Szuperszamárklinika pár megjegyzéssel

 

Pont a héten fakadt ki Instán egy ismerős (katona) az Insta-huszárokra, akik kommandósként pózolva - bevetésen vagy jártak, vagy nem, de inkább nem, csak bevásároltak mindeféle cuccot a neten - gyűjtik a lájkokat, és élnek meg baromi jól a bullshitből. Ez nemcsak őt zavarta egyébként, többen kinyilvánították hasonló érzéseiket - nyilván többnyire azok, akik valóban kőkeményen nyomják ezt az ipart és nagyon sok áldozatot hoztak-hoznak a hivatásuk gyakorlása közben. 

Ez a fajta pózerkodás sajnos minden területen jelen van. A legtöbb esetben számomra azért idegesítő a jelenség, mert hamis képet fest egy-egy szakterületről. Az influencerek "valósága", ami alapján mondjuk egy tinédzser úgy gondolja, hogy fú, ez de klassz, én is, én is, és az, ami az esetek 99 százalékában szembe jön, sokszor köszönőviszonyban sincs egymással.

Nem titok, ha azt mondom: mi, nőnemű gépészek, olyanok vagyunk, mint a fehér holló. Utánpótlás nincs, főnököm keserűen meg is jegyezte, hogy na ja, felvennék én női mérnököt, de ha egy se jelentkezik, akkor honnan? (Ezzel arra reflektált, hogy a szemére vetették, hogy az osztálylétszám inkluzíve best cost több mint 90 százaléka férfi és javítani kéne az arányon. Gyakorlatilag mission impossible.) Szerelő meg még annyira sincs nő - igaz, lassan férfi se. A neten azonban, hogy-hogynem, mindig feltűnően csinos hölgyek - 9/10..10/10 - sodródnak erre a nem kevéssé koszos és izomzatot igénybe vevő szakterületre. Mosolyogva fotózkodnak a patika tisztaságú műhelyben, többnyire forrónaciban és tornacsukában, tökéletes frizurával, hol az állványra szerelt, gyönyörű motor mellett, hol meg az aktuális jármű motortérben ülve, ahogy mókolnak...  

Hát, gyerekek, én még nem láttam szerelőt motortérben ülni munka közben, pedig sokat vagyok a műhelyben. Hasalni már igen, a szivacskockán, amit a légszűrő hűlt helyére pakolt be az illető, mert a jármű nagy volt, ő meg kicsi. Nem vicc, ott kalimpált a Ch. hason, miközben anyázva próbálta elérni a tűzfalnál a mérőpontot... Neeeeem... dehogy röhögtük tele szájjal... Tavaly amúgy én is a sámliról bűvészkedtem, mivel az 527 motortere nekem nagyjából mellmagasságban volt, az elérni kívánt alkatrész meg jó középtájon... Igen, engem is kiröhögtek. 

A tornacsuka sem a legnagyobb ötlet, mert a műhelyben vannak ám nehéz dolgok és ha valami ilyen ráesik az ember fükörmére, akkor jó darabig nem lesz őszinte az ezerwattos bájmosoly. A motortérbe meg azért nem ülünk be, mert ha jó idióta módjára hanyattesünk belőle, akkor nincs táppénz. Hogy a srácok miért nem viselnek forrónacit, azt nem tudom, de lehet, hogy egyszer megkérdezem tőlük, aztán menekülök az alacsonyan szálló olajos rongyok és villáskulcsok elől. 

De most vissza a valósághoz: Oda a manikűröm, azt hiszem... A kérdésre, hogy miért nem viselek szerelő kesztyűt, a válasz nagyon egyszerű: van úgy, hogy az ujjaimmal látok a motortérben, ráadásul a pirinyó praclimra alig kapni kesztyűt.  

Bőrömet és véremet a Cárevicsért, mert most már tényleg szeretnék épkézláb gépállatot faragni belőle.  

Újabb gyertyaszett megy a kukába

 

Nyitott szívműtét

    

Na, mi hiányzik a képről? Igen, az. A karburátor. Másfél óra alatt lejött, bevittük, hogy a konyhaasztalon további inspekciókat hajtsunk végre rajta. Édesanyám reakciója: Az én konyhámban? Két darab tejbetök bólogat vigyorogva. 

Epic failure 1 - kisebbik tejbetök még a garázsban fejre állítja a karbit, így az úszóházban lévő benzin beledől a zacskóba.  

Epic failure 2 - kisebbik tejbetök ezután kiveszi és a konyhaasztalra helyezi a gépszívet, a lakást kezdi beteríteni az ólommentes bukéja. A maradék benzin kiitatása papírtörlővel. 

Bemérés, természetesen nem stimmelt, aminek stimmelnie kellett volna és még az úszó is bénán állt. 

Kisebbik tejbetök elégedetten összerakja a gépszívet, a maradványokat elegánsan becsomagolja a nejlonzsacskóba. Nagyobbik tejbetök boldogan eltávolítja a lakásból a staneclit. 

Édesanyám erre átmegy trash pandába és kihalászta a bűnjeleket a kukából - "Ugye, nem mondjátok komolyan, hogy beletettétek a szemetesbe azt a zacskót?!" 

Pedig olyan szépen becsomagoltuk...

Ezek után gépszív szatyorba tesz, családi séta a garázsba, mert édesanyám szenzorai fél óra alapos szellőztetés után is jelzik a 95-ös jelenlétét.  

Frankenstein szörnye másnap életre kel, egy óra alatt bent van a szív. Pöccröff, de azért még nem tökéletes. ( Az óraátállítást meg úri módon elfelejtettük. Furcsa volt, hogy a kutyásokon kívül alig van ember az utcán...)   

Nem Amerika, nem tuning műhely, én meg nem vagyok influenszer (nem is tervezem azzá lenni).   

Folytatás karácsonykor, mert két hét múlva elindulnak a tesztutak és legközelebb már csak decemberben megyek haza.