2019. január 6., vasárnap

Új év, új tervek

Nem szoktam fogadalmakat tenni újévkor, mert annyira sajátos az életvitelem, hogy úgyse tudnám betartani őket, akkor meg minek.
Bakancslistát "írni" azonban szoktam, inkább csak azért, hogy lássam, mikor mivel fogom kicsinálni a körülöttem élők idegrendszerét és előre szólhassak, no meg persze időben kell intézni a szabikat is.
2019 van. Brutál gyorsan elment a 2018 a két hét karácsonyi szabimmal együtt, amit azért sikerült elég rendesen kimaxolni. Korizás, kondizás, tánc, barátok, család, mozi és kiállítás apukámmal, ide megyek, oda megyek... Isteni volt, köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult.

Szóval 2019-re volna:
  • egy objektív szpotterkedéshez 
  • tánc, tánc, tánc és még egy kis tánc, sérülés nélkül, ha lehet :)
  • gatyába rázni végre Malacot és megépíteni legalább még egy makettet
  • Weissensee korcsolyázás
  • két panorámaút a Cáreviccsel (Gerlos és Goldeck)
  • továbbá legalább 6000km csavargás idén is a Cáreviccsel, mert megérdemli
  • Kassa egy Skoda 105 vezetéssel egybekötve (családunk Nünükéjének emlékére)
  • Duxford Flying Legends a családdal
  • AirPower '19
  • Írország, vagy Wales vagy Izland a táncostársaimmal, akik a 2018-as év egyik legnagyobb ajándéka voltak számomra 
  • és a legnagyobb fa: Oshkosh Air Venture és Chicago (USA)
Mindez a hivatalos utakon felül, nem lesz egyszerű. Merthogy két hét múlva már indul is a mandula, felpörögnek a motorok. Tél van. Tesztút szezon van.
BUÉK!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése