1992-t írtunk, amikor családunk tagja lett Szuperszamár. Ekkorra ugyanis szeretett Nününk (1978, Skoda 105S) kezdett nagyon öregedni és eljött az ideje annak, hogy elbúcsúzzunk tőle.
Több márka is szóba került akkor, Daewoo, Suzuki, Opel - egy biztos, bármelyik ezek közül már nem lenne meg. Őfelsége azonban teljesen érthetetlen módon hozzánk nőtt, de piszkosul, olyannyira, hogy még a gazdasági totálkár után is (1996) kétségbeesetten mentettük a telepről, ahová vitték, mert a telepvezető pedzegetni kezdte, hogy az ukránok jó pénzt adnának érte...
Rég volt, közel harminc éve és Őfelsége, akár egy állócsillag, azóta is szeretett tagja a családnak a maga minden nyűgével-bajával.
Mert van vele. Minden veteránnal van. Ezért:
1. Pénz, pénz, pénz
Bár a Cárevics például nem egy kultautó (még), a népszerűsége a típusnak meg se közelíti a klasszik Ladákét, és szerencsére nagyjából még minden kapható hozzá, az a minden bizony pénzbe kerül. Sok pénzbe. Valami mindig kell, és ha egy alkatrész ki lett cserélve, akkor azonnal venni kell tartalékot. Maguk az alkatrészek nem feltétlenül drágák, de sok kicsi sokra megy és ha nagyobb munka van, például egy fényezés, vagy lakatolás, akkor ott bizony bele kell nyúlni a zsebbe mélyen. Ráadásul az ember hajlamos ajándékokkal elhalmozni a szeretett gépállatot, az enyém is rendszeresen kap ezt-azt, most éppen üléshuzatot keresek neki, mert a régi teljesen megfakult és hogy néz már ki vele?!
2. Műszerigény
Nincs OBD. A kocsi a maga módján persze meg fogja megmondani, hogy a hiba hol keresendő, de annak a tényleges beazonosításához diagnosztikai eszköz kell. Ezek az eszközök régen minden szervizben ottvoltak, elég volt csak begurulni, ma viszont már a tulajdonosok jobb, ha beszerzik, mert kevés a veteránokra szakosodott műhely és nem biztos, hogy valamelyik havernak van.
3. Műhelyigény
A kisebb munkákat meg lehet persze csinálni a panel parkolójában, de ez elég limitált, szóval nem árt, ha van egy fedett, zárható hely, ahol az ember a szétdöntött kocsit tárolni tudja. Itt pedig nem árt egy akna, vagy nagyobb emelő, mert már egy szimpla olajcsere is orbitális jackass túra tud lenni anélkül. A választott típushoz gyakran tartoznak speciális szerszámok is, ezeket az ember nem hordja a csomagtartóban, tehát tárolni kell valahol, ahogy a feljavításra váró részegységeket is - senki se szeret egy karbival együtt lakni például, mert büdös, szóval nem az éjjeli szekrényre való.
4. Szaktudás
Ez jelenleg a legszűkebb keresztmetszet. A nagy öregek vagy már nyugdíjba mentek és legfeljebb a haveroknak szerelnek, vagy pedig meghaltak, a fiatalok nagy része pedig egyszerű droid, aki érteni nem akarja, amit csinál, neki annyi is elég, hogy húzkodja a csavarokat ott, ahol az OBD alapján kell.
Azok pedig, akik bármi úton-módon szert tesznek a régi gépekkel kapcsolatos szaktudásra, nagyon drágán mérik a szolgáltatásaikat. Egy veterán - főleg, ha szétomlott, mentett állatkáról van szó - talpra állítása és rendszeres karbantartása horribilis összegeket emészthet fel, mivel rendkívül speciális tudást igényel, sok esetben külön legyártatott alkatrészekkel és szerszámokkal.
5. Szakirodalom
Az első és legfontosabb dolog a javítási kézikönyv beszerzése, aztán jöhetnek az egyéb irodalmak. Egy idő után az ember azt veszi észre, hogy mindenféle veterános könyvek masíroznak a lakásban, itt egy gépjárműelektronika, ott egy karosszérialakatos ismeretek, a YT-on pedig már nem a cicás videók jönnek fel ajánlottként, hanem szerelésről szólók...
A veteránok, főleg akkor, ha családban öröklődnek tovább, számtalan kedves emlék hordozói. Még a befektetési céllal vásárolt, drága, ritka kincsek is a tulajdonosaik szeme fényei, amiket olyan büszkén mutatnak be, akár a gyerekeiket és nemcsak azért, mert státusz-szimbólumok. Lehet persze kufárkodni velük, megmenteni és eladni őket, de ez szimpla üzlet, és akik űzik, profitorientált üzletemberek. Viszont még nekik is biztosan van egy olyan gépük, ami mindenek felett áll. Ami fontos, ami semmi pénzért nem eladó. Amivel ők is élik a veteránozást.
A veteránok a maguk élettelen módján igazi tanítómesterek. Kitartásra, problémamegoldásra, elfogadásra nevelnek bárkit, aki veszi a bátorságot és belevág az öregautózásba. Az élet folyamatos tanulássá válik mellettük, mindig újabb és újabb kihívással állnak elénk, ösztönöznek arra, hogy ne elégedjünk meg a rutinnal, hanem képezzük magunkat tovább, és merjünk álmodni.
Szeretet nélkül ők is meghalnak, veteránozni divatból, félszívvel nem lehet. Az öreg vasaknak lelke van, aki ezt nem látja bennük, annak nem valók.
Az én álmom az, hogy szakmérnöki diplomával a zsebemben egyszer nyitok egy műhelyt öreg autóknak. Egy olyan műhelyt, ahol a tulajdonosok biztonságban érezhetik a mások által lesajnált gépeiket és nem kell attól félniük, hogy szétbarmolják a küszöböt az emelővel és visszaöntik a koszos hűtőfolyadékot a tartályba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése