Néha úgy érzem, szegény hétfőt aránytalanul sokat bántják. Akkor is, ha éppenséggel múlt hétfőn jött egy kis esőcske, az esernyő meg megharapott (véresernyő).
Szerintem a szerda sokkal rosszabb.
Nekem ez az egyik legmacerásabb napom, és néha úgy érzem, másoknak is. A türelem már fogytán van (különösen, ha valakinek alapjáraton se volt sok belőle), a hétvége még messze, gőznyomás emelkedik, aminek a vége egy jó kis hiszti. Az a fajta, aminek láttán az ember lánya nehezen tudja eldönteni, hogy most sírjon, vagy nevessen, nekem meg egyébként sincs jó pókerarcom... (Az ominózus esetet nagyra nyílt cicaszemmel néztem egy laptopot szorongatva fedezék gyanánt, ha az illető mégis úgy dönt, hogy felrobban...)
Apropó hiszti. Sokat cukkolják a nőket, hogy minden kis hülyeségért képesek jelenetet rendezni. Kíváncsi lennék, mit mondanának az urak arra, amikor egy férfi hisztizik. Szerintem sokkal cinkesebb...
A pénteki lakásavatóra elkövettem életem első és egyben laktózmentes majdnem-tiramisuját. Azért csak majdnem-tiramisu, mert mascarponeból nincs laktózmentes, ezért azt helyettesítenem kellett, így viszont politikailag nem lenne korrekt a végterméket tiramisunak nevezni. Jelentem, mindenki életben maradt, és a produktum is szépen fogyott...Apropó, lakásavató. Külön köszönet a rögtönzött görög táncházért! Nagyon nagy élmény volt. A hajnali mínuszban hazabringázás következményeit (orrfolyás és köhögés) egy fél mézes citrom elfogyasztásával már sikerült felszámolni, de egy biztos, legközelebb jobban felkészülök...(Update: mégsem sikerült olyan jól a gyógyulás, mint gondoltam...)
A zoknilény família amúgy még a múlt hétvégén tovább bővült három minilénnyel, valamint Halhaverral, a zoknihallal. Fényképek később, amikor már a kis uszonyos is üvegben lesz. (Ennek legnagyobb akadálya, hogy majdani lakhelyéről jelenleg is a címkét próbálom távozásra bírni.)
Emellett sikerült az én aranyos, pirinyó kislábujjamból furcsán püffedt,
színváltós kislábujjat csinálnom... Két éve (?) egy vasággyal került nem
kívánt kontaktusba, most meg egy orvul elém ugró (oké,
rohadtul nem néztem a lábam elé) faldarab amortizálta le szegényt még múlt vasárnap. (A fekete nadálytő krémnek köszönhetően csak hétfőn anyázott a cipő miatt, utána már nem...)
A bal lábam továbbra is szívat, nyújtva felemelni csak egy aranyos minigalaxis látványának kíséretében tudom. Spárga... hehehe. Fogalmazzunk úgy, hogy az a komplett Tejút-rendszer 3D-ben. Kevés hátborzongatóbb dolog van, mint amikor az ember a saját izmait hallja recsegni... Ropogó ízületek? Ugyan már! A sport egészséges. Vagy mégse?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése