A múlt hét híre, hogy megkaptam a lakást, szerdán megyek aláírni a szerződést. Ezáltal hamarosan megszűnik az a probléma, hogy időben foglalni kell szállást, mert különben úgy járok, hogy a Nestben nincs egész hétre szoba, kénytelen vagyok átköltözni a másik bejáratott helyemre egy éjszakára... Fuck. Autózás szempontjából továbbra is rühellem Bécset, egy elcseszett lehajtás több kilométer pluszt jelent, nem lehet csak úgy visszafordulni.
A lakás a konyhasaroktól eltekintve bútorozatlan, illetve kellemetlen módon koszos is, tehát az elkövetkező másfél hét arról fog szólni, hogy takarítok, festek és lakberendezek munka után. Ami elszomorított, az az a tény, hogy újonan megrendelni a berendezést OLCSÓBB az Amazonról, mint megvenni használtan. Igen, vannak ingyen elvihető dolgok a willhabenen, de ha nincs egy kisteherautód, akkor cseszheted. Természetesen ilyenkor jön jól mindaz, amit korábban vettem és eddig a sorára várt a pincében, vagy pedig szinte sosem használt, létszám feletti holmi volt, amit pontgyűjtő akciók keretében vágtak hozzám évekkel ezelőtt.
Csak egy példa: szombaton lementem Aidához. Ez nem egy antikvitás, hanem használtcikk bolt, többnyire hagyatékfelszámolásból származó holmikkal. A sok bizbasz alatt találtam is egy borzalmasan összefestett, de használható állapotban lévő, falra akasztható polcot. Gondoltam, letakarítani róla a festéket nem két perc lesz, de mivel tetszett, megkérdeztem mennyibe kerül. 40 euró. WTF? Ott is hagytam a francba, mert nem vagyok hajlandó ennyi pénzt kiadni valamiért, amivel ráadásul még rengeteg munka is lenne, köszönhetően Mekk Eleknek. Nem hibáztatom Aidát, mert neki ebből kell megélnie és az alkalmazottait is fizetni, a willhaben azonban más tészta. Olyan pénzeket kérnek az éveken át használt cuccokért, hogy a pofám leszakad. Hiába akar az ember fenntarthatóan élni, lehetőleg használtan vásárolni, ha mások meg ebből arcátlan módon hasznot próbálnak húzni. Valaha a thrifting azt a célt szolgálta, hogy azok is be tudják rendezni az otthonukat, fel tudjanak tisztességsen öltözni, akiknek nincs olyan vastag pénztárcájuk, mint Dagobert bácsinak. Ma a viszonteladók lerabolják a charityket és az online platformokon árulják - sokszor le sem adózva, vállalkozás nélkül - sokszoros áron az ott találtakat.
Elbaszott világban élünk, komolyan.
