A nagy kuglóf kísérlet

Mami kelt kuglófját mindenki imádta. 

A mázas formában sült finomság receptje azonban vele együtt távozott evilágról több, mint húsz éve és azóta hiába próbáltuk reprodukálni a neten lelt receptekkel, sehogy se lett olyan, mint amilyenre emlékeztünk. 

De vajon miért nem, ha gyakorlatilag minden kelt kuglóf receptje ugyanazokat a hozzávalókat tartalmazza és hogyan lehetne rekonstruálni azt a receptet, ami megközelítőleg ugyanazt az ízélményt adja? 

Mami 1925-ben született és gyanítható, hogy a sütés-főzést az anyukájától, az én dédimtől tanulta a harmincas években. 

Nem túl módos parasztcsaládról lévén szó egy somogyi faluban, az egyszerű konyha alapanyagaival dolgozhattak, tehát a reszelt citromhéj, rum és a vaníliás cukor rögtön ki is esnek a rostán. Ezeket ugyanis főleg a polgári konyhától felfelé használták ebben az időben, a szegényebb földműves családoknak nem futotta rá. 

Ami tehát volt: vaj, tej, tojás, liszt, élesztő, cukor, só. 

Amit még tehettek egy ünnepi kuglófba: mazsola (aszalt szőlő), csokoládé, esetleg kakaópor. 

Az alaprecept tehát, amit kerestünk, a huszadik század első feléből származhatott, ebből adta magát a kérdés: Van-e valami olyan kelt tészta recept a Mary Hahn-féle Volkskochbuch-ban, amit egy egyszerű falusi parasztasszony is ismerhetett? 

Napfkuchen (alias Gugelhupf) recept, bár volt a könyvben, mind inkább a polgári konyha verziói, de az egyik recept - az egyszerű élesztős tészta, avagy az élesztős vekni - nagyon is illett a képbe. 

A kísérlethez az eredeti mennyiséget lefeleztük, így egy kuglófra való tésztát kaptunk. 

Fontos: a régi lisztek sikértartalma jóval magasabb lehetett a mai lisztekénél, ezért mindenképpen keverjünk a sima fehér liszthez kenyér lisztet, vagy teljes kiőrlésű búzalisztet!

A hozzávalók 1 kuglófhoz:

• 500g liszt
• 15g friss élesztő
• fél teáskanál só
• 2 evőkanál cukor
• 50g nagyon puha vaj
• 1 tojás 
• kb 0,2l langyos tej

Elkészítés: 

A lisztet szitáljuk keverőtálba, készítsünk a közepébe mélyedést. Kevés langyos tejbe futtassuk fel az élesztőt, majd öntsük a mélyedésbe, és hagyjuk állni 15 percet. (Ez a Hefestück.)

A vajat, tojást, cukrot, sót keverjük alaposan össze, majd gyúrjuk bele a tésztába annyi tejjel együtt, amit a cucc felvesz. Ez kb a 0,2l, de erősen függ a lisztünktől. 

A masszát addig dagasszuk, amíg hólyagos lesz és elválik mind a kezünktől, mind a táltól. Géppel ez nyilván viszonylag egyszerű, hagyományosan, kézzel legalább 20 perc-fél óra meló. 

Ha szeretnénk kakaós részt (mint mi a kuglófunkhoz), akkor ketté vesszük a tésztát, és az egyik félhez kakaóport gyúrunk. Ez a pont jelenleg is fejlesztés alatt áll, egyszer hozzákevertük simán, másodszor kis tejjel összekevertük és úgy ment a tésztához. Az utóbbi esetben kellett még lisztet adni hozzá, mert nagyon felpuhult. 

Ha elkészült a tészta, meleg helyen duplájára kelesztjük. 

Mivel mázas kuglóf formánk (még) nincs, maradt a szilikon. Akinek van mázasa, kenje ki vajjal és szórja meg liszttel, a szilikont nem kell. 

Egy műanyag, vagy fa nyújtódeszkát meglisztezünk, kézzel téglalap alakúra nyújtjuk a tésztát. Előbb a világosat, aztán a kakaósat. Egymásra tesszük őket, feltekerjük, a rollnit megtekergetjk (próbáljuk meg nem eltépni), így tesszük bele a kuglóf formába. 

Újra hagyjuk a duplájára kelni. (A miénk rendszeresen ki akar mászni a formából kelés közben, amikor ez megtörténik, akkor jó és mehet a sütőbe.)

A sütőt nagyjából 150 fokra (alsó-felső sütés, légkeverés nélkül) állítjuk, a kuglófunkat tűpróbáig sütjük. Ha nagyon barnulna a teteje, alufóliával letakarjuk. Nagyjából 40-45 perc alatt sül ki.

(Az eredeti recept csak annyit ír, hogy alacsony hőn sütjük, és ha nagyon sülne a teteje, akkor vajas papírral letakarjuk.)

Az eredemény: igazi, foszlós kuglóf, pontosan olyan, mint Mamié. Egy nap alatt elfogyott, apukám kérdezte is, hogy mikor sütünk újat... (A képen II. Kuglóf őfelsége látható, a prototípust lefotózni se volt idő, olyan gyorsan felprédáltuk.)      

Összefoglalva: Ha régi családi receptet próbálunk rekonstruálni, érdemesebb gasztroblogok és online receptoldalak helyett korhű, régi szakácskönyveket illetve hagyományőrző blogokat átnézni. 

Boldog új évet kíván a két háború közötti kuglóf mellől Greenie és családja!

A dísz

 Reménytelen, így tudta volna jellemezni a helyzetet. Sokadmagával üldögélt egy cipősdobozban a decemberi hidegben egy üzlet előtt és azon gondolkozott, hogy ennél talán még összetörve is jobb lenne. 

Akkor legalább véget érne a várakozás és nem kellene nap mint nap azzal szembesülnie, hogy egyrészt kidobták, mint valami kacatot, másrészt az ócska dobozban mindenki szebb nála. 

Pedig valamikor megbecsült darab volt, féltett kincs, akit évente egyszer, karácsonykor előszedtek és többiekkel együtt óvatosan felakasztottak egy fenyőfára. Még emlékezett a csillogó szempárokra, a fényekre, a feje tetejére cseppenő gyertyaviasz melegére... 

Pedig nem volt mindig szép a karácsony. Nem volt mindig meleg a szobában. Néha egyedül is hagyták, mert megszólalt a légitámadást jelző sziréna...

Az évek teltek, a fenyő egyre kisebb és  kisebb lett, már nem fért fel rá mindenki... aztán egyszer csak nem jött fel értük többé senki a padlásra. 

A dísz a régmúlt karácsonyairól álmodott a mind porosabb dobozban, míg egy nap arra ébredt, hogy valaki felnyalábolta őket. Egy pillanatig azt hitte, hogy újra karácsony van...

Többen összetörtek aznap és a dísz rémülten zötykölődött az üvegcserepek között. Fogalma sem volt róla, hogy mi történik velük és hogy hová viszik őket. 

Ismeretlen, unott arcok hajoltak fölé. Az épen maradtakat kiválogatták, a sérülteket a szemétbe hajították és ő egyszer csak ott találta magát egy másik dobozban, benyomorítva vagy húsz, másik gömb közé. 

A műanyag gömbök ragyogtak, míg az öreg dísz a viaszos kobakjával, megfakult mintáival inkább behúzódott a sarokba. 

Sokan bolygatták a dobozt, durván túrtak a gömböcök közé, nem törődve azzal, hogy néhánynak ez a halálát jelentheti. Néha kirángattak egy-egy műanyag sziporkázó díszt, de a fakósárga, kopott gömb nem kellett senkinek. 

A dísz fázott, és azért fohászkodott, hogy még egyszer, utoljára, mielőtt valaki összetöri, felkerülhessen egy karácsonyfára. Szeretett volna legalább egy estét eltölteni egy meleg szobában, a süteményillatban más díszekkel diskurálva.

Szeretett volna még egyszer szép lenni. 

Amikor kézbe vették, nagyon megrémült. Az utóbbi években folyton odébbhömbörgették, teljesen elfelejtette, milyen az, amikor valaki óvatosan felemeli és erősen tartott attól, hogy az aszfalton végzi, darabokban.  

A dísz bánatosan üldögélt az idegen tenyerében. Úgyis vissza fog tenni, gondolta, ám legnagyobb meglepetésére nem ez történt. 

A dísz döbbenten vette tudomásul, hogy bár koszos, kopott és fakó, megvásárolták. Apróért, az igaz, de még be is csomagoltatták és az új tulajdonos féltő gonddal helyezte be a táskájába, úgy, hogy még véletlenül se essen baja. Az öreg gömb egyszer csak ott találta magát egy kis lakásban, egy picike műfenyő előtt, amin több, hozzá hasonlóan sokat látott dísz nézelődött kedélyesen. 

A dísz mosolygó arcot látott és csillogó szempárt.

- Isten hozott, mindjárt kerítünk neked is egy helyet! 

Ha eluntad a régi díszeidet, vagy például tematikus fát szeretnél, kérlek, ne vásárolj távol-keleti bóvlit! 

A helyi charity boltok, régiségkereskedések, bolhapiacok tele vannak jobb sorsra érdemes, a maguk módján igenis szép, üveg díszekkel, amiknek szó szerint lelke, története van. 

A megunt díszeidet vidd be charitybe, vagy add el jófogáson, de ne dobd ki és főleg ne támogasd a kizsákmányoló, környezetszennyező kacatgyárat!

Kellemes ünnepeket kíván mindenkinek Greenie és az ő öreg, fogatlan díszei! 

Pfeffernüsse

vagyis puszedli méz nélkül, Mary Hahn Volkskochbuch-jából. 

Egy ideje ugyanis újra felbukkant a Hirschhornsalz, vagyis a szalalkáli a bio boltok polcain és gondoltam, miért ne próbálhatnék ki valami újat. Vagyis inkább régit, mert manapság inkább sütőpor van a tésztákban és a Pfeffernüsse modern változatai is mind ezzel készülnek.

Mary Hahn mindjárt háromféle változatot is kínál a Pfeffernüssere, ebből én a legkevesebb macerával járót választottam, a többit mind pihentetni kellett volna.

Soha életemben nem sütöttem szalalkálival, a családból szerintem Mami használt utoljára ilyesmit a krémes sütik lapjaihoz, de egy idő után már ő is áttért a sütőporra. Fogtörő szerencsére nem lett a puszedlim... 

Ami elkeserítő, hogy bár kimértem a lisztet, ami jó minőségű, "fogós" bio liszt, a tészta sehogy se lett olyan, ami nyújtható és szaggatható volna... Bele kellett tennem még jó pár evőkanállal, mire elérte a kívánt állagot. 

Egy régi recepteket felélesztő blogger írta egyébként, hogy ha nagyjából meg szeretnénk közelíteni a második világháború idején használt lisztet, akkor kb. 80% teljes kiőrlésű és 20% sima liszt keverékét kell használjuk. Nabazmeg!

Ha valaki nem szeretne hieroglifákat fejteni, íme a recept:

125g vajat haborsra keverőnk, egyesével hozzáadunk 5 tojást és 500g cukrot. A masszát legalább 20 percig keverjük! Ezután beleteszünk 500g lisztet, 80g finomra vágott kandírozott citromhéjat, 10g fahéjat, egy késhegynyi őrölt szegfűszeget, egy késhegynyi őrölt borsot. Belereszelünk egy fél szerecsendiót, majd fényes tésztává gyúrjuk. Kisujjvastagságúra nyújtjuk, likőrös pohárral kiszaggatjuk, cseresznyepálinkával, vagy rummal, vízzel megkenjük és közepes hőn aranybarnára sütjük. A liszthez adhatunk egy fél teáskanálnyi szalalkálit is. 100 darab lesz belőle.

A citronátot én elhagytam, kevesebb cukrot is tettem bele és likőrös pohár helyett kicsi pogácsaszaggatót használtam, valamint lefeleztem az adagot, mert nem volt kedvem annyit sütni. 

Ízre, kinézetre remek, reméljük, hogy így is marad. Ha nem, akkor a projekt team kénytelen lesz beérni a lekváros keksszel és a kuglóffal...  

Várólista

 

... avagy húzzon egy sorszámot, kedves!

A konyhaműhelyre várók száma alaposan megnövekedett az utóbbi időben, legfőképpen azért, mert:

1. folyamatosan úton voltam
2. valahogy mindig sikerült találnom valamit a bolhapiac-régiségkereskedés-turkáló Bermuda-háromszögben

Jelenleg felújításra vár 

• egy varrógép (1909), 
• egy aprócska réz vasaló (XIX.század vége), 
• egy zárható piknik kosár (XX. század közepe), 
• egy zseblámpa (harmincas évek vége - II.világháború), 
• egy fém platós kisteherautó (XX. század közepe), 
• egy Samara karburátor (1992), 
• egy A-10 makett (1990es évek eleje) 
• két pár cipő (XX. század közepe)
• egy krokodilbőr pénztárca (1940-es évek). 

Továbbá nincs összerakva a születésnapra kapott Lego Technik Shelby GT, vagy fél tucat különböző makett, és meg kell varrnom legalább egy farmert, valamint az egyik nyolcvan éves ruhát is. Tás (szeretett öreg táskám, aki éppen hazatért az ő nagy kalandjáról) is ápolást vár, bátran végigtolta a svéd tesztutat (jobbára a szekrényben fetrengett, de hát akkor is).  

A Nasságának fel kell polírozni a pedálját, és venni kell majd küllőt is, mert egy eltörött. Ő jelenleg egyébként megérdemelt téli szabadságát tölti épp, mivel az alásózott és felnedvesedett utakon eszem ágában sincs használni. 

Az egyetlen, letudott biznisz, hogy Bisziglinek sikerült a fékjeit még a havazás előtt gatyába rázni, így azzal már nem kell foglalkozni, van szutyok időben bevethető közlekedési eszközöm.

   

Mivel a legkevesebb munka a kis vasalóval van, jelenleg ő tartózkodik a konyhaműhelyben. Nagyon jóképű kis vasaló, részletek hamarosan.

Habalabalaputty újra akcióban

Szombat reggel 08:15, valahol a bolygón, -10 fok

...avagy a prototípusnak is van lelke és megvan a maga véleménye a szombati munkanapról

- Jó reggelt, 261.

Áááááásít. 

- Mondom, jó reggelt, 261. 

- Reggelt. Hideg van itt. 

- Igen, ezt én is észre vettem. 

- Mit szeretnétek? 

- Hmmm... mérni? 

- Szombat van. Reggel. Hideg. Muszáj?

- Egen, muszáj. 

- És ha én ma nem állok szóba veletek? 

- Meg ne... anyááááád!

Egy órával később....

- Kapcsolat! 

Zzzzzzzzzzzzzzzz....

- Öhömm... Hozna valaki egy akku töltőt? A booser is jól fog jönni, azt se hagyd ott! 

Fél órával, két akku töltővel és egy boosterrel később...

- Na jó, legyen nektek, ha már ilyen kirtatóak voltatok. Egye fene, mérjünk!

- Ah, egyem a jó szívedet, te cenk! Gyerünk, srácok, go, go, go, amíg ez a jótét lélek online van!

Egy méréssel később...

- Most meditálnék egyet, ha lehet, ne zavarjatok!

- 261, ne... fszom, már megint eldobta a kapcsolatot! 

Ommmmmmm... ommmmmmmm...

- 261, meddig óhajtasz meditálni? Le fogom késni miattad az ebédet!

Ommmmmmm.... ommmmmmm....

- 261, vétel! 

- Ommmm... hé?! 

- Újra van vele kapcsolat! Meg ne mozdulj, bm, mert ha megint elveszítjük, én kapitulálok!

- Hova megyünk?

- Ki a közútra, fel ne dobd a pacskert, nem akarok trélert hívni! 

- És utána bevisztek a műhelybe?

- Igen. 

- Mikor indulunk? Induljunk már!

Gumiügyi

 ...avagy cserélni, vagy nem cserélni, ez itt a kérdés!

Muszáj:

1. Törvényi kötelezettség

Ausztriában személygépkocsira szituatív téligumi kötelezettség van, ami azt jelenti, hogy téli útviszonyok között - ebbe beleértve a fagypont körüli hőmérsékletet is - kötelező a téli gumi. Friss hó esetén a hólánc is kielégítő megoldás - tehát ha kivitted az oldtimert a nyári papuccsal, mert derült ég, napsütés, 8 fok volt, majd a semmiből rádszakadt egy hózápor, akkor haza tudsz slisszolni, ha volt bent hólánc.

Ha tehát olyan országba készülsz, ahol bármilyen téli gumi kötelezettség van, mindenképpen szereltesd, vagy szereld fel! Sok esetben nem fizet a biztosító egy baleset esetén még akkor sem, ha nem te voltál a hunyó és alapvetően nem is lett volna szükség a téli pacskerra.

Erősen ajánlott: 

2. Olyan helyen élsz, ahol várható téli útviszony.

3. A jármű napi használatban van, vagy fontos, hogy minden körülmények között rendelkezésre álljon. 

Nem feltétlenül:

4. Ha meg tudod oldani, hogy téli útviszonyok között más közlekedési eszközt használj. 

Egy oldtimerre, ami nem valószínű, hogy előjön a télen az odújából, például totál felesleges. 

De mi a különbség? 

Legfőképpen a keverék és a profil. A téli gumi keverékét úgy állítják össze, hogy a hideg aszfalton is megfelelő rugalmassággal bírjon. A nyári gumi felkeményedik, rugalmatlanabb lesz a normál állapotánál. A legnagyobb különbség azonban a profil. A nyári gumi profilja nem tud kapaszkodni a havas, latyakos talajon, míg a téliét kifejezetten erre alakítják ki. Emiatt sokkal hosszabb a fékút is, amit te kompenzálhatsz a nagyobb követésivel, de garantáltan be fognak bszódni eléd, szóval nem túl hatékony megoldás. Az ABS-es autók ráadásul nem tudnak ásni, mert folyton belebrekeg az elektronika, emiatt nehezebb megindítani a járművet. A tapadási felület kb egy tenyérnyi és ha ez mondjuk feltapadt hó, az nem túl előnyös a fékút szempontjából...

De régen se volt...

Nem, viszont kevesebb autó is volt az utakon, lényegesen könnyebbek és lassabbak voltak, valamint sokan inkább nem indultak útnak, ha brutális időjárással kellett szembe nézniük. Esés-kelés akkor is volt amúgy, csak nem tudtunk róla, kivéve, ha valaki megölte saját magát, vagy a másikat és bekerült az újságba. A gumik is máshogyan, másmilyen keverék összetétellel bírtak és még valami: nem akartak a gumigyártók akkora profitot termelni, mint manapság, ezért a profil nem volt ennyire specifikus. Inkább hasonlítottak a mai négy évszakos gumikra. A Cárevics a kilencvenes éves elején még aktívan szolgált télen is, nem egyszer jöttünk vele haza hóban, fagyban vidékről.    

Akkor most igen, vagy nem?

A téli gumi téli útviszonyok között óriási segítség. A jármű irányíthatósága tovább marad értelmezhető szinten, és ha mégis megcsúszna az ember, megfelelő tudás birtokában könnyebb visszaszerezni az irányítást. Gumi és gumi között is óriási lehet a különbség, érdemes átnézni, hogy mit tud az adott abroncs. Plusz egy lelakott, elöregedett, alig megfelelő profilmélységgel megvert téli gumi nagyobb katasztrófa lehet, mint egy jó, nem különösebben specializált nyári. A téli gumi azonban nem helyettesíti az időjárási körülményekhez igazított vezetési stílust és megfelelően csökkentett sebességet!

A téli gumi nem tesz legyőzhetetlenné! A legfontosabb továbbra is az alázat és a józan ész a volán mögött. A jármű meg tud csúszni és meg is fog, ha az ember rosszul választja meg a sebességet, vagy alábecsüli a kockázatot, amit az útfelület jelent. Senki se ringassa magát abba az ábrándba, hogy azért, mert téli gumi van a kocsin, innentől úgy lehet menni, mintha nyár lenne, derült ég és napsütés! Nem lehet.  

Aki teheti, kérjen vezetéstechnikai tréninget ajándékba, és ismerje meg, mit jelent az alulkormányzottság, a túlkormányzottság, vagy éppen egy aquaplanning és hogyan kell rájuk reagálni!

Jó műszaki állapotú autó, jó állapotú, megfelelő abroncsok, felkészült, alázatos gépkocsivezető - ha bármelyik ebből hiányos, előbb, vagy utóbb csatt lesz a vége. 

Azt pedig, hogy egy adott balesetet illetve annak elkerülhetőségét mennyiben befolyásolta a gépjárműre szerelt abroncs, műszaki szakértői feladat megválaszolni, nem pedig egy életmentésre szakosodott, állami cég social media csapatáé! Uff.   

UPDATE: egy nappal később, mivel egyre többen kezdték pedzegetni, hogy lehet, nem is az az autó volt a hibás a balesetben, akin állítólag nyári gumi volt, sőt, inkább ő igyekezett elkerülni a mentő által előidézett veszélyhelyzetet és így csúszott meg, az OMSZ mindenestől eltávolította a bejegyzést a FB-ról. Most vagy a kritikát nem bírják, vagy lehet valami abban, amit a kommentelők írtak és mégse a leanyázott autós volt a hülye...   

Az Emma Domb ruha - majdnem készen

De megnéztem volna az arcát a tolvajnak, aki megfújta a két, másfél literes folttisztítóval, meg a két pár szőrös korcsolya élvédővel teli csomagomat! 

Szerencsére múlt héten kint voltunk Németországban (megint) és sikerült alaposan bevásárolnom Silből, így kezdetét vehette a ruha tisztítása. 

Első lépésként levettem az elejéről a masnit, mivel fogalmam sincs, hogy ereszti-e a színét, kockáztatni pedig nem akartam. Egyébként se túl szép, szerintem vissza se fogom varrni. 

Ezután a ruha beköltözött egy kellemes, finom mosószerrel és folttisztítóval teli fürdőbe. Bár nem tűnt koszosnak, a víz igen gyorsan öltött sárgásbarna színt... fúj... Öblítés, újra mosószeres nyomkodás, majd másfél óra állás a Sil-es vízben, zárásként egy forduló a kézi mosó programon a mosógépben. 

A rozsdafoltok, jelentem, eltűntek és a korából fakadó, sárga folt is csak nedves állapotában látszott, már csak halványan.

A teljesen száradás után gyakorlatilag el is tűnt, este, lámpafénynél láthatatlan. 

Mivel úgy ítéltem meg, hogy nincs értelme tovább cseszegetni, nekiláttam a ráncok eltűntetésének. 

Ha utáltok vasalni, egy gőzkefe kitűnő szolgálatot tehet. Gyorsan eltűnteti a ráncokat az olyan kényes anyagokról is, mint a selyem, a szatén, vagy a taft, és fel lehet frissíteni vele a blúzok hónalját is, így kevesebbszer kell őket mostni két viselés között. 

Ezt itt a Hoferben (otthon Aldi) vettem, ha jól emlékszem, 25 euróért. Ez lényegesen kevesebb, mint a nagy márkák és ugyanazt tudja. 

 A ruhához három, teljes tank vizet használt fel és gyönyörűen kivette az összes ráncot, ráadásul nem kellett közelharcot vívnom a berakásainál. 

Ilyen lett. Közben a csodálatos, selyem alsószoknyám is megérkezett, így már nem látszik át a fehérnemű. 

Az egyetlen, ami még hátra van, a kb 10cm hosszan felbomlott szegély rögzítése és ez a kedves, öreg ruha ismét bevetésre kész. Lehet, hogy több mint hatvan éves, de akkor is, gyönyörű.

Azt hiszem, idén ebben megyek a céges karácsonyi partira. 

(Ja, cipőm az nincs hozzá, de majd körülnézek a Vinteden.)

A teherautó nem játék

Nem szeretnék reflektálni a budapesti általános iskolánál történt tragédiára, éppen ezért egy másik, Grazban történt balesetet kapcsán szeretnék veletek pár gondoltatot megosztani a nagytestű gépállatokról. 

Nagyon sokszor találkozom nagyon szűk helyeken ezekkel a hatalmas gépekkel. Kukásautók, áruszállítók, buszok. Ottvannak mindenhol, a főutakon éppúgy, mint a belvárosi szák utcácskákban és elképesztő az, ahogyan a kerékpárosok és a gyalogosok egy igen szép hányada viselkedik velük. Pedig a teherautó a közlekedésben nem játék!

Ezért: 

A teherautók és buszok elképesztően veszélyes jószágok, a közlekedésben mindig nagy tisztelettel és óvatossággal kell rájuk tekinteni. Ha kisgyerekes szülő olvassa ezt, kérem, hogy tanítsa meg a porontyának: Nagy járművet mindig úgy közelítünk meg , hogy azt feltételezzük, a sofőr nem lát minket! Merthogy sokszor tényleg nem lát, akkor se, ha a jármű minden lehetséges pontján tükrök vannak (kukásautó) és még holttér figyelő is segíti. 

Ezek a nagy vasak ugyanis teljesen máshogyan manővereznek, mint a személyautók, máshogy mozdulnak, más íveket használnak és iszonyatosan nagy holtterük van, ahogy ezt a fenti ábra is mutatja. Egy ilyen gép megközelítése mindig fokozott figyelmet igényel és az sem hátrány, ha megtanulunk előzékenynek lenni velük szemben, mert ha egy ilyen belemegy az ember szemébe, az fáj. 

És akkor el is érkeztünk a balesethez, ahol a sofőrt mentő vitte el sokkos állapotban, miután kanyarodás közben elütött és maga alá gyűrt egy kerékpárost. Nem meglepő módon a 20 éves hölgy a helyszínen életét vesztette. 

A képet a neten találtam, a virages.com oldalról való, de ennél jobban nehéz szemléltetni a szituációt, ami tragédiához vezetett:

Forrás: virages.com

Adott a védett úton haladó kerékpáros és a kanyarodó teherautó, az éppen aktuális holtterével. Nem, nem minden gépben van holttérfigyelő, mivel ha jól tudom, csak tavaly óta kötelező, éppen ezért akár előnyünk van, akár védett sávon haladunk, mindig maradjunk távol ezektől az iromba jószágoktól! 

A hosszú és széles gép többnyire a felezőhöz behúzódva kezdi meg a kanyarodást (különben letapossa a járdát), éppen ezért se jobbról, se balról ne menjünk be mellé egészen addig, amíg nem tiszta, hogy hová fordul. (Elgázolt e-rolleres esete szintén Budapesten, szintén halálos áldozattal). Adjunk nekik helyet, ne vagdossunk be eléjük!

Kettőn áll a vásár. Ha én látom őt, de ő esetleg nem lát engem, akkor max anyázok egy sort, hogy bekanyarodott elém, de mindenki megy tovább egészben, ha azonban egyikünk se figyel, könnyen lehet, hogy valaki nem megy haza. A közlekedés veszélyes üzem, egy kis defenzivitás sosem árt. Gyalogosként, kerékpárosként mi vagyunk a védtelenek. Figyeljünk oda, a saját érdekünkben akkor is, ha nekünk van előnyünk!   

Ükmuffin, avagy a zabpelyhes gem

Tegye fel a kezét, aki tudta, hogy a muffin több, mint száz éves találmány!

Oké, nem így hívták, és kicsit máshogy is nézett ki, de a gem és a muffin egyértelműen rokonok. Nemcsak a tésztájuk, de az elkészítésük módja miatt is. 

A gem egyfajta reggeliként fogyasztott finomság, mondhatni péksütemény volt, nem desszert, mint a muffin, vagy a fancy cupcake. Különlegessége, hogy mind édes, mind sós feltéttel fogyasztható, tehát lehet vele enni lekvárt, vagy mézet éppúgy, mint mondjuk felvágottat, vagy sajtot.  

Az alábbi recept legkorábbi, internetre felkerült verziója 1895-ből származik, én itt találtam rá: 

vintagelivingmodernlife.com.

Az eredeti, 19. századi recept természetesen nem gluténmentes, én is "normál" liszttel készítettem, tehát akinek nincs rá szüksége, ne vegyen speckó lisztet emiatt!

Az én mércém egy 1,5dl kávéscsésze, ebből kilenc darab, normál méretű muffin lesz. 

A hozzávalók:

• 2 csésze zabpehely (klasszikus, tehát nem az ún. quick oat, lehet finom szemű és durva szemű is)
• 1,5 csésze tej
• 1,5 evőkanál ecet (almaecet, vagy szimpla jól nevelt ecet)
• 1 nagy tojás (L-es méretű)
• 1 teáskanál szódabikarbóla
• 1 csésze liszt (fehér liszt, de akár fele-fel arányban keverve teljes kiőrlésűvel, vagy ősbúza liszttel, mint az emmer, vagy a kamut)
• 1/4 csésze cukor (nyers, vagy finomított fehér, mindegy)
• 1/8 teáskanál só
• pár evőkanál tej a higításhoz

Az elkészítés:

A másfél csésze tejbe beletesszük az ecetet, ősszekeverjük, 10 percet állni hagyjuk. Ha valakinek van otthon buttermilk, vagy kefír, az is tökéletes, akkor nem kell a tej-ecet kotyvalék. Nyugi, nem lesz ecet ízű!

A zabpelyhet belekeverjük a savanyú tejbe és legalább 6-8 órára a hűtőbe tesszük pihenni. Jaja, az, overnight oats. 

A lisztet, a szódabikarbónát, a cukrot és a sót összekeverjük, beleütjük a tojást és hozzákeverjük a tejbe áztatott zabpelyhet. Mivel a tészta nagyon sűrű lesz, szinte keverhetetlen, én pár evőkanál tejjel, vagy ha buttermilkkel csináltam, akkor azzal, higítom, éppen csak annyit adok hozzá, hogy jól keverhető, se nem sűrű, se nem híg masszát kapjak.  

Sütőt kb 180 fokra előmelegítjük, a masszát kapszlikba kanalazzuk és nagyjából 15-20 perc alatt készre sütjük. Vigyázat, kizárólag nagyjából háromnegyedik töltsük a kapszlit, mert kimászik. 

Ennyi. 

Isteni, levegős, puha sütemény lesz belőle, ami egyébként enyhén sózott vajjal (margarinnal) a legfinomabb és így, hozzáadott gyümölcs nélkül egy hétig simán eláll. 

Ha pedig valaki - mint pl én - még nem látott ilyet, így nézett ki anno a gem tepsi:

Forrás: google

  

Az Emma Domb ruha - második fejezet

 Jelentem, kint van a brutál ronda alsószoknya és úgy döntöttem, menniük kell az ujjaknak is. Egyszerűen nem illettek oda, a sűrű mintás felsőrészhez szembántóan nem passzolt a szintén sűrű mintás csipke. 

A két átalakítás közötti különbséget remekül mutatta a varrás minősége. 

Profi munka, szépen bevarrva

Az alsószoknyát egyértelműen egy amatőr biggyesztette oda, míg az ujjakat képzett varrónő készítette és varrta be. Először azt hittem, tévedtem vele kapcsolatban és eredeti, de jobban megnézve a csipke alábéleléséhez használt anyag színe nem egyezik a ruha színével, csak nagyon hasonló. A ruha ugyanis alapvetően törtfehér, amire halványzöld muszlint tettek. 

Legalább könnyű volt kiszedni...

Hogy mennyire jól döntöttem, azt a bontás utáni próba meg is mutatta és egyre inkább valószínű, hogy a ruha az ötvenes és nem a hatvanas évekből származik.

A visszaalakítás után gyorsan ki is derült, miért éreztem annyira szűknek a karkivágást, illetve, hogy mit keresett benne az az otromba csirkeháló.

Fact 1: Régen a hölgyek több réteg alsóneműt viseltek - egy slip (kombiné), egy melltartó, egy bugyi és egy harisnyatartó-alakformáló öv (girdle) az alapruhatár részét képezte, felnőtt középosztálybeli nő enélkül nem lépett ki az utcára -, így természetesen nem jelentett problémát a felhasznált anyagok áttetszősége. Mivel a ruha selyem belső - muszlin külső kombinációja, az eredeti tulajdonos nyilván rendelkezett egy hozzávaló fél slippel, közönséges nevén alsószoknyával, így a nagyérdemű nem premier plánban csodálhatta a bugyogóját... 

Mert bizony a ruha bizonyos fényben remekül átlátszik, hála az égnek, tehát nem túl jó ötlet megfelelő alsószoknya nélkül felvenni. A hangsúly a megfelelőn van. A csirkeháló nem volt az. 

Ez persze fel is adta a leckét nekem, mert a szerkényemben nézelődő, három kombiné egyike sem alkalmas arra, hogy ezzel a ruhával együtt viseljem. Az ok prózai: miután kikerült az ujj, helyére ugrott a nyakkivágás és elmúlt a hónaljban szűk érzés. A gyönyörű, elegáns csónak nyak azonban lehetetlenné teszi az ekrü és a lazasszín kombiné használatát, mivel baromira nem elegáns a kilógó pánt, a fekete meg eleve kizárta magát a játékból a színe miatt. 

Fact 2: az ötvenes évektől a természetes anyagokat lassan kiszorította a nejlon a fehérneműgyártásban is, így passzoló alsószoknyát találni nem egyszerű, ha az ember nem akar belerohadni a ruhába. Az etsy-n fellelhető fél slipek 99 százaléka nejlon, ami meg nem az, az többnyire vagy túl nagy, vagy túl kicsi. De aki keres, az talál és gyors matek után a novemberi ruha-keretemet fel is használtam egy passzent alsószoknyára. Ez a többi, földig érő ruhámhoz is használható - jelenleg négyen vannak -, tehát nem egyszeri alkalomra kell. 

A ruha többszöri átforgatása természetesen fényt derített a hibáira is. Egyrészt a törtfehér selymen van egy nagyobb, sárga folt, ami szintén arra utal, hogy a ruha nagyon idős. A másik, hogy tele van kisebb rozsdafoltokkal, amiket vélhetően még az eredeti alkatrészek - a kapcsok és a zippzár - okoztak. Ez utóbbi egyébként biztosan cserélve lett, mert már műanyag és a kapcsok is vadiújak, fényesek. Gyanítom, hogy valaki az utóbbi években charityből megvette ezt a kedves, öreg báli ruhát, belegányolta gyorsan az alsó szoknyát (Amazonról, kínai gazdaságos), felvette egy matura bálra, aztán huss, bedobta a gyűjtőbe. 

Fact 3: a selyem mosható, de észnél kell lenni és betartani néhány alapvető szabályt. Például, hogy nem mossuk 30 fok felett és csak selyemhez való, speciális mosószert használunk. Gyűrni, marni, facsarni nem szabad.  

  

Fact 4: Ausztriában jelenleg nem kapható olyan folttisztító szer, amivel selyem is tisztítható. A nálunk forgalomban lévő Vanish nem használható selymen és hogy a macska rúgja meg, nincs Rossmann se. Az egyetlen, selyem és gyapjú anyagon is biztonsággal használható folttisztítót, a Sil márkájút ugyanis csak ott lehet kapni, nincs se a DM-ben, se a Müllerben... 

Ez azt jelenti, hogy vagy megrendelem Amazonról, vagy megvárom, amíg kint leszük Németországban (megint) és beugrom a rozmárba.  

Itt tartok most, ez is egy kellemes restaurációnak ígérkezik.

Folytatás hamarosan... 

       

       

Ha a ruhák mesélni tudnának

 

Jelenleg nem a legelőnyösebb oldalát mutatja, tudom, de szegényt frissen halásztam a Humanaból, nézzük el neki! 

Lehet, hogy van olyan ismerősöm, aki ebből az egy képből meg tudja mondani, hogy milyen ruháról van szó. Talán még azt is, hogy mikor készülhetett. 

De azt, hogy hogyan került Ausztriába, kié volt és merre járt korábban... azt sose fogjuk megtudni. 

Az utóbbi napokban többször feldobált nekem a YT olyan videókat, amikben a '70es évek hippi divatjának és a jelenlegi cottagecore őrületnek a sztárjait tisztogatják.  

Egy Gunne Sax ruha jelenleg azonban igencsak drága, lévén szó gyűjtői darabokról, gondoltam, az se baj, ha kicsit koszos, meg javításra szorul, hátha találok itt, Grazban egy viselhető példányt. 

Az efféle holmik legfőbb búvóhelye egyértelműen a bolhapiacok és használt ruha kereskedések - beleértve a charity boltokat is - estélyi ruha szekciója. Az eladók sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy mennyit ér valójában a holmi, amit szó szerint aprópénzért kínálnak. Ezért mentem ma be gyorsan a közeli Humana Vintage-be (a többi boltot majd később végigjárom), az esélytelenek nyugalmával gyakorlatilag, erre szembe jött ez a szegény. 

Ez a ruha ugyan nem egy Gunne Sax, hanem egy másik kaliforniai divatház, az Emma Domb California terméke. Emma Domb neve összeforrt a Miss USA szépségversenyek történetével, bár az alapító célja az volt, hogy megfizethető, nőies ruhákat adjon az amerikai hölgyeknek az igazán különleges alkalmakra.

És igen, valóban más volt ott, a többi, alkalmi ruha között. 

 

Vintage size 12 - kb XS ma

    

A születési ideje a szabásából és a bevarrt cetliből feltételezhetően az '50es évek vége, '60as évek eleje lehet és bevallom, először otthagytam. Mármint a Humanában, mert a felpróbálása nem sikerült jól, és a Nasságostól mentem vissza érte, hogy mégis kell. A túlfűtött üzletben ugyanis az ember komolyan izzadni tud, főleg, ha már hárman várnak odakint az egy szem próbafülkére... Szóval, először otthagytam, de annyira sírt... 14 eurót kértek érte, miközben a legegyszerűbb példányok ára még az ebay-en is 90-100 euró körül mozog, gondoltam, ha nekem nem jó, majd eladom, valószínűleg jóval többért, mint vettem. 

Hogy régóta vándorol kézről-kézre, az egészen biztos és az is, hogy nagyon keveset használták, illetve vigyáztak rá. Néhány egészen kicsi, könnyen javítható hibától eltekintve szinte semmi gond nincs, a felső muszlinrétegen lévő tűfejnyi lyuk pedig elhanyagolható egy hatvan éves ruhánál.  

Valaki belecseszte ezt a műanyag rettenetet!

Ez a csirkeháló alsószoknya biztosan a legfrisebb és legcsúnyább átalakítás, amit a ruha látott, mert baromi rondán van bebiggyesztve és alapvetően változtatja meg a sziluettjét, nem éppen előnyére. 

Sárga cérnával beleókumlálták vagy hat helyen, de úgy, hogy a cippzárt alig lehet felhúzni miatta. 

Ez lesz az első, aminek mennie kell. (Ugyanitt baromi ronda, műanyag tüll alsószoknya újrafeldogozására készülj...)  

Hogy ki akart műanyagot a selyem helyett? Mert a ruha eredeti bélése selyem... 

Ez a csipke ujj viszont profi módon, valószínűleg a 70es években került fel rá.  

Miközben a netet túrtam egy hasonló példány után, többnyire ujjatlan verziók jelentek meg és a csipke is gyanúsan más anyagból készült, mint a ruha többi része, de annyira ügyesen volt bevarrva, hogy először nem is gondoltam arra, hogy ez egy alteráció, valószínűleg a 70es évekből. A csipke ugyanis kísértetiesen hasonlít arra, ami anyukám eskövői ruháján is volt és érezhetően műanyag, de nem azonos műanyag az alsószoknyával. 

Csak alapos szemrevételezés után tűnt fel az ujj anyagának elszegése. Ez ugyanis az egyetlen, ahol olyan varrógép öltéstípust alkalmaztak, ami egyrészt sehol máshol nincs a ruhán, másrészt koridegen. 

A gumirozás is ép, nekem viszont egy kicsit szűk, meg rövid is, szóval ez is valószínűleg menni fog, esetleg majd átköltöztetem valami másra. A ruha egyébként is ujjatlannak készült, hadd nyerje vissza az eredeti alakját! Megérdemli, a lelkét kiordította a fogason, hogy vigyék már haza. 

Hogy mi lesz ennek a ruhának sorsa, még nem tudom. Lehet, hogy megtartom, de az is lehet, hogy egy-két alkalom után továbbadom.  

Vajon miről tudna mesélni? Hány partiról, bálról, esküvőről? Mennyi mindent láthatott? Egyáltalán, hogyan jutott Amerikából Európába? Ki hozta át, mióta kering az öreg kontinensen?

És mi mindenről tudnának mesélni az én 80 éves öreg csoroszlyáim a szekrényben? Vagy a horgolt kesztyű, aki jelenleg a rozsdafoltjaitól próbál megszabadulni a mosószodás lében. Vagy éppen a Nasságos a maga zsenge 75 évével? 

Ezeknek a holmiknak lelke, története van. Csak meg kell hallani a hangjukat.    

Tepsifon - negyedik felvonás

 ...és remélhetőleg az utolsó. 

A telefonomat természetesen viharsebesen megjavították, majd vissza is küldték csinosan becsomagolva... Nagyjából két óra szívás volt vele, mire sikerült visszagyepálni a gyári beállításokról a korábbi állapotára. Nincs is vele gond azóta se, szépen éli világát ismét, hanem, ugye, az a fránya Reparaturbonus. 

A szervíz, hogy-hogynem, elfelejtette lejelenteni a bónomat. Ők pénzüknél vannak, én viszont gondoltam, lekérdezem, hol tart a folyamat, mert azért szeretnék viszont látni valamit abból a 285 euróból. Hmmm... sehol semmi, a bónt nem érvényesítették. Nabazmeg, akkor telefonáljunk. 

Hümmögött is a csóka a telefonba, meg kérte az elnézést, a bón azonban közben érvényességét vesztette. Szerencsére bármikor lehet újat igényelni, ezt meg is tettem, el is küldtem, ahogy megbeszéltük, öt percen belül. A visszaigazolás is megjött, hogy továbbították a könyvelésnek. 

Jövő héten kontrollálom...     

Szuperszamárklinika pár megjegyzéssel

 

Pont a héten fakadt ki Instán egy ismerős (katona) az Insta-huszárokra, akik kommandósként pózolva - bevetésen vagy jártak, vagy nem, de inkább nem, csak bevásároltak mindeféle cuccot a neten - gyűjtik a lájkokat, és élnek meg baromi jól a bullshitből. Ez nemcsak őt zavarta egyébként, többen kinyilvánították hasonló érzéseiket - nyilván többnyire azok, akik valóban kőkeményen nyomják ezt az ipart és nagyon sok áldozatot hoztak-hoznak a hivatásuk gyakorlása közben. 

Ez a fajta pózerkodás sajnos minden területen jelen van. A legtöbb esetben számomra azért idegesítő a jelenség, mert hamis képet fest egy-egy szakterületről. Az influencerek "valósága", ami alapján mondjuk egy tinédzser úgy gondolja, hogy fú, ez de klassz, én is, én is, és az, ami az esetek 99 százalékában szembe jön, sokszor köszönőviszonyban sincs egymással.

Nem titok, ha azt mondom: mi, nőnemű gépészek, olyanok vagyunk, mint a fehér holló. Utánpótlás nincs, főnököm keserűen meg is jegyezte, hogy na ja, felvennék én női mérnököt, de ha egy se jelentkezik, akkor honnan? (Ezzel arra reflektált, hogy a szemére vetették, hogy az osztálylétszám inkluzíve best cost több mint 90 százaléka férfi és javítani kéne az arányon. Gyakorlatilag mission impossible.) Szerelő meg még annyira sincs nő - igaz, lassan férfi se. A neten azonban, hogy-hogynem, mindig feltűnően csinos hölgyek - 9/10..10/10 - sodródnak erre a nem kevéssé koszos és izomzatot igénybe vevő szakterületre. Mosolyogva fotózkodnak a patika tisztaságú műhelyben, többnyire forrónaciban és tornacsukában, tökéletes frizurával, hol az állványra szerelt, gyönyörű motor mellett, hol meg az aktuális jármű motortérben ülve, ahogy mókolnak...  

