Kultúrzöldség I. - Mariatrost, Graz

Mariatrost mindamellett, hogy Graz egyik (igencsak puccos) kerülete, Stájerország egyik leghíresebb zarándokhelye is. Szám szerint ez a XI. kerület, a belvárosból az 1-es villamossal közelíthető meg. Bűbájos, helyenként egynyomú pálya - engem valahogy a néhai 43-as vonalra emlékeztetett. Na ja, gyermekkori nosztalgia...
A villamosmúzeum kívülről nem nagy szám - a 8 eurós (érvényes bérlettel 6 euró) belépőt érzésem szerint nem éri meg. Az itt látható járgányok egy része ugyanis még mindig szolgálatban van, és az igazi veteránok is fel-felbukkannak a grazi utcán.

Ez itt a bejárat. Közvetlenül az 1-es villamos végállomásánál található a múzeumként funkcionáló remíz.

A nagy öregek egyike.

A másik véncsont. Bármennyire kedvelem is a hozzájuk fogható, öreg jószágokat, a 8 eurós belépőt én egy picit túlzásnak érzem. Még akkor is, ha tudom, hogy valószínűleg ezeknek a kedves öreg jószágoknak a fenntartására fordítják.

Akit érdekel, ezen a linken részletesebb infót kaphat.
A kerület másik nevezetessége a bazilika. Híres zarándokhely, első ránézésre nem egyéb egy kicsit méretesebb kéttornyú templomnál, ami peckesen trónol a 469m magas Purberg tetején.
216 darab lépcső - az Angelus lépcső - vezet fel a zarándoktemplomhoz.

Gábriel arkangyal, a lépcső névadója. Az arckifejezésére inkább nem mondanék semmit.

Innen nem tűnik veszélyesnek, de 216 lépcső azért 216 lépcső.

A bazilika

1714-ben kezdték el építeni Andreas és Johann Georg Stengg - apa és fia - építészek tervei szerint. Az épület szíve egy késő-gótikus (1465 körül készülhetett és csak 1695 környékén barokkosította egy bizonyos Bernhard Echter) Vígasztaló Szűzanya szobor, melynek számos csodatettet tulajdonítanak. Maga a szobor feltehetően a Rein-i Székesegyház adománya volt Johann Maximilian von Wilferstorff kápolnája számára. A fent említett nemesúr leánya állítólag ehhez a szoborhoz imádkozva gyógyult ki súlyos betegségéből - a csoda híre aztán futótűzként terjedt, és a templom népszerű zarándokhellyé vált. (Az illető úrnak egyébként a keresztlevelek tanúsága szerint nem volt leánya... de ez igazán részletkérdés...) 
A lenyűgöző, barokk épület 1724-ben készült el, a belső tér egészét meghatározó freskók Lukas von Schram és Johann Baptist Scheidt műremekei.

A főoltár. Nagyon barokk.

A szószék 1779-ben készült, alkotója Veit Königer igencsak kitett magáért.

 További érdekesség, hogy 1996-ig a templom melletti épületekben szerzetesek laktak, és maga a templom csak 1999-ben II. János Pál pápától nyerte el a basilica minor címet.
A mellékoltárok sem egyszerűek, felállításukhoz a helyi nemesség bőkezűségére is szükség volt...

Az egyik mellékoltár, az oltárkép felett az adományozó családok címere. Alighanem mélyen a zsebükbe nyúltak... de mi is van az oltárkép alatt? 

Igen, pontosan az, aminek látszik. Egy holttest, a méreteiből ítélve gyereké. Tudom, hogy ereklye, de akkor is...

Az orgona.

Táncoló angyalok ellenfényben.

Autóval sem egyszerű a terep - 14%-os emelkedő a Purberg lábától

Ha valaki Grazban jár, látogasson el a mariatrosti bazilikához, mert megéri...

Kilátás a bazilikától

  

Három hét után

Avagy ami nem öl meg, az erősebbé tesz... de legalább is fáradtabbá, az biztos.
Stresszes hetek vannak mögöttem, az tuti, napi tíz-tizenegy óra melóval, stresszel, én mégis azt mondom, hogy megérte.
A tudást senkinek sem adják ingyen, azért dolgozni kell - egy diplomát (vagy doktori disszertációt) össze lehet ollózni innen-onnan, de az a fránya tudás nem megy az ember fejébe Ctrl-C+Ctrl-V-vel. A most befektetett energia hetek, hónapok, talán évek múlva fog megtérülni, amikor majd lesz mire építeni.
Olyan tapasztalat volt ez, amiért néhányan talán irigyelnek, néhányan sajnálnak - szegény kis zöldség, jól kiszúrtak vele, reggel fél nyolcra ment, este fél hétig bent volt -, azonban a most összeszedett tudást már senki sem veheti el tőlem.
Sokat tanultam, az biztos. Még tisztábban látom a korlátaimat, és azt, hogy nem vagyok készen. Nagyon nem. Ezt nem lehet megtanulni ennyi idő alatt, nem elég az egy év, de talán még a kettő sem. Ez a munka alapvetően a tapasztalatra és a ráérzésre épül mindamellett, hogy a belsőégésű motorok működésével, alaptörvényeivel tisztában kell lenni.
Bátornak is kell lenni - aki mer, az nyer. Ha mást nem, tapasztalatot - a pofáraesés is előbbre visz.
Aki nem hiszi, próbálja ki!


 

Hétköznapok buktatókkal

Még csak két nap telt el, de én máris úgy érzem magam, mint egy citrom, akit alaposan kifacsartak.
Először is, fölém költözött egy rudapitecus horda - legalább is más logikus magyarázata nem nagyon lehet annak az ordítozásnak, és trappolásnak, ami egy ideje a fejem fölött zajlik. Az ajtóm elég borított eper-sült krumpli mixről inkább szót se ejtsünk. Remélem, mamuthusi nem lesz mellé legközelebb, és a falat se pingálják össze barlangrajzokkal... 
Különösen érzékenyen érintett ez a szituáció tegnap, amikor is nagyon szerettem volna a fejemet egy fejfájásmentes példányra elcserélni... ("E-bayen nézted már?" Köszi.)
Másodszor, az az örök igazság, miszerint ami el tud romlani, az el is fog, minden kétséget kizáróan bizonyítást nyert. A Mura egyébként elvitte a városi strandot, meg a bicajutat is, szóval egy ideje kénytelen vagyok a kocsik között szambázni...
Vasárnap viszont a hirtelen felindulásból elkövetett biciklizésnek ez lett az eredménye:

A Stadtpark. A kis prémgallért teljesen véletlenül vettem észre a fa alatt. Bearanyozta a napomat, bár azért nem hagyta magát annyira fotózni.
Sajnos egy göstingi haverját szombaton itt tőlem nem messze kivasalták. Szegényke. 
   

Most pedig irány a strandröplabda pálya. Végre nem esik az eső, itt az ideje egy kis feszültséglevezetésnek.

Irodalmár zöldség - második rész

Ha valaki Fészbúkon ismerősöm, akkor már találkozott Juraj mesterrel, Kljovával, és a hercegnével.
Tekintettel a mai nap időjárására - egyfolytában esik, mi ez itt kérem, Anglia? - volt időm befejezni egy korábban elkezdett történetet.    

Ajándék

- Nem mégy el onnét, te kotnyeles ördögfattya! - rivallt rá Marija a fekete bundás bajkeverőre. A macska kaján tekintettel nézett fel a tejfeles csuporból, ám esze ágában nem volt abbahagyni a lakmározást.

A szakácsnő nagyot sóhajtott, aztán visszafordult a dolgához. Volt mit tennie már így kora reggel is, bár a knez csinos kis felesége ezúttal nem kívánt senkit sem vendégül látni az erődben, a knez maga pedig nem is tartózkodott a városban.

- Hogy nem tudott volna inkább valami ékszert hozni a hercegnének, ha már annyira szereti?! - dohogta a középkorú, munkában meggörnyedt asszonyság, miközben a zöldségeket válogatta a leveshez. A kukta elvigyorodott.

A vékonyka, ám bosszantó négylábút Kholman herceg hozta a házhoz. Az egyik portyán szerezte, a szóbeszéd szerint valami mór kapitány küldte egyenesen a hercegnének.

A pöttöm fekete macska érkezése óta a Peovica minden lakóját legalább egyszer kihozta már a béketűrésből - még magát knez Kholmant is - egyedül a hercegnével nem pimaszkodott. Az ő karjában valóságos kis angyal vált belőle, mintha nem is ő felelt volna a korábban levert edények, szétmart függönyök, összepiszkított bocskorok és elcsent étkek garmadájáért.

Marija egészen meg is feledkezett már a konyha hivatlan vendégéről, amikor nagyot csattant a földön a méretes agyagtál már megtisztított halhússal és zöldségekkel egyetemben.

- Ebből most már elég! - hajította a nagy húsvágó bárdot a macska után a szakácsnő. Kljova éppen csak el tudta kerülni a veszedelmes konyhaszerszámot, zöld szeme dühösen villant az asszonyság felé. Nagyot fújt, felpúpozott háttal, kimeresztett karmokkal ugrott elé, mire a szakácsnő felkapta a széles pengéjű konyhakést az asztalról.

- Takarodsz ki a konyhámból, ördögfattya! - kiáltotta dühösen. A vékonyka, fekete jószág morogva toporgott egy darabig, aztán amikor a megtermett asszony feléje lépett, kivetette magát az ablakon.

Marija kifújta a levegőt.

- Ügyelj az ételre, Slaven! - utasította a kuktát. Letette a kést az asztalra, kezét a kötényébe törölte. - Beszélek az úrnővel! Ez így nem mehet tovább.

Fúriaként rontott ki a kemencemeleg konyhából, és vágott neki a lépcsősornak. Juraj strázsamestertől tudta, hogy a hercegné ez idő tájt szinte minden alkalommal a kertjében tevékenykedik, ezért egyenesen arrafelé indult.

Ahogy teltek a percek, úgy párolgott el belőle a harag, s vette át annak helyét a bizonytalanság. A hercegné ugyanis rajongott a fekete jószágért, aminek ő épp az imént akarta elvenni az életét. Vajon mit fog szólni, ha megtudja, gondolkodott. De kitől tudhatná meg? Jobb lesz, ha tőlem...

Juraj nem tévedett, és nem is beszélt mellé: a kis hercegné valóban a kertjében tett-vett.

- Hercegné, kérem szépen! - szólította meg Marija a fiatal nőt.

- Marija? - nézett fel a hercegné. Egy ócskább ruha volt rajta, a haját kendő takarta, úgy ült a földön, kezében apró ásó és gereblye. Valami dalt is dúdolgatott, miközben a növényei között gyomlált, Marija ha nem tudja, ki ő, egyszerű cselédlánynak hitte volna.

- Hát, kérem... a macska...

- Kljova? Mit művelt már megint? - nézett az égre az úrnő.

- Csak amit szokott: beleevett a tejfelbe, és elcsente a levesbe való halat! - bukott ki az idősebb asszonyból. - Egyre pimaszabb, asszonyom. Folyton lopkod az asztalról, és elkapkodja a kiscsirkék nyakát az ólaknál, nem beszélve arról, hogy a minap összerondította a kukta bocskorát, megszaggatta a függönyt, és a száradó ruhaneműt is.

A hercegné felsóhajtott.

- Köszönöm, Marija - mondta. Felállt, leporolta magát.

- Én... nagyon sajnálom, úrnőm.

- Mit?

- Hát, megugrasztottam kicsikét - vallotta be az asszonyság. - Amikor ellopta a halat és leverte a tálat...

- Nem tesz semmit. Ahogy elmondtad, rászolgált.

- Remélem, csak a szele érte annak a bárdnak...

A hercegné megtorpant, és mint akit darázs csípett meg, úgy pördült a szakácsnő felé.

- Ilyet soha többet ne tégy, Marija! - kérte. - Soha többé ne emelj rá fegyvert! A saját érdekedben.

- Ígérem, asszonyom - hajolt meg mélyen Marija. - Sajnálom...

A hercegné erre nem felelt semmit, csak elsietett, és magára hagyta a döbbent asszonyságot.

Vajon megharagudott rám, morfondírozott a konyha felé menet. Félúton sem járt, amikor beleütközött Juraj mesterbe.

- Ej, de lógatja az orrát, Marija asszony! - mondta jókedvűen a strázsamester. - Mondja el, mi bántja, hátha segíthetek!

- Ne kedélyeskedjen itt velem, Juraj! - pillantott fel az idősebb asszony. - Van nekem elég bajom maga nélkül is!

- Ugyan micsoda? Marija!

A szakácsnő nem felelt, félretolta az öreg strázsát az útjából, és tovább ballagott a konyha felé. Egész nap egy árva szót sem szólt senkihez, csak tette a dolgát gépiesen, s még csak oda se biccentett senkinek, amikor elindult hazafelé.

Másnap pedig hiába várták. Először azt hitték, csak elaludt, s ha késve is, de megérkezik és nekilát a dolgának. A cselédek és kukták tanácstanul tébláboltak csak a konyhában, mígnem végül Slaven összeszedte minden bátorságát és a hercegné lakrésze felé vette az irányt.

Udvariasan kopogtatott, mielőtt belépett volna. Azelőtt még sosem járt itt fent, az urak szálláshelyén. Az erőd legtávolabbi pontja, ahová korábban eljutott, a nagy lovagterem volt, távol a knez és asszonya lakhelyétől. Most azonban nem tehetett mást, fel kellett jönnie ide.

- Úrnőm, Marija... - A kukta mélyen meghajolt a fiatal nő előtt. - Szóval Marija nem jött ma.

A hercegné becsukta a könyvet, amit eddig olvasott, és a fiúra pillantott.

- Kifejtenéd ezt? - kérdezte halkan.

- Tegnap láttuk utoljára, és először azt hittük, csak elaludt, de még mindig nem jött meg. Lassan neki kellene látnia az ebédnek...

- Értem - lépett le az olvasópultról a nő. - Keríts valakit, aki elvégzi helyette a munkát!

- Igenis, úrnőm.

A hercegné, miután a kukta eltűnt az erőd mélyén, igencsak sietősre fogta a lépteit.

- Juraj mester, merre vagy? - kiáltotta az erőd csendjébe.

- Itt vagyok lent, asszonyom - felelte a strázsamester karcos hangja a távolból. A fiatal hölgy - rangjához igencsak méltatlan módon - lefutott a lépcsőn.

- Vigyél magaddal néhány embert, és kerítsétek elő a szakácsnét! - parancsolta. A hangja izgatottan csengett, Juraj eddig csak akkor hallotta így beszélni, amikor Kholman hercegről esett szó.

- Parancsára, asszonyom - csapta össze a sarkát az öreg kalóz.

- Nézzetek körül mindenhol a városban! Úgy tudom, te jól ismered őt.

- Így van, asszonyom. Nyugodjék meg, előkerítjük a föld alól is! - ígérte az öreg strázsa, mire a fiatal nő ránézett.

- Őszintén remélem, hogy nem onnét kerül elő, Juraj... Ó, Kljovát nem láttad esetleg?

- Hála a magasságosnak, hogy... ó, bocsásson meg! - kapta a szája elé a kezét az öreg, mire elejtette a lándzsát, amit eddig szorongatott. Nyögve hajolt le a fegyverért. - Nem, nem láttam még ma, asszonyom. Biztosan valami meleg helyen durmol.

- Értem... Te csak kerítsd elő Mariját! Kljovát majd én megkeresem.

Juraj tisztelgett, a hercegné pedig elindult vissza a saját kis birodalmába. A lakosztálya az egyik legnagyobb volt az erődben - több lakóhelyiséget nyitottak egybe, hogy így legyen, nem sokkal a kézfogójuk után. A fiatal nő többnyire itt töltötte minden szabad percét, csupán a csillagok és a kis kertje kedvéért mozdult ki innét.

- Kljova! Merre vagy? - szólította most a fekete jószágot a hercegné. Szavait, ha hallja, a macskán és knez Kholmanon kívül senki se értette volna. Idegen, messzi világ nyelvén szólt, a legtöbb keresztény városban máglyán végezte volna e nyelvért bárki emberfia.

- Kljova! Bújj elő!

Vékonyka hang felelt a hívásra. Kljova boldogan nyávogva kepesztett elő a kerevet alól, majd visszafordult, hogy előcibáljon valamit...

- Kljova! - csapta össze a kezét a hercegné döbbenten, és a fekvőhelyhez lépett.

A macska nagy, barátságos szemeket meresztett rá, szinte mosolygott. Büszkén düllesztette a mellkasát, úgy dorombolt az ő szeretett gazdájának. Kicsike mancsával feléje tolta az ajándékot...

Az ajándékot, ami egy letépett emberi kézfej volt. Erős, munkában eldurvult, emberi kéz. Egy asszony keze.

Valaki kopogott.

- Tessék!

Juraj mester dugta be a fejét az ajtón.

- Hercegné kérem, megkerült a szakácsné.

- Holtan, ha nem tévedek - temette kezébe az arcát a nő, úgy nézett a strázsamesterre. Az öreg kalóz meghökkent.

- Honnan tudta, úrnőm?

A fiatal nő oldalra lépett, így láthatóvá vált a büszke pofájú, fekete macska, és a kivérzett, emberi testrész.

- Ajándékot kaptam...

Welcome to planet hell

Nem panaszkodom, mert a sok tennivaló mérföldekkel jobb a nincs mit csinálninál, de azért ez így most nem volt egyszerű - a következő hetekben pedig nem várható javulás. Meetingek és prezentációk a napi meló mellett, stressz minden percben, mert:
- valaki nem csinálta meg, amit kértél
- amiről azt hitted, hogy jó lesz, az nem lett az, és amiről úgy gondoltad, hogy rossz lesz, az mégis jó lett
- segítened kell annak, aki még nálad is kevesebbet tud
- mindenre oda kell figyelned, gondolkodnod kell, és a problémákat megoldani - lehetőleg gyorsan, mert ha valamiből sosincs elég, akkor az az idő.
Észre se veszed, és már este van, a feladat pedig még nincs készen. 
Childhood is over. Welcome to planet hell...
 

Csak egy átlagos hétfő

Átlagos, mert:
- megint esik, csak ezúttal megúsztam a zivatar-zuhanyt
- még időben észrevettem, hogy az irodában felejtettem a lakáskulcsomat
- mindenkinek gyűrött feje volt egész nap

Egyébként tizenkét és fél év, az mégis csak tizenkét és fél év. Akármilyen messzire kerültem is "hivatalosan" az ír tánctól, akármennyire fáj is néha a térdem, azért csak nem tudok elszakadni tőle. Egyrészt azért, mert hetente mindent összeadva úgy hat-hét órát még mindig gyakorolok, másrészt mert még mindig érdekel. Még mindig nem tudok annyit, és még mindig nem táncolok úgy, hogy azt mondhassam: pipa, ennyi volt.
Ha elgurult volna a gyógyszerem, akkor azt mondanám, még nagyon hiányzik az az Open összetett arany, az EB győzelemről nem is beszélve... Épp azt nézem, hogy az ezeréves reelem megint divatos lenne, és az én szépséges fekete-arany versenyruhám is benne volna a méjnsztrímben... Csak úgy másfél tonna strassz még kéne rá, és boltolni kéne egy csilli-villi tiarát is a kínaiból a jelenlegi helyett, mert az olyan divatja múlt. Esetleg egy csinos koboldcipő csatt a cipőmre, hogy ragyogjon az is, mint a Salamon...izé...töke. Neeeem, á, dehogy szól ez a külsőségekről! (A belsőségekről felesleges szót ejteni - mire végigtolsz egy open versenytáncot, úgyis kiköpöd a tüdődet...)
Hmm... gyógyszerke, gyógyszerke, merre is vagy? :) 

Egyébként ez az, mármint a ruha - benne meg én volnék. Nem echte ír, ahogy én sem vagyok az, de igyekszünk mindketten olyannak látszani, miközben tisztában vagyunk azzal (én biztosan, a ruhát sose kérdeztem), hogy sosem leszünk olyanok igazán.  
A fotót pedig Miskolczi Péter készítette a Dürerben a LochNesz zenekar koncertjén még év elején.

Such a perfect weekend

Mit is mondhatnék? Kár, hogy lassan vége.
Napfény, haverok, 80-as évek zenéje buli hajnali fél négyig bitang jó zenékkel... Bevallom, kicsit tartottam tőle, hogy Modern Talking lesz orrvérzésig, de nem. Ezúton is pacsi a DJ-nek.
Aztán persze bringázás (nincs is olyan messze Gratkorn... Egye kánya, legközelebb én megyek ki bekapcsolni a konténert), egy óriási adag fagyi a belvárosban, aztán csobbanás a medencében...
No meg persze a rendrakás, amit már hetek óta halogatok... és ha valaki azt meri mondani, hogy az autóm megszállottja vagyok, csak mert néha órákat töltök a garázsban, akkor nem tudom, mit mondana arra, aki szombaton hajnali egykor még nem tette le a csavarkulcsot...

Amúgy erre jártam ma - Graztól északra, Gratkorn felé a Murradweg R2-n, majd a belvárosban.

 

Nem akarok hétfőt....  

Irodalmár zöldség - első rész

Egy kis olvasnivaló jégkrém mellé.
 
Idelent

Január.
A hó ropogott, és emlékszem, nekem anyukám szavai jártak a fejemben.
- Vigyázz magadra!- mondta, miközben megigazította a sálat a nyakamban. Ő kötötte, titokban,
karácsonyra kaptam tőle.
Néha-néha azóta is hallom a hangját, és olyankor hiányzik. Csak ő, egyedül, mert azóta nem
láttam, hogy idelent lakom.

Tél.
Szikrázó fények a friss havon.
Az ég kékjén szürke füstkígyókat kerget a hideg szél. A fák kopaszon figyelnek, valahol a
magasban madárka csipog fázósan, éhesen.
- Vigyázz magadra!
A szél karmos kezébe kapta a sálamat, és elfutott vele. Fogócskáztunk és én visszavettem tőle.
- Vigyázz magadra!
Nem vigyáztam.
Először megijedtem, amikor messze hangzó roppanással beszakadt alattam a jég, de már nem
félek. Nem én, soha többé! Mosolyogva suhanok a víz alatt, és csak bámulom a fenti világot, azt a
ragyogó, havas tündérországot.
Ne félj te se, kis barátom! Gyere, hadd mutassam meg neked az én szép otthonomat!
Idelent...A Balaton vékony jégtükre alatt.

Zöldség a hűtőszekrényben

Ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná: Noooooormális?
Szerintem nem. Amit az időjárás művel, az egész egyszerűen kritikán aluli. Míg kedden állítólag az évszázad vihara tombolt Stájerországban (mosott zöldség), addig szerdán ismét a saját levünkben főttünk meg (párolt zöldség), és kapcsolgattuk ki-be a légkondit. Az élet-halál harc ma is folytatódott - az iroda két fele ugyanis továbbra sem tud megegyezni abban, hogy a 24 fok az most kevés-e, avagy éppen jó, mivel a szekrénytől balra tanyázó társaság fejét leviszi a huzat (mirelit zöldség), a jobb oldaliak viszont továbbra is állítják, hogy nekik melegük van és különben is, a hideg lassítja az öregedést. Ezt az elméletet némiképp cáfolja az a tény, hogy éppen tegnap cincáltam ki a második ősz hajszálat a fejemből, valamint hogy a jobb oldali részlegen ülők közül többen már náthásan szipognak. A részleg teafogyasztása lassan kezdi elérni a téli szintet, ami semmiképpen sem az egészség jele...
Szóval halló, odafent! Tessenek szívesek lenni helyreállítani a klímaberendezést, mielőtt mi itt lent teljesen leamortizáljuk magunkat (és egymást)! Köszönettel a kis zöldség a hűtőből...

Keddi összesítés

Minden nap egy új lehetőség arra, hogy valami mást kipróbáljunk, netán valami újat tanuljunk.
Még mielőtt valaki azt hinné, hogy ez egy komoly poszt lesz, azt meg kell nyugtatnom: Egy zöldség sosem komolyodik meg.
Tehát:
1. Azért nem púpozzuk fel a cuccunkat egy autó ülésén, mert az első nagyobb fékezéskor valami biztosan le fog esni. Amennyiben mégis szeretnénk Bábel tornyát felépíteni kabátokból és számítógépekből, akkor a helyes sorrend a számítógép alul, kabátok felül és nem fordítva. 
2. Ha az irodában hagyod a kabátod, akkor a hűtőkonténer biztosan a tőle telhető maximumot hozza. (Következmény: 40 fokban forró tea...)
3. Az autók voltaképp emberek, csak kicsit máshogy néznek ki: ha kialusszák magukat, minden rendben van. Ha nem, az idegeidre mennek.
4. A felhőszakadás biztosan akkor éri el a várost, amikor nincs nálad esőkabát, biciklivel vagy, és mennél haza. (Meglett a távirányító, csak közben kidőlt a kondenzvíz...)
5. Özönvízben bringázni felettébb vicces dolog és remekül oldja a stresszt. A jégeső már kevésbé vicces, de miután az összes ruhád átázott, a cipődben annyi a víz, hogy békát nevelhetnél benne, a sisakod alól pedig maga a Niagara vízesés ömlik, már csak röhögsz az egészen. Azokon és azokkal együtt, akik szintén bicajon ülnek...

       

Újabb hétfő

A mai naphoz ennyi hozzáfűzni valóm van:  

(Google)

Amúgy nem tudja valaki, hogy hová tette a Jóisten a klíma távirányítóját? Szeretném jelezni, hogy meleg van, lejjebb kéne csavarni a fűtést!  (A srácok az irodáét bezzeg megtalálták, sikerült is 24 fokosra hűteni a teret. Kénytelen voltam elköltöztetni Froggyt a polcról, mert a végén még megfázik... Bár kétségkívül kuriózum lenne egy tüsszögő papírbéka.)