Egy fa életéért. A mi pici fánkért, aki most holtan fekszik a földön, mert... csak. Mert valakinek csak egy egészen kicsit oda kellett volna figyelnie arra, amit csinál, de leszarta. Mert másnak csak egy fa volt.
Fa 2020-ban érkezett, csemeteként. Egy csapat jóravaló ember hozta a COVID lezárások idején a lakótelepre, talán a Momentum támogatásával. Anyukám vastagbélműtétből (rákja volt, igen), apukám pedig nagyon súlyos légúti fertőzésből lábadozott éppen, én otthon ragadtam a határzár miatt... Nyár volt és meleg, megkérdezték, gondját tudnánk-e viselni, mert bár igyekeznek majd jönni locsolni, de nem biztos, hogy meg tudják oldani. Vállaltam, hogy amíg otthon vagyok, vigyázni fogok a kornyadt, kis jövevényre. Elmondták, hogy mennyi vizet, mennyi időnként kell kapnia, anyukám pedig folytatta a csemete gondozását, miután én visszajöttem Grazba, bár először még úgy volt vele, hogy ez neki nem fog menni.
Fa így került a mi oltalmunkba. Locsoltuk és büszkén figyeltük, hogy míg a többi, vele egyidős csemete gondozás hiányában az enyészeté lesz, ő szépen él és virul. Csinos, egészséges fakölyök volt, és anyu direkt kérte mind a munkásokat, mind a főnököt, hogy vigyázzanak rá a gázvezetékrenoválás közben. Azt mondták, hogy megoldható, mert nincs útban...
Itt már sérülten, ahogy látható, még karók is voltak körülötte, hogy védjék |
Fa meg is úszta egészen 2025.08.19-éig, amikor valószínűleg nekimentek egy Bobcattel - egy Bobcattel, bazdmeg, amikor a kétszer akkor gépek simán elfértek mellette, tehát tényleg nem volt útban.
Fára végül 2025.08.22-én a földön fekve találtak rá anyuék, a törzse tőben eltörve. Élt öt évet.
Egyértelmű, hogy nekimentek, az egyik karó is törött |
Egy fa elpusztítása egyébként szabálysértés. Kivágni sem lehet csak úgy, engedély nélkül, nemhogy kitaposni. Kormányrendelet védelmezi őket, nemcsak valami "habókos vénasszony", ahogy most többen gondolják édesanyámról.
Amikor megláttam a képeket, elsírtam magam. Már kezdett átnyékot adni. Már volt csinos lombja, szép, egészséges törzse. Most pedig halott. Pedig nem volt útban...
Kedves, kicsi fám! Nyugodj békében! A karma pedig utóléri azt, aki elvette az életed...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése