Reménytelen, így tudta volna jellemezni a helyzetet. Sokadmagával üldögélt egy cipősdobozban a decemberi hidegben egy üzlet előtt és azon gondolkozott, hogy ennél talán még összetörve is jobb lenne.
Akkor legalább véget érne a várakozás és nem kellene nap mint nap azzal szembesülnie, hogy egyrészt kidobták, mint valami kacatot, másrészt az ócska dobozban mindenki szebb nála.
Pedig valamikor megbecsült darab volt, féltett kincs, akit évente egyszer, karácsonykor előszedtek és többiekkel együtt óvatosan felakasztottak egy fenyőfára. Még emlékezett a csillogó szempárokra, a fényekre, a feje tetejére cseppenő gyertyaviasz melegére...
Pedig nem volt mindig szép a karácsony. Nem volt mindig meleg a szobában. Néha egyedül is hagyták, mert megszólalt a légitámadást jelző sziréna...
Az évek teltek, a fenyő egyre kisebb és kisebb lett, már nem fért fel rá mindenki... aztán egyszer csak nem jött fel értük többé senki a padlásra.
A dísz a régmúlt karácsonyairól álmodott a mind porosabb dobozban, míg egy nap arra ébredt, hogy valaki felnyalábolta őket. Egy pillanatig azt hitte, hogy újra karácsony van...
Többen összetörtek aznap és a dísz rémülten zötykölődött az üvegcserepek között. Fogalma sem volt róla, hogy mi történik velük és hogy hová viszik őket.
Ismeretlen, unott arcok hajoltak fölé. Az épen maradtakat kiválogatták, a sérülteket a szemétbe hajították és ő egyszer csak ott találta magát egy másik dobozban, benyomorítva vagy húsz, másik gömb közé.
A műanyag gömbök ragyogtak, míg az öreg dísz a viaszos kobakjával, megfakult mintáival inkább behúzódott a sarokba.
Sokan bolygatták a dobozt, durván túrtak a gömböcök közé, nem törődve azzal, hogy néhánynak ez a halálát jelentheti. Néha kirángattak egy-egy műanyag sziporkázó díszt, de a fakósárga, kopott gömb nem kellett senkinek.
A dísz fázott, és azért fohászkodott, hogy még egyszer, utoljára, mielőtt valaki összetöri, felkerülhessen egy karácsonyfára. Szeretett volna legalább egy estét eltölteni egy meleg szobában, a süteményillatban más díszekkel diskurálva.
Szeretett volna még egyszer szép lenni.
Amikor kézbe vették, nagyon megrémült. Az utóbbi években folyton odébbhömbörgették, teljesen elfelejtette, milyen az, amikor valaki óvatosan felemeli és erősen tartott attól, hogy az aszfalton végzi, darabokban.
A dísz bánatosan üldögélt az idegen tenyerében. Úgyis vissza fog tenni, gondolta, ám legnagyobb meglepetésére nem ez történt.
A dísz döbbenten vette tudomásul, hogy bár koszos, kopott és fakó, megvásárolták. Apróért, az igaz, de még be is csomagoltatták és az új tulajdonos féltő gonddal helyezte be a táskájába, úgy, hogy még véletlenül se essen baja. Az öreg gömb egyszer csak ott találta magát egy kis lakásban, egy picike műfenyő előtt, amin több, hozzá hasonlóan sokat látott dísz nézelődött kedélyesen.
A dísz mosolygó arcot látott és csillogó szempárt.
- Isten hozott, mindjárt kerítünk neked is egy helyet!
Ha eluntad a régi díszeidet, vagy például tematikus fát szeretnél, kérlek, ne vásárolj távol-keleti bóvlit!
A helyi charity boltok, régiségkereskedések, bolhapiacok tele vannak jobb sorsra érdemes, a maguk módján igenis szép, üveg díszekkel, amiknek szó szerint lelke, története van.
A megunt díszeidet vidd be charitybe, vagy add el jófogáson, de ne dobd ki és főleg ne támogasd a kizsákmányoló, környezetszennyező kacatgyárat!
Kellemes ünnepeket kíván mindenkinek Greenie és az ő öreg, fogatlan díszei!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése