Úton-útfélen

Ahogy jelenleg kinéz, 2019-ben is lesz utazás bőven. Bőröndöt kipakol, ruhákat kimos, átesik a bőröndön, bőröndöt bepakol, taxi, reptér. Van úgy, hogy az utazások között összesen van egy hét, aztán meg kb. két hónap és kezdődik a cirkusz elölről. Mondjuk, lehetne rosszabb is, de civilként ez így elég nagy teher a körülöttem levőknek. Sajnálni ettől függetlenül nem kell (a hozzátartozóimat lehet, mert ők szívnak nagyobbat), mert én erre szerződtem, ezt írtam alá és szeretem is csinálni - ha nem így lenne, már rég dobbantottam volna.
Ettől függetlenül nem a szívem csücske, amikor lépten-nyomon hallom vissza, hogy jaj, milyen jó neked, hogy Spanyolországban, Németországban, Svájcban, Svédországban, netán Teneriffén, az USÁ-ban, vagy Dél-Afrikában csavarogsz.
Igen, épp a bőrömet viszem vásárra, de no problem. Jobb lenne persze Teneriffén a medence, vagy óceánparton koktélozva stírölni a jobbnál jobb testű pasikat (muhaha, Teneriffén... a kövér brit turisták paradicsomában? Muhaha...), de ez több okból sem igazán lehetséges.
Legfőképpen azért, mert napi tizenkét órát dolgozunk kint terepen, függetlenül a földrajzi helyzettől. A tempó feszített, hiszen a tesztek végrehajtására szűkös idő áll rendelkezésére és a gépállomány is korlátozott. Ezután meg kell még csinálni a kiértékelést, az új beállításokat, ha szükséges, újra mérni, és aztán mindent dokumentálni.  

Los Diamantes - a tesztút egyik jó oldala

A tesztút persze kaland, ez tény, azt a részét meg, ami nem annyira mókás, azt úgyse fogom feltolni a blogra, vagy Instára. (Igen, van Instám. Nem nagy szám, de ha valakit érdekel, küldjön egy privátot.)
Aki ezt a melót választja, az többnyire nem szobanövény alkat, ráadásul muszáj kimenni a biztonságos kis burokból a kegyetlen valóságba, mivel íróasztal mögött lehet csinálni szép prezentációkat, de attól még a dög be fog szarni mínusz 30 fokon, ha úgy tartja úri kedve. Olyan helyekre is eljutunk így, naná, ahová amúgy igen sokba kerülne, fizetik a szállást és a munkabérünket, a törvényben foglaltak szerint. Az esténk szabad (még jó), azt teszünk vele, amit akarunk és (nagyjából) szabad a vasárnap is, valagba lőni se akar senki (akkora baromságot sose csinálunk, bár mondjuk amikor betévedtünk a banánültetvényre Teneriffén, lehet, hogy nézett a hombre a távcsövön keresztül...), tehát aki akar, szombat este mehet zülleni a hotel bárjába, vagy a helyi diszkóba. Kirándulás, kultúra, a vasárnapba többnyire ez is belefér, feltéve, hogy nem a semmi közepén vagyunk összezárva. Nem kell takarítani, mosni, picit nagyobb szabadság a szürke hétköznapokban, de itt véget is ért móka.

Mert amúgy mindent magunknak fizetünk a szálláson és a reggelin kívül, és örülünk, ha délben meg tudunk állni ebédelni. 2 hét Teneriffét gyakorlatilag ebédre 2 banánnal toltuk végig, annyira nem volt időnk és lehetőségünk. A büntetést a KRESZ esetleges megszegéséért mi álljuk akkor is, ha mérés közben mosolyogtunk bele a kamerába, vagy személyesen a jard arcába. Hivatásos és önjelölt paparazzók vadásszák a kocsijainkat, és verik ki a szendvicset (már ha az ember szemfülesen készített magának és kicsempészte a reggeliről) a kezünkből a félreeső parkolókban is. Itt kérnék meg mindenkit, hogy ha kamuflázsolt protót lát, ne kezdje el üldözni és főleg ne álljon elé, ne próbálja blokkolni az útját! Köszi!

A kanyar után egyszer csak ott egy birkanyáj

Ez a munka ráadásul nem is veszélytelen. Hiába van, hogy a biztonság a mérés előtt, ha valakinek pechje van, idióták zaklatják és még ráadásul fáradt is. Két egymást követő tesztúton is le lett zúzva keményen egy-egy autó, szerencsére személyi sérülés nélkül - a kollégákat egy gyors kivizsgálás után haza is engedték a kórházból, ahová a légzsákok nyílása miatt kellett bemenniük. A kollégák hibáztak? Igen, szó sem volt műszaki hibáról.
Svédországban az utolsó hivatalos munkanapon (szombaton) én is hóra tettem a kocsit, mert máskülönben mi is az árokban landolunk. Nem vettem észre, hogy megváltozott az út állapota, elvakított a mögöttem jövő fényszórója, és előtte húsz kilométeren át egy vészüzemre állt kocsit vezettem vak sötétben egy olyan útszakaszon, ahol a semmiből bármikor egy csorda rénszarvas teremhet az ember előtt. Nem akartam -29 fokban ott ragadni valahol az isten háta mögött, ezért aztán nagyobb slunggal közelítettem meg a kereszteződést, mint kellett volna (nagyjából 30-cal 20 helyett), a fékezést sem jól időzítettem, a kocsi pedig egy pillanat alatt alulkormányzottá vált. A szituáció nem volt ismeretlen, több ilyen vészhelyzetem is volt már, a helyes cselekvési rutin emiatt szinte belém égett és szerencsém is volt, mert volt helyem. A puha hóban a gép se sérült, letolattam a buckáról és még vagy másfél órát mértünk ide-oda csalinkázva. A másik, hogy van némi Murphy-faktor is, vagyis ami el tud romlani, az el is fog - VobVob kis barátom például majdnem megfagyasztott, mert nem volt hajlandó bekapcsolni a fűtést és ez csak egy mini üzemzavar volt, bár -25 fokban kétségkívül több mint kellemetlen. Ennél sokkal durvábbakat is el tudnak követni a sárkánykák, mindenkinek van pár hajmeresztő sztorija meg néhány plusz szülinapja, garantálom.
Azért írtam ezt a bejegyzést, hogy a csillogó felszín alól kicsit előbukkanjon a kevésbé irigylésre méltó valóság is és ne mindig csak a szuper hoteleket, gyönyörű tájakat lássátok. Semmi sem csak fekete és csak fehér. Vállaltuk, csináljuk, de természetesen nem mindig esik jól, hogy már megint az automata öntözi a szobanövényeket...