Tolerancia - failed...

Szó sincs arról, hogy oda meg vissza lennék más országok hagyományainak majmolásáért, a Valentin-napi rózsaszín szívecskeparádétól hányni tudnék és nem veszek szörnyecske-csokit sem - különben se más az egész, mint üzleti fogás, hogy tízszeres áron el lehessen adni ugyanazt a szottyadt virágot, amit egyébként más napokon ingyen utána dobnának az embernek és a Mikulás-forma helyett emberi szemnek beöltöztetett, többnyire silány minőségű bevonómasszát...  
Csakhogy a ló túloldalára se kéne átesni!
Most őszintén, emberek, tényleg akkora baj, hogy valaki szeretne beöltözni vámpírnak/boszorkánynak/egyébnek október 31-én? Tényleg pogánynak - mi több, sátánistának - kell titulálni mindenkit, aki töklámpást farag, vagy jelmezben parádézik? Tényleg melldöngetve kell hirdetni, hogy ki milyen vallási felekezet tagja és közben kapitális baromságokat irkálni egy ünnepről, amit éppen a keresztény írek és skótok honosítottak meg az Újvilágban, és amelynek gyökerei évezredes mélységbe nyúlnak le...
Miért éppen Jack O'Lantern a probléma, amikor a Faust kötelező az iskolákban, és hát bizony ő is eladta a lelkét az ördögnek? Mellesleg nemcsak szegény Jack-nek volt ám töklámpása... Vagy az nem mond semmit, hogy "Fénylik, mint Salamon töke?"
Miért más a busójárás? Ja, hogy az a miénk... vagyis a sokácoké...  
Ami pedig nálunk a busójárás, az itt a Perchtenlauf... Hasonlóan látványos, mint a busójárás - persze balhés is kicsit, mert még a krampuszgúnya sem melegít olyan jól, mint egy kis alkohol... (Én tavaly ráfagytam a fényképezőgépemre, olyan hideg volt, de egy pár finom meleg kesztyű és egy adag forralt bor csodát tett...)
A fentieket írhattam volna egyébként arra is, amikor valaki valakire azért néz furcsán, mert az éppen lovaszíjászik, jurtában lakik, vagy sámándobbal a kezében táncol a tűz körül, csak most mindez a Halloween kapcsán került elő, és verte le nálam a biztosítékot...

Hófehérke és a hét törpe, Csipkerózsika, Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas... Mesék, melyekre felnőtt fejjel nézve mindenki rájöhet(ne), hogy valójában szörnyű történetek gyilkosságról, varázslatról, szörnyekről, boszorkányokról, tündérekről, mégis mindenki legalább egyszer felolvassa a gyerekének...
A népmesék pedig igazi horror történetek. 
          
Miért ne lehetne október 31 a felhőtlen szórakozás, november elseje és másodika pedig az emlékezés napja? Tessék elhinni, hogy azok, akik mindenféle maskarában parádéztak 31-én, azok is kimennek másnap, harmadnap a temetőbe, hogy mécsest gyújtsanak, virágot vigyenek az elhunyt szeretteiknek! Ők is emlékeznek azokra, akik már nincsenek közöttünk abban a formában, amiben mi ismertük (vagy nem is ismertük) őket.
Mi a gond, emberek?  Csak az az igazi ünnep, ami a miénk, a pirézek meg különben is takarodjanak vissza oda, ahonnan jöttek? (Jó kérdés, hogy ki az mi, mert bizony Európa közepe csinos kis átjáróház volt a történelem folyamán. Mi is kiebrudaltunk, beolvasztottunk népeket, minket is elgyepáltak párszor.)

Ukkmukkfukk... Én elhiszem, hogy idegesítő, amikor a csapból is a Halloween folyik, a közösségi oldalakat elárasztják a Halloweenes-posztok, a boltok polcait meg a "rémisztő" édességek... de ha ezeket a posztokat megnézzük, többnyire nem ledorongoló, fanatikus, fennhéjázó fotóboltolt képeket és szövegeket fogunk találni, hanem jó zenéket, már-már művészien megfaragott töklámpásokat (meg kis aranyosakat), és boldogan mosolygó, olykor viccesen kinéző embereket...

Ez annyira gáz? Vagy csak a szőlő savanyú...

(Elnézést kérek mindenkitől, akit esetleg ezzel a bejegyzéssel megbántottam! Tényleg. Bocs.)