Los Cahorros

A granadai tesztutak állandó tartozéka a valami. A vasárnap ugyanis szabad, és én szeretem kihasználni. Az előző tesztúton de la Motta várát látogattam meg, most pedig a google Los Cahorrost dobta ki, Granadától 10 km-re.
Be is szerveztem a csapatot, béreltünk kocsit - így fejenként 20 euróból lett egy Juke-unk. Természetesen a legkisebb, legványadtabb motor volt benne, ami miatt a kis Csokító a panoráma úton kettesben csak kikapcsolt légkondival volt képes megmászni az emelkedőket és zabálta a benzint rendesen. Ettől függetlenül elvitt minket Monachilba, ahonnan ez a vadregényes túraútvonal indul.
Pár dolog előre, ha valaki belevágna:
- több mint 600m szintemelkedése van
- a függőhidak helyenként foghíjasak
- sár és por egyaránt megtalálható
- fejfedő kötelező (először a dzsungel, aztán meg a szikkadt kőrengeteg miatt)
- helyenként nagyon szűk, mászni kell, olykor négykézláb is
Los Cahorros bejárása tehát túra, és nem kényelmes séta, ne becsüljük alá! Valahol a könnyű és a közepesen nehéz szint között van, azt se felejtsük el, hogy eleve magasabban vagyunk a szokásosnál. Senki se próbáljon szuszipapucsban, csini ruciban belevágni, még ha sokan családi sétikálásnak állítják is be a tirpadvájzoron. Los Cahorros egy közel 10km-es túra, ami a szelfiző idióták miatt közel három óra is lehet. Nem vicc, a nagy függőhídnál háromnegyed órát várakoztunk az átkelésre, mert egyszerre csak négyen lehetnek a hídon és persze az összes insta-idiótának muszáj volt kacsaszájjal pucsítania pár kép erejéig. A másik idegesítő a neveletlen kutyáit szabadon engedő párocska volt - britek, naná. Az amúgy hiperokos német juhász szart a gazdájára és egy idő után a "Sara, Sara" óbégatást hallgatni több volt, mint agyramenős.
Eme apróságokat leszámítva a túra remekül sikerült, jól éreztük magunkat, szegény jobb térdem azonban a lefele jövetet megsínylette, még napokig fájdogált. Egy erősebb túrát ezért is nem tudok végig csinálni, mert felfelé megy minden, csak a lefelébe belerokkanok.

A folyócska mellett dús vegetáció és sár, a hegyi részen szikrázó napsütés és por. Elegendő víz mindenképpen legyen nálunk, nekem az egy liter simán elfogyott, sőt, még kevésnek is bizonyult.

Természetesen Edömérem se maradhatott otthon, az egész túrát a hátizsákban izgulta végig.
A napot egyébként egy teaházban és a Poe-ban zártuk, ahol remek atipikus tapast lehet kapni. A teaház a Tetería del Banuelo pedig rögtön a kedvenc helyemmé vált a vegán balkavájával és a remek teáival. Vasárnap teltház volt, mondjuk pislogtam nagyot, amikor a holland kollégám sört rendelt... Sört. Egy teaházban. WTF?!

Hétfő este - üres teaház. Ideális. A bennem lakó dzsinn abszolút lájkolta a dolgot. Az Albaycín pedig továbbra is a legkedvesebb helyeim egyike Granadában. A szűk sikátoraival egy élmény... Hát még amikor majdnem nyakon öntöttek az egyik erkélyről... szerencsére csak víz volt, és előttem ért földet, na de akkor is. Mittelalter pur.

Ha valaki...

...Granadában jár, ne csak az Alhambrát és a Katedrálist keresse fel, de mielőtt tényleg belekezdenék, gyorsan egy figyelmeztetés: A bejegyzés olyan fényképeket fog tartalmazni, amelyek egyesek számára felkavaróak lehetnek. Mindenki döntse el, hogy akarja-e látni az emberi kegyetlenség eme bizonyítékait, vagy sem, és ennek megfelelően olvasson tovább! Köszönöm.

Tavaly már megfordultam ugye Granadában, akkor is hivatalból, meg most is, de mindig akad annyi idő, hogy az ember a kultúrának is adjon, ne csak a belének valamelyik tapas bárban...
Előző évben bejártam a kötelező célpontokat, Katedrális, a katolikus uralkodók mauzóleuma, Alhambra és a többi, idén viszont betévedtem egy múzeumba és hát nem vagyok egy mimóza lelkű nebáncsvirág, jó pár középkori kínzókamrás kiállítást végigsétáltam már a különböző lovagvárakban, de ez még engem is orcán bszott, nem kicsit.
Palacio de los Olvidados. Az Elfeledettek Palotája. Az Alhambrával szemben található, kicsit feljebb a sétánytól, de jelzik, hogy merre kell menni, kövessük az Exhibition: Inquisition feliratú táblákat. A beugró 5 euró, ami röhejes egy három szintes, jól megkomponált, kétnyelvű - spanyol és angol - kiállításért. Legalább másfél-két óra, mire az ember végigolvas mindent a falakon és a tárlókban, és még legalább ugyanennyi, mire magához tér. Merthogy a tárlókban kiállított darabok javarészt eredetiek, a rozsdás vashoz emberek tucatjainak vére tapad. Olyan embereké, akik nagy többségükben nem bűnözők voltak. Zsidók, másként gondolkodók, mórok ivadékai, feljelentett, ostobasággal megvádolt, egyszerű emberek. Férfiak, nők, gyerekek, nemesek és nemtelenek, akiket Isten nevében gyötört  halálra az Inkvizíció. A Szent Hivatal, amelynek tetteiért II. János Pál pápa bocsánatot kért. Elvakult, beteg lelkű szörnyek gyűjtőhelye, akik kereszttel a kezükben szaggatták le a húst embertársaik csontjáról és a "bűnös" lelki üdvéért imádkozva nézték végig a annak tűzhalálát.

A kiállítás első szakasza a kínzóeszközökről szól, melyeket előszeretettel alkalmazott nemcsak az Inkvizíció, hanem a többi hasonlóan kreatív szervezet, és amik láttán az ember egyből aláírná még ma is, hogy boszorkány. Köszi, inkább most rögtön a máglya, minthogy ezzel nyúzzanak meg... Olyan kegyetlen szerkezetek rekonstrukció, vagy éppen maguk az eredeti eszközök tekinthetők itt meg, hogy az ember hátán a hideg futkos tőlük. Kerékbe törés, karóba/gúlába húzás, a legendás vasszűz, és még sorolhatnám. Ma már viccelődünk az erényövön, csakhogy ez a szar tényleg létezett, és bizony bele lehetett dögleni a viseletébe. 
A második a szefárdi zsidókról szól, az ő mindennapjaikról, használati tárgyaikról, és arról, hogyan fordították egymás ellen az addig teljes békében együtt élő népcsoportokat a katolikus uralkodók. Ha valaki látta az 1492: A Paradicsom meghódítása című filmet, akkor tudja, miről van szó. Tudjuk, amikor Kolombusz kisfia elszalad és belecsöppen egy nyilvános égetésbe, miután a mórok elveszítették Granadát.
A harmadik teljes egészében az Inkvizícióé, annak működéséről, szervezetéről szól.
Betekintést enged az auto da fe titkaiba, és megcsodálhatunk két olyan eszközt is, ami a magyar történelmi legendáriumból is ismerős lehet.
Emlékszünk még Dózsa György kivégzésére, vagy éppen Szent Gellért mártírhalálára? A tüzes vastrónra és a szöges hordóra?
Nos, még az is lehet, hogy nem kamu, merthogy a két cucc a középkorban valóban létezett és előszeretettel alkalmazták is őket...

Hogy az ember kreatív fajzat, azt tudjuk. Ha egymás gyötréséről van szó, talán még annál is kreatívabb tud lenni...
Képzeljünk el egy fújtató bikát, Spanyolország jelképét, üregesen, vasból! A bikának nyitható az oldala, éppen át lehet szuszakolni rajta egy embert. A bika orrát, száját átfúrták. Megvan? Oké, akkor most képzeljük el, hogy ebbe beletesznek ruhátlanul egy embert, rácsukják az ajtót, és alágyújtanak a bikának. A fém izzásig hevül... és a bika üvöltve fújtatni kezd... Nem, nem én vagyok beteg, hanem a becses középkori kínzómesterek voltak azok, akik ezt a szerkezetet kitalálták és használták! Nem hiszi el a kedves olvasó?
Megtekintheti Granadában...

Granada kèpekben - első felvonás

Arra kell menni

Alhambra a Generaliféből

Generalife

Ember alkotta csepkövek

Oroszlános udvar - Nazari paloták

Az Alhambra tényleg gyönyörű. A sok szájtáti persze zavaró, szóval aki nem szeretne anyázni a kelembóláló, szelfiző siserehad miatt, az menjen főszezonon kívül. 

Bazársor Granada - mintha Sarajevot látnám

Szent Jeromos rendház

Kerengő

Izabella és Kolombusz

Még mindig nem számoltam össze, hány képet is lőttem a tesztút során, de ez a digitális gépek korában nem is igazán lényeges. Az analóg meg amúgy is otthon szunyált a szekrény aljában - nem fért be... - szóval ennyit erről.

És akkor Greenie mégis bejutott az Alhambrába

Sokan mondták már rám, hogy makacs és keményfejű vagyok. Nos, ez igaz, vállalom. Viszont enélkül aligha jutottam volna be az Alhambrába. Merthogy bejutottam, és megnéztem mellette még vagy 5 másik műemléket is, Granada kártyával. Ez ugyan nem a legolcsóbb megoldás, ha valaki nem akar mást látni, mint a mór palotákat, ellenben az egyik legjobb, ha igen.
A legtöbb idelátogatónak sajnos ugyanis Granada = Alhambra, és az, hogy van emellett még számos egyéb műemlék is, az nem érdekli. Itt emelném ki a két monostort, a Szt. Jeromost és a karthaúzi rendházat. Mindkettő lenyűgözően gazdag, igazi építészeti és kulturális kincs, érdemes megtekinteni. A katedrális és a királyi kápolna szintén, a környéken rozmaringgal hadonászó dzsipsziket meg mindenki válaszra se méltatva pattintsa le. (Ezek azok a jósolós fajták, mint régen a Deák téri metrónál is előfordultak. Hülyeségeket locsognak, és mindenáron papírpénzt kérnek.) Szintén nem kihagyandó a Szt. Miklós templom az Albaicínben, ahonnan 2 euróért a legszebb panoráma fotókat lehet lőni. A belépővel a helyreállítás és régészeti feltárás költségeihez járul hozzá az érdeklődő.
A Granada kártya további előnye, hogy a helyi buszokon 5 ingyenes útra jogosít (a 3 napos, az 5 naposhoz 9 utazás jár), így nem kell taxizni. Amúgy is vicces bkv-zni külföldön.
További javasolt tevékenységek Granadában: flamenco est, elveszés az Albaicín kerületben, tapas evés. Sört ne igyon senki, mert az nem jó. Képek hamarosan.

Granada - először

Néha nemcsak a rémálmok elevenednek meg, hanem az álmok is... itt vagyok Granadában. Amióta gyerekként láttam az 1492, a Paradicsom meghódítása című filmet, arról álmodtam, hogy egyszer eljutok ide, és megnézem az Alhambrát. Most 2,7km, ennyi választ el tőle. Az egyetlen gond, hogy nincs jegy - elfogyott. Azért még próbálkozom, a reményhal megy utoljára. Idefele meg majdnem összenyálaztam a Picúr kormányát, amikor egyszer csak ott termett a hegyen Lorca erődje. Vazze, ekkora böszmeteget már régen láttam! Valami eszméletlen lehet... sajnos, a konvoj nem állhatott meg - különben sose érünk le -, úgyhogy fotó nincs. Mondtam is az Edömérnek, hogy egyszer visszajövünk ide, és megnézzük.
Szóval Granada. A szállónk csúcs, végre tudok aludni. Ugyan mocsok meleg van, 40 fok körül, és továbbra se nyaralunk, de akkor is, nagyságrendekkel jobb, mint Sitgesben.
Amit nem értek, az a szállók általános hozzáállása a selejtekhez: a bolt tele van laktózmentes holmival, a minibárt már elfoglalták nálam a joghurtok, szóval hogy a retekbe lehet az, hogy előre szóltunk és mégsincs, csak nagy pofahúzogatásra kaja. Akkor is csak tej. Ja, és azt sem értem, hogy minek a szalámiba tejpor. A paprikás szalámiba. Noooooormális?
Ráadásul akkor se fogják a vételt, amikor kakaóval és joghurttal vonulok le reggelizni. Ehh... az se teljesen világos, hogy az hogy lehet, hogy valaki egy 4 csillagos szálloda recepcióján nem beszél angolul.
Na mindegy, még egy hét, azt már kibírom. Közben úgyis megyünk vásárolni. Hétvégén meg városnézés, esetleg kirándulás. És reménykedem, hogy valahogy mégis bejutok az Alhambrába.

Barcelona fél nap alatt

Láttad a Sagrada Familiát? Nem. És valamit Gaudìtól? Nem. Akkor mit láttál, Greenie, bm?
Például a La Ramblát. Érdekes, Váci utca qva nagyban, a fridzsider fokozatra kapcsolt klimával megvert üzletekkel. Azért a disney bolt vicces volt, kész mázli, hogy nem volt 158as méretben elza kosztüm, mert beígérték, hogy kapok egyet, és a következő specialista meetingre abban kell menjek. Mondtam, hogy szívesen, amennyiben az ajánlat tevője olafnak öltözik... há hogy néznék már ki hóember nélkül?!
Meg a Tibidabot. He? Vidámpark, csak éppen nem terjeng trágyaszag, és nem juttatták csődbe, hogy aztán valami haver újranyissa más néven, kevesebb játékkal.
Igen, így is lehetett volna csinálni, Tibidabo módra. Ilyenkor jövök rá, hogy Magyarország milyen kincseket herdál el... hogy mennyi mindenünk van, ami számunkra megszokott és kacatnak véljük, holott valójában kincs. Mint a javítóban rohadó gőzösök például, vagy a vidámpark. Az osztrákok be voltak ájulva a miénknél valamivel fiatalabb körhintától, én meg néztem, hogy mi itt a látnivaló. A repcsi persze tényleg mókás, az egyedi, akárcsak a mi hullámvasútunk.
Mondjuk a karszalag nagyon nem éri meg, ha nem akarja ott tölteni az ember az egész napot. 28,5 euro, cserébe minden játékra jó. Onnan tudom, hogy ennyi, mivel az akusztikus kollegával fel akartunk ülni a hullámvasútra.
Röviden: Barcelona meleg, és párás, jó nagy kikötővel, ahol nagyon szép hajók is vannak. A nevezetességek meg jól szétszórva mindenfelé. És ha valaki úgy gondolja, hogy csak a nők járnak boltról boltra, az sosem próbált még ajándékra vadászó pasikkal shoppingolni.
Azt is meg kellett állapítsam, hogy az 50+ naptej oltári találmány, csak éppen kitűnően ragad bele a kosz is. Mindegy, én legalább nem sültem well done-ra, mint egyik másik srác, aki a szombati dizsizés után a strandon töltötte a vasárnapot.
(Arra persze csak Sitgesben jöttünk rá, hogy szupermarketbe elfelejtettünk bemenni... sebaj, itt nincs vasárnapi zárva tartás, üdülőhelyen meg pláne.)
Még egy napunk van egyébként itt, aztán indulunk Granada felé. 880 km, és az Alhambra.

A Peppi természeten fotózkodni akart, csak hogy bosszantsa az Edömért, aki nem fért be a táskába. 

Sitges

Íme, néhány fotó Sitgesről, ahol szállásunk van. A teret, amit mi egyszerűen csak mozinak hívunk, nem fotóztam le...

Úgy tudnám leírni a legjobban, hogy a neonx színű napernyők alatt nem hetero párok/csoportok ülnek és bámulják a felhozatalt... avagy ahogy az egyik kollega mondta: Basszus, életemben először fordult elő velem, hogy utánam fütyültek az utcán...