Lujza egy napja

Szépkorú sétáló napernyőm, nevezzük a továbbiakban csak Lujzának, valószínűleg hosszú évek óta először ment emberek közé. Manapság ugyanis nem divat napernyővel grasszálni az utcán, ha fel is bukkannak ezek a száz éve még hétköznapi használati tárgyak, jobbára menyasszonyi öltözet kiegészítőjeként teszik. Pedig hasznos jószágok, nemcsak árnyékot adnak, de segítenek távol tartani a túl közel merészkedőket is. ( Az 1900-as évek elején több "úr" is azért emelt szót, hogy a hölgyek ne vihessék fel a parasoljaikat az omnibuszokra. A hölgyek ugyanis előszeretettel használták az ernyőiket arra, hogy az illetlen közelségbe merészkedő férfiakat lábszáron suhintsák, vagy pedig a hegyes véggel megbökjék.) 

Mivel Lotte kézi karja törött és az egyetlen hely, ahol fa nyelet lehet találni bagóért, az a bolhapiac, gondoltam, kimegyek, hátha. Mivel azonban brutálisan tűzött a nap, felkaptam Lujzát is. Elvégre parasol volna, vagy mi, jöjjön csak szépen ki a friss levegőre. Egyébként is azért vettem, hogy majd legyen mi alá behúzódnom, ha megyek ki árulni a piacra. 

Egy 120-130 éves napernyő semmiképpen sem a sikeres rejtőzködés kulcsa, de ahogy az emberek reagáltak rá, az meglepett. 

Lujza túlélt két világháborút, egy házkiürítést és az őt nyitogató vevőket a boltban. Rögtön a ház előtt, mielőtt betettem volna a kocsiba, egy kismama állított meg, hogy az eredete után érdeklődjön, ugyanis nagyon szép és ő is szeretne egyet. Mondtam, hogy a Jakominiplatz közelében lévő re-use boltban vettem, de a willhabenen is találni példányokat. Tény azonban, hogy a jó állapotú parasolok ritkák, mint a fehér holló, többnyire sérülékenyek, esetleg már sérültek is és komoly energiaráfordítás restaurálni őket. 

A puntigami bolhapiacon ezután több árus is meg szerette volna vásárolni tőlem Lujzát. Volt, aki úgy reagált rá, mintha aranyos kiskutyát látna. Jaj, meg szabad fogni? Honnan van? Jaj, de szép!   

De a legviccesebb az volt, ahogy Lujzám összeszedett egy régi esernyőt. Az egyik standnál ugyanis az eladó mutatta, hogy vannak ernyői, és lógó orral konstatálta, hogy az épp kinyitott, régi esernyő bizony sérült. 

Mondtam neki, nincs azzal semmi nagy baj, csak meg kell varrni. Rám nézett: Meg tudja javítani? A magáé. Ingyen odaadom.

Szóval, Lujza és én hazajöttünk egy javításra szoruló ernyővel, meg egy kézi karral Lotténak a piacról.

De hogy is néz ki Lujza?

Így: 

 

Lujza nagyjából egy méteres, bambusz nyéllel

A nevezetes hegyes orr

Csinos lenvászon, finom hímzéssel

Egy Singer, két Singer

 ... három Singer. Aktuálisan ennyien vannak ugyanis. Örzse (15k-30), a C-Singer (15-30) és most a "legújabb" szerzeményem, egy 28k, aki Lotte névre hallgat. Ő a csajok közül a legöregebb, vagyis visszakövethetően legöregebb, mert a roncs golyóorsós, német gép kora egyelőre ismeretlen. 

A bájos, az átlagos Singereknél valamivel kisebb, de semmivel se könnyebb 28k a sorozatszáma alapján 1902-ben született, és akárcsak Örzsém, Skóciában. 120.000 példány készült abban az évben július és december között, ezek egyike aztán valahogyan Ausztriáig vándorolt. Egy nyolcvan éves nénitől vettem, aki az édesanyjától örökölte. Meg is lepődött a hölgy, hogy valakinek még kell egy ilyen masina, ami ráadásul ugye nem is pedálos... 

Még egyszer: 1902. Százhuszonkét éves. Túlélt két világháborút. Próbáljuk meg feldolgozni.   

Lotte a csomagtartóban

Ha valakinek azt mondják, Singer varrógép, akkor biztosan a 15-ös gép képe jelenik meg lelki szemei előtt. A Singer azonban számos, különböző varrógépet gyártott abban az időben, ezek egyike volt a 28k. Jellegzetessége, a rövidebb talp a könnyebb szállíthatóságot volt hivatott elősegíteni, bár azért elég husi ő is. Lehet vele karra gyúrni, na. Cserébe sokkal halkabb, mint a 15-ös gép. Finoman jár, akár egy óramű.

Korai 15k-30, jól látszik a különbség

Alapvetően egyszerűen le akartam rabolni róla a kézi kart, azért vettem meg. A gép ára töredéke volt ugyanis egy eredeti Singer kézikarénak, ráadásul ittvolt Grazban, könnyen elérhető helyen.

Az nem látszott, hogy a kar sérült, de igazság szerint nem is számít, mert így is működik, fogantyút meg majd bugázok valahonnan. De alapvetően le is vehetem a kínai szörnyetegről, amíg nem találok jobbat. 

Örzse és Lotte osztozni fognak a kézi karon, mert Lotte marad. Aki távozik, az a modern gép lesz, hamarosan fel is teszem eladásra. Az öreg gépek mindent tudnak, amire nekem szükségem van, kivéve a visszafelé varrás, de csak ezért nincs értelme megtartani. 

Lotte nagy becsben tartott, szeretett gép lehetett, ez látszik rajta. A hölgy mindamellett, hogy szüksége volt a pénzre, egyértelműen otthont keresett a gépnek. Még le is törölgette, amennyire tudta, adott arra, hogy méltósággal, bár némi macskaszőr társaságában, távozzon a házából.   

Vannak hiányzó alkatrészei, de Lotte varróképes (a szálfeszítés nem tökéletes, a rugó el van görbülve, így kicsúszik a cérna, de ezen könnyen lehet segíteni), így most egy darabig nem megy sehova. 

Az Örzsének és a C-Singernek vásárolt talpak passzolnak hozzá is. 

Ami hiányzik, az orsó csévélő szálvezetője (bár a mechanizmus forog, jelenleg használhatatlan), a csévélő gumi kereke (ez a nagyim C-Singeréről is elfogyott) és a doboz tető. Ezt sajnos nem találták, pedig valószínű egy úgy nevezett koporsó tető lehetett, nem a jellegzetes, íves doboz. 

És hogy miért éppen Lotte? 

Mert így hívják a hölgyet, akitől vettem...

Grazi balkonparasztok

 Ha valakire Grazban egy külvárosi erkélyről egy kisebb termetű Kürbis néz vissza, ne lepődjön meg, ez itt teljesen normális. Mármint, hogy tök nől a kübliben, meg spenót, paradicsom, saláta, vagy eper. A szomszéd néninél gyakorlatilag egy dzsungel burjánzik, de a szemben lévő ház egyik erkélyére is bevásárolt valaki egy konténeres gyümölcsfát.

Az elmúlt időszakban feltűnően elszaporodtak a balkonparasztok mifelénk, bár a budapesti erkélyeken megszokott szeméttároló - szottyadt muskálti kombó itt sose volt igazán jellemző. Az erkély ugyanis luxus, nem minden lakáshoz jár, főleg a régebbi házaknál, ezért is becsülik meg a lakók. 

Brutál méretű paradicsomok, muskátlik mindenfelé, lógnak a tökök és a cukkinik, terem az eper és újabban a málna a kis magaságyásokban, cserepekben. Kortól függetlenül egyre többen szórakoztatják magukat növénytermesztéssel a balkonon, mert... miért ne? 

A családot nem ebből fogják etetni, bár ez sem teljesen igaz, ugyanis a fentebb említett szomszéd néni múlt nyáron átszólt, hogy kell-e uborka, mert már nem tudja hova tenni. Neki egész télen termett friss spenót, anyák napjára a gyerekeitől meg mindig az év paradicsom ritkaságát kapja. Két éve például valami két méter magas paradicsomszörny nézelődött az elválasztó felett...

Na, szóval, idén nálam is jobban mentek a dolgok, kikelt a krumpli, megmaradt az uborka és háromféle paradicsom magból lett palánta. 

A paprikák kicsit le vannak maradva, őket majdnem teljesen hazavágta a levéltetű, amit egy chillivel sikerült hazahozni a kertészetből. 

A chilli egyébként elpusztult, béke poraira. 

A küblis cukkini is jól érzi magát, és bár nem ehető, óriási fegyvertény, hogy megmaradt és virágzik a hortenzia. Az erdei eper is folyamatosan terem, szerintem megpróbálom majd szaporítani és akkor több lesz a legelnivaló.

Apropó, krumpli. 

Igen, egy evésre elfogy, de csak egy bokor volt. Ottfelejtődött a szekrényben, kicsírzott, elástam, lett belőle bokor... semmi flancos vetőkrumpli, egyszerű bio bolti.  

Van sóskám is, az kicsit döcögősen indult, és épp sárgarépával kísérletezek, hátha sikerül párat kinevelni. Sóskát egyébként Ausztriában nem nagyon kapni a piacon sem, valahogy kikopott a köztudatból, pedig a sóskaleves az 1938-as bécsi szakácskönyvben még benne van. 

A locsolást idén egy Gardena cseppöntöző - Solar AquaBloom - is támogatja, ami nem volt olcsó, viszont nagyon jól működik, a floridai kiruccanás alatt nem kellett megkérni a szomszédot, hogy ugyan tartsa már életben a kertet...

Őszintén szólva, rengeteg meló, de kikapcsol és jó érzés látni, hogy a lépcsőházba kitett keltetőben, magról nevelt paradicsomok már virágzanak és jön rajtuk a termés.