Úgy nézem, nem esett le mindenkinek a tantusz, hogy nem jár sztahanovista érdemérem, se legjobb traktoros kitüntetés annak, aki full betegen bejön a munkahelyére. Másik ország, másik kor. Ergo, ha már egyetlen árva tőmondat kinyögése sem megy köhögve fuldoklás nélkül, akkor nem kell még két napig bejárni az irodába és biztos, ami biztos alapon megfertőzni az embereket.
Vasárnap délutánra olyan torokfájásom lett, hogy csillagokat láttam - ez mostanra elmúlt szerencsére -, viszont ma dél óta deb gabog lebegőt és nem lehetett már lemondani a három napos tréninget, úgyhogy most úgy beszélek napi hét-nyolc órát, hogy közben majd megfulladok. Nem a köhögéstől, hanem a takonytól. A köhögés még nem vészes, viszont van egy hurutkám, akinek nem kéne lent maradnia. Köszi, tényleg.
A kolléga, aki az egész hapcikórt elindította, természetesen hétfőn már betegállományban volt, és mától már egy másik, pofán köhögött kolléga sem tudott bemenni.
A következmény? Már csak egy mohikán van talpon a kollektívából, ami a munka mennyiségét tekintve igen sovány. Holnap, ha végeztem, én is kénytelen leszek haza jönni home office-olni, így nem viszem be be Hurutkát az irodába, pedig nagyon barátságos példány. Remélhetőleg péntekre már távozik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése