Zeiss Ikon Nettar 515/2 - első képek

avagy...

Megbecsülni a távolságot, záridőt, blendenyílást választani. Aztán pedig izgulni, hogy vajon sikerül-e az előhívás, és milyenek lesznek a képek. 

Mivel az első tekercset az előhívó folyadék tönkretette, így egészen idáig fogalmam sem volt, hogy mit tud és mit nem tud ez a nagyon kedves gép valójában. Sajnos, egyben ez azt is jelentette, hogy a Várban tett séta képei odalettek, nem maradt fenn más, mint a mobillal készített képek.  

Mr. Zeiss nagyon rossz a rejtőzködésben. Akárhova megyek vele, mindenhol hamar a figyelem középpontjába kerül, ami nem csoda, hiszen... elég ránézni, és megérti az ember, hogy miért. Klasszikus elegancia, igazi úriember, aki összecsukva egy kabátzsebben elfér. 

Mr. Zeiss egy 515/2 Nettar, tökéletesen fényzáró mancsettával, ami igazi ritkaság ebben a korcsoportban. Pontos gyártási éve nem megállapítható, de háború előtti, feltehetően 1938-as. Nevetséges összegért vásároltam a Foto Köberlnél, ahol a vitrinben egymást tapossák a szebbnél szebb állapotú antik gépek. Lehet értük tolongani, abszolút megéri. Nem akartam megvenni, mert már volt egy hasonlóm, a Voigtländer Bessa, de valamiért aztán mégis nálam kötött ki. Azóta egy Kivibagben lakik, mert táska nem volt hozzá. Állítása szerint jól érzi magát és örül, hogy nincs tömeg, de vannak kortársak, akikkel eszmét tud cserélni.  

A gép lelke egy Telma zárszerkezettel szerelt, Nettar-Anastigmat lencse (1:4,5 f = 11cm)

Elfordítható, lencsés periszkópnézőke a derékmagasságból történő fotózáshoz, kihajtható sport nézőke, ha az ember "hagyományos" módon akar fényképezni. Távkioldója is van, igaz, vezetékes és mivel van B ("Bulb", végtelen), éjszakai felvétel is készíthető vele. Megfelelő film és állvány/stabil támasz ehhez természetesen kötelező. A Nettar széria annak idején a boxkameráknál jóval többet tudó, komolyabb zárszerkezetes gépek belépő kategóriájának számított, vagyis képességeit tekintve a lényegesen drágább Ikonta sorozat alatt maradt.  

No, de akkor most jöjjenek a képek, utómunka nélkül:

Pfarrkirche - Graz St. Peter

A háttérben viharfelhők. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja, a mi kerületünk semmit se kapott az áldásból, eláztatta viszont az északi régiót. Viszonylag jól sikerült eltalálni a beállításokat, így egy decens kép lett az eredmény. 

Egyébként virág

Amikor előhívtam a filmet, először komolyan el kellett gondolkodnom, hogy mire is gondolt itt a költő, aztán beugrott, hogy a templom mögött a rekettyésben szerettem volna megörökíteni néhány virágot. Nos, ez a lencse nem való közeli képek készítésére. Csodásan befókuszálta viszont a virágok mögötti ágakat. 

Méhlegelő

A kaszinósnénak még véletlenül se mutassuk meg, mert még kaszára kap és idejön... Graz tele van ugyanis méhlegelőkkel. Ilyen az egyébként, amikor az ember alásaccolja a rendelkezésre álló fényt és a sport nézőkét használja a kép megkomponálására... Azt hiszem, az ott középen pittypang. Fogadjuk el, hogy pittypang. 

A marburgeri elhagyatott villa

Enyhe horror hangulatot árasztó, lassan pusztuló villa a szomszédságban. Menthetetlen, de mivel van tulajdonosa, el se bontják. Kár érte, igazán szép lehetett fénykorában. 

St. Peter Friedhof (evangélikus rész) - utómunka nélkül

Az olcsó film... Brutál erős, fekete-fehér kontraszt és a visszatükröződő napfény se vált a kép előnyére.  

Reininghaus kripta

Ismét egy sikeresebb kép, ahol a beállításokat sikerült eltalálni. Ez a fajta film ilyen, hideg, fekete-fehér. 

 

Csepel Autó Gyártmánymúzeum

Na, ez komolyan alulexponált lett, de legalább látszik, hogy mi van rajta. Igen, egy Csepel teherautó. Remekül mutatja, hogy a 100-as film állvány és távkioldó nélkül itt bizony kevés. 

Gesztenye

Kísérletezgetünk, kísérletezgetünk... Megtehetem, mert itthon hívom elő a filmet, nem kell érte még pluszba fizetnem. 

Összefoglalva: minden azon múlik, hogy éppen milyen film van a gépben és mennyire pontosan sikerül eltalálni a beállításokat. A gép szép, éles képeket készít, a lencse tiszta, karcmentes, a mancsetta ép. Nagyon szerethették és vigyázhattak rá, hogy még ennyi év után is ilyen állapotban van. Megérdemli, hogy a minőségi Ilford filmmel is megmutathassa majd, hogy mit tud. A kétbalmancsos a gomb mögött meg addig is gyakorol az olcsó Fomapannal...

Hja, kérem. Amikor az ember egyedül marad és csak egy mobil app van szamárvezetőnek (kb megmondja, hogy mi lehet a jó beállítás), akkor válik érdekessé a játszma. Nem az a kunszt, amikor a 2000 képből lesz 10 használható, hanem amikor 8-ból 8. 

Búcsúzóul pedig álljon itt a Reininghaus kripta képe - utómunka után. 

Akárha egy régi, családi albumból lépett volna elő. 

(A Fomapan 100 nagyon jól passzol az Agfához, a Zeiss-nél úgy érzem, hogy elvárja a magasabb minőséget.) 

Amikor az idő kereke megakad

 A legelső tekercseket az Ars-imago előhívó doboz (vissza is lett küldve) tette tönkre, a harmadik és negyedik tekercset, köztük a Zeiss Ikon első képeit az előhívó folyadék, ami frankón megromlott... Viszont a friss folyadék tökéletesen működött a Paterson tankkal, így végre be tudom mutatni, milyen is egy 95 éves doboz kamera lencséjén keresztül a világ. Egyetlen szóban összefoglalva: kísérteties.

Van bennük valami megfoghatatlanul különleges és hátborzongató. Végtelen, fagyott csendbe dermedt világ. A múlt csontkezével megállítja az idő kerekét és áthajol a fátyol hasadékán a jelenbe.  

Graz-St. Peter Pfarrkirche

Graz-St. Peter Pfarrkirche

ORF Park

ORF Park

Magnolia

Murinsel

Szándékosan nem dolgoztam meg őket, emiatt bizonyos mértékben alulexponáltak, de pont ez a tökéletlenség adja a különlegességüket.  

Gép: Agfa England Box (1930), róla bővebben itt

Film: 120 rollfilm, Fomapan 100

Scanner: reflecta x66   

Puchságosságok - harmadik rész

 Ami nem volt tervezve, mert elvileg a gumijavítással be kellett volna, hogy fejeződjön a történet. Ha az a volna ott nem volna...

Itt szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy amikor vágyakozva néz egy oldtimert - legyen az bicikli, motor, vagy autó -, jusson eszébe, hogy ezeknek a vén jószágoknak lelke van, amit időről-időre bizony ápolni kell. Ha ugyanis az ember nem teszi, vagy elbagatelizál dolgokat, akkor könnyen úgy járhat, mint Őfelsége, a Cárevics, aki 2019 óta nem egészséges, hogy finoman fogalmazzak. 

Szóval, a Méltóságosnasságosasszony azzal indította a hetet, miután visszajöttem szabiról, hogy félig leengedett a kerék. Ez azt is jelenti egyben, hogy a flick ereszt, tehát vagy újra meg kell foltozni hamarosan, vagy rendelhetem az új belsőt. 

Mivel nálunk rövid hét volt a május elsejei, három napot közlekedtem vele és egyre inkább kezdett nem tetszeni a hajtás felől jövő zaj. Szombaton a piacra menet aztán annyira idegesítővé vált, hogy azt mondtam, itt a vége. Akár fázok tőle, akár nem, eljött az ideje a karbantartásnak, mert ha nem foglalkozom vele, akkor gajra fog menni kontrafékestől és egy hetven plusszos biciklihez nem könnyű alkatrészt kapni. 

Egy héten keresztül gyűjtöttem a bátorságot és bújtam a netet információ után. Szerencsére a Styria agy szerkezetileg megegyezik a Torpedoval, így a Waffenrad oldal segítségével sikerült komolyan felvérteződni, kezdődhetett a munka.

Bontani többnyire könnyű. Szerencsére a Csepel Csillag szerszámos készlete nálam van - Biszigli lopta el még 2011-ben -, és abban minden benne volt, ami a szereléshez kellett. 

Mosóbenzint és olcsó fogkefét kaptam a Müllerben, rongy is akadt... Meg fogpiszláló és fülpiszka is, mert abból jó egy adagot elhasználtam ám. 

Dreckig. 

Szóval, azt senki se gondolja, hogy ha beadja a drótszamarat a szervízbe, ott majd fémtisztára suvickolják a felületeket... Vagy, ha mégis, akkor a gatyáját el fogja fizetni a delikvens. 

Nagyon ráfért a tisztítás és újrazsírzás, nem véletlenül kezdett nyígni. 

Türelemjáték, de megéri ráfordítani az időt és gondosan lepucolni mindent. 

A teljes vasárnap délutánom ráment, de most egy darabig megint nem kell vele foglalkozni. Csapágyak kitisztítva és újrazsírozva, akárcsak a fék alkatrészei. 

Egyúttal az is kiderült, hogy a Nassága valóban 1948-ban születhetett, mert az összes alkatrész - egy kivételével - ebből az évből származik, későbbi nem volt benne. Az egyetlen, korban kilógó darab, a Bremsmantel 1942-ből és egy F&S Torpedo agyból való. 

Valószínűleg maradék volt, és a maestro gondolta, felhasználja.  

A próbaút jól sikerült, a nyígás megszűnt, akárha új lenne. Nyilván be kell még járatni, és előfordulhat, hogy szükség lesz finomhangolásra, de mivel holnap haza akarom hozni Fluffot, valószínűleg Bisziglivel megyek és ez jövő hétvégére marad. 

A következő karbantartandó a nyereg, ami nyikorog, mint a franc és csak rágondolva is kiráz a hideg a hajtáslánc pedál felöli részének szétszedésétől, de előbb-utóbb azt is meg kell majd ejteni. 

Brrrrrrrrrrr...

Amit rég elfelejtettünk

 A mi szüleinknek máshogyan volt nehéz. Anyukám például sorban állt gyakorlatilag mindenért és gyakran így is csak protekcióval jutott banánhoz. Igen, banánhoz, amivel ma rogyásig vannak a bolti polcok és még bio is van belőle! Ott rohad meg a boltban a többsége, mert annyi, amennyit kiraknak belőle, sose fogy el. (Ezért is remek kezdeményezés a "Retterbox", vagyis a gyümölcsmentő láda, amibe még fogyasztható, de nem túl jóképű gyümölcsöt, zöldséget csomagolnak és egységáron - olcsón - eladják.) 

Nagyikám biztosan furán nézne, ha még élne, hogy akár a tél közepén is lehet kapni epret, málnát, barackot és nemcsak fagyasztott, esetleg befőtt formájában. 

Egyik kolléganővel talán két éve beszélgettünk a korai epervásárlási lehetőségekről és amikor mondtam, hogy hát, tudod, én inkább megvárom, amíg lesz helyi, ő felsóhajtott: 

Jó, de hogy magyarázzam el a gyereknek, hogy még nem veszünk, pedig nagyon szereti?

Na, ja. Minden is van, mindig. 

Az árubőség miatt mi totál elfelejtettük, az utánunk jövő generációk pedig a világ szerencsésebb országaiban meg se tanulták, hogy mi az a nincs. 

Egy emberöltővel ezelőtt kicsit máshogyan volt ez. Szeretett, öreg könyvem még emlékszik...

Eltevésnek ideje - 1939-ből

Nem könnyű nemet mondani. Hiszen ottvan, meg lehet venni a málnát, az epret, a dinnyét... 

Én szerencsés voltam, mert a nagyszüleimnél megtanulhattam, hogy mikor érik, melyik zöldség és melyik gyümölcs. Láthattam a munkát a finom savanyúságok, lekvárok, kompótok mögött és büszke törpördögként kevergethettem a rotyogó masszát a tűzhelyen. 

Mindennek meg volt a maga ideje és meg van ma is. 

Csak meg kellene tanulnunk várakozni...

Apropó, várakozás. Gondozgattam, nevelgettem magról a palántáimat február óta és mire visszaértem, egy hét alatt mind elszáradt, pedig nem is volt annyira meleg. Most kezdhetem újra, májusban...

Nem, nem vagyok ideges. Á, dehogy.