Theodor újra zenél

Ugye, van nekem egy Theodorom, aki megérkezése óta rugóproblémákkal küzd. A hendikeppes rugó sokáig nem tartott vissza attól, hogy folyamatos újratekerés mellett használjam a táskagramofonomat, aminek az lett vége, hogy a rugó elfáradt és már nem tudta legyőzni a tű súrlódását. Theodor így kényszerpihenőre vonult, amíg én összeszedtem a bátorságomat és nekiálltam szétbarmolni újra a rugóházat. Egyúttal kicseréltem a szakadt táskafület is, így Theodor - röpke két és fél óra tömény szívás után - újra hordozható és egészséges lett. Amióta hozzám került, most először tudott úgy lejátszani egy teljes lemez oldalt, hogy újra fel kellett volna húzni. 

Természetesen időközben tetemes mennyiségű lemezre sikerült szert tennem, főleg Aida jóvoltából, bekerült hozzá ugyanis egy halom shellak, amik között volt néhány számomra érdekes is. Rajta kívül viszont sokáig szinte sehol sem jutottam lemezhez, ezért is tűnt fel a változás.

Az utóbbi időben többször is kimennem bolhapiacra és szomorú jelenségre lettem figyelmes - egyre több shellak és gramofon került ugyanis a banános ládákba, illetve az asztalokra. Nemcsak a császári Bécsben - Naschmarktot kerüljétek el, egy-két kivételtől eltekintve arrogáns jugópiac túlárazott kacatokkal, tökéletes turistacsapda! -, hanem Grazban a Center Westnél is.

A gramofonok többnyire működésképtelen táska verziók, siralmas állapotban, de működőképesek* is előfordultak.   

* Aidánál is megfordult kettő, mindegyiknek problémája volt a motorral. Hogy ez csak átmeneti és tisztítással megoldható, vagy pedig elkerülhetetlenül rugócserés, az mindig szétszedés és pucolás után derül ki. Ha valaki beleszeretne egy ilyen jószágba, számítson arra, hogy vagy felújításra szorul, vagy horror pénzt kérnek érte. Vagy a kettő kombinációja...

Megszaporodtak a lemezek is, többnyire 1-3 eurót kérnek értük (Bécsben 5 eurótól indul, ami bullshit).

Tudjátok, mit jelen ez? 

Azt, hogy elmegy egy generáció, szépen, csendben, a szemünk előtt. A féltve őrzött, vagy éppen padlásra száműzött beszélő gépek és lemezeik pedig a hagyatékfelszámolók martalékaként végzik. Az öreg házakat kipakolják, a rokonok, ha még vannak, nem tartanak igényt a papa és a mama kacatjaira. Dédelgetett, csak ünnepre félretett porcelánok landolnak a banános ládákban és törnek ripityára, szétdobálják a könyveket, a régi, családi fényképeket idegenek böngészik, földről árulják a tiszta szoba falát díszítő képeket. Ami nem kell, megy a kukába, mert a tárolás drága. 

A szerencsésebbek azonban olyan megszállottakhoz kerülnek, akik biztonságos otthont biztosítanak számukra. 

Öreg fajanszok szolgálnak tovább a reggeliző asztalnál, csinos porcelán lámpák csücsülnek az itt-ott kopott, de még bőven jó egészségnek örvendő szekrényeken. Százéves szekreter, art deco karos szék, milliónyi tűszúrással készült hímzések költöznek be nyugdíjas éveikre a lakásokba és élvezik újra a napfényt. 

Néhány beszélő gép számára pedig újra piknikszezon jön, a poros shellakokat megpucolják, acéltű serceg végig a barázdákon. 

Éljen soká Theodor! 

    

Theodor teljes terjedelmében, a terítőt Aidánál vettem