Gumiügyi

 ...avagy cserélni, vagy nem cserélni, ez itt a kérdés!

Muszáj:

1. Törvényi kötelezettség

Ausztriában személygépkocsira szituatív téligumi kötelezettség van, ami azt jelenti, hogy téli útviszonyok között - ebbe beleértve a fagypont körüli hőmérsékletet is - kötelező a téli gumi. Friss hó esetén a hólánc is kielégítő megoldás - tehát ha kivitted az oldtimert a nyári papuccsal, mert derült ég, napsütés, 8 fok volt, majd a semmiből rádszakadt egy hózápor, akkor haza tudsz slisszolni, ha volt bent hólánc.

Ha tehát olyan országba készülsz, ahol bármilyen téli gumi kötelezettség van, mindenképpen szereltesd, vagy szereld fel! Sok esetben nem fizet a biztosító egy baleset esetén még akkor sem, ha nem te voltál a hunyó és alapvetően nem is lett volna szükség a téli pacskerra.

Erősen ajánlott: 

2. Olyan helyen élsz, ahol várható téli útviszony.

3. A jármű napi használatban van, vagy fontos, hogy minden körülmények között rendelkezésre álljon. 

Nem feltétlenül:

4. Ha meg tudod oldani, hogy téli útviszonyok között más közlekedési eszközt használj. 

Egy oldtimerre, ami nem valószínű, hogy előjön a télen az odújából, például totál felesleges. 

De mi a különbség? 

Legfőképpen a keverék és a profil. A téli gumi keverékét úgy állítják össze, hogy a hideg aszfalton is megfelelő rugalmassággal bírjon. A nyári gumi felkeményedik, rugalmatlanabb lesz a normál állapotánál. A legnagyobb különbség azonban a profil. A nyári gumi profilja nem tud kapaszkodni a havas, latyakos talajon, míg a téliét kifejezetten erre alakítják ki. Emiatt sokkal hosszabb a fékút is, amit te kompenzálhatsz a nagyobb követésivel, de garantáltan be fognak bszódni eléd, szóval nem túl hatékony megoldás. Az ABS-es autók ráadásul nem tudnak ásni, mert folyton belebrekeg az elektronika, emiatt nehezebb megindítani a járművet. A tapadási felület kb egy tenyérnyi és ha ez mondjuk feltapadt hó, az nem túl előnyös a fékút szempontjából...

De régen se volt...

Nem, viszont kevesebb autó is volt az utakon, lényegesen könnyebbek és lassabbak voltak, valamint sokan inkább nem indultak útnak, ha brutális időjárással kellett szembe nézniük. Esés-kelés akkor is volt amúgy, csak nem tudtunk róla, kivéve, ha valaki megölte saját magát, vagy a másikat és bekerült az újságba. A gumik is máshogyan, másmilyen keverék összetétellel bírtak és még valami: nem akartak a gumigyártók akkora profitot termelni, mint manapság, ezért a profil nem volt ennyire specifikus. Inkább hasonlítottak a mai négy évszakos gumikra. A Cárevics a kilencvenes éves elején még aktívan szolgált télen is, nem egyszer jöttünk vele haza hóban, fagyban vidékről.    

Akkor most igen, vagy nem?

A téli gumi téli útviszonyok között óriási segítség. A jármű irányíthatósága tovább marad értelmezhető szinten, és ha mégis megcsúszna az ember, megfelelő tudás birtokában könnyebb visszaszerezni az irányítást. Gumi és gumi között is óriási lehet a különbség, érdemes átnézni, hogy mit tud az adott abroncs. Plusz egy lelakott, elöregedett, alig megfelelő profilmélységgel megvert téli gumi nagyobb katasztrófa lehet, mint egy jó, nem különösebben specializált nyári. A téli gumi azonban nem helyettesíti az időjárási körülményekhez igazított vezetési stílust és megfelelően csökkentett sebességet!

A téli gumi nem tesz legyőzhetetlenné! A legfontosabb továbbra is az alázat és a józan ész a volán mögött. A jármű meg tud csúszni és meg is fog, ha az ember rosszul választja meg a sebességet, vagy alábecsüli a kockázatot, amit az útfelület jelent. Senki se ringassa magát abba az ábrándba, hogy azért, mert téli gumi van a kocsin, innentől úgy lehet menni, mintha nyár lenne, derült ég és napsütés! Nem lehet.  

Aki teheti, kérjen vezetéstechnikai tréninget ajándékba, és ismerje meg, mit jelent az alulkormányzottság, a túlkormányzottság, vagy éppen egy aquaplanning és hogyan kell rájuk reagálni!

Jó műszaki állapotú autó, jó állapotú, megfelelő abroncsok, felkészült, alázatos gépkocsivezető - ha bármelyik ebből hiányos, előbb, vagy utóbb csatt lesz a vége. 

Azt pedig, hogy egy adott balesetet illetve annak elkerülhetőségét mennyiben befolyásolta a gépjárműre szerelt abroncs, műszaki szakértői feladat megválaszolni, nem pedig egy életmentésre szakosodott, állami cég social media csapatáé! Uff.   

UPDATE: egy nappal később, mivel egyre többen kezdték pedzegetni, hogy lehet, nem is az az autó volt a hibás a balesetben, akin állítólag nyári gumi volt, sőt, inkább ő igyekezett elkerülni a mentő által előidézett veszélyhelyzetet és így csúszott meg, az OMSZ mindenestől eltávolította a bejegyzést a FB-ról. Most vagy a kritikát nem bírják, vagy lehet valami abban, amit a kommentelők írtak és mégse a leanyázott autós volt a hülye...   

Az Emma Domb ruha - majdnem készen

De megnéztem volna az arcát a tolvajnak, aki megfújta a két, másfél literes folttisztítóval, meg a két pár szőrös korcsolya élvédővel teli csomagomat! 

Szerencsére múlt héten kint voltunk Németországban (megint) és sikerült alaposan bevásárolnom Silből, így kezdetét vehette a ruha tisztítása. 

Első lépésként levettem az elejéről a masnit, mivel fogalmam sincs, hogy ereszti-e a színét, kockáztatni pedig nem akartam. Egyébként se túl szép, szerintem vissza se fogom varrni. 

Ezután a ruha beköltözött egy kellemes, finom mosószerrel és folttisztítóval teli fürdőbe. Bár nem tűnt koszosnak, a víz igen gyorsan öltött sárgásbarna színt... fúj... Öblítés, újra mosószeres nyomkodás, majd másfél óra állás a Sil-es vízben, zárásként egy forduló a kézi mosó programon a mosógépben. 

A rozsdafoltok, jelentem, eltűntek és a korából fakadó, sárga folt is csak nedves állapotában látszott, már csak halványan.

A teljesen száradás után gyakorlatilag el is tűnt, este, lámpafénynél láthatatlan. 

Mivel úgy ítéltem meg, hogy nincs értelme tovább cseszegetni, nekiláttam a ráncok eltűntetésének. 

Ha utáltok vasalni, egy gőzkefe kitűnő szolgálatot tehet. Gyorsan eltűnteti a ráncokat az olyan kényes anyagokról is, mint a selyem, a szatén, vagy a taft, és fel lehet frissíteni vele a blúzok hónalját is, így kevesebbszer kell őket mostni két viselés között. 

Ezt itt a Hoferben (otthon Aldi) vettem, ha jól emlékszem, 25 euróért. Ez lényegesen kevesebb, mint a nagy márkák és ugyanazt tudja. 

 A ruhához három, teljes tank vizet használt fel és gyönyörűen kivette az összes ráncot, ráadásul nem kellett közelharcot vívnom a berakásainál. 

Ilyen lett. Közben a csodálatos, selyem alsószoknyám is megérkezett, így már nem látszik át a fehérnemű. 

Az egyetlen, ami még hátra van, a kb 10cm hosszan felbomlott szegély rögzítése és ez a kedves, öreg ruha ismét bevetésre kész. Lehet, hogy több mint hatvan éves, de akkor is, gyönyörű.

Azt hiszem, idén ebben megyek a céges karácsonyi partira. 

(Ja, cipőm az nincs hozzá, de majd körülnézek a Vinteden.)

A teherautó nem játék

Nem szeretnék reflektálni a budapesti általános iskolánál történt tragédiára, éppen ezért egy másik, Grazban történt balesetet kapcsán szeretnék veletek pár gondoltatot megosztani a nagytestű gépállatokról. 

Nagyon sokszor találkozom nagyon szűk helyeken ezekkel a hatalmas gépekkel. Kukásautók, áruszállítók, buszok. Ottvannak mindenhol, a főutakon éppúgy, mint a belvárosi szák utcácskákban és elképesztő az, ahogyan a kerékpárosok és a gyalogosok egy igen szép hányada viselkedik velük. Pedig a teherautó a közlekedésben nem játék!

Ezért: 

A teherautók és buszok elképesztően veszélyes jószágok, a közlekedésben mindig nagy tisztelettel és óvatossággal kell rájuk tekinteni. Ha kisgyerekes szülő olvassa ezt, kérem, hogy tanítsa meg a porontyának: Nagy járművet mindig úgy közelítünk meg , hogy azt feltételezzük, a sofőr nem lát minket! Merthogy sokszor tényleg nem lát, akkor se, ha a jármű minden lehetséges pontján tükrök vannak (kukásautó) és még holttér figyelő is segíti. 

Ezek a nagy vasak ugyanis teljesen máshogyan manővereznek, mint a személyautók, máshogy mozdulnak, más íveket használnak és iszonyatosan nagy holtterük van, ahogy ezt a fenti ábra is mutatja. Egy ilyen gép megközelítése mindig fokozott figyelmet igényel és az sem hátrány, ha megtanulunk előzékenynek lenni velük szemben, mert ha egy ilyen belemegy az ember szemébe, az fáj. 

És akkor el is érkeztünk a balesethez, ahol a sofőrt mentő vitte el sokkos állapotban, miután kanyarodás közben elütött és maga alá gyűrt egy kerékpárost. Nem meglepő módon a 20 éves hölgy a helyszínen életét vesztette. 

A képet a neten találtam, a virages.com oldalról való, de ennél jobban nehéz szemléltetni a szituációt, ami tragédiához vezetett:

Forrás: virages.com

Adott a védett úton haladó kerékpáros és a kanyarodó teherautó, az éppen aktuális holtterével. Nem, nem minden gépben van holttérfigyelő, mivel ha jól tudom, csak tavaly óta kötelező, éppen ezért akár előnyünk van, akár védett sávon haladunk, mindig maradjunk távol ezektől az iromba jószágoktól! 

A hosszú és széles gép többnyire a felezőhöz behúzódva kezdi meg a kanyarodást (különben letapossa a járdát), éppen ezért se jobbról, se balról ne menjünk be mellé egészen addig, amíg nem tiszta, hogy hová fordul. (Elgázolt e-rolleres esete szintén Budapesten, szintén halálos áldozattal). Adjunk nekik helyet, ne vagdossunk be eléjük!

Kettőn áll a vásár. Ha én látom őt, de ő esetleg nem lát engem, akkor max anyázok egy sort, hogy bekanyarodott elém, de mindenki megy tovább egészben, ha azonban egyikünk se figyel, könnyen lehet, hogy valaki nem megy haza. A közlekedés veszélyes üzem, egy kis defenzivitás sosem árt. Gyalogosként, kerékpárosként mi vagyunk a védtelenek. Figyeljünk oda, a saját érdekünkben akkor is, ha nekünk van előnyünk!   

Ükmuffin, avagy a zabpelyhes gem

Tegye fel a kezét, aki tudta, hogy a muffin több, mint száz éves találmány!

Oké, nem így hívták, és kicsit máshogy is nézett ki, de a gem és a muffin egyértelműen rokonok. Nemcsak a tésztájuk, de az elkészítésük módja miatt is. 

A gem egyfajta reggeliként fogyasztott finomság, mondhatni péksütemény volt, nem desszert, mint a muffin, vagy a fancy cupcake. Különlegessége, hogy mind édes, mind sós feltéttel fogyasztható, tehát lehet vele enni lekvárt, vagy mézet éppúgy, mint mondjuk felvágottat, vagy sajtot.  

Az alábbi recept legkorábbi, internetre felkerült verziója 1895-ből származik, én itt találtam rá: 

vintagelivingmodernlife.com.

Az eredeti, 19. századi recept természetesen nem gluténmentes, én is "normál" liszttel készítettem, tehát akinek nincs rá szüksége, ne vegyen speckó lisztet emiatt!

Az én mércém egy 1,5dl kávéscsésze, ebből kilenc darab, normál méretű muffin lesz. 

A hozzávalók:

• 2 csésze zabpehely (klasszikus, tehát nem az ún. quick oat, lehet finom szemű és durva szemű is)
• 1,5 csésze tej
• 1,5 evőkanál ecet (almaecet, vagy szimpla jól nevelt ecet)
• 1 nagy tojás (L-es méretű)
• 1 teáskanál szódabikarbóla
• 1 csésze liszt (fehér liszt, de akár fele-fel arányban keverve teljes kiőrlésűvel, vagy ősbúza liszttel, mint az emmer, vagy a kamut)
• 1/4 csésze cukor (nyers, vagy finomított fehér, mindegy)
• 1/8 teáskanál só
• pár evőkanál tej a higításhoz

Az elkészítés:

A másfél csésze tejbe beletesszük az ecetet, ősszekeverjük, 10 percet állni hagyjuk. Ha valakinek van otthon buttermilk, vagy kefír, az is tökéletes, akkor nem kell a tej-ecet kotyvalék. Nyugi, nem lesz ecet ízű!

A zabpelyhet belekeverjük a savanyú tejbe és legalább 6-8 órára a hűtőbe tesszük pihenni. Jaja, az, overnight oats. 

A lisztet, a szódabikarbónát, a cukrot és a sót összekeverjük, beleütjük a tojást és hozzákeverjük a tejbe áztatott zabpelyhet. Mivel a tészta nagyon sűrű lesz, szinte keverhetetlen, én pár evőkanál tejjel, vagy ha buttermilkkel csináltam, akkor azzal, higítom, éppen csak annyit adok hozzá, hogy jól keverhető, se nem sűrű, se nem híg masszát kapjak.  

Sütőt kb 180 fokra előmelegítjük, a masszát kapszlikba kanalazzuk és nagyjából 15-20 perc alatt készre sütjük. Vigyázat, kizárólag nagyjából háromnegyedik töltsük a kapszlit, mert kimászik. 

Ennyi. 

Isteni, levegős, puha sütemény lesz belőle, ami egyébként enyhén sózott vajjal (margarinnal) a legfinomabb és így, hozzáadott gyümölcs nélkül egy hétig simán eláll. 

Ha pedig valaki - mint pl én - még nem látott ilyet, így nézett ki anno a gem tepsi:

Forrás: google

  

Az Emma Domb ruha - második fejezet

 Jelentem, kint van a brutál ronda alsószoknya és úgy döntöttem, menniük kell az ujjaknak is. Egyszerűen nem illettek oda, a sűrű mintás felsőrészhez szembántóan nem passzolt a szintén sűrű mintás csipke. 

A két átalakítás közötti különbséget remekül mutatta a varrás minősége. 

Profi munka, szépen bevarrva

Az alsószoknyát egyértelműen egy amatőr biggyesztette oda, míg az ujjakat képzett varrónő készítette és varrta be. Először azt hittem, tévedtem vele kapcsolatban és eredeti, de jobban megnézve a csipke alábéleléséhez használt anyag színe nem egyezik a ruha színével, csak nagyon hasonló. A ruha ugyanis alapvetően törtfehér, amire halványzöld muszlint tettek. 

Legalább könnyű volt kiszedni...

Hogy mennyire jól döntöttem, azt a bontás utáni próba meg is mutatta és egyre inkább valószínű, hogy a ruha az ötvenes és nem a hatvanas évekből származik.

A visszaalakítás után gyorsan ki is derült, miért éreztem annyira szűknek a karkivágást, illetve, hogy mit keresett benne az az otromba csirkeháló.

Fact 1: Régen a hölgyek több réteg alsóneműt viseltek - egy slip (kombiné), egy melltartó, egy bugyi és egy harisnyatartó-alakformáló öv (girdle) az alapruhatár részét képezte, felnőtt középosztálybeli nő enélkül nem lépett ki az utcára -, így természetesen nem jelentett problémát a felhasznált anyagok áttetszősége. Mivel a ruha selyem belső - muszlin külső kombinációja, az eredeti tulajdonos nyilván rendelkezett egy hozzávaló fél slippel, közönséges nevén alsószoknyával, így a nagyérdemű nem premier plánban csodálhatta a bugyogóját... 

Mert bizony a ruha bizonyos fényben remekül átlátszik, hála az égnek, tehát nem túl jó ötlet megfelelő alsószoknya nélkül felvenni. A hangsúly a megfelelőn van. A csirkeháló nem volt az. 

Ez persze fel is adta a leckét nekem, mert a szerkényemben nézelődő, három kombiné egyike sem alkalmas arra, hogy ezzel a ruhával együtt viseljem. Az ok prózai: miután kikerült az ujj, helyére ugrott a nyakkivágás és elmúlt a hónaljban szűk érzés. A gyönyörű, elegáns csónak nyak azonban lehetetlenné teszi az ekrü és a lazasszín kombiné használatát, mivel baromira nem elegáns a kilógó pánt, a fekete meg eleve kizárta magát a játékból a színe miatt. 

Fact 2: az ötvenes évektől a természetes anyagokat lassan kiszorította a nejlon a fehérneműgyártásban is, így passzoló alsószoknyát találni nem egyszerű, ha az ember nem akar belerohadni a ruhába. Az etsy-n fellelhető fél slipek 99 százaléka nejlon, ami meg nem az, az többnyire vagy túl nagy, vagy túl kicsi. De aki keres, az talál és gyors matek után a novemberi ruha-keretemet fel is használtam egy passzent alsószoknyára. Ez a többi, földig érő ruhámhoz is használható - jelenleg négyen vannak -, tehát nem egyszeri alkalomra kell. 

A ruha többszöri átforgatása természetesen fényt derített a hibáira is. Egyrészt a törtfehér selymen van egy nagyobb, sárga folt, ami szintén arra utal, hogy a ruha nagyon idős. A másik, hogy tele van kisebb rozsdafoltokkal, amiket vélhetően még az eredeti alkatrészek - a kapcsok és a zippzár - okoztak. Ez utóbbi egyébként biztosan cserélve lett, mert már műanyag és a kapcsok is vadiújak, fényesek. Gyanítom, hogy valaki az utóbbi években charityből megvette ezt a kedves, öreg báli ruhát, belegányolta gyorsan az alsó szoknyát (Amazonról, kínai gazdaságos), felvette egy matura bálra, aztán huss, bedobta a gyűjtőbe. 

Fact 3: a selyem mosható, de észnél kell lenni és betartani néhány alapvető szabályt. Például, hogy nem mossuk 30 fok felett és csak selyemhez való, speciális mosószert használunk. Gyűrni, marni, facsarni nem szabad.  

  

Fact 4: Ausztriában jelenleg nem kapható olyan folttisztító szer, amivel selyem is tisztítható. A nálunk forgalomban lévő Vanish nem használható selymen és hogy a macska rúgja meg, nincs Rossmann se. Az egyetlen, selyem és gyapjú anyagon is biztonsággal használható folttisztítót, a Sil márkájút ugyanis csak ott lehet kapni, nincs se a DM-ben, se a Müllerben... 

Ez azt jelenti, hogy vagy megrendelem Amazonról, vagy megvárom, amíg kint leszük Németországban (megint) és beugrom a rozmárba.  

Itt tartok most, ez is egy kellemes restaurációnak ígérkezik.

Folytatás hamarosan... 

       

       

Ha a ruhák mesélni tudnának

 

Jelenleg nem a legelőnyösebb oldalát mutatja, tudom, de szegényt frissen halásztam a Humanaból, nézzük el neki! 

Lehet, hogy van olyan ismerősöm, aki ebből az egy képből meg tudja mondani, hogy milyen ruháról van szó. Talán még azt is, hogy mikor készülhetett. 

De azt, hogy hogyan került Ausztriába, kié volt és merre járt korábban... azt sose fogjuk megtudni. 

Az utóbbi napokban többször feldobált nekem a YT olyan videókat, amikben a '70es évek hippi divatjának és a jelenlegi cottagecore őrületnek a sztárjait tisztogatják.  

Egy Gunne Sax ruha jelenleg azonban igencsak drága, lévén szó gyűjtői darabokról, gondoltam, az se baj, ha kicsit koszos, meg javításra szorul, hátha találok itt, Grazban egy viselhető példányt. 

Az efféle holmik legfőbb búvóhelye egyértelműen a bolhapiacok és használt ruha kereskedések - beleértve a charity boltokat is - estélyi ruha szekciója. Az eladók sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy mennyit ér valójában a holmi, amit szó szerint aprópénzért kínálnak. Ezért mentem ma be gyorsan a közeli Humana Vintage-be (a többi boltot majd később végigjárom), az esélytelenek nyugalmával gyakorlatilag, erre szembe jött ez a szegény. 

Ez a ruha ugyan nem egy Gunne Sax, hanem egy másik kaliforniai divatház, az Emma Domb California terméke. Emma Domb neve összeforrt a Miss USA szépségversenyek történetével, bár az alapító célja az volt, hogy megfizethető, nőies ruhákat adjon az amerikai hölgyeknek az igazán különleges alkalmakra.

És igen, valóban más volt ott, a többi, alkalmi ruha között. 

 

Vintage size 12 - kb XS ma

    

A születési ideje a szabásából és a bevarrt cetliből feltételezhetően az '50es évek vége, '60as évek eleje lehet és bevallom, először otthagytam. Mármint a Humanában, mert a felpróbálása nem sikerült jól, és a Nasságostól mentem vissza érte, hogy mégis kell. A túlfűtött üzletben ugyanis az ember komolyan izzadni tud, főleg, ha már hárman várnak odakint az egy szem próbafülkére... Szóval, először otthagytam, de annyira sírt... 14 eurót kértek érte, miközben a legegyszerűbb példányok ára még az ebay-en is 90-100 euró körül mozog, gondoltam, ha nekem nem jó, majd eladom, valószínűleg jóval többért, mint vettem. 

Hogy régóta vándorol kézről-kézre, az egészen biztos és az is, hogy nagyon keveset használták, illetve vigyáztak rá. Néhány egészen kicsi, könnyen javítható hibától eltekintve szinte semmi gond nincs, a felső muszlinrétegen lévő tűfejnyi lyuk pedig elhanyagolható egy hatvan éves ruhánál.  

Valaki belecseszte ezt a műanyag rettenetet!

Ez a csirkeháló alsószoknya biztosan a legfrisebb és legcsúnyább átalakítás, amit a ruha látott, mert baromi rondán van bebiggyesztve és alapvetően változtatja meg a sziluettjét, nem éppen előnyére. 

Sárga cérnával beleókumlálták vagy hat helyen, de úgy, hogy a cippzárt alig lehet felhúzni miatta. 

Ez lesz az első, aminek mennie kell. (Ugyanitt baromi ronda, műanyag tüll alsószoknya újrafeldogozására készülj...)  

Hogy ki akart műanyagot a selyem helyett? Mert a ruha eredeti bélése selyem... 

Ez a csipke ujj viszont profi módon, valószínűleg a 70es években került fel rá.  

Miközben a netet túrtam egy hasonló példány után, többnyire ujjatlan verziók jelentek meg és a csipke is gyanúsan más anyagból készült, mint a ruha többi része, de annyira ügyesen volt bevarrva, hogy először nem is gondoltam arra, hogy ez egy alteráció, valószínűleg a 70es évekből. A csipke ugyanis kísértetiesen hasonlít arra, ami anyukám eskövői ruháján is volt és érezhetően műanyag, de nem azonos műanyag az alsószoknyával. 

Csak alapos szemrevételezés után tűnt fel az ujj anyagának elszegése. Ez ugyanis az egyetlen, ahol olyan varrógép öltéstípust alkalmaztak, ami egyrészt sehol máshol nincs a ruhán, másrészt koridegen. 

A gumirozás is ép, nekem viszont egy kicsit szűk, meg rövid is, szóval ez is valószínűleg menni fog, esetleg majd átköltöztetem valami másra. A ruha egyébként is ujjatlannak készült, hadd nyerje vissza az eredeti alakját! Megérdemli, a lelkét kiordította a fogason, hogy vigyék már haza. 

Hogy mi lesz ennek a ruhának sorsa, még nem tudom. Lehet, hogy megtartom, de az is lehet, hogy egy-két alkalom után továbbadom.  

Vajon miről tudna mesélni? Hány partiról, bálról, esküvőről? Mennyi mindent láthatott? Egyáltalán, hogyan jutott Amerikából Európába? Ki hozta át, mióta kering az öreg kontinensen?

És mi mindenről tudnának mesélni az én 80 éves öreg csoroszlyáim a szekrényben? Vagy a horgolt kesztyű, aki jelenleg a rozsdafoltjaitól próbál megszabadulni a mosószodás lében. Vagy éppen a Nasságos a maga zsenge 75 évével? 

Ezeknek a holmiknak lelke, története van. Csak meg kell hallani a hangjukat.    

Tepsifon - negyedik felvonás

 ...és remélhetőleg az utolsó. 

A telefonomat természetesen viharsebesen megjavították, majd vissza is küldték csinosan becsomagolva... Nagyjából két óra szívás volt vele, mire sikerült visszagyepálni a gyári beállításokról a korábbi állapotára. Nincs is vele gond azóta se, szépen éli világát ismét, hanem, ugye, az a fránya Reparaturbonus. 

A szervíz, hogy-hogynem, elfelejtette lejelenteni a bónomat. Ők pénzüknél vannak, én viszont gondoltam, lekérdezem, hol tart a folyamat, mert azért szeretnék viszont látni valamit abból a 285 euróból. Hmmm... sehol semmi, a bónt nem érvényesítették. Nabazmeg, akkor telefonáljunk. 

Hümmögött is a csóka a telefonba, meg kérte az elnézést, a bón azonban közben érvényességét vesztette. Szerencsére bármikor lehet újat igényelni, ezt meg is tettem, el is küldtem, ahogy megbeszéltük, öt percen belül. A visszaigazolás is megjött, hogy továbbították a könyvelésnek. 

Jövő héten kontrollálom...