Hegyre fel - Villacher Alpenstrasse

avagy a Cárevics zsenge 26 évesen panorámázni ment 1700m fölé és megcsinálta.

Elég edzett vagyok, ami a hegyi utakat illeti a nem kevés hideg/meleg/magas tesztúttal a hátam mögött, de azért egy pillanatra csak beszartam, amikor kifizettem a közel 18 eurót és áthajtottam a sorompón a Villacher Alpenstrasse aljánál a Cáreviccsel.
16,5 km, 116 kanyar, 10%-os maximális emelkedés - egy modern kocsinak többnyire nem nagy ügy, de itt és most egy karburátoros, 26 éves, kézi váltós gépállatról van szó, aki ennyire magasan még sosem járt és összesen van benne 75 lóerő. 
Hogy ez mit is jelent? Azt, hogy padlógázon, harmadikban ment az emelkedőkön óra szerint hatvanat - a GPS szerint ez a valóságban nagyjából 5km/h-val kevesebb, félre is húzódtam, ha láttam, hogy valaki gyorsabb van mögöttem.
Lassan, de biztosan felment. Megküzdött minden méterért, dolgozott a gépszív, ahogy talán még soha - az öreg, orosz morzsa-Porsche legyőzte a hegyet. 
Igaz, aztán nem annyira elegánsan kibugyogott vagy egy liter vizet a felső parkolóban, mert a kiegyenlítő tartály a jelek szerint nem igazán tudott kiegyenlíteni és 1700 méteren bokszkesztyűvel üt a fizika.
Ettől és a két motorleállástól eltekintve - az egyik oka az én lábam volt, a másik pedig a hideg motor - hibátlanul abszolválta az etapot és én hihetetlenül büszke vagyok rá!
Ezzel a kocsival nem lehet lazázni, nem lehet nagyvonalúan elengedni a kanyarban, mert nincs ABS, nincs ESP és ha valamit benéz az ember, akkor az ÖAMTC, vagy a tűzoltók húzzák ki az árokból. Nem beszélve a féltés-faktorról, mert hát nekem ez a kocsi a mindenem és könnyen nyílik a pofonláda, ha valaki nem a korának kijáró tisztelettel viszonyul hozzá. 26 éve velünk van, a családunk tagja, esküszöm, fájt, amikor lefele jövet harmadikban pörgött a motor és kattogott valami a váltónál (ennek feltételezhető okát azóta megtaláltuk), úgyhogy inkább elvasaltam pár millimétert a fékekből. (Így is maradt elég.)
Az út tanulsága, hogy őfelsége a Grossglockner Hochalpenstrasséra még nem áll készen, ami idén már nem is aktuális, tekintve, hogy a kocsi nincs téliesítve, így nov. 1 előtt el kellett hagyja és el is hagyta Ausztriát.
Ez volt idén az utolsó előtti kirándulás - az utolsó Szlovéniába, Bledbe vezetett. Most pedig már otthon van, a védett garázsában, új gumikon, vizsgára készülve. Májustól ezidáig 6000km-t ment, ami közel ezerrel több az átlagos futásteljesítményénél. A matricát pedig büszkén viseli, jövőre begyűjtünk legalább még kettőt (a Goldecket és a Gerlost), és előbb, vagy utóbb, de meg lesz a Glockner is...
A képek nem adják vissza, milyen gyönyörű is valójában ez a panoráma út, főleg így ősszel, ragyogó napfényben. 

Voltak páran...

Szebb napokon biztosan nem lesz a legfelső parkolóban hely, nem érdemes felmenni. Az eggyel alatta lévőben tuti le lehet rakni a kocsit, nincs tülekedés és felmenni a túraútvonal kezdőpontjához kb 5 perc. 

 A Dobratsch nemzeti parkért már nem kell külön fizetni. Ha valakinek van annyi ideje, felmehet a 2100 méteren tanyázó kápolnához. Nekem sajnos nem volt, így csak fél útig baktattam fel.

Edömér is jött, naná

Az Alpengarden már zárva volt. Tja, október vége...

A túraútvonal jól kiépített, de van egy vadászösvény (Jägersteig) is, ezen kizárólag gyakorlott túrázók induljanak el, megfelelő felszerelésben és megfelelő egészségi állapotban! 
A Panoramastrassek Ausztriában abszolút bakancslistásak, aki teheti, járja be az összeset!
A Villacher honlapja, innen át lehet menni az összes többire: Link

Burg Schlaining és Stadtschlaining

Mostanra sikerült kilábalnom a fosóshányós, majd az azt követő torokfájós kórságból és úgy döntöttem, hogy a napsütésesnek ígérkező szombatot végre kirándulással töltöm, és nem döglődve. A kondim persze odalett a két vacak után, lesz egy kis idő, mire visszaszerzem, de az, hogy lihegés nélkül fel tudok tempósan jönni a harmadikra, kedvező jel.

Szóval Schlaining. Burgenland nyugai részén van, Güssingtől és Bernsteintől nem messze, ez a várhármas egyik tagja. Güssingben már jártam, Bernstein szálloda (nem látogatható), ez volt tehát már csak hátra. A vár Stadtschlainingban található, Graztól 96 km, ennek több mint fele autópálya. GPS, vagy térkép nem kell - minden tökéletesen ki van táblázva. Még a parkoló is.
Güssing szuper volt. Nehezebben megtalálható, de olyan, ami megéri a belépti díjat. Schlaining nem. Számomra legalábbis nem. A vár Európai Békemúzeumként fut, az összes látogatható termet ez a (szar) kiállítás foglalja el. Semmilyen szinten nem tudott érdekelni. Ellenben zavart, hogy a várról alig kapok információt és a szépen restaurált termekből semmi se látszik a "lelket megszólító(nak szánt)" vackoktól. Akár egy időutazás a nyolcvanas évekbe a ColorStar TV-vel és a porló furnér lemezekkel. Nem vicc. Ami még jobban zavart, hogy az egész várat belepték a lufik egy esküvő miatt. Igen. Valaki kibérelte az egész k. várat, hogy ott tartsa az esküvőjét és utána a lagzit, mi várlátogatók meg ott szédelegtünk a lufik, terített asztalok és székek között. Jujbazmeg.
Van egy kicsike időszaki kiállítás is, ami elvileg betekintést enged a várat építtető Andreas Baumkircher lovag (tehetséges hadvezér és szélkakas zsoldos, aki addig forgatta a köpönyeget, hogy a császár kevéssé elegáns módon, tárgyalás és egyéb finomságok nélkül végül egy fejjel alacsonyabbá tette) életébe és halálába, de valójában nulla. Unalmas, töketlen, és hányaveti. A kihuzigálható táblákra ráokádott, több oszlopra tördelt szöveget pedig nemcsak én, de más se fogja végig olvasni. Egy pillanatra sem tudja felkelteni az ember érdeklődését, pedig a faszinak szobra van az Arsenalban!
Szóval 9 euró ezért a vacakért sok. A várárok bejárására sajnos nem volt időm, mert Szuperszamárra még időben szerettem volna visszaérni Grazba, úgyhogy egy darabig elsétáltam a kijelölt ösvényen, de aztán visszafordultam.
További képek:

Belső udvar

Esküvőhöz terítenek

Várkápolna, nem látogatható

 Egy részlet a kiállításból. Taposóaknák. Egy középkori várban. 

Egy középkori várban...

 Az egykori harangtoronyba viszont fel lehet menni, és szét lehet nézni onnan. A kilátás nem rossz.

Látkép a toronyból

 Ez pedig már a kirándulóösvény kezdete. Mögötte egy alig karban tartott túraútvonal található, sárga jelzéssel.

Ki itt belépsz...

Ha valakinek marad kedve az egyébként a vendégkönyvben egekig magasztalt kiállítás után, akkor ilyesmit láthat a szűk átjáró mögött.

 Ez pedig Stadtschlaining főtere. 

Főtér

Burg Güssing

Többnyire, főleg Szuperszamárral Rábafüzesnél járok át a határon. Nincs dugó, nincs határellenőrzés, csak az osztrák, meg a magyar matrica kell hazáig és lényegesen kevesebb tüzelőanyag. Időben persze több, de egy Szamárhoz fogható oldie-val pont az idő az, ami nem számít.
Őszinte leszek, egészen véletlenül bukkantam rá erre a várra, ami a stájer-burgenlandi Kastély-út (die Schlösser Straße) része.
Güssing (Német Újvár) Heiligenkreuz im Lafnitztal (Rábaszentkereszt) irányában található, Grazból az A2 autópályán, majd a 65-ös és az 57-es főútvonalon tovább haladva közelíthető meg. Összesen 85 km, a forgalom és a sok lakott miatt valamivel több mint egy óra, de megéri. Ha a túloldalról nézem, Rábafüzestől nagyjából 20 km.
Egykor a Batthyányak fellegvára volt (és valójában még ma is az, hiszen évente találkoznak itt a család tagjai), de az alapjait még valamikor a XII. században rakták el. A nyugati határ védelmére szolgált, ezt bizonyítják masszív falai is.

Ha valaki nem szeretne, vagy nem tud gyalogolni, a várat a parkolóból felvonóval is el lehet érni. Ennek ára felfelé jelenleg 2 euro, lefelé 1 euro.

Állítólag nem légkondicionált (én nem vettem igénybe, de bóklászás közben elcsíptem egy beszélgetést a kasszás és egy utas között).
Apropó parkoló: arra figyeljünk, hogy a vár nincs annyira kitáblázva, mint úgy általában ki szoktak lenni Ausztriában.
Az 57-esről kicsivel a Spar után kell bekanyarodni balra, majd pedig a temető felé jobbra. Ez az egyirányú utca a Batthyány Strasse, és ez vezet a parkolóhoz. Használjuk ki az első lehetőséget a parkolásra (az van kiírva, hogy privatgrund, de ez a vár parkolója), mert innen mind a sikló, mind a várba vezető út elérhető egy perc alatt.
Figyelem! A vár nem akadálymentesített! 

A várban egyébként egy, a vár, a környék és a Batthyány család történetét bemutató kiállítás tekinthető meg, sok érdekességgel két szinten, nyitva áll a látogatók előtt a várkápolna és a harangtorony is. A haranghoz 141 nyikorgó, recsegő fa lépcső vezet fel, egészen különleges élmény (főleg a recsegő lépcsők miatt). Mindez egy felnőttnek 6,5 euro, ami Ausztriában igen baráti ár. Fotózni mindenhol szabad, fotójegy nincs, értelemszerűen azért a vakut kapcsoljuk ki! Van étterem is, de ez engem nem érdekelt, úgyhogy nem tudok róla nyilatkozni. Külön bónuszpont nálam az érmelapító masina természetesen, mivel gyűjtöm a lapított 5 centeseket (5 forintosokat).

A Google fordító bosszúja

Ami nekem nagyon tetszett, az a szerény büszkeség. A Batthyány család egyike a legrégebbi és leghatalmasabb történelmi családoknak, mégis teljességgel hiányzott az Eszterházy tulajdonú váraknál és kiállításoknál tapasztalt pénzhajhászó rongyrázás.
A kiállítás érdekes, a legtöbb információ magyarul is elérhető (de nem minden).
A vár bejárására érdemes legalább két órát szánni, ennyi idő alatt nagyjából végig lehet olvasni a kihelyezett ismertető anyagokat és többször is végig lehet menni egy-egy termen.
Az egyik legérdekesebb a vasöntéssel kapcsolatos terem: egyik-másik cuccról - főleg az ékszerekről - el se hinné az ember, hogy öntött vasat lát, pedig de.

Öntöttvas órát

Güssing várát csak ajánlani tudom, az 57-esen tovább haladva pedig hamar elérhető Schlaining vára is. Nekem erre ma nem volt időm, de rajta van a listán.
Burg Güssing honlapja

Természetesen Edömér se maradhatott otthon ebben a szép időben.
További képek:

Öreg autó nem vén autó - Burg Strechau

Amikor kint van velem a Szergej és a békák is jó időt jósolnak, úgy várom a hétvégét, mint kis gyerek a karácsonyt. Igazi feltöltődés az őszi napsütésben kirándulni, főleg egy öreg autóval az ember hátsója alatt.
Strechau már régóta a listámon volt, sokszor láttam jövet-menet és most végre sikerült meglátogatni.
Grazból nagyjából egy-másfél óra az út az A9-en, ha nincs Mautkarte a kocsihoz, akkor bizony 8,5 Euro per út, merthogy a St. Michael utáni szakaszért külön fizetni kell, nem érvényes rá a matrica. Vagyis oda-vissza 17, ehhez jön a beugró a várba, ami 9,5 Euro, no meg a benzin. Megéri? Megéri! Nekem mindenképpen, mert imádom vezetni a Szergejt, főleg akkor, amikor olyan jó formában van, mint mostanában. Igen, lassabban megy fel az emelkedőkön, mint egy modern autó, lehet, hogy vissza kell tenni az ötgangos váltót negyedikbe, de attól még felmegy és én szeretem, hogy nem egy süketszobában ülök másfél órán keresztül, hanem egy élő, lélegző gépben, aminek minden rezdülését érzem és ismerem. Más kérdés, hogy az osztrák autópályák a lelkemet kirázzák, mert a 13 colos babacipő nem nyeli el úgy az egyenetlenségeket, mint mondjuk a Szösz 20 colos latyakverője.
Ömlengés vége. Szóval Strechau: A belépti díjban benne van az idegenvezetés is, merthogy a vár csak vezetéssel bejárható és egy Steyr-Puch múzeum, csodaszép, élő járművekkel. Igen, a magángyűjtemény majd minden darabja működőképes példány! 

A megközelítéséről annyit, hogy aki autóval fel akar menni a várig, az készüljön fel arra, hogy piszok szar és piszok keskeny az út, két kocsi nem fér el rajta egymás mellett. Lehet túrázni is, de akkor a járművel lent kell hagyni valahol egy nem kiépített parkolóban, ami annyira nem vicces. 
A vár maga gyönyörű, rengeteget fordítottak a restaurációra és az állagmegőrzésre. Félelmetes belegondolni, hogy majdnem ezer éve van erődítmény ezen a helyen.
Strechau a területét tekintve ráadásul a második legnagyobb vár Stájerországban Riegersburg után és rengetegszer cserélt gazdát a történelme során. Többször majdnem elpusztult, de végül mindig megmentették. Érdekesség, hogy a vízvezetékrendszer kiépítésére csak akkor került sor, amikor az Anschluss után a nácik kezébe került és egy Napola iskolát rendezkedtek be benne. Egészen addig a ciszternák és kutak látták el friss vízzel a várat.
Mivel a vár jelenleg is lakott, így múzeumként csupán a tulaj autógyűjteménye szolgál. A vár történelmével kapcsolatos információkat az elővárban (Vorburg) olvashatja el a látogató illetve az idegenvezető beszél róluk. Az idegenvezetés német nyelvű, és a hölgy marha gyorsan beszél, de szerencsére nem dialektusban...

Hofmann dolgozószobájának mennyezete

 Hanns Hofmann von Grünbühel dolgozószobája a vár egyik ékessége. A mennyezetet restaurálták, de nem festették át, csupán eltávolították a felrakódott szennyeződést. (Ólomadalékos festékkel készültek a képek és a fém kivált az évszázadok során. Ezt kellett levakarni anélkül, hogy maguk a képek megsérültek volna. Respect.) Az ellenreformáció idején a Hofmannoknak dönteniük kellett, hogy a hitük vagy a váruk és ők inkább eladták a várat... 

Az elővár kerengője

A császárszoba

 A várból viszonylag kevés helyiség megtekinthető, mert mint ahogy említettem, lakott. Ezek egyike a császárszoba, ami I. Ferdinánd számára lett készítve, de az uralkodó meghalt, mielőtt eljutott volna a várba. A berendezés különböző restaurált bútorokból áll, csupán az ajtókeretek eredetiek, mert ami itt volt, azt szétlopták, amikor a vár gazdátlanul, tárva-nyitva állt.

  Amikor az admonti apátság átvette a várat, akkor alakult ilyenné a díszterem és került berendezésre a lentebb látható kápolna. Szerencsére nem pusztították el Hofmann mennyezetét, hanem csak eltakarták. A padok a kápolnában eredetiek.

Ugye, hogy megéri?  

Nyári youngtimerezés - Griffen

avagy Szergej menni Karintia, egészen pontosan Griffen. A "menjünk kirándulni" nálam mindig hirtelen felindulás következménye, többnyire nem tervezem előre. (Épp azon motyogtam odafele az autópályán, hogy betehettem volna egy váltás ruhát is a kocsiba, és akkor simán kint lehetett volna maradni "terepen".)
Szóval youngtimerezés... ha leszámítom a kelet-európai suttyókat (érdekes módon mindig cseh, szlovák, román, vagy magyar rendszámmal vágnak be elém), Ausztriában isteni dolog öreg járgánnyal úton lenni. Errefelé teljesen megszokott, hogy kipolírozott korosabb vasak szedik a kerekeiket a külső sávban, az agyakban valahogy más reakciókat vált ki egy-egy ilyen gép látványa. Nem tekintik guruló útakadálynak csak azért, mert öreg egy autó, ha gyorsabban akarnak menni, egyszerűen kikerülik nagy ívben és kész. Ellenben, ha az sebességhatáron megy (százas táblánál százzal), akkor nem derogál nekik mögötte menni akár kilométerek tucatjain át.

Több mint négy méteres a kis drágám, de innen fentről egész pici...

Az A2 Klagenfurt felé egyébként nem egy istrángszaggató autópálya, tele van fix trafival, miközben kitűnő nyúzatópróba a gépnek - a Szergej negyedikben, nyomatéki maximumon zakatolva simán tartotta a százas limitet, de hogy mindeközben mennyit ivott, az majd csak akkor derül ki, ha megetetem. 
Szóval Griffen. Egy egészséges és boldog Szergejjel Grazból kb egy óra az út. Tévedés ne essék, modernebb járművel is ennyi, vagy jön a drága fénykép a rend mord őreitől. Mint az mondottam volt, keményen trafiznak.
A lehajtótól (Griffen) alig néhány kilométerre van, a 70-esen már messziről látszik az impozáns vár - ami közelről egy kisebb nulla, de erről majd később. Navi nélkül a Tropfsteinhöhle táblákat kell követni, merthogy csak a várért totál felesleges ennyi benzint elégetni, a cseppkőbarlanggal együtt viszont már van értelme.

 Parkolni a templom előtt és az út mentén lehet.
A barlangba a belépő 8,5 Euro, ami a nagyjából fél órás, vezetett körülnézésért kicsit húzós, de maga a barlang szép, szóval érdemes rááldozni.
(Régen szabadon bejárható volt, a hülye barom turisták meg tördelni kezdték a cseppköveket szuvenírnek...)

 A várba több ösvény is vezet fel, én a hosszabbon mentem fel, és a rövidebben jöttem le. A jó benne, hogy árnyékos, és a kaptató után van egy ivókút...

Maga a vár ingyen van, és eléggé nagy pofátlanság lenne érte akár még ötven centet is elkérni, annyira nincs odafent semmi. A középkori romokba egyszerűen beleépültek a vendéglátó egységek, szétbarmolva a hely hangulatát, a látványról nem is beszélve. Rohadt ordenáré tud lenni egy üvegkiszni vagy egy betonbunker a kőfalak között, kicsi kezét törném annak a baromnak, aki engedélyezte.
Nagyon kellett ügyeskedni, hogy a fotókon le látszódjanak az oda nem illő tereptárgyak, így nem tűnik annyira lehangolónak, de azért... ááá!