A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Crna Gora. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Crna Gora. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 22., vasárnap

Vad hegyek között


Úton Mostar felé
Hogy a hegyek honnan származnak, azt senki sem tudja. Egyesek azt mondják, hogy nem mások ők, mint az óriások megkövült csontjai, akik előttünk lakták e földeket. Mások úgy tartják, a hegyek álomba bűvölt titánok, akik ha felébrednek, akkor az ifjú népeknek napja leáldozik.   
Egy biztos, a hegyek lenyűgözőek. Fenségesek. Büszkék. Félelmetesek.
Némán őrzik a teremtés titkait és nem kegyelmeznek a vakmerő parányoknak, akik halandó létükre az ő halhatatlan világukat, az istenek világát kísértik.


Crna Gora fekete hegyei.
Bosznia erdei.

Ez nem Svájc, vagy Ausztria. Ez bizony még mindig Crna Gora.
Sasok földje. Ugyanaz az érzés fogott el a Szutyeszka völgyében, mint amikor Jackpottal - vagy éppen JJ-vel - a martinai határátkelőt kerestük Ausztria és Svájc között. Szinte vártam, hogy valami erdei manó elénk pattan, vagy egy tündér felkenődik a busz szélvédőjére...

 

Ez pedig a Lovćen. A második legmagasabb csúcs Crna Gorában, itt található Petar II Petrović Njegoš mauzóleuma.

A mauzóleum története érdekes, ugyanakkor elgondolkodtató is. Njegoš ugyanis csak 1916-ig nyugodhatott békében a Lovćen ormán. Miután 1915-ben a monarchia seregei bevonultak a dél-szláv területekre, valakinek az a ragyogó ötlete támadt, hogy kéne egy Ferenc Jóska emlékmű a Lovćenre... Ki is lakoltatták szegény Njegošt a kápolnájából, mint később kiderült, tök feleslegesen, mivel az emlékmű sosem készült el, a kápolna pedig szinte a földdel vált egyenlővé. A nagy háború utún ment az agyalás, hogy akkor most mi is legyen, kápolna újjáépítés vagy mauzóleum, aztán végül is 1925-ben Sándor király támogatásával egy három napos ceremónia kíséretében visszacipelték Njegošt az újjáépített kápolnába. Ezt a kápolnát aztán a titoista rezsim leromboltatta és a helyére a ma látható mauzóleumot építtette - ennek tervezője Ivan Meštrović volt.

A mauzóleum és őre

A bejáratot őrző két nőalak a nővér (bal) és az anya (jobb) szimbóluma.

A lépcsőalagút

A mauzóleumot négyszázegynéhány lépcső megmászásával lehet megközelíteni és van fent egy kilátó is, amiről belátni a környéket - ha szép idő van. Mint az látható, nekünk nem volt szerencsénk, a hegy beült duzzogni a felhők közé...

Ja, volt fent egy kis hó is - júniusban...
Amúgy szép, kanyargós és helyenként elég szűk út vezet fel a hegyre és onnan le a történelmi fővárosba, Cetinjébe. (Ó, de csapattam volna itt JJ-vel...)
A környék egyébként nemzeti park, tele bringaúttal, hüttével.

(Ezek a területek kevésbé ismertek, mint mondjuk a Kárpátok, vagy éppen az Alpok, holott ugyan olyan szépek...)
Ha pedig már jártunk fent, akkor érdemes lemenni az egykori fővárosba, Cetinjébe is.






Az elnöki palota.

 A királyi pár temetkezési kápolnája, körülötte a középkori templom maradványai.


 A monostor. Állítólag oltári verekedések szoktak lenni előtt...

2013. július 19., péntek

A montenegrói tengerpart


A montenegrói tengerpart alapvetően nem rossz hely, vannak igényes (tiszta, jól kiépített) és kevésbé igényes részei, ahogy a Balcsin, vagy éppen a horvát tengerparton sem egyformák a strandok. 
Oké, a kukákat lehetne egy kicsit sűrűbben üríteni, és az eldobált szemetet össze lehetne szedni mondjuk minden este és reggel (Kezdjük ott, hogy nem kéne eldobni, elásni, elejteni a cuccot...), de ettől eltekintve egyáltalán nem rossz. A törülközőt le lehet tenni, a vízben nyugodtan lehet úszni, mert tiszta, nálam jó testhosszal beelőzi még így, előszezoni állapotában is mind a görög (Paralia), mind az olasz (Jesolo) tengerpartot.
Ráadásul olcsó.

Čanj

Tipikus üdülőhely, ami egykor szebb napokat is látott, nulla látnivalóval. Nekem kicsit ingerszegény, mivel a tucctucc dizsi lehetősége sehol a világon nem dob fel, viszont van strandröpi pálya, ami igen és egészen jó. (Jó elhanyagolt... de amikor jöttünk haza, éppen friss homokot hoztak, szóval ez csak amolyan szezonkezdeti állapot volt.)
Arra pont jó, hogy mindenféle kirándulások kiindulópontja legyen, de sokat nem kell várni tőle.
Ha valaki úgy dönt, hogy itt szeretne nyaralni, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani szállásul a Vila Fontanat. A legvadabb főszezonban sem kerül többe egy főnek 27,5 euronál naponta, és ebben már benne van az üdülőhelyi díj, a légkondi, valamint a napi háromszori étkezés. A kiszolgálás kiváló, a szobák tiszták, a személyzet segítőkész, és beszél valamennyire magyarul, az ennivaló pedig elegendő és jó minőségű. Szezonban minden este tizenegyig élő zene, jó a pálinkájuk, és ha valakinek kedve támad, akkor táncolni is lehet - a bácsi játszik mindent a nemzetközi lötyögőstől, a bécsi keringőn át a koloig.
Az üdülőhelyről óránként indul menetrend szerinti buszjárat Barba (1,5 euro/fő), kicsit feljebbről pedig Budva felé is.

Bar

Maga Bar túl sok meglepetést nem tartogat, ami látnivaló van, az igazából a kikötői sétány, és az öreg városrész, Stari Bar.

Bar a jugó időkben forgalmas kikötőváros volt, ide futottak be a Közel-keletről a hatalmas tankerek. Ennek nyomait a mai napig látni a kikötőben, hiszen a gigantikus naftás tartályok még mindig ott állnak, ahová annak idején telepítették őket. A kikötő forgalma azonban a rendszer bukását követő években jelentősen visszaesett, kapacitásának töredéke. A másik, közlekedéssel kapcsolatos érdekesség, hogy Barban ér véget a vasúti közlekedés, ettől lejjebb vonattal már nem lehet utazni. A harmadik, a taxisok. A buszmegállóban állva ne lepődjünk meg, ha egyszer csak lefékez előttünk egy taxi és a sofőr felajánlja, hogy a buszjegy áráért levisz minket az óvárosból az új városba...
Azt kell mondjam, Bar semmiben sem különbözik egy jelentősebb munkanélküliségtől sújtott, magyar kisvárostól. A panelok, a piac, a bevásárlóközpontok... Szinte otthon érzi magát az ember. A városka igazi látnivalóit nem is a modern részben kell keresni, hanem feljebb, az öreg város környékén.
Itt található Európa legöregebb olajfája. 

Ha valaki körbe szeretné járni ezt az öreg monstrumot, annak egy 1 euro a belépő.
Jobb években még mindig terem, noha több mint kétezer éves. 1957 óta védelem alatt áll.


A legendák szerint a helyi nemesség a fa alatt szerette rendezni a vitás ügyeit, mivel a tíz méter átmérőjű lombkorona alatt kötött békék általában tartósnak bizonyultak.  A fát egyébként hatalmas tisztelet övezi már régóta, olyannyira, hogy a terméséből sosem készítettek olajat, és nem is nyesték meg soha, tehát úgy nőtt, ahogy akart. Azért úgy megkérdezném tőle, hogy mi a véleménye az elmúlt kétezer évről...

Ha már olajfa, meg olajbogyó és piac: aki teheti, vegyen olajbogyót! Egyrészt eszméletlenül finom, a bogyókat nagyon autentikus Vodavodás (ásványvíz) üvegbe tuszkolják a nénik, és hiába járta meg a héthatárt, még mindig nem romlott meg! Ha figyelembe vesszük, hogy több mint egy hónapja vettük, akkor ez nem rossz teljesítmény... 

A másik látnivaló, és ez tényleg megéri a 2 euro/fő belépőt, az Stari Bar. Magyarra fordítva Öreg Bar.
Érdemes rá időt szánni, és (megpróbálni) bekommandózni az egészet.

Erődített romváros, valahogy így lehetne leginkább jellemezni ezt az elhagyatott települést. Templomok, török fürdő, paloták, kis házak és a citadella. Szűk utcák, sehová sem vezető kapuk, vésett kövek.

Valahogy így nézhetett ki fénykorában. Akkora volt, hogy saját vízvezetéken kapta a vizet. Ez ma is áll, ami szép teljesítmény, tekintve hogy a város minden egyes ostromakor elsődleges célpontnak számított...
A romvároshoz vezető utca önmagában is hangulatos, noha tele van szuveníressel.

A városnak csak egy részét tárták fel eddig, de még így is tekintélyes és teljesen egyedi hangulatot áraszt.
Kisebb gyerekkel utazók a gyerekre figyeljenek, mert sok helyre be lehet mászni, csak épp nem ajánlott...


 

A városnak több nagy szakrális épülete is volt, ezek közül egy sem maradt meg.


Ez a török kori gőzfürdő.
Először fel se fedeztük, csak amikor a szabadnapon visszamentünk.
 A jellegzetes, mindenhol jelen levő (mert kell) óratorony.
Lentebb pedig a citadella, az egyetlen épület, amelyet kizárólag védelmi céllal emeltek.
Érdekessége, hogy még a második világháború idején is használták - börtön volt.



Azt hiszem, elég jól érzékelhető, hogy viszonylag nehéz volt engem innen elcibálni...
Bevallom, az egész út során nekem Stari Bar volt az egyik kedvencem, megosztott első helyen a Kotori-öböllel, amiről szintén lesz majd bejegyzés. 

Budva

A kétarcú város. Egyrészt az apró óvárosi részt nyugodtan nevezhetjük icipici Dubrovniknak - van itt is városfal, meg citadella, meg szárnyas oroszlán... meg belépőjegy és nefotózzatemplombanköcsögmert nyakonverlek néni... (Jó régen a Westminster Abbey-ben tényleg majdnem nyakon vágott a templom mord őre. Ó, régi szép idők, amikor a 35mm-es analóg Kodak zárja akkorát csattant, hogy a tőlem vagy tíz méterre álló figura meghallotta és sovány bulldog vágtában megindult felém, igen kevés angol hidegvérről téve tanúságot... Nem akarom mentegetni magam, mert tényleg nem szabadott volna fotózni, de hogy miért pont engem szúrt ki a sok kattintgató közül..? Nyilván úgy ítélte meg, hogy könnyebb lesz keménykedni egy tizennégy éves kamaszlánnyal, mint mondjuk a jól megtermett - bermudanacit nyakig, fehér sportzoknit térdig felrántó - germán turistával... A további fotózástól nem vette el a kedvemet, de innentől kezdve kabátujjból dolgoztam.)
Az árak amúgy az itt tömegesen fellelhető, orosz turisták pénztárcájához igazodnak, rengeteg az ortodox ízléshez igazított aranyékszer, és állítólag Budva a parti sziti.
Az Adrián regisztrált, két halálos kimenetelű cápatámadást is a város Jaz nevű strandja jegyzi.
Nem mellesleg itt található az original Királynők strandja is.

Ezt a brekuszt muszáj volt lefotóznom, bár kétségtelenül nem ő Budva legfőbb látványossága. 
Na, még egy kép Budváról és abbahagyom...



A tengerparton bóklászva érdemes még megtekinteni Sutomoret (itt én nem voltam), és ha már arra járunk, a sportosabbaknak ajánlom megtekintésre a Haj-Nehaj erődöt. Első ránézésre megközelíthetetlennek tűnik, de ha információim nem csalnak, akkor igenis fel lehet oda menni, csak épp nem vörös szőnyegen, körömcipőben...
Fénykép később, mert ha jól emlékszem, itt adta fel a fényképezőgépem akkuja és a fotók Apuék gépével készültek.
További érdekesség a Szent István (Sv. Stefan) sziget. Na, ez tényleg nem látogatható, mivel az egész magánkézben van, és kizárólag azok trappolhatnak be oda, akik ott béreltek szállást.
Igen, jól tetszettek érteni. Ez a kis sziget nem más, mint egyetlen, rohadt drága apartman park.
A befektető szépen tartós bérletre kivette, az öreg házakat renováltatta és kiadta gazdag turistáknak.
A környéken nem ritka az ilyesmi, a kopár hegyoldalból gomba módra nőnek ki a többnyire orosz befektetők falvai...



Zárásnak pedig...

2013. június 23., vasárnap

Fekete hegyek - Bevezető

Čanj tengerpart
Amikor szóba került, hogy hol tervezem eltölteni a szabadságomat, mindenki csodálkozott. Montenegró? Albánia? Bosznia? Minek mész te oda?
Nos...
Egyrészt azért, mert még sosem jártam ott, de hallottam, hogy szép. A vad hegyek, várromok, a Kotori-öböl, a Lovćen ködbe burkolózó orma a mauzóleummal, Bar óvárosa... igen, az ember szája tátva marad, és azt mondja mindenkinek, hogy ide el kell jönni. Ezeket látni kell. 
Akkor is, ha az itt lakó emberek lusták (ez igazából nem volt meglepetés), és sajnos ez meg is látszik - igen, valóban nem túl vendégcsalogató a hegyekben álló szemét és a kukák környékén élő kóbor állatok látványa, a szagról nem is beszélve. Arról most inkább ne ejtsünk szót, hogy a k. turista is bizony elássa a jégkrémes pálcikát a tengerparton és eldobja a szemetet...
Ettől függetlenül a víz jó minőségű, egyáltalán nem koszos, nyugodtan lehet fürdeni benne.  

Mi az, amit érdemes tudni, ha valaki Montenegróba indul?
A fizetőeszköz az euró, az árak jóval a mi áraink alatt vannak. Mondjuk úgy, minden feleannyiba kerül, mint Európában, viszont a fizetések is a béka zoknija alatt leledzenek, szóval a helyieknek koránt sem olcsó az élet.  
A határátlépésnél a kártya személyi elegendő, nincs szükség útlevélre. A régi típusú személyit azonban nem fogadják el! 
Az úthálózat meglepően jól karbantartott, futóműevő kátyúkat szinte sehol sem találni (oké, az Unió elég rendesen tolta bele a pénzt...), és a hegyek között igazi élményautózásra is lehetőség nyílik.
Mielőtt azonban valaki nekiindulna autóval, tájékozódjon a tüzelőanyagok minőségéről, mert a kúthálózat koránt sem sűrű és semmi sem garantálja, hogy a hegyek között a korszerű autókhoz is kapni naftát. (Annak idején, amikor a horvátoknál is még csak papíron létezett a tengerpartra vezető autópályarész, az éppen kamaszodó Szuperszamár is beevett valami vackot a hegyek között. Szerencsére komolyabb baja nem történt, bár a mi idegeinket igencsak megcincálta a majdnem 24 órásra sikeredett hazaút...) 
Különleges adapter az elektromos kütyükhöz nem szükséges, a csatlakozók normál európai szabványt követnek.
A csapvíz nem iható!

A folytatásban:
Körülnézünk a tengerparton, aztán irány a hegyvidék. Avagy miért feketék a hegyek, kit evett meg a cápa, és ki az a Petar Petrovics Njegos...

2013. június 13., csütörtök

Greenie menni Balkán


és még a muskátlik is túlélték... 

Fogalmam sincs, milyen idő volt Grazban az elmúlt két hétben, de az erkélyen nevelgetett növénycsorda - egy kivétellel - szerencsésen megúszta a távollétemet, sőt a petúniák igencsak rákapcsoltak.
Mielőtt valaki növénysanyargatással vádolna, a diétáztatás oka az volt, hogy tíz napra a kies Balkánra költöztem, így aztán az eső locsolgatta a kertemet, már amikor volt. Állítólag volt bőséggel, bár idén a Mura nem vitte el a városi strandot...
Megfordultam Boszniában (Mostar és Sarajevo), Albániában (Kruja és Tirana), és Crna Gorában (Kotor, Čanj, Bar, a Lovćen hegy, Skadari tó, Budva és a többi), valamint egy kis kitérővel Dubrovnikban is. Ez utóbbiról meg kellett állapítanom, hogy bitang drága lett azóta, hogy legutóbb arra evett a fene, igaz, sose volt olcsó hely... (Oké, a 10 kuna/gombóc fagyit értem, ugyanis akkora adagot adtak, hogy megértem belapátolni, ami nem kis szó...)
Ízelítőnek pár képecske az útról. Hamarosan újabb bejegyzésekkel jelentkezem - avagy szubjektív útikalauz a Balkánról, ahogy Greenie látja...

u.i: Valahányszor a képeket nézegetem, mindig támad egy olyan "úgy visszamennék" érzésem. Csak éppen nem busszal, vezetett túra keretében, hanem kocsival. Mondjuk Szuperszamárral... 
Mostar
Sarajevo - Baščaršija
Skadari tó - börtönsziget
Budva óvárosa
Kruja
Rozafa erődje
Dubrovnik
Stari Bar - citadella
Kotor óvárosa
Stari Bar


Út a Lovćenre