2017. június 25., vasárnap

Gazpacho andaluz

Vállalhatatlan mennyiséget képes vagyok megenni belőle. A dobozos verziójából is, amit Granadából szoktam importálni, ha éppen lehetőségem adódik, illetve a Merkurban lehetett korábban literes kiszerelést kapni.
Mivel már nem kapható, "kénytelen" voltam keresni egy receptet és csinálni magamnak, mert megettem volna ebben a rohadt melegben.
Íme egy hagyományos andalúz recept! Jelentem, én ezt a mennyiséget egymagam megeszem, pedig majd egy liter lesz belőle.
Hozzávalók 2 személyre:
- 5 db érett paradicsom
- fél paprika
- 1/3 kígyóuborka
- 1 izmos gerezd fokhagyma
- másfél szelet kenyér (Épp szendvicskenyér volt itthon, az ment bele, de bármi jó, kivéve a penészest. Azt inkább ne tegyük bele.)
- kb 1 ek olívaolaj
- ízlés szerint só és balzsamecet

Elkészítés:
A zöldséget megmossuk, a paradicsom csumáját kivágjuk, aztán a maradékot felnégyeljük. Nem kell lehúzni a héját, át lesz szűrve. A paprikát és az uborkát felkockázzuk, félretesszük. A kenyeret darababokra tépjük és kevés vízbe áztatjuk.
A paradicsomot az olajjal, ízlés szerinti sóval és balzsamecettel beletesszük a turmixgépbe és ízzé porrá turmixoljuk. Ezután minden más hozzávalót beleteszünk és tovább turmixoljuk, amíg teljesen szétmegy minden. Ha kész, akkor leszűrjük, és ha túl sűrű lenne, teszünk hozzá egy kis vizet. Legalább két órára hűtőszekrénybe tesszük és hidegen fogyasztjuk.

UPDATE:
A fotót egy kis időre levettem, és majd készítek újat, ha újra lesz leves :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése