Zeiss Ikon Nettar 515/2 - első képek

avagy...

Megbecsülni a távolságot, záridőt, blendenyílást választani. Aztán pedig izgulni, hogy vajon sikerül-e az előhívás, és milyenek lesznek a képek. 

Mivel az első tekercset az előhívó folyadék tönkretette, így egészen idáig fogalmam sem volt, hogy mit tud és mit nem tud ez a nagyon kedves gép valójában. Sajnos, egyben ez azt is jelentette, hogy a Várban tett séta képei odalettek, nem maradt fenn más, mint a mobillal készített képek.  

Mr. Zeiss nagyon rossz a rejtőzködésben. Akárhova megyek vele, mindenhol hamar a figyelem középpontjába kerül, ami nem csoda, hiszen... elég ránézni, és megérti az ember, hogy miért. Klasszikus elegancia, igazi úriember, aki összecsukva egy kabátzsebben elfér. 

Mr. Zeiss egy 515/2 Nettar, tökéletesen fényzáró mancsettával, ami igazi ritkaság ebben a korcsoportban. Pontos gyártási éve nem megállapítható, de háború előtti, feltehetően 1938-as. Nevetséges összegért vásároltam a Foto Köberlnél, ahol a vitrinben egymást tapossák a szebbnél szebb állapotú antik gépek. Lehet értük tolongani, abszolút megéri. Nem akartam megvenni, mert már volt egy hasonlóm, a Voigtländer Bessa, de valamiért aztán mégis nálam kötött ki. Azóta egy Kivibagben lakik, mert táska nem volt hozzá. Állítása szerint jól érzi magát és örül, hogy nincs tömeg, de vannak kortársak, akikkel eszmét tud cserélni.  

A gép lelke egy Telma zárszerkezettel szerelt, Nettar-Anastigmat lencse (1:4,5 f = 11cm)

Elfordítható, lencsés periszkópnézőke a derékmagasságból történő fotózáshoz, kihajtható sport nézőke, ha az ember "hagyományos" módon akar fényképezni. Távkioldója is van, igaz, vezetékes és mivel van B ("Bulb", végtelen), éjszakai felvétel is készíthető vele. Megfelelő film és állvány/stabil támasz ehhez természetesen kötelező. A Nettar széria annak idején a boxkameráknál jóval többet tudó, komolyabb zárszerkezetes gépek belépő kategóriájának számított, vagyis képességeit tekintve a lényegesen drágább Ikonta sorozat alatt maradt.  

No, de akkor most jöjjenek a képek, utómunka nélkül:

Pfarrkirche - Graz St. Peter

A háttérben viharfelhők. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja, a mi kerületünk semmit se kapott az áldásból, eláztatta viszont az északi régiót. Viszonylag jól sikerült eltalálni a beállításokat, így egy decens kép lett az eredmény. 

Egyébként virág

Amikor előhívtam a filmet, először komolyan el kellett gondolkodnom, hogy mire is gondolt itt a költő, aztán beugrott, hogy a templom mögött a rekettyésben szerettem volna megörökíteni néhány virágot. Nos, ez a lencse nem való közeli képek készítésére. Csodásan befókuszálta viszont a virágok mögötti ágakat. 

Méhlegelő

A kaszinósnénak még véletlenül se mutassuk meg, mert még kaszára kap és idejön... Graz tele van ugyanis méhlegelőkkel. Ilyen az egyébként, amikor az ember alásaccolja a rendelkezésre álló fényt és a sport nézőkét használja a kép megkomponálására... Azt hiszem, az ott középen pittypang. Fogadjuk el, hogy pittypang. 

A marburgeri elhagyatott villa

Enyhe horror hangulatot árasztó, lassan pusztuló villa a szomszédságban. Menthetetlen, de mivel van tulajdonosa, el se bontják. Kár érte, igazán szép lehetett fénykorában. 

St. Peter Friedhof (evangélikus rész) - utómunka nélkül

Az olcsó film... Brutál erős, fekete-fehér kontraszt és a visszatükröződő napfény se vált a kép előnyére.  

Reininghaus kripta

Ismét egy sikeresebb kép, ahol a beállításokat sikerült eltalálni. Ez a fajta film ilyen, hideg, fekete-fehér. 

 

Csepel Autó Gyártmánymúzeum

Na, ez komolyan alulexponált lett, de legalább látszik, hogy mi van rajta. Igen, egy Csepel teherautó. Remekül mutatja, hogy a 100-as film állvány és távkioldó nélkül itt bizony kevés. 

Gesztenye

Kísérletezgetünk, kísérletezgetünk... Megtehetem, mert itthon hívom elő a filmet, nem kell érte még pluszba fizetnem. 

Összefoglalva: minden azon múlik, hogy éppen milyen film van a gépben és mennyire pontosan sikerül eltalálni a beállításokat. A gép szép, éles képeket készít, a lencse tiszta, karcmentes, a mancsetta ép. Nagyon szerethették és vigyázhattak rá, hogy még ennyi év után is ilyen állapotban van. Megérdemli, hogy a minőségi Ilford filmmel is megmutathassa majd, hogy mit tud. A kétbalmancsos a gomb mögött meg addig is gyakorol az olcsó Fomapannal...

Hja, kérem. Amikor az ember egyedül marad és csak egy mobil app van szamárvezetőnek (kb megmondja, hogy mi lehet a jó beállítás), akkor válik érdekessé a játszma. Nem az a kunszt, amikor a 2000 képből lesz 10 használható, hanem amikor 8-ból 8. 

Búcsúzóul pedig álljon itt a Reininghaus kripta képe - utómunka után. 

Akárha egy régi, családi albumból lépett volna elő. 

(A Fomapan 100 nagyon jól passzol az Agfához, a Zeiss-nél úgy érzem, hogy elvárja a magasabb minőséget.) 

Amikor az idő kereke megakad

 A legelső tekercseket az Ars-imago előhívó doboz (vissza is lett küldve) tette tönkre, a harmadik és negyedik tekercset, köztük a Zeiss Ikon első képeit az előhívó folyadék, ami frankón megromlott... Viszont a friss folyadék tökéletesen működött a Paterson tankkal, így végre be tudom mutatni, milyen is egy 95 éves doboz kamera lencséjén keresztül a világ. Egyetlen szóban összefoglalva: kísérteties.

Van bennük valami megfoghatatlanul különleges és hátborzongató. Végtelen, fagyott csendbe dermedt világ. A múlt csontkezével megállítja az idő kerekét és áthajol a fátyol hasadékán a jelenbe.  

Graz-St. Peter Pfarrkirche

Graz-St. Peter Pfarrkirche

ORF Park

ORF Park

Magnolia

Murinsel

Szándékosan nem dolgoztam meg őket, emiatt bizonyos mértékben alulexponáltak, de pont ez a tökéletlenség adja a különlegességüket.  

Gép: Agfa England Box (1930), róla bővebben itt

Film: 120 rollfilm, Fomapan 100

Scanner: reflecta x66   

Puchságosságok - harmadik rész

 Ami nem volt tervezve, mert elvileg a gumijavítással be kellett volna, hogy fejeződjön a történet. Ha az a volna ott nem volna...

Itt szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy amikor vágyakozva néz egy oldtimert - legyen az bicikli, motor, vagy autó -, jusson eszébe, hogy ezeknek a vén jószágoknak lelke van, amit időről-időre bizony ápolni kell. Ha ugyanis az ember nem teszi, vagy elbagatelizál dolgokat, akkor könnyen úgy járhat, mint Őfelsége, a Cárevics, aki 2019 óta nem egészséges, hogy finoman fogalmazzak. 

Szóval, a Méltóságosnasságosasszony azzal indította a hetet, miután visszajöttem szabiról, hogy félig leengedett a kerék. Ez azt is jelenti egyben, hogy a flick ereszt, tehát vagy újra meg kell foltozni hamarosan, vagy rendelhetem az új belsőt. 

Mivel nálunk rövid hét volt a május elsejei, három napot közlekedtem vele és egyre inkább kezdett nem tetszeni a hajtás felől jövő zaj. Szombaton a piacra menet aztán annyira idegesítővé vált, hogy azt mondtam, itt a vége. Akár fázok tőle, akár nem, eljött az ideje a karbantartásnak, mert ha nem foglalkozom vele, akkor gajra fog menni kontrafékestől és egy hetven plusszos biciklihez nem könnyű alkatrészt kapni. 

Egy héten keresztül gyűjtöttem a bátorságot és bújtam a netet információ után. Szerencsére a Styria agy szerkezetileg megegyezik a Torpedoval, így a Waffenrad oldal segítségével sikerült komolyan felvérteződni, kezdődhetett a munka.

Bontani többnyire könnyű. Szerencsére a Csepel Csillag szerszámos készlete nálam van - Biszigli lopta el még 2011-ben -, és abban minden benne volt, ami a szereléshez kellett. 

Mosóbenzint és olcsó fogkefét kaptam a Müllerben, rongy is akadt... Meg fogpiszláló és fülpiszka is, mert abból jó egy adagot elhasználtam ám. 

Dreckig. 

Szóval, azt senki se gondolja, hogy ha beadja a drótszamarat a szervízbe, ott majd fémtisztára suvickolják a felületeket... Vagy, ha mégis, akkor a gatyáját el fogja fizetni a delikvens. 

Nagyon ráfért a tisztítás és újrazsírzás, nem véletlenül kezdett nyígni. 

Türelemjáték, de megéri ráfordítani az időt és gondosan lepucolni mindent. 

A teljes vasárnap délutánom ráment, de most egy darabig megint nem kell vele foglalkozni. Csapágyak kitisztítva és újrazsírozva, akárcsak a fék alkatrészei. 

Egyúttal az is kiderült, hogy a Nassága valóban 1948-ban születhetett, mert az összes alkatrész - egy kivételével - ebből az évből származik, későbbi nem volt benne. Az egyetlen, korban kilógó darab, a Bremsmantel 1942-ből és egy F&S Torpedo agyból való. 

Valószínűleg maradék volt, és a maestro gondolta, felhasználja.  

A próbaút jól sikerült, a nyígás megszűnt, akárha új lenne. Nyilván be kell még járatni, és előfordulhat, hogy szükség lesz finomhangolásra, de mivel holnap haza akarom hozni Fluffot, valószínűleg Bisziglivel megyek és ez jövő hétvégére marad. 

A következő karbantartandó a nyereg, ami nyikorog, mint a franc és csak rágondolva is kiráz a hideg a hajtáslánc pedál felöli részének szétszedésétől, de előbb-utóbb azt is meg kell majd ejteni. 

Brrrrrrrrrrr...

Amit rég elfelejtettünk

 A mi szüleinknek máshogyan volt nehéz. Anyukám például sorban állt gyakorlatilag mindenért és gyakran így is csak protekcióval jutott banánhoz. Igen, banánhoz, amivel ma rogyásig vannak a bolti polcok és még bio is van belőle! Ott rohad meg a boltban a többsége, mert annyi, amennyit kiraknak belőle, sose fogy el. (Ezért is remek kezdeményezés a "Retterbox", vagyis a gyümölcsmentő láda, amibe még fogyasztható, de nem túl jóképű gyümölcsöt, zöldséget csomagolnak és egységáron - olcsón - eladják.) 

Nagyikám biztosan furán nézne, ha még élne, hogy akár a tél közepén is lehet kapni epret, málnát, barackot és nemcsak fagyasztott, esetleg befőtt formájában. 

Egyik kolléganővel talán két éve beszélgettünk a korai epervásárlási lehetőségekről és amikor mondtam, hogy hát, tudod, én inkább megvárom, amíg lesz helyi, ő felsóhajtott: 

Jó, de hogy magyarázzam el a gyereknek, hogy még nem veszünk, pedig nagyon szereti?

Na, ja. Minden is van, mindig. 

Az árubőség miatt mi totál elfelejtettük, az utánunk jövő generációk pedig a világ szerencsésebb országaiban meg se tanulták, hogy mi az a nincs. 

Egy emberöltővel ezelőtt kicsit máshogyan volt ez. Szeretett, öreg könyvem még emlékszik...

Eltevésnek ideje - 1939-ből

Nem könnyű nemet mondani. Hiszen ottvan, meg lehet venni a málnát, az epret, a dinnyét... 

Én szerencsés voltam, mert a nagyszüleimnél megtanulhattam, hogy mikor érik, melyik zöldség és melyik gyümölcs. Láthattam a munkát a finom savanyúságok, lekvárok, kompótok mögött és büszke törpördögként kevergethettem a rotyogó masszát a tűzhelyen. 

Mindennek meg volt a maga ideje és meg van ma is. 

Csak meg kellene tanulnunk várakozni...

Apropó, várakozás. Gondozgattam, nevelgettem magról a palántáimat február óta és mire visszaértem, egy hét alatt mind elszáradt, pedig nem is volt annyira meleg. Most kezdhetem újra, májusban...

Nem, nem vagyok ideges. Á, dehogy.   

 

Puchságosságok - Második rész

Őpuchsága már rég folytathatta volna tavaszi száguldását, ha veszem a fáradságot és megnézem, hogy mi is van pontosan a Lidl-gazdaságos kerékpárjavító kofferben. Igen, az. Flickzeug. 

Pénteken hazafluffoltam (Fluff egy kisebb elefánt méretű gépjármű, aki a lufigumijai miatt kapta tőlem a megtisztelő Fluffi nevet), este kilenckor, mert ugye pénteken másra sem vágyik az ember, mint este kilencig dolgozni, így Biszigli a cégnél maradt. 

Ennek következményeképp szombaton szétjártam a tappancskáimat (laza harmincezer lépés) és vasárnap nagyon nem volt kedvem a pince-lakás távolságnál nagyobbat megtenni, tehát lementem, leszereltem a hátsót és felvittem a konyhaműhelybe javításra. 

Szerencsére a Flickzeug megfogta, úgyhogy Puchszi újra járóképes és ha már homár, gondoltam lecserélem a szakadt fogantyút is az egészen csodálatos fára. 

A baloldali könnyedén lejött. A jobboldali, ami szakadt volt... na, az nem jött le. 

Olyat már láttam, hogy két fém összegyógyul (sikítóval vágtuk le a kipufogó toldalékot a kocsiról, mert úgy odarohadt két hét alatt, hogy még kalapáccsal se jött le), de hogy a habszivacs konkrétan rá tud nőni a vasra... ez azért meglepett. 

A cucc amúgy is szakadt volt, nem kár érte, mert cafatokban tudtam csak levakarni és ez a szép fa markolat azért mégis csak jobban áll neki...

Az öreg szarokkal az a legnagyobb baj, hogy olyanok, mint valami háziállat. Az ember az isten pénzét is el tudja rájuk költeni... Egy szép gumiabroncs, új nyereg, de nem ám kínaiszar, hanem Brooks, új lámpa, markolat... 

 

A világ legszebb Puchja.

Azért meg fogom pucolni az első kereket is...

Puchságosságok

Egyetlen mémben a mai délutánom...

A Méltósággosnasságos Puchasszonyság hátsó kerekében akkor volt a nyolcas, hogy egy kedves kerékpárostárs konkrétan utánam tekert, hogy szóljon róla. 

A dologról tudtam, mivel a legutóbbi manőver - amikor megette a kosárhálót - javítása során észrevettem, hogy egy küllő törött, csak éppen sose jutottam el odáig, hogy megjavítsam. 

Szombaton be is gurultam a Heels on Wheels-be (Graz talán legjobb kerékpáros boltja és szervize), hogy SOS kéne egy darab küllő. Srác a műhelyből először azt hitte, javíttatni szeretném, mindjárt mondta is, hogy hát, lötyög a csapágy (kiderült, hogy nem a csapágy) és valószínű jobb lenne vagy teljesen újraküllőzni a kereket, vagy pedig új felnit cakkpakk feltenni. Mondom, hé, csak egy, vagy inkább két küllőt szeretnék venni, mert otthon megcsinálom. Jaaaaaa, bocsi, várj, megmérem, hogy nehogy szart adjak. Milyet kérsz, ezüstöt, vagy feketét? 

Mondom, feketét, mert az kevésbé üt el a többitől, ami rozsdás.  

Két küllővel és egy pár fából készült markolattal gazdagabban tértem tehát haza, ma délután pedig, mivel szép idő volt, kivittem a Puchszit a szőnyegporolóhoz, hogy akkor most megjavítalak. 

Na, most, az viszonylag hamar kiderült, hogy szerencsére nem a csapágy lötyög, hanem egyszerű csavarlazulás volt a befogásnál. Note to myself, mindent jó lesz ezentúl havonta ellenőrizni és utánhúzni, különben el fogok hagyni valamit. Például egy kereket...

Na most, a küllőt csak úgy tudod befűzni, ha leengeded a kereket és kiszabadítod a felniből a külsőt. Ezt komoly közelharc árán abszolváltam, küllőt befűztem, amikor azonban viszatettem volna azt a kurva karkaszt, bamm, a szerszám becsípte a belsőt. 

Húbazdmegremélemnemlyukadtki... De. 

Pontosan úgy, ahogy ezelőtt három éve, amikor dettó kiharapta a vadi új belsőt... 

Vagyis hiába szereltem össze csodálatosan az egész hóbelevancot kontrafékkel, szoknyavédővel, csomagtartóval együtt, vehetem le újra azt a kurva kereket. Ráadásul a Puchszi lévén 77 éves, manapság nem járatos felnimérettel van megáldva és nem olyan egyszerű hozzá gumit kapni. 

Ha nem kapok újat, akkor jön a foltozás. Megint...

A jó hír, hogy a nyolcas lényegesen kisebb lett és mivel meghúztam a környező csavarokat is, a lánc se ver bele a láncvédőbe. (Éljen a grazi kockakő!)

A rossz, hogy amíg nincs új belső, kénytelen leszek a Bisziglivel járni.

Not entertained at all...

Egy kis doboz

 Az első fényképezőgépemet 13 évesen kaptam, amikor Oláh tanárúr - nyugodjék békében - körutazást szervezett Nagy-Britanniába. A nevezett kamera egy fix fókuszú, 35mm Kodak volt, ami a mai napig működőképes állapotban van és a maga limitált módján egészen decens képeket lehet vele készíteni. 

Az első tükörreflexes gép, egy Canon EOS300 jóval később érkezett, szintén 35mm filmmel, de már cserélhető objektívvel. Innentől datálható egyébként a márkahűségem is, mivel egyrészt az analóghoz vásárolt objektíveket nem szerettem volna kidobni, másrészt pedig nagyon elégedett voltam és vagyok a Canon gyártmányaival. A teljes kollekcióból mindössze egy gép döglött meg, az ultrazoom, annak is a kártyaolvasója, továbbá a négyszázas teleobjektív produkált egy, ha nem is olcsón, de könnyen megjavíttatható típushibát. 

Na, de hogy jön ide a doboz? 

Tetszettek már hallani a doboz-fényképezőgépekről? Angolul box camera. 

Nem? Semmi baj, egészen pár héttel ezelőttig én se tudtam, mi fán teremnek, csak aztán más okból kutakodtam a neten és belebotlottam. 

A doboz kamerák képviselték egykor azt, mint az én első Kodakom. Olcsó, fix fókuszú, de többször használható gépek, pofonegyszerű mechanikával. 

Kérem, fogadjátok szeretettel Bobot!

Bob kilencvenöt éves, márkáját tekintve egy Agfa England Box Nr.1. (AB1.1b). Közepes formátumú, 120-as filmmel működik. Annak idején legalább 250,000 darab került legyártásra és eladásra belőle, mára azonban csak mutatóba maradt belőlük néhány példány.  

Meglátjuk, hogy Bob mire képes, a fényképen már fekete-fehér filmmel töltve várja a bevetést.

És mivel a 120-asok előhívása egyáltalán nem biztos, úgy döntöttem, hogy egyúttal megtanulom ezt is. Születésnapomra (ami ugyan később lesz) kaptam a szüleimtől egy előhívó dobozt, amivel nincs szükség sötétkamrára. 

Az analóg fotográfia teljesen más világ, Bob pedig annak is a hőskorát képviseli. 

Amiért én nem váltam meg az analóg EOS300-tól, az éppen a fényképezés iránti szeretet és tisztelet. Mert digitális géppel minden sokkal egyszerűbb. 

Egy repülőnapon ellövök 2000 képet, abból lesz nagyjából 20 jó és ugyanennyi menthető. A többi vagy menthetetlen, vagy klisé. Sokszor csak a gép képességeinek és az alapos utómunkának köszönhető a lélegzetelállítóan sikerült felvétel.

Szánalmas, amikor valaki, csak mert meg tudott venni egy többezer eurós készüléket, máris fényképészként hirdeti magát (és szolgáltatását), meg ossza az észt a YT-on.

   

Bobnak nincs mindenirányú stabilizátora, nincs benne ilyen, meg olyan szenzor. Bob egyszerű, mint a faék és pontosan ezért szinte elpusztíthatatlan. 

Remélem, hamarosan megmutathatom nektek, milyen Bob szemén keresztük a világ. 

Hajrá, Bob!    

         

Nosztalgiakonyha

 Pontosabban így főztek a harmincas évek végén Bécsben egy jómódú, polgári háztartásban, mi pedig karácsonykor kipróbáltuk.

Egyik bolhapiacon tett látogatásom alkalmával mentettem meg egy kissé viseltes állapotú szakácskönyvet, akit tavaly (de hülyén hangzik) beültettem egy szatyorba a kerámia kuglófsütővel együtt és hazavittem a szabadságom idejére. A könyv - Rudolf Rösch: So kocht man in Wien!, 1938 - jól érezte magát Budapesten (állítása szerint még sosem járt ott), bár nem sokat pihenhetett az ünenepek alatt. Ő biztosította ugyanis a menüt mind a karácsonyi, mind pedig az újévi asztalra.

Miközben az interneten receptek milliói közül válogathatnék, én valahogy mégis szívesebben bohóckodom egy 560 oldalas könyvvel. Monitort bámulni, egeret kattintgatni teljesen más, mint egy közel száz éves könyvet lapozgatni és úgy válogatni a receptek között. 

Hal egytál

Szenteste nálunk mindig hal van valamilyen formában. 2024 a halászlé és egy "halmaradékot" felhasználó recept éve volt. Íme:

Halmaradék krumplival

Hozzávalók: egy az egy arányban halmaradék (például nyers, kockázott lazac) és főtt, kockázott krumpli, ízlés szerinti mennyiségben vöröshagyma, só, bors, 1 kanál mustár, 1 kanál tejszín (nálunk laktózmenes), zsíradék (vaj, vagy olaj)

Elkészítés: 

A halat megtisztítjuk, bőrét lenyúzzuk, kifilézzük és felkockázzuk. 

A hagymát az zsíradékon aranybarnára sütjük, hozzáadjuk a halat, aztán mehet rá a hideg, főtt krumpli, a tejszín és a mustár. Sóval, borssal ízesítjük, együtt készre főzzük. 

Semmi firlefranc, csak laktató, finom egytálétel. Az egész összeütése kb 20 perc.  

Top of the world - St.Moritz

 St. Moritz, Svájc legendás síparadicsoma és az 1928, valamint 1948-as téli olimpia színhelye. A világ teteje, ahol minden nagy luxusmárkának boltja van és ahol a legritkább esetben írják ki egy-egy holmiról, hogy mennyibe kerül. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem élnek itt normális emberek. Van Coop, Lidl és Aldi, vannak megfizethető boltok és szolgáltatások, de kifizetni itt egy egyhetes síelést egy átlagos családnak még nyugat-európai bérből sem könnyű.

A városka a fényűzés és a luxus fellegvára. Az igazán gazdagok pedig nem Porschéval és Ferrarival, hanem magánrepülővel járnak ide. (Samedan repülőtér)

Jó drága és cserébe nem is szép

Okádék Moonboot. Van belőle szőrös verzió is

A pénz azonban nem jelent stílust és egyéniséget is egyben. 

Huszonéves lányok szétbotoxolva, feltöltött szájjal, prémben és hányinger Moonbootban, ötvenes-hatvanas pasik oldalán. Csupa heroin chick, pipaszár lábakon, agyonműtve. 

Hatszáz eurós fehérneműszett, amit a tizedéből megvarrsz otthon, beleértve az anyagköltséget is. 

Leárazva 400 euró 

Felröhögtem, amikor megláttam. Lehet, hogy mégsem annyira elavult az az 1930-as éveből való szabásminta... mert a stílus, a jól szabott holmi örökké divatos? Francia márka egyébként, és lehet, hogy van selyem az anyagában, de semmiképp se ér annyit, amennyit kérnek érte.   

Ahol 1948-ban Dick Button olimpiai bajnok lett

 

A munkám lehetővé teszi, hogy különleges helyekre is eljussak és szerencsés vagyok, mert meg tudom fizetni, hogy ott korcsolyázhassak, ahol olimpiai bajnokok születtek száz évvel ezelőtt.

Hozzáteszem, a belépő 12 frank volt, ami kb ugyanennyi euró. Mit gondoltok, mennyibe került a budapesi Műjégre a belépő? 4000 forint, vagyis nagyjából 9 euró. Ezt csak úgy itthagyom...

St. Moritz egyszerre lenyűgöző és gyomorba vágó. 

Ha pedig félpanzióra vagy befizetve, másodrangú vendégként néz rád a pincér és örülhetsz, ha nem zavarnak ki az étteremből. 

Egy pohár vízért 5,2eurót fizettem. Na, itt volt vége a vacsorához rendelt italozásnak részemről. Csapvíz? Ja, azt nem adnak.

A félpanziós büfé vacsora

Amúgy amíg beugrottunk a Hanselmann-ba pralinéért, mit gondoltok, mennyit fizettünk a parkolóházban? 

0 eurót, fél óra ugyanis ingyen van.

Azt mondják, a világon minden eladó... kivéve a kézikurblit a mosoda kirakatában álló, pedálos varrógépről. (Egy pedálos, Szfinx mintás 15-30 egy "Redeye" kurblival nagyon autentikus, de tényleg.)

A kabát sztori - befejezés

 A történet első és második részéhez tessenek a linkekre kattintani. 

Kabát, jelentem, debütált. Megújult élete első útja a munkahelyemre vezetett, így mindjárt kerékpározhatott is egyet, míg a második vásárolni, megismekedve ezáltal szeretett Morzsavikingemmel és a nagyközönséggel. 

Azt kell mondjam, hogy Kabát nagyon szép, de nagyon feltűnő. Egy letűnt kor követe az elegáns szabásával, napfényben különleges, liláskék színével, finom anyagával a slampos, huszonegyedik századi utcán. 

A próba után a következő alakításokat kell még eszközölnöm:

• a bársonyszalagból készített övtartók felvarrása
• egy-egy darab gomb a mancsettára
• két darab patent a mellkasra, hogy zárható legyen az eleje

Mennyibe került?

• 50 dollár a kabát és 50 a szállítás
• 14,40 euró a postasarc
• 15 euró a festék és a további olyan nyersanyagok, mint gombok, szalagok, cérna

Munkaidő: fogalmam sincs, de legalább 20 óra

Az eredmény: egy teljesen egyedi, csinos gyapjúkabát, amiben meg lehet jelenni a melóhelyen éppúgy, mint az Operában.  

A képek nem adják vissza tökéletesen se a színét, se a szabását, de az jól látszik, hogy ez bizony nem fog szembe jönni az utcán. 

    

Nem hibátlan. Vannak rajta még lyukak ott, ahol nem látszik. Az akasztót jobb nem használni, mert a közel száz éves anyag nem bírná el a Kabát saját súlyát.

Project Kabát - closed

Felkészül a flapper ruha...  

A száz éves flapper ruha - első rész

- Ezt az illatot ismerem. Habanita. Táncolni megyünk? 

- Még nem. 

- Mikor megyünk táncolni? 

- Nézd, fogalmam sincs, mikorra tudlak olyan állapotra hozni, hogy túlélj egy partit. Nyomorultul festesz. 

- Te se leszel szebb ennyi idős korodban, jó, ha tudod! 

- Félteértesz. Semmi problémám a problémáiddal. Azon dolgozok, hogy a jelenleginél rosszabb állapotba már ne kerülj. 

- Oh, az más. No, de mégis, mikor megyünk táncolni?

Önérzete, az van. Ne szépítsük, tényleg nagyon rosszul fest! Az idő vasfoga majdnem darabokra rágta ezt a szegény selyem ruhát, a feltűnésmentes javítást mostanra el is engedtem. Egy százéves holminak egyébként se dolga tökéletesnek lenni, de a továbbpusztulást muszáj megakadályozni.    

Tehát, a problémák:

• molytámadás nyomai lépten-nyomon
• korból és helytelen tárolásból adódó anyagfeslés
• korból adódó károk a csipkén
• vasszeg maradvány okozta rozsdafolt a csipkén*
• ismeretlen eredetű folt a ruha elején

*: nemcsak azért viselünk kesztyűt, mert a nátrium-perborát nem éppen bőrbarát, hanem mert bármi lehet az ismeretlen körülmények közül érkező ruhákban. Jelen esetben egy szeghegy volt belenőve a csipkébe. Gyanús volt már az elején is, hogy nagyon pezseg a perborátos cucc, de az okát akkor vettem észre, amikor mosószappannal átmostam a csipkét és a kis rohadék megbökte az ujjamat. A kesztyűn viszont nem ment át.   

Bontani egyszerű. Levagdosni óvatosan az ügyetlenül odabiggyesztett csipkegallért és csipke kézelőt, levenni a biztosítótűvel odarögzített masnit. A lehető legóvatosabban kimosni, törülközőbe tekerni, majd kiteríteni száradni és gyönyörködni az évszázados selyem aranyló színében.

Helyrehozni, vagy legalább enyhíteni a károkat, nehéz. 

Mivel az anyag annyira törékeny, hogy a legnagyobb óvatosság mellett is sikerült egy félcentis lyukból egycentiset csinálni, úgy döntöttem, hogy marad a foltozás. Mivel azonban még csak hasonló anyagot se sikerült találnom sehol, nagy levegőt vettem, és miután felbontottam a szegést, levágtam a teljes szegélyét. A ruha eleve hosszú volt, belefért és így lett foltanyagom. 

A fusible interface nekem annyira nem jött be, a legkevésbé se szépen fogta össze a fesléseket. A vállon lévő, óriási feslést mondjuk összefogta és így könnyebb lesz felvarrni a foltot, de amúgy nem sokra mentem vele. 

 

Minden egyes javítás látható lesz, igen és nem fogok tudni bevarrni minden lyukat. 

A sebhelyek és ráncok az öreg hölgy arcán megmaradnak...  

    

A kabát sztori - második rész

...avagy így alakult időközben Kabát sorsa

Na most, Kabátot nyomorultul összeelekelték, sokkal többet kellett bontanom, mint szerettem volna. Egyre biztosabb, hogy akárcsak Örzsém esetben, úgy ezúttal is egy félrement (COVID) projekt eredménye került a kezembe. Ettől függetlenül Kabát hamarosan újra hordható lesz. 

Volt lyuk, nincs lyuk

Mivel Kabát eredeti készítője (feltehetően varrónő-tanonc) borzalmas ráhagyásokkal dolgozott és sokszor nem szegte el az anyagot, így ki tudtam húzni szálakat a felesleges anyagból, amivel aztán bevarrhattam a molyrágásokat. Volt belőlük bőven, az anyja szemit az éhes kis bestiáknak! A tűnemezelős megoldás nekem nem jött be, ahhoz túl finom az anyag, ezért maradt az óvatos foltozás. Büszkén jelentem, hogy alig látszanak a javítások. 

A festés

Vennem kellett még egy tasak festéket, mert egy tasak kb 300g ruhaanyagot fog be, és Kabát ennél súlyosabb egyéniség, 670g-ot nyom. Szerencsére ecet esszencia volt itthon, úgyhogy nagy levegőt vettem és betettem kabátot a festőlébe. A manőver sikeresnek bizonyult, a foltoknak nyoma sincs, a kabát gyönyörű, királykék színben pompázik (újra). 

A bélés

Lotte és én megküzdöttünk a szakadásokkal, nem is lett túl szép helyenként, de legalább sikerült visszavarrni a tesséklássék módon odakendácsolt ujjakat. Lotte többször is elakadt, lehet, hogy kissé fickós a nyomórúd (presser bar és presser foot) beállítása. Nem látszik, nem foglalkozunk vele. 

A bélés alját el kellett szegni ferdepáttal, mert több helyen hiányzott a szegéshez szükséges ráhagyás. 

A bevarrás kézzel sziszifuszi munka, de megéri, mert így nem roncsolódik tovább az anyag. 

 

A pelerin

Alaposabb szemügyrevétel után kiderült, hogy a csúful odasuvasztott pelerint eredetileg két darab gombbal lehetett rögzíteni. Az utólagos kendácsolásnak azonban az lett az eredménye, hogy mindkét anyag (külső és belső) szanaszét szakadt, emiatt muszáj volt eltakarni. A Röltexben vásárolt szatén szalag gépi felvarrása - hála a jó égnek - olyan rondára sikerült, hogy bonthattam le a csába és varrhattam fel újra, ezúttal kézzel. 

Tanulság: a ruharestaurálás legfontosabb kelléke a varratbontó

A címke

Nagyjából sikerült rekonstruálnom az eredetit, meg is vettem a fényszálas cérnát, hogy aztán nagy anyázások közepette rájöjjek, tűbefűző nélkül esélyem sincs átszuszakolni a tű fokán.

 

A hiányzó gombok

Hogy Eva kisasszony sose jutott el odáig, hogy az összes gombot felvarrja a kabátra, vagy pedig a kendácsoló utód szedte le és veszítette el őket, már sosem fogjuk megtudni. Ami tény, hogy a pelerint rögzítő, két közepes gomb hiányzott, és van egy olyan, aminek az ég egyadta világon semmilyen funkciója nincsen, de nem tudom leszedni, mert alatta elvásott az anyag. Ha lesz kedvem, majd felvarrok egy szalagot és akkor azzal zárható lesz.  

Nagyjából fél órát pöcsöltem a Röltexben, mire sikerült kiválasztanom a korban is és stílusban is (szerintem) megfelelő gombokat.  

Itt tartunk most, Lotte és én. 

A munkamenet további lépései:

1. Mielőtt rögzítésre kerül a bélés az ujjakban, be kell varrni a gomboláshoz szükséges szalagot
2. Bélés rögzítése az ujjakban
3. A gallér elszegése és felvarrása a kabátra, nem kifelejtve az akasztót
4. Az övtartó szalagok és a hiányzó gombok felvarrása

Azt hiszem, nagyon büszkén fogom hordani ezt a kabátot, ha elkészül, mivel rengeteg munkám van benne és nem vagyok se képzett szabó, se pedig restaurátor.  

Ja és lemértem: Lotte zsenge 15 kilót nyom... 

(Lotte elutazott velem Budapestre, mivel Nagyim C-Singerének csúszik a szíja és mindenképpen varnom kellett.)