Morrison's szett - befejező rész

 Jelentem, megérkezett a küldemény a Pendragonstól, így a tollat be tudtam fejezni. A tollszár és a kupak alapos belső tisztításon esett át, főleg a kupak volt koszos. A méretre vágott tintazsák felrakása hagyományos ragasztóval - sellakkal - történt, majd néhány óra száradás után a toll késznek nyilváníttatott. 

Összerakás előtt, helyén a zsák

Morrison's battleship grey fountain pen

Kellemes fogású toll, szépen is ír, bár a tollhegyen majd állítani kell, mert szemmel láthatóan az egyik fél feljebb van, mint a másik.  

Írásminta

A mechanikus ceruza sokkal több fejfájást okozott, legfőképpen azért, mert fogalmam sem volt, hogyan működik egy ilyen korú ceruza és majdnem sikerült is kinyírni. Volt már a kezemben Rotring, és klasszikus töltőceruza is, ilyennel azonban, mint a készletbeli, még soha sem találkoztam. 

Nyomorult ceruzát húztam, vontam, fogóval ráncigáltam, de nem engedett - szerencsére. Merthogy ez a szerencsétlen elöltöltős, akárcsak az EVERSHARP. A mechanizmus más, mivel egy forgó mechanizmus fogja meg és tolja előre a hegyet, de az elv nagyon hasonló. Megoldódott tehát a rejtély és mivel a ceruza a tollal együtt fel lett polírozva, a készlet így elkészült. 

Még jó, hogy nem dobtam ki az eredeti hegyeket, mert így méretre tudom majd törni az utánpótlást - ha kapok, mert az 1mm túl vékony, a 2mm túl vastag. Úgy néz ki, ezt is a netről kell majd rendelnem, de először megkérdezem a művészellátóban, hátha van nekik olyan hegy, ami jó...

Felkészül a gramofon. 

Morrison's szett - második rész

 Megjött a Novus polírozó készlet, úgyhogy a Dienstfreistellungom első napján neki tudtam állni a toll és a ceruza külsejének. A zsák és a tollszár belsejének alapos tisztításához elengedhetetlen, apró kefecsomag még úton van Angliából, de a külső munkát el tudtam végezni. 

A Novus kifejezetten műanyagok polírozására szolgál, és három fázisú, ami azt jelenti, hogy van egy durva polírozó, egy finom polírozó és egy végső, fényt adó folyadék a csomagban. Mivel az írószer szett alig használt állapotban volt, ennél komolyabb beavatkozásra nem került sor, tehát nem kellett különböző finomságú csiszolópapírral megdolgozni a felületet. A folyadék önmagában is tökéletes munkát végzett.
Az utolsó lépés, a tollhegy eltávolítása bizonyult a legkeményebb diónak, mivel a beszáradt tinta összeragasztotta az alkatrészeket. Ez teljesen normális ebben a korcsoportban. A tixós módszer nekem nem jött be, meg se tudtam mozdítani így a heget. A gumilapos módszer ellenben igen. Gumilap? Na, az nem volt itthon, de gumiszalag (terraband) igen. 

Finoman szólva retkes

     

Mosás és polírozás után, immár összerakva

Itt tartunk most, a tintazsák a Pendragons oldalról már úton van és remélhetőleg hamarosan megérkezik. Tintát a Kasparban vettem, és nagyon várom, hogy kipróbálhassam ezt az öreg tollat. 

Folyt. köv.

Fillérbaszás lvl 100000 (egy kis nosztalgia)

Nem teljesen fiktív beszélgetés az irodából, avagy egy kis mosolyognivaló a múltamból, mert a dízel mérnök az külön állatfajta.

  

- Te, nem tudod véletlenül, hogy hol van a 200-hoz múlt héten érkezett DOC és SDPF?

- A fikusz mellett a dobozban, amire az van írva, hogy uborka. 

- És a 110 tankja? 

- R. asztala alatt a negyediken.

 

- Gyerekek, látta valaki a 199 öregített kipufogó alkatrészeit?

- Aha, a fikusztól kettővel jobbra, közvetlenül a pletyka alatt a szatyorban. Ami nem fért oda, az a M. asztala mellett lakik a kukánál.  

- És a hűtőredőnyök aktuátora? 

- Az nálam, a szekrényben... de kitalálta már egyébként valaki, hogy hova a búsba tesszük a 200-ból kiszedett vasat?

- Nálatok van még egy szabad asztal, nem? 

Háttér: 

A projekt nem akart fizetni se logisztikust, se tárolási felületet a raktárban, így lett az irodából MÉH-telep. Az utolsó projektem teljes raktárkészlete is a tesztjármű csomagtartójában, a szállításhoz használt dobozban tanyázott, a kipufogó adaptert pedig egy évig kerülgettük. Egy másik kolléga meg nagyjából tíz darab, mid-size platóshoz tartozó, komplett légszűrőházat nevelgetett a szekrények tetején... 

Morrison's szett - első rész

 Elsős korunkban töltőtollal tanultunk meg írni. Az enyém egy patronos, műanyag, korallszínű toll volt és nagyon szerettem. Sokáig működött is, csak aztán folyni kezdett és így kiszorult a tolltartómból. 

Ezt a Morrison's készletet a neten találtam, Izraelből érkezett és körülbelül száz éves. "A gift of service", áll a tartó fedélen. Maga a készlet az ún. csatahajó szürke szériából való, a gyártó pedig a New York-i székhelyű Morrison's volt. Ez a cég a Parkerrel, Mont Blanc-nal és a Watermannel szemben a megfizethetőbb árkategóriát képviselte, és ők szállítottak például az USA fegyveres erőinek is írószert a második világhaború alatt. 

A toll működéskeptelen állapotban érkezett, az eladó szerint sosem használták, aminek ellentmond az a tény, hogy a toll csupa tinta, vagyis a tintazsákot legalább egyszer megtöltötték. 

A zsák természetesen száz év alatt megsemmisült, ez teljesen normális. A töltő mechanizmust éppen ezért senkinek se jusson eszébe a tollszár kitisztása előtt kipróbálni. A kiszáradt, darabokra törött zsák amúgy az esetek többségében egyszerűen kiönthető a tollból. 

Innen indultunk: 

   

Mi fog történni a tollal?

• szétszedés és tisztítás
• enyhe polírozás, ami főként a fém alkatrészeket érinti
• új tintazsák

És a mechanikus ceruzával?

• tisztítás 
• enyhe polírozás

Akik régóta követnek, azok tudják, hogy gyűlölöm halálra restaurálni a tárgyakat, mivel egy száz éves holminak nem dolga tökéletesen kinézni. 

A tartó éppen ezért egy alapos tisztításon kívül semmiféle feljavítási kísérletnek nem válik alanyává és az írószerek sem fognak úgy kinézni, mintha most jöttek volna le a gyártósorról.

Hamarosan jövök a további részletekkel! 

Az oszlop

Nagyon régen volt közlekedésbiztonság témájú bejegyzés a blogon, a mostani apropóját a hétvégi baleset adta, amelyben egy autó az M3 kivezetőn nagy sebességgel oszlopnak csapódott. 

Az eredmény: két halott. A hozzátartozók némelyike pedig megpróbálja rákenni a rendőrökre az ügyet, mondván, hogy ők kergették a halálba a "szerencsétlent". Mert megijedt az igazoltatástól, mert nem volt jogosítványa... Az alma nem esett messzire a fájától, mint az látható. Felelőtlen szülő, felelőtlen és most már halott gyerek.  

Kérdezem én, milyen elbaszott egy világ az, ahol a rendőrségnek kell szabadkoznia, amikor valaki 

• felszólításra nem áll meg a közúti ellenőrzésnél
• ehelyett nagy sebességgel, a megengedett többszörösével menekülni kezd
• teszi mindezt jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt
• valószínűleg tudatmódosító szer fogyasztása után (az alkohol is az)
• oszlopnak csapja a kocsit, benne több utassal. 

Az alábbi linken megtekinthető a police.hu eredeti posztja és a helyszínen készült felvételekből összeállított videó. 

Tisztázzunk valamit! Ezt az embert nem a rendőrök hajszolták a halálba, hanem ő maga hozott több, nagyon rossz döntést, amiért súlyos árat fizettek mindannyian, akik az autóban ültek. 

Először is, nem megállni a rendőrnek, sőt, beletaposni a gázba nem túl okos dolog. Ahogyan jogosítvány nélkül, plusz maybe ittasan vezetni sem. 

Szerencsére külső, ártatlan veszteség ezúttal nem volt. Lehetett volna? Természetesen. 

A megosztott térfigyelő kamera felvételén látszik, hogy a járművet végül megfogó, combos oszloptól nem messze egy buszmegálló van, ahol a baleset idején egy utas is várakozott.  

A jármű menekülés közben több, szabályosan közlekedőt is veszélyeztetett, például a Hősök terénél, ahol már közel volt a kandelláber, meg egy jobbra kis ívben beforduló autó is. 

Úgy tűnik, egyre többen keverik össze a való életet a GTA-val, csakhogy az utcán nincs reset, nincs még egy élet. 

Nagy sebességnél elveszíteni a jármű felett az uralmat nem éppen a hosszú, boldog élet titka. Főleg városi környezetben, ahol rengeteg az olyan akadály, amin fenn lehet akadni. 

Ennek a srácnak, akit semmiféle eltiltás nem akadályozott meg abban, hogy volán mögé üljön, végül jött a fekete zsák. Kegyetlenül hangzik, de ő már nem okoz több balesetet, viszont rajta kívül még rengeteg potenciális gyilkos furikázik a közúton és igazság szerint csak reménykedni lehet benne, hogy az ember nem találkozik össze eggyel se. 

Megoldás a csüccsön, illetve a hullazsákon kívül egyelőre nincs, mert el lehet(ne) venni ugyan az autót, de az ilyen szerez másikat és ott folytatja, ahol abbahagyta. Az ilyen leszarja, mit mondtak ki ellene jogerősen. A rendőrség a törvényalkotás nélkül tehetetlen, a törvényalkotóknak viszont fontosabb az óvodások keresztyénynemzethy értékrend szerint való neveléséről hadoválni, mint mondjuk hatékonyabb törvényekkel fellépni a közlekedésben tapasztalható anomáliák ellen.    

Kedves szülők! Ti, akiket még érdekel, hogy egyben hazakeveredik-e a gyermek a buliból. 

Üljetek le a csimotával és mutassátok meg neki ezt a felvételt! 

Mondjátok meg neki, hogy soha, semmilyen körülmények között ne fogyasszon alkoholt, ha vezetni készül, akkor se, ha egy pohár sör mondjuk megengedett (Ausztria nem 0,0% és bár a statisztikáink jobbak, az ittasan okozott balesetek száma továbbra is több a kelleténél). Tisztelje meg önmagát, a barátait és a többi közlekedőt azzal, hogy nem veszélyezteti senki életét, mert nincs két emberi szervezet, ami egyformán dolgozza fel az alkoholt és ami az egyiknek semmiség, az a másiknak már komoly probléma forrása lehet. 

Tanítsátok meg arra, hogy sose üljön be olyan autóba, amit olyan személy vezet, aki alkoholt, vagy egyéb szert fogyasztott! Adjatok neki pénzt taxira, buszra, mondjátok meg neki, hogy inkább érte mentek, de maradjon távol az ilyentől!   

Tanítsátok meg arra, hogy a tetteinknek, a döntéseinknek következménye van, amit akkor is viselnünk kell, ha csúnyán elqrtuk a dolgokat! 

Mert a fizika dolgozik, az oszlop nem viccel és túlságosan meg se hatódik, amikor valaki kilohatvannal lepattan a talpáról...   

UPDATE:

Az autó egyik utasa, aki szerencsésen megúszta az esetet, "nagyon okosan" beismerte, hogy a volán mögött ülő ittas volt. És nem, senkit sem tűntet fel jobb színben az, hogy még egy nálánál is piásabb személytől vette át nagylelkűen a kormánykereket... A megoldás az lett volna, hogy az autót otthagyják a pcsába és hazamennek busszal, vagy taxival, aztán másnap, józanul begyűjtik a jószágot.     

T -6d

Ennyi van hátra. 6 munkanap, mivel a hétfőket és a péntekeket ki kellett vennem a szabadnapok leépítése okán. És közben jönnek a hírek, nincs vége a fűnyírásnak, egyre több, kiváló kolléga kerül lapátra. Van, aki 58 évesen, négy évvel nyugdíjazás előtt... 

Időközben persze nem tétlenkedtem, elkezdtem egy hivatásos fotós tanfolyamot - négy év után indult el ismét, hét fővel, Bécsben -, amit a szüleimtől kaptam ajándékba. A mesterünk aktív, profi fényképész, aki valóban ebből él és egyébként több főiskolán is oktat. 

A fényképészet szabad vállalkozás Ausztriában, nem kell hozzá minősítő vizsga, viszont a BFI Wien ad Zertifikatot és a tanfolyam valódi portfólió elkészítésével, valamint mini kiállítással zárul, ezért ha úgy döntök, hogy vállalkozó leszek, akkor már nem a nulláról indulok. Lehet mondani, hogy minek, mert az MI így, meg úgy... Nem, az MI (mesterséges intelligencia) csak egy eszköz, ami bizonyos feladatokat valóban képes ellátni és nagyon meg tudja könnyíteni az ember életét, de tegye fel a kezét, aki MI generált képeket szeretne mondjuk az esküvőjéről, vagy a gyerekéről! Na, ugye!   

Ha pedig a munkakeresés során vastagabb lesz a pofáraesés mappa a sikernél, és nem találok munkát februárig, akkor megpróbálok bejutni az AMS vállalkozásfelkészítő alapjába, vagy pedig a FiT-be és továbbképződök. Miért ne tehetném le például az autószerelő szakvizsgát?    

Februártól egyébként is irány az Óbudai Egyetem és a szakirányú továbbképzések világa. A régi álmom, hogy egyszer majd veterán gépjármű szakműhelyt nyitok, most egy lépéssel közelebb kerülni látszik a megvalósításhoz. Okleveles gépészmérnök, veterán gépjármű restaurátor szakmérnök. Oh, man. 

Ehhez jön majd még az elektromos gépjármű szakmérnöki is, vagy Budapesten, vagy pedig Győrben, attól függ, hogy hol indul előbb.    

Every cloud has a silver lining.  

Topánkák tolják tovább

Ruha ki fog akadni. Míg ő továbbra is egy szatyorban várja sorsa jobbra fordulását, a jóval később érkezett topánok pörögnek, mint a búgócsiga. Oda se merem engedni őket Ruha közelébe, nehogy balhé legyen. Nem gondoltam volna, amikor megvettem őket, hogy ennyit fognak táncolni. Ma épp abszolváltak egy közel 3 órás charleston workshopot. November végén pedig ismét rophatják, ezúttal már Grazban egy két alkalmas solo jazz tanfolyamon, amit valószínű fellépés is követ decemberben. Topánék erre születtek, optimális sarokmagasság, elegáns, de stabil pántok, nem véletlenül másolják őket ma is. A stílus örök, csak a minőségnek ez a szintje már elképzelhetetlen. 

Az 1920-as évek trend sütije - Fordított ananásztorta

Fordított ananásztorta az 1920-as évekből

Az egész sztori úgy indult, hogy a Dole receptversenyt hirdetett, amikor piacra dobták az ananász konzervet. A nyertes recept aztán bejárta Amerikát, és száz év múltán az interneten számtalan verzióban elérhető. Amit én használtam az egy, az eredetire nagyon hasonlító recept, angolul itt érhető el. Mivel öntöttvas sütőedényem nincs és először ki akartam próbálni, hogy egyáltalán működik-e, lefeleztem a mennyiségeket és kerámia tepsiben sütöttem meg ezt a nagyon egyszerű süteményt. 

Amit itt írok, az a teljes mennyiség.  

Hozzávalók:

• 200g liszt (én kenyérlisztet használtam, az volt itthon)
• 2 tk sütőpor
• 3/4 tk só
• 2 nagy tojás, szétválasztva
• 113g vaj, legalább szobahőmérsékletű legyen
• 100g cukor* (az eredeti receptben ennek a duplája van, de az szerintem már ehetetlenül édes)
• 113g tej
• 1 kk vanília aroma (én vaníliás cukorral kevertem a fenti cukor mennyiséget)

A tetejére:

• ananász karika a sütőforma méretének megfelelő mennyiségben
• vaj a forma alapos kikenéséhez
• barna cukor a beszóráshoz, nagyjából 50g
• koktélcseresznye, vagy kandírozott cseresznye a díszítéshez

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. 

A lisztet, a sütőport és a sót összekeverjük egy tálkában. A tojásokat szétválasztjuk, és külön-külön felverjük. 

A vajat a cukorral habosra keverjük, ebbe tesszük bele a tojás sárgáját, majd apránként, keverés közben a lisztes keveréket és a tejet. A legvégén hozzákeverjük a felvert fehérjét.

A kiválasztott sütőformát alaposan kivajazzuk, majd az alját vékony rétegben megszórjuk cukorral úgy, hogy mindenhol egyenletesen bevonja. Erre jön szépen elrendezve az ananász karika, majd pedig a tészta. 

Nagyjából 30-45perc sülésre van szüksége, az állagot tűpróbával ellenőzizzük. 

Ezután sütőpapírral letakart deszkára borítjuk, félbe vágott koktélcseresznyékkel díszítjük és hagyjuk kihűlni. Ha esetleg nem jönne ki minden, nyugodtan kaparjuk ki és tegyük a hiányzó részre, ott fog maradni. 

Nekem tökéletesen kijött a kerámiából és a csökkentett cukormennyiséggel is isteni finom. 

Nem véletlenül lett annyira népszerű száz évvel ezelőtt.  

Landek bányamúzeum,

 Ostrava és környéke tele van bányákkal, ezek közül több is múzeumként üzemel jelenleg, hiszen az aktív fejtést már évtizedekkel ezelőtt befejezték. Nem mintha nem lenne még szén odalent, csak éppen nem éri meg. 

A Landek Múzeum és Park Ostrava Koblov városrészében található, könnyen megközelíthető akár autóval, akár tömegközelekdéssel, illetve gyalogosan vagy éppen kerékpárral. A parkba nincs belépő, egy része nyaranta kepingként is üzemel, az egyetlen igazi látnivalója pedig maga a bánya.  

Bár nagyon klasszul hangzik, hogy idegen nyelven is van vezetés, ez sajnos abban merül ki, hogy vagy a telefonodon hallgatod végig az egyes állomásokkal kapcsolatos információt, vagy pedig a kezedbe nyomnak egy kütyüt, hogy tessék, enjoy. 

A valódi tárlatvezetés ugyanis kizárólag cseh nyelven folyik. Miért? Mert egykori bányászok kísérik a csoportokat, akik a személyes élményeiket, tudásukat osztják meg a közönséggel. Az én csoportomban hárman mosolyogtunk udvariasan egyetlen mukkot se értve, egy lengyel pár és én, a kíváncsi magyar. 

Szomorú és kicsit emiatt néha unalmas a séta, de ha valakit érdekel a bányászat, illetve a bányamentés története, ne hagyja ki a Landeket. 

A kombinált jegyben a bányamentők kiállítása, illetve a bánya egy részének megtekintése van benne. Elképesztő látni, milyen körülmények között dolgoztak ezek a férfiak és bizony, amíg nem létezett a szabályozás, számtalan nő és gyerek is.

A kisvonatért külön kell fizetni, az egykor bányagépek a parkban viszont ingyenesen megtekinthetők. 

Érdemes bekukkantani a különböző, nyitva lévő épületekbe is. Az egykori kantinban jelenleg is étterem üzemel, míg a zuhanyzó területén található a most is üzemelő, tökéletesen felújított WC. 

Ruhaszárítás az öltözőben

A jurassic park: 

És a kisvonatok, ami egykor a bányászokat szállították:

A jegyet online elővételben, vagy a helyszínen lehet megvásárolni. A shopban beszélnek angolul, az online jegyvásárlás csehül érhető el.  

NATO-Day Ostrava 2025

Régóta a listán volt, idén sikerült eljutni rá, mivel a szeptemberi jövök-megyekbe pont belefért és még maradt egy hetem, hogy kipihenjem a szabadságomat. Morzsavikingem is örült a dolognak, mert végre mehetett és nem a ház előtt gubbasztott, mint valami elmért varjú. 

Maga Ostrava a lengyel-cseh határ közelében fekszik és tipikus bányászváros. A látnivalók többsége is a bányászathoz kapcsolódik, erről majd írok egy külön posztot. 

A NATO Days, mint az a nevéből is sejthető, nem kifejezetten repülőnap, bár kísértetiesen hasonlít a híres-neves Kecskeméti Nemzetközi Replőnaphoz - mondjuk úgy, hogy mindenben. 

Nyugati gépek és vadkelet fíling, így tudnám leginkább jellemezni. 

Belépő - nincs. Mire eljutsz a parkolóig, idegerendszered se marad. A röpke harminc kilométert sikerült két és fél óra alatt abszolválni. Legalább anyázás nem volt, mindenki beletörődött, hogy ez van. És teljesen mindegy, hogy mivel mentél volna, mert az Ostravából induló busz is a dugóban állt, mert elkerülő utat, vagy előnyt nem biztosítottak neki. 

Azért, hogy az autód egy teljes napot a mezőn legelészhessen, fizetsz 10-15 eurót, parkolótól függ. Nem, nem egységáras. A térdig érő fű szerencsére a nagy hőingás miatt átázott, így egyetlen autó alatt sem gyulladt ki. 

Majd ezek után fizetsz a potyiért - ami cserébe legalább tiszta volt - és még a vízért is, mert a Sereg nem tudta megoldani, hogy lajtos kocsiból után lehessen tölteni a flaskákat. 

A szárazföldi bemutatót esélyed nincs rendesen megnézni - feltéve, hogy sikerült megtalálnod -, mert nem férsz oda a kerítéshez. 

A légibemutatót pedig olyan szerencsésen sikerült orientálni, hogy szinte végig szembe sütött a nap.  

Az mondjuk cuki volt, amikor a Leopard vasárnap letaposta a kerítést... Ezt ugyan már csak a neten láttam, mert a szombati káoszbingó után még egyszer eszem ágában nem volt a repülőtérnek a közelébe menni, de akkor is, cuki volt.   

A Luftwaffe egészen csodás kis imbissét meg nem engedték használni a látogatók számára. 

Ez a kis Müllberg pedig mindent vitt...

Kecsesen, egy kupacba - mondjuk, még mindig jobb, hogy kupacba és nem szanaszét, de akkor is! Sok mindent láttam már, de ilyet még nem. 

A szervezés kritikán aluli, de a Török Csillagok és a Red Arrows miatt megérte. Ebből egyszer elég is volt, köszönjük. 

A Török Csillagok nemcsak elképesztően szépen repültek, de még egészen csodálatos fényeket is kaptak hátterül. A kommentszekció természetesen fel volt háborodva, hogy ők kapták a legjobb bemutató díjét és nem a Red Arrows, de én személy szerint teljesen egyetértek a döntéssel. A törökök tényleg jobbak voltak. 

És igen, néha megéri előszedni a 600mm teleobjektívet. Helikopterfotózásra gyakorlatilag alkalmatlan, de vadászgépek esetében mindent visz. 

Bár azért ez egész jópofa lett...

Battle of Britain - Duxford - 85th Anniversary

Ez csak az én privát véleményem, de ha valaki még II. világháborús gépeket szeretne a levegőben látni, az sürgősen kezdje meg az utazásszervezést, mert nincs sok ideje. Ezek a gépek ugyanis pótolhatatlan relikviák. Az üzemeltetésük már most is iszonyat drága - főleg a biztosítás -, vagyis 5-10 éven belül várhatóan vissza fognak vonulni örökre. Ezért is döntöttem úgy, hogy ha már a Goodwood Revivalről lemaradtam - elfogyott minden jegy -, az USA meg jelenleg nem túl vonzó úticél, akkor irány Duxford és a Battle of Britain air show. 

Az iroda, amivel a nagyobb, illetve távolabbi rendezvényekre utazom, azonban olyan drágán mérte, hogy azt mondtam, köszi, de inkább megszervezem az utat magamnak. Így ugyan kimaradt a deHavilland múzeum (majd legközelebb), de több mint ezer eurót spóroltam meg, ami nem kevés. Sőt, kifejezetten sok. Ráadásul ők csak a VIP jegyet ajánlották extra opcióként, a grand stand tribünt nem. 

Ennek persze hajnali flixbuszozás, decens várakozások a különböző terminálokon és koleszos szállás volt az ára. Mert Grazból olyan istentelenül drága volt a repülőjegy Heathrow-ra, hogy inkább felmentem Bécsbe... 

Megérte? Meg. 

A közlekedés:

• Murparkig bicikli - itt derült ki, hogy a fedett tárolót a Murpark bezárja, a Biszigli tehát az Interspar előtt töltött négy napot, két lakattal lekötve. Jelentem, semmit se loptak el róla, de a hátsó kerék megint picit kufli lett... 
• Graz-Bécs: Flixbus
• Bécs-London: Lufthansa - Star Alliance (Austrian és Air Baltic)
• London-Cambridge: Northern Express
• Cambridge-Duxford: ingyenes Stagecoach shuttle

A szállás:

• Christ's College

Egyszerű, egyágyas szobácska, közös fürdő-, és mellékhelyiséggel. Három szobára jutott egy zuhany és egy WC, ami tökéletesen elégséges volt. A szobában volt egy mosdó, tipikus angol csapteleppel - tudjuk, a hideg és a meleg külön. Tiszta, praktikus, gyönyörű környezetben, a város történelmi részének közepén. Mondjuk a teakonyha használata a vendégek számára nem biztosított, de senki se akadályozott meg abban, hogy a kenyérpirítóban megmelegítsem a gofrimat.  

A kaja:

• Saintsburry's és Tesco Express, belógás a konyhába és zug-kenyérpirítóhasználat
• Fitzbillies's (isteni Chelsea Bun és British Breakfast Tea)

ETA már korábban, a RIAT miatt megvolt, szóval azt nem kellett intézni. Az ETA-t senki se felejtse el, enélkül nem fogják felengedni a gépre! Az ügyintézés pofon egyszerű és gyors, nekünk konkrétan fél órán belül megvolt az engedély vasárnap!

Mivel a szállásom a város centrumában volt, minden nap gyalogolhattam oda-vissza a főpályaudvar és a kolesz között pár kilométert. Mondjuk, ha éreztem volna rá motivációt, mehettem volna busszal is odáig... de minek? 

És akkor most egy kicsit a rendezvényről. 

Másodszorra jártam Duxfordban, az első látogatás még a COVID előtt, 2019-ben történt. A Flying Legends Airshow azóta ki is lett paterolva Duxfordból sajnos, de a szezonban több rendezvényre is kilátogathat a nagyérdemű. 

A Battle of Britain azért érdekes, mert itt a legnagyobb a Spitfire és Hawker Hurricane sűrűség Európában. 

Többnyire felbukkant néhány Mustang is, egy-egy Buchon (spanyol licence Messer, vagyis Bf-109) és jópár kuriózum is. Állandó vendég a Catalina és Lancaster, ez utóbbi idén csak beköszönt, de nem állomásozott Duxfordban.  

Ő a 2026-os szezont wellnessen fogja tölteni, tehát a világ két repülőképes Lancijéből a brit most egy évig nem dugja elő a nóziját. RIAT-ban volt szerencsénk látni, milyen elképesztő gondossággal és szeretettel bánnak vele.   

Sally B-Memphis Belle is eljött, ami jó dolog, Európában ő az egyetlen példány.

A Catalina és a Swordfish együtt szintén nem hétköznapi látvány. 

A belépő árában - amit kizárólag elővételben lehet megvenni - benne van az Imperial War Museum helyi egységeinek meglátogatása, az ingyenes shuttle Cambridge és Duxford között, valamint maga a rendezvény. 

A veterán gépek között mókás színfoltot képviselt a Belga Légierő helikoptere, aki ugyan teljesen kilógott a sorból, mégis nagy szeretettel fogadta a közönség. Az ő szereplését a belga pilóták részvétele az angliai csatában indokolta. 

 

Természetesen sem a lengyelek, sem a csehek nem maradhattak távol. Mindkét nemzetet privát tulajdonban lévő gépek képviselték, a lengyelek valószínűleg küldtek volna hivatalosan is valakit, ha nem előtte pár héttel történik a tragédia Radomban. 

Nézőként sajnos, műszaki szakemberként mondva hála égnek több gép pilótája nem vállalta a repülést az erős keresztszélben, valamint technikai okok miatt a deHaviland Vampire sem tudott elmozdulni a betonról. A szél egyébként olyan erős volt, hogy alig tudtam megtartani a 400as teleobjektívet és rá kellett kötni a fejemre a kalapot.   

A belépő

Amennyiben az ember mindkét nap ki szándékozik menni a rendezvényre, erősen ajánlom egy grand stand tribün és egy "mezitlábas" belépő vásárlását. 

A tribünről nagyon jól lehet látni a flight line-t és fényképezni a le-, felszálló gépeket, tehát jobban tud az ember magára a légiparádéra koncentrálni, míg a hagyományos belépővel a földi kínálatot és a múzeumokat tekinheti meg. A VIP részlegről nem tudok nyilatkozni, sose voltam annyira sznob, hogy oda vegyek csilliárdokért belépőt. Nincs veterán repülőgépem, nem vagyok politikus, se üzletember, aki érintett lenne alkatrészek utángyártásában (egyelőre), szóval nem éri meg. 

Mondjuk a tribün mellé jó lett volna egy potyit felállítani, mert Timbuktuig kellett menni pisilni...

Nagyon jó kezdeményezés - és ez a RIAT-on is így volt - hogy a gyerekek 14 év alatt ingyen látogathatják a rendezvényt. Így lehet ugyanis megszerettetni a kicsikkel a repülést és a repülőgépeket, meglepően sok gyerkőcöt hoztak ki ide is, pedig nem volt Red Arrows.  

Standok

Semmi bajom a könyvárusokkal, de például a zokniárust én nem engedném be erre a rendezvényre. Mivel a Battle of Britain és a Goodwood Revival között mindig van egy hét, simán el lehetne menni abba az irányba, hogy igazi vintage és antik holmikkal foglalkozó kereskedők legyenek jelen többségében. Tehát se zokni, se Alpha Industries, se műanyag bóvli. Üdítő színfolt volt a vintage ékszerekkel kereskedő, korhűen felöltözött pár standja például, én főleg ilyeneket látnék szívesen, a műanyag szart meg vegyék meg a gyereknek a RIAT-on, vagy a neten. Hatalmas ötlet volt például a Revivalnél sokkal olcsóbban és sokkal szebben dolgozó vintage fodrászat. 

Az Airfix sátorban, aki akart, makettezhetett is, senkit se dobtak ki. A sok kisfiú-kislány boldogan építgette, festegette és vitte haza a második világháborús repülőgépeket (olcsó kitből, tökéletes kapudrog).    

Programok

Számos érdekes program és előadás látogatható, ez esetben azonban le kell mondani magáról a légibemutató résztől, hiszen egyszerre az eget bámulni és mondjuk táncolni elég nehéz. 

A hagyományőrző csoportok kis körletei, a make-do-mend sátor az eredeti ruhákkal csupa olyasmi, ami valóban érdekes és értékes információval látja el a történelem iránt érdeklődőket.   

Ha tehát valaki egy nem túlárazott (mert a Goodwood Revival brutálisan az), családias hangulatú, jól szervezett, történelmi rendezvényt keres, akkor a Duxford Battle of Britain remek választás. 

Jó szívvel ajánlom mindenkinek.