Rókagomba - ahogy a harmincas években készítették

 Ha már kikönyörögte, hogy kimentsem a szemetesből, gondoltam, munkára fogom az én kis pávatollas receptkönyvemet. Jelenleg ugyanis Steiermarkban tök és rókagomba dömping van, nekem meg el kellett pucolni a nokedlit a hűtőből és kíváncsi voltam, mi volt a módi akkoriban gombás ételek terén. 

Amiért én a vintage-antik recepteket szeretem, az az egyszerűségük. A hozzávalóik minden átlagos háztartásban megtalálhatók, nincs szükség speciális fűszerekre, varázsbográcsra és szakács OKJ-re az elkészítésükhöz. Üdítő színfolt a szuvidált szójaszószos angyalbögyörő receptjét megosztó gasztrobloggerek által urallt világban, ha az ember ebédjéhez mindössze gombára, sóra, borsra, petrezselyemre, meg egy kis hagymára van szükség, a tejszín és a szerecsendió pedig opcionális...

Szóval, Emma Quenzer könyvében egyetlen recept van kifejezetten rókagombával, az összes többi nem definiált gombás étel. Természetesen ebből aztán már össze lehet rittyenteni jópár ebédet attól függően, hogy ki milyen gombához jut. 

A Billa Plusban vett rókagombából végül két adag ebéd lett - az egyiket a rókagombás recept alapján, a másikat a generikus gombás szerint. A különbség a tejszín és a fűszerezés. 

Rókagomba rösztivel

Íme, a recept:

A rókagombát alaposan pucold meg és vágd nagyjából egyforma méretű darabokra. Mivel az íze elég erős, forró sós vízzel öblítsd le. 

A felaprított, kis fej vöröshagymát dinszteld meg zsiradékon (vaj, vagy olaj), szórd le egy kis liszttel, majd add hozzá a gombát, keverd össze alaposan és öntsd fel annyi zöldséglevessel (kockából, vagy Vegetából), ami ellepi. Főzd kb fél órát, ízesítsd sóval, borssal és perzselyemmel. 

Köretnek én rösztit ettem hozzá, de gyakorlatilag bármi jó - ebly, rizs, főtt, vagy sült krumpli, nokedli, tészta. 

A másik recept annyiban különbözik, hogy löttyint bele tejszínt és petrezselyem helyett szerecsendióval ízesít. 

 A tejszínes adaghoz holnap nokedli lesz. 

Ja, és majdnem elfelejtettem:  a willhabenen megtaláltam mindkét, ősöreg könyvemet. A kis pávatollas szerzeményem (kifizettem érte 4 eurót) valamivel jobb állapotban 35 euróért, míg a So kocht man in Wien (kifizettem érte 15 eurót) 49 euróért keresi gazdáját. Na, ezért éri meg bolhapiacon kincsekre vadászni.  

Köny(v)örgés

- Elnézést... Hahó! Pssszt, ittvagyok! Lent, a doboz tetején! 

- Á, üdvözlöm. 

- Nézze, óriási bajban vagyok, kérem, segítsen! 

- Kissé pontosabban? 

- Tudom, hogy vagyok éppen jó formában, de... kérem, vigyen el innen! 

- Az a helyzet, hogy már van, két önhöz hasonló példányom, és igazából nincs szükségem egy harmadikra. 

- Kérem, még egy pávatollam is van, azt is szívesen odaadom...

- Na, arra aztán végképp nincsen szükségem.  

- Őrzök továbbá egy kedves képeslapot is, de a pávatollam...

- Hé, mondtam, hogy nem kérek pávatollat. 

- Ki akarnak dobni. Ha nem vesz meg senki, akkor kidobnak, mert hát szakadt is vagyok, meg régi... meg, hát a gót betűim... Biztos, hogy nem kerülök sokba. Kérem, kérdezzen rá! Ne, ne tegyen vissza, kérem! Nem akarom a szemétben végezni. Szeretett könyv voltam, nem akarok így meghalni! Nagyon szép pávatollam van...

- Elnézést, ez a könyv mennyibe kerül?

- Négy euró. De látta, ugye, hogy gót betűkkel van írva?

- Láttam, igen, köszönöm. El tudom olvasni. 

Nem tudtam, hogy ez fícsör. A könyvet árusító hölgyek nagyjából hatvan-hetven évesek lehettek, de nem tudják olvasni a góttal írt szöveget, mert már nem tanulták az iskolában. Ezért ki akarták dobni a könyvet, amit a nagyszülői ház kiürítésekor találtak. Szörprájz, én se tanultam ilyesmit az iskolában. A Volkskochbuch tanulmányozásakor jöttem rá, hogy ha kicsit döcögősen is, de megy. Amit én nem tudok elolvasni, az a régi, osztrák-német kézírás. Na, az tényleg hieroglifa.) 

Günther anyáknapi üzenete 1957-ből

Szóval, a kis pávatollas 1933-as évjáratú háztartási és szakácskönyv hazajött velem. Azóta lenyugodott, a pávatollát a többi kinccsel együtt majd letárolom egy dossziéban, és valamit kezdeni kell a kevéssé elegánsan odatikszózott borítójával is. Ha jól számolom, ő a legidősebb - Volkskochbuch 1936, So kocht man in Wien 1938 - a vintage szakácskönyveim közül és a legrosszabb állapotú is.

Jelenleg amúgy a korábban Lujzám által begyűjtött, szakadt esernyővel beszélget az előszobában. 

Már neki is megmutatta a pávatollát...    

Az ominózus pávatoll