Herbertről volt már bejegyzés itt a blogon - ő az egyik legidősebb gépkolléga a flottában, meg amúgy a legnagyobb csavargó is: Ausztria, Franciaország, Spanyolország, Németország, Szlovénia, Magyarország mind megvolt neki az elmúlt valamivel több mint egy év alatt. A farsangi fánktól kezdve a felnire szerelt 20 colos kerekeken át a két tonna sóderig mindent cipelt már, rendszeresen bikáztunk be vele nála fiatalabb géptársakat - egyszóval igazi ahol tud segít figura a mi Herbertünk, még ha a külsőre nem is tűnik annak. Egy nyugodt, kövér óriás, ha szabad ilyet mondani és nem számít body shamingnek, akit mindemellett nem célszerű bosszantani. Békés, késő őszi szendergésében megzavarni meg még inkább nem, mint ahogy annak jelét is adta, tőle szokatlanul markánsan.
A járművekről köztudott, hogy kiszagolják, ha
1. valaki tart tőlük
2. siet
3. kellően fáradt és ideges ahhoz, hogy ne akarjon még egy kekec járművel is vitatkozni.
Péntekről szombatra Herbertem - még nem tudva, hogy Németországba kéne már megint mennie - rendben levőnek érezte a közlekedést, szívesen jött velem vásárolni, élvezte a napfényt és eszébe se jutott fesztiválozni. Szombaton bementünk reggel hétre, mert ilyen ez a popszakma, néha nincs szombat, ekkor közöltem vele, hogy kolléga viszi Németországba, legyen jó gyerek és ne harapja meg. Hétfőn aztán mégis úgy alakult, hogy én jöttem haza vele. Ekkor már Herbert, hogy érezzem a törődést, elkezdte a nyüffögést, este kilenckor, mert az úgy jó... Legalább tíz perc alkudozás után sikerült rávennem, hogy hazahozzon, de ezután a kis incidens után boldog, a világgal elégedett Herbert volt megint. Egészen szerdáig, amikor aztán nagyon elkapta a gépszíj és WTF-üzemmódba kapcsolva kerek perec kijelentette, hogy ő bizony nem megy Németországba. Utoljára ilyen durcit a haverja vágott le, amikor megharapta egy teherautó és több hétig csak én vakargattam fülön, ha elmentem mellette, más rá se cseszett.
Azt a szégyent, hogy tréleren hozzák vissza a sarokról, Herbert végül nem engedte meg magának (ennél hiúbb), de a rendezett nagyjelenettel sikerült ténylegesen kibújnia a németországi út alól - mehetett helyette egy másik gépállatka, aki egyáltalán nem volt erre felkészülve. Mondani sem kell, hogy a srácok marha pipák voltak rá, a Herbert meg röhögött a markába, és cseszett szóba állni bárkivel - engem leszámítva. Mondjuk, amikor már beszélt hozzám, akkor tudtam, hogy nincs nagy baj, csak mint a kis barátja, ő is akkus lett. Addig viszont eléggé aggódtam érte, tekintve, hogy ő az én sárkánykám, többnyire én ápolgatom, és nagyon nem szeretem, ha beteg.
Ezek után pedig az, hogy még a zárcilinderét is elhagyta valahol, már csak a hab volt a tortán. Úgyhogy most lyukas az ajtó a kilincs mellett, én meg tegnap egész este a netet bújtam, hogy nem-e bűncselekmény áldozata lett az én jól fejlett bébisárkányom...
Mit lehet erre mondani? JajbazmegHerbertazidegeim...
A járművekről köztudott, hogy kiszagolják, ha
1. valaki tart tőlük
2. siet
3. kellően fáradt és ideges ahhoz, hogy ne akarjon még egy kekec járművel is vitatkozni.
Péntekről szombatra Herbertem - még nem tudva, hogy Németországba kéne már megint mennie - rendben levőnek érezte a közlekedést, szívesen jött velem vásárolni, élvezte a napfényt és eszébe se jutott fesztiválozni. Szombaton bementünk reggel hétre, mert ilyen ez a popszakma, néha nincs szombat, ekkor közöltem vele, hogy kolléga viszi Németországba, legyen jó gyerek és ne harapja meg. Hétfőn aztán mégis úgy alakult, hogy én jöttem haza vele. Ekkor már Herbert, hogy érezzem a törődést, elkezdte a nyüffögést, este kilenckor, mert az úgy jó... Legalább tíz perc alkudozás után sikerült rávennem, hogy hazahozzon, de ezután a kis incidens után boldog, a világgal elégedett Herbert volt megint. Egészen szerdáig, amikor aztán nagyon elkapta a gépszíj és WTF-üzemmódba kapcsolva kerek perec kijelentette, hogy ő bizony nem megy Németországba. Utoljára ilyen durcit a haverja vágott le, amikor megharapta egy teherautó és több hétig csak én vakargattam fülön, ha elmentem mellette, más rá se cseszett.
Azt a szégyent, hogy tréleren hozzák vissza a sarokról, Herbert végül nem engedte meg magának (ennél hiúbb), de a rendezett nagyjelenettel sikerült ténylegesen kibújnia a németországi út alól - mehetett helyette egy másik gépállatka, aki egyáltalán nem volt erre felkészülve. Mondani sem kell, hogy a srácok marha pipák voltak rá, a Herbert meg röhögött a markába, és cseszett szóba állni bárkivel - engem leszámítva. Mondjuk, amikor már beszélt hozzám, akkor tudtam, hogy nincs nagy baj, csak mint a kis barátja, ő is akkus lett. Addig viszont eléggé aggódtam érte, tekintve, hogy ő az én sárkánykám, többnyire én ápolgatom, és nagyon nem szeretem, ha beteg.
Ezek után pedig az, hogy még a zárcilinderét is elhagyta valahol, már csak a hab volt a tortán. Úgyhogy most lyukas az ajtó a kilincs mellett, én meg tegnap egész este a netet bújtam, hogy nem-e bűncselekmény áldozata lett az én jól fejlett bébisárkányom...
Mit lehet erre mondani? JajbazmegHerbertazidegeim...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése