2026. július 21., kedd

Waffenrad menni Bécs

 A német Classic Cycle-tól péntekre meg is jött a külső, a FedEx elegánsan letette az ajtóm elé. Szerencsére a házban nem lopnak, a szomszéd csomagja is egy hete ottvan a lábtörlőn, senki sem nyúl hozzá. A bazi nagy dobozt nevezhetnénk overkill-nek is, de kivételesen jól jött, mert így volt min szerelni. A gumikat még aznap, tehát pénteken fel is tettem a felnire - itt jegyezném meg, hogy az öreg holmiknak lelke van és ragaszkodnak a maguk kis hülyeségeihez. Említettem, ugye, hogy az első keréken presta szelepes gumi volt. Mit ad az ég, csak sikerült nekem is az OBI-ból elhozni egy autó szelepes és egy prestás belsőt, és meg se nézve pont ez utóbbi maradt az első kerékre!

Még kerék nélkül, de már Bécsben

A vázat nem volt éppen könnyű felcipelni a másodikra a mélygarázsból, de kénytelen voltam, mivel a lámpák időkapcsolósak mindenhol és sokkal kényelmesebb volt a lakásban szerelni. Szombat délelőtt fel is tettem a kerekeket, megnéztem a tuskóféket is, szerencsére nem kell cserélni. Az csak a próbaút alatt derült ki, hogy nem sikerült pontosan becentírozni a hátsó kereket, nekiér a váznak. Sebaj, délután, amikor Oberwartból hazaértem, ki is javítottam a hibát. Az egyetlen, amit még ki kell egyengetnem, az a láncvédő, mert egy helyen be van nyomódva és belever a lánc, valamint a szoknyavédőt tartó kampó fáradásos törést szenvedett, az egyik oldalon most nincs háló, amíg nem vettem újat.  

Waffenrad, Damenrad, jellegzetes, kései vázzal

A nyereg úgy itta a gumiápolót, mint tikkadt szöcske az esővizet, megkapta a csinos, pöttyös védőt is. A világítás nem működik, de a Biszigli világítása ezt helyettesíti addig, amíg meg nem csináltam. Ennek több oka lehet, a kontaktok is erősen rozsdásak, lehet, hogy egy kis csiszolás megoldja a problémát, de az is lehet, hogy törött a kábel, vagy rossz a dinamó.

A második próbaút az udvarban sikeres volt, nem súrlódik a gumi, nem csörög a lánc, úgyhogy kalandra fel! Amennyiben pedig a dinamó eredeti, akkor a születési ideje 1974 december. 

Tekertem is jó hat kilométert, egy jelentős részét mindjárt szembe szélben. Mit ne mondjak, nem volt őszinte a mosolyom...

Schönbrunn előtt, mert annyira szeretett volna elmenni oda

Egy biztos, ez a kocsoport már koránt sem képviseli azt a minőséget, mint a két háború közötti, vagy ahhoz közeli példányok. A komfort hasonló, de az áttételezés már más és nem feltétlenül előnyös.  Természetesen még nem tökéletes. A láncvédőt megigazítottam út közben, az már rendben van, de a pedál meg van lazulva, ha jobban odatapos neki az ember, akkor belever a vázba és menet közben jöttem rá, hogy a hátsóba is kéne még levegő. Ezek azonban apróságok, amiket munka után könnyedén orvosolni tud az ember. 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése