Frankfurt

Az én bőröndöm volt az egyetlen a szalagon - azt hiszem, ez mindent elmond arról, mégis általában mennyi idő töltenek az emberek Frankfurtban. Igen, nagyjából egy tranzitnyit, ha a cél nem maga a város, vagy éppen a környék.
Mindeddig én is csak a reptéren jártam, nem is egyszer, általában itt - vagy Münchenben - szállunk át, ha Spanyolország, Németország, vagy éppen Svédország felé megyünk.
Pedig Frankfurt megérdemli, hogy legalább egy hétvégét, de inkább egy hosszú hétvégét eltöltsön itt az ember.
Pechemre épp a Pride alatt sikerült jönnöm, ami miatt a teljes szombat délelőttöt elveszítettem - engem ugyanis a belváros szivárványos színpad nélkül érdekelt, a tömegrendezvényeket egyébként is kerülöm, főleg az olyanokat, amik eleve megosztják a közvéleményt. (Ha nem mész oda, nem vágnak pofán. Win - win szitu.)
Frankfurt teljesen kétarcú. Egyrészt modern, másrészt régi. A tömegközlekedés példás, a város és a reptér összeköttetése tökéletes, minden megállóban van jegyautomata, ami működik és a használata teljesen egyértelmű. A jegyárak reálisak, és a napijegy korlátlan utazásra jogosít a zónán belül mindenre, kivéve az ICE-t. Busz, villamos, S-Bahn, U-Bahn, minden benne van.
A bookingon sikerült ismét belenyúlni és kitűnő szállást foglalni (Hotel Cult Frankfurt City), reggelivel, és tadamm, 20 percen belüli reptéri összeköttetéssel - 20+ eurós taxi helyett 4,95 eurós S-Bahn jeggyel meg lehetett oldani a kijutást, stressz és dugó nélkül, kényelmesen.
A legzavaróbbak pedig nem a bevándorlók, hanem a bunkó távol-keleti (kínai, koreai) turisták, akik úgy érzik, övék a világ.
Mit érdemes Frankfurtban megnézni?
A dómot mindenképpen. Van egy kis múzeuma is, 3 eurós belépővel, és fel lehet menni a tornyába, szintén 3 euróért. Ez utóbbi egészséges embert kíván, jelentős súlytöbblettel és rossz keringési rendszerrel senki ne vágjon neki!

A dóm múzeuma kicsi, de érdekes, ha már ott van az ember, mindenképpen érdemes bemenni és eltölteni ott egy kis időt. Ha mindent végig olvas is az ember, akkor is legfeljebb egy óra alatt végez vele.

A Goethe ház természetesen kötelező program, és mindenképpen érdemes megvárni, hogy tárlatvezetés legyen. Ez német nyelvű, de a történész nagyon lelkes és sok érdekességet megtudhat az ember a Goethe családról és magáról Goethéről is. És arról is, hogy valójában már csak 10 százalék eredeti itt, ahogyan maga a ház is replika - az, amiben Goethe felnevelkedett, elpusztult a II. világháborúban, a pince maradt csak meg és a lépcsősor.

Pálmakert. Drága, de kellemes séta egy botanikus kertben, tavacskák, szökőkutak között, én hamar eluntam. Nyilván van olyan, aki egy egész délelőttöt képes eltölteni itt, egy pár órás sétát azonban simán megér.

Az óvárosi rész kifejezetten kicsi, de ettől még érdemes megnézni, ahogy az Alte Oper is valójában csak egy szép épület, hacsak nincs akkora szerencsénk, hogy be tudunk jutni.

Frankfurtnak van metrója, több vonal, ha jól emlékszem, legalább öt.

Sok mindenre persze nem volt időm, mert vasárnap már inkább a pakolással törődtem, hiszen hétfőn reggel már indultam tovább.

Ja és csak úgy mondom, hogy Sinnsheim egy órányi autóútra fekszik Frankfurttól.
Szerintem még visszatérek ide... és bérelek egy autót, hogy bejárhassam a környéket, ami több várat is rejteget.

Bed Gögging

 A naptár szerint május közepe van, de tegnap Bajorországban talaj menti fagyot jelentett a rádió. Köszi. Két napig gyönyörű idő volt, erre a harmadikon elöntött bennünket a víz. Persze, hogy akkor, amikor fent lógott az ufó a vonóhorgon, amivel csak száraz időben lehet mérni...Még jó, hogy volt egy olyan érzésem, hogy körbe kell ragasztanom a nyitva lévő (nem lehetett felhúzni a kábel miatt, ami a két egységet összekötötte) ablakot.
Hogy mit kerestem a bajoroknál? Tesztúton voltam, ismét, hála égnek. Azért hála égnek, mert végre visszakerültem oda, ahova tartozom, a gépszörnyek világába. Érdekes módon a közel másfél éve tartó hátizom problémám egy csapásra eltűnt. Jé... Hogy ehhez miért kellett egy főmérnök váltás, nem tudom. Pontosabban inkább hagyjuk, elég kárt okozott nekem a korábbi, teszetosza figura. A lényeg, hogy végre megint élek, és vannak kicsi szörnyeim, a Szösz és a Zepp. A Zeppet tegnap megértem begyömöszölni a parkolóba, konkrétan úgy kellett kibalettoznom mellette, annyira jó a térkitöltése. Zuhogó esőben, fülemen is csomaggal annyira nem voltam kecses. 

Bad Gögging. Elvileg Bád Göggingnek mondják, de mi elkereszteltük Bed Göggingnek. Amit mi láttunk belőle, az a termálfürdő szekció volt, mindenhol szállodák, tele nyugdíjassal. Annyira nem nagy szenzáció, későn vettük észre, hogy van valami történelmi rész is, de oda már nem volt időnk elmenni, mert várt bennünket a terített asztal. Ha valaki egyébként Hévízt, vagy Zalakaros valami puccosabbra cserélné, akkor kitűnő választás Bad Gögging. Tudom ajánlani az Il Tartufo olasz éttermet és az Eisvogel éttermet, ez utóbbi kicsit drágább, de srácok szerint jó a kaja, én csak az eperkehelyig jutottam, mivel jó magyar módra bekajáltam a szállóban az elemózsiából... 
Apropó szálloda. A Hotel Monarch esküszöm olyan, mint Stephen King Ragyogásában a Panoráma. Labirintusszerű folyosók, konkrétan azt vártam, hogy szembetalálom magam az ikrekkel, vagy valamelyik másik bentlakóval... Minden áldott alkalommal sikerült eltévedni, a végén már röhögtünk kínunkban, hogy GPS kell idefent is. Az meg mondjuk pláne vicces, hogy este tíz után az egyes lifthez nem lehet bejutni, a szálló mélygarázsából nyíló ajtót ugyanis biztonsági okokból bezárják éjszakára. Csak úgy mondom, hogy a mélygarázsba a recepció előtt kell elmenni... öhömm. Valami mégis csak lehet a Panoráma-párhuzamban?
Az Edömér az egyik pillanatban még a kanapén pózolt, a következőben már a teknőcbőrt húzta. Elfáradt, egyem a szívét, pedig egész úton a hátizsákban lapult (szó szerint), még csak vezetnie se kellett.
Na mindegy, ismét itthon vagyok, hétvége jön, tudok foglalkozni az erkélyemmel. Petrezselymet kéne vetni, meg a paradicsomoknak is nagyobb edény kell, mert kinőtték a régi cserepüket.
 Az állítólag egynyári, fagyot nem bíró növényem is életre kelt és a muskátlik is szépen virágzanak. Most már csak jó idő kellene, hogy ki lehessen ülni és gyönyörködni bennük. 

Ismét úton

 A júni vége - teljes július időszakot felölelő jackass túra első állomásához érkeztünk: Edömér és én jelenleg Maisachban bambuljuk egymást egy hotelszoba kanapéján. És ha még egyszer rám sóznak egy navi nélküli bérautót, én rájuk uszítom az egész teknőc-falkát, Vérpeppivel az élen. Hiába Volvo, akkor is. A Gugli térkép ugyanis minden volt, csak pontos nem, a pályán még elment, de itt a kis utakon csúnyán bevitt a susnyásba. Alig találtam meg a hotelt, ami egyébként eszméletlen cool, a recepciósok végtelenül kedvesek, a szoba pedig elképesztően szép. Minden új, tiszta. Hja, Németország... amúgy Hotel  Abasto a neve. Ajánlom mindenkinek, aki München közelében keres szállást. Olcsónak nem olcsó, de frankó, és bivaly a WiFi. A reggeliről majd később nyilatkozom.

Edömér és Peppi ejtőznek

Látnivalók autóőrülteknek 1. - Stuttgart, Porsche Múzeum

Porsche Múzeum

Tipikus márkamúzeum - rengeteg tök ugyanolyan Porsche, és egy kevés technika. Sokkal jobban nézett ki most, mint annak idején, amikor először láttam. Pár éve az egyetemi tanulmányút alatt ugyanis már egyszer volt szerencsém eljutni ide és hát akkor eléggé betette nálam a kaput.
Az épület azóta elkészült, a környék is rendezettebbé vált - és ha valaki azt hiszi, hogy gigadugók csak építkezés miatt alakulhatnak ki, az nagyon téved. A háromsávos autópálya úgy állt be minden délután Stuttgart körül, hogy "öröm" volt nézni...
Szóval, Porsche Múzeum. Nálam 5 csillagból még mindig csak gyenge hármas, éspedig a kevés technikai érdekesség miatt. Rohadtul nem tud lekötni az xedik, közel ugyanolyan autó, ellenben egy széttrancsírozott motor, vagy váltót bármeddig képes vagyok szemlélni.
Az időszakos kiállítás - valami Porsche rajongó német zenész fasziról - meg legfeljebb egy német fanboynak/fangirlnek lehet érdekes, nekünk - ezzel az osztrák kolléga is így volt - inkább zavaró tényező volt, semmint érdekesség...
És akkor pár random fotó:

A múzeum honlapja
Cím:
Porscheplatz 1
70435 Stuttgart-Zuffenhausen

Oda a nyúl...

Bent felejtettem a csokinyulat a kocsiban... A dolog kétesélyes: vagy összetörik, vagy megeszik, de hogy egészben nem látom viszont, az szinte biztos. Szegény. Lehet, hogy holnap a pályaudvarra menet beugrom érte, hogy megmentsem.

Fontos update: A nyúl megmenekült. Kollégám megtalálta és kimentette, mielőtt megették volna. Azóta az íróasztalomat és a dracénát őrzi. 

Az időjárás végre megemberelte magát, derült ég, napsütés volt végig az autópályán... meg egy kis elektronikai mallőr, hogy mégse tudjunk olyan jól jönni. A Kicsi Kék ugyanis nem hiába kék. És ha megtalálom azt a szadista állatot, aki kitalálta ezt a figyelmeztető hangot (kling, kling, kling), tuti ráuszítom a teknőseimet! Hatszáz kilométeren keresztül hallgattam a rohadt nyüffögést. Se lámpa, se navi, se multimédia. Igazán felemelő élmény, amikor kb. 170-nél egyszer csak elszáll a középkonzol, és közli a műszerfalon keresztül, hogy ennél és ennél a rendszernél funkciókiesést érzékel, ezért leáll... A diagnosztikai eszköz meg persze a csomagtartóban van, ami félreálláskor kiderült, hogy beragadt.
Azt hiszem, életem egyik legjobb döntése volt, hogy beruháztam bagolyra (mini akkus hangfal)... és ha szabad javasolnom annak, aki ilyesmiben utazik, qva gyorsan felejtse el, hogy a hátsó ülések ledöntését lehetővé tevő kart nem az utastérben helyezi el. A tanulási folyamatot meggyorsítandó, nagyon szívesen átszuszakolom az illetőt a síléctartón keresztül két R18-as felnire szerelt kerék mellett, csak hogy érezze, milyen iszonyatosan remek az ötlete, amikor valami oknál fogva nem nyílik a csomagtartó. Ilyenkor örülök, hogy erősebb vagyok, mint azt az alkatomból - ötvenegynéhány kiló cinizmus 164 centihez - sejteni lehet és a táncos karriernek köszönhetően hajlékonyabb is, továbbá hogy Pocok kapcsán már rájöttem, hol lehet még a nyitókar... Azt mondtam egyébként, hogy a Pocok és a JJ rendszáma összehozott nekem egy kettest a lottón?
Na ja, járművekkel dolgozni csupa móka és kacagás. Háááát, rohadtul nem. Géppel dolgozni veszélyes üzem és nagy felelősség. Észnél kell lenni, mert könnyen ölhet, ha elszabadul és nemcsak azt, aki a volánnál ül.

Ígértem képeket a hotelről, íme:

 

A legfrankóbb a vízforraló. Mivel nincs étterem a házban, csak reggelizni lehet, a felkészült utazó bármikor összeüthet magának egy kávét/teát/zacskós levest/instant kaját.

Elszaladt

Rohadt gyorsan elment ez a hét, és máris sajnálom, hogy vége. Fantasztikus embereket ismertem meg, találkoztam rég nem látott ex-kollégával és még a kártyáról is sikerült gyakorlatilag maradéktalanul leenni a rátöltött lóvét. (Gondoltuk sorba állunk még egy salátáért, mert akkor kapunk még egy csokinyulat és akkor lesz egy egész nyúlcsaládunk...A mérnökök és tesztsofőrök úgyhogy mindenhol egyformán lököttek, bár az is lehet, hogy csak mi voltunk rossz hatással rájuk.) Ráadásul ma nyilvánosan megdicsérték az éppen nagyon malac Kicsi Kéket, hogy milyen szép. (Kint parkoltan vele a gyár portája előtt és vártam a kollégát, hogy kilapátolja a bérautót a vendégparkolóból, amikor elment mögöttem két helybéli dolgozó. A visszapillantóban láttam, hogy nagyon nézik a kisállatot, fel voltam készülve, hogy kiszállok és megkergetem őket a laptoppal, ha csúnyát mondanak rá, de pont a fordítottja történt. Hallottam, amikor az egyik azt mondta a másiknak: Nézd, milyen szép ####! Úgyhogy a Kicsi Kék most boldog, látszik a fején. Amúgy tényleg szép.)
Holnap irány haza, remélhetőleg nem tájfunban és mivel a Kicsi Kék (még) nem tud úszni, őszintén remélem, hogy az özönvíz is elmarad. Legalábbis jó lenne haladni ott, ahol lehet.
Az eheti időjárásról egyébként csak annyit, hogy:
06:45 - havazás
07:15 - szélvihar, havazás nélkül
07:20 - verőfényes napsütés
07:30 - jégeső
07:35 - szélvihar esővel
07:50 - szélvihar napsütéssel
07:55 - eső szélvihar nélkül
Ehemm... oké, hogy április, meg bolondja, na de ennyire? Ennyire.
A hotellel maximálisan elégedett vagyok, nyugodt szívvel merem ajánlani bárkinek, hogy ha Stuttgart környékén jár és egy csendes, egyszerű szállást szeretne, válassza a Hotel Weissach am Neuenbühlt. Majd töltök fel képeket a szobáról. Élelmiszerintolerancia nem akadály, szólni kell nekik, és lesz laktózmentes/gluténmentes cucc reggelire. A kiszolgálás elsőrangú, mindenki nagyon barátságos, és segítőkész.

Utóirat: 
A nyulas isler nagyon finom volt. Nyúl ide, nyúl oda, megállok hazafelé is a pihenőben és boltolok még.

Üdv Weissach-ból!

Először is, nem kaptam sütifejet, és ez felháborító. A St. Pankraz pihenő azonnal monnyon le! Nem érdekel, hogy jövő héten húsvét, kikérem magamnak, hogy nincs vigyorgó isler, csak nyulas.  
Másodszor, imádom a német autópályát... A Kicsi Kék megy, mint a disznó, lett volna még benne, de azért kétszáz környékén leszálltam a gázpedálról. Jobb a békesség, a téli gumival amúgy is csak 210-ig engednek, és nem tudom, hogy az őrangyalom hitelesítve van-e ekkora sebességre. De akkor is. Állat! 80-as korlátról nyélgázon gyorsulni 200-ra, legálisan... Siiiirály! És hogy milyen érzés? Amikor lejöttem a pályáról és megálltam az első kereszteződésben a pirosnál, akkor vettem észre, hogy a szívem úgy dübörög, mint a Kék motorja odakint...
Harmadszor viszont a qva anyját annak, aki a belsőben szöttyög 130-cal ott, ahol nincs sebességkorlát! Ennél csak egy taplóbb állatfajta van, aki a belsőben sovány malac vágtában közeledő elé battyog ki ennyivel. A B-kategóriásokról ne is beszéljünk. (B-Kategória = beáll a belsőbe és a világ minden kincséért nem hajlandó onnan kimenni. Akkor se, ha villognak rá. Sőt.) Remekül ki lehet szúrni a kelet-európai/török bevándorlókat csak abból, ahogy közlekednek (Indexe nincs, B-kategóriázik és leszarja magasról a többieket...)
Ami kicsit bosszantó, az az időjárás (esik az eső és fúj a szél, az egyetlen pozitívum, hogy így legalább nem kell lemosnom a kisállatot, megteszi helyettem az eső) és a rengeteg útfelújítás, ami igencsak megdobja a menetidőt. Az A8 Augsburg után gyakorlatilag egy merő munkaterület, amit néha megszakítanak az ép szakaszok.
Meg az is, ha az ember benézi, és a rövidebb út helyett a hosszabbra téved rá - elmentem Passaunak, mert elfelejtettem rátérni az A1-re Salzburg felé -, bár ez nem volt annyira gáz, a no speedlimit miatt.
Amúgy még mindig be vagyok sózva az előttem álló hét miatt, de igyekszem nem mutatni, nehogy a Kicsi Kék kiszagolja... A Kicsi ugyanis kék, mint azt a neve is mutatja és a kékek mindig valamivel... khmm...neveletlenebbek a többieknél. Próbáltam úgy közeledni hozzá, ahogy egy zárkózottabb kisállathoz szokott az ember. Köszöntem neki, hagytam, hogy megszimatolja a kezemet, aztán amikor úgy éreztem, hogy most már rendben vagyunk, akkor megsimiztem a kis fejét... Egyelőre barátságosnak tűnik, jól viselkedett a műhelyben is, nem harapott meg senkit, nem verekedett a többi autóval, idefele pedig elképesztően jól jött, úgyhogy reménykedem.
A Kicsi Kék, ahogy magunk között hívjuk, egyébként nem annyira kicsi, de mivel a haverja, a Nagy Mamlasz tényleg nagy és még egyiküknek sincs igazi neve, ez ragadt úgy rajta, mint szamáron a fül.
A besózódás oka pedig, hogy a Nagy Mamlasz (kollégám hozza), a Kicsi Kék, meg én úttörők lettünk a csapaton belül és hát ez egyrészt baromi jó, másrészt meg nem annyira.
Úttörőként először is nincs összehasonlítási alap, senki sem mondhatja, hogy bezzeg az XY mennyivel jobban csinálta, mennyivel jobban ment az a gép, vagy ez a gép és ez remek. Másrészt viszont külső helyszínen, közel 700km-re otthontól léphetünk bele nagy kakiba, amit ott helyben, a hirtelenjében rendelkezésre álló eszközökkel kell megoldani. (Hoztunk is egy hajókoffert tele szerszámmal, tartalék bizbasszal, három laptopot, autónként négy felnire szerelt kereket - jó, ezt muszáj volt, mert a váltócipő kötelező - még asszem nyomatékkulcs is lett eltéve...)
Szóval most Weissach-ban vagyok, a Kicsi Kék odakint alszik, néhány órán belül megérkezik a cimbije is, nem lesz egyedül.
Arccal a jövő felé, éljenek a kísérleti nyulak!