetben "csak" annyi a dolgunk, hogy célon tartjuk a gépet és nyomjuk a gombot. A sorozatból pedig biztosan lesz legalább egy kép, ami megfelel. Állítom, hogy a legtöbben ezzel dolgozunk ilyenkor. A 100% találati arány itt sincs meg, ahogy az látszik, mivel nem olyan egyszerű folyamatosan célon tartani a gépet. 

A másik, hogy vadászgép esetén autora rakjuk a fényképezőgépet és lekövetjük a célt. Ez nehezebb, nem is biztos, hogy lesz belőle értékelhető felvétel. 

A full manuális beállítást pedig, ha őszinték akarunk lenni, repülőnapon, gyorsan mozgó objektumok esetén engedjük el! Egyszerűen erre ott és akkor nincs idő. Nagyon szeretem a full manuálist, amikor van időm kísérletezni - mert a vízesés nem szalad el -, de amikor a cél az, hogy érdekes és használható képeket csináljunk pillantok alatt, akkor muszáj elfelejteni a művészkedést. 

Bevallja valaki, vagy sem, a Tv és Av funkciókon repülők, autók esetén aligha megyünk túl. A Tv-t én például kifejezetten forgómorgó alkatrésszel megáldott gépekhez használom, egyénileg igazítva a záridőt az adott géphez - de erről egy másik bejegyzésben.   

De tényleg, hová?

 Két repülőnapon is voltam kint idén - új rekord! -, egyszer Magyarországon és egyszer Szlovákiában. Ez itt nem a hencegés helye, Kecskemétről lemaradtam, épp akkor voltunk kicsit nyaralni, a SIAF épp kapóra jött. Eddig a felvezetés. 

Ami engem alapvetően nem lep meg, hogy a gyerekek - nemtől függetlenül - érdeklődnek a repülőeszközök iránt. Ez számomra természetes, elvégre a gyerekek kíváncsiak mindenre, szóval a nagy, zajos masinák persze, hogy vonzzák őket. 

Az is természetes, hogy sok esetben az egész család felkerekedik ilyenkor és kivonul rántotthúsos szendvicset enni a reptérre. Igen, akkor is, ha éppen három kislány van abban a bizonyos családban. Nem egy picike hölggyel találkoztam "odakint", aki a flitteres tütüjében, csillámpónis pólóban, rózsaszín fültokban örült a repcsiknek és mászott fel mindenre, amire fel lehetett mászni, legyen az harckocsi, vagy éppen helikopter. 

Igen, rózsaszín tütüben, masnikkal. A kisfiúk és kislányok aránya nagyjából azonos, éppen ezért merült fel bennem a kérdés: Mégis, hová tűnnek ezek a kislányok, akikben meg van az érdeklődés a gépek iránt? Miért van az, hogy a világon mindenhol a STEM terület még mindig erősen férfiasnak számít? Miért vagyunk még mindig annyira kevesen, hogy kis űrlényeknek néznek minket, mérnököket, pilótákat? Hogy szó szerint megbámulnak, ha meglátnak egy prototípus mellett, vagy éppen a fényképezőgéppel egy tribünön?

Persze, változik az érdeklődési kör, hiszen a kisfiúk se "végzik" mind pilótaként, vagy éppen műszaki pályán, de mégis, miért nagyobb ez a lemorzsolódás a kislányok között? 

Vajon mekkora szerepe van a társadalmi berögződéseknek - nem nőies pálya, a lányok nem értenek a gépekhez, a lányoknak nem megy a matek, a fizika, a lányoknak nincs térlátása (!), és a többi -, hogy azok a kishölgyek, akik egykor boldogan lógtak egy harckocsi lövegén, mégsem jelennek meg a STEM területen? 

Miért félünk még mindig attól, hogy mások mit fognak szólni a választásunkhoz - legyen itt szó egy táncművészet iránt érdeklődő kisfiúról, vagy éppen egy repülőkkel játszó kislányról?