A sárkány és a lány - második rész

II.

A lány felmosolygott a sárkányra, és előre lépett a huszárral.

- Sakk!

A sárkány szikrafelhőt pöffentett.

- Lenyűgözöl, ifjú hölgy! - Gyalogot tolt a fehér bábú útjába, a lány hátrálni kényszerült, hacsak nem akarta elveszíteni egy tisztjét. - Ismered a sakkot, és értesz a magasabb tudományokhoz. Mondd, honnan jöttél?

- A király lánya vagyok és úgy hozta a sors, hogy idén engem sorsoltak ki adóba.

A sárkány hunyorított, állát a mancsába támasztotta.

- Ha egyszerű falusi leány volnál, mint a többiek előtted, el is hinném ezt - gurgulázta. - A tények tekintetében azonban azt kell mondjam, mindez legfeljebb részben igaz.

- Valóban a király lánya vagyok és valóban engem sorsoltak ki adóba. A különbség köztem és a korábbi leányok között mindössze annyi, hogy én akartam, hogy kisorsoljanak. - Grimaszolt. - Az udvar tele van mihaszna, pipogya alakokkal, akik mind a kezemet és vele apám trónját akarják.

Kis híján kiköpött.

- Lovagnak mondják magukat, mert vértet viselnek és képesek megmaradni egy ló hátán, de az elméjük olyan sötét, mint a csillagtalan éjszaka... és erre még büszkék is.

Végignézett a táblán, apró keze legyintésével parancsolta odébb a bástyát.

- A lehető legelegánsabb módját választottam a lelépésnek: kisorsoltattam magam áldozatnak és reménykedtem, hogy a fajtádról írott fércműveknek legalább a fele helytálló.

A sárkány hallgatott, a lányt nézte.

- Meg kellene süsselek! - Mély, dörgő hangjában máglya ropogott. - Bajt hozol rám!

Lehunyta a szemét, füstpászmát szusszantott a levegőbe.

- Meg kellene süsselek...

Felemelkedett, markába vette a király lányát, és a szeméhez emelte.

- De akkor egyedül maradnék megint és fájna a csend.

A lány megérintette a sárkány pofáját, arcát a pikkelyekhez szorította. Nem törődött a bőrén nyíló, mély sebekkel, az állán, nyakán végigcsorgó vérrel, mely eláztatta fehér ruháját.

- Megölöm, aki kezet emel rád! - ígérte csendesen. - Megölöm és eléd teszem a fejét!

Összenéztek és egyszerre rezzentek össze, mert egyszerre hallották meg a dobogást. Fém csikordult fémen, vasalt patkók csattantak a barlang ősöreg kövein. Nehéz csatamén robbant a kincsekkel teli barlangcsarnokba, a hátán pedig...

- Ne aggódj, szép hölgy! Majd én megmentelek a bestiától! - rikoltotta a páncélos alak és kopját emelt a sárkányra. A lány tekintetében lobbot vetett a harag, és amikor a lovag vágtába ugratta a lovát, feléje lökte az öklét.

A páncélos vitéz úgy érezte, egy faltörő kos rohant a mellkasának. Ismeretlen erő zúzta meg rajta a sokat látott vértet, ő maga pedig lebucskázott a lováról, és kis híján nyakát szegte földet érés közben.

- Mi a..? - nyögte értetlen arccal. Feltápászkodott, és a pajzsa után nyúlt, épp időben. A sárkány tüzet üvöltött rá, a lángok körülnyaldosták, de nem árthattak neki a sárkánypikkely mögött.

- Ha így, akkor így! Gyere, te féreg! Gyere, táncoljunk! - rikoltotta a harci láztól égve.

A sárkány felszisszent, amikor a lovag pengéje a húsába mart, farka oldalra csapódott és feldöntötte a sakkbábukat. Meg akart fordulni, de nem tudott. Túl kicsi volt a hely és túl sok a cifra holmi.

- Csak ennyi telik tőled, te féreg?

A sárkány felkiáltott fájdalmában, a nehéz penge ismét megtalálta az utat a pikkelyei közé. Odébb táncolt és felbukott egy edényekkel teli szarkofágban. Látta a lovagot feléje lendülni, várta a csapást, de hiába.

A lovag térdre rogyott előtte, kezéből kifordult a penge. Mondott volna valamit, de a torkát elöntő vér ebben megakadályozta. A király lánya állt felette, arcára szörnyű maszkot vont a rákérgesedett vér, az övében mocskos kegyelemtőr.

- Megmentesz, mi? - sziszegte, és közben a lovag elejtett, kétkezes kardjáért nyúlt.

Fém koppant a kövön, a lovag sisakja bal felé, a feje jobbra, egyenesen a lábán esett vágást szemlélő sárkány elé gurult. A teremtmény egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, tekintete átsiklott a tátott szájú, groteszk mementón és megállapodott a véres kardot markoló lányon.

- Megsebesültél - mondta a kardra támaszkodó, karcsú teremtés.

- Karcolás csupán - felelte a teremtmény. A sakktáblára nézett. Az embernyi bábok szerteszét hevertek a tábla környékén.

- Oda a játszmánk - állapította meg csalódottan. A király lánya elmosolyodott, aztán visszatelepedett a jókora kincsesládára és felhúzta a lábát.

- Akkor talán kezdjünk egy újat...

A sárkány és a lány

I.

A sárkány akkora volt, mint egy nagyobbacska várkastély és őt nézte azzal a hatalmas, rubinvörös szemével. A hold fénye ezüstös ragyogásba vonta karcsú, ébenfekete testét, csinosan behúzott szárnyát. A király lánya szótlanul gyönyörködött benne. Még sosem látott sárkányt.

A bestia inkább tűnt meglepettnek, mintsem vérszomjasnak. Közel hajolt a sziklán üldögélő lányhoz, körülszaglászta, orrlukaiból meleg füstpamacsot pöffentett köré.

- Te nem félsz tőlem - állapította meg némiképp elégedetten, némiképp hitetlenkedve.

A király lánya felnézett rá, fejéről a lába elé pottyant a virágkoszorú.

- Kellene? - kérdezte halvány mosollyal. A sárkány gurgulázó nevetést hallatott és embernyi karmával darabokra zúzta a láncokat. A fehér ruhás teremtés felállt, nagyot nyújtózott.

- És most? - érdeklődött kedélyesen. A sárkány tanácstalanul méregette.

- Nem tudom. Te vagy az első, aki nem kezdett el sikoltozni, amikor meglátott - felelte mély, zengő hangján. - Azt nagyon nem szeretem. Bántja a fülemet.

A lány a szurdokban látott tetemekre gondolt, a halálba taszított szerencsétlenekre. Akkor hát ezért, bólintott magában.

A sárkány letelepedett, sziklányi fejét a mellső mancsára eresztette, úgy nézte a hozzá képest apró teremtést. A király lánya közelebb lépett hozzá, alaposan szemügyre vette az orrán a pikkelyeket és csontkinövéseket, óvatosan megérintette az ezüsttel átszőtt hártyát a szárnyán.

- Ne haragudj a kíváncsiskodásért, de még sose láttam eleven sárkányt - szabadkozott valamivel később.

- Egész nyugodtan, de az orromat ne csiklandozd, kérlek!

- Tűzokádó fajta vagy?

- Afféle. Roppant praktikus dolog, különösen ha nem szereted a nyers húst. Erről jut eszembe, nem fázol? Ne menjünk inkább be? Szívesen látlak az otthonomban. Már ha nem veszed tolakodásnak, természetesen.

A király lánya kecsesen meghajolt.

- Részemről a megtiszteltetés - válaszolta. - Kérlek, mutasd az utat!

- Ó, majd viszlek! Az úgy gyorsabb.

Óvatosan a karmai közé vette a lányt, és a nyaka tövébe ültette, ahol kényelmesen megkapaszkodhatott, aztán komótosan nekiindult a barlangfolyosónak. A király legkisebb leánya nem tudta volna megmondani, mennyi ideig mentek lefelé, mire elérték a sárkány tanyáját, egy hatalmas csarnokot, amit telis tele volt mindenféle kincsekkel.

Arany, ezüst, drágakövek, könyvek és egy hatalmas sakktábla. A márványból faragott bábok akkorák voltak, mint ő maga, mindegyiket egyedi vonásokkal látta el az ismeretlen mester.

A lány még sose látott ennyi drágaságot egy rakáson, pedig az apja kincstárát se nevezte volna éppen szegényesnek.

- Ez igen! - füttyentett még mindig a sárkány nyakában ülve. - Fogadd elismerésem. Hány éve gyűjtögeted ezt itt?

- Még valamikor fióka koromban kezdtem és hát az igencsak régen volt már... Nem tehetek róla, szeretem a fényüket - szabadkozott a hatalmas teremtmény, aztán felkattintotta az egyik félembernyi láda fedelét és turkálni kezdett benne a karmával.

- Valahol itt kell lennie - mormolta. - Legutóbb itt láttam...

- Megbocsáss? - hajolt előre a lány.

- Igen, ez az! - szusszantott nagyot a sárkány. Egyik mancsával finoman az egyik kisebb aranyhegy tetejére tottyintotta a vendégét, míg a másikkal egy fehérarannyal és obszidiánnal díszített fegyverövet halászott elő a láda mélyéből.

- Tessék. A tiéd.

A király lánya leszánkázott az aranyhalomról, és átvette a díszes holmit. Fel is csatolta mindjárt, a sárkány eközben fényes díszpajzsot tartott elé tükör gyanánt, hogy megnézhesse benne magát.

- Köszönöm, ez nagyon szép, de igazán nem szolgáltam rá!- vélekedett a lány. 

- Ó, dehogy nem! Elképzelni sem tudod, milyen egyedül éreztem magam egy ideje és most, hogy itt vagy, végre van kivel beszélgetnem.

Észrevette, hogy a lány a sakktáblát nézi.

- Esetleg egy parti sakk? - invitálta kedélyesen.

- Szíves örömest. 

(folytatás következik)

2014 első posztja

Na ja, boldog új évet, happy new year, С Новым годом, sretna nova godina, frohes neues Jahr - kinek kinek ízlése szerint!

Az alábbi disznóhaddal kívánok 2014-re mindenkinek sok sikert, örömet, mázlit, egészséget, egyszóval minden jót, munkában és magánéletben egyaránt. (A disznókat este tízkor legyártotta: Anyukám.)