Tavaly teszteltem az LKH sürgősségijét napközben, szerdán meg sikerült ismeretséget kötni az UKH éjszakai ügyeletével.
Táncostársnő ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy ő márpedig otthagyja a randiját (nem vicc), és betranszportál engem még aznap az UKH baleseti ügyeletre, miután sikeresen magam alá törtem a jobb bokámat egy forgásból tánc közben. Orvos-táncos AnB barátnőm is azt javasolta, hogy mindenképpen mutassam meg szakembernek a művet (ha nem is aznap, de másnap), mivel az extrém fájdalomtűrési küszöb miatt abszolút nem mérvadó, hogy tudok járni és mozgatni a lábfejemet... Ja, igen, biciklivel jöttem haza a sérülés után. Dehogy hagyom ott Biciglit a Lend kellős közepében!
Na, szóval, egy élmény volt! Ennyi kéz-láb sérült embert egy rakáson régen láttam, talán még mentő koromban a János kórház traumáján. Bokatörött focista, mopeddel elzanyált kamaszlány, ágyból kiesett nénike nyakrögzítővel, combnyaktörött nénike szépen bevákumozva - ő szegény tényleg nagyon oda volt -, gerincsérült nénike - ő nagyon szarul nézett ki -, ficamok, rándulások, kiugrott vállak, vérző sebek... Ejha!
A létező legnagyobb köszönet és elismerés illeti meg a szolgálatot teljesítő ellátó személyzetet rangtól függetlenül!
Ami számomra érdekes volt, hogy a mentőket nem vették előre, hanem kiváratták velük a sort. Ha a beteg nem volt súlyos állapotban, akkor bizony aszalódott ő is, meg a mentőszemélyzet is a váróban a többiekkel. Így aztán nem meglepő, hogy feltorlódott három kocsi is - a combnyakas nénit szegényt így is öten rakták át, négy mentő (három fiú, egy lány) plusz a röntgenes. Ó, igen. Ausztriában simán van egy kocsin két lány a mentést hivatalosan ellátó Vöröskeresztnél, akkor is, ha mindkettő vasággyal együtt 50 kiló. Ja, hogy a felszerelés is olyan, hogy két ötven kilós lány is le tud vele hozni egy normál súlyú férfiembert az emeletről... pardon. (Csak úgy halkan: 120 kilós humánt két férfinek se kéne lecipelnie. Ha ehhez hozzáadom a saját cuccot, meg a beteg bőröndjét, akkor könnyen befigyel fejenként 70+. Ez rohadtul nem kóser!)
Azt is csak halkan jegyezném meg, hogy soha sehol nem ért még hátrány a magyar állampolgárságom miatt. A felvételi lapra ugyanis minden esetben fel kell írni a munkaadó nevét és a foglalkozást, innentől kezdve mindenki számára világos, hogy nem szociális segélyből élek és láthatóan tudok viselkedni is, mivel nem büdösen, nagy arccal, köszönés nélkül rágózva megyek be a vizsgálóba. Ez lehet, hogy nem trendi, de én már csak ilyen elmaradott vagyok. A röntgenes nagyon cukin még azt is megkérdezte, hogy honnan ered a nevem, mert számára ez annyira különleges.
Végül kevesebb mint két óra alatt sikerült abszolválni a gyors állapotfelmérés - röntgen - diagnózis - terápia javaslat - kézfogás sokszöget, ez táncostársnő szerint egész jó idő, lehetett volna öt óra is. Szerintem is, főleg akkor, ha bejön egy heli...
Mondjuk csütörtök reggel csillagokat láttam - nem vicc, a legnagyobb olyan volt, mint egy napraforgó, szép sárga, sötét középpel és változtatta a méretét.
Jelenleg mondjuk kevéssé boldog tulajdonosa vagyok egy már nem igazán fájó, de pufók és csoda színekben pompázó lábfejnek, továbbá nagyjából úgy járok, mint egy falábú kalózkapitány, csak épp szakállam nincs. A doktor azt mondta, hogy amennyire lehet, pihentessem, és ha már nem bírok a hátsómon megmaradni és sportolni támadna kedvem, akkor azt a következő négy hétben kizárólag bokarögzítővel tegyem a rásérülést elkerülendő (Murphy mint tudjuk.). Egy biztos, a két hét múlva esedékes próbánkat még őrmester üzemmódban fogom abszolválni - a csajok táncolnak, én meg a padról dirigálok és nyomom velük a fekvőtámaszokat.
Táncostársnő ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy ő márpedig otthagyja a randiját (nem vicc), és betranszportál engem még aznap az UKH baleseti ügyeletre, miután sikeresen magam alá törtem a jobb bokámat egy forgásból tánc közben. Orvos-táncos AnB barátnőm is azt javasolta, hogy mindenképpen mutassam meg szakembernek a művet (ha nem is aznap, de másnap), mivel az extrém fájdalomtűrési küszöb miatt abszolút nem mérvadó, hogy tudok járni és mozgatni a lábfejemet... Ja, igen, biciklivel jöttem haza a sérülés után. Dehogy hagyom ott Biciglit a Lend kellős közepében!
Na, szóval, egy élmény volt! Ennyi kéz-láb sérült embert egy rakáson régen láttam, talán még mentő koromban a János kórház traumáján. Bokatörött focista, mopeddel elzanyált kamaszlány, ágyból kiesett nénike nyakrögzítővel, combnyaktörött nénike szépen bevákumozva - ő szegény tényleg nagyon oda volt -, gerincsérült nénike - ő nagyon szarul nézett ki -, ficamok, rándulások, kiugrott vállak, vérző sebek... Ejha!
A létező legnagyobb köszönet és elismerés illeti meg a szolgálatot teljesítő ellátó személyzetet rangtól függetlenül!
Ami számomra érdekes volt, hogy a mentőket nem vették előre, hanem kiváratták velük a sort. Ha a beteg nem volt súlyos állapotban, akkor bizony aszalódott ő is, meg a mentőszemélyzet is a váróban a többiekkel. Így aztán nem meglepő, hogy feltorlódott három kocsi is - a combnyakas nénit szegényt így is öten rakták át, négy mentő (három fiú, egy lány) plusz a röntgenes. Ó, igen. Ausztriában simán van egy kocsin két lány a mentést hivatalosan ellátó Vöröskeresztnél, akkor is, ha mindkettő vasággyal együtt 50 kiló. Ja, hogy a felszerelés is olyan, hogy két ötven kilós lány is le tud vele hozni egy normál súlyú férfiembert az emeletről... pardon. (Csak úgy halkan: 120 kilós humánt két férfinek se kéne lecipelnie. Ha ehhez hozzáadom a saját cuccot, meg a beteg bőröndjét, akkor könnyen befigyel fejenként 70+. Ez rohadtul nem kóser!)
Azt is csak halkan jegyezném meg, hogy soha sehol nem ért még hátrány a magyar állampolgárságom miatt. A felvételi lapra ugyanis minden esetben fel kell írni a munkaadó nevét és a foglalkozást, innentől kezdve mindenki számára világos, hogy nem szociális segélyből élek és láthatóan tudok viselkedni is, mivel nem büdösen, nagy arccal, köszönés nélkül rágózva megyek be a vizsgálóba. Ez lehet, hogy nem trendi, de én már csak ilyen elmaradott vagyok. A röntgenes nagyon cukin még azt is megkérdezte, hogy honnan ered a nevem, mert számára ez annyira különleges.
Végül kevesebb mint két óra alatt sikerült abszolválni a gyors állapotfelmérés - röntgen - diagnózis - terápia javaslat - kézfogás sokszöget, ez táncostársnő szerint egész jó idő, lehetett volna öt óra is. Szerintem is, főleg akkor, ha bejön egy heli...
Mondjuk csütörtök reggel csillagokat láttam - nem vicc, a legnagyobb olyan volt, mint egy napraforgó, szép sárga, sötét középpel és változtatta a méretét.
Jelenleg mondjuk kevéssé boldog tulajdonosa vagyok egy már nem igazán fájó, de pufók és csoda színekben pompázó lábfejnek, továbbá nagyjából úgy járok, mint egy falábú kalózkapitány, csak épp szakállam nincs. A doktor azt mondta, hogy amennyire lehet, pihentessem, és ha már nem bírok a hátsómon megmaradni és sportolni támadna kedvem, akkor azt a következő négy hétben kizárólag bokarögzítővel tegyem a rásérülést elkerülendő (Murphy mint tudjuk.). Egy biztos, a két hét múlva esedékes próbánkat még őrmester üzemmódban fogom abszolválni - a csajok táncolnak, én meg a padról dirigálok és nyomom velük a fekvőtámaszokat.
A legnagyobb szívás egyébként az egészben az, hogy biztonsággal nem tudnék vezetni, tehát az autókázásnak lőttek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése