Alig hiszem el, hogy két hete még Nagy-Britanniában süttettem magamat, most pedig itt döglök coviddal Grazban és esik az eső. Egy kicsit most jobban betalált, mint tavaly, a tegnapi nap kutya kellemetlen volt - a torokfájással még ellennék valahogy, de a fejfájástól nagyon ki tudok készülni. Mondjuk, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt tíz napot egy címeres seggfej társaságában, kimondhatatlan mértékű stresszben voltam kénytelen tölteni, akkor nem csoda, hogy most jobban kifektetett a covid.
De vissza Angliába, a napsütésbe, az óceánpartra. Már régóta bakancsklistán volt a Goodwood Revival, a világ egyik legnagyobb veterán autósport rendezvénye a történelmi Goodwood versenypályán. A rendezvényen Concourse d'Elegance színvonalra restaurált versenygépek mérik össze az erejüket, a nézők 99 százaléka pedig korhű, 40-es, 50-es, 60-as évek beli öltözetben szurkol nekik.
A hangulat valami elképesztő, az úton és a parkolókban szebbnél szebb veterán járművek, a hangszórókból jive és jazz szól...
Az eredeti terv az volt, hogy autót bérelek, ám amikor megláttam, hogy mennyibe kerülne, inkább letettem róla és a vonatozás mellett döntöttem. Így harmadannyiba jött a közlekedés és elmaradt a "rossz" oldali közlekedés miatti idegeskedés.
A szállásom Brightonban volt, közvetlen vonatkapcsolattal London Gatwickhez és Chichesterhez. A jegy egy útra 13 és 16,5 font között váltakozott, de még a Stagecoach jeggyel együtt se érte el az összköltség egy bérautó szintjét. Ráadásul most már három, új fát is köszönhetnek nekem odaát. Ha ugyanis a Train Hugger alkalmazáson keresztül veszel jegyet, minden jegy után ültetnek egy őshonos fát a nevedben.
Egy személyes szoba, privát fürdőszobával, masszív netkapcsolattal és mindennel felszerelt, közös konyhával. Ennél több nem kell ilyen rövid időre, de igazából még hosszabbra se. A bevásárlást én az Infinity Foodsban oldottam meg, ahol vegán croissant-t és sok egyéb, más finomságot lehet kapni. Vegán shortbreadet! Vegán shortbreadet is! És gomba chipset. Nyamm...
A Goodwood Revival pedig fergeteges. Van autós mozi (kirakott veterán amerikai gépekkel, amikbe be lehet ülni és onnan nézni pl a Grease-t), vidámpark (gőzmeghajtású körhintákkal!), vintage boltocskák tömkelege, táncsátor, repülőtér és persze rengeteg kaja, pia. Szerencsére az egyik bódéban árultak vegán hamburgert, így megúsztam a laktáz-bevételt. A hambi amúgy isteni volt.
A fénypontot mégis a versenyautók és az autóversenyek jelentik, egy letűnt kor brutális gépezetei.
Akárhány videót készíthet az ember, azt a nyers erőt... azt hallani, érezni kell, mert lehetetlenség visszaadni.
Amikor a száz éves Le Mans bestiák elindulnak, abba beleremeg a föld. Az 50-es, 60-as évek versenyautó bömbölve, sivítva száguldanak végig a célegyenesen és őket látva az ember könnyen megérti, miért volt életveszélyes sport az autóversenyzés akkoriban.
És akkor még nem is beszéltem a csodálatos repülőgépektől.
Ez a Ford Thunderbird nyerte az utolsó versenyt vasárnap. Te jó ég, micsoda verseny volt! Mintha nem is csilliárdokat érő veterán csodák nyomták volna a pályán...
Spitfire, testközelből. Nem tudtam kivinni a nagy obikat, csak a kis igáslovat, de még így is készült néhány remek kép.
Spitfire, testközelből. Nem tudtam kivinni a nagy obikat, csak a kis igáslovat, de még így is készült néhány remek kép.
Édes szívem, a drop to idle nem igazán működött, meg hát gázolajtól bűzlött, de akkor is. Egyem a szívét.
Azt hiszem, jövőre ugyanitt találkozunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése