Készülődés, belváros és hazaút

Gondolatban tegnap már mindenki otthon volt - nyugodtan telt a nap azt leszámítva, hogy kedvenc kékem megint kitette a hátsóját egy kanyarban... Ezúttal én csak utas voltam, szóval nem az én lelkemen száradt a dolog.
Arra is rájöttem, hogy Jackpot meglehetősen érzékeny példány. Egész héten csak piszkálták, aztán meg magára hagyták, egy jó szót nem kapott senkitől (én nem dolgozom vele), a kis lelkével tehát senki se törődött. Ezek után nem csoda, ha tegnap este megint csak hosszas rábeszélés után volt hajlandó beindulni. Az eset után volt egy komolyabb beszélgetésünk, evett, ivott, böfi megvolt, betakargattam...
Tegnap végre volt egy kis időm elcsászkálni a városban - munka és járműpszichológusi teendőim ellátása után úgy döntöttem, hogy akkor most lesz, ami lesz, én bizony szétfagyok fényképezőgéppel a kezemben...
Ehhez az időjárás tökéletesen asszisztált: baromi hideg volt, aztán meg elkezdett szállingózni a hó.

Tudom, hogy háttal nem kezdünk mondatot, de... Hát nagyon gáz. Annyira puccos (Jimmy Choo, D&G, Chanel, Gucci és a többi), hogy én kérek elnézést, amiért a turkálós farmeremben meg merészeltem jelenni... Olyan figurák jöttek szembe, hogy megijedtem - esküszöm, büszke vagyok a nevetőráncaimra! Inkább ez, mint a botox! Fúj. Ennyi kivakolt, drága..hmm...konzumhölgyet meg a hmm... barátjukat egy rakáson még sose láttam! A rohadt szőrmebundáktól a hideg kilelt, aki pedig a fagyott havas járdán képes tizenöt centi magassarkúban meg cicanaciszoknyanuku felszerelésben parádézni, az megérdemli.
Ez a szálloda a csodaszép veterán Royce-szal amúgy a Ragyogás Panorámáját juttatta eszembe. 
A lentebbi kicsi képen jobb oldalt a fenyő csúcsa felett van. Közelről pont olyan...

Bár azért ez a plüsspolip nagyon a szívembe lopta magát, csak ne lenne olyan rohadt drága...

Mindent összevetve nagyon szép hely, csak ne lenne ennyire orcánb..an felsőbbséges az egész belváros.
Ma reggelre meg megint jött tizenöt centi hó - megértem kiásni a Jackpotot, akinek úgy látszik, használt az előző esti lelki beszéd, mert vidáman indult, minden krehács nélkül.
A teljes svájci szakaszt hóesésben tettük meg, aztán átértünk a tavaszba. Csúcsidőt nem futottunk, mert a pályán két, baleset miatt kialakult dugóba is belefutottunk, viszont Jackpot vígan röfögött, és azt hiszem, az előzetes adatok alapján megnyertük a nem hivatalos fogyasztási versenyt is...
Sokáig tartott, de hazaértünk egyben, Jackpot is alszik a társaival a mélygarázsban (meg az én megrágott szendvicsemmel, amit úri módon ottfelejtettem a térképzsebben. Nem baj, majd hétfőn kidobom...)
Holnap szerintem elmegyek kicsit kirándulgatni a környéken, lehet, hogy végre megtekintem azt a tűzoltó múzeumot is Gross St. Florianban. Meglássuk...
Update: A múzeum a téli hónapoban zárva tart. Nyitás márciusban. Pffff....