Tanksimogató a Várban

Há, de cuki, már ha szabad ilyet mondani egy ilyen bestiára... Persze, jobb lett volna a kompozíció, ha egymással néznek farkasszemet, de ez már csak szőrszálhasogatás.

Imádom a Várat és a Hadtörténeti Múzeumot.

Mindig van valami időszaki kiállítás, amivel fel tudnak csalogatni akkor is, ha éppen rohadt sok dolgom lenne. A Hunyadiak korának történelme (link), páncéljaik rekonstrukciói láthatók még december közepéig a Hadtörténetiben és megújult az első világháborús kiállítás is. Mondjuk ki: ez utóbbi marha jó lett, csillagos ötös. A korábbit bevallom, baromira untam, de az újat gyakorlatilag minden korosztály számára sikerült érdekessé tenni és ez nagyon jó. Interaktív és informatív, történelemtanár ismerősöknek ajánlom, hogy próbáljanak látogatást szervezni ide, mert így talán felkelthetik a kölykök érdeklődését és esetleg tanulnak is valamit, nemcsak évszámokat bifláznak be. (Nekem olyan töritanáraim voltak, akik a miértre próbáltak rávilágítani. Miért akkor, miért ott és miért úgy történt, ahogy történt. Ok és okozat.)
A páncélkiállítás is jó, csak kicsi. Információ persze bőséggel akad, de lehetett volna egy kicsit több a kiállított anyag. Hozzáteszem, így is rengeteg időt sikerült eltölteni itt, mivel végigolvastunk minden tárlót, végignéztünk minden filmet, de akkor is: egy folyosó és egy terem az egész. Nyüff.
No, de a tank, kérem... az már egészen más.

Ne kérdezze senki, miért csücsül fenn a Várban egy T-34-es, de ott van, akkor is, ha ez egy kissé pikáns.
Hogy élő-e, azt se tudom, a beltér elég (túl) patent állapotban van, még az is lehet, hogy indítható a gép.

 És akkor a maga teljes valójában:

Ja, szolgálati közlemény: megnyitott a RepTár, a szolnoki repülőskanzen utódja. Most már csak azt kell kitalálnom, mikor jutok majd el oda...

Budapest, Budapest, te csodáááááás!

Szeretem ezt a várost.



Nagyon vártam már a karácsonyt, mert:
1. A nyári szabadságomra legkevésbé illő jelző a pihentető volt.
2. Az 1-es pontból kifolyólag tele volt a hócipőm az egész világgal és ennek megfelelően voltam szocializált is.
3. Végre azt csinálhattam, amihez kedvem volt. Ha éppen hajnali háromig fent voltam, és másnap délig szunyáltam, akkor azt. Vagy olvastam, vagy barátokkal találkoztam, vagy korcsolyáztam, vagy kulturálódtam... A lényeg, hogy nem csörgött a céges telefon, és nem nyüszögtek folyamatosan a gépállatok.

   Annyira szép. A Lánchíd, a Parlament, a Vár és igen, még a propagandacélból, sebtiben átadott Várbazár is.
Ez utóbbinak vannak persze hiányosságai, meg hát jó, nincsen készen, de a korábbi állapotánál mindenképpen csinosabban fest.

(A Várbazár, vagy Ifipark nagyon régóta pusztult már, az ember szíve majd megszakadt érte. Éveken keresztül, szinte napi rendszerességgel jártam el előtte és néztem, és dühöngtem, hogy ez bezzeg nem fontos. Hogy az épített örökségünket hagyják elpusztulni. Hány, de hány olyan műemlék van még mindig szerte az országban, amit meg lehetne és meg is kellene menteni?! Ne legyenek illúzióink, a Várbazár simán összeomlott volna, ha az Unió nem ad hozzá egy kis zsét... és nem kell a népnek egy kis cirkusz a választások előtt ugyebár. ) 

 

És mivel Buda visszavételekor (1686) valaki odavízionálta a bástya fokára Magyarország védőszentjét, hát most sebtiben fel is húztak neki egy szobrot a bástya fokára... Nem, nem a katonának, hanem a védőszentnek. Félreértés ne essék, nincs ezzel semmi baj, nem bánt ő ott fent senkit, csak hát... nem szép az a szobor. Sőt, kimondotta csúnya, na! Ilyet simán legyárt egy általános iskolás is technika órán, persze kisebb méretben... (Állítólag van valami legenda arról, hogy már-már feladták az ostromlók és hazamentek a p....ba, amikor egy ágyúlövést követően egy részen leomlott a fal és előkerült egy Mária szobor. Na, ettől aztán úgy megtáltosodtak a katonák, hogy ripszropsz egy óra alatt bevették a várat... Lehet, hogy így volt, nem mondom, hogy nem, de aki látott már ostromágyút, azt sejtheti, mi maradt volna a szoborból, ha tényleg becsapódik ott egy lövedék. Ki biztos nem állítják többet...) 

A Citadellánál ott a Sörnyitó Szabadság-szobor, lehetett volna róla példát venni. A nő nőformájú, a pálmaág meg pálmaág. Ez meg olyan izé. Tudom, nem tudom értékelni a kortárs művészetet... (Tényleg nem.)

Az Ifiparkra visszatérve:
- nem tudom, ki találta ki, hogy kockakővel borítsák az épület előtt az utat, de felkötözném az illetőt a 86-os buszra és oda-vissza járatnám rajta, hogy Nesze, te idióta,ha megtervezted/aláírtad, akkor járjál rajta! Azt is, aki engedélyezte. No és vajon mikor fog az egész úgy ahogy van megsüllyedni?

- miért vannak rozsdás, bunkerre emlékeztető képződmények a komplexum területén? Nagyon... khmm... divatos biztos, de igen rút is.

- a színpadok fája már most rohad. Nem tudom, milyen programokat szeretnének majd itt rendezni, de egy beszakadt tánccsoport nem túl szívderítő látvány, higgyük el!

Egy szó mint száz: reméljük, sokáig szép marad ez a hely. Megérdemelné végre.

És igen, a gyönyörűséges Vár.
Apukám még elsős egyetemistaként, társadalmi munkában (úgy hívták, építőtábor) lapátolta itt a sittet, ami a második világháborús ostrom után megmaradt. (Igen, több mint húsz évvel az ostrom után is romokban hevert! Az egykori honvéd főparancsnokság épülete pedig még mindig a háborús állapotokat tükrözi, takargatják is rendesen. Szép kis emlékeztető...)




Igen, ez a kincses doboz, ami nemcsak a Nemzeti Galériának ad otthont, hanem többek között a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának.

Az én szilveszterem 2014-ben nem a bulizásról szólt (2013-ban egy punk-rock koncerten csápoltam füldugóval), a nap nagy részét odafent a Vármúzeumban művelődve töltöttem faterral.
A kiállítást amúgy mindenkinek ajánlom, tényleg remek, megéri az 1800 forintos belépőt. Függőleges időtengely mentén vezet végig a Vár és a Vár-hegy történetén és nyugodtan lehet vinni külföldi (angolul beszélő) ismerőst is, mert az egész kétnyelvű! (Egy teljes napot kell rá szánni, mi közel öt órát ténferegtünk odabent és nem tudtuk az egészet teljes mértékben végignézni.)

A Hadtörténeti és egy kis Vár-szelet

Mindig is az egyik kedvenc múzeumom volt és hát a Várban van ugye, ami nálam közvetlenül a szobácskám után következik a népszerűségi listán...
Nem vicc. Budapesti létemre egyszerűen imádok fent bóklászni a Várban, egyetemista koromban olyan is előfordult, hogy a három lépcsős Mérnöki fizika vizsga (beugró-írásbeli-szóbeli triász, bármelyiket benézted, mehettél újra az egészből...) két fázisa között felbuszoztam és teljes lelki békével varrogattam a kalocsai terítőt a Szentháromság téren...
A Hadtörténeti környékét pedig már gyerekként is imádtam, mert voltak kérem szépen ágyúk, amikre fel lehetett mászni. Később maga a múzeum is a best of listára került, számát se tudom, hányszor látogattam meg.

A Mátyás templom. Egyszerűen gyönyörű. Most, hogy végre eltűntek az állványok és az épület eredeti szépségében pompázik... Csodálatos.
Volt szerencsém a harangjaival is találkozni.


 
A toronyban lakó vízköpő pedig mindennél jobban ragaszkodik a villájához. Tessék csak megnézni...

A Márvány lépcső. Nem látszik veszedelmesnek, de azért az...

 Nos, igen. Akkoriban még így emlékeztek meg az elesett ellenfélről.
Az utolsó budai pasa innen nem messze vesztette életét harc közben, 70 évesen!
"Hős ellenfél volt békesség vele!"

 Öhömm. Sárkányok pedig vannak, a Széchenyi Könyvtár hátsó kapujánál például tanyázik egy...

 Hátam mögött a Bécsi Kapu, a távolban a Mátyás templom.
Nem biztos, hogy elcserélném a dél-budai panelt egy házra itt, de azért szép.

Na, szóval visszatérve a Hadtörténetire... Ami igazából felcsalogatott, az a legújabb, időszakos kiállításuk. Már a repülőnap óta tudtam, hogy valami készül, szóval rá is írtam gyorsan a szabadságos tennivalók listájára, biztos, ami biztos. Így történt, hogy nemzeti ünnepünkön hirtelen felindulásból (Tényleg hirtelen volt. Az egyik pillanatban még pizsamában neteztem, a következőben már teljes menetfelszerelésben toporogtam a bejárati ajtóban.) én múzeumozni mentem, nem óbégatni valamelyik "megemlékezésre". Ráadásul ingyér, mert jeles napokon a múzeumban nem kell belépőt fizetni, bár azt kell mondanom, hogy a múzeumban megtekinthető gyűjteményekért az 1100 forintos teljes árú belépő semmiség. Ha valaki még mondjuk kattintgatni is szeretne, akkor fotó és videó jegyet kell váltania (990 forint). Előre szólnék, hogy az összes kiállítás végigjárása egész napos program! A múzeum rengeteget fejlődött és bár sem méreteiben, sem anyagi lehetőségeiben nem mérhető a nagy, nyugati hadtörténeti intézményekhez, nincs oka szégyenkezni!
Az állandó kiállítások nagy része már elég régóta látható, de említést érdemel a (számomra) új, amúgy 2006 óta látható "...és legördült a vasfüggöny, Magyarország katonai története 1948-1968"
'56-ról amúgy is meg van mindenkinek a maga véleménye és verziója, itt végre meg lehet nézni a történelmi tényeket is... És ha valakinek elege lett a fegyverekből, akkor átkocoghat a múzeum egyik időszakos kiállítására, a Játék katonák - katonai játékok elnevezésűre nosztalgiázni. Dugós puska, vesszőparipa, ólomkatonák... hajajaj! Bár én erősen sérelmezem, hogy szeretett Morzsám "fajtájából" egy darabot sem találtam a vitrinekben... No de kérem! RC tank van, de zsinóros nincs? Ejnye! (Mondjuk az is lehet, hogy aki egyszer kapott egy Morzsát, az nem szívesen válik meg tőle. Én legalább is még mindig nem adnám oda senkinek az enyémet.)
A fő attrakció persze jelenleg a Sólymok és Messzerek - német és magyar légi fegyverkezés 1918-1945
Nagyon szép, átgondolt kiállítás, talán a legjobb, amit az utóbbi időben volt szerencsém megtekinteni mind külföldi, mind belföldi viszonylatban. Az egész eredendően két nyelvű - magyar és német -, de gondoltak arra, hogy valaki se egyiket, se másikat nem beszéli, így hát van szabadon kölcsön vehető, angol nyelvű leírás! Komolyan. Az egész annyira igényes és objektív, hogy már-már szürreális... Tényekre koncentrál, nem mosdat szerecsent (ami pedig manapság nagy divat), nem ítélkezik, egyszerűen csak elgondolkodtat. Ha valaki nagyon szeretne, akkor interaktívkodhat is - a korabeli Filmhíradó mondjuk illik a képbe, de olyan hangos, hogy beleszakad az ember dobhártyája. Nem szeretném lelőni a poént, mindenki menjen el, nézze meg és okuljon belőle, de ha azt mondom, hogy megtekinthető a világ egyik legelső gázturbinája - Jendrassik György CS-1es "csónakmotorja" - és egy Messzer gépszíve...
Ott állni egy Bf-109-es motorja mellett... Hát, a legkevesebb, hogy hátborzongató érzés. Legalább is nekem, aki közismerten szentimentális hülye vagyok, ha gépekről van szó és a Messzer volt gyerekkorom egyik imádott vasmadara (fej-fej mellett a Focker FW-190-essel).
Ráadásul ennek a motornak és a gépnek, amiből való, története van, nem egyszerűen csak egy földből kiásott vasdarab, aminek néhányan látják. 
A kiállítás szórólapja itt megtekinthető, emitt pedig a kiállítás leírása néhány képpel.