Hát, gyerekek, én még nem láttam szerelőt motortérben ülni munka közben, pedig sokat vagyok a műhelyben. Hasalni már igen, a szivacskockán, amit a légszűrő hűlt helyére pakolt be az illető, mert a jármű nagy volt, ő meg kicsi. Nem vicc, ott kalimpált a Ch. hason, miközben anyázva próbálta elérni a tűzfalnál a mérőpontot... Neeeeem... dehogy röhögtük tele szájjal... Tavaly amúgy én is a sámliról bűvészkedtem, mivel az 527 motortere nekem nagyjából mellmagasságban volt, az elérni kívánt alkatrész meg jó középtájon... Igen, engem is kiröhögtek. 

A tornacsuka sem a legnagyobb ötlet, mert a műhelyben vannak ám nehéz dolgok és ha valami ilyen ráesik az ember fükörmére, akkor jó darabig nem lesz őszinte az ezerwattos bájmosoly. A motortérbe meg azért nem ülünk be, mert ha jó idióta módjára hanyattesünk belőle, akkor nincs táppénz. Hogy a srácok miért nem viselnek forrónacit, azt nem tudom, de lehet, hogy egyszer megkérdezem tőlük, aztán menekülök az alacsonyan szálló olajos rongyok és villáskulcsok elől. 

De most vissza a valósághoz: Oda a manikűröm, azt hiszem... A kérdésre, hogy miért nem viselek szerelő kesztyűt, a válasz nagyon egyszerű: van úgy, hogy az ujjaimmal látok a motortérben, ráadásul a pirinyó praclimra alig kapni kesztyűt.  

Bőrömet és véremet a Cárevicsért, mert most már tényleg szeretnék épkézláb gépállatot faragni belőle.  

Újabb gyertyaszett megy a kukába

 

Nyitott szívműtét

    

Na, mi hiányzik a képről? Igen, az. A karburátor. Másfél óra alatt lejött, bevittük, hogy a konyhaasztalon további inspekciókat hajtsunk végre rajta. Édesanyám reakciója: Az én konyhámban? Két darab tejbetök bólogat vigyorogva. 

Epic failure 1 - kisebbik tejbetök még a garázsban fejre állítja a karbit, így az úszóházban lévő benzin beledől a zacskóba.  

Epic failure 2 - kisebbik tejbetök ezután kiveszi és a konyhaasztalra helyezi a gépszívet, a lakást kezdi beteríteni az ólommentes bukéja. A maradék benzin kiitatása papírtörlővel. 

Bemérés, természetesen nem stimmelt, aminek stimmelnie kellett volna és még az úszó is bénán állt. 

Kisebbik tejbetök elégedetten összerakja a gépszívet, a maradványokat elegánsan becsomagolja a nejlonzsacskóba. Nagyobbik tejbetök boldogan eltávolítja a lakásból a staneclit. 

Édesanyám erre átmegy trash pandába és kihalászta a bűnjeleket a kukából - "Ugye, nem mondjátok komolyan, hogy beletettétek a szemetesbe azt a zacskót?!" 

Pedig olyan szépen becsomagoltuk...

Ezek után gépszív szatyorba tesz, családi séta a garázsba, mert édesanyám szenzorai fél óra alapos szellőztetés után is jelzik a 95-ös jelenlétét.  

Frankenstein szörnye másnap életre kel, egy óra alatt bent van a szív. Pöccröff, de azért még nem tökéletes. ( Az óraátállítást meg úri módon elfelejtettük. Furcsa volt, hogy a kutyásokon kívül alig van ember az utcán...)   

Nem Amerika, nem tuning műhely, én meg nem vagyok influenszer (nem is tervezem azzá lenni).   

Folytatás karácsonykor, mert két hét múlva elindulnak a tesztutak és legközelebb már csak decemberben megyek haza. 

Boszorkánykonyha

...avagy Greenie krémet kotyvaszt egy 1853-as recept alapján.

A cold cream, mint olyan, ismerősen csenghet az idősebb generáció számára. Tudjuk, a Pond's, az a rózsaszín tégelyes cucc, ami szinte minden nagymama, dédnagymama polcán, sőt, még talán az anyukánk polcán is ott díszlett. Ezelőtt sok-sok évvel ez a krém jelentette a bőrápolást, nem volt külön sminklemosó, meg hidratáló, meg ránctalanító, meg mifaszom. Volt a cold cream és kész. 

Tudni érdemes rólam, hogy nagyon szerencsétlen bőröm van, egy része száraz-ekcémás, a másik zsírosodásra hajlamos. Az ekcémás rész az, ami a több gondot okozza, ráadásul bármit kenek rá, az nem, vagy csak ideig-óráig használ, szóval gondoltam, adok egy esélyt a jó öreg cold creamnek. Elolvasva azonban a jelenleg kapható cold creamek összetevőit, először a Weleda, majd pedig a házi készítésű krém mellett döntöttem.

A Weleda sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, bár nagyon kellemes az illata, maradt tehát a kotyvasztás. A receptet itt találtam, és végigolvasva a bejegyzést, végül a három összetevős, viktoriánus verzió mellett döntöttem. (Ez egyébként nagyjából ugyanaz, mint amit Galenos kitalált.)

Hozzávalók:

• 1 rész méhviasz 
• 4 rész bio mandulaolaj*
• 3 rész bio rózsavíz**

Továbbá:

Patikai alkohol, hőálló üvegedényke, krémes tégely, kiskanál

Az alkohol arra kell, hogy az eszközeinket fertőtlenítsük, semmi másra, a tisztaság ugyanis kritikus pont, hiszen nincs a cuccban tartósítószer. 

*: az olaj lehet jojobaolaj, mandulaolaj, orbáncfűolaj, lehetőleg bio minőségű

**: rózsavíz, narancsvirágvíz, ami tetszik, lehetőleg ez is bio minőség

Elkészítés:

Egy kis tégelyhez 5g méhviasz, 20g olaj és 15g rózsavíz szükségeltetik. A méhviaszt és az olajat összeöntjük és vízfürdőben addig melegítjük folyamatos keverés mellett, alacsony fokozaton, amíg a méhviasz teljesen fel nem olvad. Ekkor kivesszük a vízből, hozzáadjuk a rózsavizet és kihülésig keverjük a cuccot. A lényeg, hogy tényleg hüljön ki, különben szétválik az emulzió és lehet újra melegíteni. 

Tégelybe kanalazzuk és lezárjuk. Alapvetően hűtőlakó, ezért használat előtt legalább 15-30 perccel vegyük ki, de nekem most már egy hete a fürdőben üldögél és semmi baja. 

A megromlása állítólag a szagából vehető észre, de egyelőre jók vagyunk, nincs változás, pedig már egy hónapos a krém. 

A tapasztalatom egyelőre nagyon pozitív, mert a problémásabb (zsírosabb) részeket nem csapja ki, a pergamenszáraz felületek pedig egész napra elfelejtik a hámlást és a viszketést. A térdemen lévő száraz foltot gyakorlatilag eltüntette, és a kezem se cserepesedett még ki, bár az igazi próba a svéd tesztút lesz, ott ugyanis gyakorlatilag sebesre szokott repedni a kezem a legjobb kézkrémek mellett is. 

Az arcomon én rózsavízzel kombinálva alkalmazom. Ja, és azt mondtam már, hogy szó szerint leoldja a sminket? Beken, 2-3 percet állni hagy, majd textil arctörlővel letöröl. Zsupsz, lent is van a smink maradék nélkül. 

Igen, hagy hátra egy zsíros-olajos filmet érzetre, de kit érdekel, mivel a ruhát nem szennyezi be. És hát, ja, nem túl szép állagú, nem pihekönnyű, meg illatos (a méhviasz érződik rajta a legerősebben), egyszerűen csak ellátja a feladatát és ennyi elég is.         

Mint az látható, nem kell ásványi olaj, meg emulgeátor (a méhviasz amúgy az), meg mindenféle izé egy krémbe, és ha az ember rendszeresen használja, akkor megromlani sincs ideje. A megvásárolt hozzávalók sok-sok adag krém elkészítéséhez elegendőek, és még ha az energiafelhasználást is beleszámítom, akkor is jóval elmarad a nagy márkák áraitól.  

A tégelyt a DM-ben vettem, a többi hozzávalót a Martins Reformstarkban, de gyanítom, hogy a legtöbb bio boltban, vagy az interneten hozzáférhetőek.  

Rózsavizet például innen, vagy Primavera termékcsaládból válasszatok, mivel az olcsóbb verziók nem valódi hydrosolok, hanem egyszerű olaj-víz keverék, vagyis mesterséges kutyvalék. Bátrabb rózsabokor tulajdonosok készíthetik saját maguk is, a https://www.sewhistorically.com/ oldalon fent van a recept. 

Fogok még kísérletezni más olajokkal is, esetleg egy kis sheavajjal, de már az alaprecept is nagyon klassz. Csak ajánlani tudom. 

Felkészül a szappanfőzés...

Tepsifon - harmadik felvonás

 Ahogy gondoltam, alaplapcsere. A telefon a Lusta, izé, akarom mondani Posta szarakodása miatt, csak szerdán ért fel Bécsbe, de legalább nem hagyták el. Tapsoljukmeg!

A márkaszervíz árajánlata 285,92 euró. Pofámleszakad. Oké, ebből visszakapok a Reparturbonusszal egy tisztességes összeget, de akkor is... Pofámleszakad. 

Elfogadtam, mert 200 alatt nem kapok olyat, ami nem gyengébb a P20 lite-nál és egyébként is, a kijelző makulátlan állapotban volt az akkuval együtt. Reményeim szerint 20-a előtt hazaér, már várom haza nagyon. 

Piru megette

Pirut sok-sok évvel ezelőtt, használtan vásároltuk az akkor még létező sportbizományiban, a fővámtéri Vásárcsarnok mögött. Őszintén szólva, soha életemben nem volt új korcsolyám, eleinte azért, mert még növésben voltam, később pedig azért, mert nem éreztem szükségét. Piru egyébként a második pár, amit használok, mivel kb 13 éves koromban elértem a jelenlegi magasságomat és lábméretemet, nem volt szükség újabbra.  

Akkoriban úgy 3500 forintot fizettünk érte, plusz a köszörűs díja, amiért leszedte a legalsó fogat, amiben folyamatosan orra estem - merthogy Piru ifjú korában valódi műkorcsolya volt, és ez nekem, aki csak siklásra használta, akadálynak bizonyult. 

Szóval, Piru a kilencvenes évek közepe-vége felé érkezett hozzám és azóta élte világát nálam. Az élvédő valamikor a 2000-es évek elején jött, addig anélkül nézelődött a szekrény mélyén. Minél olcsóbb, csak legyen valami rajta alapon vettük a Hervisben. Piru öreg, ez nem vitás. Bélése nincs, párnázata nincs, de valódi bőr és egészen 2020-ig alig látott jeget. A covid alatt Kurzarbeitba kerülve azonban hirtelen rengeteg szabadidőm lett, és ha már ottvolt a jégpálya, ahol lehetett sportolni, elkezdtem lejárni. Egy héten öt-hat óra jégidővel. Azon a nyáron előtte már a skate parkban toltam görkorival és elkezdtem a jégen is trükköket gyakorolni. Többnyire videókról - amúgy ma is, nagyon sok jó edző van a YT-n. 

Végül tavaly télen beiratkoztam tanfolyamra (amiről írtam) és amikor bezárt a városi jég, átköltöztem a jégcsarnokba. Pirut visszavonulása óta először profin megélezték, és a szezon végén, látva, hogy Piru, bár hősiesen küzd, nagyon gyorsan ammortizálódik a terhelés alatt, megszületett a döntés: új korcsolya kell. 

Az új korcsolyához - egy Jackson Freestyle, Aspire XP pengével - természetesen élvédő is dukál, és Piru, meglátva a csinos, flitteres, torta illatú (ez nem volt a tervben, kinéztem a létező legolcsóbb élvédőt) cuccot, elirigyelte a taknyostól. 

Piru rafkós öreglány. A mai edzés után vettem észre, hogy az egyik élvédő hosszában, a másik hosszában és keresztben is el van törve. Piru megette. 

Én szegényebb lettem 16 euróval, beleölve a szekrény-2 eurósomat is, Piru ellenben gazdagabb egy csillámos-kék élvédővel, aminek nagyon örült és kétségtelenül jól is áll neki. (Mivel Joe az összes élvédőt ugyanannyiért adja, és a szimpla fehéret valahogy snassznak éreztem, választhattam a bugyirózsaszín, a csillámos bugyirózsaszín, a többárnyalatú bugyirózsaszín és a kék között.) 

Piru most boldog. Most már neki is van sütiszagú élvédője.

Szezonkezdés

 Október van, eljött a szezon - legalábbis az Eishalle megnyitotta kapuit. A szezonjegy 149 Euro, ami nem rossz, tekintve, hogy ezért cserébe akárhányszor lemehet az ember a közönségkorcsolyázás ideje alatt. 

Idénre egyesületet is váltottam, mivel tavaly/idén nem voltam túl elégedett azzal, amit a pénzemért kaptam. Pontosabban nem kaptam, és sajnos maradt pár alkalom a 10 alkalmas bérletből, amit szívesen felhasználnék, ha lehet. Aztán végleg elköszönünk egymástól, mert a komolytalanságnak is van határa. 

Óva intek mindenkit a Grazer Eislaufvereintól, az e-mailekre nem, vagy óriási késéssel válaszolnak, a Messengerre dettó, de ugyanúgy 160 eurót kérnek el a felnőtt 10 alkalmas bérletért, mint a nagyságrendekkel szervezettebb ESC Graz.

Volt olyan, hogy az edző egyszerűen el se jött, vagy brutálisan elkésett, ez alól kivételt képezett a hokis srác, aki ezáltal megmentette a GEV-t a teljes lebőgéstől. 

Ezzel szemben az ESC tanfolyamára e-mailben kellett jelentkezni, pár órával később megjött a visszaigazolás a fix helyről és elküldték a számla adatokat, ahová be kellett fizetni a díjat. 

A tanfolyami dátumok előre meg vannak adva, és azonnal értesítettek mindenkit az első 5 alkalom kapcsán történt változásról. A helyszínen a szervező kijött a népért, az edzők már a jégen vártak minket. Mindannyian aktív műkorcsolyázó fiatalok, néhány kivételtől eltekintve, akik amúgy az ő edzőik. 

Pontos kezdés, 50 perc folyamatos munka. Állásidő alig van, ha elesel, felkelsz, mész tovább, újra.    

Ami örömteli, hogy sok a felnőtt, több is talán, mint a gyerek. Néhányakat egyébként a másik egyesületből ismerek, ami azt mutatja, hogy nem én voltam az egyetlen elégedetlen. 

Az új korcsolya (egy Jackson Ultima) betörését a jövő héten meg is kezdem, mivel a veteránom kezdi zokon venni a terhelést, és szeretném azért még életben tartani egy ideig. Ha ugyanis ugrani kezdünk, ami előbb-utóbb meg fog történni, abba a 40+ éves Piruett belehal (valószínű a lábammal együtt), azt pedig nem akarom.   

Szóval indul a cross-over, 3turn, C-turn, S-turn, twizzle, bracket, bunny hop és waltz jump szezonja, novemberben pedig péntekenként irány a jégdiszkó. 

Azt mondtam már, hogy szeretem a telet?  

  

Tepsifon - második felvonás

 A helyzet változatlan, sajnos, a helyi Handy Shop nem boldogult vele. Se az akku, se a képernyő csere nem segített, tehát visszaadták a készüléket és NEM FOGADTAK EL EGY VASAT SE!

Szóval, most utazik a tepsifon Bécsbe, a Huawei Flagship Store hivatalos szervizébe. Beküldés ingyenes, reparaturbonus érvényes. Remélem, nekik sikerül valamit kezdeni vele, mert ha nem, akkor tényleg nem marad más, mint venni egy új telefont. Újabb minimum egy hét a céges Samsung-Nokia kombón... 

Tepsifon

 Nyomorult Huaweiem ma éjjel hirtelen halált halt, szegény. Nem mondom, hogy fiatal volt, mert valamikor 2019 környékén vettem a P10 Lite helyett - ami, ugye dual SIM-nek lett eladva, csak épp nem az volt, ezért kaptam bagóért a P20 Lite-ot, de korábban nem adta jelét, hogy kiöltené a nyelvét...

Töltés után azt vettem észre, hogy a sötét szobában 10 másodpercenként zöld fény villan, és mivel poltergeistom nincs - háziállat nem engedélyezett -, gyanús lett, hogy a telefon villog. Lámpa felkapcsol, WTF... Mindez hajnali fél egykor, mert miért ne. Próbálom újra indítani, semmi. Próbálom tölteni, semmi. Oké, ez most gebasz. Számítógép bekapcsol, rákeres. Próbálom a hard reset-et, nyeff, nem tér magához. Zöld képernyő, kék és vörös négyzettel. A HiSuite recovery funkciója pedig nem támogatott, miért is lenne, az én készülékem esetén. Szuper. Még jó, hogy nemrég mentettem le a képeket és videókat róla...

Szóval, jelenleg a céges Samsungon és a nagyjából öt éve fiókban porosodó, ám vezényszóra azonnal pattanó, öreg Nokia telefonon tengődöm, a Huawei meg a kütyüsnél van javításon. Nem, nem veszek másikat. Mivel mindenem Huawei, és az új telókon nem Android fut - se Gmail, se lufasz -, inkább fizetek a javításért. Ja, azt említettem, hogy van nálunk ez a Reparaturbonus? A dolog lényege, hogy az adóeuróimból beleperkálnak a még javítható és tovább használható készülékem - lehet mosógép, bármi - javításába max.200 eurót, csak ne dobjam el. Lévén egy decensen működő - értsd nem lassult be-, még mindig tűrhető képeket készítő telefonról szó, nem vagyok hajlandó váltani. 

Stay tuned...     

Még mindig Revival

 

...avagy pár dolog még, ha valaki kedvet kapott volna. 

1. Mennyi a beugró?

Nem fogok hazudni: sok. A szimpla belépő idén 86 fontba, a Rowing Grandstand (Grandstand Package) 190 fontba került, ami nagyon drága.  

Figyelem, jegyet kizárólag a hivatalos weboldalon vegyetek, sehol máshol! 

Goodwood Revival 

Ha Nagy-Britanniában élsz, kiküldetheted a jegyedet, minden más esetben a rendelést megerősítő e-mailben kiküldött számmal tudod felvenni. Ez szerintem baromi praktikus, mert így biztosan nem hagyod otthon és egyébként teljesen komplikációmentes.  

2. Megéri-e a Grandstand Package?

Ez egy érdekes kérdés. Ez a fajta jegy lehetővé teszi, hogy helyet foglalj majd mindegyik nagy tribünön. Ezek a pálya különböző részein találhatók, a távolabbiakhoz traktor vonatka viszi a látogatókat. Mivel a bejárat közvetlen közelében is rengeteg a látnivaló, előfordulhat, hogy úgy jártok, mint én - a tribünök közül kettőre mentem fel végül, a többi esetben lentről fotóztam. 

A csomagban benne van még egy programfüzet, egy tájékoztató és egy rádió is, ez utóbbit be se kapcsoltam. Elvileg jövőre is jó lesz :)

3. Be lehet menni a paddock-ba?

Csak külön belépővel. 

4. Mit érdemes vinni?

Mondhatnám, hogy pontosan ugyan azt, mint amit repülőnapra vinne az ember. 

Piknik takaró, kemping szék (ha nem mész fel tribünre), szendvics, vizesüveg (nagyon fontos, és mindenhol találni ivóvíz kutakat, ahol után lehet tölteni), napkrém, esernyő, fényképezőgép, kalap, költőpénz, füldugó. 

5. Tényleg be kell öltözni?

Nem kell, de meg fogod bánni, ha nem teszed. A Revival hangulatát pontosan az teszi egyedivé, hogy a közönség korhű ruhákban érkezik. A Best Dressed Competitiont egyik nap például egy másfél éves lurkó nyerte a korhű babakocsijában. 

Ha csak erre az egy alkalomra vennél fel amúgy valamit, akkor érdemes kinézni egy korszakot, és az arra jellemző stílusból beszerezni pár darabot a Hádában. Nem kell, hogy nyolcvan éves, eredeti ruhákat vegyél méregdrágán az Etsyn, mert a charityben is simán találsz megfelelőt, de körülnézhetsz a nagyi holmijai között is, ha még megvannak.  

6. Autó, vagy tömegközi?

Szigorúan tömegközi. Mint minden tömegrendevény, a Revival is valódi dugógenerátor. A buszoknak pedig előnye van a rendes forgalommal szemben. 

Chichester pályaudvarról megy a StrageCoach egyenesen a pályához, van retúr jegy is. Jobban jársz, mivel idegeskedés nélkül jutsz el A-ból B-be.  

A vonatjegyet ott a pályaudvaron meg tudod venni, nem kell app.     

7. Mennyire veszélyes?

A Festival of Speed-en idén az egyik versenyző Jaguarnak lepottyant menet közben a kereke és a nézők közé repült. Szerencsére csak könnyű sérülés lett belőle, mert mindenki el tudott előle ugrani, de az autóversenyek nem veszélytelenek. A Revivalön hiába történt több ütközés is, személyi sérülés nem volt, szóval nem csinálnék nagy faksznit a biztonság kérdéséből. Teljesen kiszámíthatatlan. 

8. Gyerek? Kutya? 

Egy bizonyos kor felett abszolút érdekes lehet egy gyerek számára, karonülővel én nem mennék ki, de ez én vagyok. Háziállat bevitele nem megengedett (még jó), kivéve segítő kutyák. 

Érdemes a FAQs elolvasni. 

Goodwood Revival

 Alig hiszem el, hogy két hete még Nagy-Britanniában süttettem magamat, most pedig itt döglök coviddal Grazban és esik az eső. Egy kicsit most jobban betalált, mint tavaly, a tegnapi nap kutya kellemetlen volt - a torokfájással még ellennék valahogy, de a fejfájástól nagyon ki tudok készülni. Mondjuk, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt tíz napot egy címeres seggfej társaságában, kimondhatatlan mértékű stresszben voltam kénytelen tölteni, akkor nem csoda, hogy most jobban kifektetett a covid. 

De vissza Angliába, a napsütésbe, az óceánpartra. Már régóta bakancsklistán volt a Goodwood Revival, a világ egyik legnagyobb veterán autósport rendezvénye a történelmi Goodwood versenypályán. A rendezvényen Concourse d'Elegance színvonalra restaurált versenygépek mérik össze az erejüket, a nézők 99 százaléka pedig korhű, 40-es, 50-es, 60-as évek beli öltözetben szurkol nekik. 

A hangulat valami elképesztő, az úton és a parkolókban szebbnél szebb veterán járművek, a hangszórókból jive és jazz szól... 

A szervezést jó korán elkezdtem, mivel tudtam, hogy a jegyeket a borsos áruk ellenére el fogják kapkodni. Ez meg is történt, a péntek és szombat teljesen el is fogyott már egy hónappal a rendezvény előtt.

Az eredeti terv az volt, hogy autót bérelek, ám amikor megláttam, hogy mennyibe kerülne, inkább letettem róla és a vonatozás mellett döntöttem. Így harmadannyiba jött a közlekedés és elmaradt a "rossz" oldali közlekedés miatti idegeskedés. 

A szállásom Brightonban volt, közvetlen vonatkapcsolattal London Gatwickhez és Chichesterhez. A jegy egy útra 13 és 16,5 font között váltakozott, de még a Stagecoach jeggyel együtt se érte el az összköltség egy bérautó szintjét. Ráadásul most már három, új fát is köszönhetnek nekem odaát. Ha ugyanis a Train Hugger alkalmazáson keresztül veszel jegyet, minden jegy után ültetnek egy őshonos fát a nevedben. 

A Phoenix Halls-t őszintén tudom ajánlani, ha valaki Nagy-Britannia eme tájára utazna, szuper hely. Nem beszélve arról, hogy Chichesterben iszonyatos árak voltak a Revival miatt, a négy éjszaka Brightonban harmadannyiba került, mint egy éjszaka került volna Chichesterben... no comment...

Egy személyes szoba, privát fürdőszobával, masszív netkapcsolattal és mindennel felszerelt, közös konyhával. Ennél több nem kell ilyen rövid időre, de igazából még hosszabbra se. A bevásárlást én az Infinity Foodsban oldottam meg, ahol vegán croissant-t és sok egyéb, más finomságot lehet kapni. Vegán shortbreadet! Vegán shortbreadet is! És gomba chipset. Nyamm... 

A Goodwood Revival pedig fergeteges. Van autós mozi (kirakott veterán amerikai gépekkel, amikbe be lehet ülni és onnan nézni pl a Grease-t), vidámpark (gőzmeghajtású körhintákkal!), vintage boltocskák tömkelege, táncsátor, repülőtér és persze rengeteg kaja, pia. Szerencsére az egyik bódéban árultak vegán hamburgert, így megúsztam a laktáz-bevételt. A hambi amúgy isteni volt. 

A fénypontot mégis a versenyautók és az autóversenyek jelentik, egy letűnt kor brutális gépezetei. 

Akárhány videót készíthet az ember, azt a nyers erőt... azt hallani, érezni kell, mert lehetetlenség visszaadni. 

Amikor a száz éves Le Mans bestiák elindulnak, abba beleremeg a föld. Az 50-es, 60-as évek versenyautó bömbölve, sivítva száguldanak végig a célegyenesen és őket látva az ember könnyen megérti, miért volt életveszélyes sport az autóversenyzés akkoriban.  

És persze ne feledkezzünk meg az édes, kis pedálos masinériákról és talpraesett vezetőikről!

Én egy pedálos Moszkvicsban kezdtem a pályafutásomat, el tudom képzelni, hogy gyerköcként micsoda öröm lehet egy ilyenben tekerni egy valódi versenypályán. 

És akkor még nem is beszéltem a csodálatos repülőgépektől. 

Ez a Ford Thunderbird nyerte az utolsó versenyt vasárnap. Te jó ég, micsoda verseny volt! Mintha nem is csilliárdokat érő veterán csodák nyomták volna a pályán... 

Spitfire, testközelből. Nem tudtam kivinni a nagy obikat, csak a kis igáslovat, de még így is készült néhány remek kép. 

Veterán busszal a pályára:

Édes szívem, a drop to idle nem igazán működött, meg hát gázolajtól bűzlött, de akkor is. Egyem a szívét. 

Azt hiszem, jövőre ugyanitt találkozunk...