Könyvajánló - Poor Girls (Clare Whitfield)

Poor girls - szegény lányok. Clare Whitfield könyve egyszerre fikció és történelem. A Forty Elephants banda ugyanis létezett, mint ahogy a könyv több szereplője is valós személy, vagy pedig valós személyen alapszik. Hogy magyarul megjelent-e, azt nem tudom, angolul azonban könnyedén beszerezhető online.

Az 1920-as évek Londonjába kalauzol el és bár maga a könyv erősen túlhájpolt, vagyis korántsem annyira jó, mint a fedlapja hirdeti, mégis érdemes elolvasni. A címválasztás maga nem véletlen, hiszen a könyv szereplői mind szerény, vagy egyenesen borzalmas körülmények közül jönnek és anélkül, amit tesznek, esélyük se lenne kitörni a skatulyából, amibe a származásuk passzírozza őket, mert... nos, szegények és lányok. 

A téma pedig továbbra is fájdalmasan aktuális, mert bár a helyzet sokat javult az elmúlt száz évben, még mindig nem sikerült eljutni odáig, hogy egyenrangú félként tekintsenek egymásra a férfiak és a nők. Hogy azonos munkáért azonos bér járjon és egy szegény gyereknek is legyen esélye a kitörésre. 

Nell a bűnözést választja, mert nem lát más kiutat. A tisztességesen fizető és egyébként rohadt veszélyes állásából azonnal kitették, mihelyst véget ért a háború és a férfiak - ki így, ki úgy - visszatértek a munkaerőpiacra, a számára nyitva álló karrierlehetőségek pedig igencsak szűkösek és megalázóak. Mivel pedig szerényebb családból származik, ahol az apa ráadásul hadirokkant - akivel szintén mocskosul elbánnak, hiába szolgálta becsülettel a hazáját - a jóeszű, kalandvágyó lánynak nem marad más, mint a londoni alvilág. Szolgálni, éhezni, vagy lopni - ezek a lehetőségek előtte, ám amikor megpróbál szolgálni, leköpik és megtapossák, éhezni pedig nincs kedve, tehát az utolsó opciót választja. 

A sztori jól indul, de már néhány fejezeten belül látni lehet, hogy a túl sok szereplőt nem fogja tudni mozgatni az író és Nell maga is gyorsan válik egyre kevésbé érdekessé. Jópofa, ígéretes karakterek laposodnak el (Johnny), vagy maradnak kiaknázatlanul (Horace és Peter/Vincent), miközben bekerül pár történelmi figura is, akik nélkül amúgy meg tudott volna lenni a történet. Egy idő után pedig már maga az író sem tudja, hogy mit szeretne: pontos leírást adni a '20-as évek londoni bandáinak - köztük is a nőkből álló, nők által vezetett Forty Elephants - működéséről, vagy pedig megtolni a feminista vonalat és a lányok sorsán keresztül rávilágítani arra, hogy hiába telt el száz év, bizonyos problémákra még mindig nem sikerült megoldást találni és a nemek közti egyenlőség is várat magára. A lezárás - ami valójában nyitva hagyja a sztorit egy második kötetnek - sablonos és elkapkodott.

A Poor Girls helyenként szórakoztató, helyenként elgondolkodtató, de kissé kaotikus és sokszor nagy fa, kicsi fejsze érzetet kelt. Kár érte. 

Kellemes, nyári olvasni való, de nem egy klasszikus. Felkészül a The Haselbourne Ladies Motorcycle and Flying Club (Helen Simonson)