Gyors és praktikus

 ... avagy táskába való zsepitartó az 50es évekből!

Manapság a többség papírzsebkendőt használ - én is -, és sokan vásárolják a darabra drágább, műanyag tasakos zsepit. Mivel az utóbbi két hónapban kétszer is elkapott a nátha - hiányzott a napi biciklizés a hidegben - és dobozos zsepit vettem, gondoltam, miért ne csinálhatnék csinos tartót nekik? Elegánsabb és kevésbé koszolódik. Lotte is krákogott már a dobozában, hogy szeretne kicsit dolgozni, az utolsó munkája ugyanis januárban volt, amikor is egy 1920-as évekbeli alsóruhát varrt nekem. Van abban valami megnyugtató, ahogy varrás közben klattyog, nagyon szeretem hallgatni.   

Nosza, Aidánál találtam bagóért szép, újrafeldolgozható damaszt szalvétákat, ezek egyikéből lett a tartó. Az eredeti szabásmintát átraktam cm-re, szegő szalag volt itthon, indulhatott is a munka. 

Bevallom, az elsőt megsemmisítettem dühömben, a félbe hajtott szalagrészek közül ugyanis kicsúszott az anyag és persze mikor mutatta meg magát a hiba? Igen, amikor már össze lett varrva az egész. 

A második viszont már sikerült, íme varrás előtt:

A kész példány:

Egy modern varrógéppel ez kb öt perc, Lotte kicsit lassabb, hiszen kézikaros és több mint 120 éves. Slow fashion, baby. Csak semmi rohanás! 

Még ki kell vasalni és ki is mosom, mert a jó ég tudja, hol volt előtte, de szerintem igazán bájos. Ha pedig a méreteken változtatunk, női higiéniai holmikkal is megtölthetjük. 

Puchságosságok - harmadik rész

 Ami nem volt tervezve, mert elvileg a gumijavítással be kellett volna, hogy fejeződjön a történet. Ha az a volna ott nem volna...

Itt szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy amikor vágyakozva néz egy oldtimert - legyen az bicikli, motor, vagy autó -, jusson eszébe, hogy ezeknek a vén jószágoknak lelke van, amit időről-időre bizony ápolni kell. Ha ugyanis az ember nem teszi, vagy elbagatelizál dolgokat, akkor könnyen úgy járhat, mint Őfelsége, a Cárevics, aki 2019 óta nem egészséges, hogy finoman fogalmazzak. 

Szóval, a Méltóságosnasságosasszony azzal indította a hetet, miután visszajöttem szabiról, hogy félig leengedett a kerék. Ez azt is jelenti egyben, hogy a flick ereszt, tehát vagy újra meg kell foltozni hamarosan, vagy rendelhetem az új belsőt. 

Mivel nálunk rövid hét volt a május elsejei, három napot közlekedtem vele és egyre inkább kezdett nem tetszeni a hajtás felől jövő zaj. Szombaton a piacra menet aztán annyira idegesítővé vált, hogy azt mondtam, itt a vége. Akár fázok tőle, akár nem, eljött az ideje a karbantartásnak, mert ha nem foglalkozom vele, akkor gajra fog menni kontrafékestől és egy hetven plusszos biciklihez nem könnyű alkatrészt kapni. 

Egy héten keresztül gyűjtöttem a bátorságot és bújtam a netet információ után. Szerencsére a Styria agy szerkezetileg megegyezik a Torpedoval, így a Waffenrad oldal segítségével sikerült komolyan felvérteződni, kezdődhetett a munka.

Bontani többnyire könnyű. Szerencsére a Csepel Csillag szerszámos készlete nálam van - Biszigli lopta el még 2011-ben -, és abban minden benne volt, ami a szereléshez kellett. 

Mosóbenzint és olcsó fogkefét kaptam a Müllerben, rongy is akadt... Meg fogpiszláló és fülpiszka is, mert abból jó egy adagot elhasználtam ám. 

Dreckig. 

Szóval, azt senki se gondolja, hogy ha beadja a drótszamarat a szervízbe, ott majd fémtisztára suvickolják a felületeket... Vagy, ha mégis, akkor a gatyáját el fogja fizetni a delikvens. 

Nagyon ráfért a tisztítás és újrazsírzás, nem véletlenül kezdett nyígni. 

Türelemjáték, de megéri ráfordítani az időt és gondosan lepucolni mindent. 

A teljes vasárnap délutánom ráment, de most egy darabig megint nem kell vele foglalkozni. Csapágyak kitisztítva és újrazsírozva, akárcsak a fék alkatrészei. 

Egyúttal az is kiderült, hogy a Nassága valóban 1948-ban születhetett, mert az összes alkatrész - egy kivételével - ebből az évből származik, későbbi nem volt benne. Az egyetlen, korban kilógó darab, a Bremsmantel 1942-ből és egy F&S Torpedo agyból való. 

Valószínűleg maradék volt, és a maestro gondolta, felhasználja.  

A próbaút jól sikerült, a nyígás megszűnt, akárha új lenne. Nyilván be kell még járatni, és előfordulhat, hogy szükség lesz finomhangolásra, de mivel holnap haza akarom hozni Fluffot, valószínűleg Bisziglivel megyek és ez jövő hétvégére marad. 

A következő karbantartandó a nyereg, ami nyikorog, mint a franc és csak rágondolva is kiráz a hideg a hajtáslánc pedál felöli részének szétszedésétől, de előbb-utóbb azt is meg kell majd ejteni. 

Brrrrrrrrrrr...

A kabát sztori - első rész

 Közelharcot vívtam a kabátomért - a postával. A szlogenjük, miszerint "Ha fontos, akkor legszívesebben a Postával" tökéletes ellentétét produkálta (már megint) az osztrák posta. 

Kabát, leírása szerint inkább bemutatásra, szétszedésre ajánlott munkadarab, hordható valószínűleg nem lesz, Pennsylvaniából problémamentesen megtette az utat Grazig, hogy aztán az otthonom és a helyi postahivatal közötti ötszáz méteren tehetségesen elkeveredjen... Bombasztikus, komolyan. Ez szerintem új rekord, lehet, jeleznem kellett volna a Guinness felé. 

A probléma azzal kezdődött, hogy a helyettesítő postás a kiszállítás napján elfelejtett bedobni értesítőt, miszerint Kabát átvehető. Másnap visszajött a cetlivel, szó se róla, és a csomagot le is tette a postán, ahol viszont elfelejtették beszkennelni...

A csomag ráadásul a rendszerben nagyobbfajta borítékküldeménynek tűnt, miközben a valóságban normál méretű doboz volt, így amikor a postáskisasszony átnézte a raktárban ülő holmikat, nem azt kereste, amit kellett volna. 

Két héten át ment a pingpong, mire az illetékes osztály kiküldte a verdiktet: a csomag márpedig ottvan a postán. Igen, a csomag ottvolt, a szabiról visszajövő alkalmazott azonnal meg is találta, mivel a nevem magyar viszonylatban is ritka, hátmég osztrákban. Hurrá. És természetesen még fizethettem is ezért a fantasztikus szolgáltatásért 14,4 eurót, ennyi volt ugyanis a behozatali és feldolgozási illeték.

Szóval, ha fontos, akkor inkább ne a postával...

Kabát tehát megérkezett, kifújta magát (én is) és megkezdődhetett az állapotfelmérése. 

Nos, a leírás - szerencsére - túlzásnak bizonyult:

• a molyrágta lyukak kicsik, mind 5mm alattiak, és nincs belőlük sok
• a bután kinéző varratok szimpla mekkelekelés kövezkezményei, nem strukturális feslés miattiak
• az anyag a lyukaktól eltekintve ép és erős
• a selyem-acetát keverék bélés ugyan sérült, de könnyen javítható, mivel csak varratfeslésről van szó

Vagyis, Kabát nem egyszerűen csak menthető, de hordhatóvá is tehető. 

Az egyetlen, komolyabb hiba, hogy a pelerinen látható fakulás sajnos nem tűnt el teljesen a mosás után, tehát a lyukak foltozása után mindenképpen festésre szorul Kabát. 

Kabát adatai

Színe: meghatározhatatlan kék, enyhe padlizsánlila beütéssel

Kora: 1930-as évek

Állapota: javításra szorul

Anyaga: finom gyapjú, selyem-acetát béléssel

Márkája: ismeretlen*

Mérete: a bevarrt címke alapján XS (12)

Szabása: kortalan, leginkább princess coat, pelerinnel

*: A tömegtermékekkel ellentétben ezeknek a holmiknak lelke, története van. A selyem-acetát bélés lebontásakor vettem észre, hogy bár a "márkajelzés" maga elveszett, a hímzés lyukakat ütött az anyagba, és fénybe tartva legalábbis részleteiben, kivehetővé vált. 

Eva(?) Hartman, New York. Ügyetlen kurzívval kihímezve. 

Ki volt ő? Sose tudjuk meg. Valószínáleg egy fiatal szabó-növendék, aki New Yorkról és divattervezőségről álmodott. Erre utal egyébként a finom anyag és az, hogy a legkevésbé se bánt vele spórolósan, rengeteg plusz maradt a szegésekben, amit én - közel száz évvel később -, ha kell, fel tudok használni foltozásra. Szintén árulkodó jel, hogy az anyag nincs elszegve - úgyse látszik felkiáltással. 

Egy biztos, az eredeti készítő kreált magának egy márkajelzést, amit mindenképpen meg fogok próbálni reprodukálni, ezzel tisztelegve előtte. 

Miért éri meg beleölni a nemkevés munkaórát egy molyrágta kabátba? 

Mert a minősége utolérhetetlen és mert az ára töredéke egy hasonló minőségű, hasonló anyagokból készült átmeneti kabátnak. Egy etikátlan tömegtermelésből származó, vintage-repro kabát jelenleg 200 eurónál kezdődik, a kifogástalan minőségű, európai reprodukciók közelítik az 500 eurót. 

Ehhez képest 50 euró volt a Kabát. Közel ugyanennyi a szállítás. 14,4 euró a Posta-sarc. Nagyjából 15 euró a gyapjú és a gyapjú festésére alkalmas ruhafesték. 

A másik, hogy szeretnék megtanulni rendesen szabni-varrni, és ezek a projektek kitűnő alkalmat nyújtanak a gyakorlásra. Sose lehet tudni, nem-e lesz egyszer szükségem erre a jelenleg feleslegesnek tűnő készségre. 

Nagyon sok munka, Lottém is dolgozhat keményen. Azért ő, mert a régi-új lakosztályába még nem tudott beköltözni, így a dohányzóasztalomon lakik. Örzse pedig bent van a kofferében, és mivel majdnem húsz kiló, hacsak nem muszáj, nem szedem elő. 

Azt hiszem, nagyon büszke leszek magamra, ha Kabát elkészül...  

DIY - bútorápolószer fillérekből

A receptet egy német nyelvű újságban (LandIdee Altes Wissen) találtam és nem kellett csalódnom, mert a cucc tényleg hozza a tőle elvártat. 

Lotte "alvázának" ugyanis ápolásra volt szüksége és mivel nem találtam a korábban vásárolt faápolót, hát csináltam magamnak. Lenmagolaj tök véletlenül volt itthon, korábban vettem bőrápolásra, aztán azóta is a hűtőben nézelődött. Még az üveg is újrahasznosított, úgy másfél-két éve kallódott a szekrényben, miután kiettem belőle a pohárkrémet. 

Szóval a recept: végy 20g méhviaszt és 50g lenmagolajat, tedd üvegtégelybe. Vízfürdőben melegítsd őket addig, amíg a viasz teljesen felolvad. Vedd ki, hagyd kihülni, nagyjából 10 perc után már használható. 

Használata: Puha ruhával vidd fel a kezelendő fa felületre, dörzsöld be és hagyd beszívódni. Amikor megszáradt, a felületet pamutronggyal, vagy polírozó kefével polírozd fényesre. 

Gyönyörűen kihozza a fa természetes erezetét, szépségét, Lotte egészen kivirult tőle. 

Ha valaki lemaradt volna, Lotte egy 122 éves Singer 28k varrógép, aki még mindig az eredeti szállító kofferében lakik, aminek elveszett a felső része. 

Lotte története