2017. április 20., csütörtök

Húsvét

Ez is megvolt. Kipróbáltunk néhány új receptet, főztünk sonkát, festettünk tojást, és még arra is jutott idő, hogy kicsit megjárassuk az öreg Samarat - igaz, hogy csak a Tescoig, de az is valami.

Hímes tojás és nyúl hegyek 2017.
 Idén valahogy kevésbé volt motivált a nyúl, úgyhogy nem készült sok hímes tojás, és a piros festék meg még akkor is fogott, amikor pucoltuk... Tanulság: olcsó húsnak híg a leve. A tojás berzselés meg nem az én műfajom, maradok a viasszal írt tojásnál. Macerásabb, de az legalább megy.
(Hatalmas szeretettel gondolok vissza ilyenkor az anyai nagymamámra, akitől többek között a tojás írást is tanultam. Ő volt az, akit ma simán népi iparművésznek lehetne jelölni, olyan magas fokon hímzett és írt tojást.)
Szerencsére a Billa és a Merkur ebben az évben rendelt laktózmentes csokinyúl csomagot, úgyhogy most nekem is jutott valami és anyukámnak is sikerült beújítania egy darab single nyulat az Auchanban. Néha ilyen is van. Mármint laktózmentes szezonális csokoládé a boltokban. Tavaly ugyanis nem volt.
A sütihegy is eltűnt néhány nap alatt, a sonka is... én meg jöttem vissza a hóesésben és szélviharban tolni a GDP-t. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése