Cipellők a láthatáron

 Száz évesen egyikünk se fog valami fényesen kinézni, feltéve hogy megérjük... Az, hogy még ennyire egyben van, már önmagában is kisebb csoda. Mondjuk, a képeken azért valamivel jobban nézett ki és a rozsdafoltokról valahogy elfelejtett szólni az eladó, de most már mindegy, mert ittvan és szeretném hordani. 

Big announcement nem lesz belőle a social mediában, mert senki se nyomott puskát a fejemhez, hogy márpedig megveszed azt a száz éves cipőt és vele a problémáit. Ez pontosan olyan döntés volt, mint például a részvétel a Sommerakademie három kurzusán 35 fokos melegben, vagy a műkorcsolya edzőtáborban majd augusztus végén.  

Szóval, a cipő Ausztráliából érkezett, bőr-kord kombináció és mint az a képeken is látszik, jelenlegi állapotában nem hordható. A kordbársony felsőrész koszos és foltos, a csatt rozsdás, a bőr alap pedig kiszáradt, tehát már egy felpróbálás is a halálát jelentené. Nyilván a kopás nem helyrehozható, és ha patika állapotban lenne, nem lett volna olcsó, de mivel szerkezetileg ép és a bőrtalp is kifogástalan állapotban van, megéri a fáradságot. A legnagyobb kihívás a bársony tisztítása anélkül, hogy tovább roncsolódna a felület.   

Már az első, szappanos áttörlés is sokat javított az összképen

A Burgol Renovatort úgy issza, mint tikkadt paradicsom a vizet. A sárgulás azonban nagyon nem akar kijönni belőle egyelőre, meg kell találnom a megfelelő tisztítószert és tisztítási módszert. Valószínűleg a felhasznált enyv is hozzájárult ehhez az elszíneződéshez, tehát nagyon nehéz lesz megszabadulni tőle festés nélkül. 

Miért nem akarom, csak a legvégső esetben festeni? 

Mert a kordbársony foltokban hiányzik és a festés ezeket a kopasz foltokat még láthatóbbá tenné. 

Ha sikerül egységesen tisztává varázsolni, már nem lesz annyira fura a kinézete. 

Folyt. köv 

Rekviem egy életért

Egy fa életéért. A mi pici fánkért, aki most holtan fekszik a földön, mert... csak. Mert valakinek csak egy egészen kicsit oda kellett volna figyelnie arra, amit csinál, de leszarta. Mert másnak csak egy fa volt. 

Fa 2020-ban érkezett, csemeteként. Egy csapat jóravaló ember hozta a COVID lezárások idején a lakótelepre, talán a Momentum támogatásával. Anyukám vastagbélműtétből (rákja volt, igen), apukám pedig nagyon súlyos légúti fertőzésből lábadozott éppen, én otthon ragadtam a határzár miatt... Nyár volt és meleg, megkérdezték, gondját tudnánk-e viselni, mert bár igyekeznek majd jönni locsolni, de nem biztos, hogy meg tudják oldani. Vállaltam, hogy amíg otthon vagyok, vigyázni fogok a kornyadt, kis jövevényre. Elmondták, hogy mennyi vizet, mennyi időnként kell kapnia, anyukám pedig folytatta a csemete gondozását, miután én visszajöttem Grazba, bár először még úgy volt vele, hogy ez neki nem fog menni. Lábassal vitt rá vizet, mert a vödröt akkor még nem bírta el. 

Fa így került a mi oltalmunkba. Locsoltuk és büszkén figyeltük, hogy míg a többi, vele egyidős csemete gondozás hiányában az enyészeté lesz, ő szépen él és virul. Csinos, egészséges fakölyök volt, és anyu direkt kérte mind a munkásokat, mind a főnököt, hogy vigyázzanak rá a gázvezetékrenoválás közben. Azt mondták, hogy megoldható, mert nincs útban...  

Itt már sérülten, ahogy látható, még karók is voltak körülötte, hogy védjék

Fa meg is úszta egészen 2025.08.19-éig, amikor valószínűleg nekimentek egy Bobcattel - egy Bobcattel, bazdmeg, amikor a kétszer akkor gépek simán elfértek mellette, tehát tényleg nem volt útban.   

Fára végül 2025.08.22-én a földön fekve találtak rá anyuék, a törzse tőben eltörve. Élt öt évet.    

Egyértelmű, hogy nekimentek, az egyik karó is törött

   

  

Egy fa elpusztítása egyébként szabálysértés. Kivágni sem lehet csak úgy, engedély nélkül, nemhogy kitaposni. Kormányrendelet védelmezi őket, nemcsak valami "habókos vénasszony", ahogy most többen gondolják édesanyámról.  

Amikor megláttam a képeket, elsírtam magam. Már kezdett átnyékot adni. Már volt csinos lombja, szép, egészséges törzse. Most pedig halott. Pedig nem volt útban...

Kedves, kicsi fám! Nyugodj békében! A karma pedig utóléri azt, aki elvette az életed...

Könyvajánló - Poor Girls (Clare Whitfield)

Poor girls - szegény lányok. Clare Whitfield könyve egyszerre fikció és történelem. A Forty Elephants banda ugyanis létezett, mint ahogy a könyv több szereplője is valós személy, vagy pedig valós személyen alapszik. Hogy magyarul megjelent-e, azt nem tudom, angolul azonban könnyedén beszerezhető online.

Az 1920-as évek Londonjába kalauzol el és bár maga a könyv erősen túlhájpolt, vagyis korántsem annyira jó, mint a fedlapja hirdeti, mégis érdemes elolvasni. A címválasztás maga nem véletlen, hiszen a könyv szereplői mind szerény, vagy egyenesen borzalmas körülmények közül jönnek és anélkül, amit tesznek, esélyük se lenne kitörni a skatulyából, amibe a származásuk passzírozza őket, mert... nos, szegények és lányok. 

A téma pedig továbbra is fájdalmasan aktuális, mert bár a helyzet sokat javult az elmúlt száz évben, még mindig nem sikerült eljutni odáig, hogy egyenrangú félként tekintsenek egymásra a férfiak és a nők. Hogy azonos munkáért azonos bér járjon és egy szegény gyereknek is legyen esélye a kitörésre. 

Nell a bűnözést választja, mert nem lát más kiutat. A tisztességesen fizető és egyébként rohadt veszélyes állásából azonnal kitették, mihelyst véget ért a háború és a férfiak - ki így, ki úgy - visszatértek a munkaerőpiacra, a számára nyitva álló karrierlehetőségek pedig igencsak szűkösek és megalázóak. Mivel pedig szerényebb családból származik, ahol az apa ráadásul hadirokkant - akivel szintén mocskosul elbánnak, hiába szolgálta becsülettel a hazáját - a jóeszű, kalandvágyó lánynak nem marad más, mint a londoni alvilág. Szolgálni, éhezni, vagy lopni - ezek a lehetőségek előtte, ám amikor megpróbál szolgálni, leköpik és megtapossák, éhezni pedig nincs kedve, tehát az utolsó opciót választja. 

A sztori jól indul, de már néhány fejezeten belül látni lehet, hogy a túl sok szereplőt nem fogja tudni mozgatni az író és Nell maga is gyorsan válik egyre kevésbé érdekessé. Jópofa, ígéretes karakterek laposodnak el (Johnny), vagy maradnak kiaknázatlanul (Horace és Peter/Vincent), miközben bekerül pár történelmi figura is, akik nélkül amúgy meg tudott volna lenni a történet. Egy idő után pedig már maga az író sem tudja, hogy mit szeretne: pontos leírást adni a '20-as évek londoni bandáinak - köztük is a nőkből álló, nők által vezetett Forty Elephants - működéséről, vagy pedig megtolni a feminista vonalat és a lányok sorsán keresztül rávilágítani arra, hogy hiába telt el száz év, bizonyos problémákra még mindig nem sikerült megoldást találni és a nemek közti egyenlőség is várat magára. A lezárás - ami valójában nyitva hagyja a sztorit egy második kötetnek - sablonos és elkapkodott.

A Poor Girls helyenként szórakoztató, helyenként elgondolkodtató, de kissé kaotikus és sokszor nagy fa, kicsi fejsze érzetet kelt. Kár érte. 

Kellemes, nyári olvasni való, de nem egy klasszikus. Felkészül a The Haselbourne Ladies Motorcycle and Flying Club (Helen Simonson)        

   

Auschwitz múzeum

 A Gutékat elvitték. Auschwitzba. Pedig szerették őket a faluban, mert szószándékú, segítőkész család voltak. Boltjuk volt, egészen kicsi, de mindig szép árut lehetett ott kapni. 

Nem jöttek haza. Azt mondták azért, mert a gyerek jobbra futott és hiába mondta a magyar (!) katona, hogy balra menjenek, ők mentek a kicsi után. 

Az öreg Gut, aki munkaszolgálaton volt akkor, hazajőve csak a kifosztott házat találta. Soha többet nem mosolygott. Így mesélte nagymamám a szomszéd zsidó család sorsát. A Gutékét...

És nem hallgatta el azt sem, hogy a rokonságból volt olyan, akinél a háború után találtak a Guték holmijából.  

Magyaroszágról több mint négyszázezer embert vittek el, többnyire olyanokat, mint a Guték. Az ingatlanjaikat aztán kiosztották másoknak, a holmijukat szétlopták.

És ha véletlenül olyasmi jutna eszedbe aktuálpolitikai történténések miatt, hogy megérdemelték, szabadjon emlékeztetnem arra, hogy ami VELÜK történt, az BÁRKIVEL megtörténhet. Cigány, zsidó, meleg, migráns, hazaáruló... A megfelelőt tessék beikszelni.

Na, szóval, Auschwitz múzeum.

A jelenlegi formájában kisebb katasztrófa, ugyanis olyan mértékű a tömeg, hogy lehetetlenség tisztességesen végigmenni tablókon, elolvasni az azokon található információt. Minden látogatás vezetett és attól függően, hogy hány órás túrát foglalt az ember, tud majd végigmenni a tárlatokon. 

Ettől függetlenül helyenként tényleg fájdalmasan gyomorbavágó. 

Az a kiscipő, ott középen... A piros szandárka a kupac tetején... 

És ha valakinek kétsége lenne afelől, hogy Auschwitz történelem:

Here you go - mintha nemrég láttunk volna valami hasonlót a CNN-en, nemde, csak nem ennyire üresen? 

A múzeum egyébként két részre oszlik, az egyik a főtábor, a másik pedig a megsemmisítőtábor, a fenti kép ez utóbbiban készült. 

Guték ezt a kaput látták utoljára. Amikor ez bezárult mögöttük, már nem volt számukra remény.  

A rámpáról egyenesen a halálba vezetett az út. 

  

Csak egy boltos család voltak, akik mindig, mindenkinek segítettek...

(A fekete-fehér képek az Agfa box-szal készültek)   

Műszaki gaslighting

... avagy hogyan nézik le és verik át a nőket a szervízekben. 

Az egész azzal kezdődött, hogy a szomszéd néni átcsöngetett, hogy remélik, nem zavar Böhömke és be tudok tőle szállni az autómba. Mondom, dehogy zavar, elférönk. No, de mégis, mi történt, hogy Böhömke ittvan és a Kisoroszlán elköltözött?

R. néni mondja, hát, baj van Böhömkével. Na most, Böhömke egy imádott jármű, a néni lányának kissé megtermett szeme fénye, aki ráadásul éppen csak elmúlt öt éves. Márkaszervízbe hordták, minden héten autópályáznak vele, hogy a rövid utak meg ne ártsanak neki (a városi használat a modern dízel legnagyobb ellensége) és most Böhömke mégis beteg lett. 

Nabazmeg. Kérdezem, mi a baja? 

Hát, állandóan telemegy a DPF és egyszer be is verte a durcát a kocsi emiatt, limp-home aktív, 50-nel ment haza a tulajdonos kb. Deutschlandsbergtől... Többször is volt szervízben, a legutolsón közölték, hogy tönkre mentek az injektorok, ki kell őket cserélni. Darabja 1100 euró + munkadíj, de 50% kedvezményt adnak... Ezt így, csuklóból. 

Na, mondom, álljunk meg egy percre, ennek átbaszás szaga van! Egy dízel kismillió, különféle ok miatt kormolhat - töltve ezáltal a DPF-et, mint az állat -, egy ilyen fiatal autónál az utolsó dolog, amire lőnék, az az injektor. Ez bizony lehúzás akar lenni a javából.

R. néni, mikor jön legközelebb a lánya, kérdeztem. Megnézném én ezt az autót, de csak jövő héten, mert nincs nálam a laptop. R. néni teljes sokkban fel is hívta a lányát, akivel megbeszéltük az időpontot. Közben én érdeklődtem a műhelyfőnökömnél, hogy esetleg tudna-e egy Böhömke méretű beteget fogadni, mondta, hogy esélytelen, nem fér be a garázsába. Végül körülnéztünk és az egyik grazi műhely szimpatikusnak tűnt. Ki is lettem okosítva, mi a teendő a simlis műhellyel szemben, mert neki is azonnal feltűnt, hogy valami nem gömbölyű. 

S. jött is hétfőn. Elmesélte az egész sztorit, nekem meg rövid idő alatt lett 200 a vérnyomásom, mert ilyen szintű lenézéssel még nem találkoztam. 

Azért írom le, hogy minden járműtulajdonos hölgy okuljon belőle és legyen gyanús, ha rögtön a legdrágább alkatrészt akarják kicserélni a kocsin bizonyíték nélkül. 

1.  S. a kötelező szervíz után észlelte, hogy valami nem stimmel a kocsival. Elkezdett többet fogyasztani, nem húzott és hipphoppjönvukk, megjelent a DPF lámpa a műszerfalon. 
2. Visszavitte a kocsit, ahol lekezelő módon közölték vele, hogy nem kell emiatt aggódni. A hibát kitörölték, ránéztek az olajpálcára, ami max feletti értéket mutatott. Jaj, a kolléga biztos túltöltötte. Na most, ha a kolléga túltöltötte a kocsit, akkor menjen el inkább istállót pucolni... Olajból leengedtek, hibát kitörölték, lóvét leakasztották.
3. Az autó továbbra sem ment rendesen, végül túl is töltötte a DPF-et, aminek újra lámpagyújtás lett a vége. A szervíz végrehajtott egy szervízregenerációt, meg makogott szoftverfrissítésről, hogy biztos új szoftver kéne rá, majd visszavonta, hogy ja nem és megint elküldte a tulajt, hogy nyugodjonmegnyuszika.
4. Egy év szenvedés után az autó végül limp home módba ment a DPF túltöltése miatt az autópályán. Az ekkor már nagyon dühös tulajdonosnővel közölte a szervíz, hogy valószínű tönkrementek az injektorok. (Megkérdezték, és valami szaki a gyártó képviseletében erre jutott a kristálygömbje alapján). Újabb szervízreg, hibakódok kiütve, tulaj teljesen paff, de még javasolták neki, vegyen injektortisztító adalékot, az hátha segít. A kocsi közben kifutott a garanciából, természetesen. 

Az autóban kb 70k km van, ami ebben a kategóriában lufasz. Rendszeresen (heti egyszer) autópályáztatták egy órán keresztül, hogy kitakarítsák a mocskot a kipufogó rendszerből. A tulaj a legjobb prémium dízelt tankolta a kocsiba. 

Kiolvastam a hibatárolót, semmi. Persze, mert kitörölték. 

Mondom, menjünk egy kört. 

Rögtön feltűnt, hogy sziszeg a turbó. Hmm... Kérdezem, mindig zajos volt. Nem, de egy ideje csinálja. 

Az autópályára kiérve érződött, hogy az autó nagyon nincs jól, mondtam is, hogy menjünk vissza, ne erőszakoskodjunk vele, mert tuti megint telíti a DPF-et, nő az ellennyomás, ami sok egyéb, drága alkatrészt terhel. 

Mondom, ez a kocsi tuti tömítetlen valahol. Vagy a szívó, vagy a kipufogó rendszer. A ventillátor sajnos elnyomta a pontos forrást, de egyértelműen lehetett hallani a sziszegést. A motor prüszkölt leállításkor, ami szintén nem normális. A légtömegárammérő jele folyamatosan ugrált a mérés közben, hol kisebb, hol nagyobb értéket mutatva.   

S-nek ezután lediktáltam egy csomó dolgot, amit meg kell nézetni, mondtam, legyen kemény és bizonyíték nélkül hozzá ne engedjen nyúlni az injektorokhoz. Ha pedig megint lekezelik, szóljon, megyek vele és ráborítom az asztalt a gyökérre. (Aggresszívhörcsög üzemmód ON)

Bement a szervízbe időpontot kérni, mutatta a listát, hogy tudja, mit akar, ne is próbálják átverni. A szervíz látta is, hogy egy korábbi kliensről van szó, csak akkor még egy aprócska olasz volt az autó, Mondták, hogy készüljön fel, mert simán lehet ngyszámjegyű a csekk, és hát csak bepróbálkoztak egy kis bullshittel, miszerint a tételes hibalistát lehet, hogy nem tudják kinyomtatni, mert öreg a nyomtató. Mondtam S-nek, hogy javasolja nekik az e-mail-t, mint opció... Itt, kb vége is lett a hülyéskedésnek. 

Kedden bevitte Böhömkét, csütörtökre készen volt. Többezres számla helyett 225 euró. 

Az aktív hibakód egyértelműen összefüggött egy tömítetlenséggel, aminek következtében az autó "mellétanult". Hogy hol volt a tömítetlenség, azt nem merték leírni, de helyreállították, kiregenerálták a kocsit, kinullázták a kis fejét és mentek vele próbakört, úgy adták vissza. 

S. boldogan hozta el az érezhetően újra fitt autót, nekem pedig ez a drága lélek vett pár utalványt, pedig nem ezért csináltam. Egyszerűen csak felbszta az agyamat az a negligancia és lenézés, amit ezzel a hölggyel szemben - no meg Böhömkével szemben, aki egy nagyon kedves, jólnevelt autó és akit majdnem sikerült csúnyán tönkretenni - megengedett magának az eredeti márkaképviselet. 

Tanácsaim ilyen esetre: 

• Ha valami nem stimmel a kocsival szervíz után azonnal menjetek vissza és ne hagyjátok magatokat lerázni! 

Gusztávom tavaly egy közel 800 eurós spa nap után a hazaút első kilométerein vonyítani kezdett. Zavaróan, fordulatszámmal változóan. Első körforgónál vissza, mondom a munkafelvevőnek, te, a kocsi fütyül, mint egy kettyós cinke, mit csináltatok vele. Kiderült, hogy egy tömlőt nem jól tettek vissza...      

• Ha a műhely bizonyíték nélkül nagy értékű alaktrész hibájára hivatkozik, azonnal váltsatok szervízt. Nagy értékű alkatrész: utánkezelő rendszer részei (DPF és egyéb katalizátorok), EGR rendszer, injektorok, turbó, vezérlés    
• Kérjétek ki valóban hozzáértő ismerős véleményét! Mondjátok el, hogy mit csinál az autó, mit tapasztaltatok, volt-e például fogyasztásnövekedés, egyeztessetek próbavezetést az illetővel. Fiatal, jól karbantartott autónál nagyon ritka a fődarab hiba, a bilincsek azonban szeretnek meglazulni és a gumi is hamar porózussá tud válni. Sőt, simán lehet rágcsálótámadás áldozata is az autó.

Böhömke megúszta, nem lett komolyabb baja a tulajdonosát ért műszaki gaslighting miatt, de lehetett volna. Dühítő, hogy még mindig ez megy és egyre inkább úgy érzem, hogy valamikor a jövőben tényleg szervízt fogok nyitni. Kizárólag nőknek és veterán autósoknak, női szerelőkkel és akkora emelővel, hogy egy Böhömke méretű példányt is meg tudjunk emelni. Mert a hölgytulajok és a veteránok egyre kevesebb helyen vannak biztonságban...