Zsemlék úton

A 18-aska úgy kezdte hétfőn, hogy bikázni kellett, mert lemerült az akksi. Aztán az egyik kocsi bennragadt a hóban, úgy kellett kirángatni (természetesen az is csak akkor derült ki, hogy a vonószem hiányzik, amikor kellett volna), az Inginek megint beszart a szervója, természetesen fent a hegyen, de végül gond nélkül hazaértünk és a tesztút is remekül sikerült. A plusz poén, hogy mivel mindegyik Zsömle disznóvá avanzsált egy hét alatt, az ember hét óra vezetés után még moshatta is a jószágát. Porszívózni is kellett volna, de ahhoz már tényleg nem volt lelkierőm. Különösen azután, hogy megláttam Herbertet, akit vakarhattam ki a ráfagyott havaseső-maradék alól.
Hol voltunk? Kühtaiban (2020m). Ez tényleg az a hely, ahová az ember nem a kulturális értékek, hanem a sípályák miatt megy. Természetesen főszezon van, nagy az ökörsűrűség - majdnem kiugrottam (az ajtót ki is nyitottam), amikor egy apuka lelkesen magyarázva a kisfiának összefogdosta a 16-os Zsömle hátsó lámpáját. Kedves emberek! Jegyezzük meg, hogy nemcsak más kutyáját, macskáját, de egy prototípust sem illik tapizni a tulajdonos megkérdezése nélkül! Fotózni meg még annyira se. Köszi!
Amúgy "imádom" az embereket, meg tudják alapozni a hangulatomat, amikor reggel fél kilenckor egyedül szedem le a ponyvát a nálam fél fejjel magasabb kocsiról, ők meg a reggeliző asztalnál ülve bámulják az ablakon keresztül és mosolyognak, bazmeg. Nagyjából úgy vigyorogtam fel rájuk és integettem nekik, mint Telly Savalas a Halál 50 órájában (Jelenet megvan?).
A cseresznye a habtejszín tetején természetesen a szomszédom drága fia volt, aki ráparkolta a szülei kis Peugeot-jára az Octaviát... Be kellett csengetnem, hogy ugyan, vigye már odébb, mert a Herbert ugyan befér, én kiszállok a másik oldalon, de akkor ő bizony nem megy sehova, vagy a csomagtartón keresztül mászik be...

Mint az látható, hó az volt. Szerencsére a nagyobb hóesést megúsztuk, egyszer így is takarítani kellett a Zsemlékről a havat. Amikor négy darab, egyenként 1,7m magas, 5,1m hosszú, 2,1m széles Zsömlét úgy igazán beterít a hó, viszonylag gyorsan nem lesz őszinte az ember mosolya.

Edömérnek természetesen rögtön a megérkezést követően bele kellett másznia a wellness kosárba, és ha már lúd, legyen kövér, vitte a kis haverjait is.
Felhívnám a figyelmet a szép, hófehér sáljára, amit karácsonyra kapott Anyukámtól. Azóta állandóan viseli, nagyon büszke rá. (A breki egy kölespárna, csuklótámaszként szolgál, hogy ne fájjon a kezem a sok egerezéstől.)

Azért amikor süt a nap, a hely gyönyörű.
Szerencsére a projektvezető is imád fotózni, úgyhogy miközben megmászattuk a 16-os Zsemlét, megálltunk fényképezni is. A figura egyébként hihetetlen arc, még soha ilyen projektvezetővel nem találkoztam. Igen, ő adta oda Herbertet karácsonyra.

Nem túl nagy hely, de lefér. Elképesztő, hová nem tudnak berepülni ezekkel a zümikkel.

És hát igen, a pihe puha macis zoknik, amiket AnB-től kaptam karácsonyra, szintén bevetésre kerültek. Isteni melegek, köszönöm! Jönnek velem Svájcba is.