Vintage workout

 Palánta koromban sok időt töltöttem a nagyszüleimnél, és imádtam hallgatni a nagymamám történeteit. Mami szívesen mesélt a fiatalságáról, amikor még Mária-lány volt, Filoména nővérről és a többi apácáról, akik tanították őket. Az ő elbeszéléseiben is visszatérő téma volt a torna, amihez ők zászlókat is használtak, azokkal táncoltak hazafias énekeket énekelve közben. 

Mami a múlt század harmincas éveiben járt iskolába, illetve volt fiatal tinédzser, és ha valaki visszanézi az akkori filmhíradókat - országtól, politikai beállítástól függetlenül -, azt fogja látni, hogy a sport, a testnevelés központi téma.

A harmincas évek nőideálja a mai 34/36-as méretnek felel meg nagyjából. A huszas évek fiús, elöl deszka, hátul léc ideálja átadja a helyét a karcsú, sportos, mégis nőies alaknak. A magára adó ifjú hölgy minden nap tornázik. A harmincas évek ruhái a 20. század talán legelegánsabbjai, egyszerre decensek és kihívóak, szabásuk az alakot követi. 

A férfinak sem elég már az, ha "egy fokkal szebb az ördögnél". Az elegáns öltöny csak elegáns, izmos testen mutat igazán jól, tehát az urak is jobban tették, ha beiktatták mindennapjaikba a testedzést. 

De hogy is néz ki egy majdnem száz éves torna rutin?

 

A fenti videó tizenkét gyakorlatot mutat be, természetesen az akkori kor szokásainak megfelelően, sokszor kapkodva, lendületből végezve. A gyakorlatok egy részétől ebben a tempóban maximum derékfájást lehet kapni, karcsú derekat nem, viszont "normalizálva" érdemes beiktatni őket a modern gyakorlatsorunkba.   

Szintén egy bájos gyöngyszem, ráadásul egy magyar hölggyel a főszerepben:

Ezek a "buta" kis gyakorlatok sokkal keményebbek, mint elsőre tűnnek, megtalálható köztük kardió, erősítő és dinamikus nyújtó feladat, ráadásul a teljes testet átmozgatják. 

A két videót kombinálva egész pofás gyakorlatsort lehet összerakni, amitől az ember jócskán meg tud izzadni. Herbert a YMCA-től persze biztosan nem ettől szerezte az izmait, hiú ábrándjai senkinek ne legyenek, de az irodában monitor előtt görnyedő, folyamatosan telefont basztató, elkényelmesedett huszonegyedik századi embernek, aki ráadásul lényegesen több kalóriát is zabál be, mint a száz évvel ezelőtt élt elődei, igenis hasznos lehet ez a tizenkét gyakorlat. 

Edit kisasszony guggolásos gyakorlata egyszerűnek látszik, de tizenkétszer elvégezve már a legkevésbé sem mókás, főleg a teljes guggolás, ahol az emberek többsége azonnal el is vérzik, mert nem tud úgy leguggolni, hogy a sarka a földön maradjon.   

Egyenes háttal, nyújtott lábbal ülni? Ugyan, kérem. Ezelőtt 15 éve, amikor még tánctanfolyamokat tartottam, a lelkes jelentkezők kilencven százaléka képtelen volt a fenekén ülni a farokcsontja helyett. 

És hogy miért tetszik nekem a fenti két videó? A mai fitness influenszerek által képviselt testkép jól összerakott diéta és kőkemény edzésterv nélkül az átlagember számára elérhetetlen. Az általuk bemutatott gyakorlatoktól sosem lesz olyan alacsony a testzsírszázalékod, ha mellé nem eszel úgy és nyomod hetente még több órán át a fitneszt, adott esetben súlyokkal. A harmincas évekbeli felvételeken azonban nem elérhetetlen, félisten-testű amatőr/profi sportolók, hanem sportos, vékony, de nem szénné gyúrt emberek láthatóak. A hölgyek karcsúak és nőiesek, az úr egészséges izomzata se nem túlzó, se nem felfújt.    

Ha valaki elvégzi ezeket az öreg gyakorlatokat legalább egyszer egy nap, egy szettben tizenkétszer, máris tett valamit önmagáért. Sem nádszál vékony, sem pedig kigyúrt He-man nem lesz tőlük, de elindul egy egészségesebb én felé. 5-5 perc bemelegítés és levezetés hozzáadásával sincs több a két videó gyakorlatsora 20 percnél. Napi húsz perc. Ha a zuhanyzást is hozzáadom, nagyjából 30, ennyivel kell előbb felkelni, vagy pedig félretenni a telefont és a Candy Crush Sagat...   

DIY - bútorápolószer fillérekből

A receptet egy német nyelvű újságban (LandIdee Altes Wissen) találtam és nem kellett csalódnom, mert a cucc tényleg hozza a tőle elvártat. 

Lotte "alvázának" ugyanis ápolásra volt szüksége és mivel nem találtam a korábban vásárolt faápolót, hát csináltam magamnak. Lenmagolaj tök véletlenül volt itthon, korábban vettem bőrápolásra, aztán azóta is a hűtőben nézelődött. Még az üveg is újrahasznosított, úgy másfél-két éve kallódott a szekrényben, miután kiettem belőle a pohárkrémet. 

Szóval a recept: végy 20g méhviaszt és 50g lenmagolajat, tedd üvegtégelybe. Vízfürdőben melegítsd őket addig, amíg a viasz teljesen felolvad. Vedd ki, hagyd kihülni, nagyjából 10 perc után már használható. 

Használata: Puha ruhával vidd fel a kezelendő fa felületre, dörzsöld be és hagyd beszívódni. Amikor megszáradt, a felületet pamutronggyal, vagy polírozó kefével polírozd fényesre. 

Gyönyörűen kihozza a fa természetes erezetét, szépségét, Lotte egészen kivirult tőle. 

Ha valaki lemaradt volna, Lotte egy 122 éves Singer 28k varrógép, aki még mindig az eredeti szállító kofferében lakik, aminek elveszett a felső része. 

Lotte története

Dressing vintage - tapasztalat két év után

Pokolian régóta vásárolok használt ruhákat, de csak nagyjából másfél-két éve kezdtem el korosabb ruhák után kutatni a neten. A történet, ugye, a Puchságossal kezdődött, majd igazából a Goodwood Revivallel folytatódott és azóta is tart, bár idén a felsőruházat létszáma már (még) nem bővült. 

Ha valaki szeretne visszaugrani a múlt század közepére öltözködés szempontjából, három út áll előtte: 

1. antikvitások, használt ruha boltok, charity shopok és az etsy kínálatából eredeti ruhákat szerez be 
2. repro ruhákat vásárol
3. megveszi az eredeti ruha szabásmintáját és megvarrja

A harmadik opciót a legtöbben azonnal kihúzzák, mert kell hozzá varrógép, anyag és egy kis gyakorlat sem árt. Hozzáteszem, az egyik legkedvesebb, sokat hordott len szoknyámat úgy készítettem el, hogy soha életemben azelőtt nem varrtam párnahuzatnál bonyolultabb dolgot, de valahogy sikeresen össze tudtam eszkábálni egy melltartót és egy '40-es évek beli bugyogót is, szóval nem ördöngösség. A melltartó amúgy baromi kényelmes, sokkal kényelmesebb, mint a készen vásárolható konfekcióáru, szóval ha valaki nem akar sok pénzt kiadni, érdemes belevágni a varrogatásba. Ha sikerül Lottén beállítanom végre a felső szál feszességét és helyre tenni a kézi kart (lustasáááááág), akkor készre varrom a nagyibugyit és tervben van pár egyéb ruhadarab is.  

A második opció azért érdekes, mert a szabás nagyjából szokott stimmelni, főleg a Seamstress of Bloomsbury, House of Foxy, vagy a Vecona Vintage esetén, de ezek a prémium kategóriát képviselik - nemcsak a minőség, de sajnos az árak is. 

A Collectif és hasonló márkák, például a Belsira, vagy a Vixen, Hell Bunny ruháit inkább a pin-up irányzatot követőknek tudnám ajánalni és még valami: ezek a márkák sokszor kínai üzemekben készülnek, kínai minőségben, kínai anyagokból. 

Legjobb példa erre a cseresznyevirágos ruhám, amit az azóta megboldogult Próbafülkében vettünk, és pofámleszakad minőségben sikerült az anyagrészeket összeilleszteni Kínában. Értsd, minden darunak hiányzott a feje és egy darab virág nem volt a felső részén. Vissza is lett adva, kaptam helyette egy másikat... 

A repro ruhák másik érdekessége, hogy modern fehérneműhöz készülnek, nem pedig a negyvenes, ötvenes években hordott csúcsos melltartókhoz. 

Az anyagok csak a drágább márkák esetén korhűek és biztosítanak kellemes érzetet, amúgy belepusztulszműanyag majdnem az összes. 

Plusz, sokszor a repro ruhák drágábbak, vagy ugyanannyiba kerülnek, mint az eredetiek.  

Foltoska, a kockás és a spanyol

A legjobb megoldás (szerintem) mindenképpen az eredeti ruhák beszerzése. 

Ezeknek a legnagyobb hátránya, hogy mivel az anyaguk hetven-nyolcvan-kilencven éves, előfordulhat, hogy időnként javításra szorulnak. A többségük amúgy klasszikus fazon, fel se fog tűnni, hogy valójában egy véncsontról van szó. Vannak persze kirívó példányok, mint például az én kis "foltoskám", aki a fodrai miatt nem túl jó rejtőzködésben. 

Öt darab nyári ruhám van ebből a korszakból, a legidősebb a kockás, ő valószínűleg még a harmincas éveket képviseli. Ennyien már tudnak úgy forogni, hogy nagyjából egy hónapban egyszer kell őket mosni, ha egyáltalán. Az ujjatlanok túl is vannak az egy hónapon, a szürke jelenleg szabin van, mert meg kell oldanom a hátán lévő anyagfoszlást, az elsőként vásárolt lenruha volt az egyetlen, aki ki lett egyszer mosva júniusban, az ötödiket, akit egy granadai használt ruha boltban találtam, idén még csak egyszer vettem fel. Ő egyébként szerintem a legcsinosabb szabású és bár egyértelműen házi készítésű, a varrás minősége alapján az eredeti tulajdonos hivatásos varrónő lehetett. 

És nem, nem autóval járok, hanem biciklivel. Mindegyikük járt már tesztúton is, szóval kemények az öreglányok. Négyen az ötből ráadásul házi készítésűek, ez látszik a szegésekből, egyikük igen nagy kedvenc lehetett, mert még egy korhű javítás is van rajta. Ő volt az, akit nagyon olcsóért vettem, mert a helytelen tárolás következtében szegény penészfoltos lett. Nos, a foltoska foltjainak már nyoma sincs, a ruha pedig boldogan éli világát. 

Mosni meg azért nem nagyon kell őket, mert az anyaguk miatt egy jó alapos szellőztetés többnyire elég nekik, hogy viselhetők legyenek egy héten többször is. 

     

Disclaimer: ha egy régi női ruha vállban, derékban, meg amúgy mindenhogyan passzol, csak mellben buggyos kicsit, akkor valószínűleg nem korhű fehérnemű van alatta. Saját tapasztalat. A fekete koktélruhám valahogy mellben elállt, aztán felvettem egy korhű melltartóval és hopp, máris nem állt el.

A fentiekből látszik, hogy miért éri meg befektetni eredeti ruhákba, ha valaki szeretne kicsit máshogyan, kicsit talán elegánsabban, mégis nagyon kényelmesen öltözködni. A minőség miatt.

Akkoriban még nem a mennyiség volt a lényeg. Az átlag emberek nem birtokoltak sok ruhát, ami volt, azt megbecsülték, ha kellett, javították, vagy javíttatták. 

Minden egyes, túlélő példány egyedi darab, és ha az ember nem valami törékeny, gyűjtői darabot szemel ki magának, akkor még sok évig tudnak szolgálni. 

A kisherceg (Broadway Entertainment Group)

Értékelés: 4/5

Látvány: 5/5

Zene: 5/5

Koreográfia: 5/5

Rendezés: 2/5  

Július 3 és 14 között vendégszerepel A Kisherceg című előadás a grazi Operában, melyet a Dubajban bejegyzett Braodway Entertainment Group szervez és közvetít ki. Budapesten már vendégszerepelt a darab, de ha valaki lemaradt róla, most Grazban és Prágában még megnézheti. Figyelem, ez az előadás nem gyerekeknek való! Akkor se az, ha a Kisherceg amúgy általános iskolában kötelező olvasmány!

Mivel minden nap az Opera előtt kerekezek el, már láttam a molinót a bejárat felett, de nem különösebben keltette fel a figyelmemet. Az előadás reklámja tök véletlenül jött szembe velem Facebookon, és a közvetítő érti a dolgát, meg kell mondjam. Olyan profin van összevágva a cucc, hogy mindjárt vettem is rá jegyet. A felét egyébként is visszakapom a céges Kulturfondból, szóval miért ne... A jegyek drágábbak az Opera saját előadásainál megszokottnál, de nem drágább, mint bármelyik másik, külső szervezésű előadás például a Messében. Egyszer egy évben belefér.    

A grazi Opera nagy kedvencem, egyike a kortárs operaházaknak, ahol bár nincs dresscode, az emberek mégis szépen kiöltözve jönnek. Van bicikli parkoló (igen, képes vagyok lebiciklizni puccba vágva), a belső tér gyönyörű, a büfé átlagos vendéglátóegységi árakkal működik és főként regionális termékeket kínál. Grazban az Opera fasza hely, ahova az egyszerű ember is szívesen megy, mert a jegyárak széles skálán változnak, a Carmina Buranat pedig nem szakítják meg büfészünettel...

De vissza a Kisherceghez. Az előadást tűpontosan kezdik, ne tessenek elkésni! Baromi udvariatlan dolog a többi nézővel és a művészekkel szemben is. A kis társulat a belét kidolgozza a színpadon, nem viccelek, minden egyes művész elképesztő teljesítményt nyújt a szerepében. 

Látványos, akrobatikus elemekkel teli, kortárs darab, amit nem fog mindenki szeretni. Kell hozzá egyfajta nyitottság és a legkevésbé sem gyerekbarát, szóval a csimotát otthon lehet hagyni. Szépen össze van rakva minden, helyén van a koreográfia is, aminek a kivitelezéséhez hihetetlen erő és ügyesség kell, a művészek is abszolút ott vannak a szeren... Egyetlen baj van vele: a narráció francia nyelvű! A fordítás pedig a színpad felett, a lámpák között megy két aprócska csíkon! Húbazdmeg, ember, ha nemzetközi porondra mégy valamivel, legyen már annyi eszed, hogy vagy lejjebb helyezed el a kivetítőket a felirattal, vagy legalábbis angolul narrálod a darabot!    

Ez óriási probléma, mert totálisan elvonja a figyelmet a színpadról, és nem viccelek, az előttem ülő család egyszerűen otthagyta a szünetben az előadást. Pedig a második felvonás talán még jobb is, mint az első. 

Összességében: a Kisherceg egy érdekes darab, kortárs tánc és cirkuszi akrobatika egybegyúrva a sokunk által szeretett könyv alapján. Érdemes megnézni, bár nem mainstream, és az sem árt, ha előtte újra olvassuk a klasszikust.     

Sun 'n' Fun 2024

 

Polaris Ghost Squadron

Azt szögezzük le mindjárt az elején: a Sun and Fun nem igazán airshow, sokkal inkább egy az aerospace expok közül. Nem akkora, mint Oshkosh, de sokban hasonlít rá. Minden nap volt természetesen valamilyen légibemutató, szerdán és szombaton például esti verzió, de alapvetően nem erről szól a rendezvény. 

Ha tehát valaki nem óhajt műszereket vásárolni, üzletet kötni, vagy esetleg belépni az USA valamelyik fegyveres szervezetébe, annak nem feltétlenül ez lesz a kedvenc helye. Engem se ragadott meg annyira, hogy mindenképpen vissza akarjak majd menni jövőre... vagy bármikor. Autóipari mérnökként a standok többsége nekem semmit se kínált (a matricákon és repi-tollakon kívül), úgy is fogalmazhatunk, hogy Joshék kávés standján, illetve a vietnami veteránok kis körletén kívül nem igazán tudtam mit kezdeni a kiállítókkal. 

Az öltönyös-nyakkendős high society nem az én közegem és iszonyúan nem tudok fan-girlként se viselkedni, szóval még a demo teamek és alakulati sátrak sem túlságosan érdekelnek. Posztereket meg már évek óta nem próbálok szerezni - kivéve, ha valaki a kezembe nyomja, mint például a RIAT-on tavaly az egyik helikopter személyzet -, mivel nagyon macerás szállítani őket.   

Ami azonban nagy különbség az európai repülőnapokhoz képest, hogy ha lepakolod a székedet és a kajás szatyrodat a kordon elé, nyugodtan otthagyhatod, mert senki se fogja elvinni, vagy odébbpakolni. 

Csak azt kell megjegyezned, hogy pontosan hova tetted a motyót, aztán mehetsz sétálni, statikus sort nézegetni, ebédelni, aztán ha eluntad a póklászást, egyszerűen visszamész a foglalt helyedhez és teljes lelki nyugalommal fotózhatsz az első sorból. 

Vannak szabadon használható tribünök, ezeket többnyire a szponzorok biztosítják és bár az eredeti elgondolás az, hogy az üzleti partnereik számára legyen egy olyan hely, ahonnan jobb a kilátás, a szimpla polgárt se zavarják le. 

Pozitívum, hogy a kaja még a borravalóval együtt is olcsóbb volt, mint a rendezvényen kívül bárhol. 

Negatívum, hogy alig volt kulacs utántöltő hely és ami volt, azt is nehezen lehetett megtalálni. A meleg(ebb) csapvíz engem nem zavart, mert mellékíze nem volt és egyébként se szeretem a jéghideg vizet harminc fokban. 

A WC szituáció talán az egyik legjobb volt, amit valaha tapasztaltam, még a nap végén is egészen kulturált állapotban voltak a potyik. 

Abszolút kiemelném a szeméthelyzetet: lehet, hogy az amik nem gyűjtik szelektíven általában a szemetet, viszont nem is dobálják úgy el a dolgokat, mint az átlag repnap látogató Európában. Ami az Airpower lelkes és finoman bebaszott népe után a reptéren maradt, az eléggé húbazdmeg volt, a kiskatonák megérték összeszedni. Lakelandben semmi. A kordon mellett végig álltak a szemetesek és még a legdagadtabb redneck is fel tudta emelni a valagát, hogy elvigye odáig a burger után maradt papírtálcát. 

Szintén nagy különbség, hogy a gyerekes szülők nem követelnek maguknak és a csemetéiknek előjogokat. Ha nem volt helyük a kordonnál, mert későn jöttek, akkor nem próbálják meg csak azért is benyomni a Putyikát. A sorukat kivárják a gépeknél, nincs a gyerekkel vagyok, boruljatok le előttem mentalitás, ha pedig valaki mégis beengedi Putyikát az első sorba, azt szépen megköszönik. 

Ühömm, az tényleg egy MiG-29

Tartalékos Hawk (US Army)

Veterán Killer Egg

A statikus sor önmagában látványos, bár mondjuk kicsit összevissza, viszont sok gép el sincs kerítve, egészen közel lehet menni hozzájuk. Igen, lehet Warthogot simogatni és második világháborús gépeket szaglászni.

A veterán gépeknél mindenképpen érdemes venni valamit, mert ezáltal a gépek üzemben tartását támogatjuk. 

És akkor most jöjjön egy rakás kép:

Nem, a képek nem szerkesztettek. 

Ha valaki teheti és érdekli a repülés, mindenképpen összespórolni a pénzt egy amerikai kiruccanásra. 

Teljesen más mentalitás és hangulat.