Szuperszamár újra bevetésen - Zeltweg, Airpower13

Tudom, hogy még nincs befejezve a balkáni riport, csakhogy közben zajlik az élet és szeretett Szuperszamarammal ismét bevetésre indultunk. A célállomás ezúttal Zeltweg volt, itt került ugyanis megrendezésre az Airpower13.

Eddig csak Magyarországon volt szerencsém repülőnapon járni (Szentkirályszabadja, Kecskemét, Budaörs, Taszár nekem sajnos kimaradt), és hát oda eljutni sose volt habostorta - fel voltam tehát készülve, ötliteres desztvíz a csomagtartóban, tele tank, kaja, pia, esőkabát. Ami kell. Meg egy kis aggódás, nehogy Szuperszamár belesérüljön a projektbe...

Zeltweg Graztól kb nyolcvan kilométer, autópályán és gyorsforgalmi úton, szóval alapvetően nem nagy táv. Az odajutás ettől függetlenül három órába telt, mivel:
1. igencsak sokan akarták látni a rendezvényt, és ez a felhajtóknál némi torlódáshoz vezetett
2. épp előttünk pár perccel törte össze egymást egy autós és egy motoros.
A kialakult piknikhangulat kicsit hasonlított a néhány éve a horvát autópályán még rendszeres gigadugókban tapasztaltra, amikor is teljes békében falatozott, kártyázott, nézelődött mindenki, a leállóban suhanókat meg jól megbüntette a rendőr...

Rettungsgasse - így elfér ő is

Figyelem, Ausztriában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon dugó esetén úgynevezett vészsávot (Rettungsgasse) kell hagyni a felvonuló mentőegységeknek! Ez úgy néz ki, hogy aki a belsőben volt, az egészen behúzódik a korláthoz, a szélső sáv pedig a leállóba vándorol. Az így létrejövő egérútra behajtani szigorúan tilos és kifejezetten drága mulatság! 

Senki sem anyázott, senki sem idegeskedett, álltunk és néztük a repülőprogramot. Amikor pedig megindultunk, és be kellett sorolni, akkor beengedtek. Érdekes módon errefelé valahogy működik a zippzár-effektus, az egyetlen tahó egy szlovén volt, akinek integetett is a rendőr, hogy anyádért nem engeded be a másikat...
Itt emelném ki a szervezők felkészültségét: rendőrök és katonák ténylegesen irányították a forgalmat, az autópályán már jó előre összeterelték egy sorba a beérkező kocsikat, hogy zavartalan legyen az áramlás a felhajtónál és nem engedték, hogy mindenki arra bóklásszon, amerre akar. Két nap alatt több, mint 25.000 gépjárművet gardíroztak el úgy, hogy le a kalappal előttük. Igaz, az emberek hozzáállása is más volt, mint amit otthon tapasztaltam. Itt mindenki azért jött, hogy jól érezze magát, nem pedig azért, hogy presztízsharcot vívjon és vöröslő fejjel kapaszkodjon a pozíciójába. Tessék elhinni nekem, hogy sokkal gyorsabb úgy, ha mosolyogva zippzárazunk, mintha keresztbe állunk a másik előtt, és juszt se engedjük be!

Amit a rendezvényről tudni kell: egyrészt nincs belépő, a parkoló díj az, ami magasabb az átlagosnál (10 euró, ami soknak tűnik, viszont ha összevetjük azzal, hogy otthon a belépő egy főnek elővételben 3500 jó magyar fizetőeszköz körül van, akkor máris jön a hoppá), másrészt a helyszínen a kaja-pia pontosan olyan árfekvésű, mint az egyéb vendéglátóhelyeken. Tehát a bratwurst zsemlével meg a sör itt is annyiba került, mint Grazban általában a standokon. Jé...

Ami a repülőprogramokat illeti, kicsit - na jó, nagyon - fájt a szívem, hogy idén nem volt se Mig-29, se Messzer, és hát csak sikerült lemaradni a Mustang és a Spitfire repüléséről. A Sea Fury-t ellenben láttuk, mérges kis szúnyog, annyi szent, a Corsair pedig tiszteletet parancsol. Számomra mindig nagy élmény a nagy vasakat műrepülni látni - egészen bájos, amikor egy ekkora gép, legyen szó C-130 Herculesről, vagy éppen a Red Bull DC-6-osáról, mórikálja magát a levegőben.

A legszebb bemutatót ez a két vitorlázógép repülte - némán, fenségesen, tökéletes összhangban karcolták az eget. A leglátványosabb szólót a belga F-16-os produkálta szerintem.

  Jó lett volna ezt az öreg Szuhojt is a levegőben látni, na nem baj, reméljük, Kecskeméten, ahová szintén hivatalosak, majd sikerül bepótolni. Reméljük, nálunk repül is, mert itt csak álldigált. (Hmm... szóval ő egy Szu-22. A szobám falán a mai napig kint van a poszter egy magyar géppárról, szóval örültem, hogy ismét egy élő példánnyal találkozhattam. Sajnos, hamarosan Lengyelországban is leadják a szolgálatot, a helyüket F-16-osok veszik át.)

Ezúton gratulálok a magyar Grippen pilótájának is, kihozta a gépből, amit ki lehetett, de lássuk be, ez a gép nem a Mig-29... Nem egy légi akrobata és akkor finoman fogalmaztam.
A jó oldala a dolognak, hogy legalább repült.
A repnap reklámozása pedig nagy ötlet volt, reméljük, sokan eljönnek majd hozzánk is.

Önöknek különösen örültem, uraim. Jót beszélgettünk.

A fülke zárása kimondottan kreatív ezzel a lakattal. Tényleg kalózos. Ezek a brit kalózok egyébként harminc évesek, de láthatóan kiváló egészségnek örvendenek. Értjük már, miért érthetetlen a Mig-29 kivonása?

Bizony, az ő fajtája is régen járt nálunk, még emlékszem rá.
Meg a hangjára is. A Tornado. Dobhártyaszaggató.  

És bizony volt idő, amikor F-18 Hornetet is láthatott a magyar közönség repülni. Ő nem most nem repült, de legalább eljött, meg lehetett, ha csak távolról is, nézni.
Tekintélyt parancsoló egy madár.

 A Red Bull flottája impozáns, ez a DC-6 aktív korában Tito marshall gépe volt. 

 
Ez pedig egy B-25 Mitchell. Bár ettől még nem fogok több energiaital inni, elismerésem a Red Bullnak, amiért ezt a gépcsaládot nevelgeti, a sok egyébről nem is szólva most, mert ugye vannak ejtőernyősei is, meg siklóruhásai, az F1... Szóval respect!

Egyik nagy kedvencem az Ordító Egér, ezúttal szerb színekben. A személyzet nem vitte túlzásba a bóvlizást, kitettek egy széket és arról árulták a pólókat, meg ami még náluk volt.  
Ezek a nagy gépek valahogy mind olyan... kedvesek. Az ember szíve szerint úgy megpaskolná a nózijukat.

 Eddig méltatlanul mellőztem őket...
A helikopterek.

 Egy AH-1 Cobra. Ő is Flying Bulls tagja.

A Blackhawk méretes, bár a Sea King és a Mi-17 még mindig...hmm... termetesebb. Ahogyan a Mi-24 is, ami voltaképpen a kedvenc helikopter típusom, és igencsak csalódást keltő bemutatót sikerült repülnie vele a cseheknek. (Vagy inkább csak a mieink tették magasra a lécet az elmúlt években...)

Mi-17

Westland Sea King

Augusta Bell -212

Mi-24

A kötelékekről is készültek képek, csak azok a "nagygéppel", ami ugye analóg, ami azt jelenti, hogy még elő kell hívatni a képeket. Na ja, valamit valamiért. Vagy apró bolhapiszok a nagy kékségben, vagy értékelhető kép, csak később. (Igazság szerint már régóta fenem a fogam egy tükörreflexes digitális gépre, de franc az ízlésemet, szeretem ezt az analóg technikát, meg hát ami úgy tetszene, az drága...)

Az idei bemutatón négy külföldi kötelék is képviseltette magát, őket a tervek szerint Kecskeméten is láthatjuk majd.  

Őket nézve nekem mindig eszembe jut, hogy egyszer régen nekünk is volt egy kötelékünk...