Avagy normális vagy te, hogy hétfőn este koncertre mész, másnap meg dolgozni? (A kérdésre a választ nyugodtan elküldhetitek kommentben... bár nagyjából sejtem az eredményt)
A történet úgy kezdődött, hogy egy kedves ismerősöm meglátott egy plakátot - volt már erre példa majdnem 13 éve, és annak is mi lett a vége... - és felvetette, hogy menjünk el. Annyira nem látszódhatott a lelkesedés az orcámon, mert rögtön hozzátette, küld egy videót, nézzem meg, aztán válaszoljak.
Az utóbbi időben nem volt túl választékos az ízlésem: ha koncerten felbukkantam, akkor is
1. ír punkot játszott a zenekar (LochNesz Band)
2. a színpad szolgáltatói oldalán álltam, és a Yoda mester-szerű pattogást többnyire a backstage-ben szoktam bemutatni (ugyebár... a legutóbbi alkotásomról videófelvétel is készült, mely ha rajtam múlik, sosem kerül nyilvánosságra. Tánc előtt fontos a bemelegítés, na!)
Akik ismernek, azok tudják, a többieknek meg elárulom, hogy három... nem, négyféle zenével lehet belőlem kihozni gumilasztit:
1. ír punk
2. magyar folk-rock
3. egyéb folk-rock
4. balkáni zene
A tegnapi este főszereplője ez utóbbi volt, Shantel és a Bucovina Club Orkestar koncertjét sikerült megtekinteni és nagyjából az első perctől az utolsóig végigugrálni.
Amit azóta is képtelen vagyok felfogni, hogy képes valaki fa...cövekként végigállni egy ilyen koncertet! Tudom, kilötyög a sör... Há' meg kell inni minél előbb, és akkor nem fog! Vagy, koncert előtt kell prekondicionálni (lásd a bemelegítés fontosságáról szóló mondatot feljebb)... No de bejönni a tömegbe és csak álldogálni... Szentségtörés! A többség persze egyszerre művelte az ivászatot és a pattogást, mégsem volt tele üvegszilánkkal a tánctér (ez itt ritkaság, látszik, hogy a közönség valamivel idősebb volt az itt megszokottnál. Ezzel most nem azt akartam mondani, hogy a fiatalok nem tudnak viselkedni, ha részegek...)
Hosszú ideje ez volt egyébként az első, hogy nem pogózás lett a móka vége... A játszós csizmám most nem is állt rendelkezésre: a szerencsétlent még egy Paddy and the Rats koncerten hámozták meg otthon az A38-on, ahol gazdagabb lettem néhány igen rút, karateversenyzői korszakom alkonya óta nem látott, tenyérnyi kék folttal. Azóta csak zúzós koncertekre járok benne (a csizmában, kék foltokkal), mert máshová már nem szalonképes.
Szóval egyetlen pillanatig sem bánom, hogy elmentem erre a koncertre. Akkor se, ha ma reggel oltári nehéz volt felkelni, mert jaj, de korán jött
az a fél hét, és annyira nem esett jól a busz után kocogás sem. (Várj meg, lepke, várj meg! K...g lepke!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése