Water-gate

Ha valaki visszaolvas a blogarchívumban, akkor ráakadhat másfél évvel ezelőtti vízügyi gondjaimra.
Na, most vasárnap megint jött a szerencsétlen alsó szomszéd, hogy folt van a plafonon. Nemcsak a fürdőben, hanem a nappaliban is. Shit.
Telefonálgatás, hétfőn már itt is volt a házkezelőség biztosítósa, hogy felmérjék a kárt és megnézzék a teljes strangot, nem-e megint a negyediken vérzik a cső. Nem ott vérzett. Nálam vérzett. Először nem is találták a forrást, aztán lehúzták a WC-t...

Tömítés? Az nincs. Pici csemperagasztó, jóvanazúgy

 Verdikt: fel kell szedni a WC-t! Másnap fél hétre itt szaki, mondtam, nagyon jó, mert így el tudok menni rendes időben dolgozni.
Na most: a szaki 06:08-kor csengetett, én még félig pizsomában. 3 másodperc alatt teljes felöltözés, ajtónyitás, köszönés után nem túl udvarias (jó kelet-európai módra) rákérdezés az óra ismeretére...
Az egyébként nem kis darab, tipikus vízvezetékszerelő figura (tudjuk, gatya félig lecsúszva alias orbitális kőműves dekoltázs, sörpocak) azonnal birkózott egyet a nagy fehér porcelánistennel és amikor meglátta, amit én is lefotóztam, udvariasan megkérdezte, hogy mégis ki installálta a klotyót. Mondom: Önök. Másfél éve egy csőtörés ürügyén kirobbantották nálam a Mariana-árkot, konkrétan integetni tudtunk egymásnak az alattam lakóval.

Látható, hogy az előző szupermárió szar munkát végzett, a betett műanyag cső kimozdult és eldeformálódott, és mivel tömítve nem volt, a szar szépen utat talált lefelé. Másfél év alatt a rigid csemperagasztó szépen elengedett, a természetes dilatáció is betett neki, meg hát a szomszéd is felújított... 
A napi pozitív, hogy ha az alattam lakónál elkezd száradni a folt, akkor ennyi volt. Ha nem, akkor hozzák a kamerát és lenéznek, hogy hol ereszt a cső.