26-a van, az üzletek zárva, az ajándékvásárlási láz elmúlt - most jön majd pár nap múlva a hogyan szabaduljunk meg a felesleges cuccoktól és a karácsonyi nagy zabálás után felszedett kilóktól.
De lássuk, mi is történt erre mifelénk 21-e óta!
A világvége elmaradt - legalább is részben, mert ami minket illet, mi produkáltuk a szokásos, hétvégi káoszt. A konyhám úgy nézett ki, mint amibe belevágódott egy meteor - éljen soká a kókuszgolyó! - és azért mégse hagyhattam úgy ott a lakásomat, mintha átsöpört volna rajta egy hurrikán. Tehát katasztrófaövezetet felszámol, hazavinni szánt cuccokat bepakol (hová is tegyem a paradicsomot, hogy túlélje), ásítozás, arccal a párnába belefúródás, és ájultan alvás, míg az ébresztő meg nem szólal. Reggel majdnem elalvás, utána morogva indulás, visszarohanás a telefonért, diszkrét hóesés, munkahelyen akut bolondokháza, amitől a hajam égnek áll, késői hazaindulás, Graz 0 fok.
Budapest -5 fok, a hajam még mindig úgy néz ki, mint egy szénakazal és ezen már a drájvettertaft sem segít.
22-én családilag Szuperszamárra pattantunk - ő még (majdnem) kényelmesen befér a parkolóházbeli parkolóhelyekre -, hogy megvegyük a hiányzó láncszemet: a babapiskótát a majdnem tiramisuba, no meg a Fát. Mindenki rohan vásárolni, a budapesti autós találékony - én még odaférek, ja, hogy tőlem senki más nem fér el? Kit érdekel?! -, ott parkol, ahol nem szégyell. Az eredmény: gigadugó a kis budai utcában, szórakoztató jelenetekkel...
Kigyúrt kopasz, aki türelmetlen. Autóból kiszáll, miután
letenyerelt a dudáról, odaballag az előtte állóhoz:
- Mé' nem mész má' tovább? Sietek, BM!
- Mert nem tudok, nem látod?
- De ódd má' meg a helyzetet, BM!
- No de hogyan? Nincs benne magassági kormány...
Bevásárlóközpont parkolójában hely után koslatás, hol is van az a 112 darab üres parkoló?
Megvan a Fa: a kis drágaság éppen akkora, hogy kényelmesen elfért a Szuperszamár csomagtartójában, ott is marad 24-ig - mégsem lett olajszagú.
23-án csámborgás egy másik bevásárlóközpontban, vásárlás nélkül, mert nem kapunk semmit, ami kéne.
Nyargalás a könyvesboltba Apuval, merthogy lejár a könyvutalvány év végén, gyorsan költsük el. Egy óra tökölődés a könyvespolc történelem és haditechnika részlege előtt, nehéz a döntés, nehéz...
Anyu: És mit vettetek végül?
Én: A Királyi Honvédség hazai gyártású páncélos harcjárművei 1914-1945...
Anyu: Jól van, kislányom, megint egy szép női könyv.
Én: Ó, igen, már megint csupa rózsaszín irodalom, ugye?
Hobbibolt, eladó.
- Jó estét, ékszerdrótot keresek.
- Jó estét, mire kellene?
(Ékszerdrót, szerinted biztosítékot akarok patkolni vele?)
- Ékszert szeretnék készíteni belőle. 1-es és 0,4-es kellene.
- Van 0,5-ös és 0,3-as gyöngyfűző drót. Az nem jó?
Nem.
24-én főzés - hol van a hal, de rohadt babrás ez a süti, erkély kettes hűtő - és fadíszítés - hol van a talp, ne oda tedd a szaloncukrot, tedd még oda azt a harangot, nem kell rá égősor, különben sincs, de szép lett...
25-én kipihenjük az előző napokat.
Ma 26-a van, a halleves már elfogyott, este színházba megyünk. A szabadságomból maradt még 6 nap.
2012. december 26., szerda
2012. december 18., kedd
Disco, disco partizani
Avagy normális vagy te, hogy hétfőn este koncertre mész, másnap meg dolgozni? (A kérdésre a választ nyugodtan elküldhetitek kommentben... bár nagyjából sejtem az eredményt)
A történet úgy kezdődött, hogy egy kedves ismerősöm meglátott egy plakátot - volt már erre példa majdnem 13 éve, és annak is mi lett a vége... - és felvetette, hogy menjünk el. Annyira nem látszódhatott a lelkesedés az orcámon, mert rögtön hozzátette, küld egy videót, nézzem meg, aztán válaszoljak.
Az utóbbi időben nem volt túl választékos az ízlésem: ha koncerten felbukkantam, akkor is
1. ír punkot játszott a zenekar (LochNesz Band)
2. a színpad szolgáltatói oldalán álltam, és a Yoda mester-szerű pattogást többnyire a backstage-ben szoktam bemutatni (ugyebár... a legutóbbi alkotásomról videófelvétel is készült, mely ha rajtam múlik, sosem kerül nyilvánosságra. Tánc előtt fontos a bemelegítés, na!)
Akik ismernek, azok tudják, a többieknek meg elárulom, hogy három... nem, négyféle zenével lehet belőlem kihozni gumilasztit:
1. ír punk
2. magyar folk-rock
3. egyéb folk-rock
4. balkáni zene
A tegnapi este főszereplője ez utóbbi volt, Shantel és a Bucovina Club Orkestar koncertjét sikerült megtekinteni és nagyjából az első perctől az utolsóig végigugrálni.
Amit azóta is képtelen vagyok felfogni, hogy képes valaki fa...cövekként végigállni egy ilyen koncertet! Tudom, kilötyög a sör... Há' meg kell inni minél előbb, és akkor nem fog! Vagy, koncert előtt kell prekondicionálni (lásd a bemelegítés fontosságáról szóló mondatot feljebb)... No de bejönni a tömegbe és csak álldogálni... Szentségtörés! A többség persze egyszerre művelte az ivászatot és a pattogást, mégsem volt tele üvegszilánkkal a tánctér (ez itt ritkaság, látszik, hogy a közönség valamivel idősebb volt az itt megszokottnál. Ezzel most nem azt akartam mondani, hogy a fiatalok nem tudnak viselkedni, ha részegek...)
Hosszú ideje ez volt egyébként az első, hogy nem pogózás lett a móka vége... A játszós csizmám most nem is állt rendelkezésre: a szerencsétlent még egy Paddy and the Rats koncerten hámozták meg otthon az A38-on, ahol gazdagabb lettem néhány igen rút, karateversenyzői korszakom alkonya óta nem látott, tenyérnyi kék folttal. Azóta csak zúzós koncertekre járok benne (a csizmában, kék foltokkal), mert máshová már nem szalonképes.
Szóval egyetlen pillanatig sem bánom, hogy elmentem erre a koncertre. Akkor se, ha ma reggel oltári nehéz volt felkelni, mert jaj, de korán jött az a fél hét, és annyira nem esett jól a busz után kocogás sem. (Várj meg, lepke, várj meg! K...g lepke!)
A történet úgy kezdődött, hogy egy kedves ismerősöm meglátott egy plakátot - volt már erre példa majdnem 13 éve, és annak is mi lett a vége... - és felvetette, hogy menjünk el. Annyira nem látszódhatott a lelkesedés az orcámon, mert rögtön hozzátette, küld egy videót, nézzem meg, aztán válaszoljak.
Az utóbbi időben nem volt túl választékos az ízlésem: ha koncerten felbukkantam, akkor is
1. ír punkot játszott a zenekar (LochNesz Band)
2. a színpad szolgáltatói oldalán álltam, és a Yoda mester-szerű pattogást többnyire a backstage-ben szoktam bemutatni (ugyebár... a legutóbbi alkotásomról videófelvétel is készült, mely ha rajtam múlik, sosem kerül nyilvánosságra. Tánc előtt fontos a bemelegítés, na!)
Akik ismernek, azok tudják, a többieknek meg elárulom, hogy három... nem, négyféle zenével lehet belőlem kihozni gumilasztit:
1. ír punk
2. magyar folk-rock
3. egyéb folk-rock
4. balkáni zene
A tegnapi este főszereplője ez utóbbi volt, Shantel és a Bucovina Club Orkestar koncertjét sikerült megtekinteni és nagyjából az első perctől az utolsóig végigugrálni.
Amit azóta is képtelen vagyok felfogni, hogy képes valaki fa...cövekként végigállni egy ilyen koncertet! Tudom, kilötyög a sör... Há' meg kell inni minél előbb, és akkor nem fog! Vagy, koncert előtt kell prekondicionálni (lásd a bemelegítés fontosságáról szóló mondatot feljebb)... No de bejönni a tömegbe és csak álldogálni... Szentségtörés! A többség persze egyszerre művelte az ivászatot és a pattogást, mégsem volt tele üvegszilánkkal a tánctér (ez itt ritkaság, látszik, hogy a közönség valamivel idősebb volt az itt megszokottnál. Ezzel most nem azt akartam mondani, hogy a fiatalok nem tudnak viselkedni, ha részegek...)
Hosszú ideje ez volt egyébként az első, hogy nem pogózás lett a móka vége... A játszós csizmám most nem is állt rendelkezésre: a szerencsétlent még egy Paddy and the Rats koncerten hámozták meg otthon az A38-on, ahol gazdagabb lettem néhány igen rút, karateversenyzői korszakom alkonya óta nem látott, tenyérnyi kék folttal. Azóta csak zúzós koncertekre járok benne (a csizmában, kék foltokkal), mert máshová már nem szalonképes.
Szóval egyetlen pillanatig sem bánom, hogy elmentem erre a koncertre. Akkor se, ha ma reggel oltári nehéz volt felkelni, mert jaj, de korán jött az a fél hét, és annyira nem esett jól a busz után kocogás sem. (Várj meg, lepke, várj meg! K...g lepke!)
2012. december 15., szombat
Karácsonyi (be)vásár(lás)
Először is a szolgálati közlemény: bár maga a poszt 2013-ban íródott, évről évre folyamatosan frissítésre kerül. A legfrissebb információk mindig a bejegyzés végén találhatóak. Köszönöm.
Jön a karácsony, mindenki rohan vásárolni... én is, persze többnyire csak élelmiszert (a Shopping Nordban lévő Merkur tele van laktózmentes cuccokkal, olyasmivel is, amit eddig csak Németországban láttam, vagy még ott se). Jó, Dinit és Danit (a sárkányfejű kesztyűm, akik jelenleg a szárírón fetrengenek kimosva) én is az adventi vásárban boltoltam egy tibeti figura standjánál...
Apropó, grazi adventi vásár... Elég népszerű az otthoniak körében is - meglepően, vagy nem is annyira meglepően sok magyar szót hallani a belvárosban ilyenkor. Felhívom mindenki figyelmét, hogy az adventi szombatokon a tömegközlekedés volt ingyenes 2013-ban is csak marha jól elrejtették az infot. És van az AltstadtBim, vagyis a belvárosi villamos.
Mi ez, ha nem a fogyasztásra való "felszólítás"?
Gyerünk, nép, irány vásárolni, pörögjön a gazdaság...
A 2014-es update az oldal alján található.
Maga a vásár szerintem pontosan úgy néz ki, mint tavaly, nagyjából még a standok is ugyanazok, csak az árak lettek magasabbak. Jó hír, hogy a forralt bor nem drágult és a minősége sem lett rosszabb: 2,8-3 euro körül van, plusz 2 euro bögreletét, amit visszaadnak, ha az ember visszaadja a bögrét. A sült gesztenye kihagyhatatlan (jelenleg 2013-ban egy 1/4l 2,6 Euroba fáj), az elmúlt hetekhez képest itt is történt változás: a kedvenc gesztenyésem most már kétféle mennyiségben árulja a gesztenyét... A forralt bor egyébként privát véleményem szerint a Franziskanerviertelben sokkal jobb, mint a főtéren (kivéve a Schilcher, ami drágább - 3,2 Euro - viszont azt tényleg finom) és érdemes kipróbálni a Glühmetet is. Ez egyfajta mézes/mézbor, aki árulja egyrészt biogazda, másrészt őstermelő. A kisebb vásári részek sokkal hangulatosabbak, mint a nagy középen, bár aki kürtöskalácsozni akar (kicsit kicsi és drága, de az ittenieknek kuriózum, veszik, mint a cukrot), vagy éppen kisvonatozni, annak ide kell jönnie. Vicces gumikacsáért is.
Érdemes felmenni a Glockenspielplatz környékére is - főtérről a meredek Sporgassen felfelé, majd a Färbergassen jobbra be. Az igazi, kézműves termékeket itt lehet megtalálni: az egyedi üvegékszerektől a termésbabákon át a nemez-, és textilszörnyekig minden van - igaz, az árak itt sem alacsonyak (mondjuk úgy, hogy kimondottan magasak), dehát mindenhol így van ez, ha karácsonyi vásárról beszélünk.
A Karmeliterplatzon ott a gyerekvilág és a jégpálya - hétvégén a jégpálya zsúfolt, de mint sok minden, ez is ingyen van.
Grazban nem tilos az utcazene, ami különösen hangulatossá teszi a belvárost. Ami viszont a dolgok sötétebbik oldala: az utcazenészek mellett sajnos nagyobb számban jelentek meg a koldusok is, némelyikük nagyon ismerős, Budapesten már találkoztam velük... (Magyar export, de erre azért annyira ne legyünk büszkék...)
A belvárosi "nagy" vásárokkal ellentétben a Schlossbergen lévő Aufsteiern vásár nincs egész héten nyitva, csak hétvégén, de akkor léni is alig lehet. Itt mindenféle stájer kézműves portékákat kaphat az ember, meg jóféle stájer ételeket ehet - érdemes meglátogatni, márcsak a Schlossberg miatt is.
Lates news: a sapka árához csak ennyit tudnék hozzáfűzni...
2013: még mindig el vagyok bizonytalanodva sapka-ügyben. Csíkos manósatyimnak kéne szerezni egy helyettest, de azért még mindig kicsit soknak találom az árat... A megoldás valószínűleg az lesz, hogy keresek a neten "hogyan csináljunk manósapit" leírást és ügyes kezű Anyukámmal megcsináltatom.
És akkor a 2014-es frissítés, mivel a statisztikák szerint egyre többen keresnek rá a grazi adventi vásárra... Közlekedési információ: minden adventi szombaton ingyenes a tömegközlekedés a 101-es zónán belül (ez Graz maga). Ebbe beletartozik a sikló is, de a Schlossberglift nem! A vásár egyébként november 21-én nyílt meg, de áll már és működik is a Karmeliter Platzon a Kinderwelt (megyek korizni). Ha valaki kézműves cuccokat keresne, akkor menjen a Färberplatzra - a Hauptplatzon lévő vásár főként az enni-inni akarók igényeit elégíti ki. Rengeteg a forralt boros stand (a legfinomabb forralt bor a Franziskaner Viertelben kapható, ahogyan a legjobb Kinderpunch is, bár azért ez utóbbival versenyre kel a Schlossbergen lévő Aufsteirern vásáron kapható), árus kevesebb van, megy az adventi kisvonat, meg persze a körhinták is. Újdonság a Südtiroler Platzon lévő Steirerhütte, ez korábban nem volt. És ami nagyon fontos, hogy aki teheti, kerülje el messzire a belvárost autóval! Érdemes kijjebb letenni a kocsit és bebuszozni/villamosozni, mert a parkolás Grazban örök téma - sok az autó, kevés a hely és még drága is a kék zónán belül.
És aki igazi érdekességet akar látni, az november 30-án mindenképpen legyen Grazban: ismét megnő a krampusz és téldémon sűrűség, megint lesz Perchtenlauf a Herrengasse-én.
2015:
A karácsonyi vásár idén november 20-án nyit meg, 14 helyszínen lehet majd enni-inni, vásárolni, vagy egyszerűen csak szájat tátani. Gyakorlatilag az összes már 20-ától látogatható, kivéve a Färberplatzon lévő, ez egy héttel később, 27-én nyit.
A Perchtenlauf idén vasárnapra esik, november 29-én lesznek ismét láthatóak a krampuszok és egyéb állatfajták a belvárosban. Ingyenes a közlekedés: minden grazi járat az adventi szombatokon ingyenes, és egészen tél végéig van egy akció is: pénteken az egy órás jegy (Stundenkarte) napijegynek számít. Első ránézésre a Hauptplatz-i vásárrész pontosan ugyan olyan, mint már évek óta mindig, talán még az árusok is ugyanazok, főleg forralt borozni lehet, vásárolni nem nagyon.
A Karmeliterplatzon idén is van koripálya.
És egy kicsit a forralt borról: ha valaki tényleg jó minőségűt szeretne inni, akkor a Südtirolerplatzra menjen a Steirerhüttéhez. A náluk kapható enni és innivalók mind kitűnő alapanyagokból készülnek.
2016:
Lilával, mert miért ne?
A vásárok, jelentem megnyitottak és gyakorlatilag ugyanazok árusítanak, akik már öt éve mindig. A közlekedés adventi szombatokon ingyenes, az Aufsteirern kézműves vásár a Schlossbergen kizárólag hétvégén van nyitva.
Gasztroajánlat: a Steirerhüttét üzemeltető családnak a Mura túlpartján a kis vidámparknál van egy palacsintázója is. Érdemes kipróbálni!
Jön a karácsony, mindenki rohan vásárolni... én is, persze többnyire csak élelmiszert (a Shopping Nordban lévő Merkur tele van laktózmentes cuccokkal, olyasmivel is, amit eddig csak Németországban láttam, vagy még ott se). Jó, Dinit és Danit (a sárkányfejű kesztyűm, akik jelenleg a szárírón fetrengenek kimosva) én is az adventi vásárban boltoltam egy tibeti figura standjánál...
Apropó, grazi adventi vásár... Elég népszerű az otthoniak körében is - meglepően, vagy nem is annyira meglepően sok magyar szót hallani a belvárosban ilyenkor. Felhívom mindenki figyelmét, hogy az adventi szombatokon a tömegközlekedés volt ingyenes 2013-ban is csak marha jól elrejtették az infot. És van az AltstadtBim, vagyis a belvárosi villamos. Mi ez, ha nem a fogyasztásra való "felszólítás"?
Gyerünk, nép, irány vásárolni, pörögjön a gazdaság...
A 2014-es update az oldal alján található.
Maga a vásár szerintem pontosan úgy néz ki, mint tavaly, nagyjából még a standok is ugyanazok, csak az árak lettek magasabbak. Jó hír, hogy a forralt bor nem drágult és a minősége sem lett rosszabb: 2,8-3 euro körül van, plusz 2 euro bögreletét, amit visszaadnak, ha az ember visszaadja a bögrét. A sült gesztenye kihagyhatatlan (jelenleg 2013-ban egy 1/4l 2,6 Euroba fáj), az elmúlt hetekhez képest itt is történt változás: a kedvenc gesztenyésem most már kétféle mennyiségben árulja a gesztenyét... A forralt bor egyébként privát véleményem szerint a Franziskanerviertelben sokkal jobb, mint a főtéren (kivéve a Schilcher, ami drágább - 3,2 Euro - viszont azt tényleg finom) és érdemes kipróbálni a Glühmetet is. Ez egyfajta mézes/mézbor, aki árulja egyrészt biogazda, másrészt őstermelő. A kisebb vásári részek sokkal hangulatosabbak, mint a nagy középen, bár aki kürtöskalácsozni akar (kicsit kicsi és drága, de az ittenieknek kuriózum, veszik, mint a cukrot), vagy éppen kisvonatozni, annak ide kell jönnie. Vicces gumikacsáért is.
A Karmeliterplatzon ott a gyerekvilág és a jégpálya - hétvégén a jégpálya zsúfolt, de mint sok minden, ez is ingyen van.
Grazban nem tilos az utcazene, ami különösen hangulatossá teszi a belvárost. Ami viszont a dolgok sötétebbik oldala: az utcazenészek mellett sajnos nagyobb számban jelentek meg a koldusok is, némelyikük nagyon ismerős, Budapesten már találkoztam velük... (Magyar export, de erre azért annyira ne legyünk büszkék...)
A belvárosi "nagy" vásárokkal ellentétben a Schlossbergen lévő Aufsteiern vásár nincs egész héten nyitva, csak hétvégén, de akkor léni is alig lehet. Itt mindenféle stájer kézműves portékákat kaphat az ember, meg jóféle stájer ételeket ehet - érdemes meglátogatni, márcsak a Schlossberg miatt is.
Lates news: a sapka árához csak ennyit tudnék hozzáfűzni...
2013: még mindig el vagyok bizonytalanodva sapka-ügyben. Csíkos manósatyimnak kéne szerezni egy helyettest, de azért még mindig kicsit soknak találom az árat... A megoldás valószínűleg az lesz, hogy keresek a neten "hogyan csináljunk manósapit" leírást és ügyes kezű Anyukámmal megcsináltatom.
És akkor a 2014-es frissítés, mivel a statisztikák szerint egyre többen keresnek rá a grazi adventi vásárra... Közlekedési információ: minden adventi szombaton ingyenes a tömegközlekedés a 101-es zónán belül (ez Graz maga). Ebbe beletartozik a sikló is, de a Schlossberglift nem! A vásár egyébként november 21-én nyílt meg, de áll már és működik is a Karmeliter Platzon a Kinderwelt (megyek korizni). Ha valaki kézműves cuccokat keresne, akkor menjen a Färberplatzra - a Hauptplatzon lévő vásár főként az enni-inni akarók igényeit elégíti ki. Rengeteg a forralt boros stand (a legfinomabb forralt bor a Franziskaner Viertelben kapható, ahogyan a legjobb Kinderpunch is, bár azért ez utóbbival versenyre kel a Schlossbergen lévő Aufsteirern vásáron kapható), árus kevesebb van, megy az adventi kisvonat, meg persze a körhinták is. Újdonság a Südtiroler Platzon lévő Steirerhütte, ez korábban nem volt. És ami nagyon fontos, hogy aki teheti, kerülje el messzire a belvárost autóval! Érdemes kijjebb letenni a kocsit és bebuszozni/villamosozni, mert a parkolás Grazban örök téma - sok az autó, kevés a hely és még drága is a kék zónán belül.
És aki igazi érdekességet akar látni, az november 30-án mindenképpen legyen Grazban: ismét megnő a krampusz és téldémon sűrűség, megint lesz Perchtenlauf a Herrengasse-én.
2015:
A karácsonyi vásár idén november 20-án nyit meg, 14 helyszínen lehet majd enni-inni, vásárolni, vagy egyszerűen csak szájat tátani. Gyakorlatilag az összes már 20-ától látogatható, kivéve a Färberplatzon lévő, ez egy héttel később, 27-én nyit.
A Perchtenlauf idén vasárnapra esik, november 29-én lesznek ismét láthatóak a krampuszok és egyéb állatfajták a belvárosban. Ingyenes a közlekedés: minden grazi járat az adventi szombatokon ingyenes, és egészen tél végéig van egy akció is: pénteken az egy órás jegy (Stundenkarte) napijegynek számít. Első ránézésre a Hauptplatz-i vásárrész pontosan ugyan olyan, mint már évek óta mindig, talán még az árusok is ugyanazok, főleg forralt borozni lehet, vásárolni nem nagyon.
A Karmeliterplatzon idén is van koripálya.
És egy kicsit a forralt borról: ha valaki tényleg jó minőségűt szeretne inni, akkor a Südtirolerplatzra menjen a Steirerhüttéhez. A náluk kapható enni és innivalók mind kitűnő alapanyagokból készülnek.
2016:
Lilával, mert miért ne?
A vásárok, jelentem megnyitottak és gyakorlatilag ugyanazok árusítanak, akik már öt éve mindig. A közlekedés adventi szombatokon ingyenes, az Aufsteirern kézműves vásár a Schlossbergen kizárólag hétvégén van nyitva.
Gasztroajánlat: a Steirerhüttét üzemeltető családnak a Mura túlpartján a kis vidámparknál van egy palacsintázója is. Érdemes kipróbálni!
2012. december 14., péntek
Készülődés, belváros és hazaút
Gondolatban tegnap már mindenki otthon volt - nyugodtan telt a nap azt leszámítva, hogy kedvenc kékem megint kitette a hátsóját egy kanyarban... Ezúttal én csak utas voltam, szóval nem az én lelkemen száradt a dolog.
Arra is rájöttem, hogy Jackpot meglehetősen érzékeny példány. Egész héten csak piszkálták, aztán meg magára hagyták, egy jó szót nem kapott senkitől (én nem dolgozom vele), a kis lelkével tehát senki se törődött. Ezek után nem csoda, ha tegnap este megint csak hosszas rábeszélés után volt hajlandó beindulni. Az eset után volt egy komolyabb beszélgetésünk, evett, ivott, böfi megvolt, betakargattam...
Tegnap végre volt egy kis időm elcsászkálni a városban - munka és járműpszichológusi teendőim ellátása után úgy döntöttem, hogy akkor most lesz, ami lesz, én bizony szétfagyok fényképezőgéppel a kezemben...Ehhez az időjárás tökéletesen asszisztált: baromi hideg volt, aztán meg elkezdett szállingózni a hó.
Ez a szálloda a csodaszép veterán Royce-szal amúgy a Ragyogás Panorámáját juttatta eszembe.
A lentebbi kicsi képen jobb oldalt a fenyő csúcsa felett van. Közelről pont olyan...
Ma reggelre meg megint jött tizenöt centi hó - megértem kiásni a Jackpotot, akinek úgy látszik, használt az előző esti lelki beszéd, mert vidáman indult, minden krehács nélkül.
A teljes svájci szakaszt hóesésben tettük meg, aztán átértünk a tavaszba. Csúcsidőt nem futottunk, mert a pályán két, baleset miatt kialakult dugóba is belefutottunk, viszont Jackpot vígan röfögött, és azt hiszem, az előzetes adatok alapján megnyertük a nem hivatalos fogyasztási versenyt is...
Sokáig tartott, de hazaértünk egyben, Jackpot is alszik a társaival a mélygarázsban (meg az én megrágott szendvicsemmel, amit úri módon ottfelejtettem a térképzsebben. Nem baj, majd hétfőn kidobom...)
Holnap szerintem elmegyek kicsit kirándulgatni a környéken, lehet, hogy végre megtekintem azt a tűzoltó múzeumot is Gross St. Florianban. Meglássuk...
Update: A múzeum a téli hónapoban zárva tart. Nyitás márciusban. Pffff....
2012. december 12., szerda
Tükröm, tükröm...tükörjégen
Szóval egy kis összefoglaló: még élek. Ez lehetne másképp is, de a közhellyé vált mondás szerint sose vezess gyorsabban, mint ahogy az őrangyalod repülni tud... Az enyém szerencsére ott volt, és elintézte, hogy éppen ne jöjjön senki szembe addig, amíg összeszedem a jószágot.
Mielőtt valaki a szívéhez kapna (jaj, vagy francba), csak annyi történt, hogy csúszott a tükörjég, vagyis a téligumi sem mindenható, és bebizonyosodott, hogy van értelme a vezetéstechnikai tréningnek... (Legújabb híreink: ugyanezt a kocsit csütörtökön a nálam sokkal rutinosabb kolléga is eldobta, szépségeset drifteltünk lefelé jövet a Bernináról...)
Szóval ha valaki esetleg tényleg hasznos ajándékkal szeretné meglepni egynémely (autóbolond) hozzátartozóját, akkor ez tökéletes lesz. Székely Gyula bácsi hatalmas arc, jó szívvel ajánlom mindenkinek a tréninget, bármilyen autóval lehet menni - én az első tréninget a Szergejjel csináltam meg, nyüffögött is a jármű a kínzás miatt (elment az alapjárat, mert nem kapott benzint egy istenes vészfékezés után. A további feladatokat emelt alapjárattal csináltuk végig, de végigcsináltuk. Érdekes volt látni, hogyan zsugorodik babszemnyire a csillagosluxusautós népművészeti agyagedény egója, amikor képtelen volt a minden földi jóval felszerelt, ám ócska, kopott téli gumikon futó böhömbálnát megfogni ott, ahol a nyári gumis, segédberendezésekben nem túl elengedett (no ABS, no ESP, no pánik) Szuperszamár tökéletesen uralható volt...).
A tegnapi történethez még annyit, hogy ma ugyanott egy másik sofőr alatt is megindult egy másik, az enyémnél sokkal jobbindulatú (értsd összkerékhajtású) jószág...
Ami egyébiránt a hőmérsékletet illeti: rohadt hideg van. Olyan hideg, hogy a hűtőbe (erkély) kirakott joghurtból jégkrém lett. Az égen sehol egy felhő: a reggeli Berninapass-i indítást napkeltekor csináltuk, fényképek később. Bár odafent melegebb volt (-18,5 fok) a szél miatt nagyjából úgy éreztük, mintha Szibériában lennénk. Holnap megint megyünk fel. Még mindig nincs felhő...
Ez a Berninapass:
Nem tűnik annyira veszélyesnek, de azért be lehet csinálni rendesen. A felső szakaszt nem takarítják, és a mellette futó vasúti sínpárról is az útra tolják a havat. (Ezt a bájos szokást annyira nem tartom jónak, de hát ahány ház...)
Ami olyan nagyon kanyargósnak tűnik, az nem holmi baki a térképen: a valóságban is az... Gyönyörűséges szerpentin, ahol a korábban bemutatott visszafordítóból tucatnyi van egymás után.
Mázlimra ma nem volt rajta hó, tökéletesen letakarították, viszont teherautók is járnak rajta, nem is kevesen, és nem is akárhogy.
Az előttem vágtató soktonnás teherelefánt dudálva ment bele a visszafordítókba, előzni elvileg lehet, csak nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki bepróbálkozzon. A legszebb történet amúgy a két elefánt találkozása a hajtűkanyarban... (Elfértek, és a tükör is megmaradt mindkettőn.)
Láttam ma negyventonnás nyergest is szembejönni, már az egyenes szakaszon a hóhatár alatt... Az baró lehetett, amikor leküzdötte magát a tekergősön...
Még a holnapi nap van (éljenek a jégkockák), pénteken pedig irány vissza Graz, ismét Jackpottal, csak már nem egyedül, hanem konvojban.
Mielőtt valaki a szívéhez kapna (jaj, vagy francba), csak annyi történt, hogy csúszott a tükörjég, vagyis a téligumi sem mindenható, és bebizonyosodott, hogy van értelme a vezetéstechnikai tréningnek... (Legújabb híreink: ugyanezt a kocsit csütörtökön a nálam sokkal rutinosabb kolléga is eldobta, szépségeset drifteltünk lefelé jövet a Bernináról...)
Szóval ha valaki esetleg tényleg hasznos ajándékkal szeretné meglepni egynémely (autóbolond) hozzátartozóját, akkor ez tökéletes lesz. Székely Gyula bácsi hatalmas arc, jó szívvel ajánlom mindenkinek a tréninget, bármilyen autóval lehet menni - én az első tréninget a Szergejjel csináltam meg, nyüffögött is a jármű a kínzás miatt (elment az alapjárat, mert nem kapott benzint egy istenes vészfékezés után. A további feladatokat emelt alapjárattal csináltuk végig, de végigcsináltuk. Érdekes volt látni, hogyan zsugorodik babszemnyire a csillagosluxusautós népművészeti agyagedény egója, amikor képtelen volt a minden földi jóval felszerelt, ám ócska, kopott téli gumikon futó böhömbálnát megfogni ott, ahol a nyári gumis, segédberendezésekben nem túl elengedett (no ABS, no ESP, no pánik) Szuperszamár tökéletesen uralható volt...).
A tegnapi történethez még annyit, hogy ma ugyanott egy másik sofőr alatt is megindult egy másik, az enyémnél sokkal jobbindulatú (értsd összkerékhajtású) jószág...
Ami egyébiránt a hőmérsékletet illeti: rohadt hideg van. Olyan hideg, hogy a hűtőbe (erkély) kirakott joghurtból jégkrém lett. Az égen sehol egy felhő: a reggeli Berninapass-i indítást napkeltekor csináltuk, fényképek később. Bár odafent melegebb volt (-18,5 fok) a szél miatt nagyjából úgy éreztük, mintha Szibériában lennénk. Holnap megint megyünk fel. Még mindig nincs felhő...
Ez a Berninapass:
Nem tűnik annyira veszélyesnek, de azért be lehet csinálni rendesen. A felső szakaszt nem takarítják, és a mellette futó vasúti sínpárról is az útra tolják a havat. (Ezt a bájos szokást annyira nem tartom jónak, de hát ahány ház...)
Ez pedig a Malojapass, ma erre is jártam.
Mázlimra ma nem volt rajta hó, tökéletesen letakarították, viszont teherautók is járnak rajta, nem is kevesen, és nem is akárhogy.
Az előttem vágtató soktonnás teherelefánt dudálva ment bele a visszafordítókba, előzni elvileg lehet, csak nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki bepróbálkozzon. A legszebb történet amúgy a két elefánt találkozása a hajtűkanyarban... (Elfértek, és a tükör is megmaradt mindkettőn.)
Láttam ma negyventonnás nyergest is szembejönni, már az egyenes szakaszon a hóhatár alatt... Az baró lehetett, amikor leküzdötte magát a tekergősön...
Még a holnapi nap van (éljenek a jégkockák), pénteken pedig irány vissza Graz, ismét Jackpottal, csak már nem egyedül, hanem konvojban.
2012. december 9., vasárnap
Úton
Gyönyörű, egyszerűen lenyűgöző... az is, hogy mennyire képes az ember rombolni a tájat.
(Baromi lehangoló, amikor az alpesi látképbe beúszik egy pláza.)
A mai napot úton töltöttem, természetesen Jackpottal, akit először is ki kellett szabadítanom - merthogy lejutni a mélygarázsba nem is volt olyan egyszerű -, aztán tudtunk csak elindulni. A 640 kilométer nem is volt annyira fárasztó, mint gondoltam: a német szakaszon persze csak volt korlátozás - ahol nem, ott azért meg lehetett nézni, mit is tud a kicsi kocsi -, Bambi is felbukkant az autópályán - kerítésen belül, á, nem nyomtunk mind satuféket -, az osztrákon meg benyeltem az IG-L-t... 100 km/h max, és ha elkapnak, nemcsak a sebességtúllépésért fizetsz, hanem a környezetrongálásáért is. Nem, a völgyben lévő gyárak és fatüzeléses házak nem ontják a károsanyagot...
A svájci szakasz pedig minden pénzt megért. Sajnos, félreállni fotózni nem volt lehetőségem: egyik oldalt a sziklafal, a másikon a szakadék, kettő között egy-egy sáv, ha van is padka, az csupa fagyott hó. A megengedett 80 km/h, de örülsz, ha találsz olyan szakaszt, ahol eléred... Ha busz jön, fékezel és reménykedsz, hogy marad tükröd.
A kis településeken átvezető út helyenként egy nyomú, szinte sikátor: valaki enged...
Többször volt olyan érzésem, hogy eltévedtem, kezdve rögtön az osztrák-svájci határszakasszal. Döbbenetes, lélegzetelállítóan gyönyörű, mondhatnám, időn kívüli. Minden tiszteletem Hannibálé, aki harci elefántokkal kelt át az Alpokon! A fényképek egyszerűen nem adják vissza ezeknek a havas csúcsoknak a zord szépségét.
Nem lehet leírni, milyen érzés közöttük autózni...
A sok hosszú csúcsú templom - komolyan, kétféle volt: hagymakupolás és
manósapis -, a várromok, az elhagyott, öreg katedrálisok, az érintetlen
erdők. Tényleg néha azt vártam, hogy elém pattan egy tündér, vagy egy manó - esetleg Ötzi egyik kevésbé ismert rokona...
(Nem vicc, van Ötziland!)
St. Moritzról egyelőre nem tudok nyilatkozni.
Ha szereztem egy térképet, mindenképpen felderítem munka után. Amit eddig láttam belőle - valószínűleg tök hülyének néztek, hogy mentem egy kört a körforgalomban, más kérdés, hogy egyszerűen nem találtam, amit kerestem, muszáj volt megnéznem még egyszer a kijáratokat - az ígéretes.
Jackpot egyébként kiválóan teljesített, egészen a szívembe lopta magát... Azt kell mondjam, remek kis jószág. Meg is veregettem a kis kobakját, amikor végre landoltunk. Mivel be van öltözködve, fényképet nem közölhetek róla - amúgy elég sokan fotóztak minket, lehet, hogy felbukkanunk valami magazinban. (Még a végén cölöp leszek, jippijé!)
Hamarosan újra jelentkezem, remélhetőleg még több fényképpel.
(Baromi lehangoló, amikor az alpesi látképbe beúszik egy pláza.)
A mai napot úton töltöttem, természetesen Jackpottal, akit először is ki kellett szabadítanom - merthogy lejutni a mélygarázsba nem is volt olyan egyszerű -, aztán tudtunk csak elindulni. A 640 kilométer nem is volt annyira fárasztó, mint gondoltam: a német szakaszon persze csak volt korlátozás - ahol nem, ott azért meg lehetett nézni, mit is tud a kicsi kocsi -, Bambi is felbukkant az autópályán - kerítésen belül, á, nem nyomtunk mind satuféket -, az osztrákon meg benyeltem az IG-L-t... 100 km/h max, és ha elkapnak, nemcsak a sebességtúllépésért fizetsz, hanem a környezetrongálásáért is. Nem, a völgyben lévő gyárak és fatüzeléses házak nem ontják a károsanyagot...
A svájci szakasz pedig minden pénzt megért. Sajnos, félreállni fotózni nem volt lehetőségem: egyik oldalt a sziklafal, a másikon a szakadék, kettő között egy-egy sáv, ha van is padka, az csupa fagyott hó. A megengedett 80 km/h, de örülsz, ha találsz olyan szakaszt, ahol eléred... Ha busz jön, fékezel és reménykedsz, hogy marad tükröd.
A kis településeken átvezető út helyenként egy nyomú, szinte sikátor: valaki enged... Többször volt olyan érzésem, hogy eltévedtem, kezdve rögtön az osztrák-svájci határszakasszal. Döbbenetes, lélegzetelállítóan gyönyörű, mondhatnám, időn kívüli. Minden tiszteletem Hannibálé, aki harci elefántokkal kelt át az Alpokon! A fényképek egyszerűen nem adják vissza ezeknek a havas csúcsoknak a zord szépségét.
Nem lehet leírni, milyen érzés közöttük autózni...
 |
| Ennek a tetején áll egy házikó... |
(Nem vicc, van Ötziland!)
St. Moritzról egyelőre nem tudok nyilatkozni.
Ha szereztem egy térképet, mindenképpen felderítem munka után. Amit eddig láttam belőle - valószínűleg tök hülyének néztek, hogy mentem egy kört a körforgalomban, más kérdés, hogy egyszerűen nem találtam, amit kerestem, muszáj volt megnéznem még egyszer a kijáratokat - az ígéretes.
Jackpot egyébként kiválóan teljesített, egészen a szívembe lopta magát... Azt kell mondjam, remek kis jószág. Meg is veregettem a kis kobakját, amikor végre landoltunk. Mivel be van öltözködve, fényképet nem közölhetek róla - amúgy elég sokan fotóztak minket, lehet, hogy felbukkanunk valami magazinban. (Még a végén cölöp leszek, jippijé!)
Hamarosan újra jelentkezem, remélhetőleg még több fényképpel.
Last minute shopping hókotróval
Az éjszaka folyamán sikeresen leérkezett tizenöt centi hó. Köszönjük, kedves Holle anyó, nagyon szépek lettek tőle a környező hegyek, azonban ma reggel rohadt nehezen találtam meg a fehér takaró alatt a fehér autómat...
Legközelebb kérlek, ne rázd fel ennyire a dunyhát, mert csak összetöröd benne a tollat, ráadásul több mint egy óra volt letakarítani a jószágot! Vivát jégkaparó... franc se számított rá, hogy egyrészt havazni fog - nem néztem időjárást -, másrészt rögtön ennyit.
Így nézett ki a kiskert...
A kocsiban naná, hogy nem volt kefe, én meg nem közlekedem hóbuckaként. Eredmény: Dini és Dani egy egész estét töltöttek a szárítón, én meg úgy néztem ki, mint egy hóember csíkos sapkában. Áldassék annak neve, aki feltalálta az ülésfűtést!
Azért a shopping sikeres volt: megvan az átalakító (az utolsó helyről az utolsó darabot hoztam el), mostantól akár 150 országba elutazhatok, mindenhol rá tudok csatlakozni az elektromos hálózatra és az is kiderült, hogy nemcsak otthon hízták ki az autók a parkolóhelyeket, hanem itt is. Az amúgy nem extrasize gépsárkány igencsak szűkösen fért be a parkolóba. Pufi. Diéta lesz, én már látom...
Eme szombattal továbbá véglegesen megnyitottnak nyilvánítom az adventi időszakot - ez nálam mindig az első, fagyjunk szét sötétedés után a karácsonyi vásárban fényképezőgéppel eseményt jelenti.
Korábban ígértem képeket a kedvenc kirakatomról. Íme:
Ezek mind karácsonyfadíszek!
Egyszerűen meseszép az egész. Az ember csak áll, és bámul. Mindenféle dísz van: autó, mozdony, Télapó, Jézuska, házikó, és még tűzoltóautó is!
(Ha valakinek van kedve, meglephet azzal a gyönyörű gőzmozdonnyal ott középen...)
Ez pediglen maga a bolt:
Felhívnám a figyelmet a bal alsó szélen lógó traktorra!
Nem csoda, ha mindenki megáll, és tátott szájjal bámulja a sok csillogó díszt. A kor nem számít - a felnőttek éppúgy nem tudnak elmenni mellette, mint a gyerekek, sőt.
Ha pedig adventi vásár, akkor sült gesztenye. Korábban úgy tudtam, hogy nem szeretem a gesztenyét.
Az osztályos gesztenyézés óta rájöttem, hogy tévedtem.
A főtér elején, ott ahol a villamosok elkanyarodnak, van egy gesztenyés stand. Egy idős bácsi árulja az óriás szemű gesztenyét.
Ott süti egy nagy vaskaszniban. Mennyei!
Ha pedig csokoládé, akkor Linzbichler
Ezek a rozsdás "vasak" mind csokiból vannak.
Ilyet is elfogadok...
Legközelebb kérlek, ne rázd fel ennyire a dunyhát, mert csak összetöröd benne a tollat, ráadásul több mint egy óra volt letakarítani a jószágot! Vivát jégkaparó... franc se számított rá, hogy egyrészt havazni fog - nem néztem időjárást -, másrészt rögtön ennyit.
A kocsiban naná, hogy nem volt kefe, én meg nem közlekedem hóbuckaként. Eredmény: Dini és Dani egy egész estét töltöttek a szárítón, én meg úgy néztem ki, mint egy hóember csíkos sapkában. Áldassék annak neve, aki feltalálta az ülésfűtést!
Azért a shopping sikeres volt: megvan az átalakító (az utolsó helyről az utolsó darabot hoztam el), mostantól akár 150 országba elutazhatok, mindenhol rá tudok csatlakozni az elektromos hálózatra és az is kiderült, hogy nemcsak otthon hízták ki az autók a parkolóhelyeket, hanem itt is. Az amúgy nem extrasize gépsárkány igencsak szűkösen fért be a parkolóba. Pufi. Diéta lesz, én már látom...
Eme szombattal továbbá véglegesen megnyitottnak nyilvánítom az adventi időszakot - ez nálam mindig az első, fagyjunk szét sötétedés után a karácsonyi vásárban fényképezőgéppel eseményt jelenti.
Korábban ígértem képeket a kedvenc kirakatomról. Íme:
Egyszerűen meseszép az egész. Az ember csak áll, és bámul. Mindenféle dísz van: autó, mozdony, Télapó, Jézuska, házikó, és még tűzoltóautó is!
(Ha valakinek van kedve, meglephet azzal a gyönyörű gőzmozdonnyal ott középen...)
Ez pediglen maga a bolt:
Felhívnám a figyelmet a bal alsó szélen lógó traktorra!
Ha pedig adventi vásár, akkor sült gesztenye. Korábban úgy tudtam, hogy nem szeretem a gesztenyét.
Az osztályos gesztenyézés óta rájöttem, hogy tévedtem.
Ott süti egy nagy vaskaszniban. Mennyei!
Ezek a rozsdás "vasak" mind csokiból vannak.
Ilyet is elfogadok...
2012. december 8., szombat
Élőben Káoszbolygóról
Havazik - ebben persze semmi különleges nincs. Persze, hogy havazik, amikor hosszabb út előtt áll az ember lánya, meg mondjuk némi kultúrprogramot szervezne magának - értsd múzeumlátogatás Gross St. Florianban, ami innen negyven kilométer és a kocsin nincs pályamatrica... Meglátjuk, lehet, hogy csak a várromhoz sétálok fel, régóta hiányzik róla egy szép havas kép.
Reggelre úgyis kiderül, hogy kislapáttal kell-e kiásni a jószágot a hó alól, vagy elég lesz a kefe is, merthogy még hiányzik pár dolog az Útra és el kell menni shoppingolni.
Bezony, bezony. Utazom, igaz, hogy csak egy hétre, de megválok a szépséges (havas) Graztól, és egy bájos jelmezes példány kíséretében áttelepülök a hírek szerint nagyon szép, nagyon havas (és nagyon drága) St. Moritzba. Röpke hatszáz kilométer, jórészt autópályán, aztán át az Alpokon, papír GPS-szel és töretlen lelkesedéssel, no meg Jackpottal, aki ma alaposan megkeserítette az életemet, és nagyon remélem, hogy se odafele, se visszafele nem kezd el fesztiválozni. Amúgy meg ha nekem még egyszer valaki a falra meri festeni az ördögöt, annak nagyon meg fogom tekergetni a fülecskéjét és mellesleg nem kap több sütit sem.
(Jackpot keresztapja szerintem ma nagyon csuklott... A győzelemistennős márka reklámja óta tudjuk, hogy a lehetetlen csak egy szó - a valóságban nincs lehetetlen, csak szoftverbug... A jószág - Jackpot - ugyanis megmakacsolta magát, és csak krehácsolt. Mindezt délután ötkor - még jó, hogy nem vasárnap reggel. Mire sikerült rábírnom arra, hogy egyrészt szóba álljon velem, másrészt beinduljon, elmúlt hét. Ezek után derült csak ki, hogy itthon a zsemléim zöld kabátkát vettek és világgá mentek, a bolt meg már zárva. Epic fail.)
Egyébként még mielőtt valakinek eszébe jutna, hogy jaj, de jó nekem - persze, jó, ebben van valami - azért sokkal jobb lenne, ha nem dolgozni kéne menni, hanem pihenni...
Pihenés... szniffszniff... még két teljes hét van addig. Pontosan annyi, mint ami eltelt azóta, hogy az expedíciós kocsik elmentek, és mi itt maradtunk Káoszbolygón. Merthogy azóta az is kiderült, hogy egy elhalálozott kerék lecserélése több napot is igénybe vehet, valamint hogy a gépsárkányok is tudnak bújócskázni és rohadt jól csinálják. Egy hathengeres kályha pedig nem hűl le csak úgy pikkpakk - akkor sem ha legyezzük -, innen meg egyenes az út a hogyan kergessük az őrületbe a tesztpadvezetőket tesztcserélgetéssel játékhoz.
Azért jutott némi kókuszgolyó is Mikulásra az arcidegzsába és a gutaütés mellé, vasárnap pedig kalandozó őseim nyomán elindulunk - Jackpot és én - Svájc felé.
Jóccakát!
Reggelre úgyis kiderül, hogy kislapáttal kell-e kiásni a jószágot a hó alól, vagy elég lesz a kefe is, merthogy még hiányzik pár dolog az Útra és el kell menni shoppingolni.
Bezony, bezony. Utazom, igaz, hogy csak egy hétre, de megválok a szépséges (havas) Graztól, és egy bájos jelmezes példány kíséretében áttelepülök a hírek szerint nagyon szép, nagyon havas (és nagyon drága) St. Moritzba. Röpke hatszáz kilométer, jórészt autópályán, aztán át az Alpokon, papír GPS-szel és töretlen lelkesedéssel, no meg Jackpottal, aki ma alaposan megkeserítette az életemet, és nagyon remélem, hogy se odafele, se visszafele nem kezd el fesztiválozni. Amúgy meg ha nekem még egyszer valaki a falra meri festeni az ördögöt, annak nagyon meg fogom tekergetni a fülecskéjét és mellesleg nem kap több sütit sem.
(Jackpot keresztapja szerintem ma nagyon csuklott... A győzelemistennős márka reklámja óta tudjuk, hogy a lehetetlen csak egy szó - a valóságban nincs lehetetlen, csak szoftverbug... A jószág - Jackpot - ugyanis megmakacsolta magát, és csak krehácsolt. Mindezt délután ötkor - még jó, hogy nem vasárnap reggel. Mire sikerült rábírnom arra, hogy egyrészt szóba álljon velem, másrészt beinduljon, elmúlt hét. Ezek után derült csak ki, hogy itthon a zsemléim zöld kabátkát vettek és világgá mentek, a bolt meg már zárva. Epic fail.)
Egyébként még mielőtt valakinek eszébe jutna, hogy jaj, de jó nekem - persze, jó, ebben van valami - azért sokkal jobb lenne, ha nem dolgozni kéne menni, hanem pihenni...
Pihenés... szniffszniff... még két teljes hét van addig. Pontosan annyi, mint ami eltelt azóta, hogy az expedíciós kocsik elmentek, és mi itt maradtunk Káoszbolygón. Merthogy azóta az is kiderült, hogy egy elhalálozott kerék lecserélése több napot is igénybe vehet, valamint hogy a gépsárkányok is tudnak bújócskázni és rohadt jól csinálják. Egy hathengeres kályha pedig nem hűl le csak úgy pikkpakk - akkor sem ha legyezzük -, innen meg egyenes az út a hogyan kergessük az őrületbe a tesztpadvezetőket tesztcserélgetéssel játékhoz.
Azért jutott némi kókuszgolyó is Mikulásra az arcidegzsába és a gutaütés mellé, vasárnap pedig kalandozó őseim nyomán elindulunk - Jackpot és én - Svájc felé.
Jóccakát!
2012. november 25., vasárnap
Sárkányok a ruhásszekrényben
Ó, a fények! Tegnap a Jakominitől a Südtirolerig álltak a villamosok az adventi vásár megnyitója miatt - olyannal már találkoztam, hogy műszaki okokból értek egymás fenekébe a villamosok, de hogy minden különösebb fennakadás nélkül forgalmi dugó alakuljon ki... Az új volt.
A mai nappal végérvényesen megnyitottnak tekintem a karácsonyi időszakot.Ismét itt van tehát az adventi vásár a sok-sok remek forralt boros standdal a belvárosban, a Herrengasse felett megint kivilágított fenyőfák fityegnek és bizony megnyitott a jégpálya is a Karmeliterplatzon - nem túl nagy, de ingyen van.
A vásár maga pont ugyanolyan, mint tavaly volt.
Ezeket a képeket még tavaly csináltam, de nagyjából minden ugyanúgy néz ki. Talán csak a forralt boros bögrék változtak kicsit, meg a kirakatok, amik talán még szebbek, mint tavaly voltak.
Van egy személyes kedvencem, hamarosan fényképet is mellékelek róla. Van benne valami, amitől úgy érzem, hogy órákig tudnék ott állni és üvegre tapadt orral bámulni azt kirakatot. Én, aki öt perc után kibírhatatlan lesz, ha shoppingolni viszik - ugye, Anyu?
Bemenni persze nem merek a boltba, mert még elájulnék... Kimondottan drágának tűnik.
Ó, és az a csokoládémozdony! Csokoládé gőzmozdony! A rozsdás villáskulcs készletről (szintén csokoládé), ne is beszéljünk!
Továbbá megragadnám a lehetőséget, hogy bemutassam Dinit és Danit...
Azt kell mondanom, szerelem volt első látásra. Egyszerűen nem tudtam otthagyni őket, pedig megpróbáltam. Becs szóra mentem egy kört a főtéren, hogy megfontolt döntést hozhassak. (Láthatóan nem sikerült...)De ahogy néztek... Hát ellen tudna állni valaki ennek a tekintetnek?
Most tehát boldog tulajdonosa vagyok egy pár sárkánynak, akik egyébként kesztyűk, és akik tovább árnyalják személyiségem sokszínűségét. (Lesz, aki ezt inkább úgy fogalmazza meg, hogy Timi, te nagyon hülye...)
2012. november 23., péntek
Frizsideres jóéjszakát
Tádáááám!
Íme, eljött a várva várt nap, és örömmel jelentem: Szuperszamár újabb két évre egészségesnek és forgalomképesnek nyilváníttatott. Külön köszönet Gyulának a csudálatos katalizátorért, valamint annak beszabászkodásáért és persze szüleimnek, akik helyettem is ápolgatták a Csacsogány lelkét, kicsiny testéről nem is beszélve! Természetesen nem feledkezhetem meg Lévai mester szervizéről sem, ahol immáron közel két évtizede gyógyítják a fent említett géplényt, amennyiben súlyosan meg találna betegedni.
Ami engem illet, nekem is sikerült végre kilábalnom a náthából csak azért, hogy elegánsan hozzáfagyhassak valami vasdarabhoz a fridzsiderben. Az eredmény: csinos repedés szerencsétlen hüvelykujjamon. A mínusz 28 csak mínusz 28...
A mai nap, bár nem különösebben vágyom sztahanovista érdeméremre, csak sikerült elérni a bűvös tizenkét órát...Akarta a fene megdönteni a rekordot, de így jött össze - ebből egy óra volt a mirelit állapot, egy óra a pókerarc tréning (lásd lentebb) és még a fülemet is megtekergették...
Persze, minden nap egy új élmény... Most akkor tessenek elképzelni egy kockás pulcsis manóféleséget csupa fém (fülgyűrű rulez) füllel tucatnyi lelkes tátika gyűrűjében ülve (még jó, hogy ma Fufit itthon hagytam. Fufi amúgy egy pók...a kedvenc hajcsattom), miközben az "idegenvezető" magyaráz, az egyik tesztpadvezető teljesen reménytelen arccal próbál visszajutni a helyére (esélye sem volt), a másik meg az asztalról majdnem a fentebb említett manó ölébe pottyan a mérés mentése közben (mé' fetrengesz te az asztalon, drága csillagom?)... Mindezt természetesen fapofával kellett végrehajtanunk (Mission bazári majom completed), sőt a végén még mosolyogva integettünk is a néniknek és bácsiknak (a tesztpadvezető az asztalon ülve, a másik filterrel a kezében, én kedvesen mosolyogva), mert mi olyan rendkívül aranyosak és jól neveltek vagyunk (plafon marad a helyén!)...
Legközelebb szerintem felkészülök, és viszek le magammal simlis sapit, meg egy táblát, "Kérjük, legalább etessék meg a személyzetet!" felirattal...
Most pedig elmegyek aludni, mert hosszú lesz ez a nap a karácsonyi ünnepséggel (hohohó!)...
Íme, eljött a várva várt nap, és örömmel jelentem: Szuperszamár újabb két évre egészségesnek és forgalomképesnek nyilváníttatott. Külön köszönet Gyulának a csudálatos katalizátorért, valamint annak beszabászkodásáért és persze szüleimnek, akik helyettem is ápolgatták a Csacsogány lelkét, kicsiny testéről nem is beszélve! Természetesen nem feledkezhetem meg Lévai mester szervizéről sem, ahol immáron közel két évtizede gyógyítják a fent említett géplényt, amennyiben súlyosan meg találna betegedni.
Ami engem illet, nekem is sikerült végre kilábalnom a náthából csak azért, hogy elegánsan hozzáfagyhassak valami vasdarabhoz a fridzsiderben. Az eredmény: csinos repedés szerencsétlen hüvelykujjamon. A mínusz 28 csak mínusz 28...
A mai nap, bár nem különösebben vágyom sztahanovista érdeméremre, csak sikerült elérni a bűvös tizenkét órát...Akarta a fene megdönteni a rekordot, de így jött össze - ebből egy óra volt a mirelit állapot, egy óra a pókerarc tréning (lásd lentebb) és még a fülemet is megtekergették...
Persze, minden nap egy új élmény... Most akkor tessenek elképzelni egy kockás pulcsis manóféleséget csupa fém (fülgyűrű rulez) füllel tucatnyi lelkes tátika gyűrűjében ülve (még jó, hogy ma Fufit itthon hagytam. Fufi amúgy egy pók...a kedvenc hajcsattom), miközben az "idegenvezető" magyaráz, az egyik tesztpadvezető teljesen reménytelen arccal próbál visszajutni a helyére (esélye sem volt), a másik meg az asztalról majdnem a fentebb említett manó ölébe pottyan a mérés mentése közben (mé' fetrengesz te az asztalon, drága csillagom?)... Mindezt természetesen fapofával kellett végrehajtanunk (Mission bazári majom completed), sőt a végén még mosolyogva integettünk is a néniknek és bácsiknak (a tesztpadvezető az asztalon ülve, a másik filterrel a kezében, én kedvesen mosolyogva), mert mi olyan rendkívül aranyosak és jól neveltek vagyunk (plafon marad a helyén!)...
Legközelebb szerintem felkészülök, és viszek le magammal simlis sapit, meg egy táblát, "Kérjük, legalább etessék meg a személyzetet!" felirattal...
Most pedig elmegyek aludni, mert hosszú lesz ez a nap a karácsonyi ünnepséggel (hohohó!)...
2012. november 15., csütörtök
Lebegőt!
Igen, sikerült! Most már műorr nélkül is elmehetnék bohócnak...
Mára sikeresen elértem a nátha általam legjobban utált szakaszát, a szipogós-orrfolyós-füldugulóst, bár a best of továbbra is az, amikor az ember odébbtüsszenti a papírcetlijeit...
Ami pozitívum, hogy egyrészt az étterem szagelszívójából feláramló, tömény sült hús és/vagy sült hal szagot csak mérsékelten érzem, másrészt ez már az a rész, amikor már látni a fényt a zsepihalom túlfelén.
Ami negatívum, hogy nem kapok levegőt - tudom, nem is kell most levegő -, és a gondos kezelés (értsd babahátsókrém) ellenére is szegény duda orrom úgy néz ki, mint aki nagyon neki talált szaladni egy kivilágítatlan ökölnek.
További fejlemény, hogy a tánc igenis hasznos, különösen a balett.
Merthogy (a zenét mindenki képzelje hozzá): és rölövé - és hátrahajol - és megy a kéz - meg a fej is közben - és eléri a gyújtásgombot - és kikapcsol a gyújtás - és bekapcsol a gyújtás... és nem röhög...
Balettrúdnál hátat fejleszteni az olyan méjnsztrím... Nem! Megemelt autón (lehetőleg jó széles, hogy jó messze legyen a kapcsoló) a résnyire nyitott, anyósülés felőli ajtó és küszöb közötti minimális térben, az utastérnek háttal állva gyújtást ráadni!
Hamarosan új fejleményekkel és új fényképekkel jelentkezem (Halhaver beköltözött az üvegbe!), addig is tartson meg mindenkit karjában a csápos emelő, én most elmentem inhalálni.
Mára sikeresen elértem a nátha általam legjobban utált szakaszát, a szipogós-orrfolyós-füldugulóst, bár a best of továbbra is az, amikor az ember odébbtüsszenti a papírcetlijeit...
Ami pozitívum, hogy egyrészt az étterem szagelszívójából feláramló, tömény sült hús és/vagy sült hal szagot csak mérsékelten érzem, másrészt ez már az a rész, amikor már látni a fényt a zsepihalom túlfelén.
Ami negatívum, hogy nem kapok levegőt - tudom, nem is kell most levegő -, és a gondos kezelés (értsd babahátsókrém) ellenére is szegény duda orrom úgy néz ki, mint aki nagyon neki talált szaladni egy kivilágítatlan ökölnek.
További fejlemény, hogy a tánc igenis hasznos, különösen a balett.
Merthogy (a zenét mindenki képzelje hozzá): és rölövé - és hátrahajol - és megy a kéz - meg a fej is közben - és eléri a gyújtásgombot - és kikapcsol a gyújtás - és bekapcsol a gyújtás... és nem röhög...
Balettrúdnál hátat fejleszteni az olyan méjnsztrím... Nem! Megemelt autón (lehetőleg jó széles, hogy jó messze legyen a kapcsoló) a résnyire nyitott, anyósülés felőli ajtó és küszöb közötti minimális térben, az utastérnek háttal állva gyújtást ráadni!
Hamarosan új fejleményekkel és új fényképekkel jelentkezem (Halhaver beköltözött az üvegbe!), addig is tartson meg mindenkit karjában a csápos emelő, én most elmentem inhalálni.
2012. november 12., hétfő
A csoki, a Bogár és a mézes citrom
Engem úgy nevelt Anyukám, hogy időseknek, várandós nőknek, kisgyerekeseknek illik átadni a helyet a közlekedési eszközön. (Mondta ezt annak ellenére, hogy 2:1 állapotban is többször állt a buszon hazafelé...)
Az idők során a jogosultak köre némiképp módosult - busz után szaladó, majd magának látványosan ülőhelyet követelő figuráknak juszt sem jár az ülés... Amikor csúnyán néznek, morognak, akkor pláne nem. Ez most bunkóságnak hangzik, de egyrészt én is álltam gipszelt lábbal nem egyszer annak idején, másrészt aki tud futni mamataligával a jármű után, az elég jó kondiban van ahhoz, hogy állni tudjon... (A másik, az öregek otthonának hardcore-részlege szintén roppant szórakoztató: ők azok, akiket egyszerűen nem lehet rábeszélni a leülésre. Jaj, de hiszen csak két megállót megyek, sokkal nehezebb felállni... Itt akad belőlük szép számmal, különös ismertető jelük a túrabot-susogóvízhatlanszéldzseki kombó, valamint az, hogy bevásárolni túracipőben mennek. Az igazán kőkemény nagyik persze bringával nyomják a shoppingot... Na az epic, amikor én a buszra várok munkába menet, ők meg már visszaúton tekernek, megpakolt kosárral.)
Szóval alapvetően jól nevelt vagyok (de tényleg), és ezt bizonyítandó, ma reggel fitten-frissen fel is pattantam ültömből egy kedves, öreg hölgynek, hogy "Tessék leülni". Én nem tudom, milyen emberekkel lehet ő körülvéve, de én még ennyi hálát nem láttam emberi arcon... és csak mondta, mondta, milyen kedves tőlem, hogy átadtam neki a helyemet, mert neki mennyire fáj a csípője, és hogy nem gondolta, hogy ezen a tömött buszon (tényleg tömött volt, két babakocsi plusz egy kerekesszék) lesz ülőhelye. Aztán egyszer csak a táskájából egy csokiszeletet húzott elő, hogy ő ezt nekem szeretné adni. Mondtam neki, hogy de ne már, és nem ezért. De fogadjam el, és miért nem akarom elfogadni. Mondom, mert természetes, hogy átadom a helyemet. De akkor is, tessék elfogadni. Jó. Igenis, értettem. Elfogadtam.
A reggel másik meghatározó élménye a sarki Bogár volt. Ebben az alapvetően mocsok időben gyönyörűséges veterán Bogarat látni és hallani... igazán remek dolog. A fázós alapjárat (hagyjatok aludni, hagyjatok aludni), az a tipikus, semmivel össze nem téveszthető boxer-hang...
Nekik kettejüknek - a néninek és a Bogárnak - köszönhetően valahogy más volt ez a hétfő, mint a többi.
(Meg persze azt is megtanultuk ma ismét, hogy a sz...rnak sosincs gazdája, de ez már egy másik történet)
Ja, egyébként a pénteki bringázz haza mínuszban mégsem múlt el nyomtalanul...
Megfázás, mert megérdemlem.
Szóval, arccal a papírzsepi és az orrcsepp felé, elvtársak, építsük együtt a szamócaorr felé vezető utat száztíz százalékkal!
Az idők során a jogosultak köre némiképp módosult - busz után szaladó, majd magának látványosan ülőhelyet követelő figuráknak juszt sem jár az ülés... Amikor csúnyán néznek, morognak, akkor pláne nem. Ez most bunkóságnak hangzik, de egyrészt én is álltam gipszelt lábbal nem egyszer annak idején, másrészt aki tud futni mamataligával a jármű után, az elég jó kondiban van ahhoz, hogy állni tudjon... (A másik, az öregek otthonának hardcore-részlege szintén roppant szórakoztató: ők azok, akiket egyszerűen nem lehet rábeszélni a leülésre. Jaj, de hiszen csak két megállót megyek, sokkal nehezebb felállni... Itt akad belőlük szép számmal, különös ismertető jelük a túrabot-susogóvízhatlanszéldzseki kombó, valamint az, hogy bevásárolni túracipőben mennek. Az igazán kőkemény nagyik persze bringával nyomják a shoppingot... Na az epic, amikor én a buszra várok munkába menet, ők meg már visszaúton tekernek, megpakolt kosárral.)
Szóval alapvetően jól nevelt vagyok (de tényleg), és ezt bizonyítandó, ma reggel fitten-frissen fel is pattantam ültömből egy kedves, öreg hölgynek, hogy "Tessék leülni". Én nem tudom, milyen emberekkel lehet ő körülvéve, de én még ennyi hálát nem láttam emberi arcon... és csak mondta, mondta, milyen kedves tőlem, hogy átadtam neki a helyemet, mert neki mennyire fáj a csípője, és hogy nem gondolta, hogy ezen a tömött buszon (tényleg tömött volt, két babakocsi plusz egy kerekesszék) lesz ülőhelye. Aztán egyszer csak a táskájából egy csokiszeletet húzott elő, hogy ő ezt nekem szeretné adni. Mondtam neki, hogy de ne már, és nem ezért. De fogadjam el, és miért nem akarom elfogadni. Mondom, mert természetes, hogy átadom a helyemet. De akkor is, tessék elfogadni. Jó. Igenis, értettem. Elfogadtam.
A reggel másik meghatározó élménye a sarki Bogár volt. Ebben az alapvetően mocsok időben gyönyörűséges veterán Bogarat látni és hallani... igazán remek dolog. A fázós alapjárat (hagyjatok aludni, hagyjatok aludni), az a tipikus, semmivel össze nem téveszthető boxer-hang...
Nekik kettejüknek - a néninek és a Bogárnak - köszönhetően valahogy más volt ez a hétfő, mint a többi.
(Meg persze azt is megtanultuk ma ismét, hogy a sz...rnak sosincs gazdája, de ez már egy másik történet)
Ja, egyébként a pénteki bringázz haza mínuszban mégsem múlt el nyomtalanul...
Megfázás, mert megérdemlem.
Szóval, arccal a papírzsepi és az orrcsepp felé, elvtársak, építsük együtt a szamócaorr felé vezető utat száztíz százalékkal!
2012. november 11., vasárnap
Vasárnaptól vasárnapig
Néha úgy érzem, szegény hétfőt aránytalanul sokat bántják. Akkor is, ha éppenséggel múlt hétfőn jött egy kis esőcske, az esernyő meg megharapott (véresernyő).
Szerintem a szerda sokkal rosszabb.
Nekem ez az egyik legmacerásabb napom, és néha úgy érzem, másoknak is. A türelem már fogytán van (különösen, ha valakinek alapjáraton se volt sok belőle), a hétvége még messze, gőznyomás emelkedik, aminek a vége egy jó kis hiszti. Az a fajta, aminek láttán az ember lánya nehezen tudja eldönteni, hogy most sírjon, vagy nevessen, nekem meg egyébként sincs jó pókerarcom... (Az ominózus esetet nagyra nyílt cicaszemmel néztem egy laptopot szorongatva fedezék gyanánt, ha az illető mégis úgy dönt, hogy felrobban...)
Apropó hiszti. Sokat cukkolják a nőket, hogy minden kis hülyeségért képesek jelenetet rendezni. Kíváncsi lennék, mit mondanának az urak arra, amikor egy férfi hisztizik. Szerintem sokkal cinkesebb...
A pénteki lakásavatóra elkövettem életem első és egyben laktózmentes majdnem-tiramisuját. Azért csak majdnem-tiramisu, mert mascarponeból nincs laktózmentes, ezért azt helyettesítenem kellett, így viszont politikailag nem lenne korrekt a végterméket tiramisunak nevezni. Jelentem, mindenki életben maradt, és a produktum is szépen fogyott...Apropó, lakásavató. Külön köszönet a rögtönzött görög táncházért! Nagyon nagy élmény volt. A hajnali mínuszban hazabringázás következményeit (orrfolyás és köhögés) egy fél mézes citrom elfogyasztásával már sikerült felszámolni, de egy biztos, legközelebb jobban felkészülök...(Update: mégsem sikerült olyan jól a gyógyulás, mint gondoltam...)
A zoknilény família amúgy még a múlt hétvégén tovább bővült három minilénnyel, valamint Halhaverral, a zoknihallal. Fényképek később, amikor már a kis uszonyos is üvegben lesz. (Ennek legnagyobb akadálya, hogy majdani lakhelyéről jelenleg is a címkét próbálom távozásra bírni.)
Emellett sikerült az én aranyos, pirinyó kislábujjamból furcsán püffedt, színváltós kislábujjat csinálnom... Két éve (?) egy vasággyal került nem kívánt kontaktusba, most meg egy orvul elém ugró (oké, rohadtul nem néztem a lábam elé) faldarab amortizálta le szegényt még múlt vasárnap. (A fekete nadálytő krémnek köszönhetően csak hétfőn anyázott a cipő miatt, utána már nem...)
A bal lábam továbbra is szívat, nyújtva felemelni csak egy aranyos minigalaxis látványának kíséretében tudom. Spárga... hehehe. Fogalmazzunk úgy, hogy az a komplett Tejút-rendszer 3D-ben. Kevés hátborzongatóbb dolog van, mint amikor az ember a saját izmait hallja recsegni... Ropogó ízületek? Ugyan már! A sport egészséges. Vagy mégse?
Szerintem a szerda sokkal rosszabb.
Nekem ez az egyik legmacerásabb napom, és néha úgy érzem, másoknak is. A türelem már fogytán van (különösen, ha valakinek alapjáraton se volt sok belőle), a hétvége még messze, gőznyomás emelkedik, aminek a vége egy jó kis hiszti. Az a fajta, aminek láttán az ember lánya nehezen tudja eldönteni, hogy most sírjon, vagy nevessen, nekem meg egyébként sincs jó pókerarcom... (Az ominózus esetet nagyra nyílt cicaszemmel néztem egy laptopot szorongatva fedezék gyanánt, ha az illető mégis úgy dönt, hogy felrobban...)
Apropó hiszti. Sokat cukkolják a nőket, hogy minden kis hülyeségért képesek jelenetet rendezni. Kíváncsi lennék, mit mondanának az urak arra, amikor egy férfi hisztizik. Szerintem sokkal cinkesebb...
A pénteki lakásavatóra elkövettem életem első és egyben laktózmentes majdnem-tiramisuját. Azért csak majdnem-tiramisu, mert mascarponeból nincs laktózmentes, ezért azt helyettesítenem kellett, így viszont politikailag nem lenne korrekt a végterméket tiramisunak nevezni. Jelentem, mindenki életben maradt, és a produktum is szépen fogyott...Apropó, lakásavató. Külön köszönet a rögtönzött görög táncházért! Nagyon nagy élmény volt. A hajnali mínuszban hazabringázás következményeit (orrfolyás és köhögés) egy fél mézes citrom elfogyasztásával már sikerült felszámolni, de egy biztos, legközelebb jobban felkészülök...(Update: mégsem sikerült olyan jól a gyógyulás, mint gondoltam...)
A zoknilény família amúgy még a múlt hétvégén tovább bővült három minilénnyel, valamint Halhaverral, a zoknihallal. Fényképek később, amikor már a kis uszonyos is üvegben lesz. (Ennek legnagyobb akadálya, hogy majdani lakhelyéről jelenleg is a címkét próbálom távozásra bírni.)
Emellett sikerült az én aranyos, pirinyó kislábujjamból furcsán püffedt, színváltós kislábujjat csinálnom... Két éve (?) egy vasággyal került nem kívánt kontaktusba, most meg egy orvul elém ugró (oké, rohadtul nem néztem a lábam elé) faldarab amortizálta le szegényt még múlt vasárnap. (A fekete nadálytő krémnek köszönhetően csak hétfőn anyázott a cipő miatt, utána már nem...)
A bal lábam továbbra is szívat, nyújtva felemelni csak egy aranyos minigalaxis látványának kíséretében tudom. Spárga... hehehe. Fogalmazzunk úgy, hogy az a komplett Tejút-rendszer 3D-ben. Kevés hátborzongatóbb dolog van, mint amikor az ember a saját izmait hallja recsegni... Ropogó ízületek? Ugyan már! A sport egészséges. Vagy mégse?
2012. november 2., péntek
Szürke november
Még az ég is az eltávozottakat siratja...
Ezeket a képeket tavaly készítettem, akkor nagyon szép idő volt, most szürke és szomorú.
Nagyobbik hányaduk a Szt. Péter temetőben készült, de akad közöttük olyan is, ami a Központi Temetőben.
Ezekkel a képekkel szeretnék emlékezni mindazokra, aki nincsenek közöttünk már.
Mert amíg van, ki emlékszik az eltávozottakra, ők tovább élnek.
Minden síron nő virág.
Felettük élő nem ítélhet, tetteikért más előtt felelnek.
Értük ég ma a mécses.
Kedves halottainkért.
Ég veletek, egyszer majd talán újra találkozunk.
Nyugodjatok békében!
Ezeket a képeket tavaly készítettem, akkor nagyon szép idő volt, most szürke és szomorú.
Nagyobbik hányaduk a Szt. Péter temetőben készült, de akad közöttük olyan is, ami a Központi Temetőben.
Ezekkel a képekkel szeretnék emlékezni mindazokra, aki nincsenek közöttünk már.
Mert amíg van, ki emlékszik az eltávozottakra, ők tovább élnek.
Felettük élő nem ítélhet, tetteikért más előtt felelnek.
Értük ég ma a mécses.
Kedves halottainkért.
Ég veletek, egyszer majd talán újra találkozunk.
Nyugodjatok békében!
Tolerancia - failed...
Csakhogy a ló túloldalára se kéne átesni!
Most őszintén, emberek, tényleg akkora baj, hogy valaki szeretne beöltözni vámpírnak/boszorkánynak/egyébnek október 31-én? Tényleg pogánynak - mi több, sátánistának - kell titulálni mindenkit, aki töklámpást farag, vagy jelmezben parádézik? Tényleg melldöngetve kell hirdetni, hogy ki milyen vallási felekezet tagja és közben kapitális baromságokat irkálni egy ünnepről, amit éppen a keresztény írek és skótok honosítottak meg az Újvilágban, és amelynek gyökerei évezredes mélységbe nyúlnak le...
Miért éppen Jack O'Lantern a probléma, amikor a Faust kötelező az iskolákban, és hát bizony ő is eladta a lelkét az ördögnek? Mellesleg nemcsak szegény Jack-nek volt ám töklámpása... Vagy az nem mond semmit, hogy "Fénylik, mint Salamon töke?"
Miért más a busójárás? Ja, hogy az a miénk... vagyis a sokácoké...
Ami pedig nálunk a busójárás, az itt a Perchtenlauf... Hasonlóan látványos, mint a busójárás - persze balhés is kicsit, mert még a krampuszgúnya sem melegít olyan jól, mint egy kis alkohol... (Én tavaly ráfagytam a fényképezőgépemre, olyan hideg volt, de egy pár finom meleg kesztyű és egy adag forralt bor csodát tett...)
A fentieket írhattam volna egyébként arra is, amikor valaki valakire azért néz furcsán, mert az éppen lovaszíjászik, jurtában lakik, vagy sámándobbal a kezében táncol a tűz körül, csak most mindez a Halloween kapcsán került elő, és verte le nálam a biztosítékot...
A népmesék pedig igazi horror történetek.
Miért ne lehetne október 31 a felhőtlen szórakozás, november elseje és másodika pedig az emlékezés napja? Tessék elhinni, hogy azok, akik mindenféle maskarában parádéztak 31-én, azok is kimennek másnap, harmadnap a temetőbe, hogy mécsest gyújtsanak, virágot vigyenek az elhunyt szeretteiknek! Ők is emlékeznek azokra, akik már nincsenek közöttünk abban a formában, amiben mi ismertük (vagy nem is ismertük) őket.
Mi a gond, emberek? Csak az az igazi ünnep, ami a miénk, a pirézek meg különben is takarodjanak vissza oda, ahonnan jöttek? (Jó kérdés, hogy ki az mi, mert bizony Európa közepe csinos kis átjáróház volt a történelem folyamán. Mi is kiebrudaltunk, beolvasztottunk népeket, minket is elgyepáltak párszor.)
Ukkmukkfukk... Én elhiszem, hogy idegesítő, amikor a csapból is a Halloween folyik, a közösségi oldalakat elárasztják a Halloweenes-posztok, a boltok polcait meg a "rémisztő" édességek... de ha ezeket a posztokat megnézzük, többnyire nem ledorongoló, fanatikus, fennhéjázó fotóboltolt képeket és szövegeket fogunk találni, hanem jó zenéket, már-már művészien megfaragott töklámpásokat (meg kis aranyosakat), és boldogan mosolygó, olykor viccesen kinéző embereket...
Ez annyira gáz? Vagy csak a szőlő savanyú...
(Elnézést kérek mindenkitől, akit esetleg ezzel a bejegyzéssel megbántottam! Tényleg. Bocs.)
2012. október 31., szerda
Szuperszamár újra száguld, meg ami a héten történt
Gyors helyzetjelentés Szuperszamár állapotáról: jelentem, a
kis drága kiváló egészségnek örvend, nem volt szükség
komolyabb beavatkozásra - azt hiszem, egyszerűen csak hiányolt...
Szombaton kénytelen voltam elbeszélgetni vele, és elmagyarázni
neki, hogy nem lehet a gazdit hazanyüffögni kéthetente.
Hamarosan egyébként megkapja az új katalizátorát is, és már beígértem neki, hogy tavasszal újra jöhet velem kirándulni. Remélem, ez kissé feldobta... Ha nem, azt úgyis tudni fogjuk - új hakli, új zajok... No meg egy új akksi, mert a régiben szulfátosodnak a cellák és a lötty (elektrolit, jól van na!) is kilötyögött, mert szépen megcsócsálta a vasat maga alatt.
A hét mottója egyébként, hogy ami el tud romlani, az el is fog - ez nem afféle választható extra az alapfelszereltséghez, hanem tény. Minél több elektronika (és kárörvendő elektron) van valamiben, annál biztosabb, hogy valamelyik kis szemétláda úgy fogja érezni, hogy márpedig neki most ideje szabira mennie (én is így érzek) és el is megy szabira (helyettem). Az eredmény: mínusz úgy két-három kiló (rólam), új barátok (valami jó is legyen már), növekvő nyelvtudás (én úgy hívom, vészhelyzeti német) és egy teljes kézipoggyász kollekció (a szemem alatt). Fogalmazzunk úgy, hogy most éppen smink nélkül is elmennék háziszellemnek, különben is Halloween van...
Halloween, vagy ahogy a régiek hívták, Samhain. A nap, amikor az élőket és a holtakat elválasztó függöny a legvékonyabb, a kelta új év, Mindenszentek, Halottak napja... Amikor gyertyát gyújtunk, és virágban úsznak a sírok. Áldozunk a holtak emlékének.
Voltatok, ami vagyunk - leszünk, ami vagytok. Nyugodjatok békében!
Hamarosan egyébként megkapja az új katalizátorát is, és már beígértem neki, hogy tavasszal újra jöhet velem kirándulni. Remélem, ez kissé feldobta... Ha nem, azt úgyis tudni fogjuk - új hakli, új zajok... No meg egy új akksi, mert a régiben szulfátosodnak a cellák és a lötty (elektrolit, jól van na!) is kilötyögött, mert szépen megcsócsálta a vasat maga alatt.
A hét mottója egyébként, hogy ami el tud romlani, az el is fog - ez nem afféle választható extra az alapfelszereltséghez, hanem tény. Minél több elektronika (és kárörvendő elektron) van valamiben, annál biztosabb, hogy valamelyik kis szemétláda úgy fogja érezni, hogy márpedig neki most ideje szabira mennie (én is így érzek) és el is megy szabira (helyettem). Az eredmény: mínusz úgy két-három kiló (rólam), új barátok (valami jó is legyen már), növekvő nyelvtudás (én úgy hívom, vészhelyzeti német) és egy teljes kézipoggyász kollekció (a szemem alatt). Fogalmazzunk úgy, hogy most éppen smink nélkül is elmennék háziszellemnek, különben is Halloween van...
Halloween, vagy ahogy a régiek hívták, Samhain. A nap, amikor az élőket és a holtakat elválasztó függöny a legvékonyabb, a kelta új év, Mindenszentek, Halottak napja... Amikor gyertyát gyújtunk, és virágban úsznak a sírok. Áldozunk a holtak emlékének.
Voltatok, ami vagyunk - leszünk, ami vagytok. Nyugodjatok békében!
2012. október 24., szerda
Korrekció
Helyesbítés következik.
Előző Vizsgadrukk - Szamár módra című bejegyzésemben tévesen azt állítottam, miszerint "szombatra Anyu rokonlátogatást tervez vidékre".
Eme kijelentésem - töredelmesen beismerem - némi korrekcióra szorul. Hiába, változnak az idők, gyorsan avulnak az információk.
Anyu ugyanis már nem ragaszkodik az utazáshoz, mivel a békák cudar időt jósolnak és annyira nem vicces ráfagyni sírrendezés közben a kapanyélre. Hozzáteszem, a fém szerszámra sem - egyszer sikerült, szépen le is kapta a bőrt a kezemről, most inkább kihagynám, ha lehet...
Közeleg a tél, kérem szépen. Olyannyira, hogy most már ködszitálásban bringázok befelé reggelente, és az arcomra fagyott mosoly valahogy nem őszinte.
Az A9-es északi kivezető szakaszára is kitették már a "vigyázzparasztjegeslehetazút" táblát a kanyarba. A dolog egyébként nem is annyira opció, sokkal inkább tény: a hegy árnyékában tényleg könnyen lefagyhat az a fránya pára...
Egyszóval téli kabát, téli fagyi, meg téli szalámi... Ismét eljött a lobogó, csíkos manósatyi ideje!
Előző Vizsgadrukk - Szamár módra című bejegyzésemben tévesen azt állítottam, miszerint "szombatra Anyu rokonlátogatást tervez vidékre".
Eme kijelentésem - töredelmesen beismerem - némi korrekcióra szorul. Hiába, változnak az idők, gyorsan avulnak az információk.
Anyu ugyanis már nem ragaszkodik az utazáshoz, mivel a békák cudar időt jósolnak és annyira nem vicces ráfagyni sírrendezés közben a kapanyélre. Hozzáteszem, a fém szerszámra sem - egyszer sikerült, szépen le is kapta a bőrt a kezemről, most inkább kihagynám, ha lehet...
Közeleg a tél, kérem szépen. Olyannyira, hogy most már ködszitálásban bringázok befelé reggelente, és az arcomra fagyott mosoly valahogy nem őszinte.
Az A9-es északi kivezető szakaszára is kitették már a "vigyázzparasztjegeslehetazút" táblát a kanyarba. A dolog egyébként nem is annyira opció, sokkal inkább tény: a hegy árnyékában tényleg könnyen lefagyhat az a fránya pára...
Egyszóval téli kabát, téli fagyi, meg téli szalámi... Ismét eljött a lobogó, csíkos manósatyi ideje!
2012. október 22., hétfő
Vizsgadrukk - Szamár módra
Azt hiszem, Szuperszamárra rátört a vizsgadrukk... vagy csak egyszerűen ki akarta harcolni, hogy hazamenjek, nem tudom, de majd jól megkérdezem tőle és reflektálok.
Két hete, amikor hazavittem, még kiváló egészségnek örvendett, sőt még egy hete is, amikor Apu beindította. Pöcc meg röff, vidáman pöfögött magában a kis drága...
Úgy látszik azonban, hogy ebben a változékony őszi időben nemcsak a kollégák betegszenek le, hanem a gépsárkányok is. Tegnap ugyanis nagy csattanással indult a Szuperszamár, és azóta csörög. A csörömpölés szelephangnak tűnik, ami nem jó jel, de még mindig jobb, mintha valamelyik csapágy csinálná a fesztivált. Oké, hogy hiányzott már egy kis szerelgetés, de nem feltétlenül mindjárt a szívműtétre vágytam, kérem szépen.
Az időzítés természetesen Szergejesen tökéletes: egy hónap múlva vizsgáznia kéne, most meg szedhetjük szét, és ha tényleg szelepes, akkor jön a nagy kérdés, vajon a jól bevált szerelőnk elvállalja-e a megcsökönyösödött Szamarat.
Vagyis csütörtökön meló után irány haza, pénteken elő a báli toalettel (szakadt farmer, szerelőkesztyű, és simlis sapi), és Szamár szakértés, szombatra Anyu rokonlátogatást tervez vidékre, vasárnap meg irány vissza Graz... Jippijájé!
Két hete, amikor hazavittem, még kiváló egészségnek örvendett, sőt még egy hete is, amikor Apu beindította. Pöcc meg röff, vidáman pöfögött magában a kis drága...
Úgy látszik azonban, hogy ebben a változékony őszi időben nemcsak a kollégák betegszenek le, hanem a gépsárkányok is. Tegnap ugyanis nagy csattanással indult a Szuperszamár, és azóta csörög. A csörömpölés szelephangnak tűnik, ami nem jó jel, de még mindig jobb, mintha valamelyik csapágy csinálná a fesztivált. Oké, hogy hiányzott már egy kis szerelgetés, de nem feltétlenül mindjárt a szívműtétre vágytam, kérem szépen.
Az időzítés természetesen Szergejesen tökéletes: egy hónap múlva vizsgáznia kéne, most meg szedhetjük szét, és ha tényleg szelepes, akkor jön a nagy kérdés, vajon a jól bevált szerelőnk elvállalja-e a megcsökönyösödött Szamarat.
Vagyis csütörtökön meló után irány haza, pénteken elő a báli toalettel (szakadt farmer, szerelőkesztyű, és simlis sapi), és Szamár szakértés, szombatra Anyu rokonlátogatást tervez vidékre, vasárnap meg irány vissza Graz... Jippijájé!
2012. október 21., vasárnap
Deutschlandsbergi szombat és kreatív vasárnap
Deutschlandsberg neve a köztudatban gyakorlatilag egybeforrt az 1999-es, tizennyolc életet követelő busz-szerencsétlenséggel... Bár sokan már nem is emlékeznek rá, számomra tizenhárom év távolából is eleven a gyásznap emléke, amikor a sulirádió felhívására az egész unatkozó osztály (végzősök voltunk, be kellett ugyan még járnunk, de többnyire csak a lábunkat lógattuk) szó nélkül, néma csendben állt fel, hogy az elhunytak előtt tisztelegjen.
OFF
A tragédiát emberi és műszaki hiba együttesen okozta - a külföldre induló buszok műszaki vizsgáztatása szinte azonnal szigorodott. Hasonló történt a balatonszentgyörgyi buszbaleset után - ott egy lengyel zarándokokkal teli busz borult fel -, amely a figyelmet bizonyos típusú buszok gyenge borulásállóságára terelte és a szabványok szigorítását vonta maga után. Érthetetlen, hogy miért kell tragédiának történnie ahhoz, hogy valami változzon...
ON
A deutschlandsbergi várkastély...
Sajnos, éppen épül a múlt, vagyis éppen újabb szárnyakat építenek az eredeti kastélyhoz (igen, szerintem is juj!). Ottjártunkkor a múzeumi rész igencsak kaotikus képet mutatott, a vitrinek tetején zöldséges ládák, dobozok, festékes kannák trónoltak, de az egyik bemutató terem egyszerre funkcionált restauráló helyként és raktárként is... Ettől függetlenül persze érdekes és szép az állandó kiállítás - kelták, ékszekerek, és fegyverek, szerintem jó kombó -, a kínzókamra pedig egyenesen mellbevágó élmény.
 |
| A múzeum bejárata kariatidával |
 |
| Ezt elpuskáztad, barátom... |
 |
| Kard ki kard |
A kilátás a toronyból meg egyenesen lenyűgöző - ezt látva könnyű megérteni, miért is mondják Stájerországot Ausztria zöld szívének...
Persze, ha már régiségek, akkor ők sem maradhatnak ki...
A vasárnap tovább erősítette lusta macska mivoltomat, bár meglehetősen kreatív hangulatba is hozott.
 |
| A csapatból hárman már gazdisok - a két barna cica és a sebesült zokniszörny |
További kreatívkodás:
a konyhában (kivettem egy adag zöldbabot a frigóból, ebből főzelék és saláta lett),
holnap pedig a munkahelyen (merthogy itt nincs holnap és holnapután szünnap, cserébe lesz helyette egy majd pénteken)...
2012. október 15., hétfő
Szombat esti frász, vasárnapi izomláz és hétfői puffogás
Néha komolyan nem tudom eldönteni, hogy én vagyok tökéletesen idegen ebben a világban, vagy a világ fordult ki teljesen magából. A péntek este kimondottan jól sikerült - céges Oktoberfest, ingyen sör, ingyen kaja, jó társaság.
Úgy tudnám pontosan leírni a szombat estémet, hogy a jó társaságban érdekes szociológiai adatgyűjtést folytattam a grazi éjszakában...
Az első szubkultúra, melybe sikerült bepillantást nyernem, az agyonszolizott, kigyúrt, szétvarrt úri ficsúrok, és nőnemű kísérőik világa volt. Nem nevesíteném a helyet, de egy biztos, hogy ahol edzőtermi tuctuc szól - nyilván azért, nehogy a törzsközönség kiszakadjon a jól megszokott miliőből -, és a nők egytől egyig drága ribancoknak néznek ki, én nem leszek visszajáró vendég...
A másik, szintén nem nevesítendő hely sem okozott csalódást - pontosan azt kaptam az arcomba, amit vártam. Bődületesen rossz zenét, és még több, vállalhatatlanul részeg félvilági nőt...
Én kérek elnézést, de engem a legkevésbé sem szórakoztat, amikor arra kell figyelnem egész este, hogy valamelyik ilyen díszpinty tántorgás közben a lábamra ne taposson a húszcentis tűsarkával...
Ami a vasárnapi részt illeti, továbbra sem tudom, mi történt a bal lábammal, de kíméletlenül tiltakozik a spárgázás ellen. Ez persze nem akadályoz meg semmiben -ha fáj, hát fáj -, majd elmúlik, és az a vicces, hogy egy kis nyújtás után sokkal jobban érzi magát.
Egy ideje már a jobbos spárga is lent van teljesen. Most az angol spárgára gyúrok - még öt centi. A következő tétel a skorpió. Azt hiszem, a hátam keményebb dió lesz, de majd meglátjuk.
Nyugodtan fel lehet tenni a kérdést, hogy mégis mi a fűzfánfütyülő rézangyalát kínzom magam ilyenekkel, elvégre lassan egy éve nem vagyok sem színpadi táncos, sem versenyző. A válaszom: Miért ne? Tudom, hogy roppant udvariatlan dolog kérdésre kérdéssel válaszolni, de akkor is. Miért ne tenném?
Ha pedig hétfő... akkor eső. Szerencsére az orbitális megázás ezúttal kimaradt, ami inkább borússá tette a kedvemet, az ismételten az emberi viselkedés - pontosabban a viselkedni nem tudás. Multikultúrális kollektíva vagyunk, sok országból zártak össze kis helyre sok stresszes embert.
Ugyanakkor ha valakinek lehet jogalapja arra, hogy megmosolyogjon egy másik embert a nyelvtudása milyenségéért, akkor az az adott nyelvet anyanyelveként beszélő és senki más. Amíg viszont az anyanyelvű nem teszi, sőt jószándékkal tanítgatja, javítgatja azt a balfácánt (jelen esetben engem), addig a többieknek is nagyjából pofa alapállás van. Ez most kicsit sarkos volt, de roppantul gerinctelennek éreztem, hogy valaki, aki egyébként hangyabokányira húzza magát, ha meg kell szólalnia, vagy a projektvezető egyáltalán ránéz, azon nevet, hogy a másik, aki egy évvel ezelőtt kb köszönni tudott németül, nem vágja a szenvedő szerkezetet perfektben. Elismerem, hogy nem, BM és néha beletörik a nyelvem egy-egy szóba, vagy mondatba, és ha minden nyelvtannácit kielégítendő módon akarok leírni valamit, akkor az sok időbe tellik. A vitatott sorokat végül kitöröltem, de mielőtt ez a döntés részemről megszületett volna, kellő higgadtsággal csak annyit közöltem: Szerintem javítsd ki, mert a levelet te írod alá, nem én...
Érdekes módon mindjárt kisebb lett a mellény.
Okos enged, a szamár meg elmehet a ... oda!
Úgy tudnám pontosan leírni a szombat estémet, hogy a jó társaságban érdekes szociológiai adatgyűjtést folytattam a grazi éjszakában...
Az első szubkultúra, melybe sikerült bepillantást nyernem, az agyonszolizott, kigyúrt, szétvarrt úri ficsúrok, és nőnemű kísérőik világa volt. Nem nevesíteném a helyet, de egy biztos, hogy ahol edzőtermi tuctuc szól - nyilván azért, nehogy a törzsközönség kiszakadjon a jól megszokott miliőből -, és a nők egytől egyig drága ribancok
A másik, szintén nem nevesítendő hely sem okozott csalódást - pontosan azt kaptam az arcomba, amit vártam. Bődületesen rossz zenét, és még több, vállalhatatlanul részeg félvilági nőt...
Én kérek elnézést, de engem a legkevésbé sem szórakoztat, amikor arra kell figyelnem egész este, hogy valamelyik ilyen díszpinty tántorgás közben a lábamra ne taposson a húszcentis tűsarkával...
Ami a vasárnapi részt illeti, továbbra sem tudom, mi történt a bal lábammal, de kíméletlenül tiltakozik a spárgázás ellen. Ez persze nem akadályoz meg semmiben -ha fáj, hát fáj -, majd elmúlik, és az a vicces, hogy egy kis nyújtás után sokkal jobban érzi magát.
Egy ideje már a jobbos spárga is lent van teljesen. Most az angol spárgára gyúrok - még öt centi. A következő tétel a skorpió. Azt hiszem, a hátam keményebb dió lesz, de majd meglátjuk.
Nyugodtan fel lehet tenni a kérdést, hogy mégis mi a fűzfánfütyülő rézangyalát kínzom magam ilyenekkel, elvégre lassan egy éve nem vagyok sem színpadi táncos, sem versenyző. A válaszom: Miért ne? Tudom, hogy roppant udvariatlan dolog kérdésre kérdéssel válaszolni, de akkor is. Miért ne tenném?
Ha pedig hétfő... akkor eső. Szerencsére az orbitális megázás ezúttal kimaradt, ami inkább borússá tette a kedvemet, az ismételten az emberi viselkedés - pontosabban a viselkedni nem tudás. Multikultúrális kollektíva vagyunk, sok országból zártak össze kis helyre sok stresszes embert.
Ugyanakkor ha valakinek lehet jogalapja arra, hogy megmosolyogjon egy másik embert a nyelvtudása milyenségéért, akkor az az adott nyelvet anyanyelveként beszélő és senki más. Amíg viszont az anyanyelvű nem teszi, sőt jószándékkal tanítgatja, javítgatja azt a balfácánt (jelen esetben engem), addig a többieknek is nagyjából pofa alapállás van. Ez most kicsit sarkos volt, de roppantul gerinctelennek éreztem, hogy valaki, aki egyébként hangyabokányira húzza magát, ha meg kell szólalnia, vagy a projektvezető egyáltalán ránéz, azon nevet, hogy a másik, aki egy évvel ezelőtt kb köszönni tudott németül, nem vágja a szenvedő szerkezetet perfektben. Elismerem, hogy nem, BM és néha beletörik a nyelvem egy-egy szóba, vagy mondatba, és ha minden nyelvtannácit kielégítendő módon akarok leírni valamit, akkor az sok időbe tellik. A vitatott sorokat végül kitöröltem, de mielőtt ez a döntés részemről megszületett volna, kellő higgadtsággal csak annyit közöltem: Szerintem javítsd ki, mert a levelet te írod alá, nem én...
Érdekes módon mindjárt kisebb lett a mellény.
Okos enged, a szamár meg elmehet a ... oda!
2012. október 13., szombat
Szombati Murphy
Egy kis szombati Murphy...
1. Ha végre kialudhatnád magad, tuti kidob az ágy fél nyolckor. Akkor is, ha későn keveredtél haza...
2. Az eső egészen addig nem esik, amíg nem akarsz nyitott táskában elektromos kütyüt szállítani biciklin...
3. Ha viszel magaddal esernyőt, nem fog esni. Ha nem, bőrig ázol...
4. Az addig magassarkúval hordott nadrágról csak esőben derül ki, hogy valójában egy lapossarkú cipőben leér az alja...
Itt tartunk most, a térdig felázott nadrágom épp szárad, a laptop is túlélte az utazást (nejlonzacskó forever), és a grillezős mikróban igenis lehet melegszendvicset gyártani.
A medence diszkréten csobog felettem, a zoknik a szárítón lógnak, és ez a rohadt, szürke időjáras éppen tökéletes arra, hogy bepótoljam az egész heti táncikálást - vagyis irány a tornaterem, pusztuljanak a porcok...
(Remélem, a horgászkiállítást azóta már kipakolták, különben megint marad a futópad...)
1. Ha végre kialudhatnád magad, tuti kidob az ágy fél nyolckor. Akkor is, ha későn keveredtél haza...
2. Az eső egészen addig nem esik, amíg nem akarsz nyitott táskában elektromos kütyüt szállítani biciklin...
3. Ha viszel magaddal esernyőt, nem fog esni. Ha nem, bőrig ázol...
4. Az addig magassarkúval hordott nadrágról csak esőben derül ki, hogy valójában egy lapossarkú cipőben leér az alja...
Itt tartunk most, a térdig felázott nadrágom épp szárad, a laptop is túlélte az utazást (nejlonzacskó forever), és a grillezős mikróban igenis lehet melegszendvicset gyártani.
A medence diszkréten csobog felettem, a zoknik a szárítón lógnak, és ez a rohadt, szürke időjáras éppen tökéletes arra, hogy bepótoljam az egész heti táncikálást - vagyis irány a tornaterem, pusztuljanak a porcok...
(Remélem, a horgászkiállítást azóta már kipakolták, különben megint marad a futópad...)
Amikor nincs net
Amióta elköltöztem a régi helyemről, egyfolytában netproblémáim vannak. Persze, soha nagyobb gondot annál, minthogy a saját laptopom nem találja a hálózatot, de több, mint kellemetlen, hogy azóta a Skype sem működik és ez alighanem meg fog mutatkozni a telefonszámlámban is. (hajajaj...)
Persze a netnélküliségnek vannak előnyei is.
1. Ahelyett, hogy az ember lánya a FB-n, levelezőrendszeren és egyéb nyalánkságokon lógna, tegyük fel, németet tanul. (Na, ez volt az, ami nem történt meg)
2. Zoknilényeket készít. (Mert ezt csináltam)
A fentiek persze magukban hordozzák, hogy nem fog időben aludni menni, mert a zoknilény készítést nem lehet csak úgy abbahagyni. Egy zoknilény személyiségének felfedezése és kialakítása (avagy hogyan lesz a békából zsebszörny) időigényes feladat.
Sajnos, a fent említett példányok még várnak egy két apróságra (a szemnek való gombok például a vasárnapi fuvarral érkeznek majd), de ma sikerült beszerezni néhány elengedhetetlen apróságot (Hogy is nézne ki egy zokniszörny filcvirág nélkül?), úgyhogy igazán elégedett lényecskék várnak majd gazdira.
Az egyik zoknicicának már meg is van a tulajdonosa, egy kedves kollégám másfél éves kisfia kapja majd ajándékba karácsonyra.
Néhány korábbi példány:
Persze a netnélküliségnek vannak előnyei is.
1. Ahelyett, hogy az ember lánya a FB-n, levelezőrendszeren és egyéb nyalánkságokon lógna, tegyük fel, németet tanul. (Na, ez volt az, ami nem történt meg)
2. Zoknilényeket készít. (Mert ezt csináltam)
A fentiek persze magukban hordozzák, hogy nem fog időben aludni menni, mert a zoknilény készítést nem lehet csak úgy abbahagyni. Egy zoknilény személyiségének felfedezése és kialakítása (avagy hogyan lesz a békából zsebszörny) időigényes feladat.
Sajnos, a fent említett példányok még várnak egy két apróságra (a szemnek való gombok például a vasárnapi fuvarral érkeznek majd), de ma sikerült beszerezni néhány elengedhetetlen apróságot (Hogy is nézne ki egy zokniszörny filcvirág nélkül?), úgyhogy igazán elégedett lényecskék várnak majd gazdira.
Az egyik zoknicicának már meg is van a tulajdonosa, egy kedves kollégám másfél éves kisfia kapja majd ajándékba karácsonyra.
Néhány korábbi példány:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)