2017. augusztus 3., csütörtök

Bányászbéka után

Két hete mentem át bányászbékába, a helyzet a következő:
A szám környékéről teljesen eltűntek a sebek, csak az államon lévő folt emlékeztet a horzsolásra. Ez örömteli. A bal combomon még mindig ott terpeszkedik a vérömleny, bár erősen felszívódóban van, ez természetesen kevésbé örömteli, de sokat tenni nem lehet vele.
 A jobb térdemen esett sebek is összeforrtak, bár a teljes gyógyulástól még odébb vannak. Ugyanez mondható el a kezemről. A var már egy kivételével leesett, most úgy néz ki a bal kezem, mint ami megégett. A legnagyobbat kapó kisujjam még mindig nem hajlik rendesen, de már jó úton halad. Remélhetőleg még egy-két hét, és a teljes mozgástartomány meg lesz.



A legtöbb kellemetlenséget természetesen a bordáim okozzák, na nem normál üzemben, hanem ha mondjuk edzeni akarok. Semmi sem látszik rajtuk (nem is látszott), de kutya érzékenyek pár mozdulatra és bizony az erősítéssel is vigyázni kell, mert pikkpakk sziszegés és anyázás a vége. 
A masszázshengert például képtelen vagyok használni, pedig szegény hátizmaim nagyon sírnak már utána, jelenleg így a teniszlabda van bevetésen, azzal is egész remekül át lehet gyúrni a csomócskákat... 

1 megjegyzés: